Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Még mindig ott van az a nagy adag lelkiismeret-furdalás és még csak az sem biztos, hogy egyáltalán eljön. Talán el sem ér hozzá a levél, vagy ki tudja, bár ne érne el! Ha így lenne, akkor is persze tovább kéne próbálkoznom, de nyernék legalább egy kis időt és megpróbálhatnék kitalálni valami mást. Bár nem tudom, hogy mit. Segítséget kérni... de kitől. Igaz, hogy vannak igen tehetős ügyfeleim, akikkel egészen jó viszonyt ápolok, de ez nem olyasmi, amit egy igazából majdnem ismeretlennek elmondhatnál. Nem segítenének, ha pedig mégis nem tudom, hogy melyikük segítene, hogy melyikükben bízhatok meg. Nem kockáztathatok, mert ha visszajut rossz fülekbe, hogy próbálkozom, akkor nekem igazából ott annyi is, és jó eséllyel Zachet is hamarabb utol éri a vég. Így megpróbálhatom figyelmeztetni, talán valahogy elérhetem, hogy... tudom is én együtt megoldjuk ezt. Talán ő ötletesebb, vagy eltűnne és itt hagyna. Igen, ez itt a legnagyobb gond, hiszen akkor is beadta a pénzt, öt éve és elment és ennyi. A megoldás rám maradt, nekem kellett ezt az egészet végül rendezni, a gyerek, az egész romba dőlt életem és most kezd felépülni valami. Iszonyú sok gürizéssel, de elérhetek valamit végre a saját erőmből, amit most megint megpróbálnak felrúgni. Nem hagyhatom, nem hagyhatom csak úgy, ehhez pedig nem bízhatok meggondolatlanul senkiben sem. Nem szabad naivnak lennem... néha kell egy kis önzés, még ha ez nekem iszonyú nehezen megy is. Munkába megyek akkor, ha ez az egész meg van, épp e miatt szépen ki vagyok csípve. Van még bőven időm, direkt így szerveztem ezt le, csak három óra múlva kell kísérőként egy Mr. Preston nevű fickó mellé becsatlakoznom az egyik nagynevű kaszinó előtt. Ezért van rajtam a fehér ruha, rövid szoknyával, kellemes esésű anyaggal, és a nyárnak hála a pántos felsőben sem fázom, pedig a háta rendesen ki van vágva, majdhogynem nincs is. A cipőm a lassacskán üresedő parkban halk koppanásokkal jelzi, hogy közeledem a célhoz. Az egyik kis padot szemeltem ki magamnak, na nem ülök le, jó eséllyel ehhez itt minden túlságosan piszkos, a fehér ruhán pedig kb. minden meglátszik egy pillanat alatt. Tehát egyelőre csak megállok, az órámra pillantok, a kis ezüst retikült pedig magamhoz szorítom. Vajon mennyit változott, és vajon én mennyit változtam ahhoz képest, amire akkor régen emlékezett? Azt hiszem sokat, az idő nyomot hagy egyrészt, másrészt nem viseltem régebben ilyen ruhákat, kifinomult sminket, de amióta itt dolgozom sok minden más lett és ez a külsőmön is jócskán meglátszik. Persze a gáz spray most is ott van a táskámban és folyamatosan figyelem a környéket. Nem mondom, hogy idegesen, inkább csak körültekintően, hiszen ha gyanús alak közeledik, akkor jobb, ha az ember időben reagál. Ez nem a város legelőkelőbb része, erre bőven van esély, hogy olyanok is megfordulnak, akiktől jobb tartani, de okkal nem a belvárost jelöltem meg arra, hogy találkozzunk, nem lett volna okos ötlet, mégis csak csendesebb ez a környék és nehezebb is figyelni minket.
Leginkább akkor nézi meg postaládáját mikor az már a lépcsőház padlójára köpi aznapi leveleit. Legrosszabb esetben szomszédja Zack lakásának rácsajtajához tűzi őket. Így volt ez tegnap is. Egy pamat hófehér boríték várta mikor hazaért, kivéve egyet. Felőle akár bírósági végzések is lapulhattak a többiben, szart rájuk. Leheveredett nappalijában kétszemélyes rekamiéjára. Mutatóujjaival percekig tartotta levegőben a halványbarack borítékot. Végighúzta annak élén orrát, beszippantva az édeskés illatot. Kétlette hogy a postás korpulens ilyen odorral leledzen, ennek ellenére kitartott a női feladó mellett. Igaza is lett. ~ Hát miért ne lett volna?!
Kedves Zach!
Tudom, hogy régen találkoztunk és talán pont e miatt nem is érted, hogy miért most kereslek, de találkoznunk kell és ott majd mindent elmondok neked. Kérlek, gyere el csütörtökön hatkor a kis parkba a Black Cat mögött. Ott fogok várni rád és remélem, hogy megkapod a levelet és ott leszel majd te is.
Egy régi barát: Julieta
Akad még három órája összeszednie magát. Most is szorongatja kezében a lapot miközben az ablakon keresztül mered előre a szomszéd ajtajára. Érzelmei hatalmas gombolyag minek kigubancolása lehetetlen. Életkedve egy pillanat alatt szertefoszlott, ahogy az elképzelt minimum negyven évig tartó nyugalma is. Viszolyog attól hogy volt főnökéről tud meg valamit. Egy biztos, még egyszer nem fogja menekülőre a patkány miatt. ↭Picsába! - ököllel üt egy kisebbet az ablakfélfába. Próbálja feldolgozni az olvasottakat, szép szó mégsem jön ki torkán. Kolibrihez hasonlóan kellene repdesnie örömében gyerekkori barátja miatt, viszont képtelen rá. Ami hír Kolumbiából érkezik, annak esélytelen örömhír voltja. Hiába töri fejét, nem igazán sejti a lány szándékát. Hiszen egy árva mukkot nem hallott Julieta-ról mióta elköltözött hazájából. A búcsút, amit tőle vett tán sosem felejti el. Örök emlék marad. Egy csodás szelet életének néhol penészpettyes tortájából. Nagyon mélyre kellett süllyednie a lánynak ha Zack segítsége után esedezne. Lehet a picivel történt valami? Talán óvodás lehet már a poronty. Zack nem apaszerepre lett kitalálva. Öccsébe is csak belerúgott ahol tudott. Ergo újabb lehetetlen kérés volna Julieta-tól. Ellenben egy keresztapa szerepnek lehet örülne. Sőt, megelégedne a fogadott báty titulussal is. Hátha jóvátehetné a múltban történteket, ha már túl gyáva saját testvére szeme elé állni.
