Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Kicsit már kezdem érezni, hogy átfagytam azért a zuhogó esőben… Némileg remegő kézzel írom fel egy papírra a címet, amit mondott nekem Amos. Úristen, baromira kínos számomra ez az egész… de… őt nem csak, mint klienst ismertem, a bátyám révén és leginkább az egyetlen ember jelenleg, akihez így hirtelen fordulhattam. Damienhez persze nem mehetek, amúgy se mennék. Nem hiányzik nekem az, hogy valami drogparty-ja közepén lekapcsolja őket a rendőrség, vagy valami részeg liba telehányja a ruháimat, vagy hasonlók. Azért érzem, hogy a vodka némileg felmelegít, ahogy szétárad bennem, amíg el nem ér a gyomromig, amit majd jól égethet, tekintve, hogy totál üres gyomorra ittam meg, de ez a legkevesebb, amit most érdekel. Lehet ideje lenn barátokat szereznem a városban? Lehet… akkor mondjuk nem kéne így megalázkodnom. Még egy ideig bámulok magam elé, amíg erőt nem kapok, hogy elinduljak. Aztán végül lehúzom a kávémat, amit egy fintor is követ, hasonló, mint a vodka után. Oké, az üvegből jön, nagyjából állandó, erős, azért a fintor, de ez az ember nem igazán tanulta még meg, hogyan kell tisztességes kávét főzni, de mindegy is, ez legyen a legnagyobb problémám. Előkutatom valahonnan válltáskámból a pénztárcám, ami… többé-kevésbé nincs szétázva, az asztalon hagyok némi pénzt, a borravalóval azért nem bánok olyan jól, engem is a jó munkáért fizetnek… aztán felkapom a cuccom és el is indulok. A kijárat mellett még egy ideig állok és nézem az esőt, aztán erőt veszek magamon és ismét elindulok. Már úgy is mindenem vizes, teljesen mindegy… csak mondjuk, a hideg, vizes ruhámon az eső ismét egészen jó, felemelő érzés. De az első elindulásomkor azért több motiváció volt az, hogy az a seggfej ne érjen utol. De így is sikerült neki… Komolyan, azért, mert jól néz ki, azt hiszi övé a világ. Undorító az ilyen. Többet se megyek olyan albérletbe, ahol a főbérlő a közelben lakik. Na jó, most azért Amos kivétel lesz, de ő nem is a főbérlőm lesz, attól függetlenül, hogy fizetek neki majd nyilván. Mert ingyen, alamizsnát nem fogok elfogadni. Nem… kicsit se leszek olyan, mint anyám, vagy a családom többi része, akiktől kifejezetten undorodok. Nem is kell olyan sokat gyalogolnom, mire találok egy taxit. Jelzek is neki, hogy nyissa már ki a csomagtartóját, persze kiszállni nem fog, hogy segítsen, de ezen már meg se lepődök. Ilyenek ezek a nagyvárosi emberek. Barmok… de hát, megtehetik, mert a többi barom hagyja is, hogy így is legyen munkája. Nem kell nagy tehetség, hogy itt azért valamit is tudj kezdeni magaddal. A papírt nagy nehezen előhalászom a táskámból, nem törődve azzal, hogy a taxis fintorog, amiért vizesen beülök az ő drága autójába, aztán elmondom neki a címet. Útközben azért próbál beszélgetni velem, mert valamiért minden taxis úgy érzi, hogy feltétlen szóval kell tartania az utasát, de nem nagyon figyelek rá, csak félszavakkal válaszolok, inkább kifelé bámulok az ablakon, ahogy a filmekben szoktak lenni a nagy drámai jelenetek. Csak utánam senki nem fog futni, hogy nagy romantikusan szerelmet valljon és maradásra bírjon. Lehet arcon is röhögném az illetőt. Hisz a fene már az ilyenekben… főleg olyan élet után, mint az enyém. Mennyi pasi kerestem ár a kegyeimet, akik otthon mindenféle romantikus szöveget búgnak barátnőjük/feleségük fülébe. Ezek után higgyek el bármi ilyesmit? Nem vagyok én ostoba… Szerencsére gyorsan elmegy az út, vagy csak nekem tűnik annak, nem tudom, elgondolkodtam rendesen. Miután kiszállok a taxiból és kifizetem, némi borravaló fejében még ki is segíti a csomagjaimat. Nocsak… ha pénzt lát, máris kedves lesz az eső ellenére is. Seggfej… ha nem lennék most mással elfoglalva, lehet meg is mondanám neki, hogy dugja fel szép helyekre azt a borravalót, de mindegy is. Megállok az ajtó előtt… és egy ideig csak állok. Utálom, tényleg, hogy ezt kell csinálnom… de annyi ideig nem állhatok azért itt, mivel tudja, hogy jövök. Szóval nagy nehezen ráveszem magam és bekopogok az ajtón.
Még igazán le sem tettem a telefont, már az motoszkál a fejemben, hogy alig egy hónap leforgása alatt megtelik a ház. Ha valaki azt mondta volna, hogy két vörös nőszemélyt kapok marokra, akkor csak kiröhögöm. Pedig ez az igazság. Az egyikük ráadásul a lányom. Akivel ugyan nem telnek úgy a napok, ahogy szeretném, mert annak ellenére, hogy beköltözött hozzám, nem igazán igyekszik tartani semmiféle kontaktust. Így pedig lássuk be nem egyszerű érvényesülni. Jobbára elélünk egymás mellett. Ami pedig a másik jövevényt illeti, meg kellene állapítanom, hogy nem épp egy mindennapi nő. Már amennyire ismerem. A szoba időközben előáll, ami eddig Jillé volt, hisz kezdetben hol máshol szállásoltam volna el. De ő időközben megkapta a saját szobáját, a vendégszoba pedig felszabadult. Ilyenkor jó, hogy ekkora ez a ház. Mások családalapítás céljára használnak ilyeneket. Én azzal alighanem elkéstem már régestelen rég. Még kikészítek törölközőt, majd épp csak öntök egy pohárral az egyik üveg alkoholból, hátha kell majd neki egy kis felmelegítés. Aztán ahogy kitöltöm, kopogtatnak. Ilyen hamar elrepült volna az idő? Vagy csak nem járt messze, amikor telefonált. Leteszem a poharat és az ajtóhoz sétálok, vagyis inkább sietek és kinyitom azt. Első kézből végigpillantok rajta. Kapásból sikerül megállapítanom, hogy bizony elég lenge azaz öltözet rajta. És még mindig jól néz ki. Rég láttam már a mosthoz képest vagy csak ennyire más, így bőrig ázva? A haja az arcát körbekeretezve simul rá kisebb mócsingokban, a sminkjéről nem is beszélve. De ami lejjebb fogad... Felvonom a szemöldököm a látványra, majd mielőtt megszólalnék, beleiszok az üvegbe. Mert az a kezemben maradt valahogy. Kellemesen végigperzseli az ital a torkom, kicsit fel is melegítve. Ez kell majd neki is. Egyből tudom, hogy mit mondjak, amivel nem fogom magamat sem minősíteni. - Gyere beljebb. Rendesen eláztál. - állok is el az útból, hogy beljebb jöhessen. Majd az üvegre visszatekerem a kupakját és az egyik közeli polcra teszem, hogy elvehessem tőle a bőröndjeit. - A kaput jó ötlet volna előre kinyittatni, és... ezt idd meg. - ahogy beljebb érek, leteszem a pakkokat a földre és a pohár után nyúlok, hogy felé nyújthassam. - Legjobb orvosság az eső ellen. De fent találsz törölközőt, letusolhatsz és a szoba is előállt. Ugyan nekem nem kell hajszárító, de egy hónapja női felszerelés garmadája van berendezkedve a fürdőbe. Ismét megragadom a bőröndöket, kicsit meg is emelem, hogy lecsöpögjön az a maradék víz róla, még ami rajta maradt. Majd elindulok velük fel az emeletre, hogy a vendégszobába beállítsam. Aztán majd kezd velük azt, amit szeretne. Ha akarja akár a szekrénybe is bepakolhat. Igazából azt nem beszéltük meg, hogy meddig fog maradni, most mindenképp szüksége volt egy segítségre, én pedig adtam. Már kértem én is szívességet a bátyjától, nem nagy ügy most őt elszállásolni. De alighanem az sem fog zavarni, ha pár hétig itt lesz. Nem olyannak ismerem, aki igazán ki akarná sajátítani a házat. Vagyis... igazából nem ismerem sehogy. De most majd úgyis elválik, mi lesz. Vagy hogy lesz. Az ágy mellé látom értelmét tenni a bőröndöket, majd kisétálok, az ajtóban megtorpanok és megfordulok, vissza felé. - Ha éhes lennél, vagy bármi van, szolgáld ki magad. Ha pedig kellek, akkor a kettővel odébb lévő szobában megtalálsz. A többiről meg... majd holnap, oké? Jó éjszakát. - igazából én lezártnak is tekintem a dolgot, lesz bőségesen még időnk megbeszélni.
Ha tényleg minden eleve el van rendelve, akkor minek élünk? Az élet legyen tele meglepetésekkel!
