Trace && Evelyn

Összevont szemöldökkel méregetem az utazótáskám tartalmát, azt hiszem kicsit izgatott vagyok, leginkább az új munkám miatt. Ez egy eléggé különleges munka, mármint azt leszámítva, hogy egy igazi hírességgel kell eltöltenem pár napot, egy igazi rocksztárral, még külföldre is kell utaznom. Még sosem jártam Spanyolországban, sőt mi több eddig még csak nem is hagytam el Amerikát. De most majd ez megváltozik, és ezért fizetnek, hogy pár napot egy híresség oldalán, azt hiszem ezt hívják úgy, hogy álommeló, nem? Bár örömömet egy leheletnyit beárnyékolja a tudat, hogy itt kell hagynom Sault, most hogy két év után megtaláltam, hogy annyi pénzt bele öltem abba, hogy a bátyámra bukkanjak, és most hogy meg van, nem mehetek mindennap oda az ajtaja elé dörömbölni, hogy a nyakába vessem magam. De hát sajnos, nem tehetem, és el kell tartanom magam valamiből, dolgoznom kell, hogy ne haljak éhen, hogy ne kerüljek az utcára, és hogy suliba is tudjak járni, tehát igen szükségem van a melóra. Jennyfer, a lakótársam irigykedve nézi ahogy még egy két cuccot bele dobok a táskába.
-Evi, egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen szerencsében részesülj, hogy komolyan Barcelonába fogsz menni, tessék…- szem forgatva fordulok hátra, az elmúlt két órában eddig csupán harmincadszorra hallom ezt a mondatot, és igazából nem tudom, hogy ki  a fickó… vele ellentétben, nem vagyok nagyon otthon ebben  a világban, az én zenei ízlésem egészen más fajta… enyhén szólva.  Meglepett kifejezés ül ki az arcomra amikor egy mini fényképezőgépet nyom a kezembe határozottan, majd olyan pillantásokkal méreget, mint akinek tudnom kéne, hogy mit is akar ezzel mondani. Keserű és csalódott sóhaj hagyja el húsos ajkait majd elkezd artikulálni úgy, mintha öt éves volnék, mire szemöldökeim homlokom közepére szalad.
-Fényképezz, dokumentálj minden egyes pillanatot, remélem érthető voltam, és minden alatt abszolút azt értem, hogy mindent, vili?- hangosan felnyögök, ezt kezdi már túlzásba vinni, az órámra pillantok, minél előbb megakarok szabadulni tőle. Először még… tegnapelőtt este cuki volt ez a képembe mászó, eddig ismeretlen oldala, és ha mondjuk Kitsch-el találkozna biztosan így reagálnék én is, de kérem azért mindennek van határa és lassan kezd megfojtani, de nem tudom hogyan kellene ezt közölnöm vele, szegény olyan érzékeny néha, vigyázni kell, hogy mit mond az embernek, nem akarod megsérteni…
-Jenny, szeretnélek emlékeztetni téged, hogy nem nyaralni megyek, hanem dolgozni, tudod, hogy ki tudjuk fizetni a lakbért, enni tudjunk ilyesmi…- próbálom a józanság útjára terelni, de teljes képtelen, még mindig egy felhő patyolat tiszta csücskén ücsörög.
-Ja, de szerintem egy ilyen munkáért ölni tudnának, hidd el, sokan megtennék, - kacsint rám. Oké, itt a pillanat, menekülőre kell fognom, mielőtt újra meg kell hallgatnom, amit az elmúlt két napban. Az öltözködést nem vittem túlzásba, csak utazáshoz kényelmes cuccot vettem fel, egy fehér színű farmer van rajtam, sportcipővel, egy laza, fehér színű trikó, fürtjeimet laza kontyba fogtam a tarkómon, hogy ne izzadjon a nyakam vállamra dobom az utazó táskámat, egy sötét színű bőrdzsekit ha fáznék, és már lépnék ki az ajtón.
-Kérlek, ne gondolj semmire, se a bátyádra, se a szüleidre, csak élvezd ki,- én intek egyet a kezemmel és már ott sem vagyok. Remélem a fickó itt van már, de ha nincs inkább várakozok, mint barátnőmet tovább hallgassam. De mire kiérek a lépcsőházból már ott áll.
-Hello, Evelyn vagyok,- lépek elé mosolyogva, és próbálom nem elkerekedett szemekkel bámulni.




