KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
FONTOS!
Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK!
Bővebb információ: ITT
Az új elérési cím: ITT
A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox

Legutóbbi témák
» Muzsika Tv
i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeKedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes

» Colors Of Seattle
i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeCsüt. Ápr. 07, 2016 7:49 pm by Vendég

» Admin hírek
i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeCsüt. Jan. 28, 2016 12:08 am by Danny Doyle Haynes

» Giulia Bianchi
i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeVas. Jan. 24, 2016 12:28 pm by Giulia Bianchi

» Avatarfoglaló
i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeKedd Jan. 19, 2016 12:40 pm by Vendég

» Elkészültem!
i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeHétf. Jan. 18, 2016 11:29 am by Vendég

» Bernadette Ainsworth
i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeSzomb. Jan. 16, 2016 3:11 pm by Bernadette Ainsworth

» Minden, ami Las Vegas
i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeSzer. Jan. 13, 2016 9:34 pm by Admin

» Avataros oldalak gyűjteménye
i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeSzer. Jan. 13, 2016 9:19 pm by Admin

Ki van itt?
Jelenleg 41 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 41 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (356 fő) Szomb. Nov. 23, 2024 6:32 am-kor volt itt.

Megosztás
 

 i'm in trouble, i'm sorry Ms Law

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeSzomb. Márc. 09, 2013 4:43 pm

Megdöglök egy csokoládéért. Vágyom rá, amióta csak kinyitottam a szemem és egyedül megyek a slozira. Muszáj szereznem valahonnan egyet. Mintha a múlt héten láttam volna egy automatát a második emeleten. Szép volt, nagy és piros, hatalmas betűkkel hirdette a finomságokat.
Összefutott a nyál a számban, nyelnem kellett egyet, hogy ne folyjon ki a szám sarkán. Beletúrtam kócos hajamba, lerúgtam magamról a takarót és magamhoz öleltem az infúziós állványomat. Nélküle félember vagyok az elmúlt napokban. Elkaptam valami vírust, nem sok minden maradt meg bennem, attól féltek, kiszáradok. De kérem, túléltem egy kómát, nem riadok meg egy kis kiszáradástól.
Belebújtam a mamuszomba, nagyon puha és kényelmes és a kedves hölgytől kaptam, aki nagyon hasonlít rám. Tegnap arra kért, szólítsam anyának. Megtettem, egész nap anyának szólítottam, ő meg egész nap sírt miatta. Kedves akartam lenni, de azt hiszem ma már újra Kirsten lesz. Nem bírnék ki megint ennyi könnyet.
Kótyagos volt még a fejem és kicsit szédültem is, de semmi nem tarthatott vissza attól, hogy csokit szerezzek magamnak. Az sem tartott vissza, hogy bárki megcsodálhatta feszes seggemet. A kórházi hálóing előnye, hogy két pillanat alatt kihámoznak belőle, a hátránya meg az, hogy szobafogságra ítélhetnek közszemérem sértésért. Magamra kellett kapnom a köpenyem. Ez is puha és az illata is finom, ezt azonban már Kristen-től kaptam, hanem Ms Júliustól. Michelle a menyasszonyom, nagyon szép lány, hatalmas lökhárítókkal és hidrogén szőke hajjal. A szeme pedig már betegesen kék. Életemben nem láttam ilyen igéző kék szemeket. Egyszer csak azt veszed észre, hogy nem a melleit bámulod, hanem a szemeit. Elképesztő…
Magam után húzva Marvin-t – így neveztem el az infúziós állványt – halkan kinyitottam az ajtót. Kidugtam a fejem és amikor meggyőződtem, hogy aránylag kevés mozgás van a folyosón, fütyörészve indultam útnak. Útközben benéztem néhány kórterembe, üdvözöltem az embereket, kacsingattam a hölgyekre, vigyorogtam, mint egy tejbe tök.
A liftet sikeresen elértem, becsusszantam néhány idős ember mellé és a sarokba húzódtam. Hallgattam a beszélgetéseiket, néha elmosolyodtam és néha elszomorodtam. Vannak nálam rosszabb állapotban lévő emberek, mégis engem tüntet ki a figyelmével minden orvos. Engem csak egy valaki figyeljen, de ő a nap 24 órájában mellettem lehetne. Anyám, ha Peyton megtudná, hogy elhagytam a szobám. A tökömre lépne…
A lift zökkent egyet, megállt a második emelten, illedelmes férfi létemre előreengedtem az idős hölgyeket, majd egyenesen becéloztam az automatát. Angyali fény, glória és a hallelujah lengte körbe a csokis dobozt, kikotortam a zsebemből pár aprót és kiválasztottam egy hatalmas tábla Hershey csokit. Úgy éreztem magam, mint Charlie, aki most bontja ki a csokit és megtalálja az aranyjegyet, ami belépőkártya a Csokigyárba. Beleharaptam, szétolvadt a számban, én pedig boldogan lépkedtem vissza Marvin-al a szobámba. Egyik lábam az infúziós állványon volt, a másikkal hajtottam magam. Mindenkinek köszöntem és teljesen feldobódva nyitottam a szobámba, a vigyorom hamar le is hervadt… a francba. Lebuktam…
Gyorsan találj ki valamit. Valami okosat.
-Marvin-ra ráfért egy séta. - Toltam magam elé az infúziós állványt. Zsebem mélyére süllyesztettem a csokoládét. Diétán vagyok, nem szabadna édességet magamba tömnöm, de nem bírom.
Óvatosan indultam meg az ágyam felé, majd leültem rá és testemmel takarva a kis éjjeliszekrényt, elrejtettem a csokit. Küldetés teljesítve.
-Jobban értem magam, mint tegnap. - Mosolyogtam rá féloldalasan, kényelembe helyezve magam az ágyon.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeSzomb. Márc. 09, 2013 6:24 pm

- Nem Sasha, nem maradhatsz éjfélig…nem, akkor sem, ha…még szép, hogy nem aludhatsz Tomnál! Nem érdekel, hogy megbízható, nem alszol ott…ne feleselj, mert…oké, akkor szobafogság! – ezzel lecsaptam a telefont. Magamban füstölögve nyúltam a leletek után. Szép, formás stócba rendezve hevertek az íróasztalom szélén, az én kitüntető figyelmemre várva. Jegyzetek a betegekről, adatok, eredmények, tesztek, vizsgálatok, panaszok. Vegyük sorba mindet.
Persze teljesen a feladatomra nem tudtam odakoncentrálni. Többször feltettem ugyanazt a kérdést, elvégeztem ugyanazt a vizsgálatot, látogattam meg ugyanazt a beteget.
A fene se gondolta volna, hogy ilyen nehéz gyereket nevelni. Főleg egy kamaszt, aki alig négy hónapja vesztette el legjobb barátját, legfőbb bizalmasát, az édesanyját. Velem legfeljebb ismerkedős, haveri viszonyba került, pajti voltam, nem nevelő.
Most pedig…a semmiből kell felépíteni mindent, és olyan nehéz. Nem mintha nem igyekeznék eléggé, és tudom, hogy ő sem szándékosan nehezíti meg a dolgom a titkolózásaival, de akkor sem az igazi. Nem vagyok az anyja, ezt a szerepet nem én töltöm be, még csak pótolni sem tudom.
De az a baj, hogy eddig nem nekem kellett szigorúnak lenni…most pedig már igen, és nem tudom mikor esek túlzásokba, mikor vagyok elnéző, mikor hozok rossz döntést, mikor jót, mi neki a legjobb, mi a legrosszabb. Fenébe is már, nem szülőnek teremtettek! Még magamra sem tudok vigyázni, nem hogy egy kamaszra, aki épp most kezd beleőrülni a hormonjaiba. Ez volt a fő ok, amiért nem voltam hajlandó belefogni Lance-el a baba projectbe.
De azóta sok víz lefolyt, és ez a kérdés is elfelejtődött. Jöttek más problémák. Viszont már vége. Hál Istennek.
Ennek örülnöm kéne. Azonban még a hirtelen jött szabadság legelső stádiumában terpeszkedem: emésztek.
Igen, jól tudom, hogy ki kellene használnom a helyzetet, és fejest kellene ugranom az életbe, éjszakákon át bárokban, szórakozó helyeken kellene mulatnom, hisz fiatal vagyok még, előttem a húsos fazék, kér, könyörög, hogy ugyan merítsek belőle egy kicsit, de én, mint tudjuk, nem a normális oldalról közelítem meg a problémát.
Végül elérkeztünk a listácskám utolsó betegéhez.
Gideon Russo.
Nem véletlenül hagytam őt utoljára. Minél későbbre halasztom a vizitet, annál jobban várom a találkozást, és én ezt szeretném valahogy kiirtani magamból. Vonzó ember, határozottan az, és abszolút nem helyes, ha ilyesmik jutnak az eszembe vele kapcsolatban. A szükségesnél nem megyek be hozzá többször, de töredelmesen bevallom, néha nagyon nagy a kísértés, így akkor is belesek a szobájába, mikor éppen alszik. Mennyivel egyszerűbb volt, mikor kómában feküdt. Nem volt több, egy jóképű pasasnál, akit a szerettei által előadott történetek mitologikus hősnek állítottak be. Nem is nagyon hittem, el hogy ilyen ember létezhet. Erre felébred és mindenkit levesz a lábáról. A nővéreket, a többi beteget, az orvosokat, a rezidenseket, engem…
Megráztam a fejem. Lehunyt szemmel idéztem magamba a komplett listát, amit ilyen alkalmakra állítottam elő. A listát, ami minden pontjában magában foglalta az okokat, amiért kötelezően ki kell vernem a fejemből.
Mély levegő, széles mosoly.
Még utoljára meggyőződtem szoknyám feszességéről, ránctalanságáról, blúzom, fehér köpenyem makulátlanságáról, és viharosat sóhajtva benyitottam. Gyors leszek, amennyire csak lehet.
De…
Hol van?
Értetlenül mentem vissza a nővér szobába. Elmondták, az utolsó vendég a menyasszony volt. Ideges lettem. Már-már napi szinten kérdezi meg, hogy mikor engedjük ki Mr Russo-t, és ha azt válaszolom, hogy biztosat még nem mondhatunk, a következő kérdése egyből az, hogy esetleg nem vihetné el, csak úgy, megmutatni a várost, a családi fészket stb-stb, hátha visszatérnek az emlékek. Természetesen, minden próbára nemet mondtam.
Erre jön, és elviszi, csak úgy, miközben még annyi teszt vár rá, miközben pont most betegedet le valami vírustól? Remek menyasszony az ilyen.
Mappámat szorongatva, idegesen csörtettem vissza a szobába. Az ágy végéről leakasztottam a kórlapot, és sietve áttanulmányoztam. Szóltam a nővéreknek, hogy a biztonság kedvéért kutassák át az épületet, hátha csak elkódorgott, de nem nagyon…
Hangja meglepett. A pillanatnyi düh porát egy pillanatra lesöpörte lelkemről, és egy kicsit megnyugodtam. De még mérges voltam. Egy egészen kicsit.
- Jó napot. Mégis mit…csak nem egy Hershey csokit láttam az előbb a kezében? – kérdeztem kissé élesen, ahogy az anyukák szólnak a fiukra, ha valami csintalanságon kapták őket. Korábban a gyerekosztályon dolgoztam, megy nekem a feddő hangsúly, és rájövök, ha valaki füle mögött vaj lapul. Mr Russo, én is voltam gyerek…
- Azt látom. Ha van ereje gazdátlanul kódorogni a folyosókon…- sóhajtottam fel, és az ágya mellé léptem. – Hamarosan cserélni kell…- jegyeztem meg az infúziós tasakot vizsgálgatva. Ellenőriztem a branült a karjában, majd elővettem a köpenyzsebemből a lázmérőt, és a szájába dugtam. – És hogy van? Valami javulás az emlékek terén? – kérdeztem szórakozottan, miközben a nyakára simítottam a kezem, keresve a verőeret. Órámra pillantva, ajkaim hangtalanul mozogva számlálta a másodperceket. Remek.

Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeVas. Márc. 10, 2013 5:29 pm

-Fogalmam sincs miről beszél Ms Law. Betartom a diétát, ahogy azt magácska előírta. – De amint lekerül a diéta a kartonomról, már riasztom is Kirsten-t. Biztos finomakat főz, elvégre az anyákban kódolva van a főzőtudomány. A fejemben úgyis felvázoltam már egy heti étrendet, bármelyik percben beeshet. Minden szabad percét nálam tölti és tudom, hogy azért mert a fia vagyok és szeret, de csak nyűg a nyakamon. Sztorizgat, telenyomja a fejem mindenféle emlékkel, képekkel prezentálja a történeteket és azt várja tőlem, hogy mosolyogva bólogassak. Szeretném visszakapni az emlékeim, de csak azokat, amik a szüleimre vonatkoznak és szeretnék új emlékeket kapni Peyton-tól. Semmi másra nincs most szükségem. Michelle is megérti majd, hogy már nem érzem azt a tüzet, mint régen.
-Nem kódorogtam, Marvin sétálni akart. – Simítottam végig az állványon vigyorogva. Nem tudom, milyen ember volt a régi Gideon, de az újjal semmi bajom sincs. Vicces, de olykor, ha a helyzet azt kívánja komoly és megfontolt. A szüleimet még nem kérdeztem, de nyilván hasonlóan viselkedhettem az amnézia előtt. – És meglátogattam néhány beteget. Tudja, hogy van ez. Ha az ember híres… – Libbentettem el szemem elől tincseimet, rávillantottam egy ellenállhatatlan mosolyt és feljjebb tornáztam magam az ágyban. A párnát a hátam mögé gyűrve feküdtem, karjaim a testem mellett pihentek és amikor Peyton mellém lépett, ujjaim a combját cirógatták.
Épp belelendültem volna, ha nem nyomja a mandulámig a lázmérőt. Komolyan, felnőtt férfi vagyok, dugja a hómon alá, ne a számba. Egyáltalán saját hőmérőm van? Nem is akarok belegondolni.
-Muszáj a számba dugni a hőmérőt? – Forgattam meg a nyelvemmel és ráharaptam. Na így mérd meg a lázam. Napok óta jól érzem magam, már nem émelygek és nem érzek késztetést arra sem, hogy a WC fölött görnyedjek hosszú perceken át. – Jól vagyok. – Csúsztattam a zsebébe a hőmérőt és mocorogni kezdtem, amikor ujjait a nyakamra szorította. Egyserű rutin mozdulat, amit egy orvos végez a páciensén. Csakhogy nálam mostanában ezek az egyszerű dolgok is sokkal többet érnek. Főleg, ha ezeket Peyton csinálja.
Annyira finom illatot árasztott a csuklója, hogy legszívesebben magamra rántottam volna. Agyon vissza csókolnám, addig, amíg nem könyörög levegőért. A fantáziám kellően meglódult, ahogy elképzeltem ebben a köpenyben. Csak a köpenyben… belibben az ajtómon, haját fújja a szélgép, csábosan pillog rám, én meg a nyálamat csorgatom. Istenem, ha tényleg szeretsz, megvalósítod ezt az álmomat.
-Hogy? – Néztem rá értetlenül. Csak szófoszlányokat hallottam. Elvonta a figyelmemet ez a nagyon is élethű fantáziálás. – Nincs. Semmire sem emlékszem. A nevemet tudom és nagyjából ennyi. Ja és még azt is, hogy szerettem focizni és utálom a kelbimbót. Igen, gusztustalan… – Doboltam ujjammal a térdemen. – Kellenek az új emlékek. Nem tudom, mennyire akarom a régieket. Tudja, a menyasszonyom szép és kedves, na és biztos oka volt annak, amiért eljegyeztem. De nem villanyoz fel. – Vallottam be kertelés nélkül. Nem tagadom, Michelle valóban gyönyörű és igényes nő, de a szép külső engem nem hat meg. Az új Gideon-t sokkal inkább érdekli a szerény, félénk és bájos Peyton Law.
Kihúztam a fiókot, miután szememet jó pár percig legeltettem rajta, kivettem a csokoládét, letörtem belőle egy csíkot és felé nyújtottam.
-Túl jól ismer már. Legalább kóstolja meg. Eszméletlen… – Mosolyodtam el, félrehúzódtam az ágyon, megpaskoltam a frissen mosott ágyneműt és vártam, hogy helyet foglaljon mellettem. Szeretném, ha leülne… nagyon szeretném.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeVas. Márc. 10, 2013 7:51 pm

- És Marvin a...- pislogtam rá az állványra. Marvin az állvány. - Miért pont Marvin? -kérdeztem kíváncsian, köpeny zsebemből előkotorva a mindenes noteszomat, és mint aggasztó tünetre, utaltam a megszemélyesített infúziós rúdra. - Másnak is adott talán nevet? - pillantottam rá, közönyös, kérdő tekintettel. Lehet valami utórezzenése a fejsérülésre. Mindenesetrenem árt utánajárni...
Habár ha a poén szemszögéből állnék a kérdéshez... szélesen rámosolyogtam, ahogy eligazgattam a kötést és a tűt a karján. Nem hétköznapi fickó. Eset. Ezt akartam mondani. Eset. A kómás betegek mindig érdekesebbek, akár amnéziásak, akár nem. És a rezidensek körében igazi csodaszarvasnak számít. Főleg a huszon egy-néhány éves lánykák körében. Gyakran látom őket beosonni, ilyen-olyan átlátszó indokokra hivatkozva, majd paprikapiros arccal, idióta mosollyal távozni a szobából. Jobb ha nem ismerem meg a párbeszédet, ami lezajlik ott, habár pletyka formájában úgyis eljut hozzám. Terrmészetesen alaposan kiszinezve. Ezt elosztottam ezerel, és arra jutottam, hogy legeljebb egy laza flörtről lehetett szó, minek célja egyedül annyi, hogy zavarba hozza a lányokat.
Nekem is kijutott akkoriban az ilyenekből. Illetve most is...Gideon részéről, ám nem gondolom többnek annál, ami. Egy unatkozó férfi percnyi szórakozása.
Mert menyasszonya van.
- Valóban. Akartam is szólni, hogy fogyasztja a munkaerőt. A rezistensek és az ápolónők valahogy mindig a maga kórterménél leragadnak és nem jutnak tovább. - csóváltam meg a fejem rosszallóan, tollammal finoman cirógató kezéree koppintva.
Ügyesen leplezve, hogy érintése igenis meglódítja szívem rohamát, hogy az adrenalin dobszólózik érfalam kötőszövetén... hogy combomon az a bőr részlet repetáét sírdogál... erős vagy Peyton, sőt mi több, hatalmas. Nem kezdesz kómából frissen rántott, amnéziás beteggel. Nincs rád hatással az ilyesmi.
Vaskosat hazudtam önmagamnak.
- Tiszta, ha erre céloz. Tegnap magam mostam le az összeset...ráadásul betegenként egyet használunk. - forgattam meg a szemem, és a rögtönzött pulzus kalkuláció után, gondosan felírtam minden értéket a kórlapra. - Akkor ezzel rendben vagyunk...valami panasz? Migrén, szédülés, hányinger...szapora légzés, fázékonyság? - emeltem rá pillantásom a jegyzetekből. Lassan külön fejezetet szentelhetnék neki... meg perrsze az összes többi betegnek is.
- Foci? - pislogtam rá. - Amerikai, vagy a hagyományos? -kérdeztem egyből, hogy meséljen még. Ezzel is mélyül az információ, és tudatosítja magában személyisége apróbb vonásait. De azis biztos már hogy a régi, az igazi Gidon többet nem tér vissza. Hasonlíthat rá az új, de egy az egyben nem kapják vissza a szerettei.
- A menyasszonya nagyon szép nő. És kedves is. Időre van szüksége, hogy ismét megimserje. Nincs szerelem első pillantásra. - mosolyodtam el halványan. A halvány mosolyt még remekül tudoom hazudni. Az igazival már gondok akadnak. Azonban a csipetni káröröm ellenére is felüvölt bennem a józan ész. Sokkal könyebb dolgom lenne, ha a továbbra is vonzónak tartanáa barátnőjét. Nem hitegetném magam fals reményekkel, nem kapnám magam hiábavaló álmodozásokon, nem kalandozna felé a tekintetem, ha megpillantom. Elfelejteném, és arra koncentrálnék, aminek értelme is van. A gyerek, a betegek, a válás...a munkám. Az lenne a legjobb, ha az orvostudománynak fogadnék örök hűséget, nem pdig egy újabb férfinak, egy újabb kezelhetetlen helyzetnek... kímélném magam.
- Szereti a csokoládét...ez is valami. - nem vettem tudomást az ágypaskolgatásról. Szépen odahúztam egy görgős széket, közvetlenül mellé, és hátradőlvve a csokiba haraptam. - Megértem miért lépett le. A diétás koszt néha tényleg nagyon meredek...- forgattam meg a bokám a magassarkúban. Nyakam a háttámlának támasztottam, és lehunyt szemmel szopogattam a csoki szeletet. Szünetet tartok, úgy döntöttem. Kijár ez az öt perc...
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeHétf. Márc. 11, 2013 7:21 pm

