Végre nem egyedül vagyok!
A hangommal és a gitárral nem tudok annyit keresni, mintha többen lennénk. Két srácot beszerváltam magam mellé, az egyik dobol a másik meg vokálozik. Egész jól nyomjuk, leginkább feldolgozásokat játszunk el. Az első pár szám, Kurt Cobaintől a "Smell like Teen Spirit" aztán utána az AC/DC-től a "TNT"-t. Személy szerint utóbbit kurvára utálom. Mikor látom a sok kis csicskát az AC/DC pólóba rohangálni és mikor rákérdezel, hogy:"Melyik számot szereted tőlük" akkor kapásból jönnek, hogy:"Ó, a TNT-t!" Itt az ének részt be se vállaltam.
Aztán, hirtelen mint a semmiből, egy rendőr tűnik fel és meglepően udvariasan megszólal.
- Fiúk, légyszíves távozzatok innen! Itt nem lehet zenélni.
Deryl, a dobos már kezdené a "köcsög fakabát" szövegét, de leintem és szó fogadóan bólintok.
Köcsög fakabát...
A következő sarokig, már egyedül megyek. Mike lelépett, Deryl pedig a cuccait elvivő nagybátyját várja még mindig. Lassan sötétedik, mikor egy szélesebb utcához érek. A gitár tokját szétnyitottam majd megpengetem és egy szomorkás Korn számot kezdek énekelni.

This sunny Sunday
Is a good day to go
Guess you want me to stay
Well then let me know
And I hate to say
It's been a waste of time
I hate to interrupt the flow

Why, Why, Why
Hushabye
Hushabye, why aren't you ready to go?
Why, Why, Why
Hushabye
Couldn't we fast forward all through this show?

You say you'd love to
But you've lots left to do
Almost decided to stay 'cause of you
And I hate to tell you to exchange your dreams
For a one-way ticket, no return

Why, Why, Why
Hushabye
Hushabye, why aren't you ready to go?
Why, Why, Why
Hushabye
Couldn't we fast forward all through this show?

Why, why
What you hanging up for?
What you doing that for?
What you breaking up for?
Why, hushabye

I hate to interrupt the flow
For a one way ticket, no return

This sunny Sunday is a good day to go

Why, Why, Why
Hushabye
Hushabye, why aren't you ready to go?
Why, Why, Why
Hushabye
Couldn't we fast forward all through this show?

Hushabye
Why, why, why I
What you breaking up for?
Why
Hushabye

We've wasted it, our time is up

A szám lassan elhal én pedig csendben álldogálok. Páran beleszórnak pár dolcsit a tokba, én pedig mint egy szobor állok és nézem őket.

"Szép nap a búcsúzáshoz..."

Hazafelé battyogok Ravin sulijából, a gitárommal a hátamon. Gyakoroltunk az ördögbütykökkel.
November elején lesz az az ominózus jótékonysági koncert, amire meglepő módon a diri megkért, hogy lépjek fel a zenetagozatos diákokkal. Már csak Ravin miatt sem mondtam nemet, meg aztán… szerzek egy könnyen jött piros pontot a Poklosoknak, hogy efféle közösségi bizbaszokban is villogunk. Azzal a kis különbséggel, hogy a srácok szarnának bele, én viszont örömmel csinálom.
Baszki ezt a nyári hőséget! Lefogadom, itt még tél közepén is lazán lehet csőtopban meg szoknyában mászkálni. Hiába esteledik, a beton szinte süt.
Csak azért nem motorral jöttem, mert néha a séta is kifejezetten jól tud esni. Jóóó hosszú ez a séta a sulitól hazáig… Legalább van időm számolni a kurva napokat, mire Ville végre visszatér erről a marketinges mizériáról. A franc gondolta, hogy ennyire szar lesz nélküle 4 napig. Ha nem foglalom le az agyam, óránként fel akarom kötni magam, mintha attól gyorsabban telne az idő.
Az egyik utcába befordulva egyszer csak ismerős, letargikus dallamok másznak a fülembe. Passzol a szenvedéseimhez, amit a napok számolgatásának köszönhetek, meg annak, hogy Ville távollétén pörgök. Mázli, hogy nem vagyok szerelmes (ISTENMENTS!), simán unatkozom nélküle. Jah, meg… hiányzik. Szar az egész ahogy van. Lehet tényleg jobban járok, ha fellógatom magam az első fára.
Nem is olyan messze egy srác zenél az utcán. A refrént dúdolgatva sétálok felé.

