Forbidden fruit

Vendég

[You must be registered and logged in to see this image.]

Csak a fényekből vettem észre, hogy már elkéstem! Shane feltett szándéka az volt, hogy az anyjának akadálypályát épít ki legófigurákból és építőkockákból. Amikor már a harmadikba léptem bele és úgy éreztem, azonnal amputálni kellene a lábam a fájdalomtól, rábíztam apámra, hogy most azonnal vigye ki az udvarra, különben kénytelen leszek kikötözni a gyereket, mint a western filmekben a bűnösöket szokás. Nem mintha bármikor erre vetemedtem volna, vagy ténylegesen megfordult volna ez a fejemben, de a kicsinek hallania kellett, ahogy megfenyítem közvetetten. Több sem kellett, az ajtó csukódásából és a hangos papaaaaaa, gyejeeeee kiáltásból tudtam, hogy bizony az előtt, hogy kilépnék az ajtón, takaríthattam fel a nappalit. A lépcsősort és a fürdőszobát is. Több időm nem volt, hogy az elrejtett játékokat és a táskámba csempészett pici amorf követ kibányásszam. Amúgy is szerette nálam hagyni letétben a kissrác a dolgait. A kőgyüjteményére pedig hihetetlenül büszke volt...
Egy hatalmasat fújva néztem bele utoljára a tükörbe. A mindenféle giccset nélkülöző A vonalú, szívkivágású, pánt nélküli fekete ruha épp, hogy csak térdig ért, a hajam pedig lágy hullámokban omlott le a vállaimra, a hátamra. Az enyhe sminket a nagyjából nyolc centivel büszkélkedő tűsarkú tette tökéletessé. Már amennyire egy két évessel a hátam mögött lehettem az.
A nagyjából három perces procedúrát azzal zártam le, hogy kisiettem az udvarra, egy hatalmas cuppanós puszit adtam Shane arcára és megígértettem vele, hogy megeszik mindent, amit a papája rak elé.
- Igen, igen.. mindent - válaszolt nagy, őszinte lelkesedéssel, és ahogy megkerültem a házat, még hallottam, ahogy újra megszólalt. - Kérek tojtáááát, papa! Most! - csattogott is be a házba, amire inkább már nem is reagáltam. Majd a nagyapja elrendezi.
A sofőrre csak visszafogottan mosolyogtam a köszönésem után és megköszöntem a türelmét, hogy ennyit képes volt várni rám. Az ajtót sikerült pár másodpercig csak figyelni, ahogy nyitotta nekem és torkomat megköszörülve ültem be tőlem idegenül hátra, hagyva, hogy kiszolgáljanak. Érzékenyen érintett, hiszen ehhez sosem voltam hozzászokva, és hiába kerestem a biztonsági övet. Ennek híján inkább a szoknyám aljában kapaszkodtam meg, meglesve a bekészített pezsgőt és a poharat, amihez még csak nem is nyúltam a hőség ellenére sem. Ráadásul a kezdetekben kisebb félsszel keveredő kíváncsiságot sem tudtam leküzdeni, mert a sofőrrel képtelenség volt beszélni az elhúzott belső ablakkal előttem. Leginkább csak kósza nézelődéssel szemléltem a város mellettünk elhaladó nappali árnyait, miközben néha azért ellenőriztem, hogy a szintén fekete levéltáska mellettem megvan-e még.
Ahogy az autó megállt, vártam. Arra, hogy kiszolgáljanak, mert valahogy sejtettem, hogyha én nyitok ajtót, az főben járó bűn lett volna William szemében, így hát csak akkor csúsztam ki az ülésről, amikor az egyenruhába nyomorgatott férfi nyitotta az ajtót. Egy újabb mosoly, megköszöntem a szolgáltatásait és elindultam a korábban Mr. Corvin által említett vár felé. Ahogy megláttam az alakját, csak enyhe, kedves mosoly telepedett meg arcomon, és ahogy közelebb értem, észrevétlenül siklott végig az elegáns öltözékén a tekintetem.
- Üdvözlöm, Mr. Corvin - nyújtottam a kezemet felé, ahogy illett, és gyorsan hozzátettem még valamit. - Remélem nem késtem el - a megbeszélt időpont előtt jóval sikerült odaérnem, de sosem tudhattam, hogy Will-nek milyen fontos teendői voltak a mai nap folyamán és ha valahol csúszás van, mindenhol az is lesz. Ezt pedig semmiképpen sem akartam.

