Az ujjai közt sodort cigaretta már szinte a szűrőig érve égve jelezte, hogy ideje lenne eldobnia. Egyet sajnált, hogy már régóta nem használt jointot, ahogy az egyetemi évek alatt párszor kipróbálta azt.
A torka újabb kör alkoholért égett, ezért is dörzsölte el a fal málló vakolatán a fehér halálcsíkot és lépett vissza az alagsorba vezető lépcsőre, ahol annak két oldalán hippiket idéző fiatalok tanyáztak. Kedvelte Burgert abban az adott filmben, de most más dolga volt. Egy üveg Scotch-al volt randevúja, olyan, amit remélhetőleg a holnapi nap folyamán fejfájással el fog felejteni.
Az ingének felső két gombja már rég kigombolva, a nyakkendője lezserül szétszedve csak lógott a nyakában, minden lépésére himbálózva hirdette a majdani öngyilkosságát. Hogy a zakója merre volt.. azt csupán a mixer tudta, mert vagy órákkal ezelőtt még ráhagyta a sötéthajúra, aki valami.. Walters névre hallgatott. Ha még ő volt ott egyáltalán. Bár ahogy elnézte a férfit, egészen elnőiesedett a dereka és két akkora dinnyét növesztett, hogy az már neki is sok volt józan pillanatában. A tetoválásai viszont nagyon is bejöttek Dylannek, ezért is rakta le magát az egyik bárszékre, ami üresen árválkodott a nőtől mintegy három méterre. Egészen hosszú volt a pult a kis kocsmában, ahol tökéletesen alkalmazkodtak a vendégek és a dolgozók is a vakondok életéhez. Alig valamennyi fény, mélyen lüktető zenével párosítva. Valószínűleg a holtak és a lelketlenek találkozóhelye is volt, nem csak halloween idején.
Dylan kigombolta ingujjait, és lassú ütemben, egyiket a másik után felhajtotta könyékig, és csak azután jelzett, hogy már végzett ezen művelettel. Persze igen türelmes és jámbor volt még így is, hogy pár pohárka whisky már a gyomrában játszott óceáni viharosat, de nem különösebben izgatta a tény, hogy ezt nagyon meg fogja keserülni másnap. Pont ezért volt itt, nem igaz?
Még csak akkor sem vált agresszívvé, amikor egy másik férfihang hangosabban, parancsolóbban és gőgösebben szólt az övénél. Dylan leginkább csak iskolásmódra jelezte, hogy ő is kérne, ezért csak egy sóhaj kíséretében, ujjait a borostájába/szakállába merítve hagyta azt sercegő hangot kiadni.
Aztán inkább egy újabb gondolatot kísérve a pulton végignézett, maga elé húzott egy hamutálat maga elé vonva ismét rágyújtott. Kezdett láncdohányossá válni az utóbbi hetekben, amit megspékelt egy pár üres boros és whisky-s üveggel. Az öngyújtót, ami még az apjáé volt, lepakolta a pultra, és élvezettel telten fújta ki a tüdejébe előzőleg leszívott füstöt.
- Majd ha végzett az úrral, kedves, ide is kellene a segítsége - mosolygott rá szárazon a tetovált kis nőre. Ha továbbgondolta volna a helyzetet, rájött volna, hogy a nő igen dekoratív volt.

Egy laza csuklómozdulattal intettem Bobbynak, hogy húzódjon félre, én itt kiszállok. Magam elé emeltem a kezem, hogy egy kósza pillantást vessek az órámra, majd kiszálltam a fekete, frissen polírozott limuzinból, és megigazítottam a zakóm. Ma nem akartam magamra vonni a figyelmet és ez ezzel járó rivaldafényt, épp ezért mutatkoztam egy átlagos limuzinnal, ami szinte beleolvadt a környezetbe. Épp olyan unalmas, és megszokott, mint a hétköznapok. Mindenki nagy meglepetésére időben vagyok, nem kell sietnem sehova. A mai összes programomat lemondattam, ami két tárgyalásból, és egy jótékonysági gálából állt, ahova Cassyt küldöm magam helyett. Ideje egy kicsit magammal is foglalkoznom, ha még eddig nem tettem volna meg.
Ha szereted magad, elképzelhető az is, hogy a többiek is szeretnek. Senki sem szereti azt, aki még önmagát sem képes szeretni, vagy törődni magával. Ha az ember képtelen szeretni magát, ugyan kitől várhatná el, hogy megpróbálkozzon ezzel? Ne feledjük, az életben nem létezik semlegesség! Ha nem rajongunk, biztosan gyűlöljük magunkat. Az életben mindig választani kell. Ha nem szeretsz, akkor nem maradhatsz egyszerűen ebben a szeretet nélküli állapotban, de nem ám. Akkor gyűlölnöd kell! Aki pedig gyűlöli magát, az rombolni fog. Önpusztító és dühös lesz, erőszakos és szüntelen haragban mindenkivel. Aki gyűlöli magát, hogyan is remélhetné, hogy a többiek szeressék? Ez az Osho fazon is egy munkanélküli remete lehetett. Kinek van ideje ilyeneken gondolkodni, ha a munka és család adta problémák nem hagyják nyugodni a lelket. Ettől függetlenül van benne valami.