Why, why
What you hanging up for?
What you doing that for?
What you breaking up for?
Why, hushabye

Mire odaérek, a dal elhal, és az emberek csörgő aprót dobálnak a nyitott gitártokba.
- Szia! Beszállhatok? – lépek oda mellé egyszerű belső indíttatásból. A tekintetét keresem, ha rám néz.

Nem kifejezetten hatódok meg a számtól de eszembe juttatja a rohadt nagy tényt, hogy tök egyedül vagyok az egész mocskos Las Vegasba. Nincs lelkierőm visszamenni Angliába, mert a családtól aki egyszer elment...
Az megszűnt létezni.
Nagy levegőt veszek, mikor a következő számhoz készülődök. Apró közönségem már van, de nem egy Slipknot koncert. Megköszörülöm a torkom és már megszólalok.
- A következő zene pedig: Stone Sour - Through Glass...
Ám hirtelen egy búgó hang szól hozzám. Álomittas tekintettel nézek fel. Egy gyönyörű, fekete hajú szépség közeledik, a hátán egy csinos kis gitárral...
Egy pillanatra összehúzom a szemem, mert ismerős az arc. Áh, biztos nem ő az!
Rámosolygok majd magamhoz intem.
- Persze, gyere csak!
Mikor a lány odaér hozzám, biccentek felé.
- Ha nem tévedek, basszust és vokált töltesz be...várj-várj! Ilyen döngő hanggal csak nem vagy vokál! Mondd csak, ismered a Nightwishtől az "Wish I Had An Angel"-t?
Ha nem ismeri akkor hagyom hadd válasszon mást, ha igen, akkor elkezdem nyomatni a gitárszólót. A hangom közel sem olyan mély mint Marco Hietalaé, de azért próbálom utánozni. A szám ugyan dobszólók és billentyű nélkül nem szórakoztató annyira, de azért a lány mellettem kitesz magáért.
Kis híján hidat fogok a gyönyörű hangtól. Na ez a ritka: szép nőbe, szép hang szorult.
Én rám nem igaz ugyan a szépség, de a hangomtól azért nem akarnak a macskák jobban megismerkedni velem.

Music

- Kösz! – állok be mellé mosolyogva, miközben leemelem a vállamról a fekete gitártokot. Ravin kicsit kidekorálta a tetejét. Egy halálfej csillog-villog rajta tapadós kövekből kirakva. Egyébként nekem tök tetszik. Egyedi.
Kiveszem belőle a fekete akusztikus gitárt. Ravin ezt is felturbózta volna, de annyit máguskodott az öntapadós izéjeivel, hogy erre már nem jutott.
- October. – mutatkozom be kurtán, egy röpke készfogást is mellétűzve. Ha már featolunk itt a nyílt terepen.
- Aha, vokál. – kacsintok a srácra, aztán a kérdésére bólintok. Naná, hogy ismerem Nightwish-t! Földiek! Deee…
- Stone Sour tökéletes választás. – döngöm somolyogva a szemébe. Ezzel is tudatva, hogy inkább szimpatizálok ezzel a nótával. Két gitárral frankón hangzik, és a hangfekvés is remek. Nem mintha a magasat nem tudnám kivágni, sima liba, de ez egy ezerszer kényelmesebb dal a másiknál. Na meg a hangulata valahogy passzentos a jelenlegi életérzésemhez.
Ha maradunk ennél, és ha belekezd a gitározásba, illetve az énekbe, a refrénnél lágyan csatlakozik a baritonjához az altom.