-Marvin az infúziós állványom. Könnyebb volt úgy magammal hurcolni, hogy elneveztem. – Kár lenne magyarázni és nem is akarom. Egyszerűen úgy éreztem magam a kórteremben, mint Tom Hanks a Számkivetettben. A Wilson név nekem is tetszett, de ennél kreatívabba akartam lenni.
-Nem tudom, hirtelen jutott eszembe ez a név. Csak úgy jött… – Magyaráztam vállat vonogatva és összeszűkült szemmel figyeltem, ahogy előkapja a kis noteszát és vadul írkál bele. Most azt hiszi megőrültem? – Ácsi, nem vagyok huzatos, ne írja le azt, hogy bediliztem. Semmi bajom. És nem, másnak nem adtam nevet. – Emeltem égnek a tekintetemet. Már szórakozni sem lehet anélkül, hogy az embert totál idiótának se néznék?
-Nem tehetek arról, hogy én vagyok ennek a kórháznak a lelke. – Mosolyodtam el pimaszul. Tényleg nem tehetek arról, hogy olyan sokan megfordulnak a szobámban. Tegnap délután Mrs Tudor és Mrs Blanckett látogatott meg, magyaráztak valamit egy játékról. Kámaszutra, ja nem, kanasztra. Kanaszta… igen,valami kártyajáték és boldogan megtanítanak rá. Igazán értékeltem ezt a kedves gesztust, de kártyázni sosem szerettem. Aztán a múlt éjszaka befutott rég nem látott cimborám Garrett is. A szomszéd szobában lakik, alkoholista, de csempésznek be neki egy kis üvegben mindig. Áthozta, iszogattunk, én bealudtam, ő reggelre eltűnt. Kótyagos fejjel keltem, megkaptam a gyógyszereim, kihánytam őket. Elkezdődött a baj… talán a szesz volt az oka majdnem kiszáradásomnak.
-Pontosan erre gondoltam. Maga a számba dugdossa őket állandóan, ki tudja honnan húzták ki mielőtt idehozta volna. – Belegondolni sem akarok. Nem is kellett volna felvetni ezt a témát. Jobb lett volna, ha meghagyom jótékony homályban.
Kedvemre cirógattam a combját, de rácsapott a kezemre. Most miért kellett ezt így? Én csak ki akartam fejezni szeretetemet, mert ahogy látom, megtörhetetlen a páncélja. Pedig én szeretnék beférkőzni az alá a páncél alá. Szeretném közelebbről megismerni, így amikor felemlíti a menyasszonyom, csak dühösen fújtattam. Igen, valóban szép és valóban kedves, de mit tegyek, ha nem áll fel tőle a cerkám? Ellenben itt áll mellettem, hozzám sem ér és nyugtalanul fészkelődöm az ágyon. Mi ez, ha nem vonzalom?
-Michelle csodás nő és biztos van valaki, aki értékelni fogja ő. Ebben biztos vagyok. Mostanában azonban valaki más érdekel. – Sokatmondóan pillantottam fel rá, bár fogalmam sincs észre veszi e monológomban a lényeget. Neki szántam, senki másnak. Tényleg akarom Őt.
-Azt nem tudom, de fociztam. Nyilván az hagyományosat, mert nem vagyok egy kettes szekrény típus. Most meg pláne nem. Leeresztettem ezalatt az egy év alatt. Van a kórháznak konditerme? – Magam sem gondoltam komolyan ezt a kérdést, de muszáj volt feltennem. Ha valami isteni csoda folytán mégis van, azonnal lemegyek, hogy egy kis izmot pakoljak magamra és végre elnyerjem a figyelmét. Nem esett túl jól, hogy nem mellém ült, hanem valami fránya kemény székre. A nők szeretik a kisportolt felsőtestet.
- Szeretem a csokoládét, de másra nem nagyon emlékszem. – Közelebb ültem hozzá és onnan sandítottam rá, miközben a csokit majszoltam. Annyira szép, hogy az már szinte fáj. A haja, a pisze orra, az ívelt ajkai. Egész nap bámulnám.
-Férjénél van Ms Law? – Bukott ki belőlem a kérdés minden előjel nélkül. Meg kell tudnom, miféle akadályok gördülnek elém meghódításában. Egy férj azért elég nagy hegynek számít, de nyilván van törés rajta, ahol mint a víz, beszivároghatok.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeHétf. Márc. 11, 2013 9:19 pm

- Maga. Korábban maga értékelte őt. Ne lepődjön meg, ha most is magától várja ezt el...- vontam vállat, és kedvesen rámosolyogtam. - Még csak most ébredt fel, pár hete. A véleménye, és az érzései hamar változni fognak. Időre van szüksége. Ki tudja? Hamarosan talán visszakapja az emlékeit, és minden úgy folyik majd a saját medrében, mint régen... - sóhajtottam csendesen, bátorítóan megszorítva karját. Reméljük így lesz. Reméljük, erre minél hamarabb sor kerül, mert ha így villantja rám a mosolyait, így keresi a társaságom, és...és valljuk be, néha szó komoly flörtbe bonyolódik velem, még a végén komolyan beleesek. Az egyszerű, egysíkú vonzalomnál jóval magasabb dimenziókba ugrik majd amit érzek iránta. Nem szerelem ez, nem sorsszerű találkozásból fakadó, önámító vonzalom. Egyszerű szimpátia. Megnyerő, rendes fickó Gideon. Csak rosszkor találkoztunk. Ha mások a körülmények, nem is lenne kérdés, hogy teljes testfelülettel belezuhanok, és mint éretlen bakfis álmodozok róla, vizitről vizitre járkálva...
De van itt egy pár bökkenő. Történetesen, hogy a betegem. Valamint egy még nagyobb szakadék: vőlegény. Vőlegény, csupa nagy betűkkel.
És igazából tökéletesen együtt érzek Mitchell-el. A pasija nagy nehezen felébred a kómából, ideáig még az sem volt biztos, hogy életben marad, de gyakorlatilag mindenki iránt,( ebbe még egy infúziós állvány is beletartozik) nagyobb érdeklődést mutat, mint a jövendőbelije felé.
- Ez normális. Az csoda, hogy segítség nélkül tud járni egyáltalán... -csóváltam meg a fejem. - Különben pedig nem panaszkodhat...- vontam vállat közömbösen. Közömbösnek akartam tűnni, de igenis maradtak még nyomai annak, hogy Gideon a baleset előtt valóban egy szép szál deli legény volt...és alkalmam is volt rácsodálkozni vizsgálatok alkalmával. Na erre jó, ha valaki orvos. Minden zegzugról tudomása van...bár néha komolyan el tudnék tekinteni ettől a részletes rátekintéstől. - Van egy rehabilitációs központ a másik épületben. Az udvar másik oldalán. Majd szólok az egyik nővérnek, hogy kísérje el...talán én is magára nézek. Nem árthat. - mosolyodok el. Akármi történhet egy edzés alkalmával. Túlerőltetheti magát...elájulhat...stb... igen, egészségügyi okai vannak csak, amiért én a szabadidőm rááldozva meglátogatnám...
Kérdésére meglepetten pattannak ki a szemeim, és döbbenten bámulok fel rá. Már a nyelvemen van egy elutasító, csípős válasz, hogy ugyan mi köze neki firtatni a magánéletemet, mikor a nyugodt kórterem csendjét, Michael Jackson Billie Jean-je verte fel.
Egy " elnézést" motyogva, a telefonomba merülve szaladtam ki a szobából. Öt perccel, egy heves szóváltással, szitok áradattal később (amit Gideon néma filmként végignézhetett az üvegezett, hangszigetelt ajtón át) igencsak paprikás hangulatban tértem vissza hozzá, és huppantam le a székemre.
A férjem volt. Percekig, csak némán, szikrázó tekintettel meredtem magam elé, szerencsétlen ki telefonkámat szorongatva. Majd feleszméltem, és egy fejrázással visszatértem a jelenbe. Félig. Még mindig nagyon mérges voltam.
- Ne haragudj, mit is kérdeztél? - pillantottam rá bocsánatkérően. - Oh, a férj...nem...illetve igen. De hidd el, ha rajtam múlik már nem sokáig. Fogalmam sincs most miért meg hogyan kapott észbe, de hónapig húzza az egészet. Egy hét alatt ellehetne intézni a válást, de csak ül a papírok felett és vár a csodára. Ráadásul a gyerek is...és ugye a betegek...hogy még véletlenül se legyen nyugodt a délutánom... - vettem egy mély levegőt, de a telefon ismét megszólalt. Már hüppögve nyomtam ki, és próbálgattam kikapcsolgatni, de sehogy nem akart elhallgatni a kis mütyűr.
Pont most értem el arra a pontra, amire egy fél évvel korábban kellett volna rájönnöm. Az életem egy hihetetlenül nagy katyvasz, egy pocsolya. Minden összevissza hever egymás hegyén, hátán és nem tudok napirendre térni egyik dolog felett sem, mert minden hihetetlenül el van cseszve. Még én is. De főleg Lance. Meg ez a rohadt telefon, hogy mi a búbánatért nem hajlandó kikapcsolni?

Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeSzer. Márc. 13, 2013 5:06 pm

Nem fogalmazhatok ennyire félreérthetően. Miért nem lehet elsőre megérteni, hogy semmi vonzódást nem érzek a menyasszonyom iránt. Nem pattognak szikrák köztünk, nem vonz mágnesként. Semmit nem érzek. Még csak meg sem rándul a gatyámban. Ellenben valahányszor meglátom Peyton-t, uralkodnom kell magamon és legalább hat réteg takarót magamra húznom. De megnyugtat a dolog, mert még mindig működik, egy év kihagyás után.
Most is érzem ezt a bizsergést, pedig csak a karomat szorította meg. Az előbb is végigfutott rajtam valami különös érzés, amikor ujjaival a verőeremet kereste a nyakamon.
-Találkozott már a menyasszonyommal? Nem hiszem, hogy az idő nagy segítség lenne. – Húztam el a számat és tovább majszoltam a csokoládét. Kellett ez nekem. Mármint az édesség. Nem emlékszem milyen voltam régen, de nyilván volt otthon egy kis fiókom, tele mindenféle finomsággal. Vagy ha nálam nem is, anyáméknál biztos volt dögivel. Furcsa, hogy egész életemet velük éltem le és most egyikükre sem emlékszem. Hiába telnek a napok, nem megy. Igyekszem, mert látom Kirsten arcán a fájdalmat és már belesajdul a fejem, akkor sem vagyok képes egy emlékfoszlányt előcsalogatni velük kapcsolatban.
A rehabilitációs központ említése jobb kedvre derített. Most már nem fognak unalmasan telni a napjaim. Komolyan sok nekem ez a fekvés. Nem is értem, hogy bírtam ilyen sokáig. Nyilván valami mozgást belevittem a mindennapjaimban, különben nem lettem volna olyan izmos, mint azokon a képeken, amit anyám dörgölt az orrom alá. Szeretnék megint úgy kinézni, de jelen pillanatban egy literes megtöltött palack tartása is a nehezemre esik. Most meg úgy festek, mint Christian Bale a Gépész című filmben. Annyira azért nem drasztikus az izmok elvesztése, de hajlok feléje.
-Igazán köszönöm Ms Law, de szeretném visszakapni a régi testemet. – Mosolyogtam rá harminckét foggal és néhány pillanatig elidőztem bájos vonásain. El nem hiszem, hogy valakinek ne szúrt volna szemet a szépsége. Szeretem hallgatni, ahogy beszél, szeretem a hangját, mert valamiért megnyugtat. Szeretem a nevetését, mert engem is mosolyra fakaszt és képes leszek féken tartani gyerekes énem, amikor telt ajkai vonallá préselődnek. – Nem kísérne el inkább maga? Mégis csak az orvosom és ha újra kell éleszteni vagy szájból szájba kell lélegeztetni… magában bízom. – Töröltem meg a számat eltűntetve róla a csokoládé nyomokat. Felnőtt ember vagyok, de amióta felébredtem, az étkezési szokásaim lecsökkentek egy gyerek szintjére. Még szerencse, hogy beszélni képes vagyok és nem kell ceruzát és papírt ragadnom.
Sejthettem volna, hogy a téma kényes és nem is akartam tovább firtatni a „férjnél vagy e” témát, de önkéntelenül is feltornáztam az ágyon, amikor a telefonja megszólalt. Próbáltam leolvasni a kijelzőről, ki lehet az, de olyan hirtelen pattant fel és tűnt el a másik szobában, hogy a plafonra emeltem a szemeimet. Amikor ismét ránéztem, hevesen gesztikulált, ideges mozdulatokkal sétált és bennem csak egyre nőtt a tudat. Seggfej egy férje lehet…
Csendben, szememet le sem véve néztem, ahogy visszajön hozzám és leül mellém és ugyan ilyen némasággal hallgattam végig, amit mond. Szóval tényleg férjnél van. Hogy is hihettem azt, hogy szabad utam van a szíve felé. Ez azért lelombozott. Meg az utána következő mondatok is. Gyerek is van. Még jobb… Tetves féreg lehet, ha Peyton így reagál a telefonhívására. Közelebb csúsztam hozzá az ágyon, óvatosan elvettem tőle a telefont, szétkaptam és kivettem az akkumulátort belőle. Így keresd te mocsok. Aztán begyűrtem a párnám alá és álla után nyúlva magam felé fordítottam.
-Én mondom neked, egyáltalán nem éri meg. Mellesleg van egy ügyvéd barátom. Azt hiszem Peter a neve. A vezetékneve nem ugrik be, de majd anyám megmondja. – Töröltem le hüvelykujjammal a könnycseppeket. Kedvem lett volna megcsókolni is, de az már kicsit sok lett volna és nem vagyok az a típus, aki kihasználja az összetört szívű nőket. Inkább vigaszt nyújtok nekik és amikor megerősödnek, akkor teszem meg a szükséges lépéseket.
De Peyton annyira más, mint a többiek és annyira vágyik a törődésre, amit ez a seggarc nem tud megadni neki. Mire észbe kaptam, már magam mellé húztam az ágyra és saját magamat is megleptem, mennyi erő és bátorság volt bennem.
-Kérsz még csokit? – Nyomtam tenyerébe a csokoládé maradékát és szívesen lemondtam erről az édes élvezetről, ha újra láthatom mosolyogni.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeSzer. Márc. 13, 2013 9:21 pm

- És most tesz? - kérdeztem hirtelen. - Megmondja neki, hogy ennyi volt? - pillantottam rá szelíden. Mást végül is nem tehet. Nem olyan mint én. Mert egyedül szerény személyem képes inkább némán szenvedni egy kapcsolatban, mai nem működik, mintsem, hogy kerek perec kijelentsem, hogy vége, és szembenézzek a tényekkel. Inkább ülök, és várok a csodára. Mentem a süllyedő hajót, kerülöm a közelgő jéghegyet, de nem megy, mert...mert nem lehet. El kéne fogadnom nem erőltetni a dolgokat. Sokkal könnyebb, és kevésbé fájdalmas életem lenne.
Elgondolkodva néztem rá. - Maga katona volt. A katonák nagyon jól...karban vannak tartva. Kemény munka lesz megint felépítenie azt a testet...- jegyeztem meg elmerengve. Aztán észbe kaptam és elmosolyodtam. - De persze, ha eléggé motivált nem lehetetlen. - tettem hozzá bátorítóan. Semmi sem az. - Csak módjával...nem szeretném szívszélhűdéssel visszakapni a sürgősségin. - jegyeztem meg komolyan. Akármi megtörténhet. A nagy igyekezetben túlhajszolja magát, és ne feledjük el, hogy egy betegről van szó, aki egy évig feküdt öntudatlanul. Gyengébb kicsit mint az átlag, könnyebben eléri a határait, könnyebben fárad, kevesebbet bír. Ez idővel változik, de azt hiszem tényleg jobb ha nem egy kezdő medikust küldök el vele. Első alkalommal legalábbis. Aztán mikor előírtuk az edzéstervet, hogy mit szabad, mit nem, már bátran és nyugodt szívvel bízom másra is.
- Szájból szájba mi? - vigyorodtam el a gondolatra. Nem lenne ellenemre, ha...nem! Peyton verd ki a fejedből...a képet is, a gondolatot magát is. Nem, nem fantáziálhatsz össze-vissza egy betegről. Sokkal nagyobb felelősség terhel téged annál.
Kezem magától lendült előre, és öntudatlanul simított végig Gideon alsó ajkán, letörölve az utolsó kis makacs barna foltokat is. Egy apró pillanatig szótlanul szemléltem művem, majd magamhoz térve, zavartan fordultam el, és hebegve próbáltam magyarázatot adni tettemre. - Csoki...csokis volt, és én...elnézést...
Ezt a békés állapotot borította fel a telefon. Rosszabbkor nem is jöhetett volna.
Ingerülten csörtettem vissza a terembe. Nem is tudom miért jöttem vissza. Miért? Normális válaszokat nem találtam rá. Vigaszt kerestem, valakit, aki meghallgat, és aki ha nem is ért meg, de legalább figyel. Ezt vártam én Gideontól.
Csak tudnám mire föl? Barátok vagyunk mi? Ismerősök? Egyszerű beteg- orvos viszony van közöttünk, és bár részemről ez kezd tovább is mutatni, tudom, hogy semmire nem megyek az ostoba vágyódással.
- Sajnálom, hogy ezt rád zúdítottam... nem akarlak még ezzel is terhelni...- motyogtam még mindig a telefonnal küszködve, mikor kivette a kezemből a kis készüléket, és ügyes mozdulatokkal szétszerelve, működésképtelenné téve.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Egy darabig nyugtom lesz. Remélem nem fogja Lance a kórházat is zaklatni. Lesz néhány keresetlen szavam hozzá, az is biztos.
Halványan, erőtlenül elmosolyodtam, mikor letörölte a könnyeimet. Szégyelltem is magam, nem mertem eddig ránézni, de ez a mozdulat annyira kedves volt, és természetes, hogy pillantásom hirtelen rebbent rá. Szemeibe. Ajkaira, amiket percekkel ezelőtt, még csokifoltok tarkítottak. Megcsókol?
Nem... nem voltam csalódott, de megnyugodtam kicsit. nem kell tartanom tőle. Bár szeretném, hogy közeledjen felém, ez most a legutolsó amire szükségem lehet. Vagy a legelső? Meneküljek egy másik kapcsolatba, legyen az alkalmi akár? Felejtsek így? Vagy inkább másszak ki a napra és keressek barátokat?
Mire feleszméltem, már mellette feküdtem, szorosan a közelében a kórházi ágyon. Gyógyszer és csokoládé illat keveredett az övével, kellemes elegyet alkotva. Meg tudnám szokni. Lehunyt szemmel lélegeztem be, vártam, hogy idegesen verdeső szívem lecsillapodjon, és léphessek tovább.
- Nem...edd csak meg..- mosolyodtam el, és teljesen felé fordultam fektemben. Az ágy nem volt elég széles kettőnknek, így félig rajta terpeszkedtem, egyik kezemet mellkasán nyugtattam. Éreztem minden lélegzetvételét, ha nagyon csendben lettünk volna, szívének dobbanása is elért volna hozzám.- Túl rendes maga Mr Russo. - jegyeztem meg csendesen. - Pedig én csak tűkkel bökdösöm és lázmérőket, meg keserű pirulákat nyomok le a torkán...
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeSzomb. Márc. 16, 2013 11:07 am

