Az esti küzdelemre edzettem. Rázott a hideg, ami természetes volt. A kurva életbe, még máig nem szoktam hozzá, hogy elűzzem az izgalmat a testemből. Mindig várom a verekedést, mint egy kisgyerek az ajándékát. Az arcomra ilyenkor mindig vigyor ül és kész vadállattá alakulok. Az ellenség fejét már előre elképzelem egy véres mócsingként.
A zsák ide-oda mozgott. A testemről csak úgy ömlött az izzadság, a kezeim minden egyes ütésnél megsajdulnak. Fáj, de nem érdekel. Erősebbé tesz. Edzi testet, lelket. Igen, csak én vagyok. Én az egyetlen. Én vagyok a fegyver. Én...
Víííííí!
Jaj, ne! A fejemhez kapok és térde esek. Mióta nem szedem a gyógyszereket, erősödnek a tünetek. Az emlékek fizikális fájdalommal törnek elő. Először sípoló hang tör fel majd mintha rozsdás sínszeget ütnének a fejembe. Aztán előtörnek a hangok.
- Derek, menj a zsák mögé! Jackson, folyamatos tüzelést!
Nem próbálok ellenállni. Hagyom, hogy előjöjjenek. Jobb előbb, mint soha.
Afganisztán, kettőezer-kettő november harmadika. Tizedik rohamosztag tagja vagyok. Hatodik éles bevetés. Reggel van és én mocskosul éhes vagyok. A helikopter rotorja fülsüketítően zúg. A többiek egykedvűen bámulnak maguk elé, kivéve Tomot. Ő a géppuskánál üldögél és azt az undorító bagót rágcsálja. Ocsmány. A fejem tetejére tolom a sisakom és megcsóválom a fejem. Tom rám vigyorog és üvöltve szól hozzám.
- Igazi fasz vagy, Derek! Nem tudod mi a jó! Ettől lesz olyan fasza bicepszed, hogy a csajok olajat hugyoznak utánad!
Megint csak megcsóválom a fejem és bámulok továbbra is magam elé. A nyitott helikopter ajtón, por áramlik emiatt sűrűn köhögök, bár lassan hozzászokok. Gyűlölöm az ilyen meleg időt. A kezembe kényelmetlenül fészkelődik a gépuska. Ránézésre könnyű megmondani a típusát. M4A1. 4 grammos lövedékekkel van feltöltve, 30 darab fér el a tárban. Az oldalamon még lóg nagyjából hat darab ugyanilyen tár. Kényelmetlenül ülök ezért megmozgatom a végtagjaim. Hirtelen valami pattan egyet tőlem két méterre, mire Tom szitkozódni kezd és kioldja a gépuskát és eszeveszett lövöldözésbe kezd. Hirtelen mindnyájunk fülesében feltör egy rekedt hang.
- Célhely elérve. Engedjétek le a köteleket! Az ereszkedésig tíz másodperc!
Ekkor elhal a géppuska hangja és a helikopter is elkezd egy helyben repülni. Az osztag vezető, Brian leereszti a kötelet majd hátrafordul felénk.
- Baloldali épület, második emelet. Groom, Dry, Jackson és Derek. Első emelet fedez minket, Michael, Trouper, Shaq és Callin! Douggal mi megyünk a harmadikra!
Szívesebben mentem volna én az utóbbi helyre, ám rontott a tény, hogy nem én voltam a mesterlövész. De hát ez jutott. Jobban átgondolva nem volt egy jól megszervezett formáció.
Brian leveti magát a kötélen, majd követem én is, fölöttem pedig Groom jön. A többieket nem látom egyenlőre. A porfelhő miatt a saját lábamat sem látom. Mikor leérek rögtön elkap egy kéz és maga felé húz. Brian az. A rotor hangját túl üvöltve szól rám.
- Járőrök! Elfoglalták az épületet! Küldd az előre, az első emeleti embereket! A harmadikot is át kell néznetek!
Bólintok és amint leérnek a többiek tisztázom a helyzetet. Közben hallom újra a géppuska berregését mellé pedig távoli üvöltést. Jackson kitekint a fal mögül majd bejelenti.