'Cause I'm looking at you through the glass
Don't know how much time has passed
All I know is that it feels like forever
But no one ever tells you that forever feels like home
Sitting all alone inside your head

Egyre többen gyűlnek elénk, és hallgatnak minket. A kamerás mobilok előkerülnek, egyenesen ránk fókuszálnak. Na, újabb jutyúbos szereplés, amin Vespa majd agyvérzésig pörög, ha meglátja.
Tojok rá! Én különösen élvezem ezt a kis utcai akciót. Főleg, hogy a partner kiváló zenész!

A Stone Sour könnyeben fekszik.
Corey Taylor hangját könnyebb utánozni, a gitár szóló is jobban megy. A szöveg egész könnyű, simán lezavarom. A refrénnél mikor bekapcsolódik, újból elakarom dobni az agyam, de egy széles vigyoron kívül, normálisan nyomom.
A gyülekező közönséget látva kicsit nagyobb az önbizalmam, bár ha tippelnem kéne nem kifejezetten miattam fókuszálnak. Hisz' ekkor kapcsolok, hogy maga October Soininen vokálozik mellettem.
Mikor végzünk a számmal meglepően király tapsot kapunk. Oldalra bámulva, még bele is kacsintok az egyik fényképezőgép objektumába.
A képemen letörölhetetlen vigyor ül, de lassan kezdem érezni a fáradtságot. Fújok egyet majd minimum egy tucat "köszönjük" után vigyorogva bámulok a tömeg után. Mikor elvonulnak a mosolyomat October felé invitálom.
- Nem is tudom, hogy...
Most még az én hangom is elnémul és csak éktelen nagy vigyorgással bámulok a mellettem feszítő szépségre. Aztán nagy nehezen összeszedem és valamivel érthetőbben szólalok meg.
- Azt hiszem, többször kéne híresebb emberekkel szerenádoznom.
Azzal komoly arccal produkálok egy meghajlást majd igazi, angol arisztokra kiejtéssel rebegem el a következő mondatot:
- Hölgyem, Ön kiérdemelte, hogy eme ifjú úr, Lucas Metz...
Heves krákogással hozzáteszem.
- Khmm...született Mészáros Lukács...khmm..köh..
Majd úrias hangon folytatva:
-... meghívja Önt, egy italra avagy amire a tisztelt és nagyérdemű vendégzenészem vágyik!
Aztán lazábbra véve kibököm a lényeget.
- Csak megszeretném köszönni! Meghívhatlak valamire?
Csak remélem, nem mond nemet.

Énekelve pengetem a gitáromat, szinkronban Lucas-sal. Majd ahogy elhalnak az utolsó énekhangok és akkordok, lelkes tapsot kapunk a körénk sereglett közönségtől. Jópáran pénzt is dobnak a nyitott gitártokba Lucas előtt, majd oszolni kezdenek.
Méghogy híresség! Oké, tudom hogyan érti. Sokan felismernek, de nem vagyok elszállva. Még mindig ugyanaz a közvetlen és szerény lány vagyok, aki voltam, mielőtt beépítettek a Slaves of Hell-be.
- Ugyan, menj már. – kuncogok halkan.
Erre Lucas színpadias meghajlással bemutatkozik. Érdeklődve hallgatom a nevét, közben meglepetten felugrik a fél szemöldököm.
- Mészáros... Lukács? – ismétlem meg visszakérdezve. Valahol ismerősen csengenek ezek a szavak. Lázasan kutatok a régi emlékeim közt.
- Talán magyar vagy? Párszor koncerteztünk a régi bandámmal Budapesten és Székesfehérváron. Isteni aaa… mi is az… Áh! Hángérien gulás! Ééés a pálinkátok! – teszem hozzá elnevetve magam. A fülem mögé tűröm a hajam, mire nekiállok visszabújtatni a gitáromat a tokjába.
Lucas megköszöni a közjátékom.
- Óh! Örömmel zenéltem veled. – magyarázom vigyorogva. - Rendben, köszi, valami hideg jól esne. – bólintok elfogadva a meghívást.

