Meg & Nia

Vendég

Rich reakciója mondjuk már a terhességemre is meglepett, az meg még inkább, hogy az ősz vége felé előállt az ötlettel, hogy utazzunk el. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy vele együtt bárhová is menjek, de végül is beadtam a derekam, azzal a feltétellel, hogy valami meleg helyre megyünk. Nem az ünnepek miatt volt fura tengerparton tölteni az időmet, az év utolsó két hónapját, amikor elvileg kabátban kéne futkároznom és hóangyalokat csinálni, szabadjára engedni a gyerekes énemet... Egyáltalán nem ez zavart. A kizárólagos tényező Richard volt. 6 hét után untam meg végleg, szilveszterre már vissza akartam jönni, és a drága persze rögtön ugrott, repülőjegy, 2 nap múlva itthon voltunk. Nem tudom hová tenni, még majdnem 4 hónap elteltével sem, hogy milyen kedves velem, mert gyereket várok, és közben milyen szemét, mert persze semmilyen tevékenységét nem hagyta ezzel abba. Semmit. De most azt mondom lenyugodtak a kedélyek, minden a megszokott rendben, ahogy eddig, semmi sem változott. Egy jó ideig biztosan nem is fog, és még nagyon el kell rajta gondolkodnom, hogy utána mit akarok. Ha mégis kiderülne, hogy a kisfiam nem a férjemé.. Áh, nekem az a botrány már nem kell.. Nem a lelkiek miatt, mert azt kibírom, hozzámentem, és ebből tudom, hogy gyenge nem vagyok, de apám, a cég, amit nekem kellene átvennem, Rich, az ismerősök.. Nekem az nem kell, túl sok problémát akasztana hirtelen a nyakamba, azok elől meg mostanság már elmenekülök.
Mint most, eszem ágában nincs otthon ülni, így kocsikázok egyet, ami bevásárlásban végződik, szerencsémre egyedül. Azzal az állattal lehetetlen, de nekem meg a döntőképességemmel van a probléma. Ő csak ebben tud segíteni, másban nem. Hiába vacillálok egy kék csíkos és egy macis body között, nem bántam meg, hogy nem hívtam el. De ha már feltűnően kell szenvedni a hülyeségem miatt, azt nagyon tudok. Talán egy eladónak majd szembetűnik, hogy feltűnően nézegetem a ruhákat, aztán segít. Ha meg nem, akkor... megveszem mindkettőt?

Vendég

Az utóbbi időben nagyon lefoglalt a munkám, így nem maradt elég időm önmagamra. Ezt pedig most mindenképpen pótolni akartam. Egy teljes nap, ami csak arra van fordítva, hogy én minél szebb legyek. Szóval a masszázstól kezdve a kozmetikuson át a fodrászig mindenre van ma idő szánva. És persze a vásárlásra is, hiszen úgy teljes a szépségkúra, ha az ember vásárol is magának egy-két szép ruhadarabot. Így kötök ki az egyik kedvenc üzletemben, ahol első utam a fehérneműk felé visz.
Pontosabban vinne, de oda a kisbabaruhákon keresztül vezet az út. Itt mindig megállok egy picit és elgondolkozom rajta, hogy vajon milyen anya is lennék én. De mindig rájövök arra, hogy nekem nem kell gyerek, csak hátráltatná az életemet és még a munkámból is kiesnék. Egyéb végzettségek hiányában - legalábbis emlékezethiányom miatt végzettségemre sem emlékszem - ilyen jól fizető munka, amit még élvezek is, nem akadna. Éppen ezért sétálok is ezzel a megnyugtató tudattal tovább általában, de most megláttam egy tanácstalanul nézelődő kismamát, aki mintha valami segítségre várna, hogy mi mellett is döntsön.
- A macis jobban mutat majd a picin. - Szólok oda kedves mosollyal az arcomon neki, miközben lecsökkentem a köztünk lévő távolságot egy lépésnyire. - Elnézést, nem akartam belekotnyeleskedni, csak tanácstalannak tűnt. - Szabadkozom azért egy kissé. Igazából a társadalom normális hányadával kicsit feszélyezve érzem magam, hiszen teljesen el vagyok szokva a normális kapcsolatoktól, van néhány barátnőm, de ők is szakmabeliek, na meg a futtatóm és a klienseim azok, akikkel viszonyt ápolok, mással nem igazán, leszámítva Dant, a kávézóból, de vele se nagyon szoktunk másról beszélgetni, mint az aktuális hírek vagy az időjárás. Így a hétköznapi etikett és a normális beszédtémák számomra olykor komoly fejtörést okoznak. Ezért is nem vagyok annyira elmászkálós típus, inkább bezárkózom egy film mögé a szobámba, semmint hogy emberek közé menjek. De néha kivételt kell tenni, amikor nagy bevásárlást végez az ember vagy szépségnapot tart.

