Brant Los Angeles-ben született 1987. július 28-án Lionel Hollingsworth és Bianca Fletcher egyetlen fiaként.
Apja képtelen ellenállni a gyengébbik nemnek, ebből adódóan a szülei pár évvel ezelőtt elváltak.
Lionel-é a híres, jól menő Diamond Model Agency. Bianca egy reklámcég igazgatóhelyettese.
Brant első színpadi szerepét egy musicalben kapta meg 6 évesen. Szinte azonnal megszerette a világot jelentő deszkákat, és minden lehetőséget megragadott a szereplésre az általános iskolában, és a gimnáziumban egyaránt.
Diplomáját a Kingston Egyetem irodalom és dráma szakán szerezte meg.
A későbbiekben jókedvűen lubickolt filmes mellékszerepekben, azonban nagyot fordult a sorsa, mivel sok neves színész közül őt választották Oscar Wilde nevezetes figurájának, Dorian Gray megformálására. Hihetetlenül nagy nemzetközi sikert aratott ezzel.
Majd egyre több és jelentősebb szerepekben tűnt fel. Karrierje üstökösként ívelt felfelé.
Különféle műfajú filmekben vállalt szerepet, hogy kipróbálja magát, és sokoldalúvá fejlődjön.
Filmes szerepei:- Sárkány és királylány (kaland fantasy)
- Máshol, máskor (romantikus vígjáték)
- Dorian Gray (filmdráma)
- Szeress, ha tudsz (romantikus dráma)
- Az ördög szeretője (thriller)
- Kísért a múlt (misztikus thriller)
- Dr. Angyal (romantikus vígjáték)
- Az álomherceg legendája (kaland fantasy)
*A kastély folyosóján trappoló, vékonydongájú druida hangosan szuszogott, bár ezt elnyomta bőrszandáljának szapora csattogása.
- Hé, Tarut, talán megvárhatnál minket. – szólt utána Brant Corin szerepében, és Jana-val, a nővérével a kisfickó után iparkodtak. Nem szerettek volna lemaradni, elvégre egy teljesen ismeretlen világba csöppentek az imént valami átjárón keresztül. Maguk sem értették mi történik körülöttük, és mit keresnek a tündék mágikus birodalmában.
A folyosón tartózkodó statiszta elfek óvatosságból a falhoz húzódtak és homlokukat ráncolva bámultak a mellettük sebesen elnyargaló köpönyeget viselő, kócos druida, és az őt követő ember testvérpár után.
A tökéletesen pozicionált kamera mindent felvett.
A kis druida teste tompán puffant a míves faragású ajtószárnyon, ahogy nekifeszült. Résnyire nyitotta és besiklott a díszes terembe. Nem várta be a párost. Izgatottsága hajtotta királya elé. Jócskán előrerohant.
Corin kénytelen volt jobban kitárni az ajtót, hogy nővérével ők is beférjenek. Lassú kézmozdulatát Jana akadékoskodása állította meg.
- Ez biztos, hogy jó ötlet? – súgta félve a lány.
Corin megvonta a vállát.
- Nem. De talán itt találunk valakit, aki elárulja végre, hogy hogyan jutunk haza.
- Nem is tudom, ez a druida olyan…
- Dilinyós?
- Furát akartam mondani. – vigyorodott Jana Corinra.
- Itt mindenki az. – Corin vetett egy pillantást a folyosón őket pusmogva figyelő tündékre, és belökte jobbjával az ajtószárnyat. Vonakodó nővérével mögötte belépett a terembe.*
- Ennyi! – kiáltotta a rendezőasszisztens, és zárták a jelenetet, ahogy Brant és Katie eltűnt a folyosóról.
A kamerát kezelő fickó leállította a felvételt. Tartották egy néhány perces szünetet, aztán odabent a kibérelt bálteremben ismét felvették a történet fonalát. Mint egy felbuzdult hangyaboly, úgy serénykedtek a kamerások és a kellékesek a forgatás kijelölt területén kívül, a színészek körül.