Szóval én sem vagyok közömbös a számára. Legalábbis ez a kis akciója a csokival a számon ezt engedi következtetni. Már nem is emlékszem, ezelőtt miről beszélt nekem, egyedül csak arra tudtam figyelni, hogy kontroláljam valahogy meglódult szívemet. Olyan gyorsan vert a bordáim között, hogy attól féltem egy pillanat múlva feladja és megáll egy kis pihenőért esedezve. Nagy levegőt vettem és elmosolyodtam. Szerettem volna magamhoz húzni, érezni finom illatát, a közelemben tudni, de nem tettem semmit. Csak ültem mellette, lábaimat egymáson pihentetve, kezeimet erőszakosan az ölembe szorítva.
-Semmi baj, a memóriám nem a régi. Holnapra lehet elfelejtem amit mondtál. – Mosolyodtam el. Valljuk be, ez valóban megeshet. A memóriám soha sem lesz a régi. Bár félek attól, hogy az egyik nap felkelek és amit eddig sikerült összeszednem, azt is elveszítem.
Lejjebb csúsztam az ágyon egy kicsit és cseppet sem lepődtem meg, amikor úgy helyezkedett, hogy félig szinte rajtam volt. Átkaroltam és mélyen magamba szívtam bódító illatát. Sosem éreztem ennél finomabb illatot. Elég volt egy apró korty belőle és teljesen lecsillapodtam. El tudnék így feküdni az életem hátralévő részében, de lesz még egy menetem Michelle-el. Nem való hozzám és becsapni sem akarom, mert jobbat érdemel nálam.
-Nem tudom, miért mondod ezt. Nem emlékszem arra, milyen ember voltam. Lehet erőszakos voltam és utálatos. Állatokat kínoztam és azért álltam be katonának, mert elegem lett az állatokból és inkább embereken folytattam a kínzást. – Akár ez is előfordulhat. Fogalmam sincs, a régi Gideon milyen volt. Elképzelhető, hogy már rég megragadta volna az alkalmat arra, hogy letámadja és maga alá gyűrje meztelenül ezen az ágyon vagy legalább megcsókolta volna. Az új énem azonban türelmes és kivár. Egy darabig biztos, ameddig türtőztetni tudom magam. Nem akarom elijeszteni, mert lehervadna széles vigyorom, ha többet nem látnám és másik orvosra bízná a gyógyulásom.
-Ha nem kell, akkor megeszem. – Bevettem a csokit a számba, élveztem, ahogy szétolvad a nyelvemen, lecsúszik a torkomon és selymessége megtölti üres hasamat. Ma valahogy nem vágytam a reggelire. Azt hinné az ember, hogy egy magánkórházban kényesen ügyelnek az ételekre, de ki kell ábrándítsak mindenkit. Ez rohadtul nem így van.
-Szereted még? A férjedet? – Ha már őszinték vagyunk, meg kellett kérdeznem. Mert nyilván ez így van. Nem viselné meg annyira ez az egész, ha nem érezne még valamit aziránt a húgyagyú iránt. Persze nincs beleszólási jogom, mert nem ismerem a fazont, de ha egyszer szemtől szembe áll majd velem, a szart is kiverem belőle. – Csak mert látom mennyire megvisel. – Ujjaim önkéntelenül is haját és arcát cirógatták, mintha ezzel letörölhetném róla vagy kiszakíthatnám belőle a kétes és fájdalmas gondolatokat. Ehhez azonban kevés vagyok és ha valóban szereti még a férjét, akkor esélytelen is gyenge próbálkozásom.
Léptek zaja szűrődött be az ajtó résein át és megmerevedve bámultam a tömött fa bejáratot, hátha valaki látogatási időn kívül is zargatna, de szerencsére a cipősarkak koppanása egy idő után elhalt, így megkönnyebbülve húztam közelebb magamhoz Peyton-t, hogy orromat hajába fúrva belélegezhessem finom illatát.
-Tegeződjünk. Legalábbis, ha kettesben vagyunk. Unom ezt a magázódást. – Söpörtem ki arcából néhány odatévedt barna tincset és megbabonázva néztem telt ajkait. Mennyi az esélye annak, hogy felpofoz vagy eltol magától? Fogalmam sincs, de ha nem próbálom ki, egy életre megbánom. És mire feleszmélhetett volna, ajkaim már az övét csókolták. Lustán, lágyan, felfedezően furakodott be nyelvem a szájába és simított végig az övén, hogy aztán vad táncba kezdjenek. Ujjaim hajába markoltak, nyakszirtjénél tartottam fogva. És csak csókoltam és csókoltam, kifulladásig.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeSzomb. Márc. 16, 2013 3:55 pm

- Ezt nehezen hinném.- motyogtam lustán. Nem tudhatom, igaz. De nem akarom elhinni, hogy Ő ilyen is lehet. Kegyetlen, erőszakos, szadista. Akit mások kínja szórakoztat. Aki örömét leli a fájdalom, a vér, a halál látványában. Aki mint egy gyerek az üveggolyóval, játszik emberek és állatok életével. Aki egy életpályát épített erre a perverzióra. Aki a szenvedésre alapozta sorsát, lelkét és munkáját hajtotta a halál igájába. - Mást meséltek a szülei, és a barátai, amíg kómában volt. Nem lett volna ennyi látogatója és jóakarója, ha valóban a szadizmus hajtaná. - jelentettem ki komoly meggyőződéssel a hangomban. Tudtam, hogy ez nem lehetséges. Nem lehet az ilyesmit a szimpátia, és a lehengerlő mosoly könnyű álarca alá rejteni. Az ilyesmi kiszivárog, az emberek tudomására jut, ha nem is pont tudatosan. Azonban Gideon közelsége nem nyugtalanít, nem feszélyez. Hazudtam, persze. Igenis zavarban vagyok néha, de ez olyasmi, amit könnyen vállalok, mert tudom, hogy nem húzódik az egész mögött semmi rossz, vagy beteges.
- Hogy szeretem-e? - ismételtem meg a kérdését elgondolkodva. - Nem tudom...- gondolatban hátraléptem, és laikus szemmel, objektív fejjel néztem végig azon a kapcsolaton. Kamasz szerelem. Középiskolás románc, hosszú párkapcsolat, ami az egyetemen folytatódott. Házasság, boldogság, derű, de csak pillanatnyi emelkedő közös életünk lejtőjén. Mert az egyetem második évében komoly zuhanórepülésbe kezdtünk. Aztán a megcsalás. Kalapáccsal vertek rá az önbizalmamra, rommá zúdult minden amit eddig valósnak hittem, a hitem, a reményem, hogy helyrehozhatjuk. De aztán felébredtem, és megláttam azt a poklot, amit magunk köré építettünk. Viták, ajtócsapkodások, felesleges karcok egymás lelkén, égető súrlódások, kényelmetlen pillanatok.
Ekkor döntöttem, úgy, hogy vége. Ez volt az utolsó csepp a tengernyi pohárban. Több fájdalmat nem tudtam elviselni, sem a testem, sem a szívem nem tud tovább gyötrődni. Szenvedek én, szenved ő is. Más különben miért csalt volna meg? Ő hamarabb ráébredt, mint én. Nem hibáztatom.
De a válókeresetet beadtam. Pontosan fél éve. Múlt hónapban már le kellett volna zárni az egészet. A házon, a kocsin, az állatokon, egyéb ingósságokon elosztoztunk. De mi tartja vissza? miért nem írja alá az elismervény? Miért húzza az időt? Miért nem hagy elmenni?
- Azt hiszem. De nem akarok vele lenni. Csak kínlódtunk egymás mellett, és nekem nem erre van szükségem. Elég volt. - sóhajtottam végül mosolyogva. Hiába szeretem még, nem tudom megmenteni azt, ami közöttünk volt. Késő és ezt jobb lesz neki is belátnia, mert ezzel csak fájdalmat okoz nekem, meg magának.
De ezt az egész aggodalmat Gideon érintése elnyomja. Lehunyt szemmel, szinte csodáért rimánkodva hagyom, hogy magához öleljen, ujjai a hajamat, arcomat cirógassák. Nem érdekelt, ha a kopogó léptek tulajdonosa benyit.
Most felcserélődtek a szerepek. Ő volt aki bár öntudatlanul is, de segített, és én voltam aki, rá szorult. Mint egy terápia.
- Nem bánom... - motyogtam halkan. Hangom tompa volt, ahogy gondolataim is. Simogatása elringatott, karja megtartott, támaszt adott.
És a következő pillanatban már ajka az enyémet kereste. Viszonoztam csókját. Öntudatlanul tettem így, nem kezeltem valóságként a pillanatot. A nővérszobában fekszem, egy ágyon, elnyomott az álom, és a fantáziám meglódulva a valóság apró morzsáit összetákolva egy émelyítően édes képet vetít elém. Markomba gyűrtem pizsamáját mellkasán, húztam magamhoz közelebb. Szívem pedig szökni akart, kiszakadni bordáim fogságából.
Aztán feleszméltem. Tágra nyílt szemmel tértem öntudatra, jöttem rá, hogy ez a valóság. Gideon Russo, megcsókolt. Biztos ez? Igen. Ajkának lenyomata, lélegzetének párája még ott pihen a tudatom legszélén, még érzem ölelő karját a derekamon, még úgy is, hogy már régen kiugrottam az ágyból, és hátra sem nézve menekültem ki a kórteremből.
Akkora hülye vagyok. Annyira hatalmas nagy liba.
A nap gyorsan telt el. Két vizitet odáztam el, és bíztam idegen orvosokra. Azt mondtam rosszul érzem magam. Haza akartak küldeni, de maradtam. Viszont Mr Russo szobáját messze elkerültem.
Szívem így sem nyugodott, agyam zakatolt, és ami a legrosszabb szégyelltem magam, annak ellenére, hogy valamiféle, heves izgalmat is éreztem gyomrom legmélyén. Olyat, amit évek óta nem.
De estére úrrá lettem a gyávaságomon, és hét órakor, már én mentem a szokásos vizitre. Napnyugta volt, a nap sugarai narancsosra festették a szobát. Bőröm egy árnyalattal sápadtabb lett, pedig a szívem a torkomig kúszott. Nehezen szedtem a levegőt. -Hogy van Mr Russo? - kérdeztem széles műmosollyal, közönyösen, mintha semmi nem történt volna, órákkal ezelőtt. De tudom, nem úszom meg ennyivel...ezért jobb, ha én kezdek neki. Nem szeretem ha számon kérnek, mégis ez csúszott ki először a számon. - Sajnálom. - ezt pedig veheti akárminek. Hogy kirohantam, hogy visszacsókoltam, hogy nem maradtam, hogy elszöktem...
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeCsüt. Márc. 21, 2013 5:38 pm

