Lauren Berwick

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
◆ érzékeny ◆ vidám ◆ szerencsés ◆ magabiztos ◆ becsületes ◆ őszinte ◆ társaság kedvelő ◆ kiegyensúlyozott ◆ rugalmas ◆ nyílt ◆ profin módon színészkedik ◆ bármilyen helyzetből kidumálja magát, bár nem mindig reális a sztori, amit előad ◆ szabad szellemű ◆ szégyentelen ◆ bátor ◆ harcias ◆ kiáll az igazáért, még akkor is ha nincs igaza

◆ negatív tulajdonságok:
◆ lusta ◆ szemtelen ◆ türelmetlen ◆ őszinte ◆ kíváncsi ◆ megbízhatatlan ◆ makacs ◆ szétszórt ◆ magába fojtja az érzelmeit ◆ hajlamos tárgyilagosságra ◆ láncdohányos ◆ kritikus ◆ felelőtlen ◆ nehezére esik bevallani, ha téved

◆ egyebek:
◆ nem ismeri az édesanyját ◆ az apjával és egy Bailey névre hallgató német doggal él egy kis lyukban ◆ hajlamos a csajokkal is meghitt viszonyt kialakítani

Történet vagy szerepjátékos példa

Nos, az életem jelenlegi állását egyetlen egy, de annál tökéletesebb szóban tudnám összefoglalni: szánalmas.

1. ok: már most előre leszögezném, hogy nem az én hibám, hogy nincsen munkám, hanem az eddigi összes főnökömnek, akiknél szinte elvárt volt eddig, hogy egy pár gomb melltájékon ki legyen gombolva és lehetőleg még így is pattanáség feszüljön az ing, noha ezen a rostán még csak-csak átjutottam számos alkalommal, azonban azt már kevésbé voltam hajlandó elviselni, hogy fogdosnak – vagy éppen az édes drága kis csemetéik, de ez már csak részlet kérdése. Na a lényeg annyi, hogy már legalább három hónapja nem találtam munkát, ha pedig igen, akkor a legtöbb felettesemnek vagy nem tetszett szemtelen modorom, vagy éppen az, hogy behúztam nekik, ha a kezük olyan helyre téved, ahova esetlegesen nem kellett volna…
2. ok: tekintve, hogy sem Torontóban sem pedig New Yorkban nem jött be az élet, úgy döntöttem, hogy ideje máshová költöznöm, azonban pénz híján ez nem volt egy túlságosan feladat, főleg egy akkora döggel, amilyennel élek, aki nem mellesleg annyit zabál egy napon, mint én három hónapban, így mivel nem igazán dúskáltam a félre tett pénzben, az tűnt a legjobb döntésnek – amit ma már egy jó párszor meg is bántam –, hogy az én drágalátos édesapámhoz költözök, aki ugyan soha nem volt példaértékű, most azonban…, hogy kénytelen vagyok együtt élni vele, még inkább előtérbe kerültek a negatív tulajdonságai… Meg amúgy is?! Milyen gáz már, hogy huszonhárom éves, felnőtt nőnek, az édesapjával kell laknia, aki nem mellesleg úgy önti magába az olcsó söröket, mintha egy élő szivattyú lenne – ráadásul folyton panaszkodik nekem, hogy a vécézés sem úgy működik már az ő korában, mint ahogyan évtizedekkel ezelőtt.
3. ok: mindezeken túl, nemhogy pénzem és lakásom sincsen, de még egy pasim sem, akivel esetlegesen éjszakánként jókat kefélhetnék – vagy akihez odaköltözhetnék. Egyszóval nincsen pasim, de még csak csajom sem. És mielőtt esetlegesen bárkiben is felmerülne a kérdés, hogy az utolsó pasim miért hagyott ott, rögvest meg is válaszolom. Egy pár barátnőmmel egy csajos estét tartottunk, amire természetesen a pasim nem igazán akart elengedni – tekintve, hogy meglehetősen féltékeny típus volt, de végül nagy nehezen beadta a derekát – na persze, utálom, ha valaki ennyire ragad, de hát… ettől függetlenül szerettem… Mindegy voltaképpen nem is ez a lényeg, szóval miután kellőképpen részegre ittuk magunkat, Alexszel úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a lakásomra és lezavarunk egy gyors menetet, tekintve, hogy a barátom éjszakai műszakban szokott tevékenykedni, egyáltalán nem vártam, hogy miközben kielégítenek egy műfasszal valaki ránk nyit. Mást férfi ennek lehet örült volna, sőt még ujjongott is volna örömében, azonban nekem nem volt ilyen szerencsém… Kiakadt és durcásan elköltözött… De persze ez nem mintha annyira zavart volna engem, folytattam a kis játékomat a barátnőmmel, nem fogok egyetlen pasi miatt sem szomorkodni.

Az igazat megvallva, bizakodóan állok ehhez az egész Vegas dologhoz, talán itt jobb lesz, mint Torontóban vagy éppen New Yorkban, végül is… ennél elbaszottabb életem már csak akkor lehetne, ha az utcán kóricálnék.