Még kislányként írtam egy levelet Istennek. Ahogy múltak az évek, teljesen elfeledkeztem róla, majd egy éjjel különös álmom volt. Nos, igen. Az álmok a legrejtélyesebb jószágok a világon. Ha kérdésed van, csak tedd föl, és ők válaszolnak. Saját nyelvük van, amit meg kell fejteni.
Ennek az álomnak köszönhetem, hogy a Helsinkii Egyetem Egészségügyi Karán kötöttem ki, és ma az vagyok, aki vagyok.


A rádiósóra bippelése ébresztett. Lomhán nyúltam az éjjeliszekrény felé, hogy elhallgattassam a zajt. Csak lassacskán akaródzott kikászálódnom a paplan alól és becsattognom a fürdőszobába, hogy emberibb külsőt varázsoljak magamra a mosdónál. A fogaim suvikszoltam, amikor valaki csengetett.
– Mindzsárt mezsek! – kiabáltam.
A számból a tükörre fröccsent fogkrémhabot gyorsan letörölgettem, öblítettem, és átszáguldottam a lakáson, hogy ajtót nyissak. A küszöb előtt a világ legszebb férfija ácsorgott hosszú fekete szövetkabátban, hóna alatt egy csomaggal. Mintha glóriaszerű fény áradt volna aranyszőke hajának hullámaiból, melyek szétterültek a vállán. Kortalan tekintete azúrkéken tündökölt finom arcvonásai közt.
Olyannyira megigézett, hogy ijedtemben elfelejtettem beszélni az anyanyelvem.
– Taimi Ylölen? – kérdezte.
– I…igen. – makogtam, miután, úgy ahogy megtaláltam a hangom.
– Ez az Öné, kérem, írja alá, hogy átvette.
– Neked bármit. – motyogtam alig hallhatóan.
– Hogy mondta?
– Semmi, semmi…
A gyönyörű idegen átnyújtotta a dobozt, tetején az átvételi elismervénnyel és egy tollal. Eleget tettem a kérésnek.
– Köszönöm. – mosolygott rám. – Sok sikert!
Meglepődtem.
– Ugyan mihez?
De választ nem kaptam. A férfi hátat fordított. Zsebre vágott kezekkel lebaktatott a lépcsőn, és eltűnt a fordulóban.
– Hm. Vannak még fura alakok. – gondoltam és visszavonultam a lakásba.
A csomagot letettem a nappaliban az asztalra, s most vettem csak szemügyre a feladót.
– MAKI. – olvastam a nagy nyomtatott betűket a bal oldali felső sarokban. – Ez valami vicc? – a szemem a következő sorra ugrott. – Mennybéli Angyalok Központi Irodája. Valaki tutira a bolondját járatja velem. – nevettem, miközben ollóval levágtam a dobozt átkötő madzagot, lehámoztam a csomagolópapírt és felhajtottam a fedelét. Kiemeltem belőle az első dolgot, amit találtam. Egy borítékot. Lecsekkoltam a feladót. Nem egyezett. Ez nem MAKI, hanem MENŐ volt. Kinyitottam és hangosan felolvastam a levelet.
– Ez úton szeretnénk gratulálni a sikeres felvételijéhez! Üdvözöljük a hallgatóink között! Mi a szösz… Mellékeltük az Angyalok szabálykönyve című kiadványunkat. Kérjük, figyelmesen olvassa el! Ez az útmutató segítségére lesz a földi terepgyakorlat ideje alatt. – felnéztem a papírból, – MI VAN??? – majd továbbolvastam. – Sikeresen, vagy sikertelenül elvégzett feladatait a munkafüzete automatikusan feljegyzi. A gyakorlatot felvételi elbeszélgetés zárja, mely keretén belül akkreditáló testületünk, a MASZAT kiértékeli a munkáját, és dönt az égi pozíciójáról. HEEE??? Ezt fix félrekézbesítették… Maki meg Maszat… Hogyne! Jó munkát kíván a MENŐ tanári kara. Ha bármilyen kérdése, problémája adódna a gyakorlat folyamán, forduljon bizalommal főangyalainkhoz. Rafael, Michael, Uriel, Gabriel és a Minden6ó dékánúr örömmel segítenek. Aláírás: Mennybéli Egyetem Növendék Őrangyaloknak. A dátum mai. – hunyorogva bogarásztam a lap alján sorjázó apró betűket. – Ezen nyilatkozat aláírásával elfogadja iskolánk feltételeit, megkapja személyre szabott, különleges képességét, mely másra át nem ruházható, és kezdetét veszi a gyakorlat.
Letettem az asztalra a levelet. Mellépakoltam a dobozból a világoskék, keménykötéses szabálykönyvet, a bőrborítású, csatos, leginkább naplóra hasonlító munkafüzetet és egy kinyitható mobiltelefont.
– Hát ez nagyon tuti. Céges mobil. Apu nem szórakozik ilyennel, a haverok meg nem ennyire találékony elmék. Akkor ki lehet az elkövető?
Lehuppantam a kanapéra. Szórakozottan kopácsoltam az asztalról felvett tollal. Agykerekeim bőszen dolgoztak. Megvontam a vállam, és egy hümmintés kíséretében aláfirkantottam a nevem az erre a célra szolgáló fekete vonalon. A golyóstoll hegye sercegve végezte a dolgát.
– Kész röhej. Mi történhet? Az egész csak szívatás. Kösz srácok, jót mulattam! Már majdnem bevettem. Legalább nem a halálos ítéletemet írattattátok alá velem poénból.
Ezzel felcsaptam a könyvet.
– Akárki a tényleges küldő, nagyon komolyan veszi magát. – véltem lapozgatva. – Az angyalok hét parancsolatának megszegéséért pontlevonás jár:
- Nem leplezzük le magunkat.
- Nem használjuk az erőnket nyilvános helyen.
- Nem hazudunk (kivéve, ha az inkognitónk ezt kívánja), nem lopunk, nem csalunk, nem erőszakoskodunk.
- Nem szeretünk bele a védencünkbe. (-10 pont) Legsúlyosabb vétek. Pfff… ennyi azt hiszem elég is volt.
Félretettem a szabálykönyvet és belenéztem a csinos kis zsebmunkafüzetbe, aminek az elejére még a nevemet is rányomták. Semmi különös nem volt benne. Vonalas lapjai üresek várakoztak.
Hirtelen ötlettől vezérelve kaptam a mobilért. Megnyitottam a telefonkönyvet, reméltem, találok néhány elmentett számot benne.
– Bingó! – görgettem lefelé azt a néhány bejegyzést, amit tartalmazott. – MAKI ééés… Minden6ó. Na, ne már! Ez mind az? Hát, akkor csörizzük meg a jóöreg kaporszakállút, hadd tudjuk meg, ki szenved istenkomplexusban. – a fülemhez tartottam a készüléket. Kicsengett.
– Még el sem kezdődött a gyakorlatod, de máris telefonos segítséget kérsz? – döngicsélte egyszercsak a szobában termő színesbőrű, őszülő halántékú férfi kedélyesen.
Ijedtemben elhajítottam a telefont, és felszökkentem a kanapé támlájára, mintha ezzel biztonságosabb távolságba kerültem volna a fehér ruhás férfitől, akinek ingje, nadrágja, cipője makulátlan, vakító fehérséggel ragyogott csokibarna bőrén.
– Ki maga, hogy jött be, és mit akar?
– Nyugalom, Taimi, azt hiszem, tegeződhetünk. Az vagyok, akit tárcsáztál. Én vagyok a Minden6ó.
– Jah, persze, én meg Aragorn, a Gyűrűk urából.
A fickó az asztalon heverő levél fölé hajolt.
– Látom aláírtad. – mosolygott roppant szelíden, de annál is elégedettebben.
– Ne közelítsen! – sipítottam rá.
A férfi megadóan felemelte két tenyerét.
– Rendben van. Mutatok valamit.
– Maga csak ne mutogasson nekem semmit, mert hívom a zsarukat!
Felsóhajtott.
– Csak egyféleképpen győzhetlek meg a kilétemről. – egy pergamenszerűen összehajtogatott papírt halászott elő nadrágzsebéből. Kigöngyölgette és kellemesen búgó hangján olvasni kezdte:

„Kedves Isten!

Ne haragudj, hogy zavarlak. Az email címed sajnos nem találtam a googliban. A nagypapám galambokat nevel, és adott egyet, hogy elküldhessem Neked a levelem.
A nevem Taimi Ylölen, és Helsinkiben lakom a Solnantie 5-ben. Így már biztos tudod, ki vagyok.
Azért írok, mert szeretnék kérni valamit. Nem a Mikuláshoz fordulok, mert még sokára jön, és ő különben sem illetékes az ügyben.
Apu folyton a tanulással nyaggat, hogy később a jogi egyetemre mehessek, viszont én nem akarok. Egészen mások a terveim. Angyal szeretnék lenni. Tudod, olyan, akinek szárnyai vannak meg glóriája. Figyelném az embereket a felhők magasából, és házhoz mennék, hogy segítenék nekik a bajban. Még csak 10 éves múltam, de eldöntöttem, ezt a szakmát választom hivatásomul. Ha belelapozol a Nagy Könyvbe, amiből szerintem a Mikulás is puskázik a karácsonyi ajándékosztás előtt, és megkeresed a nevem, láthatod, milyen jó kislány vagyok. A szomszédunk adhat referencialevelet is. Csak néha szoktam átrúgni a labdát a kertjébe.
Megértem, ha nem írsz vissza, biztos nagyon elfoglalt vagy, de amikor üresedés lesz odafönt, kérlek, gondold végig a felvételem, szeretnék neked dolgozni.