Meg is lepődök, hogy milyen hamar ajtót nyit, erre nem biztos, hogy fel voltam készülve. Sőt... igazából az egészre nem voltam felkészülve. De túlteszem magam rajta, mert most már muszáj megbarátkoznom a helyzettel. Kinyitja az ajtót és kapásból az üveget pillantom meg a kezében, amit most úgy kivennék onnan, hogy meghúzzam. Aztán nézek fel rá, pont elkapva, ahogy ő pedig igencsak lefelé néz. Zavarba jöhetnék, vagy meglepődhetnék, de már igencsak hozzászoktam a mustráló tekintetekhez. Túl sokszor bámultak már végig rajtam, sokszor pofátlanul, hogy szinte már a szemük is kiesett. Barmok...ehhez képest Amos egész civilizáltan teszi, mint egy egészséges kíváncsisággal megáldott férfi, mondjuk úgy. Azért tőle valahogy simogatja az egomat. Egy klienstől nem nagyon, de tőle igen, mivel ő nem azért néz, nem azért vagyok itt, hogy villogjak mellette. Bár foghatjuk arra is az elismerő tekintetet, hogy hideg van... én pedig, nos nem bundában indultam el, de még csak kabátot se voltam képes magamra húzni. Leginkább abban indultam el, amiben voltam, öltözködéssel nem igen törődtem. - Öhm... szia... azt hiszem.. - Mondom végül, kicsit azért zavartan, de nyilván nem az előbb kifejtettek miatt, hanem úgy alapvetően a helyzet miatt. Azt már nem is tudom hova tenni, hogy a látványomra belehúz az üvegébe, de sebaj, most nem ezzel fogok törődni. - Köszönöm. - Mosolyodok el a beinvitálásra, aztán oda is adom neki a bőröndöket. Az ajtóban egyből kilépek a cipőmből, na nem, mintha ez bármit is segítene a dolgon, így is bőven húzom a vízcsíkot magam után. Nem baj, majd miután lefürödtem és átöltöztem feltakarítok. Bólintok csak arra, amit mondd és elveszem a poharat, amit egy húzásra meg is iszok. Azt hiszem, ha így folytatom, be fogok rúgni. Sose voltam az a fajta, aki olyan hű de nagyon bírja az alkoholt. Bár jelenleg csak ott tartok, hogy könnyebben fogok aludni tőle. Kicsit azért az erejétől el is fintorodok, de ez még normális, egy nőtől főleg. Nem vagyok a tömény alkoholhoz szokva, inkább iszok pezsgőt és bort... Követem a szobáig és bólintok is arra, amit mondd. - Hálás köszönetem, mindenért, tényleg... és igyekszek feltűnésmentes lenni... - Magyarázok, bár látom rajta, hogy nincs igazán nagy szükség rá, de azért muszáj... Miután magamra hagy, igazából csak levetkőzök, a ruháimat felaggatva a fürdőben, a kád fölé, hogy abba csöpögjenek, majd megtörölközök és átöltözök. Hiába esne jól a zuhany, nincs erőm hozzá. Csak betekerem magam a törölközőbe, amit kirakott, puha és meleg... az nekem pont elég, eldőlök az ágyon, de csak egy pillanatra... majd utána felöltözök... gondolom én. Aztán el is alszok úgy, ahogy vagyok, egy pillanat alatt. Reggel korán ébredek fel, sose vagyok sokáig alvó, de most, így főleg, hogy idegen helyen vagyok. Miután észhez térek, utána jut eszembe, hogy ki se pakoltam, semmi, csak elaludtam, ahogy vagyok... Ez így nem lesz jó... De előbb lehet zuhanyoznom kéne. A hajam még kicsit nedves is, hiába tekertem törölközőbe. Az egyik táskát elfektetem, amiből kihalászom a neszesszeremet, néhány dolgot dobáltam be, ami feltétlenül szükséges. Meg fogom az egyik saját törölközőmet és be is megyek a fürdőbe. Ott szépen le is dobom csak a törölközőt és beállok a zuhany alá. Borzasztóan jól esik most a meleg víz... kicsit fel is ébredek tőle. Most döbbenek rá, hogy enni se ettem, jóformán semmit, szóval majd azt is be kéne iktatni, de ahhoz valami boltot is kell keresnem, nem fogom Amos konyháját kifosztani, elég nekem, hogy itt alhattam...
Az üveggel sétálok be végül a szobámba. Ejha, szép látvány volt azért. Nem egészen gondoltam én át ezt a köszöntést, azzal tényleg nem számoltam, hogy ennyire hozzá fog tapadni az a ruha és lássuk be azért az ilyen nem várt esetek jobban fel tudják csigázni az ember fantáziáját, mint azok amikre eleve is felkészül. Szóval jól jön az az üveg, amiért visszamentem a nappaliba. Nem néztem meg igazán, hogy miféle nyomokat hagyott maga után. Majd megszárad. Csak ledőlök az ágyamra és fülelek. A kupak is lekerül, és nagyokat kortyolok, miközben a szemközti falat nézegetem. Talán azt várom, hogy halljam, zubogni kezd a víz. A falak vékonyak, sok minden áthallatszik. De nem igazán hallok semmit. Sem motoszkálást. Egy hónap alatt jöttem rá mindarra, mennyire zajos tud éjjel lenni a ház, de úgy igazából akármikor. De a gyönyörűen éber alvásommal nem túl előnyös ha csak léptek zaját hallom a folyosóról. Most mégis néma csönd. Tehát akkor fáradt volt... Jill pedig alszik. Még talán pár korty után döntöttem úgy, hogy alszok. Nem nehéz elaludnom, csak leteszem a fejem és alszok is. Reggel viszont már a víz zubogására ébredek. Azt ugyan nem tudom eldönteni, melyikük tusol, de egy biztos, mindjárt kinyílik a csipa a szememben. Lassan feltápászkodok az ágyból is, felhúzom a redőnyt, nyújtózkodok egyet, végül csak elindulok kifelé, felnyalábolom az üveget is és levánszorgok a konyhába. Régebben ugyan akár egy szál semmiben is képes voltam közlekedni, egy hónapja már megszoktam, hogy legalább alsót húzzak. Az még őt sosem zavarta. Az üveget aztán az asztalra teszem le, és keresek valami reggelinek valót. Be is dobok egy kis pirítósnak valót, aztán a hűtőben nézelődve még valami ráadást keresek. Mondjuk olyat kellene, amit mindketten szeretnek. Be is csukom az ajtót és felsétálok a fürdőig. Jill már tuti nincs idehaza, a szobája felől semmi zaj. Márpedig ilyenkor szokott éledezni. Szóval bárminemű meggondolás nélkül nyitok be és egyben hajolok is be lendülettel a fürdőbe, miközben szabad kezemmel megtámasztom a fakeretet. - Tojásos reggeli megfelelne? - kérdezem ugyanazzal a lendülettel is, majd csak pislogok nagyokat. Hopsz, azt elfelejtettem, hogy bizony az előbb még a zubogásra ébredtem. Meddig képes tusolni? Bár a nők a fürdőben mindent lassabban csinálnak... - Vagyis duplatojásos, izé, rántottás reggeli... - nem, egyszerűen nem bírom levenni a szemem a melleiről, ahogy arra araszol, majd azt sem nagyon veszem észre, hogy zavaró tényező vagyok. Gratulálok Amos, ügyes nagyfiú vagy.
Ha tényleg minden eleve el van rendelve, akkor minek élünk? Az élet legyen tele meglepetésekkel!
Borzasztóan jól esik a forró víz a testemnek, bár nem fagytam át, azért úgy aludtam el, hogy be se takaróztam, csak a puha törölköző ölelte át a testem éjszaka, ami azért, lássuk be, nem túl nagy felületet takar, ahhoz képest, hogy előtte órákig javarészt vizesen álltam. Vagy csak egy-két órát, már a fene se tudja, az időérzékem az meghalt. Azt se tudom, hány órakor érkeztem hozzá, sőt, azt se tudom, hogy most hány óra van, de még minden csendes volt, szóval feltehetőleg még elég korai órában lehetünk. Jó sokáig a zuhany alatt állok, sőt, még dúdolok is hozzá, mintha csak otthon lennék. Bár nem hiszem, hogy bárkit is zavarna, szerintem nem is hallják. Kezdek felélénkülni is tőle, egészen kezdek élettel megtelni, főleg a tegnap esti és ma reggeli állapotomhoz képest. Még a sminkemet se mostam le… és a hajam is tiszta kóc, szóval azt is meg kéne mosnom… De bakker, nem is hoztam be sampont… jó, nagyobb problémáim ne legyenek, kicsit túllépem a vendég kategóriáját azzal, hogy leemelem a női sampont, amit ugyan furcsállok egy pasi lakásában, de hát mindegy is, használok belőle egy kicsit. Szerintem egy húsz percig bőven állok a zuhany alatt, ami után végre ráveszem magam, hogy elzárjam. Ki is nyitom a kabinajtót, nyúlok a törölközőért, előrehajolok és már rutin mozdulatokkal kezdem el törölgetni a hajamat, amikor kinyílik az ajtó, én pedig azonnal fel is egyenesedek. Mondjuk úgy, ez is reflexből jön, megnézni, hogy mi történik…. Először egy láb, aztán egy alsónadrág, egy felsőtest… ami nem is olyan rossz, na nem, mintha tüzetesebben is végignézném, aztán egy arc, meg mellé valami tojásról kérdez. Az arckifejezéséből hamar leesik a szitu, hogy, hoppácska, én most éppen meztelenül állok előtte. Elsőre tényleg le se esik a dolog, mert miért nyitna rám úgy, hogy nincs rajtam ruha, aztán, zavartan kezd beszélni, én pedig lefagyok. Kell azért egy perc, mire észbe kapok, és lerántom a fejemről a törölközőt, hogy magam köré csavarjam, de hát, amit látni kellett, azt már úgyis látta. - Öhm… azt hiszem, igen, biztosan… - Magyarázok, most már én is zavartan, sőt, lehet, hogy arcom a hajamhoz kezd hasonlítani kicsit. Oké, hogy abba nem pirulok bele, ha megbámulnak, ruhán keresztül, de azért egy ilyen szituációba már bele tudok, elvégre nem a testemet szoktam árulni.. legalábbis, nem pucéran, de nem is szándékosan akarom, hogy lássanak. Azért az is más szituáció, bőven… - Megkérhetlek, hogy kimenj? – Teszem még hozzá, amikor látom, hogy kicsit azért lefagyott, bár így talán már észhez kap, hogy a látnivalót eltakartam. Jó, pasiból van… én meg nem vagyok egy hiszti hárpia, hogy csapkodva kikergessem innen. Ha nagyon nem kap eszéhez, max kitolom és becsukom az ajtót… még egyszer csak nem tocsogom csurom vizesen végig a házát, hogy törölközés nélkül caplassak ki.
Igazából nem terveztem sosem hogy valamelyik vendégül látott nőt is a sokból anyaszült meztelenül lássam, de egyszer ennek a hagyománynak is vége szakad. Nem vagyok én mindenképp rámenős, csak amikor más célból is ide jönnek. De az megint más eset. Most viszont csak lesek, mert egyrészt igen csak meglep, hogy így találom, másrészt meg tetszik is az a látvány. Lássuk be, nagyon jó alakja van. És azok a mellek... Még szép, hogy bezavar a tojás és habogok itt össze-vissza. Ő már összeszedi magát, amitől nagyon lassan én is elkezdek kapcsolni. De nem elég gyorsan. Mert feltesz egy kérdést is, ami végül tényleg megadja azt a löketet, amire szükségem van. Kicsit rendezem a vonásaimat majd haloványan elmosolyodok. - Persze, itt sem vagyok. - de igazából csak fél perccel később kapcsolok és csukom be magam mögött az ajtót. Aztán még egy ideig nézek magam elé az ajtóra. Most mint ha azok az erezetek és barázdák is izgalmasnak tűnnének, amik most épp csak ki nem szúrják a szememet. Csak feldereng előttem a kép. De nem szabad, akkor látszani fog rajtam. Szóval inkább lemegyek a konyhába vissza és megsütöm azt a rántottát. Addig sem gondolok rá, bár igen csak nehéz, mivel a rántottasütés különösebb odafigyelés nélkül is menni szokott, most miért is ne? Bele szeletelek némi zöldséget, hagymából különösen sokat, meg egy kis bacont is. Így az igazi. Meg persze felteszem a kávét főni. Talán az neki sem árt és nekem sem. Két lehetőséget látok magam előtt megvalósulni, vagy úgy tesz, mint ha mi sem történt volna, vagy lejön a reggeliért és felviszi, vaaaagy csak nem igazán szól hozzám. Nos igen. Időnként keverek egyet a rántottán, hogy minden eleme kicsit jobban átsüljön, végül csak kipakolom az asztal közepére egy fadeszkára a serpenyőt, valamint rakok ki két tányért. Majd szed annyit, amennyit akar magának. A kávégép közben éktelen hangon kezdi jelezni, hogy készen van az éltető nedű. Ahhoz is mindent kipakolok és majd ízesíti belátása szerint. Én már meg is pakolom a sajátomat minden jóval. Meg a rántottából is szedek ki és nekilátok a reggelinek. Farkaséhes vagyok. De az nagyon. Ma is lesz némi üzlet, amit le kell bonyolítsak, amik azért vannak annyira fontosak is, hogy azt mondjam rá, igen csak ráfázhatok, ha nem sikerül semennyire, vagy nem úgy nyélbe ütni, ahogy az meg van írva a nagykönyvben.
