Ma kivételesen csak hárman ülünk az asztalnál reggeli közben. Érezhetően feszült a hangulat, a szülők csak piszkálják a kaját...én pedig szolidaritásból nem eszem, pedig a gyomrom hangot ad éhségemnek. A kávémba kortyolok, hogy valami mégis legyen bennem...
- Kérlek menj fel segíteni Tashának. Tudod mennyire lassan megy a pakolás neki… Kora délután már indulnunk kell. - csilingel egy kedves hang, majd annak gazdájának praclija simít végig vállamon.

---

Ó, hát hogyne tudnám! Mikor legutóbb elutaztak két hétre nyaralni, Tasha legalább öt órán keresztül nézegettette velem fürdőruha kollekcióját. Aztán bemászott a gardróbjába, ott guggolva végigkérdezgette melyik színhez melyik passzol. Válaszul végül csak a nagypárnáját vágtam hozzá, aminek köszönhetően elvesztette egyensúlyát, és szó szerint beesett a ruhák közé, magára rántva körülbelül húsz vállfát pluszban. Az egész este párnacsatába torkollott, majd másnap reggelig tartó virrasztásba.

Ellenben most...
Az ágyán ülve, a combjaimon könyökölve hesszelek, s várom toporzékolásának végét. Közben a laptopján állandóan új üzenetek hangja hallatszódik...ő mégis fittyet hány ezekre, vagy nem is hallja saját fülsüketítő ricsajától.
Ránézek gépére...de amiket neki írtak, egyáltalán nem érdekelnek, sokkal inkább azon akad meg szemem, amit Ő tervezett írni.

Helyette is enter-t nyomok, majd státuszát elfoglaltra állítom. Tasha egy percig sem hagyja abba a szitkozódást. Nem akar elmenni, gyűlöli Londont, az angolokat, és átmenetileg a szüleit is. Shoppingolni sem akar - és ez nála már nagy baj!
Félve pillantok felé mikor ruhásszekrénye tartalmát egyhuzamban belebassza bőröndjébe, a kupac tetejére zoknis-, és bugyis fiókjait egy az egyben ráborítja. Mikor próbálja becipzározni a koffert, hisztériás rohama odáig fajul, hogy elkezd a bőröndön ugrálni, hátha az laposabb lesz.
- Húzz innen! - végül rámförmed, majd akár egy bowling golyót, úgy vágja ki az ajtón a bőröndöt. A további ordibálást elkerülve megyek a koffer után, eztán úgy kúrja be Tasha az ajtót, hogy még a szomszéd utcában is beleremegnek az ablakok.
A folyosón szanaszét heverő ruhák láttán csak sóhajtok, majd a földre ülve elkezdem neki összepakolni. Úgyis megköszöni majd, ha csitulnak a kedélyek. Talán.

A gorillája is örülhet, amiért lesz egy libamentes időszaka. Bármiért is jönne Simon, őt ismerve a hét végén fogja TALÁN idevonszolni magát. Ahogy én látom a dolgokat mostanság, nemigen jön lázba ha lányról van szó.

---

---

Túlzok...de most, amikor a huszadik bőröndöt pakolom a tizenkilencedik tetejére, miközben Mr. Alarie a hátsó ülésről próbálja nyöszörögve betuszkolni felesége óriási retiküljét, azon imádkozom, hogy ne kapjak sérvet. A csomagtartó már így is dugig van kisebb-nagyobb cókmókkal. Nem értem miért viszik magukkal a fél házat, hiszen úgyis legalább háromszor ennyi kacattal térnek majd haza. Kedves tőlük, hogy gondolnak rám, de a negyvenedik bögre után már jól esne akár egy hűtőmágnes...vagy egy aszfaltdarab - hogy ne legyek annyira nagyravágyó.

Mrs. Alarie elhalmoz nyálas búcsúpuszijaival, mintha egy életre elválnának útjaink. A miszter pedig magabiztos kézfogással köszöni meg, hogy távollétük során is figyelek a házra...pontosabban a tisztaságra. Annyi kérése volt csupán, hogy két-három naponta jöjjek el meglocsolni a virágokat, és hetente azért takarítsak ki. És semmiképp se rendezzek bulit. - Ezen még nevettem is.
Mégis kivel? Simon csürhéjével? Isaac, vagy apu kollégáival?
Ugyan. Partiveszély nem fenyegeti az Alarie rezidenciát.

Végül a bumburnyák primadonna is megérkezik, kinek arcáról lerí a világ iránti gyűlölete. Érzem, ahogy farzsebembe tesz valamit...de nem nézhetem meg most. Ez nyilvánvaló.
Az anyuka végső fejcirógatása elől lesütött szemekkel fordulok el…
- Vigyázz magadra! Majd telefonálunk!- csendül fel a búcsúmondat, majd integetések közepette hagyják el a kapubejárót.

---

---

Amint csukódik a kapu, a zsebembe csúsztatott fecnit nézem meg elsőször.
Utam máris Tasha szobájához vezet. A kupleráj ami ott fogad…holnap rendbe rakom...van időm.
Lábujjhegyen lépkedve át az egyes ruhadarabokon, és a szanaszét dobált csetreszeken, keresem a tasakot, majd miután megtalálom, az ágyra dobom.
Eztán a szobámba kullogok, magamhoz kapom cigisdobozom, a hamutartót, és kiülök a párkányra. Rágyújtok, majd Tasha cetlijét a csikkbilibe téve elégetem...ekkor egy ismerős autót pillantok meg a bejáratnál.
Elhessegetem a füstfelhőket, a csikket elnyomom, és máris a kaputelefonhoz megyek, hogy kinyithassam a kaput, eztán a bejárati ajtóban állva várom Őt karbatett kezekkel. Legyek bármennyire is pókerarcú a nap huszonnégy órájában, meglepettségem nem tudom most leplezni...
Nem mintha nem örülnék neki, de nem szokása teljesen váratlanul meglátogatni.