Vesz egy mély levegőt majd összecihelődik. Nem megy védtelenül. Egyik cimborájával tudatja hová készül: ha éjfél előtt nem ad életjelet, akkor fekete koboldja iparkodjon megkeresni őt, de semmiképp se rohanjon fakabátokhoz. Fél számmal nagyobb kék-szürke kockás inge kellően hosszú ahhoz hogy elrejtse ébenfekete farmerének övére csatolt, még Bongo-tól kapott revolverét. A biztonság érdekében. Vészhelyzet esetére. Az ember sohasem lehet elég elővigyázatos, ezért is helyez bakancsába egy kisebb hissatsu-t.
Taxiba vágja magát. Menet közben beugrik az egyik virágüzletbe. Egy kisebb, 2 szál bordó-fekete színben pompázó és 1 hófehér kálából összeállított csokrot választ. Eltervezte, annyit fog késni mint amennyi idő alatt feltérképezi a terepet. Ergo tíz percnél nem többet. Meg kell győződnie arról, a lány kíséret nélkül érkezik. A leírt helytől két saroknyira dobatja ki magát, onnantól lábbusszal halad. Mikor már látóterébe kerül a park, addig vár míg fel nem ismeri Julieta-t. Ahogy megpillantja, lélegzete kihagy. Évek teltek el elválásuk óta. Zack szinte hoboként néz majd ki ‘hófehérke’ mellett. Háta mögé rejti a csokrot, lehajtott fejjel trappol tova. Mindenféle szemkontaktust kerül. Megakarja lepni rég nem látott ismerősét. ~ Most örül csak igazán! Kicsit izgul is.. Hacsak Julieta nem veszi észre Zack-et, úgy igyekszik a lány mögé lopakodni, hogy mikor üdvözi, először a virágot tartó karját pillantsa meg. ~ Ellenkező esetben továbbra is háta mögé rejti a bokrétát és minden örömét felfedő vigyor lesz pofázmányán. - Señorita? - szólítja meg, remélve nem hozza rá a frászt. Ha Julieta engedi, akkor egy félkaros öleléssel és egy puszival köszönti.
Zack-ben hangyafasznyi félsz rejtőzik amit igyekszik nem sugározni. Ártatlan beszélgetésnek akarja felfogni az egészet, semmiféle negatív élménynek.
Julieta & Zack
a friend in need is a friend indeed
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Kis park a Black Cat mögött Kedd Aug. 11, 2015 8:57 pm
Igen, az élet akadályokat gördít eléd, hogy ne menjen minden túl könnyen, hogy a kihívások építsenek és fejlesszenek téged, hogy ne csak úgy az öledbe hulljanak a dolgok. Ezzel nincs baj, de úgy érzem az én életem már így is túl sok nehézségből épült fel és olyan jó lenne, ha végre nem lenne több. Csak egy ideig. Túl nagy kérés? Egyszerűen csak felhőtlenül jól érezném magamat végre, mint régen még gyerekként a Bobby-val töltött hónapokban, amikor álmokat faragtunk együtt, amikor még képes voltam kifeküdni a rétre, nézni a csillagokat késő este, beszívni a friss levegőt eső után, élvezni a nyár első meleg napsugarait, amikor még az apróságok feldobták a lelkemet, nem pedig csak a nehézségeket és a rosszat láttam mindenben és mindenhol. Most viszont ez van, már rég nem tudom észrevenni a szépet és a jót, már rég oda kell koncentrálnom, hogy tényleg meglássam a pozitív oldalát is az életben. Az elmúlt hónapokban valamelyest még ez is meg volt, de csak azért mert mások gondoskodtak róla. Mondhatni előre adott fizetés volt ez azért, hogy megtegyem azt, amire rá akarnak venni, vagyis amire kényszerítenek. Ez van, a jó élet, vagy... a semmi. És a legrosszabb az egészben, hogy a semmi alatt ne azt értsd, hogy véged, hogy valahol az árok szélén kötsz ki átvágott torokkal, az maximum a legvége, de előtte szenvedhetsz annyit, hogy a végén már te magad könyörögj a halálért. Aggódva nézek körbe, ahogyan telik az idő. Talán nem jön el és én még most sem tudom eldönteni, hogy ez lenne a jobb, vagy ha eljönne. Vajon tényleg képes vagyok megtenni ezt? Azt mondták, hogy csak beszélgessek el vele az elején, hogy mérjem fel, hogy jelenleg hogy áll, milyen kapcsolatai vannak és kikkel, hogy mennyire veszélyes meggondolatlanul támadni mondhatni, vagy inkább okosan és körültekintően kell eljárni. Ez már elvileg nem az én problémám, de közben mégis, mert ha a kezükre adom, nekem kell majd megbirkózni a lelkiismeret-furdalással, ami pedig biztos, hogy el fog jönni, hiszen már most is e miatt vagyok ideges. Sosem tudtam jól hazudni, miért menne most pont most jobban? Nem mondom, hogy megáll bennem az ütő, de azért sikerül megrezzennem, amikor a virág hirtelen a látóterembe kerül. Nem vagyok én teljesen figyelmetlen, de ő nagyon jól tudja, hogyan kell az emberhez úgy közel kerülni, hogy esélyed se legyen kiszúrni, és a tetejében épp az órámra pillantok rá, amikor bekerül a képbe a virág. Mese szép, nekem pedig nyelni kell egyet, hogy ez ne azt okozza, hogy csak még rosszabbul érezzem magamat. - Zach... semmit sem változtál. - halovány mosoly suhan csak végig az arcomon, ahogyan oldalra pillantva felé fordulok, hogy most már szembe kerülhessünk egymással és mielőtt még elvenném tőle a virágot viszonozom az ölelést. Talán az első másodpercekben erősebben is, mint ahogy kellene, de túlságosan feszít belülről az idegesség, e miatt kapaszkodom úgy a nyakába, mintha ez bármire is hirtelen megoldással szolgálna, pedig tudom hogy nem. Végül csak