A mai napot nem így terveztem, eredetileg mára nem volt munkám. De jött egy hirtelen megrendelés. A hölgy egy eljegyzési partira volt hivatalos (szokásosan +1fő), és a kedvesének betettek egy megbeszélést este hétre, így kénytelen volt partnert szerezni magának. Én ugrottam be a szerepre, s eddig minden rendben is ment, de pár perce megérkezett a "hős lovag" is, talpig lestrapálva, de nagyon szerelmesen, az én megrendelőm meg a nyakába ugrott, és onnantól én már nem is léteztem. Ezen persze nem fogok megsértődni, a pénzt már előre kifizették, és a munka meg hirtelen lerövidült, Turbékoljanak csak, erre jó egy eljegyzési buli.
Nem tudom, csinált-e már statisztikát arról valaki, hogy hány lány kezét kérik meg ilyen helyeken, meg esküvőkön, de az az érzésem, hogy jelentősen kiemelkedne a többi lehetőség közül.
Nekem viszont most már nincs itt dolgom, és az egyre virgoncabb daj-daj sem vonz. Talán, ha ittam volna egy keveset, akkor igen, de ugye munka közben ez nem jöhet szóba. Az ünnepeltek meg nekem nem pereputtyom, szóval az egész eléggé hidegen hagy.
Éppen megfordulnék, hogy diszkréten távozzam, amikor egy ifjú hölgyet veszek észre, aki éppen a lábaim elé készül omlani. Elegánsan odébb lépek, hogy az öltöny ne károsodjon, ne adj isten, ne találjam magam hirtelen nadrág nélkül a tömeg kellős közepén, de kézzel elkapom a kis fruskát.
- Nem esett baja, kisasszony? Segíthetek valamiben?

Szóval nincsen semmi baj. Én kész vagyok ezt elhinni, egy hölgy szavában az ember nem kételkedik ... legalábbis addig nem, amíg saját maga meg nem hazudtolja például egyetlen lépéssel.
- Az új cipők gyilkos jószágok tudnak lenni. - jegyzem meg megértően. - Ne bízzon bennük egy pár napig!
Nyilván hajlandó vagyok támaszt nyújtani, amíg valami stabilabb pontra nem ér, de mi lesz aztán.
- Kisasszony, ha itt valami komolyabb gond adódott, akkor azzal, hogy elkísérem a székéig semmi nem lesz elintézve. Higgyen nekem, régebben táncoltam. Az ilyesmit nem lehet elbagatellizálni, mert perceken belül szilványi dudor nőhet a bokája köré.
Ha mégis a székéhez tartana, akkor én nem ellenkezem, de én a mosdó előterét javasolnám, ahol egyrészt megnézhetném a bokáját, másrészt tehetnénk rá egy kis borogatást, hogy enyhítsük az első reakciókat.
Afelé, aki azt a pikét megjegyzést tette, vetek egy rosszalló pillantást. Ez bárkivel megeshet. A magassarkú mindig is rizikós viselet, és még azok a táncosnők, akik egyébként a legbonyolultabb mozdulatokat végzik benne nap, mint nap, ők is kerülhetnek ilyen slamasztikába miatta.

Akkor tehát irány a mosdó, a kisasszony immáron vevő a javaslataimra. Eljutunk odáig nagyobb gond nélkül, és az előtérben leültetem egy székre, aztán eléje térdelek, és óvatosan megtapogatom a két bokáját mindegy összehasonlításképpen. Az sérülten érezni már némi feszülést az ízület körül, de talán nem lesz ez olyan vészes.
- Igen, borogatást. Mindjárt megoldom.
Belépek a férfimosdóba, és bevizezem a zsebkendőmet, és hozok melléje egy száraz törölközőt is. A vizes törölközőt a feszülő felületre teszem, a szárazzal meg szorosan körbetekerem a bokáját.
- Most kénytelen lesz nyugton maradni egy pár percig.
Leülök melléje a másik székre, mert nyilván nem hagyom itt unatkozni.
Csinos lány, a ruhája jó választás, a cipőről már nem mondhatnám el ezt annyira pontosan. Az egyik úgyis éppen a kezemben van, és megnézem a sarkát.
- Ha nem ebben az ívben futna le a sarok, akkor kicsit biztonságosabb lenne, csak nem mutatna annyira jól. - jegyzem meg. - Majd ha legközelebb olyan helyen jár, ahol profi táncosokat nézhet meg, figyelje meg a hölgyek cipősarkát, és olyat próbáljon választani magának! Ők tudják, mi a jó.
Nem akarok ilyen kiselőadásokat tartani, de ha már éppen a lába épségéért izgulunk, talán érdekelheti ez az apró részlet is. Láttam rajta, hogy a következmények nincsenek ínyére.

