I know you are no good, but you stuck in my brain...

- Nem Rob. Nem hiszem el, hogy ennyit nem tudsz megtenni. Mégis mi a jó édes francért nem tudod lemondani ezt a megbeszélést? Persze. Igen. Máskor sikerül, csak akkor nem, amikor erre a rohadt házassági izére kell mennünk. Hát cseszd meg, akkor elmegyek egyedül… - Hangom ideges, s egy pillanat alatt megszakítom a vonalat, majd az ágyra hajítom a mobilomat. Még hogy bent kell maradnia… Könyörgöm, ki a franc mondja meg neki, mikor ő a cég igazgatója? Érdekes, máskor mindig el tudja halasztani, vagy elküldeni a helyettesét, de most… persze, hogy nem. Azt gondolja, hogy nekem nincs jobb dolgom, minthogy hallgatni a szentbeszédet? Nem is akartam templomi esküvőt, nekem bőven elég lett volna, ha két tanúval összeadnak, aztán helló. De neeeem, hát kell az, annak megvan a feelingje. Na meg persze anyám is kiakadt volna, ha nem lenne meg Isten színe előtt a ceremónia… Ó te jó ég. Nekem is bőven lenne munkám, meg kéne írnom nem egy cikket, aminek kész kell lennie időre, de természetes, hogy az elsődleges most nem a munka. Úgy látszik, ezt csak én gondolom így és nem mindkettőnk. Most komolyan menjek el egyedül? Mégis miről beszélgessek egyedül ott a pappal? Kurva sok kedvem van hozzá, mit ne mondjak… Mindegy, elmegyek oda, ahova megbeszéltük a találkozót, és aztán talán letraktálom Gabrielt azzal, hogy mekkora egy idióta vőlegényem van, és valószínűleg azt is el fogom mondani, hogy nem is tudom, miért akarok hozzámenni, de mire hazaérek, rá fogok jönni, hogy ettől függetlenül még mindig a felesége szeretnék lenni. Már kívülről fújom a forgatókönyvet.
Felkapom magamra a kardigánom, fogom a Louis Vuitton táskám, és már indulok is a kocsi felé, hogy a megbeszélt időpontra ott legyek a parkban. Viszont rápillantok az órámra, és úgy gondolom, hogy akár gyalog is elmehetek, hiszen egyáltalán nincs messze tőlünk a Sunset Park, és a séta sosem árt… Lehet, hogy két percet késni fogok, de nem érdekel, most tulajdonképp semmi nem érdekel, nincs is kedvem az egészhez. Átmegyek az úton, és mire odaérkezem, már kellőképp lenyugszom, szóval a szökőkúthoz igyekszem, ahová megbeszéltük a találkozót. Imádom ezt a parkot egyszerűen.
Annyira szép, kidolgozott, gyönyörű minden egyes szeglete, hogy öröm idejönni. Kicsit tempóra kapcsolok, hogy ott legyek pontosan, mert igaz, hogy én nem a pontosságról vagyok híres, de azért mégsem kéne megvárakoztatni Gabrielt. Így sem tud róla, hogy egyedül érkezem, és nem Robbal, de hát… talán neki mindegy, hogy most egy embernek, vagy kettőnek mondja a dolgokat, nem? Nem tudhatom, sosem értettem én, hogy mi viszi rá az embert arra, hogy pap legyen. Még hogy evangélikus, oké… Na de hogy katolikus és cölibátust fogadjon? Te jóságos ég, nem is értem, hogy bírják ki, hogy egész életükben ne… khm. Sosem gondolkodtam azon, hogy apácának álljak, bár mindig is azon a véleményen voltam, hogy Isten szolgái elég nagy barátságban vannak egymással, és megteszik a másiknak, hogy ne kelljen magát sanyargatnia, még ha titokban is. Egyszer talán titokban meginterjúvolok egy apácát, vagy egy papot erről, és kiderítem, mi is az igazság.
Mikor megpillantom Gabrielt, odamegyek hozzá, és kicsit zavartan kezdek bele a mondandómba, ugyanis fogalmam sincs, hogy megegyeztünk-e a tegeződésben, vagy még magázódunk.
- Helló. – választom a köszönés olyan formáját, ami még elviselhető mindkét esetben is. – Egyedül jöttem, mert a drágalátos vőlegényemnek dolgoznia kell, szóval… remélem nem probléma. – nézek rá kérdő pillantással, és most csak reménykedem, hogy kiderül, hogy tegeződünk-e vagy sem. Elég gáz lenne letegezni anélkül, hogy ezt nem beszéltük volna meg. Na, ebből is látszik, hogy lélekben nem igazán vagyok ott ezeken a házassági szentszarokon. Ha megkérdeznék, mi volt az előző témája, akkor biztos gondolkodóba esnék egy jó ideig, és az is lehet, hogy a kérdés megválaszolatlan maradna részemtől…