Zsebre dugott kézzel sétáltam át az út másik oldalára. Egy-egy erősebb szellő pimaszul hajamba tépett, de más megpróbáltatás nem ért. Meglazított nyakkendőm még mindig fojtogatott, ezért egy határozott mozdulattal kibújtam belőle és az első szembejövő hajléktalannak felajánlottam, aki egy padon görnyedt gyámoltalanul. Elhaladva mellette hallottam rekedtes zsörtölődését, amiért nem pénzel ajándékoztam meg. Telhetetlen népség, a kisujjamat adom, és tövestől tépnék ki a karom. Alig volt nálam pár dollár, ami volt, az is mondhatni vésztartalékként szolgált, arra az esetre, ha pótolnom kéne az elvesztett folyadékot. Hangulatom sem volt a toppon, az aggodalom nem tette lehetővé, hogy felszabadultan viselkedjek.. némi feszültséget véltem felfedezni magamon. Szokatlan nemde?! Én sem értettem, hogy miért van bennem ez a kellemetlen szorongó érzés.
Lassú, komótos léptekkel sétáltam cseppet sem céltalanul. Bangbang-el volt némi megbeszélni valóm, minek színhelyéül egy lepukkant  kis kocsmát jelöltünk ki megegyezéses alapon. Egy határozott mozdulattal be is nyitottam a kantinba, és egyenesen a pulthoz masíroztam, hogy hasznosan töltsem az eddig ismeretlen várakozás pillanatait. Meg kell mondanom egy cseppet sem voltam elragadtatva a helytől, de az ital iránti vágyam ennek ellenére sem csappant meg. Nem volt okom az éltető remény lángját kioltani, de a hiányosságok negyvenöt százaléka abban a pillanatban szemet ütött, hogy átléptem a küszöböt.
- Heló tündérke, egy god father kérek.. - néztem körül a választékon a hölgy mögötti polcokon, és egyre erősebb volt a gyanúm, hogy erre felé nem adnak ilyen flancos italokat. - .. amaretto nélkül. - tettem hozzá nagy vigyorral a képemen, de ahogy láttam a zavart kis tekintetét, nem teljesen értette, hogy miről is beszélek. Lexikális tudásom rengeteg bármixert megszégyenítene, nemhogy az előttem álló mintás bőrű nőt. - Egy scotch-ot. - fejeztem ki magam érthetőbben, a továbbképzést kerülők kedvéért, miközben rákacsintottam. Kedves gesztusnak szántam, de úgy festett, korábbi  viccnek indult kioktatásommal nem loptam magam a szívébe.
- Mi az? Talán már nem talál bele a szájába? Van, amin nem lehet segíteni barátom. - fordultam az idegen felé a mondat végén. A pult néhol ragacsos volt a kiömlött szesztől, és próbáltam olyan helyen megtámasztani könyököm, ahol nem fogja be a ruhám a primitívség.

A felhangzó italkérésre irányba fordította a fejét, mert valahogy sejtette, hogy ebből nem a megszokott adjá' má' valamit fog kisülni, és nem is tévedett. Talán még egy mosoly is bejátszott, és ezért már megérte várni az újabb kört.
Az biztos, hogy az öltönyös férfi nagy seggfej lehetett, amiről tanúskodott az is, ahogy hozzászólt a varrott nőhöz, és ahogy kinézett. Mert ugyan ki az, aki öltönyben és kioldott nyakkendőben megjelenik egy ilyen helyen? Rajta kívül persze, de neki megvolt a magyarázata, és ahhoz senkinek semmi köze. Legalábbis egészen addig, ameddig elegendő mennyiséget nem iszik és akkor átmegy hisztis tyúkba. Gusztustalan lesz az a pillanat, én mondom!
Csak ráérősen pakolta a szájába a cigit, amit aztán ugyanolyan tempóban meg is szívott, mélyen lenn tartva a tüdejében a füstöt. Ha már meg kell valamiben halni, inkább ezt a módot választaná, mint hogy halálra késeljék vagy sörétessel lyukat lőjenek a testébe, de hát kinek mi a vágya e téren. A reakciói a nap folyamán nem voltak túl gyorsak, és ez még a bevitt nikotin és alkohol mennyiséggel redukálódott is, amivel szintén nem foglalkozott. Majd maximum belefullad a vízbe az esti zuhanyzás során. És hogy mire volt mindez jó? Hogy a gondolatait szabadságra küldje, legalábbis ami a magánéletét illette, mert a munka.. az munka volt, bárhogy is csűrte vagy csavarta azt a bizonyost.
