Nyáron születtem és az anyukámat Barbarának hívják. Mint a babát, amit már évek óta nagyon szeretnék, de anya mindig azt mondja, hogy "azt hiszed a bőröm alól nő ki az a kibaszott pénz?" Meg azt is szokta mondani, hogy éppen olyan követelőző vagyok mint az apukám volt. A kibaszott apukám. Mindenre ezt a szót használja, és olyankor nagyon mérges. Szeretném ilyenkor megvigasztalni, és azt mondani neki, hogy semmi baj, én itt vagyok és szeretem őt, de elfordul, és kimegy a konyhába. Sokszor napokra eltűnik, ilyenkor Mrs Taylor szokott átjönni és ételt készíteni nekem, meg fürdővizet enged. Olyankor mindig játszhatok a kacsáimmal. Ha anya fürdet, akkor forró a víz és azt nem szeretem, olyankor sírok, ő meg mérges, és elfelejti a hamut lepöckölni a cigiről, beleejti a vízbe, veszekszik és siettet. Nem érti meg, hogy ilyenkor a zöld kacsának kell először fürödni, aztán a rózsaszínnek, végül a kéknek, és csak utána következhetek én. És nem tesz bele habfürdőt sem mint Taylor néni.Egyszer elmondta nekem, hogy az apukám villanyszerelő volt és a legjobb szakember a környéken. Amikor megkérdeztem miért ment el, a néni azt válaszolta, hogy soha nem is élt velünk. Nem szeretett engem? Nem is tudta, hogy a világon vagyok. Szerintem még most sem tudja. Anya nem szívesen beszél róla, mindig azt mondja, hogy "kibaszott nagy tróger volt és jobb is, hogy elhúzta a belét." Miss Robinson szerint nem szabadna ilyen csúnyán beszélnem, én meg nem nagyon értem miről beszél, én úgy beszélek ahogyan anyukám. Volt nálunk pár hónapja két öltönyös. Egy néni meg egy bácsi. Megnézték a szobámat, mindenféle kérdést tettek fel. Anyu szépen volt felöltözve, és nagyon lassan, érthetően beszélt velük. Még sosem láttam ilyennek. Megkérdezték tőlem, hogy milyen az anyukám, én meg néztem rájuk értetlenül és próbáltam kitalálni mire gondolnak. Nem értem a felnőttek miért tesznek fel olyan kérdéseket amire a válasz teljesen egyszerű. Amikor azt mondtam, hogy az anyukámnak Barbie szőke haja van, és hatalmas kék szemei, azt mondták nem erre kíváncsiak. Még inkább nem értettem őket. Magukkal vittek egy hatalmas fehér szobába és mindenféle kérdést feltettek nekem. Apukámról is, és Taylor néniről és Santanaról is. Na őt végképp nem értem miért. Megkérdezték, hogy szeretem e az anyukámat.
- Hát persze, hogy szeretem, hiszen ő az anyukám!-
Komolyan nem értem a felnőtteket, nem értem miért kérdeznek tőlem olyan dolgokat amiknek semmi értelme. Miért nem azt kérdezik mi a kedvenc mesém? Vagy hogy Mr Wilson a macim, akit a születésem napján kaptam a Dr Spoon-tól hogy érzi magát. Biztosan nagyon szomorú, hogy nem lehetek vele. Mr Wilson az egyetlen bizalmasom, neki mondok el mindent. Ha bánt valami, vagy ha valami jó történik velem. Mi ketten élünk át mindent.
Egyébként a hercegnős meséket szeretem. És amikor visszakérdeztem az öltönyöstől, hogy melyik hercegnőnek van világoskék ruhája, és szőke haja és hagyja el éjfélkor a cipellőjét, ő meg nem tudta a választ, na onnantól én nem bízom meg benne. Aki nem ismeri Hamupipőkét az nem jó ember. És aki nem jó ember azzal nem állunk szóba. Én legalábbis így gondolom, és Mr Wilson is egyetért velem.
Szeretek rajzolni. Anya amikor sok napra eltűnik mindig ott hagy nekem egy nagy tálnyi zsírkrétát és egy csomó üres papírt, és azt mondja rajzoljam tele mire hazaér. És én rajzolom. Őt rajzolom le, mint a legszebb hercegnőt, akit valaha láttam. Pedig tudom, hogy nem szeret, nem tudom miért nem szeret, én szeretem őt. Taylor néni szerint igenis szeret, de akkor miért nem ölel meg sosem, mint azok az anyukák a kislányaikat a tv reklámokban?
Hiányzik az apukám, azt hiszem minden nappal egyre jobban. Gyakran álmodom róla, és olyankor sosem tudom elképzelni milyen lehet, olyankor nincs arca. Egyszerűen csak apa illata van. És hozzábújok és ő átölel, és a háttérből anya mosolyog. Tudom, hogy csak azért álmodom ilyeneket mert este teleeszem a hasam mindenféle édességgel, ha Mrs Taylor vigyáz rám.
Anya mostanában azt mondogatja, hogy sok pénzt érek meg. Nem tudom mire gondol, de egyre jobban nem tetszik, amikor ezt mondja. Furcsán néz rám, és olyankor Lucas is vele van, akit nem szeretek.
Azt is mondja, hogy el kellene erről a környékről költözni, de ahhoz előbb munkát kellene találnia, és Lucas ilyenkor félelmetesen vigyorog és azt mondja neki, hogy "Előbb le kéne állnod az anyagról Barb!" Én meg értetlenül nézek fel a hercegnős rajzom mögül, éppen Ariel, a kis hableány haját rajzolom. Milyen anyag? Miről kell anyának leállnia? És persze amikor megkérdezem anyukámat a szokásos letorkolást kapom "ne üsd bele a kibaszott orrod minden szarba!"
És én visszahajolok a rajzom fölé, és nem ütöm bele. Miért nem szeret az anyukám? Milyen anyagról kellene leállnia? És miért érek meg én sok pénzt? Nem merem megkérdezni Mrs Taylort, valamiért nagyon félek.