elengedem és átveszem a csokrot, hogy beleszagolva szélesedjen ki a mosolyom kissé. - Köszönöm, meseszép! - nem is emlékszem már rá, hogy mikor kaptam virágot. Úgy érzem őszintén, mert remélem, hogy ez most nem csak egy körítésféle, olyanban már sokat volt részem az elmúlt hónapokban. Ennél sokkal nagyobb csokrokkal találkoztam, még is ez az, aminek tényleg van értéke, azoknak egyáltalán nem volt, egyiket sem tartom meg soha sem, hiszen nem nekem szólnak, csak kellékek egy színi előadáshoz. Fogalmam sincs, hogy hol is kezdjem, látszik is rajtam a cseppnyi hezitálás, pedig úgyis kénytelen leszek szóra emelni a számat végül, akármennyire is nehéz. - Gondolom meglepődtél, hogy írtam neked, de örülök, hogy megkaptad a levelet és hogy eljöttél. Nem tudtam, hogy... kíváncsi vagy-e rám, vagy hogy hogyan alakult az életed és... - kellek-e bele, azt hiszem ezt akartam a végére még hozzátenni, de végül mégis elharapom a mondatot. Igen, még mindig nehéz megfogalmazni a dolgot, pedig én próbálom isten bizony. - A fülembe jutott a szóbeszéd, hogy a városban vagy és a leírás alapján úgy gondoltam, hogy te lehetsz és elég befolyásos embereket ismertem meg az utóbbi időben... gondoltam beszélhetnénk. - igen talán ez felvezetésnek jó lehet. És hogy miért írtam a levélben, hogy fontos? Fontos, hiszen régen találkoztunk, és közben fontos, mert még mindig ott motoszkál bennem mélyen, hogy figyelmeztetnem kell, de talán nem itt, nem ilyen nyílt helyen.
Soha nem a romantikától fűtött nyámnyilák táborát erősítette. Azt viszont tudja, a gyengébbik nemet bármikor lelehet venni lábairól bármiféle virággal. Akár a parkban levő fák valamelyike mellől csent vadhajtással is - ha szép körítést csinálsz neki. Mellékelsz egy kedves bókot, aztán a nőcskéd szívét ellágyítod. Még akkor is ha egy régi ismerősről van szó kinél a dicsérő szavak csupán tisztességből adódóan hangzanak el. Az esetek java részében legalábbis tuti. Az ölelés viszont...Zack-től ártatlan, mindenféle érzelemtől mentes. Ellenben Julieta-tól...Sokat mond. Mégsem eleget. Mikor Zack érzi az enyhén szorító érzést nyakánál, végigcirógat tenyerével a lány hátán. Mintha ezzel próbálná sugallni: minden rendben. Holott rohadtul nincs. - Te viszont még gyönyörűbb lettél! - egy kósza hajtincset tűr a lány füle mögé mikor megpillantja szemből. Elmosolyodik. Alig észrevehetően, de ott bujkál szája szegletében a derű. Letörölhetetlen. Fülei mellett elszaladnak a köszönő szavak. Teljesen elveszik Julieta szépségében. Noha szándékában sincs szerelembe esni vagy úgy tekinteni rá mintha egy újabb utas lenne a varázslatokkal tuningolt kéjexpressen. Sőt! Az a korszak már elavult. - Gondolom nem jót akarunk állni magunkért. Vagy mégis? - hacsak mozdulata nem talál ellenkezésre, Julieta vállára csusszan keze, úgy húzza magához a señorita-t. Majd lépteit a legközelebbi pad felé veszi. Hangyák tízezrei kellenének hogy motoszkáljanak bőre alatt izgatottsága miatt, azok mégis petyhüdtek. Túlontúl sokat tekereg feje míg hallgatja a mellette csicsergőt. Mit keres? Apró jeleket. Potom hibát. Például egy ahhoz a terepjáróhoz hasonlót, aminek helyzetjelző lámpája világít illetve rendszámáról lehagytak egy számot. Kétli hogy a festék kopott volna le, vagy több száz rovar ütődött volna a fémlaphoz. Elvétve szemmel tartja. Sosem tudni kiket bujtat el a koromfekete ablakfólia. - Miazhogy! Tudod, nem akartam eljönni de kíváncsiságom felülírta döntésem. - pillanatnyi lelkesedése közben megrökönyödik, hiszen óvatosnak kell lennie miket fecseg. Valamelyest nyílt lapokkal játszik, ellenben amíg nincs tisztában a találkozás valódi okával addig kockázatos lehet. Vagy csak a paranoia lett úrrá rajta? Lehetséges. - Az életem véééééégre egyenesben. - elkélnek a kegyes hazugságok olykor, habár némi igazságalapja van. Baromira nem akarja hogy magánélete legyen a központi trécstopik, igyekszik hárítani. - És miért nem fejezted be a mondatod? - fürkésző tekintete kutatja Julieta barna íriszeit. Zavarba ejtően. Tudja mennyire könnyen pirulnak orcái Julieta-nak. Kicsit kiélvezi a helyzetet, ám valójában óvatosan igyekszik feltárni azt a veszett nagy titkot amiért iderángatták. Nem csípi a hézagokat - avagy a befejezetlen mondatokat. Legfőképp ha megérzése szerint róla van szó. Hidegzuhanyként éri Julieta kis életbeszámololója. Bármennyire is akarna, képtelen lenne örülni a hírnek. Rossz szokásához híven szavai közbe vág. - Állj állj állj! - fejét csóválva, jobb mutatóujját rázva pattan fel a padról. - Nem tetszik ez az egész. Mégis miféle “befolyásos emberek”? - ujjaival imitálja a macskakörmöket, drámainak ható hangerejét lejjebb veszi. Kérdően néz Julieta-ra és kis híja annak hogy elslisszanjon. - Otthon egyik bolond sem tudta hova megyek. Azt hiszik kicsináltak az átkozott zsernyákok. - erőteljesen gesztikulálva adja elő a nagyhalált, a bolhából elefántot csinálok című színművével vegyítve. - Máig Pereira-t tartja hazájának, ezért is hivatkozik otthonként rá.