Ha tényleg minden eleve el van rendelve, akkor minek élünk? Az élet legyen tele meglepetésekkel!
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amos&Autumn Vas. Jún. 22, 2014 10:03 am
Autumn&Amos
And every demon wants his pound of flesh...but I like to keep some things to myself
Igazából, a végén már kezd kicsit viccessé avanzsálódni a dolog, már, ha úgy akarom felfogni… Igazából még kicsit le vagyok döbbenve, ezért miután becsukja az ajtót, utána isj ó ideig csak állok és nézem azt, aztán csak észbe kapok és tovább törölgetem a hajamat, de most már egy másik törölközővel. Bár kétlem, hogy ezek után kétszer rám nyitva. Nem is igazán tudom értelmezni a dolgot. Ha tudta, hogy bent vagyok, feltételezhette, hogy zuhanyzok… de nem, nem így fest az, aki direkt rám akar nyitni. Meg hát, amennyire ismerem, biztos lenne más eszköze is, ha arra akarna rávezetni, hogy így lásson engem. Még jó, hogy vannak bizonyos standard dolgaim, amik alá nem megyek és mondhatom magamban, hogy végül is ő kliens… mert hát, volt, amikor az volt. Ezzel úgy magamat is megállítom, hogy bármi kis dolgot is csináljak ezzel ellentétben. Össze is kapom magam, aztán, azért kilesek a fürdőből, mielőtt kimegyek, bár ez elég hülye cselekedet, egyrészt, amit látni kell, azt már tényleg látta, másrészt meg, törölközőben vagyok… ennél kevesebbet látna, ha mondjuk strandon futnánk össze. Azt hiszem még mindig nem pakolok ki a táskámból, csak felkotrom a bőröndömet, hogy ruhát szedjek elő belőle. Egy pillanatra elgondolkodok, hogy talán nem kéne olyan lengén öltözni, de bakker, ne játsszuk már ezt. Felnőtt emberek vagyunk… és különben is dög meleg van… Szóval magamra kapok egy száraz rövidnadrágot, meg egy laza pólót, ami szerencsére most nem tapad a bőrömhöz, mint tegnap. A hajamat még egy kicsit dörzsölöm, aztán csak kiterítem egy szekrény ajtajára a törölközőt és elindulok lefelé. Csak ne piruljak bele abba, ha megpillantom. Az igazán kellemetlen lenne. Nagy ügyet biztosan nem fogok belőle csinálni, nem vagyok egy hisztis fajta tényleg. A konyhába érve, éppen háttal nekem tevékenykedik, szóval, kicsit kölcsön kenyér módjára azért megbámulom, ha már így alsónadrágban mutogatja magát… azért nem rossz, lássuk be… de aztán csak csendben odasétálok a kávéhoz, egy nagy bögrével töltök magamnak és egy kis tejet öntök csak bele. Aztán veszek egy kisebb tányérnyit a tojásból, meg egy szelet kenyeret hozzá és leülök vele szemben az asztalhoz. - Jó étvágyat… - Szólalok végül meg, amolyan, jégtörőként, talán. Nem tudom, hogy szükség volt e erre, de hát na, meg ezt amúgy is illik, ugyebár. - Majd, ha esetleg megmondod, hogy merre van bolt, akkor bevásárolok magamnak, nem fogok a te kajádon élősködni… - Teszem hozzá, mosolyogva, aztán elkezdem enni a tojást, amiből lehet repetázni is fogok… túlságosan szerény voltam, amikor vettem magamnak. - Ami pedig a többit illeti.. nem szándékozok sokáig a nyakadon lenni, csak amíg nem találok egy lakást, addig pedig írd majd össze, hogy mennyit kell fizessek és természetesen mindenből odaadom a magam részét. Sőt, ha gondolod, szerződést is köthetünk.. – Felemelem közben a bögrémet, magam elé tartva beszélek, miközben az asztalra könyökölök, aztán csak beleiszok. Tisztázni akarom vele azért még egyszer, hogy tényleg nem élősködni akarok… és a szükség hozta, hogy szívességet kérjek. Hjaj…. kell nekem ilyen hülyének lennem, meg ilyen hülye büszkének… lehet leüt azért, amiért ilyeneket magyarázok itt, hogy szerződés. Na de mindegy, majd elválik, azt hiszem kicsit azért majd jobban megismerhetem, ha csak pár napig is fogok majd itt lakni. Ki tudja mikor találok normális lakást… azért, most egy picit válogatósabb leszek, mint előtte és nem fogok lecsapni az első ajánlatra, amit látok.
Nagyban csinálom még a reggelit, amikor léptek zaját hallom meg. De nem fordulok meg, befejzem a kipakolást és le is ülök a helyemre. A falatokat a szám elé emelve figyelem, ahogy kitölti magának a kávét, majd szed a rántottából is. Kicsit megfújkálom a falatot, elgondolkozva figyelem ahogy pakol, majd a rántotta is a megfelelő helyre kerül a számban. Lassan, komótosan rágom, még mindig őt figyelve. Nem öltözött sokkal jobban fel, ami pillanatnyilag nem is zavar, csak hát azért hozzá nem nehéz társítani a képet, mi lakozik alatta. Mindent a szemnek, nem igaz? Végül azért lepillantok a tányéromra is, hogy éppen mennyinél járok. Nem igazán fogy, ami azt illeti. De reggel nem is szabad elkapkodnom a készülődést. Az én munkámhoz nem jár határidő. Nem kell bemenni dolgozni sem, csak bizonyos esetekben kell ott lenni bizonyos helyeken adott időben. Megszólal aztán, amire felpillantok és egy picit el is mosolyodok. Az utóbbi egy hónapban nem nagyon hallottam ezt, Jill nem igazán szokott modorosságokkal megtisztelni. - Neked is. - mondom végül, majd újabb falatot emelek a szám elé. Az asztalon lévő újság után nyúlok, hogy magam elé húzhassam és megnézzem a címlapot. Újabb műkinccsel gazdagodott a helyi múzeumok egyike, én pedig elégedetten vehetem tudomásul, hogy mennyire megérte annyi pénzért leszállítani. Régen még egyedül csináltam a melót, most már inkább futtatok pár embert holmi zsebpénzért cserébe, hogy fuvarozzák le a cikkeket. Az újságot végül széthajtom és fel is lapozok, mindjárt az első oldalt kezdem böngészni, mikor Autumn ismét megszólal. Felvont szemöldökkel kezdem figyelni, de végül igen csak összevonom mindkettőt. Nem tetszik ez a röghöz kötés. Ha valami nem kínosan fontos, akkor nem ragaszkodok a pontosságokhoz. - Külön háztartást nem szeretnél vezetni? - kérdezem kajánul elvigyorodva. Meg még felvehet külön alkalmazottakat is. Sőt, jobb ötletem van, kössünk a bankkal is szerződést, hogy különítsen el egy fiókot annak a pénznek, amit nekem leperkál. - Felejtsd el. Addig maradsz, amíg szeretnél. A reggeli meg... már most kárpótoltál a két szép szemeddel. - míg beszélek, mutatok is felé a villával, majd újabb falatot hányok rá és kapom is be. Csúnya lett volna azt mondani, hogy a két formás melleddel, moderált úriember vagyok, nem perverz kukkoló. De majd úgyis eldönti annyi idő leforgása alatt, amíg itt lesz. - De a boltra visszatérve, van itt minden, nem csak élelmiszerbolt. Majdnem minden egy köpésre. Majd megmutogatom. De lenne egy kérdésem. - ezt már meg akartam kérdezni, mert igen bökte a csőröm. Furcsa, hogy egy nőnek csak két bőröndnyi cucca van, főleg egy olyannak, akinek mondjuk sok kellékre van szüksége, már a munkájából kiindulva is. - Nem kell még pár fordulót tenni a lakásodra? El nem hiszem, hogy ennyi holmid van csak...
Ha tényleg minden eleve el van rendelve, akkor minek élünk? Az élet legyen tele meglepetésekkel!
Egy pillanatra, a szekrény tükröződésében észreveszem, hogy néz felém, amire csak haloványan elmosolyodok, de csak addig, amíg az asztalhoz nem ülök. Ott már azért elrejtem ezt a mosolyt és miközben beszélek, természetesen egyenesen őt nézem. Szépek a szemei… de nem, Autumn, nem gondolhatsz ilyenekre… Nem szépek, sőt, rondák… A kis beszólására igencsak csúnya pillantást vetek rá. Persze… én próbálok itt kevésbé kínos helyzetet kihozni számomra, erre elgúnyolódja a dolgot. Hát ez nem igazán szép. - Persze, beszólhatsz, de nem szeretek senki lába alatt lenni és pláne nem vagyok ingyenélő, még ha te nem is úgy látod a helyzetet, én úgy fogom. – Azt már nem teszem hozzá, csak gondolatban, hogy nemigen fogok úgy viselkedni, ahogy szüleim tették, inkább legyen hajléktalan, mint élősködjek és mások pénzén éljek, vagy éppen lopjak valakitől. Lehet, hogy a vendéglátómmal nem kéne rögtön így beszélnem, de ő kezdte… és azt hiszem a korábbi jelent után már bőven túlestünk egy bizonyos ponton és nem fogok úgy viselkedni vele, mint egy távoli idegennel. Holott nem is annyira idegen, hisz már korábban is találkoztam vele. A másik megjegyzésére azért elmosolyodok és kicsit megenyhül az arckifejezésem… értem én, hogy mire gondol. A két szép szememmel, persze… nem vagyok kezdő már. - Igen? – Válaszolok rögtön, ahogy a kérdés dologra tér. Igazából, szerintem bármire válaszolok szívesen, nem hiszem, hogy olyat fog kérdezni, amire azt mondanám, hogy menj a francba, vagy hasonlók. - Öhm… hát, igazából csak összedobáltam két táskát… de nem szívesen mennék oda vissza. Majd… majd bevásárolok, ha van minden más is abban a boltban. – Még szerencse, hogy nem vagyok az a panaszkodós fajta, hogy rögtön elkezdjem neki mondani, hogy milyen gonoszé s gusztustalan volt a főbérlőm… szóval, ezt a témát kerülöm egyelőre, ha lehet, bár van egy sejtésem, hogy ár fog ezek után kérdezni. - Tényleg nem csak ennyi holmim van… de egyelőre ami kell, az itt van nálam… de azért köszönöm… - Mosolyodok el a végére, aztán kávémba meredek, meg persze folytatom az evést is. - Ahhoz viszont ragaszkodok, hogy összeírd, hogy mennyit fizessek neked és majd utalom a pénzt. Gondolom az neked is jobb, mint, hogy készpénzben adjam… de ha úgy kényelmes, akkor megoldható az is… - Megint túl sokat beszélek, tudom én, de hát na, mindenáron, görcsösen akarom azt, hogy ne érezze senki úgy, hogy ez nekem természetesen jön. Tudom nagyon is jól, hogy túlzásba viszem, bőségesen, de inkább ez, minthogy a ló másik oldalára pottyanjak, szerintem.
