Rólam csak a lényeget:

A Helsinkii Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végeztem, ahol amerikanisztikát tanultam. Mindig is vonzott az Egyesült Államok történelme, az irodalma, társadalma, az egész kultúrája.
És most úgy esett, hogy adódott egy remek álláslhetőség Vegas-ban, amit nem haboztam elfogadni. A meló maga is vonzott, de a hab a tortán, hogy Octi, az unokahúgom is a városban csellengőzik. Odacuccoltam hozzá a belvárosi lakásába.
Alig két hete kezdtem a New Horizons Magániskolában irodalom, történelem és művészettörténet szakos tanárként. Még minden új, de ezek az amcsik tényleg nagyon jó fejek. Igaza volt a huginak.


– Csajok, bemutatom, az est hangulatfelelősét. – a barátnőm, Taimi előhúzott hátizsákja rejtekéből egy üveg vörösbort, majd a szütyőt visszadobta a kanapé lábához.
Octival együtt ünnepélyes üdvrivalgásban törtünk ki a bontatlan üveg láttán.
– Húúú! Ez az! – tapsikoltunk szinkronban.
Anyu ma este ügyeletes volt a kórházban, mi meg…
Octi hasra vágta magát a szőnyegen. Lábait összefonva lóbálta a levegőben, miközben jellegzetesen sajtos pattogatott kukoricát kezdett majszolni a mellette heverő jókora tálkából.
Én felpattantam a helyemről, odamasíroztam a polchoz, ujjaim közé kaptam három borospoharat, s mielőtt visszahuppantam volna a lányok közé, bekapcsoltam a hifit, hadd szóljon a muzsika. Valami újonnan felfedezett amerikai banda, a Slaves of Hell nyenyerészett a CD-én. Még Octinak vettem a 16. szülinapjára, ami nem rég volt.
Szeánszhoz készülődtünk. (Octit kivéve mindenki kapható volt rá.) Az ötletet, miszerint eljött az idő a kevésbé legális eszközök bevetésére a pasizásban, ha már a hagyományos fegyverarzenál rendre kudarcot vallott, Taimi vetette föl. Oké, oké, 18 évesen az ember mindent megpróbál - még a boszorkányságot is -, hogy egy helyes hímegyed akadjon a horgára.
Taimi szeplős orrán feketekeretes szemüveg trónolt. Rövidre nyírt haja répavörösen izzott világoskék szemei fölött. Törékenyen, mondhatni kórosan vékony alkata ellenére, arca kifejezetten bájos, mosolya kislányosan kedves és csíntalan volt. A csinos pofi mellé jókora intellektust, valamint túlzott természetvédő-hajlamot vágott a Mindenható hozzá. A legelvetemültebb könyvmoly és zöldbarát volt ezen a planétán, akivel valaha találkoztam. De pont ezért imádtam. Osztálytársak voltunk a gimiben, és Octi után ő volt a második legjobb barátnőm. (igen… Octival együtt nőttünk föl, sülve főve együtt voltunk.)
Taimi-nak nem akadt olyan téma, amihez ne tudott volna velős véleményt fűzni. Férfifogásban elszenvedett tragédiája főleg ebben rejlett. Az ellenkező nem képviselői közül nem sokan tudtak megbirkózni az agykapacitásában rejlő lehetőségekkel. Hozzájuk csak a csini külső jutott el, a benső és a mondanivaló soha. Viszont én sem panaszkodhattam ilyen téren… A szituáció szinte ugyanaz volt. A fiúk szemében súlyosan jó bőrnek számítottam formás alakommal, mogyoróbarna szemeimmel, és hosszú, barna hajzuhatagommal. Ám, mint szabad prédát becserkészni, fizikai és szellemi képtelenséget jelentettem. Nem, nem akart anyum zárdába adni, nem voltam aszexuális, sem leszbikus, csupán valaki különlegesre vágytam. Olyasvalakire, aki maga volt a felfedezésre váró ismeretlen, a megoldandó rejtély, a játékos móka, a biztos támasz, a melengető ölelés, és a lobogó szenvedély.
Octi keresztje a nekem-soha-nem-kell-pasi mentalistásból fakadó totális érdektelenség volt. Akkor ezt még nem értettem, csak egy depis hóbortnak gondoltam. Rockerek… Hiába noszogattam, csak nem adta be a derekát, pedig a sulijában több srácnak is bejött ez a temetési körmenetnek öltözött  kis dinka.
