A hajnal bűzét halkan szitáló eső mossa el, s a csatornába folyik megannyi rácson keresztül a haza felé tartó drogosok, és szerencsejáték függők felöklendezett önbecsülése, és egyéb testnedveik. Az út szélén egy zöld ruhás, alul öltözött hölgy könyörög térden állva egy nagy darab, arannyal díszített manusnak, hogy adjon még neki haladékot a pénze megkeresésére. A haladék mellé kap még pár jó szót, és két pofont is. Az utca nem mondható néptelennek, de mindenki úgy tesz, mintha nem látott volna semmit. Dióhéjban elmondható, hogy a város megőrizte a szokott kecsességét.
A földön térdelő, pityergő nőt senki sem akarja észre venni, engem viszont megannyi szempár követ a sötét árnyakból, ahol azt hiszik, nem látom őket, ahogy a stricihez lépek. Száját szóra nyitná, de ekkor rajta a sor, hogy akkora pofont kapjon, amitől kicsúszik a lába alól a talaj, és csak a fal segítségével tud nagyjából függőlegesen maradni.
-Mit mondtam a múltkor? - Kérdem szigorúan, mire elkezdene mentegetőzni, hogy még sosem látott, vagy csak elküldene a francba, esetleg követelné, mondjam el, kinek képzelem magam. Örök rejtély marad, mert mielőtt egy hang jönne ki a torkán, az arcára kerül a lábnyomom.
-Kislány, tipli van. Te pedig, ha még egyszer az utcán műveled ezt, nincs az a pénz, amiért megúszod, hogy bevigyünk. És ha már szóba jött a pénz, megint itt a hónap utolsó előtti vasárnapja, szóval tejelj.
Értetlenül pislog rám, ám magabiztosságom, meg a közepes agyrázkódás már arra készteti, hogy leszálljon a magas lóról, és immár udvariasan, vérző orrát törölgetve mutasson rá, hogy fogalma sincs, miről beszélek. Természetesen nagyon megértő vagyok, hisz egy másik korrupt rendőrrel szokott üzletelni. A zsaru, akinek fizet azért, hogy a környéken ne zargassák a lányait a rend őrei alacsonyabb nálam, fekete hajú, pocakosabb, és velem ellentétben tényleg korrupt, valószínűleg ezért ül most rács mögött, és kell nekem beugranom helyette, hátha küldhetek a cellájába még néhány embert társaságnak.
-Rászálltak a belügyesek. Én veszem át helyette, hogy továbbra is minden gördülékenyen menjen.
Felsegítem a férget, had lássák a csatlósai, hogy mi jó barátok vagyunk, csak éppen...meg kell adni a módját. Sokan mondjuk nem figyelnek amúgy sem. Az egyik sikátorban egy pókháló tetkós manus pöfékel, egy bolt kirakatában egy cingár csávó kapja el a tekintetét, amikor felé sandítok, illetve akad egy szép szemű lány is, ki kellően alul öltözött ugyan, de valahogy más, mint a többi prosti...túl élettel teli. Biztos a fiatalság teszi.
-Ki az új lány? - Kérdem fennhangon - Sokan dolgoznak neked, de egy ilyen szépségre biztos emlékeznék.
Aztán egyenesen a nő szemébe nézek megint. Elég közel van, biztos hallott. Végigmérem újra, és el kell ismernem magamnak, valóban gyönyörű teremtés. Igazán kár, hogy az utcára került...