Jaj, ezek az anyák! Ez egy vércse típus lehet.
- Nos, valóban érdemes kicsit megemelni az alakot, és a tartás is kecsesebb lesz, ha a sarok kicsit magas. De egy centivel ennél kisebb sarok biztonságosabb, és egy centit elveszteni nem vész, igaz?
Na, most megint roppant bölcs vagyok, de legalább beszélgetünk. Minden jó most, ami feledteti, hogy két idegen beszélget egy mosdó előterében, ahelyett, hogy odabenn élveznék a partit, a zenét, a finomságokat.
- De gondoljon bele, hogy végül talál valakit, akivel tartósabban is együtt van. Nem fog előtte mezítláb mutatkozni? És akkor mi lesz a hátrány behozásával? Mellesleg akit az érdekel, hogy hány centi, azt a férfit messzire kerülje el!
Ez a lány mellesleg csinos, mi több, szép. Temperamentumosnak tűnik, olyannak, aki mellett nem lehet unatkozni. Még a végén valami jó sül ki ebből az estéből?
- Hogy mért hagytam abba? Kiöregedtem. Táncos körökben ez ilyenkorra már bekövetkezik. Nem azért, mert nem bírnám, hanem mert a fiatalokat keresi mindenki. De nincsen ezzel semmi baj. Én sem terveztem, hogy életem végéig azt csinálom.

- Hát nem is vagyok öreg, úgy általában. Csak táncosnak. - felelem mosolyogva. - Ezt is csinálhatnám még, csak kevesebb pénzért, többet gyakorolva, hogy a fiatalok szintjét hozni tudjam. De ha egyszer másból is meg tudok élni, akkor minek? Nem, nem balettoztam. De kb. minden mást igen. Mindig, amilyen munka éppen akadt.
Óvatosan lebontom közben a törölközőt, a zsebkendőt, megtapogatom megint a bokáját, és aztán visszacsomagolom.
- Nem kezdett el dagadni, ami jó jel. Csak egy egészen pici duzzanat van. Még egy pár percet itt unatkozik velem, és aztán levehetjük a  borogatást. De a virgonckodás még egy pár napig nem ajánlott, és főleg a magassarkú nem.
Úgy beszélek, mintha orvos lennék, de a helyzet az, hogy kificamodott boka ügyben talán doktorálhatnék is. Hogy én már hány partnerem bokáját borogattam így...
A zene a termekből idáig hallatszik, néha a vendégsereg kiabálása is. Valami játékot játszanak. Egyre emelkedettebb a hangulat.
- Aztán ha visszakísértem, én távozom is. Tulajdonképpen csak véletlenül keveredtem a vendégek közé. - teszem hozzá. - Van itt valaki ismerős, aki majd hazavigye?
Ha azt mondja, hogy nincs, persze akkor is még hívhat egy taxit, de azért jobb, ha tudatosítja magában, hogy a hazajutáshoz segítségre szorul.

Szóval szívesen unatkozik velem? Aranyos, ahogyan ezt közli, de a kedve eléggé le van lohadva, az látszik. A hallom akar végigtipegni? Akkor esetleg már most távozna?
- Nos, először is a vendégek nagy része már nincs abban az állapotban, hogy holnap bármire is emlékezzen. Legalábbis azt hiszem. Aki még igen, az benn mulat. Szóval nyugodtan tipeghet. És ha most óhajt távozni, akkor szívesen hazaviszem. Csak azt akartam az előbb jelezni, hogy a vendégségbe már nem szeretnék visszamenni. De ha van kedve együtt meglógni, azt örömmel veszem.
Kibugyolálom a lábát, a törölközőt itt hagyom, a zsebkendőmet viszont magammal szándékszom vinni, csak nem akarom vizesen zsebre tenni, úgyhogy a kezemben marad.
- Ha indulna, akkor kitámogatom az ajtóig, addig van ideje eldönteni, hogy taxi, vagy velem jön. - mondom, és a karomat nyújtom neki. Ha velem jön, akkor ideje lesz lassan be is mutatkozni, de ha a taxit választja, akkor végül is mindegy.