A mesésen berendezett terem távoli végében kapott helyet a királyi aranytrón egy emelvényen. A boltíves ablakokon beömlő napsugarak meleg fényárban fürösztötték az uralkodói széket és mennybéli, magasztos ragyogásba vonták a benne ülő öreg tündekirályt, balján lányával a hercegnővel, jobbján a fiával, és az előttük megjelent maréknyi társaságot alkotó tündékkel együtt. A fényhatásokat és hangeffektusokat még megszerkesztik a számítógépeken a későbbiekben. A kamerák ismét beüzemeltek.
*Királyuk időszántotta, fakó arcán kortalan bölcsesség ékeskedett. Hosszú haja egykoron szalmaszínben tündökölt, mostanra dér csípte ezüstfényű haloványságra. Ráncokkal barázdált homlokán gyémántos aranypánt fénylett, válláról aranyszegélyes bíborpalást zúdult alá. Bőrmellvértjén ott dísz-lett a családi aranycímer.
– Felség… – lihegett a druida. Torkát szárazra szívta a mohón nyelt levegő. Köszönésként biccentett, s féltérdre ereszkedett a trónus elé érve.
A tünde szemei gondolkodva összeszűkültek a feltűnő lelkesedésről regélő arcvonások láttán.
– Kedves Tarut, mily égető szükség késztet egy druidát szent erdeje mélyének elhagyására? – zengte a király rekedt hangja. Intett jobbjával, s a félelf felegyenesedett.
– Hírnökként érkeztem, királyom. – a búzakék druida szemek egyenesen pillantottak fel a királyra.
– Mondd hát, Tarut, mi hírrel szolgálsz? – Galaf a jobb kezének behajlított ujjaira pihentette a hófehér szakállal keretezett állát. Szürke szempárjából békés, jóindulatú érzelmek sütöttek. A druida lelkéig bújva kutatott az íriszek kékjében, s a ki nem mondott szavakat leste.
- Királyom, a jövendölés beteljesült! Itt vannak! – a druida annyira izgatott volt, hogy az ujjait tördelte. – A mesemondók leszármazottjai itt vannak!
Tarut alig mondta ki, Corin és Jana betoppantak a terembe.
- Üdv mindenki! – vigyorgott a srác a tündékre. Jana a karjába kapaszkodva követte, jóformán elbújt az öccse mögé, aki jóval magasabb és erősebb volt nála.
- Heló! – erőltetett magára egy mosolyt. Szemei idegesen jártak ide-oda a két oldalon sorakozó szőke, hegyes fülű elfekről. Idegenkedve fogadta, hogy nem egészen olyan mindennapi lények mustrálják őket, akikhez ők hozzászoktak a saját világukban, a modern kori Londonban.
A csarnokban tartózkodó meglepett tündék egy emberként súgtak össze. Tanakodó susmogásuk morajként zúgott végig a helyiségen. Ők is furcsának találták a jövevényeket, hát még az öltözéküket. Az ő köreikben nem dívik a farmernadrág sportcipővel.
- Ők azok, királyom. – bökött feléjük Tarut, - A kapun át jöttek, a saját szememmel láttam. Én hoztam őket ide, felség. – hadarta büszkén.
- Szóval, te vagy itt a góré? – állt meg a király előtt Corin, mire Jana megszorította a kezét, és halkan rászólt.
- Vigyázz hogyan beszélsz, nem akarom máglyán végezni. Ő a király!
- Nyugi, nem veszik a fejünket. Békés embereknek… vagy mi a fenének… tündéknek látszanak. – motyogta Jananak, majd ismét az öreg tünde felé fordult.
- Fiúk, elmondom mi az ábra. Úgy fest, a jegyünk csak idefelé szól. De ha az ügyeletes varázslótok elkántálja hogyan működik ez a kapunak nevezett akármi, ami ideköhögött minket, mi le is lépnénk.
- Fiam, az öltözéketek van oly furcsa, mint a szavaitok. – búgta a király. – Ám ha valóban igaz, amit Tarut állít, titeket az istenek küldtek hozzánk. Ti vagytok a válasz a fohászainkra. A világunk pusztulóban…
Corin közbevágott.