A tömeg elvonultával, a gitáromat elpakolom. A tok hamar a vállamon van. Az ital elfogadását egy bólintással nyugtázom.
- Reméltem, hogy elfogadod. Van itt a közelben egy nemrég készült egész hangulatos kis hely "Rudy Romkocsmája". Nem hittem volna, hogy Vegasban fogok ilyet látni, de kellemes meglepetés volt.
A hangulatát annyira nem ismerem, az őszintét megvallva. Egyszer voltam ott tíz percig, mikor egy Dianne Messto lányt elkísértem oda. Félre ne értsétek, nem volt rossz szándékom bár átfutott az agyamon, hogy neki volt a legtutibb segge. Ha hallotta volna a csajszi, tuti lekavar egy maflást.
A származásomat tartó kérdéstől akaratlanul felnevetek. Na, nesze neked! Lebuktam.
- Igen, magyar származású vagyok. Legalább is a szüleim azok, de még kis kölyök voltam mikor Angliába költöztünk. Attól függetlenül mindkét nyelvet anyanyelvi szinten beszélem. Tekintve, hogy otthon nem beszélhettem angolul.
Akaratlanul is a régi emlékek idéződnek fel bennem és ettől levakarhatatlan vigyor ül az arcomra.
- Na, igen! A gulyás leves! Azt még nekem is sikerült megtanulnom.
Szerény kijelentés, pedig ténylegesen tudok csinálni gulyás levest. Meg még pár magyar kaját.
- Pálinkát viszont a büdös életbe nem sikerült megtanulnom. Apám szívesen itta, én kis koromban belenyaltam aztán azt hittem, hogy kiköpöm a tüdőmet.
Miközben megyünk, azért próbálok felé is érdeklődni.
- Na és feléd mi a helyzet, kedves October Soininen?
Ekkora már ténylegesen biztos vagyok benne, hogy ő sétál mellettem.

Romkocsma?
- Remekül hangzik. – mosolyodom Lucas-ra. Jah, hát Vegas elég nagy, van itt minden.
Érdeklődve hallgatom a történetét, amibe belekezd.
- Anglia szép ország. – bólintok, mire sunyin somolyogni kezdek az orrom alatt. De Finnország még szebb! Nem tehetek róla, néha elkap a honvágy. Viszont karácsonykor irány haza pár hétre.
- És hogy-hogy Vegas-ban kötöttél ki? Nem hiányzik az otthon? – tudakolom. - Te is jó messze kerültél a hazaföldtől.
Hogy felém mi a helyzet?
Vigyorogva megvonom a vállam séta közben. Mit is mondhatnék.
- Ömmm… minden nagyon szuper. – jah. De tényleg. Leszámítva, hogy a pasi, aki rohadtul bejön, valahol LA-ban kurvázik. Azt hiszem, valóban jól fog jönni egy ital.
Épp nyitnám a számat, hogy kérdezzek valamit Lucas-tól, amikor a legváratlanabb pillanatban egy kapucnis srác robog el mellettem. Mint a szélvész, futtában tépi ki a kezemből a gitáromat. Kis híján magával ránt. Szerencsére nem taknyolok el, viszont van bennem annyi jelenlét, hogy azonnal utána iramodjak. Könyörgöm, most pattintották meg a kedvenc gityómat, naná, hogy!
- Hé! Állj meg! – kiabálom a fickó után. A hangom még hátba csapja, mielőtt elkanyarodna az utca végén.
Rohanok, mint valami eszelős. Hosszúszoknyában bazmeg. Muszáj felkapnom a szövetet, nehogy tényleg orra toszódjak itt a betonon. Szaporán trappolnak a hosszú szárú bakancsaim a járdán, hosszú fekete hajam viharosan lobog mögöttem.
Az üldözött néha-néha hátrapillant a válla fölött. Láthatja; ez a csaj nem tágít. Csessze meg, de gyorsan fut! Ráadásul kurva hosszú ez az utca. Nem gondoltam volna, hogy a fizikumom mostanában hasznát veszi a bokszleckéknek és az azzal járó rendszeres kocogásoknak.
Hogy Lucas lemaradt-e, vagy nem, lövésem sincs.