Látom, hogy nem könnyű az elhatározás, és meg is értem. Én sem szeretek kiszolgáltatott lenni, ez az egyik legrosszabb, ami egy tettre kész emberrel történhet. Amit persze megkönnyíthet a barátok és rokonok támogatása, de úgy tűnik ez most nincs jelen.
- Ahogy óhajtja, kisasszony. - bólintok, és szabad kezemmel a zsebembe nyúlva előhúzok egy névjegyet, átnyújtom, így azt is tudhatja, hogy nem hamis nevet mondok. - Benedict Mortagne, szolgálatára.
A portánál az ügyelet boy már indul is, hogy odaálljon a kocsimmal, a bejárat elé.
- Ja, és amúgy nem ittam egy kortyot sem, mert dolgozni voltam itt, csak a hölgynek, akit elkísértem közben mégis ideért a kedvese. Szóval nyugodtan beülhet mellém.
Hogy ezeket a mellékes és mégis lényeges dolgokat tisztáztuk, már nincs más hátra, minthogy megvárjuk az autómat.
- Milyen szakra jár? - teszem fel most én az első ismerkedő kérdést. Ő már sok mindent megkérdezett rólam, itt az ideje viszonozni.

Csendben megvárom, amíg befejezi az SMS-t, nyilván egyeztetnie kell valakivel a programváltozást.
- Nem jött be a pszichológia? És mire szeretne váltani? - érdeklődöm tovább. Most már nem annyira ítélem kockázatosnak a kérdést, mivel ha kényelmetlennek tekintette volna az érdeklődésemet, akkor rövidebben válaszol. Ez sokkal inkább valami olyasminek tűnik, ami kikívánkozott, amit szívesen megbeszélne valakivel.
Amúgy meg az első számú szabály egy randinál (még ha ez most nem is az), hogy hagyd a nőt beszélni, mi több, beszéltesd, szentelje neki figyelmet, és a befektetés megtérül.
Közben megérkezik a kocsi is, a srác kiszáll, én intek, hogy nyissa ki az anyósülést, aztán, mivel most már a ház márványlépcsőjéről az aszfaltra kéne lépnie, inkább ettől megkímélem.
- Pardon! - mondom, és ölbe kapom, majd egy lépés után beteszem az ülésre. - Remélem, nem ijesztettem meg, csak nem akartam, hogy le kelljen lépnie a járdára. A jó ég tudja, mi minden kosz van ott...
Becsukom az ajtót, és megkerülöm a kocsit, majd én is beszállok. A saját mobilomon beállítom a kollégiumot, és a telefont felteszem a tartójába, hogy a GPS megsúgja nekem az útirányt. Hangja nincs, csak grafikusan jelez, a társalgást nem fogja zavarni.

A forgalomra figyelni kell, így nem azonnal válaszolok a kérdésre.
- Nem rideg, csak reális. Táncosként nem kerestem rosszul, és nyitottam egy táncstúdiót, ahol oktattam. Ez még most is megvan, csak bérbe adtam. E mellé jön a plusz kereset. Ez így bőven több, mint elég. Viszont a mostani hivatásomat sem űzhetem a végtelenségig, akár szeretem, akár nem szeretem, szóval kell egy tartalék, amiből majd fedezhetem a továbbiakat. Amúgy pedig kedvelem ezt a munkát. Egyrészt nem szakadtam el teljesen a tánctól, másrészt szép helyeken dolgozhatom.
A hölgyekről, akik kibérelnek inkább ne beszélek, mert azért nem mind díva, nyilvánvalóan. És arról sem ejtek szót, hogy a bevételem egy része drága kicsi feleségem zsebében végzi, vagyis inkább a ruhás szekrényében.
- Chasity, ha már meggyógyult a bokája, nincs kedve eljönni velem táncolni egyszer? - szegezem neki a kérdést végül.
Én most már nem dolgozom, a munkám akkor véget ért, amikor az ügyfelem elköszönt tőlem, és elvonult a barátjával. Én most teljesen magánemberként fuvarozom haza a kisasszonyt. Szóval nem tilos semmi.