Néhány percig tartott csupán, de addig a mennyországban voltam. Puha ajkai vonzottak, mint a mágnes és amikor a markába gyűrte a pizsamámat, hogy közelebb tudjon magához, elöntött a nyugalom. Még sem csaltak meg az érzéseim, ugyan úgy akar engem, ahogy én őt. Ez nyilvánvaló. Ha nem így lenne, már rég eltolt volna magától vagy legalább felpofozott volna. De nem tette és ezen felbuzdulva karjaimat birtoklón a dereka köré fontam. Bárki ránk nyithatott volna és ez csak még jobban fokozta a vágyamat irántam. Illata bódítólag hatott a fejemre, kóvályogtam a hirtelen jött intenzív érzéstől és minél többet akartam belőle. Levegőért kapkodva húzódtam el tőle, csupán néhány pillanat erejéig de ez pont elég volt neki ahhoz, hogy kiszabadítsa magát öleli karjaim közül és eltűnjön a kórteremből.
Agybéna üzemmódban néztem utána, ledöbbenve. Kielégítetlen vágyam ott tombolt az ágyékomban, vérem a fülemben dobolt, szívem a bordáimat verte. Villámként hasított belém a felismerés… soha többet nem látom majd. Egyetlen apró hiba volt csak - valószínűleg ő hibaként éli meg azt, amit én nem – és nekem sikerült egy életre elkergetnem magam mellől. Amíg „csak” az orvosom volt, láthattam minden nap. Flörtölhettem vele vagy eljátszhattam a hős lovagot, most viszont ennek vége és a kórházban töltött csodálatos napjaim elmúltak. Letaszítva érzem magam a pokolban. Sehol egy ismerős és sehol egy jótét lélek, akik kirángatna belőle.
Órákat töltöttem az ablakban ülve, felhúzott térdekkel, mellettem Marvinnal, aki ha beszélni tudna, valószínűleg sörrel és mogyoróval kínálna. Betegre itatna és hátba veregetne, amiért volt bátorságom ahhoz, hogy megcsókoljam. Ehelyett áll mellettem, érzem, ahogy a gyógyító folyadék bekerül a vérembe, de semmi változást nem észlelek. Elcsesztem a dolgot…nagyon is elcsesztem.
Minden ajtónyitásra felkaptam a fejem és csalódottan fordultam vissza az ablak felé, szememet a városi forgatagon tartva, amikor ismeretlen orvosok léptek be hozzám. Szóval így állunk. Lepasszolt valaki másnak. Történt valami, aminek talán nem kellett volna megtörténnie és nincs benne annyi, hogy elém álljon. Félreismertem talán? Reménykedni tudok abban, hogy nem.
Úgy telt el a nap, hogy hol az ágyban fetrengve babráltam a darabokban heverő mobiljával, hogy az ablakban ültem és úgy tettem, mintha észre sem venném a hozzám érkező orvosokat. Ami azt illeti, nem volt kedvem egyikkel sem beszélni, sőt senkivel sem, de Kirsten, vagyis az anyám bejött hozzám délután és mosolyt kellett varázsolnom elgyötört képemre. Meg is jegyezte, hogy letörtnek látszom és egyből arra asszociált, hogy talán egész hátralevő életemben idegenként fogom kezelni őt és apát is. Én persze megnyugtattam, hogy csupán arról van szó, már nem bírom sokáig bezárva ebbe a luxus börtönben. Megnyugtatott, hogy amint lehetőség adódik rá, azonnal visznek is haza.
Haza… fogalmam sincs, hol van az otthonom. Nem tudok majd úgy hazamenni, hogy minden apró kacatban felismerem életem egy apró mozzanatát, mert tudom, hogy nem így lesz. Még a szüleim sem képesek nekem emlékeket varázsolni. Pedig Kirsten próbálkozik, nagyon is, de még ő sem mindenható. Így amikor elment, a sok beszédtől legyengülve feküdtem az ágyamban. Fárasztó órákon át bólogatni és úgy tettetni, mint egy emlékfoszlány az eszedbe jutott volna.
Pontban hét órakor, az ajtóm ismét kinyílt, én mégsem éreztem késztetést arra, hogy odakapjam a tekintetem. Biztos voltam abban, hogy újabb ismeretlen arc néz majd velem szembe. Aztán meghallottam a hangját és olyan hirtelen fordultam hozzá, hogy abba beleszédültem. Távol állt tőlem, sápadt volt és kimért. Pont mint amikor először találkoztunk.
-Jól vagyok. Csak egy kicsit csalódott. – Vágtam egy grimaszt és kinyitottam a számat. Vártam a lázmérőt, összekulcsolt ujjaimmal babráltam, de nem érkezett meg a számba a fémes érzés. Ekkor fordultam meg és halásztam elő a mobilját. Az ágy végébe dobtam, a lábaimon pihent az apró ketyere.
-Ezt itt felejtetted. – Mondtam érzelemmentes hangon, mintha ez a néhány óra számomra semmitmondó lett volna. Mintha nem gondolkodtam volna az agyamat szárazra. Beszélni akartam, számon kérni, mert tényleg dühített, hogy becsaptam saját magamat, de megelőzött. Nem számítottam arra, hogy bocsánatot kér.
-Azt sajnálod, hogy megcsókoltalak vagy azt, hogy kirohantál? Mert nem mindegy. – Húztam fel szemöldökömet, nyeltem egy nagyot és máris éreztem tenyerem nedvességét, fejbőröm bizsergését. – Mindenesetre jó tudni, hogy így reagálsz a váratlan eseményekre. - Gonosz akartam lenni, de miután kimondtam, már meg is bántam. Nem tudnék neki fájdalmat okozni. Alig néhány hete ismerem, mégis alapjaiban változtatta meg a világomat. Már csak az a kérdés, hagyja e ugyan ezt nekem is. Engedi e, hogy kiszabadítsam a toronyból, ahová a bezárták.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimePént. Márc. 22, 2013 6:36 pm

Volt alkalmam, időm és egy kevés bátorságom átgondolni a történteket. Igaz az utóbbiért kénytelen voltam a szomszédba csörtetni, és egy adag nyugtatóval rásegíteni, hiszen, kába voltam, és még mindig alig bírtam felfogni, hogy ami történt, tényleg megtörtént.
Megcsókolt. Gőzölgő teám mellett, megbeszélésen, vizit közben, gyógyszer adagolásnál, műtétre készülve, valahányszor eszembe jutott, ujjaim kénytelen kelletlen alsó ajkamhoz simultak, kitapintották, és meggyőződtek róla, tényleg.
Mindannyiszor sóhajtva próbáltam a feladatomra visszakoncentrálni. Sikertelenül. Állandóan felrémlett ahogy magához szorít, és szinte ismét éreztem magamon ölelő kezeit, lélegzetét arcomon… Erőnek erejével tartottam magam távol tőle, pedig tudtam, hogy előbb vagy utóbb mégis kénytelen leszek találkozni vele. Kínos lesz. Fájdalmas, nyomorúságos…
Mindent egyszerre éreztem amit évek óta sokáig nem. Elsősorban boldog voltam. De ezért a boldogságért lelkiismeret furdalás is gyötört, büntetni akartam magam, azért amit érzek. Amit ő érez. Amit tettünk. Amit tennem kellett volna, de mégsem tettem.
Visszacsókoltam. Buzdítottam, és elismertem, ő is vonzó számomra, hogy lehet esélye…reményt adtam neki, aztán kirohantam. Elmenekültem, gyáván, és másra traktáltam a viziteket, hogy átgondolhassam mit akarok, mit érzek…hogy időt nyerjek. Rettegtem mi vár rám, és tudtam, hogy minél tovább húzom, annál rosszabb lesz.
Mindenre számítottam. Szemrehányásra, számonkérésre, keresztkérdésekre, csalódottságra, fájdalomra, könnyekre (részemről elsősorban) és mély-mély depresszióra. Sejtettem ám, hogy nem kellene igent motyognom. Sejtettem ám, hogy ez a házasság az idegeimre megy majd rá. Sejtettem, tudtam, hogy ép lélekkel és idegekkel nem szabadulok meg Lance-től. Most egy érzelmi zsákutca vagyok.
Ennek a levét pedig elsősorban Gideon issza meg.
Hétkor, ennek teljes terhével lelkemen léptem be hozzá. Kezeim a köpeny zsebembe süllyesztettem, torkomban dobogó szívvel vártam a reakcióját. Hogy mit mond. Hogy néz majd rám. Mit olvashatok ki a szemeiből.
Megvetést, a gyávaságom miatt?
Csalódottságot, mert nyilván nem erre számított? Mert mást kapott, mint amit elképzelt?
Értetlenséget?
- Köszönöm…-motyogtam. Óvatosan közelebb lépve hozzá, elvettem a telefont, és a köpenyembe süllyesztettem. Aztán ajkam rágcsálva, szavakat, magyarázatokat, mentségeket keresgélve léptem egyik lábamról a másikra. Ideges voltam.
- Azt sajnálom, hogy…- fogtam bele, a magyarázatba, de megjegyzése megállított a gondolatmenet közben. Döbbenten, kissé megbántottan meredtem rá. Tudod mit Russo? Tégy egy szívességet, és kapd be.
- Igen, így reagálok, ha egy betegem megcsókol, miközben épp a válásom körülményeit ecsetelem neki. Pontosan így reagálok, ha valaki, szinte ismeretlenül próbálkozik be nálam. Ha valaki egyáltalán bepróbálkozik. Őszintén Gideon, te mit tettél volna a helyemben? – kérdeztem, és idegességem ingerültségbe csapott át. Remegtem a dühtől, és tényleg úgy éreztem nem ért meg. – Mit kellett volna tennem? Magyarázd el kérlek, hogyan kellene reagálnom minderre. Mit vártál úgy teljesen őszintén? – hangom vádló súlya mögött ott van a kimondatlan kérdés. Hogy azonnal szétteszem a lábaim, és durr neki? Ilyennek ismert? Valóban? Ez szomorú.
De erőt vettem magamon. Átléptem idegességemen, és lehuppantam mellé, az ágyra. – Nézd Gideon. – kezdtem bele csendesen. Kezem a karjára simítva. – Kedvellek. Nagyon is. Jobban, mint kellene, és ezt nem fogom letagadni. Azonban…- itt jön a kínos de. Az okok, amiért ez nem működhet köztünk. Az okok, amiért vissza kell utasítanom. A fájdalmas tények. A kegyetlen valóság. – Azonban ennek, köztünk…nem lenne hosszú jövője. A te menyasszonyod, az én férjem… - ráztam meg a fejem. – Az orvosod vagyok, felelőséggel tartozok érted. Ebbe ez nem férhet bele. Sajnálom. Tényleg. – motyogtam lehajtott fejjel, és karját megszorítva felálltam. Nyomorultul éreztem magam, de tudtam, hogy jót cselekszek. Nem magammal, de vele. Még akkor is, ha ezt ő most nem látja. Később belátja, hogy igazam van és könnyebben túl lép majd rajta. A talpamon hintázva, még mindig köpeny zsebre dugott kézzel álltam az ágya mellett. Mennyire lenne idétlen, ha most elvégezném a szokásos vizsgálatokat? Nagyon is. Inkább hallgattam, és vártam a válaszára. Akármi jöhet még.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeVas. Márc. 24, 2013 1:23 pm