Tárgy: Re: Forbidden fruit Vas. Aug. 09, 2015 1:07 pm

Nem állítom azt, hogy az elmúlt tizenhét év kemény munkája meghozta negédes gyümölcsét. Azt sem, hogy a befektetett energia és kitartás kifizetődött és túlszárnyaltam az öreget (apámat). Azt hiszem, a körülmények magukért beszélnek! Sokan megfogalmazták már a siker titkát, ami véleményem szerint sosem lehet elég pontos. Minden ember másban sikeres, hiszen nem vagyunk egyformák, és ettől függően személyre szabott mércével rendelkeznek. Nem szeretném magam jó színben feltüntetni, de számtalan formájú, mennyiségű vagy érzelmi töltetű sikert halmoztam már fel. Arról nem is fantáziálva, hogy milyen egzakt tudományokat sajátítottam el az érdektelenségtől ázott, akaratlanul is magamon felejtett maszk alatt. Elvégre mindenkinek kell egy hobbi nemde?! Több mint negyven esztendőmbe tellett, de sikerült rájönnöm, hogy éhezem a tudásra. Az én hobbim, hogy a tudás fájának minden gyümölcsébe belekóstoljak. Az utóbbi időben érdeklődési körömön kiterjedt az interdiszciplináris tudományokra, valamint az elektrotechnika és egyéb finomságok egyvelegére. Nem mondanám magam konzervatívnak vagy a megszokások rabjának, de ha valami vitathatatlanul kedvezőbb, miért tagadnám meg magamtól?! Az újonnan felállított vállalat tevékenysége ennek fényében fog formálódni, avagy deformálódni. A lehetőségek tárháza végtelen, és nagy barom volnék, ha nem aknáznám ki azt.
Szinte pislogás nélkül ültem meredten a reggelim felett. Jobb kezem a pohárért nyúlt, de mielőtt számhoz emeltem volna azt, egy törékeny női kéz kapta ki a kristályt ujjaim körül. Tágra nyílt szemekkel néztem az elkobzóra, aki nem volt más, mint Ms Dawson. Elkerekedett szemekkel, értetlenül hebegtem.
- De.. ez csak.. de.. - görcsösen megfeszült markomba egy másik, jóval nagyobb poharat csúsztatott, minek tartalma garantáltan alkoholmentes, jóval töményebb állagú turmixból állt, egyéb orvosi receptre írt "fűszerekkel ízesítve". Elszánt tekintetét vizslatva jobbnak véltem megtartani magamnak a kikívánkozó megjegyzést.
- Óhajt még valamit (?!)... - ha jól láttam némi önelégült mosoly ült ki szépen ívelt ajkai sarkába, egy csipetnyi szemrehányással, ami olybá tűnt, régi vágya volt kimutatni. Ennek ellenére jól állt neki, így csak gyönyörködtem az érzelmek egyvelegében.
- Esetleg ha visszaadná... - mutattam félve a kartávolságnál messzebbre tolt, tökéletes hőmérsékletű és minőségű italomra, de természetesen figyelmen kívül hagyta kívánságom.
- ...Akkor térjünk is rá a mai teendőkre. Nincs túl sok, ami meglepő... - megadóan döntöttem hátam a szék háttámlájának, és beérve a zöld löttyel lassan kortyolgatni kezdtem. - ... az első egy "üzleti ebéd", ahogy maga fogalmazott, egy bizonyos Grace Reed nevezetű nővel. Addig is ezt igya meg.. és lenne még néhány köteg papír, amit alá kéne írnia. Most! - amint meghallottam Grace nevét, lelki szemeim előtt megjelent bájos arca, és az első találkozásunkkor megmutatkozott elszántsága is felrémlett abban a pillanatban.
Gyorsan telik az idő, ha jól mulatunk; szokták mondani. Nos, itt mulatozásról szó sem volt. Lejárt és megkötendő szerződések kupacán rágtuk át magunkat, nagy észben a vállalattal, kisebb részben a költözéssel kapcsolatban. Néha úgy érzem sosem lesz vége, s én sosem pihenhetek meg, pedig olyan közelinek látom a célt.
Elérkezett az a varázslatos pillanat. A távozás hímes mezejére lépvén még egy utolsó próbálkozást tettem az alkohol visszaszerzésére, sikertelenül. Egy percig nem aggódtam, hiszen a nap hátralévő részében nem lesi minden léptem, így szinte igyekezve indultam a találkára, tudván, hogy hidratálhatom magam kedvem szerint. Az események véletlen összjátéka úgy hozta, hogy percekkel előtte érkezzem, ahogy azt illik, és ahogy azt sosem sikerült teljesítenem. Ismét egy újabb mérföldkő életem fonalának szintetikus polimerjén.
- Grace! Nem, dehogy, tökéletesen időzített. - üdvözöltem kedvesen, meghintve felé egy elismerő vigyort, amit akarva-akaratlanul megjegyzés kísért. - Elragadóan néz ki. - fogadtam kézfogását, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.
Be kell vallanom, a maga egyszerűségével, önkéntelenül is megmutatkozó ártatlanságával - amit lehet csak én képzelek hozzá- és kellemével egyszerűen levett a lábamról. Hatalmába kerített egy megmagyarázhatatlanul különös érzés.. olyan emberi volt, olyan idillikus.. mindenféle színpadiasságot mellőzve. Nem sűrűn találkozom ilyen teremtéssel, épp ezért ki akarom használni az eltöltött perceket. - Mehetünk? - szögeztem neki a kérdést, miközben karomalt felhúztam, hogy kedvére belekarolhasson és támogatva bekísérjem.
Jóváhagyása után megindultunk a várszerű épület bejárata felé, ahol készségesen álltak szolgálatunkra. Már-már pökhendin dobálóztam a Corvin névvel, hogy az asztalunkhoz kísérve kényelembe helyezzük magunkat. Nem volt arra szükség, hogy kihúzzam a hölgy előtt a széket, ugyan is akadt erre olyan fiatalember, akinek ez volt a dolga, így helyet foglaltam Grace-el szemben. A piperkőc pincér felsorolta a nap ajánlatát, s én újból a nő beleegyezésére vártam, hacsak nem óhajtott valami mást. Az én gondolataimat egy cseppet fontosabb dilemma foglalkoztatta; mégpedig az italé.