- Egy konvojnak annyi.
Elég kicsit kinézni és tisztázódik a helyzet. Kint egy halom hulla hever egy égő kocsisor körül. Az autókban is holttestek hevernek, az egyik hullánál egy RPG van.
- Ez közel volt. -röhögök fel.
Ekkor azonban az első csapat elindul. Shaq és Callin az ajtókhoz mennek majd biccentenek nekünk. Értjük a célzást. Trouper az egyik ablakon bevág egy ablakot, mi pedig behúzzuk a nyakunkat. Bent ordítás hallatszik majd kicsapódik az ajtó. Rövid gépfegyver ropogás után négy holttest hever az ajtó előtt, majd a robbanást követően bent, két hulla hever. Persze a második emeletről még lehet hallani a dühödt üvöltést. Az első emelet, ami igazából a földszint, elcsöndesül. A csoport első tagja lent marad és az ajtón kívüli helyzetet figyelik, illetve a lépcsőfordulót.
Mi jövünk.
Brian bejön utánunk és felkiabál.
- Derek, menj a zsák mögé! Jackson folyamatos tüzelést!
Megismételjük az előbbit. Kibiztosítom a gránátot majd dobom a zsák mögül. Jackson közben tüzel ahogy futnak le. Három holttest. A robbanás után egy elkeseredett kiáltás hallatszik majd megint tüzel valaki.
Jackson üvölt és a falnak tántorodik. Az arcát súrolta az egyik golyó. Groom elkapja a srácot a vállánál és arréb húzza, mi pedig fedezzük. Brian dühös.
- Az istenit ne balfaszakodjatok már!
Hirtelen megint lövés hallatszik és Brian eldől. Hasra vetjük magunkat. Egyértelműen tudjuk, hogy a szomszédban orlövész van. Az osztagvezetőt tarkón lövik és a nyakából tör elő a golyó. Vér patakzik a földön és a katona rángatózik. Dougnak kellett volna hasonlót csinálnia.
Patthelyzet.
Nem merünk felnézni, de az emeletet szemmel tartjuk. A mindig csendes Trouper most hihetetlenül káromkodik majd guggolásba veti magát és a lépcső felé araszol. Döbbenten nézünk utána és ordítunk.
- Ne, te barom! Ne! Le fognak lőni!
A lépcsőfordulónál eltűnik. Mély csönd majd egy idegen férfi üvölt és lő. Egy test gurul le a lépcsőn. Egy afgán. Trouper él.
Fentről újabb lövések hallatszanak, de egyre halkabb.
Csend. Nem mozdulunk.
Shaq egyik kezébe kapja a puskáját másikkal magához vonszolja a holttestet. Közelről látjuk, hogy fejbe lett lőve. A srác lekapja magáról a zsákot és a testet a saját testéhez szorítja.
- Mit...
Hirtelen felpattan és maga mellé rajva a holttestet elkezd futni az ablak előtt. Egy golyó csattan és Shaq vágódik. Vér permetezik az arcomba. Legnagyobb szerencsémre, csak a holttest lyukadt ki még jobban. A katona bejön mellénk és gyorsan odasuttogja.
- Körülbelül 10 méter magasság és 60 méter hossz. Ki kell lőni...
Hirtelen megszakad az emlék. Szédelegve bámulok magam elé. A zsák le van szakadva. A kezem reszket és vérzik. Megint elgurult az agyam. Zord képel bámulok magam elé.
Talán ezért is dezertáltam még időben.
Felkelek a padlóról és zavartan akasztom vissza a helyére a láncot. Hirtelen belép Kyle.
- Látom megint edzettél.
- Egen.-sóhajtok fel.
- Készen állsz estére?
- Nincs semmi bajom...- mordulok fel és egy időben kapom magamra pólom.
Kyle megcsóválja a fejét.
- Nem kéne újra visszaszokni a gyógyszerre?
Felüvöltök.
- Hagyj békén!!
Azzal kisétálok az épületből. Azt hiszem megőrültem. Azt hiszem...