- Itt álljunk meg! Ez az egész egy rohadt nagy tévedés, vagy egy rossz álom, amiből mindjárt felébredünk.
- Vigyázz a szádra emberfia! – dörgött Maeron herceg sötét orgánuma apja mellől. A tünde felugrott székéből. Szőke hajzuhataga szinte körberagyogta alabástromfehér, markáns arcát. A lelkében burjánzó gonosz sötétség feketére festette ajkait, és nyomot hagyott hideg tekintete körül is. Örök árnyékban ülő szemein keresztül lelke szavak nélkül mondta el; micsoda mélységes megvetéssel viseltet az emberek iránt. Kecses, délceg alakját harcedzett, szálkás izmok mozgatták hollószín öltözéke alatt. Fekete nadrágja csizmája szárába volt tűrve. Fekete, térdig érő ingét bíborvörös deréksál kötötte karcsú derekára. A selyem minden egyes ruganyos lépésére meglebbent, s rajta aranyba verve csillogott a család ősi címere.
- Haver, legalább két percre tedd magad zsebre. Jó? Amíg a te selyem fürtöcskéidet csini szolgálólánykák fésülgették, addig én az utcán megtanultam mi a dörgés. Elhiheted, mi sem repesünk az örömtől, hogy itt kell lennünk.
- Corin, kérlek ne bosszantsd fel még jobban. – így a lány.
- Csak nem félsz, hogy álmodban megfojt? – heherészett Corin.
- Engem ugyan nem… Majd téged. Ha tovább folytatod ezt a velejéig diplomatikus politikát, azt is letagadom, hogy ismerlek. – sutyorogta Jana az öccse fülébe.
- Tudod mit? Tessék, átadom a terepet. Dumálj velük.
Jana megköszörülte a torkát, és félszegen elengedte az öccse karját, hogy előrébb lépjen.
- Talán kicsit rosszul kezdtünk hozzá. – kezdett bele mondandójába a lány, hangján érződött, hogy zavarával küzd. Nem szokott hozzá a szónoklatokhoz.
- Én Jana vagyok, ő pedig az öcsém, Corin. Az ő modortalan viselkedéséért bocsánatot kérek, nála ez genetikai hiba.
- Hé!
Janát nem zavarta az öccse nem tetszése, folytatta.
- Nem igazán értjük mi történt velünk, egyik percben még Londonban vagyunk, aztán a következőben egy örvény beszippant minket és… ide kerülünk.
- A nevem Galaf, ifjú hölgy. – bólintott mosolyogva a király. – És ez itt Eldrim birodalma. Ő a lányom, Selina, ő pedig Maeron, a fiam, kissé heves természetű.
Corin arcán egyre szélesedett a macsó mosoly, ahogy a szépséges Selinán felejtette a tekintetét. A törékeny alkatú hercegnőnek szoborszerűen szép arca volt. Sugárzó lélektükrei alatt szerény mosoly édeslett. Finom tapintású, hirtelenszőke hajának sűrű függönye borult karcsú vállaira. Karmazsinvörös selyemruhája biztosan halkan susogott volna ringó, légies lépteire. Arannyal gazdagított övén ő is ott viselte a királyi származást jelző címert, akárcsak apja és ikertestvére.
A lány szégyenlősen lesütötte pillantását, és csak némán mosolygott Corin jelenlététől.
Jana észrevette öccse csábítási kísérletét, és könyökével oldalba bökte. „Viselkedj!” Aztán mintha mi sem történt volna, a királyra vigyorgott.
- Királyom… az utolsó emlékünk odaátról, hogy egy könyvet kezdtünk el olvasni. Bármi is volt beleírva, számunkra érthetetlen nyelven íródott. Megpróbáltuk kimondani, és… most itt állunk előtted kétségbe esve. Mi csak haza szeretnénk jutni. – Jana hatalmas szemei majdhogynem könnybe lábadtak.
- Sajnálom gyermekem, mi nem tudjuk hogyan működik a kapu. Legendák regélnek róla, hogy amikor eljő a gonosz, a kiválasztott emberifjak is elérkeznek hozzánk, hogy megvédjék Eldrimet.