Hirtelen hevessége fog rá egyszer bajt hozni. Ezért is kapcsol vissza egyesbe, azaz visszaül és hűvös tekintetét Julieta-ra szegezi. Nem akar feltűnősködni, ahogy színházbaillő jelenetet sem rendezni. Noha dühmércéjének mutatója a normális érték határa után ingázik...tűrtőzteti magát. Allergiás az összes nagyhatalmú emberre. Rühelli őket. - Mégis mi a jóistent akarsz tőlem?! Az igazat akarom, nem érdekel az üres hablatyolás. - határozottan tér ki rögtön a lényegre miközben csalódottan pislant volt barátja felé. Egyáltalán nevezheti így?
Julieta & Zack
a friend in need is a friend indeed
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Kis park a Black Cat mögött Vas. Aug. 16, 2015 9:13 pm
Érzem, ahogyan végigsimít a hátamon és ebből már tudom, hogy túlzásba vittem. Nem szabadott volna ilyen hevességgel megölelnem őt, túlságosan átlátszó lesz, túlságosan egyértelmű, hogy nem csak azért teszem, mert annyira nagyon hiányzott, hanem mert nincs minden rendben, de talán... talán hiheti azt is, hogy csak nem alakult jól az életem, hogy tényleg hiányzott, nem kell egyből a legrosszabbra gondolnom, hogy máris a fejembe lát és pontosan tudja, hogy miért vagyok ideges, vagy hogy mi jár a fejemben jelenleg. Azt sem tudhatja, hogy miért vagyok a városban, hogy milyen telefonhívást kaptam, hogy milyen veszély fenyegeti őt és egyben engem is, ha megpróbálom megvédeni. Ha viszont nem teszem, akkor marad a lelkiismeret-furdalás, amivel egyáltalán nem biztos, hogy meg tudok küzdeni. - Köszönöm Zack, ilyen téren te sem panaszkodhatsz. - viszonozom a mosolyt, még ha csak visszafogottan is. Oh neki aztán régebben sem volt gond a külsejével, tisztában vagyok azzal, hogy milyen pletykák és hírek terjengtek róla akkoriban is a városban. Nem egy olyan helyen éltünk, ahol nem lehet mindent megtudni a másikról akkor is, ha nem akarsz. Nincs olyan, hogy csukva tartod a füledet. - Persze, leülhetünk, ne ácsorogjunk itt. - bólintok egy aprót és követem őt a cél felé. Innen legalább nem tud hirtelen elrohanni, ha esetleg mégis rájön, vagy gyanítani kezd valamit. Legalábbis bennem ez a naiv feltételezés él, bár butaság, hiszen miért ne tudna bármikor elrohanni csak úgy akárhonnan, ha épp azt akar? El sem kellett volna jönnie, de mégis itt van és már az első ölelésnél menekülőre foghatta volna, de nem tette és ezt elkönyvelem jó jelnek. A kocsit én észre sem veszem, csak szépen lehuppanok a padra, automatikusan igazítva meg a szoknyát, hogy ne gyűrődjön. Már csak attól tartok, hogy egy ilyen pad a fehér ruhának nem fog jót tenni, de ezt most megpróbálom kiverni a fejemből. - Ez nem lep meg, még mindig túlságosan kíváncsi vagy. - bár ezt megértem, a mosolyomból is tökéletesen látszik egyébként. Persze, hogy érdekli az embert, hogy egy régi barát a múltból miért keresi fel ilyen sok év után, én se tudnék az ügy mellett csak úgy elmenni, mintha nem is lenne. Csak persze közben, ha jól sejtem épp e miatt van is benne egy jó nagy adag félsz, nem tudhatja, hogy mi fog történni, vagy mit akarok mondani és egy ilyen régi barát ritkán tűnik fel csak úgy minden ok nélkül. - Ennek nagyon örülök! - és tényleg, jó dolog, hogy egyenesben van az élete, ha tényleg így van. Mondhatni az enyém is döcögős egyenesben volt eddig, csak aztán változtak a dolgok és most itt kell lennem, mert nem mondhattam nemet. - Tudod csak nehéz megszólalni, túlságosan régen találkoztunk. - zavar mosollyal igyekszem hárítani, amikor rákérdez a félbe maradt mondatra és a tekintete is olyan fürkésző, mintha csak tényleg képes lenne a vesémbe látni. Azért remélem, hogy ezt a képességet még mindig nem sajátította el, bár azt hiszem az is kellene hozzá, hogy mondjuk én meg sokkal ügyesebben tudjak füllenteni, meg hárítani, de sajnos én sem fejlődtem sokat e téren. Csak akkor rezzenek meg, amikor hirtelen pattan fel. Na igen, már rosszul kezdtem, mint mondtam nem megy nekem ez olyan jól, nem tudok ködösíteni. - Nem úgy értettem, nem olyan... befolyásos emberek, csak... Escort lettem majd egy éve és sok mindent beszélnek a magasabb körökben, egészen véletlenül jutott a fülembe a neved. - magyarázkodom és próbálok úgy, hogy az hihető legyen, legalább nagyjából, bármennyire is tudom,hogy soha sem voltam jó füllentés terén, de mégis nagyon próbálkozom. Nem bökhetem ki itt helyben az igazat, már csak azért sem, mert annyi eszem még nekem is van, hogy ki tudja, ki hallgat minket, ki figyel. Próbáltam én ezt úgy intézni, hogy ne kövessenek, de nem vagyok profi, nincs benne gyakorlatom, hogyan tűnjek el mások szeme elől, ez neki ment mindig is, nem nekem. A hangja, a hideg szavak viszont egyértelműen csak a lelkiismeret-furdalásomat növelik, ami már így sem volt túlságosan kicsi. - Zack... én... - félszemmel, mintha mozgást látnék valahol annak a parkoló kocsinak az irányában, de könnyen lehet, hogy csak sima üldözési mánia, ami egyáltalán nem lenne meglepő ebben a helyzetben. - Tudunk beszélni valahol, ahol biztosan nem hall... senki? - bököm végül ki, egészen közel hajolva hozzá, ha nem húzódik el, de talán láthatja a riadt és persze szinte már könyörgő tekintetemből, hogy nem akarok neki rosszat, nem azért van a mozdulat, de így talán tényleg senki sem hallja majd. Kész csoda, hogy még nem reszketek.