Nem tudom, miféle érzés kavargott bennem, de cseppet sem voltam nyugodt. Nem ismerem régi önmagam, fogalmam sincs, hogyan kellene reagálnom erre az egészre, de úgy érzem, még mindig a lehető legjobban viselkedem. Dühös vagyok, ezt nem tagadom, de próbálom megérteni, mit miért tesz és én mit miért teszek. Mert számomra most még ez is új.
-Elég finoman próbálkozom hetek óta Peyton. Nem hiszem el, hogy nem vetted észre. Vagy egyáltalán nem jöttél rá abból, ahogyan beszélek vagy viselkedek veled. – Felültem az ágyban, lábaimat lelógattam az ágyról és az a néhány négyzetcenti, ahol a lábujjaim találkoztak a hideg márványlappal bőven elég volt arra, hogy lenyugodjak egy kicsit. – Nem menekültem volna el az biztos. Mire volt jó ez most? Egész nap nem jöttél be, csak mert félsz a szemembe nézni. Attól félsz, hogy megint megpróbálom? – Néztem fel rá, komótosan felálltam az ágyról és az ágy végébe indultam, pontosan oda, ahol ő állt, de fáradt voltam, elnyűtt és ideges. Két lépés után visszaültem az ágyra és vártam. Kapkodó légzéssel figyeltem, ahogy felém indul és leül mellém. Kezét a karomra fektette és minden vágyam az volt, hogy ujjai után nyúlhassak, megszoríthassam, de erőt vett rajtam a csalódottság és nem tettem.
-Semmi olyat nem kellett volna tenned, amit nem akarsz. Nem tudom, milyen ember voltam, de az új Gideon nem erőszakolt volna rád semmit sem. – Néztem a távolban lenyugvó napot, narancsos fénye betöltötte a szobát, az egész nap érezhető feszültség súlyosan lógott a levegőben a fejem felett.
Fájdalmas csend telepedett a szobára, szólni nem tudtam, pedig kétszer is kinyitottam a számat, hogy félbeszakítsam, de egy árva hang sem tört fel a torkomból. Megbénított a gondolat, hogy talán most látom utoljára. És mindezt miért? Egy ártatlannak tűnő csók miatt.
-Állandóan Michelle a téma. Mikor fogod már fel végre azzal a csinos kis fejeddel, hogy soha az életbe nem fogom feleségül venni. Egyszerűen képtelen lennék rá. A régi Gideon nyilván látott benne valamit, de az újat cseppet sem érdekli. – Húzodtam el tőle és tényleg, nagyon keményen küzdöttem az ellen, hogy ne mutassak az ajtóra. A kijárat arra van Ms Law.
Tudtam vagy is valahol mélyen vártam, mikor talál újabb kifogást arra, hogy köztünk semmi sem lehet. Azt hiszem, kettőnk közül én vagyok a bátrabb és valóban kockára tettem volna mindent csak azért, hogy velem legyen. Kettőnk közül én vagyok az, aki minden szívbaj nélkül felrúgja a gondosan megalkotott törvényeket és akadályokat.
Nem tudom miféle érzéseket lehetett leolvasni az arcomról, de nyilván ez is közrejátszott abban, hogy Peyton felállt mellőlem. Düh keveredett csalódottsággal, a lehető legdurvább elegyet alkotva.
-Nyilván akkor most szeretne megvizsgálni Ms Law. Ne fogja vissza magát. – Ismét visszatért a tegeződés. Pedig annyira utálom, de máshogy nem tudom kifejezni magam. Csak az orvosom akar lenni, semmi több. Nem tudom mennyi ideig fogom bírni ezt, de végül elérte a célját.
-Siessen, mert a menyasszonyom bármelyik percben itt lehet. – Forgassunk nagy kést egymás szívében, ez már úgyis annyira megy mindkettőknek. A párnának dőltem, kinyújtott lábakkal vártam, hogy elvégezze a szokásos rutin vizsgálatokat, de minduntalan az járt a fejemben, hogy tennem kell valamit. Nem hagyhatom így lógva az egészet.
Vártam, türelmesen, néma csöndben, amíg elvégzett minden vizsgálatot és amikor már azt hitte, fellélegezhet, könyöke után nyúltam, erősen megszorítottam és visszafordítottam, mielőtt elmenekülhetett volna. Feltérdeltem az ágyban, még így is magasabb voltam, mint ő és anélkül, hogy bármi előjelét mutattam volna elkövetkező tettemnek, ajkaimat durván, erőszakosan tapasztottam övéire. Isten tudja mennyi ideje csókoltam már, a szám bizsergett, a nyelvem fáradtan siklott az ő nyelvén.
-Most mond, hogy semmit nem akarsz tőlem és esküszöm, a saját életemre, hogy többet nem látsz. – Az anyám emlegette már egy másik kórház lehetőségét, de mindig csak legyintettem rá. Hát most itt az alkalom. A kérdés csak az, Peyton mit akar.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeSzomb. Márc. 30, 2013 5:12 pm

- Nem. - ráztam meg a fejem, és homlok ráncolva keresgéltem a szavakat. Kezeim tördeltem, fürkészve merültem bele Gideon tekintetébe. Milyen szemei vannak. Olvadt csoki barnák. Sötétek, és mélyek. Csalódottságtól fénylenek. Tudom, hogy csalódott bennem. Én is magamban. Nem az vagyok akinek hitt, vagy remélt. Tudtam én, hogy nehéz eset vagyok, de ennek a levét is ő issza meg. - Attól tartottam én csinálok valami hülyeséget...- például, maradok. Megint megcsókolom. És akkor már nyakig benne vagyok, letagadhatatlanul... és így nem? Felsóhajtottam. Megint jó mélyre kevertem magam körül a sz.rt.
Rémülten indultam meg felé, mikor láttam, hogy feltápászkodik, azonban léptei imbolyognak. Lehuppantam mellé az ágyra. A parkettát bámulva némán hallgattam szavait. Mit mondhatnék? Így is elég nyomorultul érzem magam, jobb ha nem rántom magam még mélyebbre. Így is sejtem, hogy napokig fogok ezen rágódni. Mit kellett volna tennem, mit tehettem volna még, és hogyan, mit mondhattam volna...áhh előre fáj a fejem tőle.
Szóra nyitottam a számat, hogy megmagyarázzam neki miért is olyan valós az aggodalmam, hogy miért is gondolom azt, hogy bár most még nem, de később talán ismét Michelle lesz az etalon... Ha visszatérnek az emlékei, az a rengeteg régi-új információ mindent elsöpör majd. Engem is.
De jobbnak láttam nem vitatkozni. Nem lesz ismét régi Gideon. Az új van, és az új, engem akar. Megborzongtam. A gondolat megmosolyogtatott. Vannak tények, amik lehet nem változnak.
Lehunyt szemmel vettem elő a köpenyzsebemből a lázmérőt. A kezébe adtam. Most nem dugom a szájába. Ha eddig panaszkodott érte, felőlem dugja ahová akarja.
- Ha magának ez jól esik Mr Russo. - suttogtam halkan, és folytattam a munkám. Vérnyomást mértem, pici zseblámpával világítottam a szemébe...amit kell, de alig-alig figyeltem arra, éppen mit teszek.
Ha neki jó ez, hát tegye. Nem elég, hogy így is nyomorultul érzem magam, még egyszer megforgatja bennem a bugylibicskát. Rendben. Elhiszem, hogy mérges, csalódott, kiábrándult...de ez nekem sem könnyű.
Éppen ezért nem fogom elnézni, hogy Gideon, idétlen kamasz módjára taposson belém. - Mr Russo, a vizsgálat alatt, kérem tartózkodjon a kicsinyes megjegyzésekről. - rá sem pillantva dolgoztam tovább. Ezzel még egy kicsit meg is könnyíti a dolgomat. Bár vérzik a szívem, mégis mérges vagyok rá...irtózatosan.
- Mi van már...? - mordultam fel ingerülten, mikor megragadta a karom. Nem akartam maradni. Felbosszantott, fel kell hívnom a férjem, amíg tart a hecc, hogy megsürgessem a válást.
Azonban valami egészen mást kaptam mint amire számítottam. Csókja meglepett, de nem húzódtam el. Viszonoztam, és ebben benne volt minden. Főként a düh, és nyilván ettől sikeredett olyan hosszúra és szenvedélyesre de semmiképpen nem akartam, hogy vége legyen...
- Oh ugyan...- sóhajtottam, mikor elengedett, és lábujjhegyre emelkedve megcsókoltam. - Nem vagyok egyszerű eset...de te is elég makacs vagy...-jegyeztem meg végül, kicsit elhúzódva tőle. És most? Most mi lesz?
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeSzer. Ápr. 03, 2013 6:21 pm