• xxx word • xxx •

Trace && Evelyn

Izgatottan várom, hogy az akivel egy egészen másik földrészre kell tartanom pár nap erejéig, megérkezzen. Azt hiszem ez nem csak munka lesz, hanem szórakozás is. Elvégre ki az aki elmondhatja magáról, hogy Spanyolországba utazik egy hírességgel? Na ugye?! Azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, és emellett nagyon is jót fog tenni ha lefoglalom a gondolataimat, hanem  a bátyám körül járnak  a gondolataim. Teljesen össze vagyok zavarodva, eddig is össze voltam, de nem ennyire. Lehet, hogy még sem kellett volna megkeresnem? Mit kellett volna tennem, hiszen akármi is történt, a bátyám. El kéne gondolkodnom azon, hogy ha kiperkálom a magánnyomozót, ami mondjuk nem mostanában lesz, de ha ez megtörténik akkor elkezdhetnék spórolni egy jobb -féle pszihiáterre is, példának okáért rám fér. Nem mintha tehetnék róla, hogy ilyen elcseszetté váltam. Ó nem, a bátyámnak annál inkább volt köze és nem is kicsi. Még sem vagyok képes haragudni rá, egyszerűen képtelen vagyok. Pedig lenne okom rá, bőven, régen annak idején volt is bennem düh, szégyenérzet, csak átalakult valami mássá, valami olyanná ami nem tudom mit jelent, de ha agyam egyik eldugott zugában gondolom is, nem mondom ki, még csak nem is gondolok rá, mert nem szabad. Mert ez bűnös dolog, szégyenletes mindenki szemében, Isten és az emberekében. Az enyémben is. Tudom, hogy ez nem normális dolog, és sokszor bebeszélem magamnak, hogy nincs is így. Mégis akár hányszor megpillantom, elkezdi csontjaimat dübörögtetni a szívem, és eszembe jut, hogy mennyire hiányzott az elmúlt évek alatt. Mégis valahogy megpróbálok nem foglalkozni ezekkel  a gondokkal, nem is akarok gondolkodni erről, és arról aztán végképp nem, hogy talán nem is örült nekem és a viszontlátásnak. Apáék kitagadták, egyszer amikor véletlenül majdnem eltörte a karomat, én magamra vállaltam  a felelősséget de anyáék elküldték otthonról, és még csak nem is tudják az egész történetet, még csak nem is sejtik, hogy mi az ami a háttérben lapul.
Gondolataimból a kocsi berregése ránt ki amikor megérkezik az úriember, azonnal elé sietek, hogy még csak esélyem se legyen, egyáltalán gondolkodni, most ez alatt a pár nap alatt csak felejteni akarok- úgy döntök.
Felvonom a szemöldököm amikor megpillantom, fekete szemceruzát gyönyörű lélektükrei alatt, de nem teszem szóvá, annak ellenére, hogy rocker egész jó fejnek és kedvesnek tűnik. Nem, nem vagyok rasszista, csak még sosem találkoztam rockerrel, pláne nem egy hírességgel. Szerintem az apám is lehetne, de nem látszik rajta, egész jól tartja magát a korához képest, ami kevés férfiről mondható el, főleg ebben a korban.
-Értettem, nem foglak, Trace,- mosolyogva nyújtom át neki az utazótáskámat, vetek még egy utolsó pillantást a konyhai ablakunkra, ahol megpillantom, hogy barátnőm ugrándozik mögötte, csak a szemeit tudom forgatni. Ha nem indulunk azonnal képes és ránk ereszti magát, abból semmi jó nem sülne ki. Beszállok az anyós ülésre, gondolom nem lesz azzal problémája, és míg ő is bepattan  a kormány mögé, addig bekötöm a biztonsági övemet. Mikor meghallom a hangját, szemöldököm ismét a magasba szalad, legalább nem kertel és igen jókedvű, azt hiszem jól fogom érezni magam.
-É… értem, ezt jó tudni, észben tartom….- szólalok meg nehezen amikor megtalálom a hangomat,- és naná mégis melyik hétköznapi ember ne akarna pár napot egy híresség mellett eltölteni?- nevetek rá, ahogy elindul.
-Háááááát, öhm….- bámulok előre ki az ablakon miközben Vegas határához közeledünk,- milyen érzés híresnek lenni,  és… milyen érzés rocksztárnak lenni? Gondolom a csajozással nincsenek problémáid, akkor miért fizetsz, hogy valaki elkísérjen?- bököm ki az első kérdést ami eszembe jut kedves, talán kissé pimasz hangon, miközben rápillantok oldalról.




