egértem, de nem ígérhetem – érkezik a válasz.
Kellemes dolog, ha az embernek csak úgy beleomlanak a szép és fiatal leánykák a karjaikba, s Fabrice ezt nagyon tudja díjazni. Alsó ajkát lazán beharapva néz le Effyre, s tesz még pár lépést, csak, hogy az egyensúlyukat meg tudja tartani, majd hagyja, hogy a kis angol lány kibontakozzon a karja közül, végül a megrántott zakóját ő is megigazgatja magán.
A felé nyújtott kéz felé ösztönösen mozdul, hogy megfogja, s hezitálás nélkül követi a lányt. Halovány mosoly, ahogy Effy szembefordul vele.
– Így pedig főleg nem… – emeli meg mindkét szemöldökét. Ugyanakkor nem bánja a dolgot. Így menetelni határozottan szórakoztató, a városban pedig van elég őrült, ők ketten nem is lesznek annyira feltűnőek. Másrészről viszont az elé táruló látvány sokkal-sokkal kellemesebbé válik immáron Effyvel kiegészülve. – Akkor igyunk. Ismerek a közelben egy alig rangunkon aluli helyet, az Artifice-t. De még pár saroknyit hátrálnod kell odáig… itt mindjárt be is farolhatsz – emeli fel szabad kezét és mutatja az útirányt hüvelykujjával.
Az utca kiszélesedik, a járókelők száma is erőteljesebbé válik. Az a javarész neonok és utcai lámpák szolgáltatta éjszakai világítás valamint az autók fényszórói szinte nappali világosságot vetítenek az arcukba.
– És Conort ilyenkor hol hagyod? Pontosabban… – vesz egy mélyebb levegőt és egy széles mosollyal kérdi meg: – Hogyhogy hagyja, hogy idekint egymagadban császkálj? Mert Will szerint nagyon féltett Téged…

– 26 –

élig lesütött pillái alól les a lányra és hallgatja a magyarázatot. Számára új az egész. Amikor utoljára (és egyben először) látta Effy-t, a lány még járt valakivel… Will szerint. Ő pedig egészen biztosan utána nézhetett. Mert a jó öreg Willre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy hanyag lenne, ha valaki után kutakodik. Egy év, vagy másfél elég nagy idő ahhoz, hogy ilyen sok minden történjen… s talán ennél is több. Bár Fabrice ennél többet nem gondol bele a dologba.
Röviden felnevet.
– Értettem, virágszál! – mondja sokat tudó mosollyal. Jó füle van ahhoz, hogy tudja ez mit jelent… Ha szarozol velem, a bátyám itt lesz percek alatt. Hogyne értette volna? Ez tulajdonképpen territórium kérdése.
Ám el kell ismernie, hogy Effy-nél a pont. Mert ugyan a márkinak nincs húga, de magát ismerve el tudja képzelni, hogy Will mit tehet egy hamvas leánykával… hogy ő mit tenne vele, ha úgy adódna. Nem túl üdvös, ellenben élvezetes dolgokat, viszont a saját nőrokonát ebben a szituációban egy magához hasonló hím karjai közt nem szívesen tudná… ez tény. Van itt önkritika, kérem szépen!
Sokkal komolyabban folytatja:
– De mikor volt neked baleseted? Erről nem hallottam.

– 28 –

visszakérdésre vállvonás a válasz. Ez Fabrice-nak újdonság. Willel vagy egy éve semmi kapcsolata nincs Őmárkiságának, bár az előtt sem jártak össze heti rendszerességgel. Bár talán Will sem tudna sokat mondani… s már maga sem tudja, hogy miért köt ki folyton annál az angolnál gondolatban… hacsak nem azért, mert ő az egyetlen kapocs a lányhoz.
Na mindegy!
A sztori azonban – ahogy várható volt – nem túl szívderítő… s Fabrice-nak azonnal döntenie kell, hogy adja elő a megértő barátot, vagy legyen itt és most tényleg megértő barát.
Egy váll lapogatás még belefér, de se prédikálni nem tud, illetve joga sincs. Pláne mivel nem ért az erősítőkhöz; se túlzottan együtt érzővé nem tud/akar válni, annak ellenére, hogy az apja szintén egy baleset következtében került kórházba több, mint tíz éve, majd kétnapi eszméletlenség után meghalt.
A kijelentésre biccent, majd újra az út felé fordul, s a távolban valóban feltűnik az Artiface, de még több percnyi séta oda elérni.
– Hallod? Azért ez komoly… – szelídül a mosolya, s kezét is a kishölgy vállán felejti. – Örülök, hogy megmaradtál.
Majd egy mély lélegzetvétel után leheletnyivel vidámabban folytatja.
– Azért ez a pár hónapos kóma meredek dolog… hallottál, vagy láttál valamit közben…? Mármint sokan fényekről, meg alagútról beszélnek, miután felébredtek. Állítólag a kómás betegek azt is hallják, ha beszélnek hozzájuk. Te…? Te is hallottad?
A választ – ha lesz – még meghallgatja, s csak az után lép be az épületbe Effy előtt.