- Elég jó kis hely. A fickót Joeynak hívják, csak a híres gitáros, Rudy Sarzo tiszteletére adta a "Rudy Romkocsmája" nevet.
A fickóért sose voltam annyira oda. Mármint Rudy Sarzoért. Valamikor Osbournak volt a gitárosa, pár évvel ezelőtt azonban ott hagyta a bandát. Nem csodálom, azért egy lassan hetven éves fickó mellett azért nem lehet olyan sokat bulizni. Annyi mondjuk biztos, hogy Ozzy jól tartja magát, de azért mégis csak már nagypapa. Vesszek meg, ha én valaha híres sztár lennék, három gyerek után abbahagynám az egészet ahogy van. A hírnév biztos megváltoztatna, ezért aztán talán soha nem is akarok nagyon híres lennék. És ez szomorú...
- Igen, szép ország. De biztos, hogy mocskosul esős. Félre ne érts, szeretem az esőt, de...egy idő már onnan is víz folyik ahonnan nem kéne.
Rövid csend után szinte rávágom, a pillanatnyi gondolatát.
- De Finnország szebb lehet.
Nem is kicsit...
Egyszer majdnem sikerült kijutni egy Lordi koncertért, de nem jött össze. Lekéstem a gépet.
A kérdés jogos, egy pillanatra össze is szaladnak a homlokomon a ráncok ahogy elgondolkozok.
- Hát ööö...ez egy marha jó kérdés. Maga az ország nem hiányzik, inkább csak a családom. Ha itt lennének Amerikába, akkor nem lenne honvágyam.
A rövid válaszra csupán szélesen vigyorogva bólintok. A "minden szuper" néha sötét érzelmeket is rejthet. Bár kurvára nem értek a pszichológiához, szóval lehet, hogy tényleg minden oké.
Hirtelen egy csávó elkapja October gitárját és kis híján a lány vállát kitépve elrohan. Egy pillanatig csodálkozva meredek utána majd (miután leraktam a gitár tokot az egyik fal mellé) én is utánuk rohanok. Eléggé meglep, hogy October milyen gyorsan fut, annak ellenére, hogy egy idő után végül leelőzöm. Tuti, hogy csak a szoknya hossza miatt sikerült, alapjáraton nulla lett volna a siker.
Egész jó látvány lehetünk, ahogy egy csuklyás fut elől egy gitárral, mögötte egy szél verte hajú, leopárd mintás kabátú srác, leghátul pedig a szoknyája szárát fogó, fekete hajú lány.
Az egyik saroknál a fickó befordul, én pedig utána vetem magam. Mivel nem vagyok túl nehéz, csak azt érem el, hogy a fickó hátára rávetem magam. Hiába a kevés súly, mégis neki tántorodik az egyik épület falának és velem együtt seggre ül. Még mázli, hogy a gitárt a kezében tartotta. Másik esetben bizony lenne rajta egy-két...hmm...hiba.
- De gyors vagy, te disznaj! - nyögöm ki a fáradtságtól szavakat, durva skót tájszólással.
A lábamat a srác köré fonva ülünk a földön, csak remélem, hogy addig nem pattan fel, amíg October oda nem ér hozzánk.