A kis bókra csak megvakargatja állát, ujjbegyein érzi borostájának szúrását. Gyönyörű. Valóban. Feleannyira sem makulátlan a kolumbiai mágus mint hófehérkéje. Szemrebbenés nélkül mond fals tényeket. A saját életéről is. Egy állítólagos barátnak. Zack jelene keszekusza görbe ahol perpillanat mély lejtő felé közelít. A neve sáros. Múltja mocskos és véres. Barátainak száma zéró - elvégre jobb szeret szólóban tevékenykedni. Az élete csaknem romokban - ha normális emberi szemmel lessük. Örömét leli hivatásában (már ha annak lehet nevezi), az emberek átverésében, kizsebelésében. Kész csoda amiért nem szorul még bogyók segítségére némikor előtörő paranoiája végett. Ráadásul az élet egy hosszúra nyúló vicc: Zack halála pedig unalmas poén lenne. A kutyát sem érdekelné ha valamelyik Bongofanatikus kivégezné. Leginkább ezért sem fog most elmenekülni. Nehogy már tudatlanul kerüljön föld alá! Meg persze az a rohadt kíváncsiság is közrejátszik maradásában. - Van amiben soha nem változunk meg. - szólt belőle az unott próféta. Tekintete továbbra is kutat a lány érzelmei felől. Próbálja kiszúrni a legkisebb félrepillantást is, minek következtében Zack amaz irányába tekint. Julieta feszengése vélhetően átragadt rá, ezért sem szószátyár. Inkább figyel. Nem csak a lány szavaira, hanem a körülöttük történtekre is. Néha a gyengébbik nemet meghazudtoló módon képes több dologra koncentrálni.
Nem veszi be a mesét miszerint ez csak egy ártatlan találka lenne. Mindennek oka van. - A végkimenetel a nem mindegy! - Jaj Julieta! Mindketten tudjuk miért nem szövögettél színésznői karriert. - cinikusan, mégis vigyorogva céloz a lány csöppet sem hiteles megjátszására. Ha színésznővé vált volna a cserebogár, az ugyanakkora kabaré lett volna mintha Zack egyenruhás zsernyákként leledezne. Hirtelen ledöbben. Mintha egy harmadik, általa egyáltalán nem ismert nyelven szólalna fel Julieta. ↭ Escort? Mivan?! Az meg minek a szinonimája?! - futnak át gondolatok fejében, kérdőjelek kíséretében. Értetlenül markol bele a levegőbe, ökölbe szorítva kezét rázni kezdi mintha csak dobókockát akarna gurítani. Feszültséglevezetés. Nem akar bemosni a lánynak, csupán nem tudja hova rakni a rázúdított magyarázkodást. Egy pillanat alatt pattan el egy picur ideg a fejében. Bármiféle kontextusban gyűlöli a befolyásos emberek szóbahozatalát. (Jó, a halálhíreket leszámítva.) - Ilyesmi véletlenek nem léteznek. Nyilvánvaló, valaki úgy küldött. Nyögnéd már ki végre az illető nevét! - szavai ismét velősen, mélyre hathatnak. Blöfföl. Hátha így hamarabb előkapar valami használható infót. Ha jobban belegondol, akkor nem is lehet annyira rossz ha szóba hozzák nevét azok a naaaaagynak vélt emberek. - Legalábbis én nem hiszek bennük. - helyesbít az előbbinél gyengédebb hangerővel. Akkor is hidegzuhanyként érte a ráijesztés. Továbbra is kitart eredeti elképzelésénél: veszettül nagy szarba mászott bele. Akaratán kívül. Mikor Julieta egy lépést közelít felé, Zack ugyanennyit hátrál és összeráncolt szemöldökkel viszonozza ismerőse kérlelő pillantását. - Miért? Így hányan hallnak? - kérdezi gyanakvóan mire a nemrégiben kiszemelt terepjáró felé fordul, amiből egy cingár krapek pattan ki. Jobb megelőzni a bajt mintsem orvosolni - ha vaklárma is. Ezért nyújtja Julieta felé kezét. - Gyere, a távolabbi zebra mellett van a Mandarin Bar. Arra kevesebb a rizikófaktor mint itt. - hiába van közelükben a fekete macsek, színvonala nem Julieta-hoz illő. A bárhoz vezető úton mindvégig kettejük válla közt pillant hátra körülbelül 5 másodpercenként. Szabad kezét az övhöz simítja, felkészülve az esetlegesen bekövetkező bajra. Már ha a vékony kölyökképű az, akire gondol… Nem ereszti Julieta kezét - ha eddig nem kéz a kézben sétáltak volna tova, akkor megragadja -, és mintha a percekkel ezelőtti mondatok el sem hangoztak volna… - Valójában mi az az escort? Valami nagystílű ember? - kérdezi kissé szégyellve nemtudását. Azt hitte naprakész minden téren.
