Hogy mi a legrosszabb abban, ha az ember egy csapásra híres lesz azáltal, hogy megnyer egy rangos tornát? Nos az ha az illető még mellé sármos is. Persze, hogy rögtön fel fogják kérni különböző promóciós eseményekre. Persze nincs menedzsmentem, hogy kötelezzen az ilyeneken való részvételre. Persze megpróbáltak leszerződtetni jópáran, de nem éreztem elkötelezettséget ahhoz, hogy hagyjam magam ugráltatni. Most mégis valamilyen hülye oknál fogva, egy értelmetlen pillanatomban bevállaltam egy buta fotózást San Franciscoban, amiért ismét kénytelen voltam tíz órát autózni. Ami valljuk be eléggé megterhelő, és unalmas. De legalább jól megfizetnek érte.
Mintha már órák, vagy napok óta ülnék a széken, és tűrném, hogy a hölgy, és a kis meleg kölyök végre befejezzék az idegesítő sminkelést. Sose bírtam, hogy ha sokáig kellett egy helyben ülnöm. Főleg ha mozdulatlanul kell ezt megtennem, és mindeközben hallgatnom kell a hülyeségeket, amikről beszélgetnek, anélkül, hogy lenne értelme beleszólnom. Persze a fotósom akiről még azt sem tudom, hogy nő vagy férfi, vagy esetleg hermafrodita, késik, így tuti, hogy ma már nem lesz lehetőségem visszaautózni L.A-be
- Oké oké Cariltocska nagyon ügyes kisfiú vagy, de ha nem gond, akkor jobban élvezném, ha befognád és a kezed járna úgy mint a güzü, mert szeretnék időben elkészülni ha lehet.
Bocsánatkérő pillantással nézek a kolleganőjére, aki nem tehet arról, hogy ez a tehetségtelen, de a seggét a főnökének gyakran odanyújtó ficsúr ilyen béna, és nem tud gyorsabban dolgozni. Jó mindez talán nem lenne gond, de lassan már másfél órája szobrozok a kényelmetlen székben, miközben már alig várom, hogy rágyújthassak végre egy cigarettára. Persze arra még valószínűleg a fotózás végéig várhatok, mert nem hinném, hogy lesz időm, vagy egyáltalán kiengednek miután elkészült a smink és egyebek. Még rámfogják, hogy le akarom szedni magamról. Vagy ha nem is ezt, akkor kijelentik, hogy a dohányzás árt. Persze, mintha más ártalmas dolog nem létezne a világon.
Gondolatban elképzelem, hogy milyen jó lenne megfordítani a helyzetet, kikötném ezt a szánalmas alakot, és szépen ellátnám a baját. Merengésemből egy türelmetlen hang ver fel, ami szinte már idegesen utasítja a két kollegát, hogy fejezzék be arcom kipreparálását, és nekiállhassunk a munkának. A következő pillanatban pedig megjelenik a látómezőmben egy szőke, titkárnő kinézetű hölgy. Ha tippelnem kellene, akkor az összes pénzem feltenném arra, hogy ő nem más mint a fotósom. Lévén, hogy más munkatársat az eligazítás szerint nincs más munkatárs, meg is nyerném, így nem lenne nagy szorzó rá. Bemutatkozik, és a kezét nyújtja.
- Caleb Brightmore, de gondolom ezt már tudja hölgyem – Mielőtt egy gyengéd csókkal illethetném kecses kacsóját, már el is húzza előlem, és elindul az egyik asztalon hagyott gépe felé. Magamban morgolódva, és egyben vigyorogva mérem végig. Szóval nem kedvel. Jólvan, végülis csak egy munkáról van szó, túlélem valahogy, aztán húzok is vissza Vegasba. Utasítására nem felelek semmit, csak lassú ráérős léptekkel indulok el az ügyesen megvilágított háttér előtt álló fotelhez. Leülök, lábaimat átrakom egymáson, és várok.
- Mit csináljak hölgyem, kérem adjon utasítást – Míg válaszát várom, azon gondolkozok, hogy mi mindenhez tudnék vele kezdeni ha éppenséggel nem a munkáról lenne szó.

A népszerűségben talán az egyik legrosszabb dolog a jól átlátható érdeklődés, mely körbe vesz minden irányból, és nem hagy nyugton, békében pihenni. Az állandó paparazzitámadás még rosszabb mintha egy veszett kutya megharapna. Pedig azért az sem a világ legkellemesebb dolga, magától értetődően. Nos teljesen hasonló ahogy Goldberg kisasszony is felmér, kivéve, hogy ő teljesen más célból méreget, és bár az arcán nem látszik, a szemeiből le tudom olvasni, hogy ha tehetné még a nadrágméretem is megkérdezné, mert azt is le kell fotózni. Utasításának megfelelően fekszem a kanapén, azonban mivel még nem engem fotóz gyorsan megvakarom a homlokom, mert a rengeteg rámkent kenceficétől nagyon viszketek. Igazából másra se vágyom, csak hogy gyorsan letudjuk az egészet, és elmehessek lemosni magamról ezt a sok port, bár egy évszázad lesz mire az egészet levakarom magamról. Talán megkérem a hölgyet, hogy jöjjön velem, és segítsen lemosni mindent, talán még bele is egyezik, veszünk egy pezsgőt, és a végén még ki tudja hova jut el a dolog. Álmodozásomból érdeklődő éllel teli hangja ránt vissza bár tudom, hogy érdeklődése továbbra is csak szakmai szempontból terjed ki arra, hogy cigarettázom-e, ezt ő is világosan a tudtomra adja.
