Soha sem volt olyan életem, mint, amilyenre mindig is vágytam, ezért nem is váltam olyan emberré, mint, amilyen lenni akartam, már az életem elején. Gyermekként sokszor elképzeltem, hogy egy olyan lánnyá érek majd, aki minden vágyát, és célját eléri majd, így, vagy úgy, de mindent a magáénak tudhat majd, amit szeretne, és ezért lehet, hogy sokan szeretik majd, vagy éppen irigykedve szemlélik, de a lényeg, hogy mindenféleképpen tisztelik egy kicsit, ha nem is nagyon.
Nos, ez az álmom már akkor szertefoszlott, amikor az édesapám helyébe, és az általa kialakított életbe egy másik férfi lépett be, és nemcsak azt az életet, amit addig éltem, de az édesanyámat, és a testvéremmel minket is uralni kezdett. Vagyis akart volna. Mert lehet, hogy az anyám gyenge volt, testileg, és lelkileg is, és lehet, hogy én sem voltam más, csak egy lány, aki nem mert szembeszállni azzal az emberrel, akinek hálás lehet a korántsem kellemes életéért, de a bátyám más volt. Dean volt az az ember, akihez az apám halála után még jobban ragaszkodtam, és az egyetlen ember, aki nem rettegtette meg sem a szívemet, sem a lelkemet, hanem igyekezett mindig konkrétumot, és biztonságot nyújtani nekem.
Anyám már apánk halála után túl labilissá vált idegileg, ezért nem egyszer nyúlt az élvezeti szerekhez, a napok elteltével pedig olyannyira rászokott a szerekre, hogy már nem volt számára visszaút. Nem volt már stabil, mint valamikor az apám mellett, aki elfojtotta benne a halála után felbukkanó negatív érzéseket, és semmire sem volt már képes, sem arra, hogy jól gondoskodjon a porontyairól, sem pedig arra, hogyha ismételten férfit választ maga mellé, jól meggondolja, ki legyen az. Így bukkant tehát fel az életben, amin a testvéremmel osztoztunk, a férfi, aki mindent elrontott, amit csak lehetett, és, ami addig még nem romlott el.
Dean a 16 évével alig lépett be a kamaszkorba, én pedig a magam kis szerény 9 évével csak igyekeztem kapaszkodni belé, és lépést tartani vele, amikor végre véget vetett minden addigi szenvedésnek, amit mi csak a gyermekkorunknak hívunk. Nem volt már kérdéses, hogy el kell távolodnunk a rettenetes otthonunktól, és noha a bátyám azt sem tudta, hogy merre tartsunk, mit csináljunk, mégis megszabadított minket a kínoktól, amit a férfi jelentett számunkra.
Los Angelesbe jutottunk, ott vette kezdetét a teljesen új élet, ami már csak a miénk volt, senki másé. Ketten voltunk, ketten maradtunk, semmink sem volt, de, ha olyan helyzetbe jut az ember, amilyenbe mi is, feltalálja magát. Mi is feltaláltuk. Deant nem kellett félteni, ahogyan engem sem, mikor abba a korba léptem, amikor már segíteni tudtam neki. Az évek meghozták a jutalmunkat, és, noha koránt sem ez volt a gyermekkori álmom, mégsem bánok semmit sem azokból a dolgokból, amiket meg kellett tegyek a szebb, és jobb élet reményében. Igaz, néha gondolok arra, hogy milyen lenne kikecmeregni a rosszból, és megint újra kezdeni az életet, természetesen Dean-nel, de jelenleg én még nagyon kevés vagyok ahhoz, hogy ezt létre tudjam hozni. Kellenek még napok, hetek, hónapok, talán évek is, mire Dean is belátja azt, amit én, és, amire én is elég leszek ahhoz, hogy megtegyem, amit megakarok, de addig is maradnak a legális dolgok, amik azért mégiscsak kihúztak minket a múltból, és, amiknek muszáj hálásnak lennem mind a mai napig. Bármennyire is nem akarok.

De mostmár minden végérvényesen megváltozott. Egy ismeretlen ismerős úgy sétált be az életembe, akárcsak egy forgószél. Felkavart maga körül mindent, én pedig általa élhetek immár teljesen új életet egy másik, pezsgőbb városban, Las Vegas-ban, mégis tartva attól, hogy, akik elől menekülni kényszerültünk, egy napon ránk találnak majd.

A karaktert teljes egészében, személyiségében, és történetével együtt, mégis kisebb, illetve nagyobb változtatásokkal, egy másik, immár inaktív oldalról emeltem át!