• TAG: Gabe (: • SZAVAK: 603 • NOTE: hát, ennél lesz jobb... :$ :'D

I know you are no good, but you stuck in my brain...

Nem. Komolyan nem tudom felfogni, hogy miért állt papnak. Egyszerűen nem értem, hisz csak rá kell nézni. Tetőtől talpig egy nők álma, gondolom bárkit megkaphatna, ha nem lenne egyházi személy, de így kétséges a dolog. Már nem azért, mert nem lehet senkije, de azért… talán mégsem fog kurvázni, meg jó pár nőt felszedni, miközben ezt az egyház elég rendesen ellenzi. Vagy csak én gondolom így a dolgot? Mindegy is, nem folytatom tovább a gondolatmenetet, mert úgysem fogom felfogni ezt az egészet.
Mosolyára visszavigyorgom, ki is tudná megállni, hogy ne tegye?! Észreveszem, ahogy végigmér, de nem reagálok rá, mert hát már majdnem férjes asszony vagyok, vagy mi… Bár ha Rob ezt a munkamániáját tovább folytatja, akkor nem biztos, hogy lesz itt bármiféle esküvő. Valamit valamiért, ugyebár. Mondataiból kiderül, hogy tegeződünk, hála az égnek, így ezen már nem kell tovább agyalnom.
- Az anyósok? Te jó ég, ne is mondj ilyet, akkor nem úgy néznének ki az összejövetelek, ahogy. – forgatom meg a szemeim, miközben elindulok az irányba, amerre az előbb intett. Inkább bele sem gondolok, hogy mi lenne, ha Rob anyja és az enyém egy légtérben egy ilyen házassági előadáson lenne, mert valószínűleg ott nem lenne könyörület. Isten létezik, Isten megbocsájt, Isten szeret, és a többi szépség. Nem arról van szó, hogy én nem hiszek, de nem vagyok elvakult ilyen téren.
- Most oszlattad szét reményeimet álmaim esküvőjéről. Úgy gondoltam, hogy hintóval érkeznék, rózsaszínre festett lovakkal, és hát természetesen kicsit átfestettük volna a padokat, de hát, ha nem, hát nem. – mondom ironikusan, vállat vonva, mosollyal az arcomon. Ez egy másik esküvő lesz, és pontosan tudom is, hogy kié, aki nem más, mint a drágalátos húgom.
Elég nagy pink-mániája van ahhoz, hogy ezeket a dolgokat tényleg megtegye, de hát az ő házassága talán még arrébb van kicsit.
- Egyébként fehér vagy drapp díszítésre gondoltam, de ezt majd a virágos megoldja. Pink nem lesz, megnyugtatlak, és olyan túlzott nagy átalakításra sem kell számítani. Nem akarok nagy felhajtást… - Már előre rosszul vagyok a nagy sürgés-forgástól, jobb lenne, ha minél hamarabb túl lennénk ezen az egészen, aztán boldogan élünk, míg meg nem halunk. Bár azt kétlem, hogy ilyen zökkenőmentesen menne minden, de először legyünk túl ezeken a ceremóniákon.
- Miért lettél pap? – kérdezem hirtelen, mintha valami kérdezz-felelek játékot játszanánk. Azt hiszem, ez valami munkahelyi ártalom lehet, mert már megszoktam, hogy nem engem, hanem én szoktam kérdezősködni, ugyebár az interjúim során. – Bocs, munkahelyi ártalom. De ha már itt vagyunk, tényleg.. miért választottad pont ezt a hivatást? – nézek oldalra rá kíváncsian, és várom, mit reagál rá. Tudom, hogy nem vagyunk közel egymáshoz, mert hát mért lennénk, de hát, ha egyszer kíváncsi vagyok, akkor az vagyok és kész. Ha nem akar, nem válaszol rá, én nem kényszerítek rá senkit. Az övé a szabad akarat. Tulajdonképp lenne még egy-két dolog, amit szívesen megkérdeznék tőle, de hogy jönne már ki a számból a „van barátnőd?” kérdés? Még a végén azt gondolná, hogy rágerjedtem, vagy ilyesmi, pedig ez nincs is így. Jó, bevallom, nem rossz bőr, mert nem az, de nincs ilyesmiről azért szó. Amúgy is nem vakságot, csak hűséget fogadok, nem?! Igenis van jogom megnézni a férfiakat az utcán. Na jó, az már nem pálya, ha Rob is megnézi a nőket, de, na… Mindegy is.
- Nem ülünk be egy kávéra? – intek az ösvény melletti kis kávézóra, ami jelenleg szokatlanul üres. Ahányszor erre járok, nyüzsög az emberektől, de most elég pangás van, de nem is baj, legalább nincs nagy hangzavar. Ha Gabriel rábólint az ötletre, leülök az első asztalhoz, ha nem, akkor kíváncsian várom, mit szeretne.