Ellenkezésre számítottam. Durva ellenállásra, esetleg pofonra vagy arra, hogy a hátam a kemény ágyba süpped majd. Valahol azért mélyen, a lelkem egy zugában reménykedtem abban, hogy érzéseim viszonzásra találnak. Kicsit ugyan meglepett az az ingerült felmordulás, ami a csókom előtt történt, de annyira nem érdekelt. Nem szegte kedvem, így minden probléma nélkül csókoltam meg és adtam neki ultimátumot.
-Való igaz, kicsit erősen fogalmaztam. Nem tudtál volna lerázni. – Féloldalas mosollyal térdeltem még mindig az ágyon és örömmel nyugtáztam, hogy a hirtelen felindulásból elkövetett tettem mégsem sült el rosszul. – Tudom, hogy nem vagy egyszerű eset, de azt hiszem, jól vettem az akadályokat. – Ültem a sarkamra, aztán szépen elfeküdtem az ágyon. Egész fitt vagyok, de azért néha még érzem, hogy nem vagyok az igazi. Bár fogalmam sincs, a régi Gideon miket tűrt el.
-Szóval, most akkor végre megcsókolhatlak anélkül, hogy eltűnnél egy fél napot? – Kérdeztem, ajkam vonallá préselődött, fürkésztem szemeit, hátha ki tudok valamit olvasni belőle, de nem igazán sikerült. Magam mellé rántottam az ágyra, félrehúzódtam, hogy legyen helye és átkaroltam a vállát.
-Ha tényleg akarod, felbontom az eljegyzést Michelle-el. – Mondtam komolyan és bár napok óta ezen kattog az agyam, nem gondoltam volna, hogy lesz elég bátorságom kimondani. Biztos vagyok benne, hogy Michelle ki fog akadni, sírni is fog és talán összetör néhány olcsó, ócska vázát a kórteremben. Tényleg igyekeztem megkedvelni, átlátni a barbie baba külsőn, de egyszerűen nem tudtam. Éles kontraszt áll Michelle és Peyton között és ha választanom kéne. Áh, napok óta tudom kit választanék.
-A férjed… miért nem akarja aláírni a papírokat? Megjegyzem én sem engednélek el olyan könnyen. – Simítottam végig arcán kézfejemmel és belecsókoltam a hajába. Lance helyében foggal körömmel harcolnék és elég jól csinálhatja a fazon, ha még mindig házasok. Rohadtul zavar a helyzet, de valami biztos történik majd, ami megoldja ezt a problémámat is. Addig meg koncentrálok Peyton-ra. Ujjamra csavargattam csokoládé barna fürtjét, szabad kezem ujjhegyével a kaján zongoráztam. Meg tudnám szokni ezt a nyugalmat. Tulajdonképpen egész jó helyet fizetnek a szüleim. Vagy talán Michelle fizeti? Fogalmam sincs, de anyám beszélt már áthelyezésről. Nem akarok elmenni innen, de talán megkönnyíteni a helyzetünket.
-Peyton, könnyebb lenne neked úgy, ha másik kórházba kerülnék? – Ültem fel és lenéztem a lányra. – Csak mert ha ettől neked jobb lenne, megkérem anyámékat, hogy vitessenek másik helyre. Majd azt mondanám, hogy molesztált a doktornő. – Gonosz vigyor terült szét a fejemen, beletúrtam a hajamba és kicsit távolabb húzódtam. Van nála minden, amivel ölni lehet, de legfőképpen a sértődött nőtől félek.
-Vicceltem na, de tényleg megtenném. – Odahajoltam, megcsókoltam, magamhoz húztam és nem engedtem. Még akkor sem, amikor a kilincs lenyomódott, de hívatlan vendégem fent akadt a csukott ajtón.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitimeCsüt. Május 16, 2013 5:52 pm

Nyomorultul éreztem magam. Igazán, ennyire még sosem vesztettem el önmagam. Annyira szeretném megint azt a laza, nyugodt, energikus nőt viszontlátni a tükörből. De nem, ehelyett egy karikás szemű, sápadt, gondterhelt némber pislog vissza rám. Nyakamon a gyerek, a válás, a rengeteg beteg, az ügyelet és most már Gideon gondja is. Hogy bírom ezt?
- Szóval vegyem úgy, hogy üres fenyegetés volt csak? – ráncoltam a homlokom, de szám sarkában mosoly bujkált. – Gyerekes. Mr Russo, nagyon gyerekes…- csóváltam meg a fejem és megcsókoltam. Megint. Százszor, ezerszer, amíg lehet.
- Ne gondold. Még lesznek. És vannak is. Például a férjem. Ő azért elég komoly akadály. Vagy a menyasszonyod, Michelle. – emlékeztettem óvatosan. Igen, unalmas lehet, hoyg mindig nála kötünk ki, de a hangsúlyt nem is erre helyeztem. Rengeteg dolog áll előttünk. És ez csak a töredéke.
- Igen. – sóhajtottam fel fáradtan, és felmásztam mellé az ágyra, a karjaiba bújtam. Lehunyt szemmel szívtam magamba közelségét, arcom a mellkasába fúrtam. Jó volt ez így, nagyon is. Nem akaródzott kibújni a kis idillből ami körülöttünk épült.
- Örülnék neki, tudod jól…- sóhajtottam álmatagon. – De nem tudom mi lenne a helyes. Egyikünk sem akarja megbántani Michellt. Óvatosan kellene közeledni felé…- súgtam halkan. Nem akartam hozzátenni, hogy nem is biztos működik ez köztünk. Nem akartam elrontani a kedvét, vidámnak tűnt. Tulajdonképpen nekem sem volt hangulatom a borongós megjegyzésekhez. Elfáradtam, és ez most ütött ki rajtam. Legszívesebben elaludtam volna, itt a karjaiban. Ráadásul a hajam birizgálta. Még egy nyomós ok…
- Nem tudom. Ragaszkodik olyasmihez, amit nem lehet megjavítani. Tudod, mint amikor lomtalanítasz. Találsz egy nagyon jó kis farmert. De már kinőtted, jócskán, mégis megakarod tartani, mert az emlékek hozzákötnek. Ez már egy ideje nem működött közöttünk. Neki előbb feltűnt. – tettem hozzá keserű fintorral. Legszebb jelei ennek akkor mutatkoztak meg, mikor rájöttem, hogy megcsalt. Ez ellebbentette a függönyt, és tiszta rálátást kaptam házasságunk kihalt torzójáról. Nem megy. Nem kell erőltetni.
Szemeim döbbenten pattantak ki. Hosszú ideig csak néztem rá. Könnyebb lenne? –Fogalmam sincs. – homlokráncolva gondoltam végig. – Az igaz, aggódok amiatt, hogy milyen józan döntéseket tudnék hozni, ha rólad van szó. Az orvosok nem véletlenül nem kezelik a szeretteiket. Nagyobb a felelősség, az aggodalom, szóval az esély a hibára is. Én pedig nem akarom ezt megkockáztatni…- sóhajtottam fel nyújtózva.- Másfelől pedig... jóérzés, hogy a közelben vagy. Mármint… gyakorlatilag két lépésre az irodámtól. Örülnék ha maradnál. – jegyeztem meg nagyon halkan. Biztos van más megoldás is…remélem. Mármint kitalálunk valamit. Az is igaz viszont, hogy nem a világ reped ketté, ha egy másik kórházba költöztetik. Csak pár kilométer. Nem fényév.
- Molesztált a doktornő? Nocsak, ki csókolt meg kit a délelőtt? –ráncoltam a homlokom, és én is felültem. Nem voltam bosszús. Kimerült kicsit, de bosszús egyáltalán nem. Most ebben a percben úgy érzem, hogy nem is lehetne feldühíteni, semmivel sem.
Viszonoztam csókját, ujjaim marokra gyűrték pizsamáját, minél közelebb akartam magamhoz tudni. Nem akartam, hogy vége legyen. A kilincs hangjára viszont rémülten rezzentem össze. – Ki lehet az? – ráncoltam a homlokom és az ajtóra sandítottam. Az édesanyja? A menyasszonya? Egy nővér…? Oho, de kínos lett volna, ha benyithatnak. A gondolatra megborzongtam és újult erővel csókoltam meg. Kitalálunk valamit. Mondjuk…katétereztünk, vagy akármi.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you


Ajánlott tartalom

Egeret ide és lenyílik!



i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Empty
TémanyitásTárgy: Re: i'm in trouble, i'm sorry Ms Law    i'm in trouble, i'm sorry Ms Law  Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 

i'm in trouble, i'm sorry Ms Law

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Trouble Life
» Looking for some trouble tonight
» Trouble cake

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játékonkívül :: Archívum :: Archivált játékok-