Köszönettel:
Munkád nagy rajongója:
Taimi”

Miután végzett, az orrom alá tolta a levelet.
– Már emlékszel? Ez a te kézírásod.
Nem tudtam se köpni, se nyelni, csak tátott szájjal gubbasztottam a kanapé támláján. Erősödött bennem a gyanú, hogy a fickó talán mégis igazat mond, máskülönben hogyan jutott volna hozzá a gyerekkori irományomhoz?
– Hűűű! Azt a levelet 8 évvel ezelőtt írtam. Tényleg Te vagy?
A férfi széles, okos mosollyal bólintott.
– Bizony.
– Na neee! És mi ez a Morgan Freeman külső már megint?
– Nem tetszik?
– Dehogy nem! Imádom! De reméld, hogy az Universal Pictures nem lát meg ebben a szerkóban, különben a gatyád is leperli rólad a szerzői jogok megsértése miatt.
– Gondoltam felismersz, ha szembejövök.
– Vagy kérek egy autogramot.
– Szeretnél egyet?
– Kösz, az egész életemen rajta a kezed nyoma.
– Engem okolsz a pechszériádért?
– Valakit kell. Pláne, hogy Te vagy Isten. Te irányítod a dolgokat, a világ a Te kezedben van. Te osztod le mindenki keresztjét.
A férfi leült a hozzá legközelebb eső fotel kartámlájára és összekulcsolta az ujjait a térdén. Egyenesen a szemeimbe nézett. Átható tekintettel fürkészte az arcom.
– Taimi, te vagy a sorsod hajóskapitánya. Azért kaptátok a szabad akaratot, hogy hatalmatokban álljon döntéseket hozni. Felelősséget kell vállalnod a döntéseidért és el kell viselned azok következményeit. Dönthetsz így, dönthetsz úgy, de úgy is dönthetsz, hogy nem döntesz. Választásaiddal mindenképp teremtesz, én pedig mindig támogatlak. Hidd el, szeretem sikeresnek látni a világot, és nem szokásom büntetni. Ha nem törődnék veletek, az angyalaim munka nélkül tengenének valahol odakint.
– Jó ezt a Te szádból hallani. Ha már beugrottál, elmeséled mi ez az őrangyalképző őrület? Földi terepgyakorlat, szabálykönyv, égi vizsgabizottság, satöbbi?
– Hogy mi ez? Válasz az imádra. – kacsintott rám a Minden6ó. – Kaptál egy lehetőséget, ahogy kérted.
– 8 év után. Kissé elkapkodtátok. – vigyorogtam cinikusan.
– Mindennek megvan a maga ideje. Okkal most kaptad a csomagot. Mostanra értél meg a feladatra. Helsinki szép hely.
– Tessék?
A Minden6ó felvette a jegyzetfüzetnek szánt könyvecskét és átnyújtotta az asztal fölött.
– Less bele!
Kivette a kezéből, és kinyitottam az első oldalon. A vonalakon nyomban aranyfénnyel íródott rá szöveg:

„Küldetés helyszíne: Helsinki
Feladat: segíts az embereknek.
Ráfordítható időkeret: életfogytig.”

A szavak körüli fény kihunyt, és a kerek ívű, szép betűk úgy feketéllettek ott, mintha tintával rajzolták volna őket.
– Ideje mennem. – szólt a Minden6ó.
– Túl sok mindent kell megkérdeznem, erre Te elsétálsz? Mi a helyzet az „Isten az összes kérdésre ismeri a választ, forduljatok hozzá” szlogennel? Ez csak üres reklámszöveg? – lestem fel a füzetből.
– Ennyi fért bele az első tanórádba.
– Milyen vagy…
– Te akartál nekem asszisztálni.
– Bár tudnám, miért hallgatod el szándékosan az infót.
– Előbb tedd meg az első lépést, aztán beszélünk a következőről. Ne aggódj, inkább bízz bennem, de ami még ennél is fontosabb, bízz magadban. Ígérem, minden válasz időben fog érkezni... - ezek voltak Morgan Freeman utolsó szavai, mielőtt eltűnt volna a lakásból.