Vendég

Azzal ellentétben, ahogy Vincent vélekedett róla, számomra kellemes, intelligens és felettébb mindent tudó alaknak tűnt Mr. Corvin, akiről első ránézésre az jutott eszembe, hogy a világ legeldugottabb helyére is képes volna betennie a lábát. Nem volt olyan dolog - látszólag - amire ne lett volna meg a válasza, vagy egyáltalán elgondolása.
Nem igen értettem a köztük húzódó ellentéteket, de úgy gondoltam, hogy nem is ártom bele magam mindaddig, ameddig nem kerülök a kellős közepébe - ami valljuk be, nem valószínű, hogy előfordulna.
A bókra csak még szélesebb mosoly jelent meg arcomon, és erre a röpke pillanatra el is felejtettem azt, hogy Shane valószínűleg kihasználja az anyamentességet, mindenféle bolondozásra rávéve a nagyapját.. Javíthatatlan kiskölyök volt... Mégis, a gondolataim leginkább csak e találkozó körül forogtak. Nem kérdeztem meg magamtól a miérteket, a hogyanokat.. egyszerűen csak ki akartam élvezni ezt a pár órát.
- Ahogy Ön is fess, William - azt már nem tettem hozzá, hogy elképzelni sem tudtam volna őt egy mackóban, vagy akár egy egyszerű pólóban.. még a saját otthonában is - véleményem szerint - adott annyira önmagára, hogy megvonjon minden slamposabb terméket.
A következő kérdésére csak egy apró bólintás volt. Szükségtelennek éreztem a további szavakat, és ahogy felajánlotta a karját, csak egy csöpp pillanatig haboztam, végül elfogadva azt mégis mellé léptem, hagyva, hogy hadd használja ki a befolyásoltságát és a nevének említését immár odabent.. Nem tudtam nem végigmosolyogni azt az utat, ameddig az asztalig elkísértek és elvezettek minket. El sem tudtam képzelni, hogy a neve, hogy ő maga azzal, amit eddig elért az életben, milyen pozitívumokat és előnyöket képes kihasználni. Mégsem vetettem meg. Ahogy neki is, nekem is fontos volt az, hogy hogyan ítéltek meg mások - a saját magam munkája alapján. Szerettem, ha ismerték a nevem és a munkásságom, hiszen az alapján tudtam csak kiválasztani a legjobb ajánlatokat.
Mosolyogva köszöntem meg az úr segítségét, hagyva, hogy alám betolja a széket, de amint továbbállt, leheletnyit megmozgattam magam, hogy egészen kényelmesen helyezkedjek csak el, türelmesen végighallgatva mindazt, ami a ház és az ő ajánlata volt az ételeket illetően.
- Nem tudom, hogy Mr. Corvin hogy érzi, ételt szeretne-e, de egyelőre rosé-t kérnék, valamint egy pohár szénsavmentes vizet - mosolyogtam fel a férfire, ahogy előszedve a kis füzetét írta is fel a rendelést, pontosítva a borfajtákat kiválasztottam a felsoroltak közül azt, ami a leginkább szimpatikus volt számomra, és amikor ezzel megvoltunk, William felé fordítottam a fejem, csendesen, szavak nélkül megnézve a szemeit magamnak, az arccsontját, a gondozott arcszőrzetét, ami alá elrejtette részben a karakteres arcát.. de így sem panaszkodhatott. Sőt!
Lesütve a szemeimet mosolyodtam el, ha és amennyiben választott ő is, s ha mindezzel megvolt, csak akkor néztem fel ismételten rá az addigi türelmes csendemből, az asztal másik feléről.
- Még mindig úgy gondolja, hogy a fiam akadályozhat a munkáim során? - nem teketóriáztam.. miután az úr elhagyta az asztalunk melletti területet, mert még emlékszem, hogy esett az, amikor Shane-nel dobálózott Mr. Corvin. Természetesen a munka sikeressége nem azon múlt, hogy éppen végigaludta-e a kicsi az éjszakát, hanem részben Vincent-nek, Gabriel-nek és nekem. És talán jól esett volna, ha a megszerzett információk miatt nem ítélt volna el. Az inkább számított, hogy magam miatt gondolkodott volna úgy rólam, ahogy... bármi is legyen és lesz az.