Megleptem. Apró kis hatásszünetet tart, felém sandít, mérlegel, talán kicsit álmodozik is. Aztán ad egy igazán nőies választ.
- Ha egy úrinő azt mondja, nem az azt jelenti talán, ha azt mondja talán, azt azt jelenti igen, ha igent mond, akkor meg nem úrinő. - idézem a mondást és egy pillanatra leveszem a szememet az útról, hogy rákacsintsak csak úgy cinkosan, semmi bájmosoly nem jár hozzá, csak jókedv. - Érdeklődött a tánc világa felől, gondoltam megmutatom egy részét. Van egy pár hely a városban, ahová el lehet menni táncolni, és tényleg csak a tánc a lényeg ... ezen most nem disco-t értek ... és az, ha ott táncol valakivel, az nem jelent mást, csak azt, hogy szeret táncolni. Nem mondom, hogy nem bimbóztak ki ott már hosszabb kapcsolatok, de tényleg nem ez a lényeg.
Ismerek olyan párt, aki már tíz éve eljár oda, és olyat is, aki úgy jár oda tíz éve, hogy a párja nem jön vele, de ebből sincs semmi baj, mert tényleg csak táncolni jár. Ez persze nem jelenti azt, hogy én is csak táncolni hívom ezt a lányt, de ebbe most nem kell belemenni részletesebben.
- Még főiskolás, nemrég lett felnőtt. Vannak már lehetőségei, nem kell engedélyt kérnie a szüleitől, de a lehetőségeket csak akkor tudja kihasználni, ha információi is vannak. Egy ilyen táncklub már tényleg a felnőttek világa, nem az egyetemi diáksereg. Nem akarom leszólni őket, de azért a menjünk bulizni, és rúgjunk be horizonton túl is van világ.

Ó, arról sokat tudnék regélni, hogy mennyire kívánt, vagy nem kívánt közeli hozzátartozóim érdeklődése viselt dolgaim és tartózkodási helyem iránt. Nálam inkább zavaró néha az érdeklődés mértéke, de egyben szórakoztató is.
Alapvetően az a jó benne, hogy alig van valami kockázat abban a titkolózásban, hiszen nincsen szó titkokról. Én már nem titkolom előtte a tényt, hogy megcsalom, csak azt nem kötöm az orrára, hogy mikor teszem és kivel. De ha rájön is, nekem az már nem jelent semmit.
- Az emberek nagy része őrült mód szeretné, hogy figyeljenek rá, de nem akar másokra figyelni. Így aztán mindenki frusztrált kissé.
Egy forgalmas kereszteződéshez érkezünk, úgyhogy egy ideig inkább a vezetésre figyelek, és csak akkor válaszolok a következő kérdésre, ha azon átértünk.
- Most már eléggé ritkán. De azért nagyjából kéthavonta elmegyek, hogy kicsit felfrissítsem a tudásomat olyan táncokból is, amik ritkábban fordulnak elő a munkám során.

Felkeltettem a kisasszony érdeklődését. Kérdések, lopott oldalpillantások. Persze ez neki még olyan lehet, mintha az oroszlán bajszát cibálná. Egy új világ, ahogy én is mondtam.
- Nos, ezek a klubesték általában hetente vannak, és legtöbbször eleve pénteken, vagy szombaton, hogy a korán kelés ne legyen akadály. Viszont az ügyfeleim is általában ekkor akarnak kiruccanni valahová, szóval sokszor ütközik az időpont a munkával. Még ha hét közben van is szabadidőm, akkor meg nincs feltétlenül klub, ami éppen összejövetelt tartana.
Na, és persze be kell szorítani a keretbe a nőket is ide-oda. Ez megint nem az a téma, amit most szeretnék kitárgyalni itt az autóban, hiszen nyilván az a jó, ha ők nem tudnak egymásról.
- Na, és Ön, Chasity? Valami hobby az egyetem mellett? Mit szeret csinálni?
Ideje megint egy kicsit őt is megbeszéltetni, mert már túl sok szó esett rólam.
- Kényelmesen ül? Nem fáj a bokája? Esetleg még amíg úgyis az autóban ül, visszarakhatja a borogatást, ártani biztos nem fog.
A keze ügyébe teszem a vizes zsebkendőt.