Míg válaszol, én elkezdem az újságot böngészni. Direkt teszek úgy, mint akinek egyik fülén be, amit mond, a másikon ki. Nem jó reggeli közben anyagiakról beszélni, az annyira... nem ide illő. Majd lerendezzük később. Persze, tudom hogy nem ez a legillendőbb reagálás rá, de ha tovább ragoznám, úgysem hagyná annyiban. Ahogy észrevettem elég büszke ahhoz, hogy csak úgy hagyja, hogy eltartsák. Nem is akarom arra kényszeríteni, hogy ne fizessen semmit. Az egészet egy szórakozott megjegyzéssel csapom el, ne beszéljünk pénzügyekről. Inkább érdeklődök tovább a holmijairól. Nála még Jill is több cuccot hozott, pedig ő tényleg csak azokat hozta el, amiket nem hiányol. Igaz, mind a mai napig nem tudom mégis miket hozott a ruháin kívül. Meg azon kívül amiket a fürdőben kipakolt. Kész káosz van azóta is, de egyszer tervezem azt a szobát megnézni magamnak, ahova becuccolt. A válasz valahogy nem elégíti ki a kíváncsiságom. Ennyi lenne? Valaki csak úgy nem kezdi el nélkülözni a dolgait, főleg amiket már megszokott és szeret, hogy csak ennyivel lerendezze. És amilyen a természetem, nem is hagyom ennyiben a témát. Nagyon érdekel most már, miért jött el csak úgy éjnek évadján. Lakást váltani nem így szokás, legyen szó albérletről, vagy bármi másról. És nyilván azért nem megy hotelbe, mert több napra igényli a helyet. Márpedig nem a pénztárcája miatt nem engedi meg magának a helyet, hisz nekem itt kínálgatja. Amire megint csak morcosan horkantok és pár cikk elolvasása után morcosan összevont szemöldökkel pillantok rá. - Még egyszer szóba hozod a pénzügyi dolgokat, esküszöm ötven oldalas szerződést iratok meg veled. - komolyan megteszem. Nem viccelek. Annyira már ismerhet, hogy tudja, nem szoktam sem vasmarokkal követelni a pénzem, sem lesöpörni csak úgy könnyedén magamról. Újabb adagot pakolok ki a rántottából magam elé, majd kicsit közelebb tolom felé a serpenyőt, hogy pakoljon csak. Nehogy ebben is csak annyit egyen, amennyit muszáj. Majd a kávémba kortyolok. - Mesélj inkább, mi történt az éjszaka, hogy el kellett jönnöd ilyen hirtelen? - pillantok rá jelentőségteljesen, közben nekilátok az újabb adag elpusztításának. Nem igazán szokott dolgok miatt a fejem fájni, ha valami gubanc van viszont hamar kiszimatolom. Le merem fogadni, hogy a lakás tulajdonosa pofátlankodott. Manapság olyan szemtelenek tudnak lenni, főleg akik abban élik ki a hatalmukat és a szociális impotenciájukat, hogy a bérlőkön vezetik le a hiányaikat. - Valami azt súgja, hogy a tulajjal akaszkodtál össze és nem hiszem, hogy amiatt, mert túlságosan szeretted volna kielégíteni a pénzügyi igényeidet.
Ha tényleg minden eleve el van rendelve, akkor minek élünk? Az élet legyen tele meglepetésekkel!
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amos&Autumn Vas. Jún. 22, 2014 8:09 pm
Autumn&Amos
And every demon wants his pound of flesh...but I like to keep some things to myself
Na jó, egy kicsit azért bosszant, hogy nem is figyel rám, miközben hozzá beszélek, sőt, legszívesebben fejbe vágnám, vagy minimum az arcába pöccintenék egy kicsit a tojásból a villámmal, hogy ide kéne azért figyelni, de annyira talán nem vagyunk még jóban. Ki tudja, talán később ez máshogyan fog alakulni, de egyelőre felnőttek módjára tűröm, hogy ő úgy viselkedjen, mint egy kisgyerek. Mert ez bizony nem felnőttekhez mért viselkedés, ahogy én látom legalábbis. Sőt, el se tántorít attól, hogy tovább beszéljek. De közben azért fogyasztom a tojást is rendesen, na meg a kávét. - Rendben, adhatod, boldogan kitöltöm… - Vágom rá rögtön a kis beszólására. Ha ő úgy, akkor én is tudok ám ilyen lenni. De azért a végére el is mosolyodok egy kicsit. Nyilván nem fog szerződést hozni… én meg nyilván nem fogom kitölteni. – Sőt… ha szeretnéd, én magam írom le, kézzel… aprólékosan figyelve minden részletre. Az megfelelne? – Teszem még hozzá, most már sunyin mosolyogva a bögrém mögül, majd belekortyolok a kávéba, azt el is fogyasztva. Már most érzem, hogy kezdek még jobban feléledni. A zuhany sajnos nem szokott elég lenni. Aztán el kezd kérdezősködni a főbérlőmről, a mosolyom pedig kelletlen fintorrá avanzsálódik, miközben még egy egészen kicsit szedek magamnak a tojásból. Szerencsére nem vagyok valami nagyétkű emberke… Az újabb beszólására csak kiöltöm rá a nyelvemet, ami ugyan tőlem már kicsit bensőséges, vagyis… nem is tudom, hogyan fogjam ezt fel. Közvetlenebb, de nem is szeretem nagyon a távolságtartó viselkedést… vele pedig úgyis össze leszek zárva még egy ideig, az biztos. - Azzal sose volt gond, egy fillérrel se voltam sose elmaradva, erre kifejezetten figyelek. – Na jó, most már tényleg befogom erről a számat, mert már én unom magamat, ő meg lassan rám borítja a tojást, ha tovább beszélek erről, azt hiszem. Szóval, csak megejtek egy kelletlen sóhajt. Muszáj lesz elmondanom neki, azt hiszem… - Nos… valahonnan megtudta, hogy mivel foglalkozok… biztos az internet, vagy valami, előtte sose kérdezte, nem, mintha titkoltam volna előtte. De ő, mint sokan mások is, ostoba módon félre értelmezték az escort és a prostituált fogalmát. Mondjuk azt sem értem, hogy alapvetően miért gondolja valaki egy prostiról, hogy bármikor, bárhol meg lehet dugni.. ostoba férfi felfogás… - El is fintorodok, majd felkapom a tekintetem rá… - Úgy értem… bocsánat, nem gondolom MINDEN férfira… csak a legtöbbje ilyen ostoba. – Jól van, okos vagy, mutasd meg a feminista énedet, vagy a soviniszta ellenes énedet, vagy nem is tudom milyen éned van kicsilány… mindegy is, nem hiszem, hogy Amos olyan lenne, aki ilyesmit magára vesz… - Aztán… beállított hozzám és hát, először finoman célozgatott rá, hogy máshogy is fizethetem ám a lakbért, nem muszáj pénzben. Aztán, hogy igénybe venné a szolgáltatásomat. Én mondtam, hogy ha szeretné, ezt nem így kell, van hivatalos formája, és nem lehet csak úgy felbérelni a lányokat mindenfélére, ő meg felhúzta magát, közölte velem, hogy egy olcsó ribanc ne oktassa őt ki és hát… kicsit rám erőszakolta magát. – Az elején még kelletlenül mesélem, kicsit akadozva, aztán azért kicsit könnyedebben jönnek a szavak, csak jól fel is idegesítem magam ismét. – Aztán, egyszerűen csak ellöktem magamtól és elkezdtem pakolni, gyorsan, odadobtam neki valamennyi pénzt, ami fedezi a havi költségeket, amíg ott laktam most, a barom meg utánam is jött… és könyörgött, hogy maradjak. Szánalmas és ostoba… - Elnyomok még egy fintort a mondókám befejeztével. Hát ha tudni akarta, akkor most megtudta, nem olyan nagy titok, nekem semmi szégyellnivalóm nincs ebben, tudja, hogy mivel foglalkozok… és azt is, hogy milyen vagyok ezzel kapcsolatban. Csak szépen felállok és újabb adag kávéért megyek, csak utána ülök vissza és folytatom az evést.