– 30 –

márki tekintete Effy arcán, miután a kocsma előtt megállnak. Nem sok rajta kívül álló dolog van, amit Fabrice megrendülten képes végighallgatni. A kórház, a kóma talán az egyetlen. Hogy azért van-e, mert gyerekként kapcsolatba került velük, vagy azért, mert tudat alatt dolgozik benne az aljassága, amely azt súgja neki, hogy legyen együtt érző, s akkor meghúzhatja a kislányt, ha eltalálja a megfelelő hangot… nos nem, nem lehet tudni. Most nem.
– Korrekt – válaszolja, mert nem akar sablonos lenni. Nem akarja azt mondani, hogy megértem és átérzem, mert honnan a szarból érthetné, vagy érezhetné? Nem volt kómában sosem, s eszméletlen is csak akkor volt negyed órán át, miután az a hülye Aguirre részegen átlökte két éve Plessis-ben a kastély főlépcsője a korlátján. Egy emeletnyit zuhant, s bár a bokrok felfogták, sikerült bevernie a fejét. Teljes képszakadás… a következő emléke az volt, hogy hárman állják körbe a kanapét, amire lefektették és az anyja megkönnyebbült arca, ami varázsütésre váltott korholóvá…
Nem a legszebb emlék.
Effynek utat engedve, s a lánytól egy lépésre lemaradva járul ő is a pulthoz, s kér egy korsó csapolt sört, ha az igazolványát kéri a csapos, akkor megvillantja, de szerencsére a fickó nincs kekeckedő hangulatában, így megkapják mindketten a kért italt.
– Mi tagadás nem így terveztem az estét, de ha már ilyen szerencsésen alakult… – fordul lazán Effy felé a pultra könyökölve, miközben a szabad kezébe fogja a sörét, s szertartásosan megemeli. Az ajkaira is afféle fensőbbséges mosolyt varázsol. – Emeljük poharunkat a mi nagyszerű és egyedülálló Will barátunkra, aki nélkül ma nem botlottunk volna egymásba! Vagy inkább igyunk arra, hogy időnként ifjabb Turner uraság is hasznos valamire! Proszit!

– 32 –

ensőbbséges mosolya csak még önelégültebbé válik, ahogy meghallja a Turnerre alkalmazott selyemfiú jelzőt. Azon már nem gondolkodik el, hogy amennyiben összekülönböznének Effyvel, ő mennyire kapná meg ugyanezt, elvégre egy külső szemlélő perspektívájából ők ketten nem feltétlenül annyira különbözőek. A nemesi címet leszámítva, valamint Őmárkisága kevesebbet drogozik… és az egészen biztos, hogy sokkal inkább tisztában és főleg jóban van a jelenével és a jövőjével. Nem kell öntudatlanra lőnie/szippantani magát, hogy megfeledkezzen a reá váró, évente euro milliókat hozó nagybirtokról és a házasságáról Lady Matildával… főleg nem a nemesi címről – már volt egyszer, tudom, de fontos hangsúlyozni! –, mert az bizonyos körökben kibaszottul menő!
A két kocc után az ajkaihoz emeli a korsót, s több nagy korttyal feléig issza a sört, majd lenyalja/törli a habot a szájáról, s elégedett pillantást vet a kabátjától megszabadult angolkára.
Szerencsétlen Will! Nem csoda, hogy veri magát a kisasszonyra – fut át az agyán, Effy jobb nő, mint első blikkre tűnt… Sokkal jobb.
És félő, hogy sokkal ravaszabb is. Úgy néz ki, mint az erdőben eltévedt Piroska, ám a legmegátalkodottabb party ribancok se tudják ilyen durván elhúzni az ember orra előtt a mézesmadzagot, mint ahogy ő teszi. Közben úgy bebiztosítja magát, hogy ember legyen a talpán, aki kitalálja, hogyan jusson be a bugyijába, hogy utána ne kiáltson nemi erőszakot a kicsike!
A következő kérdést hallva a srác megvakarja az állát, miután a korsót visszatette a csapszékre.
– Látod, kincsem, ez különbözteti meg az arisztokratát a selyemfiútól, vagy a sznobtól – bocs, Will! – elgondolkodó képet vág, még mindig a fenti téma miatt. – Az arisztokrata egy átlagos helyen is arisztokrata.
Mert ez egy kész válasz egy, az utóbbi időben gyakran hallott kérdésre, és NEM!, nincs az az Isten, hogy most beismerje, mennyire nincs eleresztve anyagilag… ellenben tudja jól, hogy ha az élet citromot ad, akkor…
…szerezzünk hozzá tequilát!

– 34 –

lyasmi – sandít Effyre, majd a korsója után nyúl, s iszik. A Macskarisztokratákra még haloványan emlékszik, de annak történetét akkor sem tudná elmesélni, ha a nemesi címe múlna rajta…
...abban az esetben legfeljebb újraírná a sztorit.
A következő kérdést hallva szélesedik a mosolya. Nem kétli… vagy inkább elképzelhetőnek tartja, hogy a kis angol lány megorrolt rá (a márki tapasztalatai szerint abban az esetben ellenzik a csajok a becézgetést), de messze nem tűnik annyira fenyegetőnek a kicsike, hogy a srác veszélyforrást lásson benne.
Vállvonás.
– Én se szólok az édes miatt. Használd Rám bátran… bármikor… bárhol…! – s újra iszik.
Majd felkönyököl a pultra, hogy közelebb kerüljön Effyhez. Feltéve, hogy a kishölgy nem araszol közben hátrébb.
– Szerinted? – kérdez vissza, a tekintetét belefúrja a kis angoléba.

– 36 –