• xxx word • xxx •

Trace && Evelyn

Nem kell sokat várnom, szerencsére az úriember percre pontosan a megbeszélt időben gördül be a ház parkolójába, ezt a pillanatot használtam, hogy megmenekülhessek a lakótársam további zaklató kérdéseitől, már egy órája túlzásba esett, kezdtem lassan úgy érezni, hogy megfojt velük. Akaratlanul is végig siklanak azúrkék íriszeim a férfi öhm… különleges külsején, de na, az ember lánya nem mindennap lát szerintem rockert, vagyis én biztos, hogy nem mindennap látok, nem nagyon mozgok olyan környezetben, pláne nem egy híres zenészt, tehát azt hiszem baromi szerencsésnek érezhetem magam emiatt. A tetejében még tök jó fejnek tűnik, és viccesnek, azt hiszem ez életem eddigi legjobb munkáim, vagyis életem legjobb munkája, mennyit kellene spórolnom, hogy végre valahára eljussak a saját önerőmből Barcelonába? Pontosan, pár évig még biztosan, tehát igen, ebben a pillanatban úgy érzem, hogy enyém a lottó ötös főnyereménye.
-Nem nagyon szokták becézni, talán a bátyám meg a lakótársam néha Evyek hív, de ritka.- mosolygok rá, ahogy a mellettünk elsuhanó vegasi tájról, Trace arcára pillantok, nem úgy vezet mint egy félőrült, de azért azt sem lehet mondani rá, hogy csigatempóban hajt, pont eltalálja az arany középutat.- Egész jó fej vagy ahhoz képest, hogy híresség vagy.- csúszik ki a számon akaratlanul is a meggondolatlan mondat. Általában ilyen vagyok, ami a szívemen az a számon, és nem nagyon gondolkodok azon, hogy mit mondok másoknak. Ezért vesztem össze anyuékkal is, többek között, azon kívül, ahogy Saulal bántak, egyszerűen nem értem az okát, rám úgy akartak vigyázni mint a hímes tojásra, de vele meg úgy bántak mint valami utolsó bűnözővel. Tudom jól, hogy nem volt szép dolog amit tett, hogy nem szép dolog ahogy viszonyulok hozzá, hogy sokkal fontosabb, fontosabb és ragaszkodóbb vagyok mint ahogy egy húgnak a bátyjához kellene, hogy ezerszer jobban hiányzott, mint ahogyan illendő lenne, és szégyellem is magam, nem bírom sokáig bámulni a tükörképem emiatt, defektes lettem, még sem értem a szüleimet, a nagyobbik gyerekükkel úgy bánnak mintha nem is lenne az övéké, mintha nem a saját vérük lenne.
-Igen említették, hogy milyen vagy, és ne aggódj, nyugodtan viselkedj csak úgy, ahogyan szoktál, nem vagyok cukorból, megéltem egy két dolgot már még ha nem is látszik,- válaszolom neki mosolyogva, majd újra az elsuhanó tájra függesztem nefelejcskék íriszeimet, egyszerűen imádom Vegast úgy ahogy van, sokkal jobban szeretem mint a szülővárosomat, és itt nem csak pár házból álló kisvárosról van szó, ahol a szomszédod jobban tudja, hogy te mit műveltél, még ha te nem is tetted, soha az életben nem mosod le magadról és igen, egész életedben megbélyegeznek ha úgy viselkedsz ahogyan az nem nekik tetsző, ami szüleink is ilyen álszentek, bezzeg a saját szemükben nem érzik a szálkát…
Nem sokára megérkezünk egy gyönyörű luxushajóra, Trace gyakorlott ügyességgel irányítja a kocsiját, hűűű nagyon ügyi. Elkerekedett szemekkel bámulok a hajón körbe, pedig még csak nem is… vagyunk a belsejében. Gondolom mondanom sem kell, hogy még hajón sem utaztam, nem hogy ilyen csodán, ez a munka tényleg egy álommeló, jól döntöttem, hogy igent mondtam, és úgy tűnik inkább lesz buli mintsem kötelesség.
-Hallatszik a hangodon, hogy tényleg élvezed amit csinálsz, ami jó dolog, nem sok embernek adatik ez meg,- felelem neki ahogy kiszállok a kocsiból, de mielőtt léphetnék a fickó már fürgén mellettem terem, nagyon fürge ahhoz képest, hogy milyen nagy darab, biztosan fitten tartja magát.
-Értem, legalább őszinte vagy, és ez igazán kedves gesztus tőled, hogy így segítesz a lányokon, akik gondolom repesnek örömükben,- vonom fel a szemöldököm miközben halk kuncogás buggyan ki belőlem, ismételten akaratlanul. Amikor megsimogatja a hasát úgy néz ki mint egy nagyra nőtt, egy nagyon nagyra nőtt gyerek, akaratlanul is elnevetem magam, majd kézfejemet az alkarjára csúsztatom amikor felém tartja.
-Én aztán mindenevő vagyok, minden jöhet ami finom, de leginkább azokat a dolgokat csípem amiben sok a csoki és nagyon édesek, - kacsintok rá vigyorogva, sose voltam az a fajta lány aki finnyáskodik, vagy csak salátákat eszik és éjjel nappal fogyózik meg diétázik, én imádok enni, főleg ha pizzáról és tortáról van szó.



• xxx word • xxx •