A válaszára már én is elmosolyodok, főleg másodjára, akkor már szabályosan vigyorgok. Megnézném én, hogy hogyan tölt ő ki annyi oldalt, esküszöm apróbetűssel iratom tele az egészet, utána aztán járhat a szája, hogy megírja ő maga. Persze semmilyen formában nem valósul meg az egész, nem kell nekünk ennyire formaiságokhoz ragaszkodni. Talán amiatt, hogy ennyire elment hülyéskedésbe a pénzügyi cseverészés, nem is igazán reagálok csúnyán az újabb megjegyzésére. Elég már belőle és látom rajta, hogy most már őt is zavarja egészen. Nagyon helyes, fejezzük is be itt ezt. Inkább passzolom egy másik témával, ami viszont neki nincs annyira ínyére. Nehezen indul neki, kicsit mint ha terelni is akarna vagy egyszerűen letudná röviden. Gyönyörűen indul a nap, kapásból két olyan téma, amire valamelyikünknek vannak fenntartásai. Gondolkozhatok, hogy mi nem lesz egyikünknek sem rossz, talán beszélhetnénk mondjuk a... kis tavibékáról és a nagy tavibékáról a meséből, amit valamelyik nagyon kómás reggelemen néztem a rajzfilmcsatornán miközben ébredezni próbáltam. Normális esetben bizony a tévé előtt reggelizek. De most nem egyedül vagyok, jó ideje nem. Ahogy tovább meséli a sztoriját, egyre komorabb lesz az arckifejezésem. Nem is a megjegyzésén, mert aztán magasról leszarom, mit gondol a férfiakról. Amelyik nem tud viselkedni, meg is érdemli, hogy így vélekedjenek róla. Azon jobban háborgok, hogy mi történt. - Vannak igazi balfaszok még a világon. - jegyzem meg rosszallóan, majd tovább eszegetem a rántottát. A maradékot még villára hányom, eltüntetem mind egy szálig. Aztán a kávét is kivégzem. Nem húzza igazán sokáig ő sem, de amíg befejezi a reggelit, addig én az újsággal teszek hasonlóan. Végül csak felállok, lassan mindent összeszedek az asztalról, hogy a mosogatóba tegyem, majd felé fordulok teljesen egyszerű arckifejezéssel. - Akkor hozd az egyik bőröndöt, megyünk és összeszedjük a cuccaidat. - mondom teljesen komolyan. Majd elindulok a bejárati ajtóhoz, útközben felkapom a kocsikulcsot és megyek is a garázst kinyitni, hogy kijárhassak. Akármit mond, akkor is odamegyünk. Ennyi jár neki. Meg az ilyen szarjankók egy kis büntetést érdemelnek, talán egy kis alázatot is tanul ma, ha rajtam múlik.
Ha tényleg minden eleve el van rendelve, akkor minek élünk? Az élet legyen tele meglepetésekkel!
Érdekesen reagál a dologra, de én csak elmosolyodok rajta. Jó, nem tudom, hogy mit vártam, igazából, ha hallanám, én se tudom, hogyan reagálnék. De hát mindegy is. Érdekelte, hát elmondtam neki és ennyi. Én is befejezem a tojást, közben azért figyelve őt. Megiszom a maradék kávémat, majdnem egy húzásra és most már tényleg felébredtem, úgy rendesen. Lassan pörögni is fogok, ha így folytatom, ami pont jó lesz, mert nem kis pakolnivalóm van… igazából csak beszórtam mindent a táskámba és bazinagy káosz van ott. Meg még vásárolgatás is… hajajjj… Felállok, hogy a tányéromat elpakoljam, majd már állok is meg a mosogató előtt, hogy elmosogassam, ha már ő főzött, ez a minimum, de aztán megszólal, amire egyből felé fordulok. Na nem… nekem igazán nem kellenek a cuccaim és nem is akarom többet látni annak a baromnak a képét… Jó, egy-két dolog, meg ruha biztosan hiányozna, de azért nem ennyire. Meg amúgy is, nem kell a fesztivál, mert biztosan csak pattogna az a pöcs és fenyegetőzne. Mondta, hogy feljelent szerződésszegésért, de próbálja csak meg, gondolkodás nélkül feljelentem szexuális zaklatásért… egy nő pedig, főleg egy olyan, mint én egy olyan ellen, mint ő, lazán megnyerné ezt. Persze, tudom, hogy van, aki ezt kihasználná, de úgy hiszem, senki nem kérdőjelezné meg azt, hogy én vagyok itt az áldozat és nem ő. Esélyem sincs, hogy bármit is mondjak, mert már ki is megy, utána kiabálni pedig nem fogok. Sóhajtok egyet, lemondóan, aztán lerakom a szivacsot kezemből, felcaplatok a szobámba és a nagyobbik bőröndömet úgy, ahogy van, a földre borítom. Kikotrok egy zoknit, megy egy tornacipőt. De azért egy kicsit szuttyogok, mert nincs kedvem odamenni. Lehet le kéne menni és lefolytatni vele egy vitát, amit úgyis ő nyerne meg és mehetnék ígyis-úgyis… bár nélkülem nem igen menne, a címet nem tudja. Hjaj… sehogy se jó ez. Ráadásul a hajam is vizes… Fogok egy gumit, amivel gyors kontyba kötöm a nagy hajzuhatagot, aztán végül csak elindulok lefelé. Mire kiérek, már ki is áll az autóval, szóval, csak mutatom, hogy ezt mondjuk valahova be kéne rakni, aztán berakom a csomagtartóba. Szerencséje, hogy emiatt nem szállt ki, lehet a fejéhez vágtam volna. Ennyire még én is képes vagyok talán. Aztán beszállok mellé az autóba és megrázom a fejem. - Nem kell igazán… meg tudom ám oldani… - Mondom azért még egyszer, de úgy is tudom, hogy fölösleges. Igazából, annyira nem ismerem, de az arckifejezésén már most láttam, hogy nem viccel… és azt tudom róla, hogy amit mondd, azt úgyis gondolja. Hát csendben beletörődök, hogy megyünk… és elmotyogom neki a címet, bekötöm magam és hátradőlök az ülésen. - De… a reggeliért cserébe én főzök ebédet… vagy vacsit, vagy akármit… - Jelentem ki, már útközben. – Majd a két szép szemeddel kárpótolsz érte… - Teszem még hozzá elmosolyodva, célozgatva az ő reggeli megjegyzésére. Mondjuk tényleg szép szemei vannak… na meg, ha már úgy értelmezem, ahogy ő értette, az is biztos szép… akarom mondani, megfelelő… nem is tudom, hogy milyen jelzőket lehet használni rá.
Nem teszek mást, mint kimegyek, felnyitom a garázsajtót és ki is járok. Már szállnék ki, hogy nyissam neki az ajtót, de ahogy meglátom az arckifejezését, valami hirtelen azt súgja, ne tegyem. Hát jó, akkor csak a csomagtartó felé mutogatok. Oda csak suvassza be szépen azt a fasza kis bőröndjét. A gondolat ahogy figyelem a visszapillantóból az arcát kicsit továbbszárnyal. Vajon milyen, amikor igazán dühös? Mert most nem az, csupán nehezen viseli, hogy most dirigálok. És gondolom a büszkeségének sem tesz jót az, hogy tudja, igazam is van. Nem lehet csak úgy elbújni az elől a fickó elől, csak mert kicsit vette a bátorságot és volt pofája kihasználni a helyzetet. Én már csak azért is adnék neki egy életre szóló leckét. Ahogy szoktam. Ha valami nem tetszik, akkor annak hangot adok, vagy példát statuálok. Mindenesetre roppant mód szórakoztató a helyzet és mosolygok is egy egészen aprót. Beül végül mellém, a mosolyom viszont levakarhatatlan. Miért kellene másabb arcom mutatni? Az annyira nem hozzám illő lenne. - Meghiszem azt. - bólintok egy kicsit kételkedő hangon. Talán van benne igazság, talán nincs. De most csak viccelek. Kicsit lázítom, épp csak annyira, hogy mire arra kerülne a sor, hogy kiadja a mérgét, az ne rám zúduljon. Kiadja a címet, én pedig elindulok. Nincs is olyan messze, csak a város egy jóval odébb lévő részében. Igaz, jobb mint ha az egészet át kellene szelni. - Legyen, már tudod is mit fogsz csinálni? - kérdezem kíváncsian. Egy biztos, a hasamat imádom. És akár kész vagyok a konyháért hadakozni is, ha nem tetszik az étel, ami készül. Bár lehet viselkedni fogok és megvárom, milyen lesz a vacsi. Egy valami azonban hatalmasabb ennél a késztetésemnél. A kíváncsiságom. - Egészen biztos vagy te ebben? - na persze, a két szép szememmel. Tudom én hogy érti azt. Elég csak elindulni a saját vonalamon. Valamiért már most érzem a zsigereimben, hogy jól megleszünk mi egy ideig, amíg ott tartózkodik nálam. Unatkozni nem fogunk. Bekanyarodok abba az utcába, amit mondott és leparkolok egy több emeletes épület előtt. Az utca nem túlzsúfolt, alig sétál erre bárki is, pedig most nem is esik, mondhatni remek idő van. Nem csoda hát, hogy egy ilyen helyen megnő a kis pondró bátorsága. Kiszállok a kocsiból, hátra sétálok a csomagtartóhoz és kiveszem a bőröndöt. Végül zárom a kocsit és elindulok Autumn után. Ő tudja melyik volt az a lakás. De az ajtóba már teljes vállszélességgel beállok és csak várok. Léptek zaját hallom, végül az ajtó kinyílik. - Nocsak, visszacsalogatott a hiányom? - a fickó egy pillanatig megereszt egy halovány buja mosolyt, majd ahogy megpillant engem, ez el is tűnik az arcáról. - A mamlasz marad. - mondja tömören, és már állna is úgy el az útból, hogy mindjárt cxsukhassa is az ajtót. Csak hogy azzal nem számolt, hogy nem fog tetszeni sem a hozzáállása, sem a mamlaszozás. - Amos bácsi bizony bejön. - a lábam mindjárt az ajtó és a küszöb közé rakom, hogy ha ki akarna csukni, ne tudja megtenni, és egyben be is lököm az ajtót. Azonnal pattogni kezd, gondoltam, hogy háborog és próbál kapálózni felém, hogy kipateroljon. De csak nemes egyszerűséggel a képébe nyomom a tenyerem és mindjárt tesz is pár lépést hátra, ahogy megindulok. - Maradj veszteg, mert téged meg egy másik bőröndbe foglak becsomagolni. Akkor már talán segítség nélkül is eléred a töködet.
Ha tényleg minden eleve el van rendelve, akkor minek élünk? Az élet legyen tele meglepetésekkel!