Tárgy: Re: Forbidden fruit Szomb. Szept. 12, 2015 11:04 pm

Az ember szíve mindig örül, ha dicsérik, legyen szó a megjelenéséről vagy intelligenciájáról. Ez egy hatalmas dopping az önbecsülésének, és a kelletlen ápolás csicsázó egoizmusának, ami minden bókkal egyre csak nő és nő. Különösebb megjegyzés nélkül, de egy elégedett mosollyal nyugtáztam szavait. Ahogy befelé sétáltunk, szeme csillogása arról árulkodott, hogy még nem járt itt, vagy ha mégis, túl rég volt már. Nos, egy biztos, ebbe a hatalmas komplexumba nem az egyszerűségre és unalomra vágyó emberek érkeznek. Mind a hotel, mind a kaszinó, mid az étterem, egyetlen ókori stílusegyvelegben pompázik, mégis megvannak a benne modern jegyek is, ami miatt kifogástalanul e-századi. Minden egyes négyzetcentiméter ki volt használva, egyetlen üres hely sem tátongott. Mindet betöltötte egy-egy nagyobb növény, vagy lovagi szobor, mit jobb esetben márványból készítettek. Nem állt szándékomban filozofálni a tárgyak eredetiségén, egyszerűen végigfuttattam szemeim a szokatlan dekoráción.
A kör lapú asztalunkat három terítő is borította, ami a színek kavalkádjában pompázott, és ami a szememnek már túl sok volt. Egy négyágú gyertyatartó állt a középpontban, szintén színes gyertyákkal egyetemben, amit egy apró kézmozdulattal jelezve elvitettem, hogy teljes rálátásom legyen filigrán partneremre. A székek ülését bíbor huzattal öltöztették, és faragott háttámlával párosították. Nem rossz.
- A lelkemből beszélt! - alighanem meghatódtam, és azt kívántam örökké tartson ez a fülemnek kedves pillanat, ahogy italt rendelt. Határozott volt, de mégis visszafogott, egyszerűen el voltam ragadtatva. Nem tudom, Grace hatása-e, vagy csak az alkohol hiányáé, de mintha a hangulatingadozásom a megszokottnál is kiszámíthatatlanabb lenne. Bár kívülről higgadtnak és összeszedettnek tűntem, legbelül úgy éreztem magam, akár egy cserfes csitri az első légyottja előtt. Bizarr! - Csatlakozom a hölgyhöz. Legyen egy jófajta rosé, de víz nélkül. - döntöttem én is a bor mellett, ami szokatlan választás volt részemről, mégis különösebb rábeszélés nélkül meggyőztek. A sablonszövegű fiatalember megköszönte, hogy kiszolgálhat minket, majd indult is az italokért. A nő légből kapott kérdése meglepett, és homlok ráncolva próbáltam felidézni akkori csevejünket.
- Félre értett. A világért sem állítanám be a fiát akadályként. Csupán felhívtam a figyelmét arra, hogy az ilyesfajta munkák áldozatokat követelhetnek. Esetleg börtön, isten ments rosszabb. Egyedülálló szülőként még kockázatosabb.. de nem akarok vészmadár lenni, fő az optimizmus; nem igaz?! - előfordul, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, mint azt elterveztük, hogy egy apró porszem miatt egy egész, nagy gonddal megalkotott terv a füstbe vész. Elvégre ő vállalja azt a kockázatot, amitől más megszabadult. Siker esetén kimondottan jövedelmező munka, mint azt a nemrég elvégzett, nekem tett munkája is bizonyítja, viszont a hatóságok sem olyan kiszámíthatóak, mint régen. Természetesen fejlődnek ők is - elmondásuk szerint rohamosan-, de még mindig nem tudják tartani a lépést a bűnözőkkel. Annyi szabály létezik a világban, hogy nincs olyan, aki nem hágott volna át akárcsak egyet is. Sosem állítanám magamról, hogy bűnöző lennék, pedig előfordult velem is, hogy vétkeztem, ezért inkább egyfajta útmutatóként tekintek rájuk, mintsem betartandó törvényként. Minden csak hozzáállás kérdése.
- Szimplán csak furcsállom, hogy anya létére nem a nyugalmat és nagyobb biztonságérzetet keresi. Mert ne vegye zokon, de ha erre vágyna, talán tanár lenne egy általános iskolában. Vagy esetleg titkárnő egy unalmas középosztálybeli vállalatnál, ahol maximum a főnöke jelentéktelen, de idegesítően szemérmetlen megjegyzései jelentenék a legnagyobb gondot. - ecseteltem a lehetőségeket, és igyekeztem a lehető legunalmasabb példákkal előrukkolni. Azt hiszem sikerült. Nem tisztem bíráskodni felette, de ha már így rákérdezett, nem tarthattam magamban a logikusan hangzó véleményem. - Ha nem túl inzultáló a kérdésem; Mi az, ami miatt erre vetemedik? - céloztam a fejvadász hivatására és az alkalmi illegális melókra, mert nem hiszem, hogy az én megbízásom volt az első és minden bizonnyal az utolsó sem.