• TAG: Gabe (: • SZAVAK: 586 • NOTE: ---

I know you are no good, but you stuck in my brain...

Mosolyogva veszem a reakcióját az előbbi „poénomra”, miközben a körülöttünk futkározó gyerekeket veszem szemügyre. Milyen gondtalanok, te jó ég. Semmi problémájuk nincs az életben, csak játszanak, esznek, alszanak. Néha jó lenne újra gyereknek lenni, vagy csak úgy lenni. Csak egy hétre. Vagy egy-két napra, már az is elég lenne. Az elmúlt napokban eléggé a munka rabjának éreztem magam, bár ez nálam elég általános. Naponta minimum két-három cikk, még így is, hogy én vagyok az aligazgatója a cégnek. Nem egoizmusból, de vannak, akik az én írásaim miatt veszik csak a lapot és én ennek nagyon is örülök, de a szabadság szó lassan nem fog szerepelni a szótáramban, és ez semmilyen szempontból sem jó. De nem sokáig fogom ezt csinálni nyilvánvalóan, és emiatt amúgy sem rúghatnak ki. Ha megtehetnék, sem tennék, mert Rick nagyon jól tudja, hogy még egy ilyet nem találna a helyemre, még ha annyi embernek is fáj a foga a posztomra…
Az illedelmes gesztusra biccentek, majd leülök, és érdekfeszítően hallgatom, amit mond. Nem tudom, hány ember van, aki ezt megkérdezte tőle, de az egyszer biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek megfordul a kérdés a fejében.
- Hiába, nagy valószínűséggel nagyon sokan nem mondanák meg az emberek közül, ha rád néznek, hogy pap vagy. Gondolom nem én vagyok az első, akiben felmerült a kérdés. – mondom, miközben oldalra sandítva figyelem a pincérnőt, aki billegteti magát össze-vissza és teljes fogsorral vigyorog errefelé, nagy valószínűséggel nem az én tiszteletemre. Na és ezt mégis hogy reagálja le? Azt hiszem, így „Isten szolgájaként” nem élhet a lehetőségekkel annyira, mint az összes többi férfi, de ezt már talán tapintatlanság lenne megkérdezni. Nem mintha a szégyenlősségemről lennék híres, de nem akarom így letámadni, mert még a végén félreértené a dolgokat, azt meg ki szeretné?
Nem tagadom, igazán nem rossz bőr. Sőt, nagy valószínűséggel az ágyban is perfekt lehet, mert hát… csak rá kel nézni, az Istenért. Az izmai is helyén, a feneke, hm… Cynthia, te jó ég!
Alig láthatóan rázom meg a fejem, hogy észhez térjek, és a kérdésére is tudjak felelni.
- Hogy mit szeretek? Talán rövidebb lenne a lista, ha azt mondanám el, mit nem szeretek benne. Majdnem mindent szeretek! Viszont csak olyan dolgokról írok, amiről hiteles forrásom van, nem szeretem a pletykákat feldolgozni, és a hamis dolgokat eljuttatni az emberekhez. Mellesleg elég sok beperelés járna az újságnak a sztároktól, bár így is érkezik naponta nem egy… De van, mikor már besokallok én is tőle. – sorolom a dolgokat, ezzel nem egészen a kérdésére választ adva, de talán kielégítve a tudásvágyát.
Ezután szemügyre veszem a felénk igyekvő felszolgálólányt, majd Gabrielre pillantok, és halkan felnevetek, próbálva a kezemmel eltakarni a mosolyomat. Hát ez… elég vicces, mit ne mondjak.
Elveszem az itallapot, majd a kávéknál kinyitva kinézem magamnak a megfelelőt.
- Egy Latte Macchiato lesz. És Önnek Atyám? – szegezem a kérdést a velem szemben ülő teli vigyorú férfinak, majd felsandítok a csajra, aki alig bírja leplezni meglepettségét, és csalódottságát. Nagyon erősen uralkodnom kell magamon, hogy ne törjek ki hatalmas röhögésben. Lehet, hogy ez szemétség volt felőlem, de muszáj volt letörölnöm azt a hatalmas vigyort az arcáról. Egyébként is, nem látja, hogy nővel van, és ha mondjuk a felesége lennék, vagy mit tudom is én?!
- Bocs, de… most nézz rá. Egyébként ha már itt tartunk, mit csinálsz másképp, mint a többi férfi? – utalok a nőkre ezzel, miután ő is rendelt, és érdeklődve várom a válaszát. Ha valami, hát ez aztán igazán érdekel, bár nem tudhatom, hogy igazat fog-e mondani, vagy sem. Talán le kéne tesztelnem, nem? Nem! Anyám borogass…


• TAG: Gabe (: • SONG: [You must be registered and logged in to see this link.] • NOTE: ne haragudj, hogy ilyen későn írtam...

I know you are no good, but you stuck in my brain...