Azért némi fenntartásokkal ülök az autójában, mármint, nem felé vannak ezek, hanem a helyzethez. Kicsit… esendőbbnek tűnök ezzel, hogy „erőembert” kell magammal vigyek, hogy az akaratomat, vagyis, jelen esetben az ő akaratát véghez vigyük. Nem szeretem az ilyet. A magam módján szeretem elintézni, amit tudok. Ez pedig nyilván nem az. Főleg a kis beszólása miatt is küldök felé egy nem túl szép, aranyos és kedves nézést. Meghiszem azt… persze… ha nem vezetnél hihetnéd is, mert biztosan megütném. Valamiért azt érzem, hogy ha ezt fogjuk csinálni amíg nála lakok, akkor nem fogunk unatkozni, de lehet, hogy párszor fel fog idegesíteni, sőt, még ajtócsapkodást is el tudok képzelni… De hát ilyen az élet, ha nő van a házban, ugyebár. Van előnye is, meg hátránya is… - Nem, mivel csak most közöltem az ötletet… de ha esetleg van kívánság, várom… - Fordulok felé közben, figyelve arcát. Szeretem vezetés közben figyelni az embereket. Valahogy elárul dolgokat az illetőről. Például az is, hogy mennyire magabiztos a volán mögött… aki alapjáraton magabiztos, az itt se fog remegő kézzel kormányt, de aki egy kicsit is bizonytalan önmagát nézve, azon már meg szokott látszani. A kapkodó mozdulat, a hirtelen fékezés, vagy az utolsó pillanatban bevett kanyar esetleg. De ő elég magabiztosnak tűnik, ami azért utasként megnyugtató tud lenni. - Egészen biztos… miért nem tűnök annak? – Villantom felé mosolyomat, majd el is nevetem magam. Mindketten tudjuk, hogy mire megy a célozgatás, de azt hiszem pont ettől szép az egész. Bár jelenleg még nem tudom eldönteni,hogy akarom is, hogy célozgatás maradjon, vagy esetleg valóra is váljon, de nem, Autumn… ilyesmit verj ki a fejecskédből. Aztán közben meg is érkezünk a helyhez. Miután ő kiszáll az autóból, egy ideig én még vonakodok. Csak figyelem, ahogy hátra megy a csomagtartóhoz, majd nagy levegő és én is kiszállok. - Tudod, egy igazi úriember minimum kinyitja az utasának az ajtót… - Szólok hátra, persze mosolyogva. A munkám során ehhez már hozzászoktam, de „civilben” nem igazán várom el a dolgot. Előre megyek, de nem túlságosan rohanva, csak szép, lassan indulok el, olyan tempóban, hogy éppen, hogy csak nem lököd meg hátulról Amos… de hát na, érthető, hogy nem rohanok, hogy ezzel a seggfejjel találkozzak megint. Lassan emelem fel a kezem, hogy bekopogjak, végül megteszem, de utána rögtön hátrapillantok rá. Mi lenne, ha őt engedném előre? Biztos meglepődne… Nyílik az ajtó és máris megjelenik a márcos vigyor, amitől hányni tudnék most már. Előtte nem túlságosan érdekelt a dolog… most már igazán mást jelent. Csak egy fintort ejtek meg, majd elveszem Amos-től a bőröndöt. - Jöttem a maradék dolgomért… - Jelentem ki neki, majd szó nélkül kezdek el pakolászni. Nyilván így se fogok tudni mindent elvinni, de az már nem érdekel. A mamlasz jelzőre azért egy kicsit elnevetem magam, úgyis tudom, hogy ő fogja húzni a rövidebbet, sőt, akkor is elnevetem magam, amikor Amos reagál rá. Oh, bárcsak én tudnék ilyet csinálni… biztos nagyon jó érzés lehet. Ilyenkor, egy nagyon picit lennék pasi… egy nőtől ez azért mégis hülyén nézne ki, még ha lenne is hozzá ereje. - Áh, az szerintem úgyse menne neki… - Teszem hozzá, majd elkezdem pakolni a táskámat. Ez a barom rögtön kap az alkalmon, ahogy elengedik és oda is lép mellém. Felpillantok rá, majd hátra Amosre, jelezve, hogy nem zavar, ha esetleg bármit is akarna csinálni, majd csak folytatom anélkül, hogy bármit is tennék vagy mondanék. Lehet, hogy ez bátorítja fel, de a következő pillanatban már azt érzem, hogy megmarkolja a hátsómat, amire egyből felegyenesedek és behúzok neki egyet. Egyenesen a szemét eltalálva. Fel is szisszenek egy pillanatra, mert igazából ez lehet, hogy nekem jobban fájt, mint neki, de bakker, akkor is megérte. Még soha életemben nem ütöttem meg senkit, de… ilyenkor igazán jó érzés. Kezdem megérteni, hogy a pasik miért verekednek annyit… Erősen visszafogom a grimaszomat és nem fogom kimutatni, hogy milyen rohadtul fáj most a kezem… az rontana az összképen. - Te tényleg ekkora barom vagy!? Megmondtam, hogy hagyj békén… tényleg úgy akarsz kikezdeni velem, hogy itt áll mellettem valaki? Az ész osztásnál azt hiszem több körből is kimaradtál, mert triplán vagy ostoba… - Mordulok rá rögtön és el is lépek tőle, amire ő hitetlenül néz rám, hogy egyrészt meg mertem ütni, másrészt meg így merek vele beszélni. De próbáljon csak meg bármit is tenni, azt hiszem elég rosszul járna… vagy lehet, hogy így is rosszul fog járni? Oldalra pillantok a „bácsira”, aztán csak gyors folytatom a pakolást.
Elgondolkozok azon, hogy mit is ennék. Nem tudom, hirtelen az a kérdés, ahogy neki is. Rá vághatott volna akármit is, de nem tette. Én sem teszem. Figyelek közben az útra is, majd csak támad egy ötletem. - Majd ha hazaértünk a lakásból, kitaláljuk. Majd attól függően megünnepeljük. - persze mondhatnám, hogy nem járunk sikerrel, de erre mérget veszek, hogy igen. Nem vagyok én elragadtatva az óriási önbizalmamtól, csak tudom, hogy nem fog útba kerülni. Ha el tudott tőle jönni, akkor nem lehet valami rettentő alak. Elvigyorodok a válaszán. Tetszik, hogy ennyire közvetlen a hangulat, konkrétan az éjjel érkezett és már most is egymást kóstolgatjuk. Tetszik ez. Mondja valaki azt nekem, hogy a vörös nőkben nincs kurázsi... - Ó sajnálom, legközelebb a vörös szőnyeget is kigördítem eléd. - pimasz hangnemben válaszolok a megjegyzésére. Úriember vagyok attól még, hogy egy ilyen sekélységet elfelejtek. Helyette hozom a bőröndjét. Nem is hagynám, hogy ő vigye. Pedig nem nehéz hisz semmi sincs benne. Kicsit érdekesen kezdődik az érkezés, nem tetszik, hogy nem akarnak beengedni. Ha ő így próbálkozik, akkor én meg úgy. Nem félek használni is az erőmet, a szavakkal a reménytelen embereknél nem lehet hatni. Vannak egyszerűen csak idióta emberek, akik nem képesek felmérni a helyzetüket. Jelenleg ő most nem ugathat. Még ha az övé is a lakás, teszek róla, hogy ne érezze így. - Milyen kár, beiratkozhatna akkor jógatanfolyamra is. Önköltségen. - a bőrönd már úgysincs nálam, körülnézek picit a szobában. Vélhetőleg nem lesz olyan barom, hogy magába harapjon akár egy rossz mozdulatával is. És de, sajnos tévedek. A fenekébe markol, mire kap egy öklöst. Én pedig elnevetem magam és tapsolni kezdek hozzá. - Ezt a gyönyörű mozdulatot meg kellene ismételni. - mondom is elégedetten. Persze nem tetszik emberünknek, hogy most megszégyenült, amiért elbánt vele egy nő. Nem fogja vissza magát, megragadja a karját és gyűlölettől eltorzult arccal mered Autumn-re. - Még egyszer hozzám érsz, eltöröm a kezed. - sziszegi bosszúsan. - Igazán? Várj, hogy is csináltad? - odamegyek hozzájuk és ugyanazzal a mozdulattal ahogy az előbb kis barátunk tette, most én markolom meg a hátsóját. Tudom, bőszítem csak, számítok rá, hogy akár vissza kézből is megpróbál ütni. Szóval erősen megmarkolom és hátrarántom erőből. Nem számít rá, dob is egy hasast. - Nekem is eltöröd a kezem? - kérdezem élcelődve. Néha élvezem, hogy az ilyen pöcsfejeket szivathatom. Megérdemlik. Rá is taposok a kézfejére, persze nem túl fájdalmasan. Nem szükséges, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülése legyen, a többivel már nem foglalkoznak úgysem a zsaruk. - Feljelentelek testi sértésért. - rég elvesztett vagy csak nyomokban megtalált türelme immár a múlté, idegesen nyüszítve próbál fenyegetőzni. Még egy szűkölő kutya is jobb ennél a látványnál. - Hmm... akkor emeljük a tétet azzal, hogy pro és kontra alapon kapsz egy szexuális zaklatási pert a nyakadba. Én még itt is voltam, tanúsíthatom. Igaz, Autumn? Úgy kellett lerángatni rólad. Bizony, nagyon csúnya dolog volt.
Ha tényleg minden eleve el van rendelve, akkor minek élünk? Az élet legyen tele meglepetésekkel!
