Négy évvel ez előtt, július 4- parádé New Yorkban...
Az ilyen tömegesemények mindig terített asztalnak számítanak. Persze a zsákmány apró fogásokból áll össze, nem pedig egy nagy akcióból. Itt egy óra, ott egy pénztárca... Ez már nem feltétlen tétel a számomra, de kell az ujjgyakorlás. Nem egyedül dolgozom most ketten megyünk, mert valakinek le is kell passzolni a holmit. A bámész tömeg között bóklászunk, általában úgy, mintha keresnénk valakit, átfurakodunk itt-ott, s közben a köröttünk állók könnyebbek lesznek egy pár holmival.
Nem meglepetés, hogy nem csak mi ketten vagyunk a placcon, ezt az alkalmat mások is ki akarják használni. Ki is szúrom az egyik kollégát, fiatal, jóképű, kicsi macsó öltözetben, de ide pont megfelel. Egy ideig néha fel-felbukkan a közelemben, néha azért tíz percig se látom. Egy idő után már nem érdekel, mit művel, főleg, amikor kiszúrok egy pénzesebb bámészkodót, csuklóján egy drága órával. Éppen odaérnék, amikor megint feltűnik "jóképű úr", és elhúz közben meg a préda között, s lám ... mire továbbáll a férfi már óra nélkül emeli fel a kezét, hogy megtörölje a homlokát.
- Ó, a manóba, az az én órám volt már!
Ha a szemmel verés működne, akkor valakinek most felgyulladna a hátán a kabát. Tudom, hogy az órát nem fogja bedobni a közösbe.
Gondolok egyet, és irányt váltok. Egy ideig a partnerét követem távolról, figyelem, aztán akcióba lépek.
Egy nőnek, aki egy rendőr közelében áll, kinyitom a táskáját, és úgy emelem ki a tárcáját, hogy a cipzár nyitva marad, és egy zsebkendő lóg kifelé feltűnően belőle. A nő gyerekekkel van, akik állandóan nyafognak valamiért, gyakran nyúl a táskájához, hol ezért, hol azért. Alig fél perc, és felfedezi a gondot. Közben én már a kibelezett tárcát félúton elszórtam a nő és a begyűjtő között.
- Biztos úr! Ellopták a pénztárcámat! - fordul a  rendőrhöz.
Persze mindenki, aki hallja, a környéken a saját tárcáját, óráját kezdi el ellenőrizni, és körbenéz.
- Itt van egy tárca a földön. - szól egy idősebb úr.
- Ó, az az én tárcám!   ... Üres!
A rendőrök persze vizslatni kezdik a tömeget, és ahogy sejtettem a begyűjtő pánikba esik, mivel valószínűleg már van priusza. Ha megtalálják nála a táskát a csomó lopott holmival hűvösre kerül, így a táskát gyorsan elrejti egy bokorban és odébb somfordál. Alig fél perc, és az én begyűjtőm már az ő táskájával indul a megbeszélt randipont felé. Én majd csak úgy tíz perc múlva követem. A rendőrök persze nem találnak semmit, nekiállnak jegyzőkönyvezni. a gyerekek nyafognak.
- Ez nagyon galád dolog volt. - szólal meg mögöttem valaki, s tudom, ki lehet az. Nem fordulok hátra.
- Lenyúltad az órámat.
- Az még nem a Te órád volt.
- Az óráért cserbe visszakaphatsz mindent.
- Az az óra többet ér, mint az összes cucc a táskában!
- Nos, ahogy gondolod. Mit szól majd a társad, ha megtudja, hogy valami nálad maradt? Persze teljesen véletlenül ...
- Pukkadj meg!
- Az órát!
- A táskát! Legalább azt!
- Ülj be egy kávéra oda - mutatom - húsz perc múlva megkapod a táskát. - Az órát most kérem!