Vendég

Ahogy William rendelt, őt figyeltem. Nem túl feltűnően, mégis minden pillanatát elraktározva a jelenetnek, hogy aztán a későbbiekben emlékezhessek mindenre, minderre.
Persze nem bírtam magammal, és talán az is közrejátszott, hogy Mr. Corvin korábban kikotyogta a magánéletem Vincent előtt, amit soha nem akartam volna, mégis muszáj voltam tudni, hányadán is állunk. Nem amiatt, hogy bármi olyat is elárult volna, amiről csak én tudtam, mert.. volt egy bizonyos részlet, amiről jobb volt, ha senki sem tudott. Mégis tudni és tudatni akartam mindig is, ha valakinek valami nem tetszett.
A kapott válasz viszont arra sarkallt, hogy a székemben hátradőlve a szemeit figyeljem, miközben a kezeimet az ölemben nyugtattam mozdulatlanul, türelmesen. Egészen végig csendben voltam. A példák felsorolásakor is, s meg kell hagyni, igen jól érvelt ahhoz, hogy egyetlen szavát is megvétózhassam. Sosem voltam az, aki a másikra akarta volna erőltetni a véleményét és a maga igazát, de... na jó, talán néha, amikor Shane kukacoskodott és teljes mértékben sztrájkolt az ellen, amit én mondtam neki. Néha igen csökönyös tudott lenni az úrfi.
Mégis csak egy lágy mosoly jelent meg arcomon, ahogy befejezte a szavait. Aztán a kérdés tőle, s csak lassú mozdulat volt, amivel felsóhajtottam. Nem túlzóan, de.. mégis ez egy olyan dolog, amiről nem gyakori beszélgetés témát biztosítok másokkal.
- Ha éppen nincs munka a rendőrségen, akkor egy autóműhelyben dolgozom, amiről biztos vagyok, hogy Ön is tud - akadtam el, de a hangomban semmiféle irónia nem volt. Tisztán csak egy megjegyzés volt, egy kitétel, amit eddig kifelejtett a mondandójából. - Régen unalmas voltam, legalábbis a mindig jókislányt valaki mindig kihasználta, hol jobban, hol kevésbé - a szemeimet egy pillanatra csak, de lesütöttem, az ölemben nyugvó kezeimet figyeltem egy ideig, s az ujjaim egy hirtelen ötlettől vezérelve összefonódtak.
- Akkor döntöttem úgy, hogy az volt az utolsó, hogy megpróbálnak irányítani. Szeretem azt, ha valami nem szokványos. Ha valamiből többet is ki tudok hozni, mint amire ítélték többeken. Ezért megfelelő alap az autó.. egy kis odafigyeléssel csodás dolgokat lehet kihozni belőlük - mosolyodtam el szívből, ugyanis az volt az egyik szenvedélyem. Az AUTÓ. Így, csupa nagy betűvel. - Hathatnék úgy emberekre is, hogy szociális területen helyezkedem el.. Ugyanakkor azt hiszem, hogy bűnösökkel foglalkozni is ugyanolyan nagyszerű munka lehet. Megismerem az életüket, a bűntényeket, amiket elkövettek, és csak azokat vállalom el, amiket úgy ítélek meg, helyesen akarnak elkapni. Egyik sem kényszer. A részemről sem, csak akkor válik azzá, ha nem hagyják magukat - fejeztem be a téma ecsetelését, már kissé William mögé nézve, ahogy mozgolódtak az emberek a távolabbi éttermi részen, és csak lassan, de szélesen elmosolyodtam.
- És mint tudja, mindannyian bűnösök vagyunk valami végett. Ezen nincs mit titkolni - pillantottam a szemeibe könnyed mosollyal végül.

