Oly' rég is volt már, hogy én arról álmodoztam, szeretnék az emberek arcára mosolyt csalni pusztán azzal, hogy énekelek. Nem tartottam magam sosem a legjobbnak, mégis úgy éreztem, nekem a színpadon a helyem, hogy egy nagyobb jót szolgáljak. Ezt az érzést csak az érti, aki benne él, aki minden nap átéli vagy csak egy pillanatra belekóstol. A tehetségkutató óta nem volt megállás. Soha nem láttam ennyi embert, aki kíváncsi volt ránk, soha nem láttam ennyit boldognak sem. Hogy örömmel tölti el a zene, amit átadunk, hogy megérte nekik eljönni. Rengeteg szeretetet lehet kapni egy rajongótól, el sem lehet képzelni, hogy mennyit. Azonban nem csak ezt éltem meg. Rengeteg tapasztalatra tettem szert, iránymutatásra, viselkedésre. Bizony, nem mindegy, hogy ki hogyan viselkedik. Egy műsorban, ahova meghívnak tudni kell előadni magam. Nem is gondoltam, hogy ez sokkal nehezebb lesz, mint kiállni mondjuk x millió ember elé. A zene más, abban önmagam adom csak. De egy ilyen alkalommal rettenetesen kell mindenre figyelni, ruha, megjelenés, megnyilvánulás. Akkor a legjobb ha a számba adják a szavakat. Különben ha valamit mondok vagy kétszer átrágom, hogy ki is mondjam. Nem lesz gáz talán? Már jártam pórul. Az első komoly meghívónál igen csak zavarba hoztam a műsorvezető hölgyet. Pedig esküszöm nem is akartam célozni arra, hogy milyen szép a dekoltázsa. Na hát erről beszélek.
A másik ami kellőképpen bosszant már, hogy a magánéletet nehezen tudom óvni. Nem szeretném kamerák kereszttüzében élni az életemet, márpedig egy közismert embert lépten nyomon követnek. Bosszantó a dolog. Bár nehezen, de úgy hiszem sikerült megoldanom, hogy ebből ne legyenek gondjaim. Nem viselkedtem sosem agresszív fellépéssel egy paparazzi felé. Még csak az kell, hogy lecikkezzék. Én inkább felhúzom a nyúlcipőt és kezdjen a helyzettel azt, amit akar.
Most épp azt várom, hogy felkonferáljanak. El nem tudtam volna régebben képzelni, hogy egy ilyen függöny mögötti levegőtlen kellékes helyen milyen meleg tud lenni. És áll a levegő, ami még borzalmasabb. Ez az egész azonban csupán addig érdekel, amíg a nevemet meg nem hallom. Készülj nagyfiú! A függönyt félrelibbentik kissé, én pedig kilépek a szűk résen. Rájöttem, hogy akkor lehetek igazán sikeres, ha nem csak a nagy utakat járom be, de a kis közönség előtt is megedződök. Itt a hangulat iszonyatosan közvetlen. Számok között pedig kötetlenül kérdezhetnek, ami lehet akár zavarba ejtő is. Na így kell a tévéműsorokba felkészülni. De most nem konferálom fel magam, mindjárt bele is kezdek egy jazz dalba. Stílusos helyen ugyebár stílusos dallal illendő jönni. New York, New York...