Vendég

Az, hogy rögtön ide jövök, és milyen jól tudom, hogy pont itt lesz majd a babaruharészleg, nem jelenti azt, hogy gyorsan is végeznék. Nem is akarok, a távolmaradásom lényege, hogy ténylegesen jó sokáig távol legyek, de ehhez majd hozzá lehet csapni egy látogatást a kedvenc éttermembe, vagy.. bármit. De oda lehet el sem jutok, ha így folytatom. Jó, nálam nincs olyan, hogy csak az alapokat vedd meg, én akkor nézek el vásárolni, amikor akarok, de ettől még állok ilyen nagy problémákkal szemben, hogy macis vagy csíkos.
Első pillanatban még észre sem veszem, hogy a mellettem álló lány éppen hozzám szólt, majd egy-két másodperc fáziskéséssel fordítom felé a fejem, persze mosolyogva. A szabadkozás nálam szükségtelen, én bárkivel elbeszélgetek, és egyáltalán nem zavar, ha a másik fél a kezdeményező, akármiben is.
- Oh, semmi gond. Sőt, köszönöm! - megkönnyebbülés és boldogság, hogy valaki azért foglalkozik velem, és azt hiszem ha akarnám se tudnám elrejteni az érzést. Valójában érdekes vagyok, mert mindegy lenne, mindkettőt bevághattam volna a bevásárlókosárba, csak.. mégsem.
- Eugenia egyébként. Megkérdezhetem téged hogy hívnak? - én még mindig a legkevesebb vagyok, még akkor is, ha érezheti, hogy itt letámadom lényegében. Nem feltett szándékom, csak szeretek ismerkedni, és nem kerülgetem a témát, keresve valami kibeszélni valót, meg azon törve magam, hogy ne untassam. Az nem én vagyok, így rögtön a lényeg. Vissza is utasíthat, de én azért jobbomat nyújtom feléje. Kicsit régimódi talán, engem nem érdekelnek a menő üdvözlési formák, én ezt megszoktam. Úgyhogy mosolygok, és várom a reakciót.

Vendég

Az, hogy a nő nem förmed rám megnyugtat és a barátságos mosolya arra ösztökél, hogy most talán ne álljak azonnal tovább. Egy kedves mosollyal nyújtom oda a kezem én is felé.
- Megan, örvendek! - A kezét megrázom finoman. Jó érzés, hogy valaki örül nekem és nem azzal a hátsó szándékkal, amit már megszokhattam, hanem csak úgy, mint egy egyszerű embernek. Ez különös is számomra. Számomra olyan ismeretlen a világ. Furcsa ez, tudom. Kicsit olyan vagyok, mint egy kisgyerek. Csak rácsodálkozok a világra és annak dolgaira. Néha, amikor pusztán sétálok áhítattal nézegetem a magas épületeket, vagy a parkokban a magas fákat. Örömömet lelem a szép dolgokban. Ezért szoktam néha eljárni múzeumba és színházba is. Lehet, hogy valami nagy műkedvelő család sarja vagyok titkon, nem tudhatom. De, ha így is van, nem vágyok vissza közéjük, hiszen nem keresnek, ha keresnének, már biztosan megtaláltak volna. Kezdetben az utcán, vagy most már egy bordélyházban. Nem élek éppen valami nagyon rejtőzködő életet, bár igaz, ami igaz, nem járok el olyan gyakran csak úgy.
- Kisfiú lesz igaz? Hányadik hónap? - Mosolyogva érdeklődök kissé. A csecsemők azért aranyosak. Nekem nem kellenek, de az egyik lány, akit még az utcáról ismerek és tartom vele a kapcsolatot nemrég lebabázott és most egy normális kapcsolatban él, a férje eltartja. Különös lehet, de én erre nem vágyok. Én nem akarok ennyire függni senkitől sem. Boldog vagyok szabadon. Persze ezzel nem mindenki áll így. Ő úgy boldog ahogy van és valószínűleg Eugénia is boldog attól, hogy gyermeket vár a férjétől, hiszen ott csillog egy szép darab gyűrű az ujján. Biztosan nem kell aggódnia a pénztárcája miatt sem. Egy nő számára pedig az a legjobb, ha nem kell beosztania és kuporgatnia a pénzét. Én is szeretek vásárolni és szoktam is, mert ez örömmel tölt el. Jó érzés tudni, hogy gyönyörű vagyok. A testem és az öltözetem egyaránt az.