Én bezzeg randizgattam, mint minden normális korombeli fiatal lány. Néhány szerencsétlenül végződött ismeretség után azonban úgy döntöttem, óvatosabban közelítem meg a „férfiak” névre keresztelt problematikát, és ódzkodva bár, de fejet hajtottam Taimi javaslata előtt. Ide nekünk a varázsigés könyvet, amit leértékelve vettünk az antikváriumban!
– A karmánkat nem kéne teljesen lenullázni efféle technikai malőrökkel. – dünnyögte közbe Octi. Szerinte tök hülyeség volt az egész.
- Mikor lettél ekkora hívő, hugi? – vigyorogtam rá.
– Egy kis mágikus piszkálgatás nem árthat senkinek. Cupido hálás lesz, amiért elvégezzük a munkáját. – magyarázta Taimi, és kihúzta a dugót az üvegből. – Halál… akarom mondani, mágia a pasikra! Bocsi, nyelvbotlás volt. – vihogott magában, aztán öntött borból a poharakba.
– Mi van akkor, ha a listámra felsorolt jellemzők egy halott emberé? – vonta följebb a szemöldökét Octi totál komoly képet vágva. Jó-jó, vonakodott, de azért bele tudtuk vinni a műbalhékba, sosem hagytuk, hogy meglógjon és kimaradjon a jóból. Ezzel a halottas dologgal is csak hülyéskedett, tuti.
– Akkor kisanyám fülig csücsülsz a bimbiben. Jön érted Edward Cullen, azt’ visz. – vihogott Taimi.
– Felőlem kiülhet a napra. Pfff… Az utóirat részben feltüntetem: „életidegen zombik kíméljenek!”
Szerintem a biztonság kedvéért azt is odabiggyesztette, hogy az élők is.
– Meg a rendszergazdák! – tette hozzá gyorsan vöröske barátnőm.
– Nem értem mi a bajod az alutáplált gépfüggőkkel, akik egész álló nap Gyeprefos2000 néven osszák az igét a chat-en… - csóváltam a fejem hitetlenkedve.
– Én se. – kontrázott rá Octi borúsan.
Tápláló, langyos félhomály terjengett a nappaliban. A függönyöket behúztuk, a lámpákat leoltottuk. Csupán a kandallóban duruzsoló lángnyelvek és a lányok körgyűrűjében meggyújtott három piros gyertya táncoló lángocskája árasztott némi sápatag derengést. A lányok sóvár (Okééé, Octi-é minden volt, csak sóvárgó nem) lélektükrei különös fénnyel ragyogtak a sötétben.
– Csirió! – emelte italát a gyertyák fölé Taimi.
Koccintásunk finom csilingelésre bírta az üvegpoharakat. Apró kortyokban ízlelgettem az édes sangriát. Addig Taimi húzóra legurította.
– Felkészültetek a nagy szerelemre? – kérdezte aztán, és a tekintete körbenyargalt az arcainkon.
Én bólogattam, Octi meg szemforgatva elnyomott egy dünnyögős „Jah.”-t.
– Helyes! – vágta rá a barátosném. Felkapta a szőnyegen heverő tollakat a papírcetlikkel. A kezünkbe nyomott egyet-egyet belőlük. – Írjátok le álmaitok megtestesítőjének külső, belső tulajdonságait. Vagy költhettek varázsigét is, a lényeg, hogy minden szó a szívetek legmélyéből fakadjon, és átitassa a szenvedélyetek. Adjátok bele minden vágyatokat, és koncentráljatok erősen a célra. Octi, ez rád is vonatkozik!
- Jól van már…
Taimi szeme csak úgy ragyogott a várakozáson felüli izgalomtól, nyelve kibuggyant húsos ajkai közül. Habzó szájjal, buzgón körmölte a listáját: gazdag, jóképű, Nobel-díj esélyes, szórakoztató, magas, sportos, range rover tulaj, lehetőleg rendőr, kommandós, tűzoltó, vagy orvos legyen az illető. Octi-é meg halott. Remek… Egyszerűen megoldotta. Valahol igaza van; velük van a legkevesebb gond.
Mikor ők ketten összehajtogatták a cetlijeiket (figyeltem Oci mit csinál. Nem sok kedve volt ehhez a mágikus majomkodáshoz, csak miattunk vett részt benne), én még javában alkottam. Elmélyülten kalandoztam az ábrándok szabadjára engedett birodalmában. Végül megszületett a papírra vetett mű, egy apró fohász ahhoz az angyalhoz, aki meghallja az üzenetem.


