Varsó, Lengyelország 1990. január 1. 24 Pornószínésznő Media Jennifer Lawrence

Karakter személyisége

Produktív. Idealista. Őszinte. Megbízható. Okos. Merev. Mániákus. Megszállott. Kontrollálhatatlan. Kritikus. Ítélkező. Féltékenységre hajlamos. Gondoskodó. Alkalmazkodó. Birtokló. Lelkes. Empatikus (többnyire). Éles elméjű. Hisztérikus. Manipulatív. Egyenes. Optimista. Önimádó. Önálló. Gyakorlatias. Magabiztos. Hatékony. Energikus. Iparkodó. Hiú. Bosszúálló. Felszínes. Dölyfös. Jószívű. Kifinomult. Intuitív. Akaratos. Szeszélyes. Elemző. Objektív. Jó megfigyelő. Kitartó. Konok. Arrogáns. Közönséges. Negatív. Távolságtartó. Mogorva. Hideg. Paranoid. Deviáns. Irányító. Éber. Gondoskodó. Hűséges. Szellemes. Segítőkész. Kíváncsi. Fantáziadús. Spontán. Kísérletező. Elbűvölő (a maga sajátos módján). Szétszórt. Fegyelmezetlen. Engedetlen. Nyugtalan. Lobbanékony. Forrófejű. Önpusztító. Védelmező. Vezéregyéniség. Cserfes. Dekoratív. Zsarnokoskodó. Agresszív. Szkeptikus. Szarkasztikus. Érzéketlen. Egocentrikus. Fásult. Türelmetlen. Nagylelkű. Fogékony. Diplomatikus. Néha túlságosan komoly. Néha túlságosan komolytalan. A legtöbb esetben ellentmondásosan viselkedik. Teljes mértékben kiszámíthatatlan.

Hogy ezek közül mi a jó és mi a rossz, azt mindenki döntse el maga...

Történet vagy szerepes példa

Modellként kezdtem. Egy férfi megállított az utcán, mondván hogy milyen különleges arcom van, nincs-e kedvem modellkedni? Tizenhat éves voltam akkor. Azután meg már nem volt megállás, egyre lejjebb bukdácsoltam azon a bizonyos lejtőn. Persze eleinte még tényleg minden szép volt és jó. Csupa máz. Elhitették velem, hogy egyedi vagyok, pótolhatatlan, nélkülözhetetlen. És természetesen a szokásos maszlagszöveg, hogy mindenki engem akar, csak rám kíváncsi a nép. Vagy legalábbis a szakmabeliek. És valóban, a fiatalkoromhoz képest egészen felkapott lettem, Európában hamar ismertté vált az arcom. Tizennyolc éves koromra már Párizs plakátjain tetszelegtem, húsz éves koromra pedig Milánó kifutóin szeltem a köröket. Aztán amilyen gyorsan berobbantam a hírességek közé, a sztárvilágba, a csillogásba, olyan hirtelen és váratlanul lettem egyik percről a másikra nélkülözve. Hiába mondták azt hajdanán – annyira talán nem is régen –, hogy nélkülözhetetlen vagyok, mintha erre születtem volna, hogy modell legyek. Lássuk be, húsz éves koromra már kiestem a szakmából. Mindig jöttek újabbak, fiatalabbak, csinosabbak. Rám már többé nem volt szükség, legalábbis nem olyan téren, mint ahogyan azt gondoltam és szerettem volna. És ekkor kezdődött el az a folyamat, ami végül a jelenlegi helyzetemhez vezetett. Az ügynököm azt javasolta, hogy akt képekkel próbáljak visszarobbanni a modellek világába és a közismert emberek közé. Ám hírnév és siker helyett csúfosan kudarcot vallottam, illetve nem is én, hanem a nagyszabású tervem bukott el úgy mindenestül, mert abban a pillanatban, hogy ledobtam magamról az utolsó ruhadarabot; szövetséget kötöttem az ördöggel. Eladtam a lelkemet, méghozzá olcsón, nagyon olcsón, és fogalmam sem volt még akkor, hogy ez milyen következményeket von maga után. Aktmodell lettem, nem kellettem már senkinek rendes modellként, hiszen abból már kiöregedtem, viszont a másik szakmában még lett volna jövőm bőven – legalábbis ezt mondták, de engem nem érdekelt, besokalltam. Ott hagytam őket, mindenestül. Befejeztem a modell szakmát, leszámoltam a múltammal.
Legalábbis próbáltam, de nem igazán ment. Egyszerűen nem tudtam érvényesülni a normál életben és a velejáró mindennapokban, már túlságosan hozzászoktam a luxushoz, a – valljuk be – semmittevéshez. Modellként egészen más a világ, mint mondjuk egy kávézói felszolgálóként. És persze gyakorlat nélkül nem is alkalmaztak valami sok helyen, hiszen azokat meg pont nem érdekelte, hogy kiféle-miféle vagyok. Ott már csak az számított, hogy el tudom-e végezni a munkát, és hogy egyáltalán van-e valamilyen tapasztalatom az életben. És nem volt. Kívülálló voltam.
Akkor döntöttem el, hogy új életet kezdek messze Európától, mondjuk Amerikában. Los Angeles mindig is vonzott, az igazi sztárok világa. Sőt, kislány koromban mindig arról álmodtam, hogy majd egyszer híres színésznő leszek. Bár ez gondolom nem újdonság, a legtöbb kislány erről szokott álmodozni, hacsak nem éppen hercegnő akar lenni. Mert ugyebár az még egy elég közkedvelt ábránd a lányok körében.
Tehát megvolt már az új cél, csak éppen a megvalósításához szükséges eszközök, jelen esetünkben pedig ugyebár a pénz hiányzott. Márpedig hogyan szerezzen pénzt az ember lánya, ha sehol sem alkalmazzák? Mi az a hivatás, ami sosem megy ki a divatból, mindig lesz rá kereslet, és szinte az összes nő képes rá, hogy elvégezze?
Kettőt találhattok. A prostituáltként szerzett tapasztalataim egy életre a lelkembe égtek. Sosem fogom tudni lemosni magamról azt a rengeteg mocskot, amit akkor volt szerencsém összeszedni. De megszereztem a pénzt, és mint ahogyan azt a mondás is tartja; a cél szentesíti az eszközt – legalábbis ezzel próbáltam nyugtatgatni magam, több-kevesebb sikerrel.
Életem harmadik legrosszabb döntése volt, amikor lehatároztam, hogy színésznőnek állok. Persze addigra már igazán hozzászokhattam volna ahhoz, hogy sorra hozom meg a rosszabbnál rosszabb döntéseket. De egyesek sosem tanulnak a saját hibáikból, és nekem már úgyis mindegy volt; teljesen kiégtem.
A folyamat – ami a végleges lezüllésem felé vezetett – akkor teljesedett ki, amikor felajánlották nekem életem első szerepét… egy pornófilmben. Mentségemre szóljon, hogy én naiv eleinte még nem is tudtam, hogy miről van szó, már csak a forgatáson szembesültem a rideg valósággal, na meg a tényekkel. Döntenem kellett. És én döntöttem. Rosszul. Nyilván gyerekként nem egészen erről a színésznősdiről álmodoztam, de mint tudjuk; az élet nem habostorta. Soraimat pedig egy tökéletesen ideillő idézettel zárnám;

„Sokan azt hiszik, hogy milyen jó üzletet csináltak, mikor eladták a lelküket, az Ördög viszont nem győz csodálkozni, hogy milyen olcsón jutott hozzá!”