Tárgy: Re: Forbidden fruit Vas. Szept. 27, 2015 7:21 pm

Miért?! Miért kell rögtön vádaskodni?! Az a kis áskálódás igen is szükségszerű volt, megismerkedésünket megelőzően. Habár a rokonainkat nem tudjuk megválogatni, lehetőségünk van ezt megtenni az üzlettársainkkal. Elvégre ez egy szabad ország! Szabadon utána lehet járni bárkinek, amit persze néha meg kell támogatni egy kis zöldhasúval, vagy ha mással nem zsarolással. Valljuk be ez utóbbi nem az én stílusom, mégis szégyenszemre előfordult, hogy ehhez a módszerhez kellett folyamodnom. A legjobbakkal is megesik. A hírszerzés pedig a mai világban másodpercek kérdése. Egy kicsit ügyesebb hackernek semmi sem jelenthet túl nagy gondot, persze ezt a mecénás tárcájának vastagsága igen nagyban meghatározhatja. Sajnos csak azt a feladatot végezzük legjobb tudásunk szerint, amit érdemes. És hogy miért érdemes?! Ez személyre szabott, épp ezért tudni kell, hogy mire van szüksége a másiknak, amit magatehetetlenségében nem tud megkaparintani, és ekkor kell előállni egy visszautasíthatatlan ajánlattal. Nyugdíjas éveimben, mindenképpen professzorrá avanzsálom magam, hogy megosszam ennek komplex lépéseit, sikerorientált tanítványaimmal egy családias továbbképzés keretein belül. Egy idealizált jövőkép hasított tudatomba, minek főszereplője én voltam.
Kicsit őszebben, ráncosabban, de charme-omból mit sem vesztve, szép hölgyek karmai közül kiverekedve magam, - akiket elragadó személyiségem mellett a pénzem is megragadott- belépek az egyetem megolajozott, kézzel faragott cseresznyefa ajtaján, így az nem nyikorog. Egy teljesen más világba csöppentem egyetlen lépéssel, s én máris helyet foglalok a szószékemben, ahol felesleges, megerőltető mozdulatok nélkül, intravénásan veszem magamhoz élettársamat, a whiskyt, megélve négy májátültetést, több-tíz szívinfarktust, de nulla agyvérzést. A körülmények tekintetében jó aránynak lehet mondani. A tudást és tapasztalatot, ami birtokomban áll, kötelezettségek nélkül adom át, tanácsadói szintem, nem vállalva garanciát semmire. Mindennek van határa, szokták mondani.
Érdekes hogy milyen gyorsan el tudunk kanyarodni egy teljesen más témához gondolatban, és észre se vesszük, csak mikor másik, érdekesebb szó csendül fel a messzeségből. Ez a szó a "kihasználta" volt. Egy apró megjegyzésem lett volna minderre, amit kín szenvedve visszanyeltem, mert átgondolva sértőnek találtam. Márpedig Grace-t a világért sem akarnám megsérteni. Azzal, hogy bekategorizálom tipikus áldozatnak, és ennek hangot is adnék, nem tesz hozzá a kapcsolatunk pozitív kimeneteléhez.
- Szép elhatározás. - helyeseltem bátorítóan, de korántsem voltam meggyőződve arról, hogy ez életképes. Magam sem értem miért kampányolok emellett az állítás mellet. Remélem, rövidesen elmúlik, ezért csak ittam minden szavát, hátha van olyan amibe belekapaszkodhatok és megmásíthatom a véleményem.
- Grace, maga elképeszt! Bevallom, kételkedtem, hogy lenne bennünk bármi közös. Ne vegye zokon az őszinteségem, de a mai ebédet erőltetettnek képzeltem el, amin csak az alkohol mámora finomított volna, miközben Morrisról faggatom. - hagytam némi hatásszünetet, hadd gondolja át monológom és jusson álláspontra ezzel kapcsolatban, majd folytattam. - Ismerem a csodát, amiről beszél. Bár hobbi szinten, de én is bütykölgetem a négykerekűket a pincében, és nem egy kisebb bankot üzemeltetek ott, ahogy azt többen hiszik.. Szeretek kísérletezni, és magácskát idézve; én is nagy rajongója vagyok a "nem szokványosnak". - nem akartam nevén nevezni a nemrég leszállított csomagomat, ezzel elvesztette volna a fantáziálás felbecsülhetetlen értékét. - Ha jól tudom az autószerelők, csak megszerelik a járművet. Nem élheti ki igazán a szenvedélyét, ha nem próbálhatja ki. Mintha egy mézes madzagot húznának el az orra előtt. - a világ legrosszabb érzéseinek egyike lehet. - Vagy a saját garázsában is áll egy fenevad? - vontam fel a szemöldököm kételkedve, mégsem akartam teljesen elvetni ezt a gondolatot.
- Azt beszélik a gyereknevelés önmagában egy kaland. Sok energiát emészt fel. Ha a fia nem esett messze a fájától, igazi kisördög lehet! Ön mégis ilyen.. mozgalmas munkát választott mellé, ha fogalmazhatok így. Néhanapján vegyen ki egy-egy szabadnapot és lazítson, foglalkozzon magával is! - céloztam itt ez életre, nem csupán a munkahelyre. Ezt a tanácsomat én sem hagyom figyelmen kívül, sőt.. sűrűn megörvendeztetem magam olyan napokkal. Igaz, nem a nap huszonnégy órájában, de nagy részében sikerül időt szakítanom szerény személyemre.
- Ámen! - vigyorogtam vissza rá. Nem vettem le róla a tekintetem addig, amíg újfent nem üdvözölhettük köreinkben a pincért. Az én poharamba töltött először egy kortynyit, hogy eldöntsem, megfelel-e a számunkra. Bátorkodtam rábólintani, az úr töltött mindkettőnknek, majd elment.