Örömmel cseverésznék, de ekkor figyel be egy kis kellemetlen intermezzo.
Futás közben Lucas elzúg mellettem. Na jóóól van ám! Könnyű a kicsi mellett menőzni, ugye? Nekem sokkal rövidebbek a lábaim.
A tag eltűnik a gityómmal a sarkon túl, Lucas meg a nyomában. Akkor fordulok ki az utcából, amikor Lucas épp ráveti magát a tolvaj hátára. Amaz elejti a gitárt (én felszisszenek), és seggre ül a járdán.
Kissé lemaradok, de beérem őket, hála Lucas közbenjárásának. Lihegve fékezek le mellettük.
- Remélem… nem… rajongó vagy. - magyarázom levegőért kapkodva az egyelőre földön ücsörgő fickónak, de már vadul hámozza is le magáról Lucas-t, hogy továbbiszkoljon.
Még mielőtt felkelne és újfent megpattanna, lehajolok a gitáromért.
- Ezzzt inkább visszavenném, köszi. – intézem még hozzá a neki szánt végszót, majd Lucas-hoz fordulok. Ha elengedte a srácot, ha nem. Felőlem futhat. A gitár megvan, a többi nem számít.
- Wow! Ez szép volt! Örök hála! Jövök eggyel a nap hősének. – szabad kezemet felé nyújtom, hogy felsegítsem a földről. - Képzeld, legutóbb a csizmámat nyúlták le a koripályán. – mesélem röhögcsélve, miközben épp felhúzom, már amennyiben elfogadja a gesztust
Jah, a rajongók ritka rafkós kis jószágok.
Most kapcsolok, hogy Lucas gitárja bezzeg sehol. Valszeg letette valahol, hogy leszerelhesse ezt a figurát.
- Hadd menjen… – biccentek a kapucnis felé. Nem tudom Lucas-nak mik a szándékai vele, de én tényleg nem tennék feljelentést, meg efféle hülyeségek. - Inkább szedjük össze a te gitárodat is, amíg megvan.

Jézus Krisztus szent nevére! Muszáj lesz leszoknom a cigiről. A srác hátán még mindig ott vagyok és a nagy lihegés közepette ő szólal meg elsőnek.
- Oké, haver, megadom magam! Elengednél?
- Nem mhegy! Ghörcsöt kaphott a lábham! - jajdulok fel.
Persze mikor October megérkezik, nagy nehezen lehámozom magamat a fickóról és valamivel keményebb arcot próbálok vágni.
Sikertelenül.
Úgy kapkodom a levegőt mint egy tüdőbeteg. Áh, csak a cigi!
Mikor a finn lány megérkezik, a srác már vadabbul mozog, de a még mindig görcsös lábaim nem engedik. Ahogy mozog, hangos jajdulások törnek ki belőlem.
Nagy nehezen kiszabadul és tovább sprintel. Legalább October hálás nekem. Én meg fájdalmas.
Elfogadom a segítő kezet és felállok.
- Ha ki akarsz engesztelni...szerezz nekem egy új tüdőt! - nevetek fel még mindig lihegve. - Asszem...leszokok a...krgh..bagóról!
Kinyújtóztatom a végtagjaim majd rá mosolygok Octoberre.
- Nekem a tárcámat nyúlták le...háromszor. Gondoltam, hogy írok erről, de egy srác már megelőzött. A Limp Bizkit gitárosa történesen.
Az a gülü szemű csávó, szerintem halál ijesztő.
- Áh, az én gitárom nem nagy szám. Még csak nem is márkás.

Ehhe. Új tüdő. De látom, azért jól van. Játékosan, finoman belebokszolok az öklömmel a felkarjába. Röhögcsélek.
Hogy háromszor lenyúlták a tárcáját?
- Tényleg? – igazából ezen meg sem kéne lepődnöm. - Most, hogy mondod… Pár napja engem is kizsebeltek a stúdióm közelében. Fényes nappal. Ugrott pár dolcsim, meg a mobilom. A fickó kést szorított a torkomhoz. – mesélem kissé belefintorodva az emlékbe. - Őrült egy város. Welcome to Vegas, bakker. – azt már nem is mondom, amikor egy strici felképelt egyik este, mert összetévesztett valamelyik lánykájával. Vagy a motoros sztorit, amikor 4 böszme orosz bezárt a szauna férfiöltözőjében egy szekrénybe, és meglovasították a motoromat. Amit végül megtalált kibelezve a rendőrség egy szemétdomb tetején.
Tényleg zizi ez a város. A meglepik hazája. Az olyan kis buddhista lelkületű finneknek, mint én, jócskán kellett (és főleg jó gyorsan) akklimatizálódni egy ilyen környezetben.
- Tudod mit? Látod azt a hangszerüzletet? – biccentek irányba, ott futottunk el a kirakata előtt. - Visszaszerezted a gitáromat, amit mellesleg rohadtul imádok, cserébe szeretnék neked adni valamit. Mmm… Mit szólnál egy új, márkás gityóhoz? – tudakozódom kislányos csínnyel a szemeimben, miközben sunyin elvigyorodom. - Igazából nem ér visszautasítani… Aztán beülünk Rudy romkocsmájába, iszunk valamit, és megzenésítjük azt, amit még Wes Borland sem. Na? - ezzel elindulok visszafelé a hangszerbolthoz.

