inte biztosan Te vagy az utolsó halvérű angol, kincsem! De rá se ránts, ez még kinőhető – szól Fabrice a házból kifelé igyekvő Matilda után, aki úgy tűnik, rá se hederít a fiúra. Van a csajban valami Katy Perry-sen buja… már ami a külsejét illeti, a jelleme viszont olyan fagyos, hogy megkaphatná a következő Titanic feldolgozásban a jéghegy szerepét!
Kurvaélet! – Ő ezt a nőt akarja felségül venni?
Reakció minderre csupán a lány hallgatása.
Will partijára elrángatni nem volt nehéz a kis drágát, elvégre Tilly apja és Willé országos barátok, üzletfelek. Az biztos, hogy párszor Fabrice-nak is jelenése volt az idősebb Mr. Turner előtt Őlordsága oldalán, hála jövendőbeli apósa noszogatásának. Persze neki olyan mindegy, bármikor eljátssza a jóravaló fiatalembert, amíg nem terelődik a szó az Etonból való dicstelen távozására, ellenben annál több a nagybirtokra Plessis-ben!
Idősebb Turner fia, persze egészen más… s emiatt Fabrice őszintén csodálkozik Matildán, hogy nem bírta még kiismerni az ifjabbik William-et… mikor Ő – Fabrice – nagyjából pár találkozás alatt levette, hogy a gyerekből kb. olyan eséllyel lesz felelősségteljes üzletember, mint amilyen sansszal az angol trónra újra egy katolikus uralkodó ül.
Az esély megvan, csak kurva nehéz elképzelni!
Nem mintha rossz véleménnyel volna a srácról, nem… van egy stílusa, király bulikat szervez, s gondoskodik minden apró-cseprő, s kevésbé legális… kiegészítőről…
Hát mi mást várt ez a lány?!
– Ne csináld ezt, Tilly! – előzi be a lányt Fabrice és a menetiránynak háttal sétálva lépdel előtte, hogy a szúrós szemekbe tudjon nézni. Ajkain laza mosoly, a kezeit széttárja, s az utolsó pillanatban húzza el jobbját Tate-tel a zene felé igyekvő Effy elől. Egy pillantás a kiscsaj felé, de ez elég ahhoz, hogy Tilly a másik oldalról megkerülje a márkit és egy rövidebb úton a bejárati ajtó irányába meneteljen tovább.
– Francba…! – fordul a lány után, de a következő pillanatban megérzi, ahogy valaki a jobbjára fonódik, s gyengéden visszarántja. Fabrice lassan fordítja felé a kezét, s egyből felismeri Jane Ashtont.
– Elvesztettem Kitty-t. Segíts megkeresni! – dorombolja Fabrice fülébe, aki ebben a minutumban felejti el erre az estére a talán ebben a pillanatban kabriójába beszálló Matildát. De nem is baj. – Ígérte, hogy szerez némi… hangulatjavítót Willtől… Ugye kérsz Te is?  

Nagyjából egy órával később eszmél fel a srác, vállán Kitty Ashton feje pihen, akit csak az különböztet meg ikerhúgától, hogy a hullámos szőke tincseit rendre kivasalja…
…s hogy bár gramm kokóért bárkit leszop…
Lassan moccan meg, még kissé kusza a világ, kissé színesek a hangok, és zajosak a fények, de ettől függetlenül minden oké lesz, ha Őmárkiságának sikerül az erkély közelébe tántorognia… majd némi piát szereznie, csak hogy ki ne essen a pörgésből, bár tagadhatatlanul nehezebb lesz figyelni a külvilágra, ami most mintha kicsit tisztulna, majd újraszíneződne…
Az ölében fekvő Jane is felpillant rá, ostobán vihog, majd szájon csókolja az éppen felállni akaró Fabrice-t…  

Újabb fél óra múlva Kitty az erkély korlátján részben kihajolva lóg, s Fabrice a grabancánál fogja, hogy le ne baszódjon a csaj a pázsitra, persze ő is imbolyog rendesen a friss levegő szerényen detoxikáló hatása ellenére. A cucc szolidan volt erős, de Jane már egy másik faszit csábítgat, talán Conort, talán valaki mást? – Annyi baj legyen, a szőkék már csak ilyen ribancok! Pláne, ha festettek!
Aztán feltűnik Will, mire Fabrice Kitty fölé hajol, s a hajába súgja, hogy maradjon… csak maradjon veszteg, ő pedig elindul(na), hogy szerezzen egy pohár vizet, amivel észhez térítheti, vagy egy kis piát, hogy a depresszióból kihúzza… A háta mögött hagyott csaj támasz híján azonnal lecsúszik a padlóra… szerencsére a korláton belül, majd Fabrice combjába kapaszkodva azon kezd bőgni, hogy nem bírja tovább elviselni a narancssárga tevéket.

– 5 –