A zenével együtt énekelek, néha ütögetem a kormányt is, persze, nem állatul, csak meglegyen a ritmus. Jó ideje már a földútról is letértem, és nagyon vagány fotókat készítettem már. Csúcs hely, a napfény változásai állat. Otthon csak két fajtát tudok készíteni: a rét ködös időben, a rét esős időben. Ja, néha besikkad egy-egy napos is, de akkor Kánaán van. Itt már voltam éjszakai égbolt fotózáson is, és tervezek újabbat is, azt viszont tapasztalt túrázóval. Nappal már eligazodok egyedül is.
A műszerfalra tekintek, egy pillanat után megakad rajta a szemem.
- Most már tudom, hogy nem azért tekertem le az ablakot. – a dög melegben a kondit nem tekertem annyira le, elvégre ki-kimászok fotózni a kocsi tetejére állva. Kézifékkel állok meg és kiszállok, kiszedem a csomagtartóból a fék olajat. A motorház tető előtt azonban megállok. Nem stimmel, a hűtővíz előbb döglene be. Add, hogy nem ...
Letérdepelek, majd letenyerelek és lenézek a kocsi alá.
- Hogy a rohadt büdös állat. – ezzel semerre se megyek, a kézifék is elég necces volt.
Visszavágom a cuccot a csomagtartóba és kiveszem a hátizsákom, majd kiveszem a kocsi kulcsot és a kamerát, a széles karimájú kalapot is kikapom. Kiválóan árnyékol fotózáshoz.
Körbenézek, majd visszafelé indulok. Minden épeszű ezt tenné.
Pár órával később már nem gondolom logikusnak, pedig tudom, hogy jó irányba mentem. Az elején még élveztem, hogy milyen király képeket készítettem. Kezd kiütni a meleg, de az út mentén emlékeztem egy kis bodegára, ahol lehetett kajálni és inni. Inni. Lekapom a hátizsákot és kinyitom, a korábban kezemben fogott italt már megittam és a hátizsákba tettem egy nagy palackkal. Vagy nem? Mi az, hogy nem?! A bódéban vettem és.... nem raktam be, ott maradt a pulton.
- A jó, büdös életbeee!
Na, sietni is kéne, hogy minél előbb ihassak. De az utolsó kortyot már egy órája ittam és rohadt dög meleg van. Így a sietés nagyjából olyan formát öltött már negyedórája, amiben egy csiga is lehagy. Lehagyna, de még az is kiszáradna folyadék nélkül, vagyis még mindig leelőzöm a csigát. A telefont próbáltam korábban is, de ahogy a rádió se akart működni, ezért ment albumzene, úgy a mobil is bemondta az unalmast. És ahogy látom, az iránytű. Meg egy nagy rakás kaki a katonai iránytű, direkt olyat vettem. Hol tartottam?
A gondolkodás már nem megy olyan gördülékenyen, az üresjáratok hossza egyre növekszik, végül a rikító sárga környék, elfehéredik, tompa zúgássá változik minden, és olyan kellemesen elcsöndesedik minden, ahogy vízszintesbe kerül a fejem a sziklás-homokos talajon. Annyira, hogy még én sem mozdulok. Nem, mintha menne, elvégre aki ájult, az legfeljebb akkor mozog, ha mások mozgatják.

A hirtelen felülés nem sok jót tett, a megkapaszkodás nem megy, ezért félig esésben támasztom meg magam. Eléggé mozog a táj és az alak is. De mintha ember lenne az az alak. Hunyorítok, de a vízigényem felülír mindent.
Mondhatnám, hogy pukkadásig teleiszom magam, de a kiszáradás egyik hátulütője, hogy kis mennyiségű folyadék hirtelen bevitele is tud meglepetést okozni a gyomornak, így amikor érzem, hogy nem kéne többet inni, majdnem úgy adom vissza a palackot, mint akinek visszakívánkozik, amit éppen megivott.
- Fenrir.... – ráfókuszálok, keresve valami viking fegyvert, mert ugye, az olyan név? Vagy milyen...
A pár perces kiiktatás után úgy folytatom, mintha nem is történt volna meg a kiesés.
- Ja, árnyék. – az előbb ültem...
Oldalt forogva megpróbálok feltérdepelni, mire a négylábú képen nyal.
- Én is szeretlek haver, de rágót bevehetnél néhanapján. – csukom be grimasszal a szemem, ahogy érzem a nyelvet. Megvan a gép szíja, összecsukódnak rajtam az ujjaim, aztán megpróbálok feltápászkodni, ami... neeemmmeeeggy.
- Ér a négykézláb mászás? – még billegek, mint aki lakodalmas kutyát akar játszani, végül, ha kapok segítséget, csak felállok, és mázsásnak nem mondható súlyommal, vagy mégis, az éltető árnyékba jutunk, ha kell, akkor ölelgetem a sziklát állva, míg Fenrir átnézi a helybéli lakosság kínálatát.
- Ha fürdik, akkor kérj vizet tőle. A sampont megtarthatja. Kell a gyíknak.
Valamit kihagytam.
- Rick. – máris jobb, hogy nem égeti a Nap a fejem, de kell egy kis idő, mire a kerekek a helyükre ugranak.
- A kocsim lerobbant, a telefon meg szart se ér. – még kéne víz. – Kösz a vizet, meg... mindent. Ha nem jössz, - támasztom a fejem a sziklának. – ropi leszek estére. Csak úgy... beugrottál sivatagozni?