Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Vörös fénybe fürödve, láttam egy lányt, elnéztem őt tűnődve, Vak talán, vagy lát?
Néha próbálok dalszöveget írni. Nem megy. Énekesnek, vokálosnak és gitárosnak elmegyek, de dalszöveg írónak nem. Az ágyon fekve fogom a fejem és gondolkozom, hogy mit csináljak ma. Nemrég kaptam egy melót, igazából egy rádió műsorvezető hátsó szobájában pakolgatom a CD-ket, ápolgatom őket és néha megjavítgatok ezt-azt. Nem rossz meló, sok egyetemista jár ide a maguk kis ösztöndíjért küzdő munkájukért. És én? Próbálkozok. Próbálkozok kitörni az ürességből. Ma viszont nincs meló és unatkozom. Rohadtul. Egy vers részlete megy az agyamban. Nem szó szerint tudom, ezért a saját szavaimmal nyökögöm ki monoton hangon.
Rossz kedvem van, Nagyon. Elfolyik egy könnycsepp, Hagyom.
Mi ez a rossz kedv? Pár perc múltán már teljes menetfelszerelésben vagyok és a lakás kulcsát pörgetve lépek ki az ajtón. Most sem nézek ki különben mint ahogy szoktam. Sötétszürke sportcipő, fekete farmer és a kimaradhatatlan, leopárd színű kabát. Nem tudom miért ragaszkodok ehhez az egyesek szerint "nyúzott, fika színű leopárd" színű ruhát. Mindenesetre jól érzem már magam. Most hál' Istennek nincs annyira meleg mint amilyen szokott és a kellemes hűvös szél beférkőzik a kabát alá, ahol egy vékony anyagú, fehér póló van csupán. A belvárosban kicsit jobban megbámulnak, hisz nem mindennapi a kinézetem. Sebaj! Az egyik boltnál egy adag kólát szürcsölgetve állok meg. Most nincs pia. Dél múlt nemrég, felesleges benyomni, nem? És különben is! Melyik boltba kapsz még a kóládhoz szívószálat? Itt kaptam! Ezt iszogatva látom meg. A vörös ruhás lányt. A számban megáll a korty, a fogaim pedig olyan erővel szorulnak a szívószálra, hogy a végét leharapom. Ez az apró dolog kelti csak fel a látványból az elmém. Ijedten pillázok egyet mikor megérzem a műanyag szarnak az ízét. - Argh, fahszom. - morgom. A kis műanyag darabot kiveszem a számból és az első kukába beledobom. De a fél szemem még mindig a lány felé néz.
      – Nem szívem, egészen biztos vagyok benne, hogy nem szökött meg. – csendül a hangom nyugtatóan a telefonba. Őszintén.. nem is tudom mit vártam. Egy nyuszi a mi lakásunkban! Persze a nyugisabb napokon nincs is semmi gond a kisállattal, sőt, pár napja még egy almát is láttam a ketrecben, mit egészen biztos, hogy nem én adtam oda a szőrmóknak. Tehát! Alakul egy kölcsönös fegyverszünet otthon két lány között. Persze a nyuszi kétségkívül jobban kezeli a helyzetet, mint Hope. De nem adom fel. Még pár hét... hónap.... év? és akár még a békerépát is elrágcsálhatják ezek ketten.      – Hope, te is emlékszel, hogy mindketten megrángattuk a ketrecet, mikor be volt zárva. És egyikünk sem tudta ennyivel kinyitni. A nyuszi tehát ott csücsül bent, hacsak valaki ki nem nyitotta neki az ajtót. – próbálok logikusan érvelni. Manó sem tudja, hogy ma éppen mi fog beválni a lánynál. – Kinyitottad neki a ketrecet? – érdeklődöm bájosan, csak mint egy megrettent gyerektől. – Na látod. Ha te nem engedted ki akkor egészen biztos, hogy még mindig odabenn lapul.      Gyorsan simítok végig a ruhámon, ahogy egy alattomosabb szellő megpróbálja jóval expresszívebbé varázsolni a szoknyám, mint ahogy az a tervezők megálmodták. Ösztönös kis mozdulat, s figyelmem már újra a telefon végén gyötrődő lányé.      – Azért, mert rágcsáló. Biztosan most is a ketrecet vagy a házát rágcsálja, hidd el..... Rendben. – egyezem bele, hogy Hope az ajtóhoz tartsa telefont.      – Hallottad? Ez egészen biztosan nem a fa hangja. Ez valami más! – pánikol a leányzó teljes átéléssel, ami bárki másnál egy tökéletesen elsimítható helyzet is lehetne de Hope-nál....      – Igen, de semmi szokatlan nincs ebben. – hazudom szemrebbenés nélkül. Egy árva hang sem szűrődött át a telefonon keresztül, de ezt mégsem vallhatom be neki. Óvatosan emelem a kezem, s kortyolok egyet a kávémból. Karomon a táskám, illetve egy Christian Louboutin nevével fémjelezett szatyor rejti a mai vásárlótúra legszebb és eddigi egyetlen gyöngyszemét – az új kedvenc cipőmet.      – Hope. A múlthéten jártunk lenn Peteréknél és te magad nézted meg a lakását. Egészen biztos, hogy a nyuszi nem épít magának titkos föld alatti laboratóriumot és nincs robothadserege sem. – sóhajtok, ahogy szemem körbepásztázza a utcát. Az üzletek csábítóan hívogatnak, de mégsem csaphatom rá a lányra a telefont. Ennyire egyetlen holmi sem lehet fontos. Csak pár pillanatra kapja el a tekintetem az a leopárd minta, s már siklik is tovább.      – Rendben, rendben. Van egy ötletem. – igyekszem még mindig nyugalmat erőltetni a hangomba. – Mit szólnál hozzá, ha felöltöznél és lemennél a parkba sétálni egyet. Nekem még van egy kis dolgom, de ha végeztem, akkor rád csörgök és együtt hazamegyünk, rendben? – Egy bátorító mosoly, tekintetem pedig újra elkapja a fiúét, s pár pillanatig fogva tartja, de igazán nincs most időm figyelni rá. Ajkaimon mosoly, ahogy újra tovarebben róla a tekintetem, s végre elköszönök Hope-tól. – Még pár óra, de sietek. Ne aggódj. Pussz! – bontom a vonalat, s igyekszem fél kézzel visszaügyeskedni a készüléket a táskámba. Ha jól saccolom cirka 2... talán 3 órám van, amíg haza kell érnem, de addig is.... Egy gyors mozdulattal igazítom ki a rakoncátlan tincseket az arcom elől, majd határozott lépésekkel indulok el a következő üzlet felé.
Ne menj utána, Luc! Ne legyél vén kecske! Oké, nem. Még ha rám is mosolygott nem azért tette, mert olyan jól néznék ki. Mert, ha egy amerikai az európai emberre gondol két...három dolog jut eszébe: -"Ó Hollandia! Bazzeg ember megyek azt betépek meg megrakok minden picsát!" Avagy... - Argh, buzi angol! Még beszélni se tud! Mindent A-val mond: Mandja csak draga baratam! És még ott vannak a németek: - Úúú, a németek azok jó! A fasza kis sörfeszt, megyünk oszt bebaszunk! ... És én, hogy jutottam el idáig? A tököm tudja. Mindenesetre egy biztos. A nagy gondolatmenet lezajlása közben a lány eltűnt. Mint akibe villám csapott úgy kapom körbe a fejemet. Nem Luc! Ne légy vén kecske! Most az egyszer nem fogadok szót a belső hangnak. Egy nénit kis híján halálra ijesztek ahogy hirtelen megmozdulok és elindulok. Két lépés után azonban egy embereset zakózok. B'ssza meg! Furcsa mód üvöltés helyet, egy ijedt csuklás tör ki belőlem, ahogy szépen előredőlök. Csak az orrom ne, csak az orrom ne, csak az orrom ne!! Reccs! Halleluja! ez csak az állkapcsom volt. Nagy nehezen felkelek és fájdalmasan nyögdécselve állok fel. A kevéske kóla után már nem nyúlok. A cucc belefolyik a csatornába, az üveg pedig elgurul. A rohadék, fellázadt ellenem! Mire felkelek, már nem nagyon figyelek, hogy ott van e a lány vagy se. Sóhajtva ülök le az egyik padhoz és kezdem magam leporolni. Ez aztán egy újabb király nap, mondhatom!