Julieta & Zack
a friend in need is a friend indeed
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Kis park a Black Cat mögött Pént. Aug. 28, 2015 9:58 pm
Tudom sok év alatt megtanulhattam volna már hazudni, ügyesen adni az ártatlant, nem magamra vonni a gyanút, de most sem sikerül úgy, ahogyan szeretném. Az a baj, hogy az a típus vagyok, akiben folyton benne van a félsz és nem azért bukik le, mert nem jól csinál valamit, hanem mert biztos benne, hogy úgyis le fog bukni. Az iskolában se tudtam soha sem puskázni. Inkább tanultam, mert akkor értem el a kívánt sikert. Ha nem ment, hát maximum jött a rossz jegy, de a puskázás nem ment volna, ahhoz túlságosan rettegtem mindig is attól, hogy végül belebukom a dologba és az az állapot, amikor a tanár kiráncigál az egész osztály elé, hogy mit műveltél sokkal rosszabb, mint az, amikor rossz jegyez kapsz, amit később még esélyed van javítani. A szavaira csak lassan bólintok. Igaza van, vannak dolgok, amik sosem változnak, ő sem változott, a magabiztosság és a sárm, amit sugározni tud most is ugyanúgy meg van benne és én sem változtam, még most sem tudok puskázni és szerintem nem is fogom soha sem elsajátítani ezt a képességet. Egyszerűen nem vagyok rossz kislánynak jó alapanyag, épp ezért iszonyatosan nehéz az, hogy ilyesmit várnak el tőlem, hogy én legyek az, aki lebuktatja és behálózza Zacket. Mégis... hogyan lennék rá képes? Ő pedig érzi ezt rajtam, vagy... nem érzi, de sokkal hitelesebben játssza el a keményet és a magabiztost, mint azt én valaha képes lennék. Szinte megrezzenek, amikor megemeli a hangját. Ki küldött... komolyan gondolja, hogy itt és most mondjak bármit is, amikor akárki hallhat minket? - Zack... én... nem... - zavartan rázom meg a fejemet. Szavakat keresek, de nem találom őket, mintha kihullottak volna a fejemből. Ahogyan említettem a puskázás... most van az a fázis, hogy megpróbáltam és a tanár kiráncigál a padból és mindenki előtt megaláz a ténnyel, hogy lebuktam, hogy csalni próbáltam. És most meg kellene próbálom magamat valahogy összeszedni, de még nem tudom hogyan, mert az eddigi magabiztosságom is csak halvány hasonmása volt az igazinak, és már az is eltűnni látszik. Nincs más út, mégis csak megpróbálom a tudtára adni, hogy el kell menni innen. Nem tudom hová és az sem biztos, hogy itt hall bárki is, de ez egy park. Fogalmam sincs, hogy kik járnak a környéken, nem vagyok olyan jó és profi megfigyelő, hogy kiszúrjam azt a kocsit, amit ő, vagy akár egy kósza járókelőt, aki esetleg gondot jelenthet. - Nem tudom, fogalmam sincs, talán senki sem, talán... - bizonytalanul vonom meg a vállamat, próbálom követni a tekintetét, talán arra számítok, hogy itt és most hagy majd faképnél ennél a mozzanatnál, mert jobb neki, ha nem keveredik bajba és akkor nekem... nekem azt hiszem annyi. Már azzal is kockáztatok, hogy őszinte próbálok lenni vele, én... én nem is tudom, hogy mit gondoltam. Miért nem vagyok képes hazudni, miért nem tudok keményebb lenni? Hát nem szenvedtem még épp eleget, hogy felfogjam, a jó tettek soha sem szülnek jó eredményt? Sőt... jó tettek talán nincsenek is, csak szimplán gyáva vagyok, még ahhoz is, hogy a saját érdekemet helyezem másé elé. - Jól van... menjünk. - bököm ki végül, habozás nélkül fogva meg a kezét. Talán nem szabadna, talán benne sem kellene bíznom, hiszen évek óta nem találkoztunk, nem tudhatom, hogy mennyire változott meg még negatívabb irányba, hogy ha a saját bőrét kellene mentenie akkor nem hagyna-e vajon gondolkodás nélkül engem bajban. A kérdése az, ami meglep és valahogy visszaránt a gondolataim közül, amik most cseppet sem kellemesek, ám annál csapongóbbak. Most komolyan ez a legfontosabb kérdés, hogy mi is az az escort? Pillanatok kellenek mire sikerül összeszedni a gondolataimat, nagyon nem megy most könnyen. - Az escort... foglalkozás inkább, mint valaki. Én mondhatni... férfiakkal találkozom, akiknek nincs partnere különböző eseményekre. Olyanokkal, akik ezt jól meg tudják fizetni... mondhatni randi pénzért egyszerűen. - igen, talán sosem gondolta volna rólam, hogy ilyesmiből élek majd, de ha ez tényleg jól fizet? Visszamennék én az iskolába... de vajon tényleg visszamennék? Azóta, hogy itt vagyok egész más az életem. Nem egy kis lyukban élek egy pocsék környéken, szép ruháim vannak, egészen rendes emberekkel találkozom... Jó tudom néha magamat ámítom ezzel, hiszen nem tudhatom, hogy ki mivel is foglalkozik valójában, még ha politikus is teszem azt... akkor is bőven lehet, hogy az illető rossz ember, de legalább jól fizet ez az egész és néha fel kell adnod az elveidet, hogy ne olyan pocsék életet élj, mint amit egész életedben megszoktál.