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amos&Autumn Szomb. Aug. 09, 2014 4:57 pm
Autumn&Amos
And every demon wants his pound of flesh...but I like to keep some things to myself
Fogaimat összeszorítva állok és nézek hátra erre a baromra… bakker, ez az ütés tényleg baromira fájt. Hogy az istenbe csinálják az Amoshöz hasonlók ezt? Na jó, mindegy, Autumn, ne foglalkozz ezzel… csak szépen fordulj vissza és kezdj el pakolni, csak nem lesz akkora idióta, hogy megint bármit is csinálna, a következő a lábam lesz és egy fájdalmasabb helyre fog célozni, az nekem úgyse fog fájni, neki pedig bőven jobban fog. Nem is nagyon voltam én életemben erőszakos, pedig bőven lett volna rá alkalmam… főleg otthon… de lehet ideje lennem elkezdeni, hogy meg tudjam védeni magam az ilyen állatoktól, mint ez itt? Na majd a mellettem lévő szépfiútól kérek 1-2 leckét… biztosan tudja, hogyan lehet hatékonyan helyretenni az embereket. Éppen, hogy elkezdem pakolni a dolgaimat ismét, megragadja a karomat is ránt is rajta egyet, de nagyjából ezzel egy időben Amos is akcióba lép. Még ha fáj is, ahogy megragadja a kezemet, muszáj elnevetnem magam azon, amit a bácsi csinál. Roppant szórakoztatóan tudja szívatni az arra érdemeseket, erre hamar rájöhetek. - Tudod… kedves barátom, nagyon jó színész tudok lenni… - Felé fordulok és borzasztó kétségbeesett arccal nézek rá. – Tudja… biztos úr, már korábban is próbálkozott… de mindig leráztam, mert én nem vagyok olyan lány… de csak nem adta fel… és… - hangom kicsit remegni kezd. – és olyat tett… ha Amos nincs ott… akkor… akkor… és itt szépen elsírom magam. – Az utolsó szavakra már visszaáll arckifejezésem is a régibe, sőt, hangom flegmább hangsúlyt kap. – Na, hogy tetszett? Tudd, hogy hol a helyed… és hogy kit fenyegetsz… elhiheted, nem fog fájni többet tőlem a fejed… de még egy ujjal hozzámérsz, megbánod, de nagyon. Csúnya dolog a nyilvános megaláztatás… márpedig abban lesz részed, ezt garantálom. - Kedvem lenne leköpni, belerúgni… de azzal leginkább csak az ő szintjére süllyednék, szóval csak hagyom szépen és folytatom a pakolást. Minél kevesebb időt töltök itt, annál jobb… - Egy kis kurva vagy! Senki se fog hinni neked, megnyugodhatsz… sőt, én jelentelek fel, amiért strichelsz… Persze nem bír magával és a nagy szájával, én pedig ismét csak felé fordulok. - A te kis piti véleményed senkit nem érdekel… mint már megmondtam, csak a dolgaimért jöttem és már itt se vagyok, szóval fogjad szépen be a kis szádat és hagyjál pakolni, vagy megkérem a kedves úriembert, aki elkísért, hogy csomagoljon be egy dobozba és dobjon a szemétbe, ahova való vagy… biztosan megtenné, hisz tudok én bájos lenni és elbűvölően kérni dolgokat… - Szavaimra persze megdöbben, sőt, ismét látom arcán, hogy dühösebb lesz… már nyitná is a száját válaszra, de meggondolja magát, vet egy oldalpillantást Amosre és inkább csöndben marad. Helyes… én is így gondoltam. Most végre befejezhetem a pakolást… Nincs már olyan sok dolgom, csak bedobálok még egy-két apróságot, nem érdekel, hogy nem minden dolgomat, de már tényleg nem bírok többet itt maradni. Pár perccel később becsukom a bőröndöt és felegyenesedek. - Megvagyok… menjünk innen. – Fordulok a bácsi felé, és ki is húzom a bőrönd fülét, hogy elindulhassak az ajtó felé. - Ajánlom, hogy ne halljak rólad többet… hidd el, a magam fajta lányoknak több hatalma van, mint a magadfajta… nos a férfi szót nem tudom rád használni, szóval maradjunk annál, hogy patkányoknak… szóval légy jófiú és szívódj fel az életemből… - Túl fölényesen intézem hozzá utolsó szavaimat, de azt hiszem előjött a bátorságom és kiadtam magamból minden dühöt, amit felé éreztem… szóval nem zavart túlságosan. Sőt, lehettem is főlényes, amikor ilyen kísérőm volt. Ahogy elsétálok Amos mellett a kijárat felé, megsimítom a karját és elmosolyodok, majd el is hagyom a helyet… örökre, az biztos. Soha többet nem fogok ilyen helyen lakni, az is biztos…
Néha kell a szórakozás. Már nem az a fajta szórakozás, amit akármilyen kézből meg lehet szerezni. Az a fajta, amit csak akkor lehet élvezni, ha egy másik szenved tőle. Morbid öröm ez, de túlontúl is szórakoztató. Akkor a legjobban, ha még úgy dönt az illető, alapos produkcióval hálálja meg a nagyvonalúságunkat. Mert azok vagyunk, ez kétségtelen. Noha előszeretettel nézek a helyiségben körbe, amikor az a seggdugasz megszólal, abbahagyom a cselekvésem és fölényes mosollyal hallgatom, mit produkál. Nem tudom eldönteni, hogy mi a szórakoztatóbb, az a testhelyzet, amibe sikeresen letornázódik, vagy a szövegelése. Alighanem a papolása szórakoztató. Csak üres szavak. És noha elterveztem, nem okozok benne különösebben kárt, ahogy kiköhögi azt a pár szót, már komótosan nehezkedek is jobban rá a talpamra, ami alatt a keze lapul. Mint valami képlékeny palacsinta, úgy enged a testrész a nyomásnak. Érzem a csontok kirajzolódását is, majd ahogy finoman roppannak egyet a bütykei. Hallgat, Autumn pedig folytatja az általa megkezdett műsort. Komolyan egyre jobban élvezem, hogy ide jöttünk. Nem tudom eldönteni melyik jobb móka, kicsit megleckéztetni ezt a pancsert, vagy a kis művésznő produkcióját hallgatni. Egészen el is feledkezek magamról, talán picit fel is engedem a lábam. Rossz ötletnek bizonyult. Barátunknak túlságosan is megered tőle a szája. Én pedig már igazán kezdenék nevetni a helyzeten. De erre csak egy pillanatra elkomorul a tekintetem és megint isteneset taposok a kézfejére. Halkabban felhördül, de talán csak azért nem ordít, mert nagyon jól tudja, azért kapna egy gombócot is a szájába. Szenvedjen csak, legfeljebb lefizetek pár illetékest, hogy simítsák el az ügyet, ha arról lenne szó. Megvannak mindenfelé az embereim. De úgy fest tudja most hol a helye. Legyen csak jófiú. Szép lassan el is emelem a lábam a kezéről és nézelődök tovább. Komolyan, mint ha mi sem történt volna. Csöndben tovább nézelődök, míg aztán találok egy kis minihifit. Gondolom ezé a mitugrászé. De megnézem van-e valami hozzá. A kijelzőn szöveg sorakozik fel, majd a csönd megszűnik. Kellemes dallamos popsláger szólal meg, én pedig elégedetten nézelődök tovább. Pár holmiját nem teszi el, ezt észreveszem. De miért tegyem szóvá én ezt? Azt hoz el, amit akar. Viszont nekem megtetszik ez a kis mini kütyü. Azon kezdek gondolkozni, hogy hol is mutatna jól a lakásban, amikor Autumn bejelenti, hogy indul. Lekapcsolom a kütyüt, fél füllel figyelek rájuk is, arra, amit mond, meg vetek is oda egy pillantást, de már rég a kábelek kötik le a figyelmem. Mire ők dűlőre jutnak egymással, már a hifi is a kezemben van összeszedve gondosan. - Menjünk, nagylány mutasd az utat. - na nem azért mondom ezt, mert lekicsinylően tenném. Épp ellenkezőleg, észrevettem, mennyire megnőtt a szája, amióta megjöttünk. Tetszik a gesztus, amit kapok, bizalmas tekintettel nézek rá és el is mosolyodok. - Nos pajtás, köszönj el a hifimtől. - nézek végül csak az ipsére. Mostanra alighanem teljesen összeomlott. Erre mégis heves habogásban tör ki. Értelmeset nem mond, mondok helyette én. - Amennyiben a napokban kijön a rendőrség, vagy bármilyen ügy elindul, kijönnek ide a cirkuszi emelőember barátaim és megmutatják, hogy kell gumiemberré válni. - mondom mézesmázos mosollyal, teljesen hidegen neki, majd biccentek a végén neki és elindulok a kijárat felé. Pakolás közben én kezdek el incselkedni, ahogy mellé érek a kis kütyükkel, csak éppenséggel én a csípőmet simítom éppen csak egy aprót az övéhez, és már csak kinyitom az ajtót neki, megvárom, míg beül, aztán már pattanok is be a túloldalon. - Kész, minden megvan akkor? - kérdezem végül rá pillantva, majd egyet a háztömb felé. Aztán csak indítással nyugtázom a helyzetet, ide többet nem kell jönnünk. - És akkor most jön az, hogy mi legyen az ebéd? Grillezzünk valamit hátul az udvaron... Amolyan Isten hozott nálunk parti keretein belül.
Ha tényleg minden eleve el van rendelve, akkor minek élünk? Az élet legyen tele meglepetésekkel!
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amos&Autumn Kedd Aug. 19, 2014 9:37 pm
Autumn&Amos
And every demon wants his pound of flesh...but I like to keep some things to myself
Egy pillanatra hátra fordulok a nagylány megjegyzésen, s miután ismét előre nézek, el is nevetem magam kicsit. Egy utolsó pillantást vetek a lakásra, meg szegény kis szerencsétlenre, aki most aztán eléggé meg lett alázva… és csak áll ott összetörten, majdnem szó szerint értve bizonyos részeit. Na jó… egy egészen picikét, talán, egy pillanatra megsajnálom. Fene a túl nagy empátiámat, ami néha rám tör… de csak addig, amíg eszembe nem jut a fölényes viselkedése és a beszólásai. Az autóhoz érve megvárom, amíg felnyitja a csomagtartót és át is adom neki, hogy pakolja be. Ha már ő a férfi, nehogy én emelgessek, nyilvánvalóan… Vetek is egy kacér pillantást felé, arra az aprócska mozdulatra, aztán csak hátrébb állok, hogy bepakolhasson. - Na tessék, sikerült megtanulni, hogyan legyél úriember… - Nevetek, miközben beszállok az autóba. Persze nem gondolom komolyan, csak kóstolgatom kicsit, meg is nézve, hogy meddig mehetek el a poénkodásokkal. Bár úgy hiszem, ennyi még lazán belefér a pakliba. Nem látszik egy érzékeny lelkű pillangónak, akinek szárnyát lehet törni pár csípős beszólással. A kérdésére bólintok egyet, aztán bekötöm a biztonsági övet, miközben végre elindulunk innen és örökre magam mögött tudhatom ezt a helyet. - Két fős parti? Biztos hardcore lesz… - Nevetek ismét, miközben oldalra nézek. Néznék egyenesen a szemébe, de mivel a volán mögött ül, mindkettőnknek jobb, ha ez nem történik meg. – Rendben van, de a grillsütő nem az én világom… szóval az a része a te reszortod lesz… Már fejben el is kezdem tervezgetni, hogy miket is csinálok, bár azzal nem számolok, hogy nem tudom, mi található meg a hűtőjében, de azért… csak fel van szerelve némileg, vagy majd feltalálom magam, ügyes kislány vagyok. Vagyis… nagylány, ugyebár. Ahogy megérkezünk, én egyből ki is pattanok az autóból, kivételesen nem várom meg, hogy esélye legyen kinyitni nekem az ajtót, de nem is szólok be érte. - Felhozod a táskákat, ugye? – Pillantok hátra, mikor már kiszállt ő is, egy angyali mosoly kíséretében, amúgy is fölösleges mondanom, biztosan nem hagyná, hogy én cipekedjek… Szóval én fel is megyek az emeletre és ismét túrni kezdem a ruháimat. Azt mondta, hogy kerti parti, hát akkor ahhoz is kell öltözni… Kicsit rendbe is szedem magam a tükörnél… nem tudom, hogy miért, de jól akarok kinézni. Vagyis… tudom, hogy miért. Tetszeni akarok. Ez alapvetően is bennem van, de most valahogy még inkább vágyok az elismerő tekintetre. Hajamat ki is engedem, felborzolom picit, aztán már el is indulok a konyhába. Igazából, nem tudom, hogy Amos merre van, de nem is nagyon érdekel… aktivizálom magam és elkezdek a szekrényekben kutakodni, na meg a hűtőből kipakolni, amire szükségem lehet. A pácot még meg tudom csinálni, az nem nagy kunszt. Jesszus ez a konyha… látszik, hogy pasi él itt… logikátlanul van rendezve… na jó, nem, azt hiszem nem kéne azon agyalnom, hogyan is rendezem át, mert én úgyse hosszú távra tervezek, meg amúgy se tulajdonos vagyok… csak nem tudom megérteni a logikáját ennek. De mindegy is, majd megszokom, remélhetőleg a dolgot. Nem is foglalkozok most ezzel, szépen inkább előkészítem a kaját, közben azért, ha éppen tudok, kilesek az ablakon, hogy kint mi folyik… csak egy-egy pillanatra, észrevétlenül. Aztán, miután elkészültem a dolgokkal, felpakolom egy tálcára a tálat, amiben a hús van, némi zöldséget hozzá, na meg a salátát, amit csináltam és ki is viszem, ott letéve egy asztalra. - Ennyit tudtam kihozni a dologból, a többi a te dolgod… én meg addig… megnézem mennyire kényelmes az a napozóágy… - Pillantok oldalra, az említett bútordarabra és el is indulok felé. Vállamról ledobom a könnyű anyagot, ami a fent felhúzott fürdőruhát fedte, a szomszéd ágyra dobom és el is fekszek. - De nekem el ne rontsd, amit alkottam… - Szólok azért még hátra mosolyogva, aztán elkényelmesedek és élvezem a napsütést. Bár nem szabad túl sokáig itt maradnom, hála a csodás, fehér bőrömnek… de ezzel egyelőre nem törődök. Talán, majd kérek egy kis asszisztálást a leégésem elkerülése végett az úriembertől… Csábító gondolat, már most. Mi lesz itt később?