A hozzá intézett szavakra viszont először csak kifújta az eddig lent és benn tartott füstöt, végignézte azt, ahogy a csapos bige végigszlalmozott a pult másik oldalán kiöntve a whisky-t is egy.. alig használt, de annál koszosabb-üveg pohárba, aminél már megszólalt.
- Ne tegye el, öntsön nekem is. Duplát. Jéggel - adta le a rendelését a nőnek, majd a hamutálat a fickó és maga közé vonta, a cigis dobozt pedig a férfi felé nyújtotta, ha kért, akkor vehetett alapon. Nem a teljes dobozt, csak egy szálat belőle. Aztán többet is akár, ha úgy alakult. Illetve fog.
- Egyelőre még megtalálom, kössz. Később meg már ösztönösen fog menni - vigyorodott el a bajsza-szakálla alatt Dylan, ahogy válaszolt végre a férfinek is, elnézve azt a próbálkozást, hogy alkoholmentesen megkímélje a másik a könyöklést. Ő a maga feltűrt ingujjal tökéletesen ült. Nem megtámaszkodva azon a mocskon, ami a pultot lepte el.
- Legközelebb Appletini-t is kérhetne whisky-vel. Alma nélkül. És martini- mentesen. Hátha az menni fog a kishölgynek - adott tanácsot csak úgy a maga módján, és igen.. talán az menni fog a bögyöskének. A maga részéről inkább megmaradna az ír whisky mellett.

Igaz, hogy ez a lebuj tényleg remek álca; hogy a kutya sem figyel arra, hogy ki lép be és ki, nemhogy az utánam kajtató firkászok. Még magamat is megleptem ezzel a húzással. Igaz, hogy egy konfidens találkának ideális választás. Jobb ötletnek tartottam, mint a szemben helyezkedő kínai éttermet, több okból is. Most nem a szezonális, akut rasszizmusomról van szó. Nem zavar, hogy átlagban számítva a magasságuk nem haladja meg  a százötven centimétert, hogy a szemük sem áll jól, hogy némelyikük olyan, mint akinek nem funkcionál kielégítően a mája vagy az epéje. Az sem derogál, hogy kortalanok, nemtelenek és persze, ha láttál akár csak egyet is közülük, akkor már az összeset láttad. Mindez eltörpül annak ténye mellett, hogy a szembe szomszédban nem kaptam volna meg azt, amire a hét minden napján vágyom: egy pohárka jeges frissítőre.
Ami azt illeti, itt is alig jutottunk közös nevezőre a pult mögött tevékenykedő hölgyeménnyel, pedig nem makogtam neki azon a lágy, dallamos nyelven, amit úgy neveznek: kínai. Végül sikerült megkapnom az italomat is, minek ízét  a kóstolás előtt a számban éreztem, és amire azt hittem, jól fog esni. Nos, sosem csalódtam még ekkorát. Kezdjük rögtön azzal, hogy a poharam nem volt tiszta.   Ahogy megfogtam, éreztem valamiféle enyhén ragacsos szirupszerű dolgot rajta, amit igyekeztem figyelmen kívül hagyni. Csak arra fókuszáltam, hogy az első korttyal megindítsam a többit, jobb kedvre derítve ezzel. Számhoz emelve találkoztam a második súlyos problémával. A nedű alig pár fokkal volt hidegebb, mint szobahőmérséklet, s ezzel az én kifinomult ízlelőbimbóim, és gyomrom, de legfőképp a májam háborúra kelt, olyannyira, hogy majd majdnem vissza is küldték feladónak. Úriember lévén, egy kisebb fintorral és egy akaratlanul kikívánkozó könnycseppel vártam, hogy elmúljon a komplex utóhatás. Rettenet! Míg a haláltusámat vívtam, és kerestem a nőhöz intézendő egyszerű, letisztult szavakat, arra lettem figyelmes, hogy a mellettem ülő pasasban találta meg következő áldozatát. Épp tiltakozni akartam, mikor beledobott néhány jégkockát. Ekkor nyert számomra minden értelmet. Nyilvánvalóan így állt bosszút iménti csipkelődésemért.
- Lenne olyan drága, és hozna nekem egy másik poharat, sok-sok jéggel? - miután kiszolgált, átöntöttem a megmaradt aranyló csodát a jéggel teli pohárba, és körkörös mozdulatokkal kavargatni kezdtem. A dohányt visszautasítottam, egy laza fejbólintással meghálálva a gesztust. Ne sürgessük azt a koporsót; enélkül is van épp elég finomság, amivel mérgezem magam.