Elképedve meredek Octoberre. Kést szorítottak a torkához.
- Elég kemény finn lucfenyőből faraghattak, ha ilyen mindennapian kijelented, hogy egy srác kést szorított a torkodhoz. Na várj, csak én is megpróbálok hasonlót...
Azzal halál nyugodt arccal kijelentettem, életem első, legrémisztőbb esetét.
- Tizennégy éves koromban három srác rám támadt és betörték a fejemet egy téglával, ezen kívül a jobb szememre kis híján megvakítottak.
Miután végeztem a mondattal, eltűnődve bámulok magam elé, aztán megvonom a vállam.
- Ez tényleg nem vészes. Az emlék szar, de kijelenti egész könnyű.
Rohadt egy fura dolog ez az agy. Néha pörög és dübörög aztán hirtelen csend és minden dolog olyan...egyszerű. Te meg csak állsz és nézel, hogy mégis mi a pöcs van?
Mikor a hangszerboltot kiszúrom és hallgatom October szavait, csak bambán bámulok. Ugye nem gitárt akar nekem venni? Baszki, ezt nem engedhetem, nehogy már lehúzzam!
- Ne, igazán nem kell... - kezdem el a szokásos mentegetőzést, de végül egy sóhajjal bólintok. - Amit nem utasíthatok vissza, azt nem utasítom vissza.
Egy új gitár tényleg el kéne. Az ötlet, hogy egy dalt írjunk, határozott vigyort üt a képemre és kapásból, amolyan Corey Tayloros hangon elkezdek dalolni egy rövid kis sort.

A tárcámat zsebre dugtam,
de a napot el is basztam,
mert jött valami balfácán,
és ellopta az én tárcám!

- Hé, ez nem is rossz! Még pár ilyen és lepipálom Elvist!
Nem tudom miért az a dagadt faszfej jutott eszembe elsőnek. Mert talán annak ellenére, hogy ő a rock'n roll teremtője, élete végére csak egy dagadt, bekokózott barom volt.

