Gumitalpú papucsom alatt kitartóan megnyikordul minden újabb léptemnél a fekete-fehér csempéből kirakott járólap. Fehér köpenyem magam mögött suhog, gumikesztyűbe bujtatott tenyereim tompa csattanásai visszhangként verődnek vissza a fehér csempéről.
Mára is jutott ügyből ki elég, mégsem vagyok képes koncentrálni az előttem fekvő, rejtélyes, tisztázatlan körülmények között meghalt Mrs.Morissra. Beszédem van a főnökkel. És itt most nem csak egy szimpla béremelésről, vagy egy apja-fia -mert szinte már fogadott fiának tekint-, bájcsevejről van szó, hanem az egyetlen, tüneményes, feltüzelt kislányáról, aki még bőven kiskorú, és akinek minden bizonnyal én törtem be legelőször az érintetlen kis tüzelő szentélyébe. Köztudott a főnökről, hogy nehéz felbosszantani, kivéve, ha az ő egyetlen picike tüneményéről, a tinédzserek szajhájáról, Yasmineról van szó. És én pont róla szándékozom ma ejteni pár szót. Őszintén szóval, nem vagyok valami higgadt. Rájöttem, hogy egészen idáig széllel szembe hugyoztam, és saját magamat kevertem szar helyzetbe azzal, hogy nem állítottam le időben Yasminet és Laurent. Mostanra az egyiket felcsinálták, és én vagyok a egyik apajelölt, a másik pedig mániákus rajongómmá vált mióta részegen megdugtam azon az összejövetelen amit az apja csinált még karácsonykor. Ezerszer elképzeltem már, hogy a szobája kivan plakátolva az én képeimmel, és egy csokiból kifaragott, embernagyságú Sam van a szekrényébe rejtve, aminek minden este élvezettel szopogatja a pélóját. Én komolyan nyitott vagyok az új dolgokra, de ettől az egésztől még engem is kiráz a hideg. Hát még az apja hogy reagálna rá!
-Sam, szevasz! - Hangja valahol mögöttem robban, mint elsült ágyú, és én kis híján ráborulok szegény Mrs.Moriss merev hullájára. Szinte érzem, ahogyan arcomból kifut minden vér. Talán még a világ is elsötétedett egy pillanatra, pedig ha valaki, hát én bírom a kiképzést. Egész nap rejtélyes módon megmurdelt hullákkal, és bensőségeikkel vagyok körbevéve, előfordul, hogy beszélgetek is velük, ha a döglődő kis zsebrádiónak éppen olyanja van, és nem fog be egy csatornát sem, de ez... ez a hang... szó se róla, igen csak rám hozta a gyenge frászt.
-Megkaptam az sms-ed pajti. Miről akarsz trécselni? - Próbálok jó pofát vágni a helyzethez, és vigyorogni, mint egy idióta, de helyette csak valami nem túl bizalomgerjesztő vicsorításra futja. Ha eddig nem vette észre a barna szemgolyóimban játszó kétségbeesést, akkor most biztosra veszem, hogy fel fog tűnni neki.
-Helló főnök. - Mekegem legalább három oktávot emelkedett hangon, úgy beszélve és hebegve-habogva, min ahogy utoljára akkor beszéltem, amikor a szigorlatomat csináltam.
-Mi újság van Sam fiacskám? - Kérdi szórakozottan, igazán felvillanyozott kedélyekkel, majd mögém pillantva, közelebbről is megvizsgálja Mrs.Morisst. Feltűri fehér ingének ujját, lapát kezeire -amikkel le fog csapni rám, amint megtudja, hogy hozzáértem Yasminehoz-, a legnagyobb méretű gumikesztyűt húzza, nyakkendőjét ingének rejtekébe dugja, és közelebb hajol a testhez. Vele együtt fordulok én is a nagyjából az ötvenes éveiben járó halott nőhöz, és minden mozdulatát szemügyre veszem. Úgy érzem nem kapok levegőt, és mindjárt megfulladok. Nem a formalin, és az édeskés hullaszagtól, sokkal inkább a gondolattól, hogy hány féle fajta módon, és milyen eszközökkel fog miszlikre aprítani. Elvégre, a legjobb helyen vagyunk itt egy kreatív gyilkossághoz.
-Ezt figyeld... - Gyanakvóan ráncolja a homlokát, miközben félrebiccenti Mrs.Moriss fejét.
-Mmm... főnök?! Mit kéne látnom? - Alig merek megszólalni. Még a végén azt fogja hinni, hogy megmertem kérdőjelezni a szakmai tudását. Ennek ellenére hiába összpontosítok, ha kiszedném a szemgolyómat akkor se látnám azt, amit most valószínűleg látnom kellene....
-Hjajj fiam... Csak egyszer mutatom meg! - Hangja dorgálónak tűnik, de egyáltalán nem komoly. Inkább olyan szórakozott.
Ekkor előkerül a kés. A mozdulatra összerezzenek, és legszívesebben felcsatolnék egy olyan golyóvédőt, amit a sportolók is szoktak hordani. A pengét precízen a nő nyakához igazítja, éééés nyissz... a damil, ami egészen idáig láthatatlanul rejtőzött a bőrredők, és a toka védelmében, most elszakadt és a titokra máris fény derült.
-Öngyilkosság. Mostanában eléggé elszaporodott a damillal fojtogatók száma. Tudják, hogy amíg a kötél nem jelent száz százalékos sikert, addig a damil majdnem száz százalékban bevált módszer. - Dörmögi, és nekem folyton az a kép lebeg a szemeim előtt, hogy hogy fog megkínozni, aztán kegyetlen módon kinyírni.
-No, de nincs időm fiam, vár a pasziánsz az irodámban. Miről akartál beszélni? - Itt az idő. Lehet, hogy ki leszek rúgva, de elegem van Yasmine zaklatásaiból, és fenyegetéseiből. Színt kell valljak.
Egyik kezemmel megkapaszkodom a Mrs.Moriss fekhelyéül szolgáló rozsdamentes acélasztal szélébe, nagy levegőt veszek -amit el is felejtek kifújni-, majd krákogok egyet, és...
-Én... du... dug... - Fú bassza meg! A víz levert. Minél tovább nézem a főnök arcát, annál jobban megbizonyosodom róla, hogy nem kéne elcsesznem...
-Szóval, reggel dugóba keveredtem. Azért volt az az öt perc késés. - A levegő tornádóként szabadul ki a mellkasomból, a vér ismét visszatér az arcomba, a főnök pedig néhány másodpercnyi habozás után egyszeriben csak elröhögi magát.
-Ne szórakozz Sam! Azt jelentsd,ha nem jöttél be dolgozni. Na, jó munkát fiam! - Megveregeti a vállam, felkapja a közeli asztalról valahonnan a műszerek közül a kihűlt kávémat, és az ajtó már csukódik is mögötte.
-A rohadt életbe... Látja Mrs.Moriss? Így kell ezt csinálni! Nem mindenre megoldás az öngyilkosság. - Magyarázom, és újfent közelebb hajolok a nő toka fedte nyakához. A lágy, mégis buja, pajkos érintés valamikor ekkor méri az első "csapást" nyugalmi állapotban lévő hímtagomra, és hátam mögül máris felhangzik Lauren cinkos, szórakozott kuncogása. Ah remek!