Alakulhatott volna az este pasisan: pár doboz sört felölve huppanhatott volna segglenyomatos foteljába, focimeccset bámulva csutrészeggé idva magát. Miközben teljes áhítattal ujjong egy-egy gól végett, mit számít kinek a javára róható fel. Ennek finomabbik verziója talán a sztriptízbárban dekkolás lenne, ahol vetkőző bigére csorgatná nyálát, vagy némely pénztrükkjeivel vágná át az ostoba rüfkéket öltáncért cserébe. Ehelyett feszült pillanatokat kell átvészelnie, ahol az élete foroghat kockán. Nesze neki alapon. Deja vu érzése kacsint vissza reá, hiszen megannyi hasonló momentumot élt és vészelt át korábban. Sebaj, nagyobb szarokból is mosta már ki magát. Akkor a későbbiekben miért ne tudná?! Hisz gyakorlat formálja a mestert. Ő pedig úgy érzi rég megütötte amaz szintet. Hiába hőzöng, attól még nem fordul jobbra dolga ezért is fogja vissza magát. Igyekszik magában nyugtázni: minden rendben, minden szép, és Julieta a legszebb. Még akkor is ha őrjítően rossz hírt hozott és ezzel félelmet gerjesztett. Igyekszik félvárról venni mikor Julieta hezitál arról, hányan hallhatják őket. - Na, nem kell annyira aggódnod. Míg engem látsz... - addig van oka a félnivalóra? Lehet ezt nem kellene elsütnie. - Inkább ne fejezzem be, igaz? - szórakozottan felnevet, mintha jó kedélyével próbálná elillantani a nyugtalanság szagát. Tisztában van azzal milyen véleménnyel voltak róla otthon és miféle gazfickónak könyvelték el. Teljesen jogosan, habár ezt sosem mondja ki hangosan. Nem az a bocsánatkérő fajta. Inkább szereti elfeledtetni cselekedetei által kiváltott érzelmeket. Mikor kéz a kézben elindulnak, Zack immáron valódi önmagát adja. Megmutatkozik tudatlan és gyermeki kíváncsisággal rendelkező énje. Rögtön kérdez miközben a nemrég említett bár felé veszik az irányt. Lépteit partnerének kopogós cipőihez alkalmazkodva szedi. Tekintete szüntelenül maguk mögött. Gyengéden megszorítja Julieta apró kezét amikor a satnya krapek tudatára adja Zack-nek: figyeli. Mutató és középső ujja kibökőpozícióban íriszei előtt - eztán Zack felé figyelnek ujjélei. Zack - a helyzethez képest - higgadt, csakis középső ujjával válaszol úgy, hogy Julieta ne figyeljen fel a háta mögött zajló testbeszédekre. Ha mégis megfordulna, Zack mutatóujját a lány orcájához téve meggátolja és halkan motyogja. ,,- Ne!” A gyanús girhes az első kanyarnál jobbra veszi az irányt, immáron merőlegesen Zack-ékkel. Megnyugtatólag hat ez Zack-re, így hát minden erejével Julieta-ra figyel. Éppcsak mosolyra húzza száját mikor megrökönyödik és megáll a válasz hallatán. - Most komolyan. Mi az? - ugratja, mert nem tudja komolyan venni az előbb hallottakat - eztán halad tovább. Persze az évek során megannyi dolog változhatott, de emez mindenen túltesz. Teréz anya leszármazottja lehetne a hölgyemény, erre most előáll egy ilyen hírrel! ↭ Elképesztő miket nem tud ez a lány!
Amint odaérnek a szórakozóhelyhez, nem engedi előre Julieta-t. Annyi illem szorult belé hogy tudja: a kan lépi át előbb a küszöböt ismeretlen helyeken. Inkább őt küldjék pofán mintsem a hófehérbe öltözött partnerét. Noha a hely színvonala felettébb hajaz a felső osztályhoz illő felé, sosem tudni hány meggajdult ember tántorog odabent. Ingén a második gombot is kigombolja, kezeivel enyhén göndör fürtjei közé túr miközben lélektükreit végigvezeti a helyiségen, keresve egy zugot. Jobbja mutatóujját ez egyik sarok felé szegezi, míg a másikat az ellenkező irányba. - A señorita választ. - tekintetét a lány fele fordítja egy fogvillantós mosoly kíséretében. Gondolja úgysem a kakasülőkön, a pultosok nyitott fülei előtt akarnák kibeszélni a dolgaikat, ezért sem ajánlotta fel annak lehetőségét. Bármelyik sarokra is essen választása, afelé indul el - vagy követi a lányt. Az asztalnál megmutatva mennyire úriember, kihúzza Julieta-nak a széket. Ezt követően leül vele szemben, és az itallapot megragadja. Kinyitja, az árak láttán csaknem kidüllednek szemei. Nem gondolta volna miféle jóság uralkodik itt. Mitsem számít, hiszen egy régi barátról van szó. Érte bármit, nemdebár? - A vendégem vagy. - közli nemes egyszerűséggel az itallap fölül kikukkantva, miközben azon agyal hogy még egy pohár vizet sem gurít le torkán.