- A válaszom a kérdésére igen. Bár most nincs nálam, mert az utolsó szálat elszívtam idefele jövet, de ha valahonnan lehet szerezni, akkor semmi akadálya, hogy egy kisebb füstfelhőt varázsoljak a helyiség levegőjébe.- Apró mosoly játszik ajkaimon ahogy tekintetem az övébe fúrom. - A whiskey biztos jól mutat majd a képen, de ha gondolja a végén kettesben is elfogyaszthatunk egyet, mondjuk koccintva a sikeres munkára. – Nem biztos, hogy jó ötlet ilyen kijelentéseket tenni, mert még talán félreértelmezi a dolgokat, és csak vonakodva csinálja meg a képeket, szándékosan rosszul fotózva, amiért a kiadó majd természetesen engem fog lecseszni, mondván, hogy nem tudok normálisan viselkedni. Vagy pedig rosszabb esetben egyszerűen csak fogja magát, és kiviharzik, itt hagyva csapot papot, na meg Calebet. De végülis nem olyan rámenős, szóval úgy néz ki belefér, sőt talán még tetszik is neki a dolog, hiszen a következő kérése, vagy parancsa, attól függ honnan nézzük eléggé meglepő. Persze tény, hogy nem miatta kell levennem az ingem, hiszen nyertes vagyok, ráadásul férfi, a nők pedig imádják az ilyen pasikat, főleg ha félmeztelenül, vagy még annál is kevesebb ruhában pózolnak a magazinok hasábjain. Félrenéz, én pedig szó nélkül teljesítem a kérését, tudat alatt persze kicsit vadóckodva, lassan bújtatom ki a gombokat a helyükről, majd mivel jobb helyet nem találok, így nemes egyszerűséggel csak fogom, és az egyik asztalra hajítom az immár feleslegessé vált ruhadarabot, s fekszem vissza a megadott pozícióba. Nem szólok semmit, csak várom, hogy a beígért próbaképek után végül jöjjenek a fényképek, hogy letudhassam a munkát. A vaku villanása azonban elmarad, s helyette újabb, ezúttal a hírnévről alkotott véleményemet firtató kérdések kerülnek előtérbe. Apró mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy rápillantok az immár közvetlenül a szemembe néző hölgyre. A véleménjye, hogy is mondjam igazán meglepő, és egyedi, valószínűleg kevesen gondolnák így, de úgy néz ki, hogy több van a szőke álca mögött, mint ahogy azt a közvélemény általában tartani szokta. Mielőtt válaszolnék, néhány pillanatig hallgatok, hogy össze tudjam szedni, és megfelelő formába önteni a gondolataimat, hogy ne csak egy összedobott valami legyen az, mely elhagyja az ajkaim anélkül, hogy értelmet nyernének a szavaim.
- Tudja mit gondolok az egészről? Hogy kell a francnak. Ha tehetném, akkor visszaadnám a címet, és inkább lennék ismét a boldog ismeretlenségben. Akkor nem kellene itt ülnöm, nem pazarolnám az ön és a saját időmet, hanem helyette ülhetnék mondjuk egy medencében egy-egy hölggyel az oldalamon, és valami finom koktélt kortyolgathatnék. – A végére már kicsit emelt hangon beszélek, és az arcomon is apró pír jelenik meg, ahogy belemelegedek a beszédembe, mellyel amúgy teljes mértékben egyetértek. - Remélem is, hogy csak három napig fog tartani, mert akkor esetleg utána elhívhatom kegyed egy randira – Oké a végét már csak kicsit cukkolásból teszem hozzá, mindenesetre picit megkönnyebbül a lelkem tőle. De ettől függetlenül mindent úgy teszek mint ahogy kér, kijelentésén csak elmosolyodok, és befeszítem az izmaim, hogy jobban kirajzolódjanak a képen, rámarkolok a pohárra, és egyenesen a fotós szemébe nézek, majd anélkül, hogy egy pillanatra is megszakítanám a szemkontaktusunk, ajkaim a következő szavak hagyják el. - Talán szeretne megérinteni, végigsimítani rajtuk?- Bökök fejemmel a hasam és az apró csokikockák felé. Gonosz vagyok tudom, de egy ilyen helyzetet nem lehet kihagyni, hogy apró pírt csalogassak az arcára, hiszen azért mert férfi vagyok, még én is észreveszem időnként a lopott pillantásokat amikkel rám pillant.