Vendég

Ha valaha is találkoznék még egyszer Vincenttel, akkor sem gondoltam úgy, hogy elkotyognám ezt az egy részletet, amivel William megörvendeztetett. Soha nem voltam besúgó, és ehhez tartottam magam mindig is, most is fogom, oda-vissza. Különben sem tudtam már Morris napirendjéről és nem is óhajtottam. Ahogy William-ről sem kívántam volna megosztani a mai esti tapasztalataimat a régi ismerősnek. Csak úgy, mindenféle ítélkezést nélkülözve mosolyodtam el erre az apró kitétőre válaszadás nélkül. Mert mondtam volna, hogy sejtettem, mire megy ki a játék? Mondtam volna a szokásos... igen ő jobb frázisokat? Semmivel sem jobb. Csak másabb és másban nyújtja a maximumot, mint amiben én. Hagytam, hogy továbbhaladjunk a beszélgetés fonalán, mert nem szerettem volna leragadni olyan részleteknél, aminél igen nyilvánvaló, hogy nem túlságosan egy az érdeklődési körünk a velem szemben ülő férfivel.
Mégis, leginkább az autókról alkotott véleménye és saját hobbi bütykölése volt az, ami ledöbbentett. Nem tudtam őt elképzelni motorolajos kézzel, félig bemászva a motorháztetőbe, hűtővizet cserélni. Ez.. olyan morbidnak hatott, mindenesetre pozitívvá varázsolta ez a kis tény mindazt, amit eddig hallottam a férfiről - leginkább negatívumokat, erős túlzásokat és előítéletet.
Egy pillanatra eljátszottam még a bankos részlettel egy mosoly kíséretében, de aztán megráztam a fejem nemleges választ adva neki.
- Hivatalosan nem használhatom ki az autó-adta lehetőségeket teljes mértékben, azonban amivel én foglalkozom, azt én is szoktam próbakörre vinni. Csodás érzés - mosolyodtam el, végignézve, ahogy Miss Tökéletes lejtett végig tűsarkúiban az asztalok közt, mögötte pedig Mr. Pénzes zsák hömpölygött szinte, már ami az alkatát elnézve először eszembe jutott. Egészen elmélyülten figyeltem őket, amikor ismét beszélni kezdtem, Will-re emelve a tekintetemet is, mert most ő volt a prioritás. - Édesapámnak van egy 64-es Cadillac Coupe DeVille-je, amit néhanapján elkérek. A többi pedig.. - mosolyodtam el hirtelen. - Legyen az én titkom, hogy mit és hogyan kapok meg - le sem véve a partneremről a szemeimet a mosolyom csak egyre szélesedett. Mert csakugyan igaz az, hogy egy családi autón kívül máshoz is volt már szerencsém. Minden egyes verseny idején. Természetesen a kedvencem egy felújított 67-es Ford Mustang GT volt, ami az enyém volt. A műhelyben pihent, de azt ténylegesen csak akkor vettem elő, amikor senki más nem volt a közelemben - olyan, aki ismert volna.
- Miért pont autókkal foglalkozik szabadidejében? - érdeklődtem tőle, s természetesen csak abban az esetben vártam választ, amennyiben szándékozott is megosztani önmagáról olyan információkat, amik nem estek nehezére.
A jó tanácsra újfent csak egy inkább megértő mosoly volt a válasz a részemről, s noha valóban néha jól esett az egyedüllét, az, hogy olykor leülhettem egy forró tea mellé, könyvvel a kezemben, már felért egy kényeztető masszázzsal olykor. S még csak nem is zsibbadt semmim sem ezekben az esetekben.
Valóban elfelejtettem volna magammal törődni? Tényleg ilyen rosszul festhettem, ha már William is felhozta? Természetesen tudtam, hogy külső nyoma - talán - nem volt annak, hogy milyen életvitelt folytattam, azonban.. nem is vettem magamra. Mindenkinek kijárt az, hogy önmagával törődjön.
- Amit megtehetek, azzal sosem késlekedem - forgattam meg a választ a fejemben és úgy láttam, ez a legmegfelelőbb replika, amivel szolgálhatok. Nem szokásom panaszkodni. Nem fogok hevesen egyetérteni, amikor képes vagyok és tudok is sokat aludni, hogy aztán a kicsi a lábacskáin totyogva reggelente felébresszen, ahogy sikerül felmásznia az ágyamra. Ő és az apám az egyetlen, aki bármikor, bárhol zargathatnak, és nem fogom elküldeni őket. Ebben biztos voltam.
Egy halk köszönömmel néztem fel a pincérre, ahogy a bort kitöltötte a poharakba, s aztán újra Will felé mosolyogtam, amint az említett dolgát végezve távozott.
- Nem olyan rossz egy gyerek mellett az élet - folytattam aztán azt, amivel még adós voltam. Tényleg kis Gézengúz volt Shane, de ez így volt normális az ő korában. Még egészen kicsike volt. - Ön sosem akart kis Corvint felnevelni? - érdeklődtem, és nem azért, hogy erre lecsaphassak vagy kihasználjam. Érdekelt a gondolkodása. És hogy számára mi is a fontos igazán. S csak akkor nyújtottam ki a kezemet a pohárért, amennyiben ő is így tett. Én nem siettem.