Jót vigyorgok a lucfenyős hasonlaton.
- Hehehe. Ha tudnád… – ahha. Napokig nem mertem egyedül maradni a lakásban, az utcára meg félve léptem ki.
Megrökönyödve hallgatom, amit Lucas a gyerekkoráról mesél. Csak lesek. A homlokom ráncba fut, ahogy mindkét szemöldököm meglepetten felszökik, a szemeim meg elkerekednek.
- Baszki, ez nem semmi. Ne érts félre, de annak azért örülök, hogy nem tudlak túllicitálni. – magyarázom. Ha nagyon akarnék, még előrukkolhatnék azzal a gyerekkori tűzesettel, de nincs kedvem a csontvázakhoz a múltam nyikorgó szekrényében. Leszámoltam velük.
Tovább is lépek a dolgon.
Ahogy gondoltam, Lucas elsőre szabadkozik az ajánlatra. Viszont neki fogalma sincs, milyen örömmel ajándékoznék neki egy gitárt.
Aztán végül beleegyezik.
- Helyes! – bólintok vigyorogva, miközben a hangszerüzlet felé tartok, Lucas pedig dalra fakad mellettem.
Elvigyorodom.
- Tényleg nem rossz. Kicsit megcifrázod, aláhúzod a gitárszólót és te leszel a magyar Santana. – magyarázom Lucas szemeibe pillantva, s amint a bolthoz érünk, benyitok, és belépek.
Két fiatal rocker srác álldogál a pult mögött. Rajtuk kívül más jelenleg nincs az üzletben.
- Sziasztok! – köszönök oda nekik, mire széles mosolyba fut a fejük.
- Helló, sziasztok! – viszonozzák kórusban. Nem úgy néznek ki, mint akik nem ismertek föl, inkább csak nem támadnak le. Még.
– Segíthetünk valamiben? – tudakolja a hosszú fekete hajú, Linkin Park-os pólót viselő srác, és odajön hozzánk.
- Egy komolyabb akusztikus gitárt szeretnénk. – felelem.
- Milyen márka legyen? – tudakolja, miközben irányba int a kezével, s elindul hátrább. – A gitárok itt vannak.
Követem.
- Konkrét elképzelés nincs. Szóljon jól, legyen kényelmes a nyaka és úgy amblokk masszív az egész. Kipróbálnánk néhányat, ha nem gond. – mosolyodom az eladóra.
- Persze, semmi akadálya.
Hátul a gitárosok mennyországába érünk. A falakon és a földön lévő állványokon is gitárok sorjáznak.
- Kösz. – mondom ezt még a srácnak, aztán Lucas felé fordulok, már ha velünk jött.
Nem esek neki a hangszereknek, válogasson ő.

- Nekem leszállt volna egy-pár bizonyos részem a félelemtől, az biztos! - vigyorodom el.
Nem hittem volna, hogy a finnek tényleg ilyen kemények. Mondjuk ha belegondolok, hogy múltkor megnéztem a Dark Floor című finn horror filmet. Annak ellenére, hogy nem amerikai gyártmány, meglepően jó. Pontosítok: a történet nem a legjobb, a megvalósítás viszont frankó lett. Pláne Mr. Lordival az élen. Szóval ott is elég kemények azért a finn démonok.
A film gondolatmenete egy gyors megjegyzést teszek.
- Csak ha így a finnekről beszélünk durva, hogy milyen sok hasonlóság van a nyelvezetünkben. Például!
Itt átváltok a saját anyanyelvemre. Egy pillanatra szokatlan a magyar kiejtésem, de még mindig hibátlan.
- "Jég alatt télen eleven halak úszkálnak." A
Majd ugyanezt, nem a legjobb kiejtéssel, finnül elismétlem.
- "Jään alla talvella elävät kalat uiskentelevat."
Szinte várom, hogy mikor röhög fel October a durva tájszólásomtól. Tuti, hogy béna voltam.
- Nem tudom, hogy vagy vele, de nem is várom el. Durva dolog azért ilyeneket átélni. - vonom meg a vállam, visszatérve a téglás balesetemhez.
Végighallgatom a szavait majd megszakítom a szemkontaktust.
- Az is meglehet. - motyogom.
Magyar Santana? Még a végén barna bőröm lesz és én is éneklem, hogy:"Maria, Mariaaaa!"
Végighallgatom a srácokat és October szavait, közben gyors körülpillantok a boltba. A Limp Bizkit pólós valamivel hátrébb van tőlem, míg a haverja a Motörheades pólós csávó megáll mellettem egy ESP márkájú, fekte szépséggel. A kabátomat végigmérve elvigyorodik.
- Szép felső!
Na ja, a párduc (vagy leopárd?) minta mindig is jól néz ki. Visszavigyorgok.
- Szép gitár! Szabad?
- Persze, tessék!
Azzal átveszem a gitárt majd egy ismerős szólóba kezdek: tam-tam-taam! tamtam-tatam! Tam-tam-taam! Tamtam!
Na kitaláljátok mi ez?
- Smooooke on the wather!! - éneklem hozzá majd újra elismétlem a refrént.
Asszem meg van a szerencsés győztes!