Gondosan összehajtogattam a felsőbb hatalmakhoz íródott levelet. Ujjaimmal minden egyes élét meghúztam, hogy ne nyíljon szét. Most aztán feladtuk a leckét az Univerzumnak! Ha ezeket a részleteket összehangolja… A mennyezetre sandítottam. Ha ezt a kérést teljesítik, fehér ruhában fogom elvégezni a mekkai zarándoklat teljes rítusát: kétszer megkerülöm a Kába-követ az óra járásával ellentétesen, miközben Allah nevét kiabálom. Iszom a Zamzam-forrásból, futkosok hét kört a Szafát- és Marwá-hegyek között, elzarándokolok az Arafát-hegyéhez, ahol estig elmélkedek lelkiismeretem tisztaságán. Aztán továbbállok Minába, ahol kövekkel meghajigálom a Sátánt jelképező oszlopokat. A tízedik napon visszatérek a Kába-kőhöz, hogy újra megkerüljem kétszer. Végezetül pedig ünneplés gyanánt megfürdöm.
Sok bizodalmat magam sem vetetettem a szerelmi mágia hatékonyságába, de a játék és a csajokkal töltött szórakoztató éjszaka kedvéért, naná, hogy belementem. Vesztenivalóm úgysem volt. Leszámítva egy szaúd-arábiai kiruccanást. Ami végülis utolért…
Octi is jelezte, hogy végzett. Villámgyorsan.
– Most pedig égessetek el egy rózsaszirmot a gyertyátokban. – látott el minket további utasításokkal Taimi. Ő maga így tett. A középre készített rózsaszálról letépett egy balzsamos, piros szirmot, melyet a virgonc lángocskába lógatott. Gyönyörködve figyelte a szirom pillanatok alatt bekövetkező hamvadását, ahogy a láng mohón belekapott. Octi nem igazán értékelte ezt a részét a ceremóniának. Látványosan vonakodott. Könyörgött, hogy hagyjuk ki, de Taimi szerint ez volt a lelke az egésznek. Taimi nem tudhatta, hogy Octi utálja és fél a tűztől. A kandallót is mindig messzire elkerülte. Nem szoktuk reklámozni, sem emlegetni a miérteket, a hugira való tekintettel.
Végül a szerelem nevében feláldozott virág elillanó füst kesernyéjét hagyta hátra a szobában emlékeztetőül. Finoman elvettem Octi szirmát az ujjai közül, és a lángba tettem helyette.
– Ha ezzel megvagytok, égessétek el az irományaitokat is. – így Taimi.
Megtettem a saját versemmel, majd hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam Octi papírját, és nemes egyszerűséggel bevágtam a kandallóba. Octi azonnal felhördült.
- Jaana!
. Nyuuugiiiiiii, úgyis alig írtál rá valamit. Semmilyen veszély nem fenyeget.
- Te, Jaana, a gyertyába kellett volna. – kotyogta közbe Taimi tanárnénisen dorgáló hangsúllyal. – Ez így nem lesz jó.
Megvontam a vállam.
- Így gyorsabb. Vedd úgy, hogy sürgősségi ajánlott levélként postáztam az égieknek.
Hogy Octi mit írt arra a fecnire, azóta is rejtély.

A kívánságom évek múlva teljesült, már teljesen el is feledkeztem róla. Az egyetemen megismerkedtem egy remek sráccal; Lauri-val. Úgy tűnt, működött a varázslat. Azt hittem eljött életem szerelme, minden tökéletes volt, még a kezemet is megkérte. Aztán beütött a krach. Egy másik csajjal kezdett találkozgatni a hátam mögött, míg én esténként pincérkedtem. Csakhogy lebukott. Szerencsére. Felbontottam az eljegyzést, a pasit kirúgtam. Volt sírás-rívás, de túltettem magam rajta. Másokkal is megesik az ilyesmi néha. Ahogy mondani szokták, az élet megy tovább.
Jó ideig aztán én is osztottam Octi véleményét, aki felnőtt nőként még mindig foggal-körömmel ragaszkodott a minden-pasi-kopjon-le táblácskájához.
Amíg kellett, együtt szolidarított velem, végül teljesen kigyógyultam az én saját kis lelki traumámból, és azóta is boldogan élem a la vida loca-t.