Mostanában egyre többször fordulok meg ebben a kocsmában az utóbbi napokban. Régen nem is gondoltam volna, hogy én valaha is ilyen rendszerességgel fogok ilyen helyekre járni, és most mégis. De az újra előjövő rémálmok ellen nem tudok mást tenni, az ital legalább egy rövid időre eltünteti ezeket az álmokat. Ismét újraélem gyerekkorom rémálmait, a szüleim haláláról, csak épp annyi különbséggel, hogy most azokat a vadállatokat látom, akik Los Angelesben kínoztak, vagyis... Én így éltem meg azt a napot, bár igaz, hogy végül minden jól végződött, és a bankrablók már valamelyik sitten ülnek, de nekem ahogy mindig is, most is nehéz túltennem magam a történteken. Ezt persze az alvásra szánt időm sínyli meg, így talán érthető, miért vagyok ennyire kikészülve.
Pulcsim kapucniját a fejemre húzva, zsebre tett kézzel lököm be a kocsma ajtaját, nem nézelődöm, egyenesen a pulthoz megyek, ahol miután leülök, egy pohár whiskyt rendelek. Nem kéne tül sokat innom, egyrészt azért, mert holnap munka, másrészt pedig nem igazán bírja a szervezetem az alkoholt, de ez az ázsiaiaknál általában így van. Ez most azonban egy cseppet sem érdekel, ha egy kis időre is, de elfeledteti velem azt a napot, és ez most kell nekem. Nagyon.