Hát persze. Ismerve az embereket, nagy része inkább mástól kezd el érdeklődni, minthogy az illető elé odaálljon, és kérdezzen. Hát, ha valaki, én biztos nem az vagyok, aki ezt csinálja. Vastag bőr van a képemen, szóval nem igazán szoktam magam zavartatni ilyen téren, de ez az én szakmában nem is elengedhetetlen. Nem véletlen lettem én ám újságíró… Anno, a középiskola végén megkérdezte a tanárom, hogy biztos jó döntés-e ez? Tudom-e, hogy ebből a szakmából az emberek nagy része átgázol mindenki érzésein és életén? Hogyne tudnám? De akkor is és most is azt mondom, hogy nem feltétlen kell ezt csinálnia egyik újságírónak sem. Mindenkinek megvan a saját stílusa, és igen, nem egy olyan van köztük, akik a hirtelen felröppenő pletykákat máris hitelesnek írja, nem törődve azzal, hogy ezt egy egész világ tudja meg, még ha nem is igaz, akkor is. 
- A tüzet? Pedig, ha tudnád, mennyi tűz van bennem. – reagálom le, már reflexből is mosolyogva, de aztán egy kicsit zavarba jövök. Te jó ég, még a végén azt gondolja, hogy flörtölni akarok vele, pedig… pedig nem! Tényleg! Semmi ilyesmi szándékom nincs. Ha nem lenne vőlegényem, akkor talán, de így esélytelen a dolog. – Öhm.. nem úgy értettem. – toldom hozzá, hátha tudom menteni egy kicsit a helyzetet, de azt hiszem, most már teljesen mindegy. Kimondtam, szóval ez van… 
Mikor Gabriel mit sem zavartatva magát reagál a pincérnőnek, kicsit meglepődöm, de már megérte ezt benyögni a csaj arckifejezéséért cserébe. Aprót köhintek, és kezemmel takarom a szám, megpróbálom visszafojtani a nevetést, ami feltörni készül belőlem. Önuralom, Cynthia! 
Azt hiszem, nem fejeztem ki magam elég érthetően a kérdésemmel, vagy csak az én számból akarja hallani a konkrétumot? Az is lehet. 
- Hát a nők terén. Mármint, ha a férfiakra gondolok úgy alapjáraton, tudom, hogy nem képesek ellenállni a nőknek, és azért egy lelkésznek csak nem lehet mindent megengednie magának. Vagy tévedek? – fejtem ki bővebben az érdeklődésem tárgyát, miközben újra a mellettünk korzózó, Svetalanára –mint megtudtuk- pillantok. 