- Nagy igazság. - bölcs szavak egy korántsem őszülő embertől. Ritka mostanság, akár a jó szesz. Képemen apró mosoly terült el, hallva a jó tanácsot. Úgy tűnik ő is ott volt azon a bizonyos továbbképzésen, s megállná a helyét a pult másik oldalán is.
- Remélem, nem lesz szerencsém még egyszer erre tévedni, de ha még is úgy alakulna, mindenképp megpróbálkozom vele. - még a vak is láthatta, hogy a szimpátiámat nem vívta ki ez a - másoknak igen nívósnak számító- hely. Ízlések és pofonok! Jobban körülnézve, nem csak a pultot belepő piszok, de némely sarokban megbúvó pókháló is szemet szúrt. A légben terjengő egyre csak töményedő füst, egy újabb rétege volt ennek a tortának, és én csak vártam mikor lelek rá a habra. Nem elég, hogy az ajándék, amivel a májamat örvendeztetem meg, kivetni valót hagy maga után, de grátiszként tüdőrákkal lepnek meg, mind aktív, mind passzív módon.
- Szintén a szerencsétlen véletlen hoztaide, vagy eltévedt, esetleg megkopott a látása és egyéb érzékszervei? Persze nem áll szándékomban leminősíteni ezt a kis kocsmát. Mindennek megvan a maga bája, csak meg kell találni. - még a végén belegázolok a lelki világába, ha leszólom a törzshelyét, így rögtön korrigáltam rövid visszafojtott indulatoktól vegyes monológom. - William Corvin. - nyújtottam felé a kezem, ahogy azt az etikett megköveteli, bár rég nem tettem ilyesfajta lépéseket, hiszen nincs rá szükség.

Egy szó nélkül, de azért alaposan letapogatva a szemeivel követte végig a nő mozdulatait. Nem azért, mert fel szerette volna szedni, inkább csak az volt a munkája, a hivatása - ügyészként is - hogy megfigyeljen másokat. Ahhoz pedig nem kellettek szavak. Egy kósza biccentéssel köszönte meg az italt, a jeges kockákat pedig mosollyal üdvözölte a poharában, és csak azután, hogy kissé megolvadtak, kóstolt bele a barnás löttybe.
Ahogy a férfi újfent megszólalt, a szemeivel ismét követte az eseményeket, azt, hogy végre már egy teljes mértékben átlátszó pohárba került a whisky, és csak egy laza mozdulattal húzta vissza maga elé elfektetve a doboznyi dohányt. Nem kell, hogy mindenki ajándéknak nézze azt, amit felkínált valakinek.
- Remélhetőleg létezik egy első számú pultos is, és most csak helyettesítés van - épp, hogy csak kimondta ezen szavakat, a bögyös bige merészen felháborodott pillantásával találkozott. Mégsem kért bocsánatot, mert tudnia kellett volna mindenkinek a saját képességeiről és ebbe nem tartozott az bele, hogy egy elvileg hozzáértő ember egy pohár vizet is akár citromlének nézett. Persze hibák azok előfordultak mindig is, de mindennek volt egy bizonyos határa, nem igaz?
- Legközelebb máshol lesz a törzshelyem. Valami kulturáltabb helyen, ahol tudják is, hogy mit kérnek - mosolyodott el, lepöccintette a hamut a tálba, aztán a széken megmozdult, de csak annyira, hogy megcserélve a lábait a jobbot rakta fel a keresztlécre, míg a balt le, a padlóra, arra a mocskosra, ami ugyanúgy ragadt, mint egy felhúzott apáca a kereszt előtt. Annyi különbséggel, hogy a padlóról felmosható ez a szenny. - A lényeg az alkohol, és nem a körítés. Persze egy kis jég sosem árt - mosolyodott el csak alig, nem a vidámságtól jelent meg ez a rezdülés az arcán. Sokkal inkább, mert jobb volt ez így neki.
A névre csak az ismeretlenre nézett, aztán hezitálás nélkül nyújtotta ki a karját és szorította meg emberesen - nem durván - William kezét.
- Dylan Osborn - mutatkozott be, elengedve Corvin kezét is.
- Önnek szerencsétlen véletlen? Vagy eltévedt a lakatlan sziget tábla mellett? - váltott át kis iróniába, de semmi esetre sem akart a másik lelkébe gyalogolni. Csupán ilyen volt most, ezen a ritka pocsék estén. És a többin is, amit már egy ideje egyedül tölt. Otthon. Nő, és a nő macskája mentes környezetben. És szívből gyűlölte ezt. - Csak mert a legtöbben itt hajléktalanok, vagy arra hajazó kései hippik egy kis rockos, ringyós beütéssel. Félek, máglyán égetnének el minket - tanakodott csak úgy maga elé, de szavait Williamnek is címezte. Mert igaz volt mindez a feltételezés a maga részéről. Tényleg félt volna? Nem, de a helyiség leírásában nem tévedett nagyot.