Tárgy: Re: Forbidden fruit Pént. Okt. 02, 2015 12:10 am

Egyetértően bólogattam. Férfiember vagyok hölgyeim és uraim; kölyökként a matchboxok szerelmese, majd a dodzsemesek réme, s mostanra a gyors kocsik Niki Laudája. Lehet, hogy sablonos és sokat használt ez a kijelentés, de tényleg van valami felszabadító érzés a száguldozásban. Ezt a "sportot" természetesen játék szinten űzöm. Egy-egy kisebb verseny belefér néha Bobbal, a testőrömmel, akit bátran nevezhetek a barátomnak is a jobb napokon. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs tétje ezeknek az apró utcai ribillióknak. Még ha csak kicsit is, de az önbizalmamat táplálja minden fölényes győzelem.
- Szóval rajong a klasszikusokért? - a kedves papa után sokan megfordulhattak a hölgyek az ő idejében, ha akkortájt is ezzel rótta a köröket az utcán. Nagy vadász lehetett az öreg. - A női leleményességnek nem sok minden szab határt. - nyugtáztam elismerően. A "Hogyan?" kérdésre ezer és egy válasz létezik, melyekben egytől egyik megbújhat az igazság. Nem fáradozom tehát azzal, hogy keresgéljem rá a megfelelő szavakat. Ha nem maguktól értetődnek, akkor az örök időkre ott nyugszik majd a titkok mély óceánjában, ha a birtokosa úgy akarja.
- Mindenkinek kell egy hobbi nemde?! Nem foglalkozom vele naphosszakat, nehogy azt higgye. Ez csupán egyetlen kis morzsája szabad perceimnek. Miközben teszek-veszek, egy kis időre elterelődnek gondolataim a gondról.. illetve gondokról, mert ugye az általában mindig csőstül jön. Olyankor nincs, aki felbosszant, nincs, aki számon kér, nincs, aki előtt sérthetetlennek kell tűnnöm. Annyiszor ronthatom el és kezdhetek neki újból, ahányszor csak jól esik. Ha okokat keresünk, hát ezek azok, de valójában nincs különösebb rejtély mögötte. - rándítottam parányit a vállamon, és csak akkor tűnt fel, hogy mennyire egyszerűek és átlagosak tűnnek a problémáim. Eszem ágában nem volt így kitárulkozni, mégis játszi könnyedséggel gördültek le a szavak a nyelvemről, és mielőtt észbe kaptam volna, már el is hangoztak. Mindenesetre jól esett ez a könnyed csevej.
- Önnek minden bizonnyal jobb oka lehet arra, hogy ebben a közegben is mozog. - nem hiszem, hogy ilyen és hasonló érveket tud felsorakoztatni mit én. Kíváncsian vártam, hogy egy ilyen feminin teremtést, hogy tudott a bűvkörébe vonni ez a világ. "Isten dramaturgiája kifürkészhetetlen." A pincérre terelődött a figyelmem egy röpke percre, s ő ki is használta a helyzetet, azzal, hogy közelebb lépett és megszólított.
- Uram! Csak az imént tájékoztattak minket személyes kéréséről. Elnézést a kellemetlenségekért, máris kicserélem. - nyúlt a poharamért, s én annyira ledöbbentem meredtem rá, hogy idő szűkében hirtelen nem tudtam megakadályozni. Nagyon hasonlított ez a jelent egy nem olyan régen történt incidensre. A kapott, ismerős állagú és színű folyadékot szemlélve, nem is kellett sokáig visszanyúlnom emlékeimben.
- Nem tudom, miről beszél. Nem emlékszem, hogy bármilyen különleges kéréssel fordultam volna magukhoz. - ezzel a kijelentéssel sikerült őt is meglepnem, legalább is ezt olvastam le elkerekedett szemeiről és elálló lélegzetéről. Most, hogy mindkettőnknek sikerült meglepetést okozni a másiknak, másra sem vágytam, mint egy rövid és tömör magyarázatra.
- Az asszisztense továbbította felénk az Ön kívánságát. - nem sok kellett, hogy elpattanjon az a kis ér ott a fejemben ennek hallatán. Nehogy már a nyúl fogja a puskát! Nehogy már a befőtt rakja el a nagymamát! Halványodó értetlenséggel néztem farkasszemet a fiatalemberrel, miközben bennem egyszerre tomboltak a természeti katasztrófák. Megtört szívvel ugyan, de -mindenki szerencséjére - hatalmas profizmusról téve tanúbizonyságot, mégis grimasszá torzult mosollyal nyilvánultam meg.
- Valóban, már emlékszem. - többre nem voltam képes. Megdörzsölgettem a szakállam, és hosszat pislogva - hogy ne is lássam- intettem neki, hogy menjen a dolgára, még mielőtt heves tiltakozásba kezdenék. Ezért az alantas, mély ütésért még számolni fogok Cassandra-val. Kimért leszek, határozott és kíméletlen. Tekintetem ismét Grace-re vetettem, és próbáltam visszakapcsolódni a beszélgetésbe, ami nem volt könnyű feladat ez után a trauma után. Sokk hatása alatt állt az egész, hiányt szenvedő szervezetem, de minden erőm arra koncentrálódott, hogy túltegyem magam rajta.
- Őszintén szólva akartam. Tudja sok-sok évvel ezelőtt majdnem elköteleztem magam.. önszántamból. A körülmények szerencsétlen összjátékának következtében rossz nő ujjára húztam a gyűrűt. Képzelheti, mi történt ez után. Nagyon kedves kis történet, de nem akarom ezzel untatni. A lényeg, hogy attól fogva nem nagyon foglalkoztatott semmiféle idilli család gondolata. Ennek köszönhetően tartok most ott ahol; semmi nem vonta el a figyelmem a karrieremről. - ez az egyetlen olyan mérföldköve az életemnek, ami annak fordulópontját jelentette, kisebb túlzással. Elvégre nagy szerepe volt abban, hogy Vegasba költözzek. Nem szeretem felhánytorgatni a múltat, főleg akkor nem, ha engem értek kellemetlenségek akkoriban, amiről úgy gondolom jobb inkább megfeledkezni.
- Ezzel más is tisztában van, ami azt illeti. Előfordult, hogy a nyakamba akartak varrni egy-egy gyereket hébe-hóba, némi anyagi támogatás reményében. Az emberi pofátlanság és képzelőerő, ha kéz a kézben járnak... - horkantottam el magam keserűen, visszagondolva, milyen nevetséges és elszomorító egyszerre ez a tény. Természetesen átestem kivizsgálások sorozatán, amik bizonyították is az igazam, miszerint kizárt, hogy gyermekem lenne. Díjazom, ha valaki céltudatos és törekvő - mondjuk azt is csak szóban-, de könyörgöm.. ha már ilyenre vetemednek, csinálják jól, legyenek hitelesek. Hezitálva megragadtam a poharamat, s bár szégyenkeztem a tartalma miatt, mégis koccintásra emeltem Grace irányába.