Egy élmény elnézni, ahogy érthetetlen pillantásokkal méregeti a velem szemben ülő férfit. Hát ez roppant vicces, meg kell vallani. 
- Hogyhogy miért? Szeretem a munkám, nem lehetnék jobb másban, szóval azt hiszem, nincs is kérdés e téren. Vagy szerinted másban jobb lennék? – kérdezem érdeklődve, de aztán elkapom a tekintetem, mert elég igézőek a szemei ahhoz, hogy ne tudjam állni a pillantását sokáig. Ez valahogy sosem tartozott az erősségeim közé.
Nem tudom, hogy helyes-e, hogy ilyenekről beszélgetünk, hiszen tulajdonképp nem ezért vagyok itt. Ha otthon Rob megkérdezi, hogy miről maradt le, mit fogok mondani? Hogy nem is az esküvőről beszélgettünk? Akkor valószínűleg fél órán keresztül hallgathatnám azt, hogy minek jöttem el egyedül, és a többi, és akkor megint hatalmas vita kerekedne az egészből. Még jó, hát könyörgöm, nehogy még neki állna feljebb a dolog, miközben a rohadt munka fontosabb nálam…
Gondolataimból Gabriel szava rángat vissza a jelenbe, és kicsit megrázom a fejem is, hogy észbe kapjak.
- Hogy? Én ugyanolyan nő vagyok, mint a többi nő. Nincs bennem túlzottan nagy különlegesség, vagy olyan dolog, amit máshogy csinálnék, mint a többiek. – mondom, bár legbelül tudom, hogy néhány területen különleges vagyok. Csak nem hangoztatom. Legfőképp egy lelkésznek nem, könyörgöm, mit szólna, ha azt mondanám neki, hogy rohadt jó vagyok az ágyban? Bár lehet, hogy nem térne ki a hitéből, mert ahogy elnézem, nem olyan konzervatív, mint amilyennek gondoltam. Érdekes egy jelenség, meg kell hagyni.
Közben az imádott pincérnőnk kihozza a rendelésünket, én pedig ezúttal szó nélkül ülök ott, hiszen így is örülök, ha nem nevetem el magam. Azért természetesen megköszönöm az italt, és rögtön belekortyolok.
- Na jó, mindegy. Ebbe már csak egyre jobban belegabalyodom. A lényeg, hogy azt akartam kifejezni, hogy gondolom, nem vagy akkora nőcsábász, mint a többi férfi. – pontosítok, de már fogalmam sincs, hogy ezzel merre viszem a beszélgetést. Inkább nem is beszélek tovább, csak kortyolom a kávémat, addig is nem mondok hülyeséget…
 

• TAG: Gabe (: • SONG: [You must be registered and logged in to see this link.] • NOTE: bocsi a késésért.. :$