Julieta & Zack
a friend in need is a friend indeed
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Kis park a Black Cat mögött Csüt. Szept. 10, 2015 12:46 pm
Vannak helyzetek az életben, amikor minden porcikád sikítva próbál jelezni, hogy hagyd az egészet, hogy fuss, hogy találj ki más megoldást, de te mégis ellenkezel és nem teszel semmit. Tudom, hogy tehettem volna mást is, megpróbálhattam volna elmenni a városból, hagyni a egészet, a sulit, a munkát, megint új életet kezdeni, de nem akartam, több okból is. Egyszer már hátra hagytam mindent, mert nem volt választásom, nem akartam még egyszer megtenni, ha egyszer végre kezdett minden felfelé ívelni, aztán ott van az az egyértelmű tény is, hogy úgyis megtaláltak volna újra, akkor pedig mi értelme lett volna? Ha életed folyamatos menekülés, ha folyton a hátad mögé kell nézed, az nem is igazi élet. Egyébként sem tudtam volna csak úgy annyiban hagyni azt, hogy Zacket keresik. Ha én előbb tudok lépni, ha figyelmeztetni tudom az talán segít, hiszen ő is tett már értem, úgy érzem mégis csak úgy a fair, ha viszonozom, legalább valamelyest. Persze tudom naivitás azt hinni, hogy minden rendben lesz, de ebben már nem is reménykedem, csak hogy talán ketten többet ki tudunk ebből hozni, mint én egyedül tudnék. - Akárhogy is, de te... jobban értesz... ehhez. - még ha ez ebben a formában furcsán is hangzik, de ettől még így van, és nem gondolom, hogy csak nagyobb bajba keverne, mint amiben már most is vagyok. Jelenleg sem túl rózsás a helyzetem, sőt. Bajban vagyok, mert ha leszállítom őt - bármilyen csúnyán is hangzik ez - akkor sem számíthatok semmi jóra. Tudom, nem vagyok hülye. Nem úgy megy ez, hogy a maffia egyszer kér tőled egy szívességet, aztán békén hagynak örökre. Ha jól csinálod, akkor azért akarnak majd újabbakat, ha pedig rosszul, akkor majd azért lesz mindennek komoly következménye. Ne reménykedj abban, hogy jól jöhetsz ki bármiből is, aminek köze van ehhez az egészhez, az ilyen alakokhoz. Ő viszont jobban ismeri nálam ezt az egész világot, ezeket az embereket, így nagyobb esély van rá, hogy meg tudja oldani. Ezért teszem azt, amit mond, megyek vele és nem nézek hátra, amikor erre kér, mert tudom én, hogy abból nem sülne ki semmi jó. Nem most kell ijedeznem, majd akkor, ha már igazán komoly a baj. - Nem viccelek Zack, ez... ennyi. Tudom, hogy furcsa tőlem, de nem sok választásom volt. - esetlenül vonom meg a vállamat. Hiába ugrat, hiába próbál talán ezzel terelni, hogy ne figyeljek annyira a helyzetre, de nem tudom én ezt most így kezelni. Rosszul állunk, még hozzá nem is kicsit, és nem tudom, hogy aki követ az vajon meddig megy el. Elég neki, hogy tudja, hol van Zack és lesz akinek majd leadja az infot, vagy majd valami komolyabb következik? Ezért is szedem gyorsan a lábaimat még így magassarkúban is, mert tudom én is, jobb ha minél előbb olyan helyre kerülünk, ahol vannak még mások is rajtunk kívül, úgy kisebb az esélye, hogy valaki megpróbál lecsapni ránk. Megérkezünk a helyre, igazából az se különösebben zavarna, ha rengeteg lenne a kétes alak, és nem lenne láthatóan minőségibb a hely. A fő, hogy olyan sarkot találjunk, ahol nyugalomban vagyunk és nem hallanak mások. Követem hát őt, majd végül csak az állammal intek a jobb sarok felé. Az tökéletes lesz, igazából bármelyik jó lenne. Épp eléggé vagyok most feszült, hogy ne azon törjem a fejemet, hogy hol kényelmesebb a szék, egyébként sem tűnik a hely annyira lepukkantnak, hogy olyan rémes lenne itt helyet találni. - Köszönöm! - azért itt már egy halvány mosolyt megejtek, főleg mert az illem azért mégis csak ezt kívánja, ha már ilyen előzékenyen kihúzza nekem a széket is, ami tényleg kedves tőle, főleg hogy úgy néz ki én hozom a fejére a bajt, bár jó eséllyel az a baj úgyis megtalálta volna idővel és akkor még csak nem is számíthat rá. A tekintetem persze a bejárat felé is elsiklik időnként, ezt nem tudom megállni, és ki is szúrok egy pasast, aki nem sokkal utánunk lép be, látványosan megnézve minket is, csak aztán ül le egy távoli asztalhoz. Azért eddig nem hall el, de cseppet sem tetszik az, ahogyan figyel, mégis próbálok Zackre koncentrálni, viszont a kis közjátéknak hála épp lemaradok a kidülledt szemekről, amikor kiszúrja az árakat. - Oh ez nem szükséges, én tudom állni az italomat. - nem tudom, hogy milyen jelenleg a helyzete, de azt én is látom, hogy itt egyáltalán nem enyhék az árak és nem akarom őt még külön költségekbe is verni. - Sőt akár egy víz is elég lesz. - teszem még hozzá, amúgy sem hiszem, hogy most túl sokat tudnék inni, bár lehet, hogy az alkohol kicsit magamhoz térítene, de nem javítaná a beszédkészségemet teszem azt. Várok amíg valami pincér nem érkezik, addig nem is kezdek bele az egészbe, és valahogy most a kötetlen csevej sem menne időhúzásnak. Szerencsére gyorsan túl vagyunk a dolgon, tényleg vizet kérek, talán egy kicsit lenyugtat, csak aztán fordulok felé, amikor a pincér már távozott. - Nem akarom rád hozni a frászt, de... keresnek... ők és nekem kéne téged a kezükre adni, különben... - nem vagyok jó ebben, csak egy halk sóhaj a vége. Szerintem sejti, hogy mit akarok, talán már eredetileg is gyanította. El kell mondanom az egészet, de nem megy azonnal. Még én sem fogtam fel, hogy tényleg ennyi az eddigieknek, hogy ebből nem jöhetünk ki jól, akármit is teszek, vagy nem teszek.
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Kis park a Black Cat mögött 