- Az ég szerelmére! Mi ez a béna szuperhős maszlag megint? Öreg, maguk mit szívnak itt? Úgy nézünk ki, mint Rambó és Rambóné??? – kiáltott fel ingerülten Corin. – A nővérem egy egyszerű pincérlány, én meg egész nap kehés verdákat bütykölök. Így aztán nagyon meg tudjuk menteni a maguk tündeseggét.
- Segg? Ez miféle szó? Nem értem, fiam.
- Hát segg. Tudja… Áh, hagyjuk. – legyintett Corin.
- Elhiszem, hogy nem lehet nektek sem könnyű. – sóhajtott a király.
- Dehogy hiszi!
- A mi kapuinkon is az a pusztító sötétség dörömböl, mely bekebelezte a királyságon túli, szomszédos birodalmakat. Ha elér minket, Eldrimből, végül a világunkból nem marad semmi.
- Atyám, vendégeinket ez egyáltalán nem érdekli. – villant a gonosz tekintet Corinra, majd apjára nézett. - Nem hagyhatod, hogy napjaink az emberek által legyenek számlálva! Előbb, vagy utóbb, szembe kell néznünk a végzettel. Mert ha nem ma, és nem is holnap, de valamikor eljönnek Krugan démoni seregei. Menjünk eléjük és lepjük meg őket, ahelyett, hogy rettegésbe süllyedve ülünk és várjuk jöttjüket. – Maeron megindultan beszélt az ereiben forrongó harci hévtől.
– Fiam, őrült vagy, ha halni vágysz. Ne siettesd végzeted azzal, hogy veszted tárt karjaiba rohansz.
– Harcosnak neveltél Most mégis tétlenségre kérsz? – herceg arcán ferde grimasz lógott, hangjában büszkeség rezgett. – Ők csak… egyszerű halandók… - szinte úgy köpte ki az utolsó szót. – Nem az istenek küldöttei, és nem érdekli őket a birodalmunk sorsa.
- Jól van, mantrázzátok csak ezt az istenségesdit. Nekem nyolckor randim lesz egy dögös csajjal. – így Brant. – Én húzom a csíkot.
- Mégis hogyan? – értetlenkedett Jana.
– Elkötöm Aladdin varázsszőnyegét és huss, már itt sem vagyok. Figyelj, és tanulj.
- Aha…*
- Kész! Ennyi srácok! Nagyon jók voltatok! – kiáltott be a rendező, mire az összes színész és statiszta kilépett a szerepéből. – Kaptok fél óra szünetet, aztán innen folytatjuk!
Mindenki szétszéledt, nagy nyüzsgés kerekedett a bálteremben és a folyosón.
Brant a fal mellé állított asztalhoz lépett. Felvett róla egy ásványvizes palackot és jó nagyot ivott a hűvös vízből.
Katie lépett mellé nagy vigyorogva.
- Olivernek baromira jól áll ez a szerep. És ez a paróka sem fest rajta rosszul. Még jó, hogy a forgatókönyvíró összehoz vele. – nevetgélt a lány és vörös ajkai közül elővillantak hófehér fogai.
- El kell ismernem, hogy profi sötétség hercege. – Brant felsóhajtott. – Előttem meg hosszú út áll a bunkóságtól a világmegváltásig.
- Te is nagyon jó… bunkó vagy. – kacagott a lány. – Az én kis bunkóm. Ne aggódj, kikupálódsz. – kacsintott Brant-ra Katie, majd egy apró puszit nyomott borostás képére. – Elszaladok a mosdóba.
- Okés. – mosolygott szélesen Brant, és tekintetével megkereste a tömegben beszélgető Olivert. Öklén felfelé álló hüvelykujjal mutogatott neki, miközben eltátogta, hogy „Szuper voltál, haver!”
Újabbat ivott a vízből, és azon gondolkodott, hogy ki kéne használnia a szünetet, és talán kimehetne friss levegőt szívni a jelenet folytatása előtt.
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Brant Hollingsworth 
közvetlen, energikus, kreatív, művelt, életvidám, bolondos, játékos, mókamester, romantikus, sportos