Nem habozok sokat azzal, hogy továbbra is itt tököljünk a háztömb előtt. Ami kellett, azt már elhoztuk, ezen felül szert tettem egy jópofa hifire és jól elszórakoztam egy vérbeli pojáca beszopatásán. Nem csak jól indult eddig a nap, de remekül alakul. Ha minden igaz, nemsokára nyélbe üthetünk egy kiadós főzőcskézést extrával. Azt kell mondjam, jól jött a női társaság a házamba. Kár, hogy ez nem fordult meg korábban a fejemben. Az ilyen dolgaimat nem így és odahaza szoktam intézni. De ez egy más téma. Csak mosoly ül ki az arcomra a megjegyzésére és hümmögök egyet, mielőtt beszállnék a kocsiba. Persze, hogy tudom, hogyan kell úriember módjára viselkednem. Ha nem is annak születtem, de egy idő után megtanultam hogy viselkedjek stílusosan. Sok pénzhez megnyerő modor is szükséges, nem igaz? - Abszolút hardcore lesz, észre sem fogod venni a kis létszámot. - egy pillanatra sandítok csak rá egy megeresztett vigyorral, de sajnos tényleg csak egy pillanatra. Nem lenne tanácsos nem az utat nézni, pedig bőven tudnék mit, főleg rajta. De hát ilyen az ember tragédiája, valamit kap, valamit pedig elvesznek tőle. De lesz ebből a napból még nagyon remek, a zsigereimben érzem. Nem tudom pontosan min jár az esze, vagy ő mit szeretne megvalósítani, de ennek a főzőcskézésnek már most csapatmunka szaga van. Vagy csak én hiszem ennyire naivan, hogy jó kis csapatjáték lesz belőle? Mindegy majd kiderül. Hamarosan a felhajtóra gördülünk, ahol még csak végig sem gondolom, hogy mit is hozzak mivel, mikor megkapom a kérdést. Már gondolkodás nélkül szállok csak ki, hogy kiürítsem a csomagtartót. Előbb a csomagot kapom fel, majd a kis lejátszóberendezést. Aztán a könyökömmel lehajtom a hátsó ajtót és zárom is le a kocsit. Vicces lehet így a látvány, hogy a kulccsal a számban tele kezekkel szambázok be a házba. Majd a kocsival később betolatok. Egy biztos, ha csapatmunka is lesz ez, kellőképpen megosztott. Lepakolom a hifit a nappaliban, ahogy beérek, majd felsétálok a bőrönddel az emeletre és leteszem a falhoz az ajtaja elé. Azért megfordul a fejemben, hogy vajon most ő odabent öltözködik, vagy merre jár jelenleg, de mivel lentről vagy a fürdő felől nem jön zaj, így egyre tippelhetek. Ha most sokat akarnék látni, elég lenne benyitnom. Helyette csak bekopogok. - A bőrönd házhoz jött. - szólok csak be huncut vigyorral, ami viszont a hangomon is érződik. Ideje lesz akkor sütéshez öltözni. A szobámba sétálva már dobálom is le ezeket a göncöket valami lazább rövidnadrágra, meg akkor már a vicc kedvéért felveszek egy tipikus amerikai grillezéshez használatos színes inget, amit be sem gombolok. Minek, meleg van. Még kifelé menet leakasztok egy szivart is a dobozomból, hogy a kellő előzményes intézkedések után rágyújtsak. Nem teszem sűrűn, de nehéz is egy jó kubai szivarnak ellenállni. Aztán úgy döntök ideje lemenni. Útközben előveszek egy kis töményet a bárszekrényből, majd két poharat a konyhából. Látom már a konyháról, hogy még itt nem járt senki. Te jó ég mennyit készülődik ez a nő? Bár nem mint ha sokat számítana, legalább ráérek. Ha ő akar előkészülni bizony az övé lesz itt a terep. Akkor megnézem mi a helyzet az udvaron. Ahogy kiérek, máris a kellemes árnyékos székek kerülnek a látóterembe. Mennyire egyszerű lenne nem a tűző napon sütögetni, de ennyit ki fogok bírni. Csak hát duplán meleg, sebaj. Lepakolok a székek között elhelyezkedő kis asztalkára, majd a grillsütőhöz megyek. Jól ki lett ez alakítva, minden eszköz kéznél, vagy lent elrakva, vagy a falra aggatva. A szenet kitöltögetem, jöhet a begyújtás. Ez az egészben a legunalmasabb, legfárasztóbb és leghosszadalmasabb rész. Mi az istennek nem tud azonnal begyulladni ez a szar? De most nem idegeskedek emiatt, csak jókat szívok a szivarból, majd eresztem is el játszi könnyedséggel a füstöt. Csak akkor pillantok fel, amikor nyílik az ajtó. Akaratlanul is első reakcióképpen végignézek Autumn öltözetén. Na ezért már megértem mit készülődött annyit a szobában. - Na lássuk. - már szippantom is be a pác illatát, miközben eltartom a szivart magamtól. De következőnek csak azt figyelem ahogy az említéséhez méltón a napozóágyhoz megy. Igen kívánatos, meg kell hagyni. - Majd meglátod, én mit alkotok hozzá. - ha incselkedik, hát én is így teszek. Nekilátok még picit forgatni a husiikat, amíg kellőképpen be nem forrósodik a sütőlap, és már pakolok is ki rá. Még jól meglocsolom olajjal, fordítok egyet mindegyiken hogy jól befogja, aztán lehajtom a sütő tetejét. A napozóágy felé pillantok ismét, lepakolok a kezemből és az italok felé lépek. Töltök mindkét pohárba egyformán, hogy aztán odavihessem az egyiket neki. - A kisasszonynak nincs szüksége különösebben egy kis leégés elleni krémre? Nekem igazán bejön a Hófehérke stílus is, meg az is ha egyenszínben akarsz pompázni a hajaddal, de ezt a puha bababőrt mégsem kellene így hagyni. - miközben magyarázok, leguggolok hozzá és nyújtom is felé a poharát. - Akkor koccintsunk a sikeres kiköltözésre. - nyújtom is felé a poharam, közben pedig kaján mosoly ül ki az arcomra. miért is ne? Gyönyörű az idő, minden jól alakult, feltételezhetően isteni ebéd készül a sütőben és egy gyönyörű nő jelenlétét élvezhetem.
Ha tényleg minden eleve el van rendelve, akkor minek élünk? Az élet legyen tele meglepetésekkel!
Hátrapillantok a megjegyzésére egy, mondhatni huncut mosollyal. Azt hiszem egy pillanatig se gondoltam, hogy elrontaná. Na jó, nem mintha annyira rajonganék érte, így egy nap után, vagy mi a fene… csak nem tűnik olyan embernek, aki belekezd olyanba, amiben lehet akár béna is. Valahogy magabiztosabbnak tűnik ahhoz… és hát pasiból van. Azok pedig egyn ő előtt sose csinálnak olyat, amiben nem biztosak, hogy meg is tudják. A férfiegó nagyobb annál, mintsem lejárassa magát. Legalábbis, ha elég magabiztos és jókiállású… a kis pancserek ilyenekre nem gondolnak. Pont ezért pancserek. Ej, Autumn… de gonosz vagy… Kényelmesen elhelyezkedek a napozóágyon, szemem is becsukom és élvezem ahogy a napsugarak simogatják bőrömet. Nem árt neki… bár azt hiszem én akkor se lennék igazán barna, ha egy napig a szoligépben feküdnék. De mondjuk azt, hogy ez a szexepilem… Először csak a szememet nyitom ki, amint mellém ér, persze eltakarva a napot. - Az úriember csak nem célozgat? Sajnos nem rendelkezek ilyesféle dologgal… - Le is biggyesztem számat, megjátszva persze magamat, aztán fel is ülök kicsit, lábaimat keresztbe téve. – De ha valakinek esetleg birtokában van, nem utasítanám vissza… - Teszem hozzá, miközben elveszem kezéből a poharat és bele is szagolok, hogy megfejtsem tartalmát. - Ettől lesz talán hardcore a parti? Nem biztos, hogy akarsz látni ebből többet is meginni… - Nevetem el magam, majd persze koccintok vele a kijelentésére, na meg persze belekortyolok az italba, koncentrálva, hogy ne ejtsem el azt a szokásos, erős alkohol utáni fintort. Elvégre az nem túl nőies… én pedig már hozzászoktam a sok rendezvényen ehhez. Bár ott sose ittam igazán sokat, pont amiatt, amit Amos-nek is mondtam. Nem éppen nyakkendős rendezvényre való az, ahogy én viselkedek, amikor éppen többet iszok a kelleténél. Nem is vagyok szerencsére az a sarokban lesírom a sminkem típus… inkább a viccesebb kategória. Táncolok, akkor is, ha nincs zene… mindenen nevetek… és sokkal, mondjuk úgy közvetlenebb vagyok, anélkül, hogy ez feltűnne. Nem kell félre érteni, nem ribanckodok, az nem éppen az én világom, de nem figyelek arra, hogy mit teszek. - Bár a bácsi nélkül nem ment volna… - Vigyorgok rá, visszaélve azzal, amit ő mondott. Isten ments, hogy bácsiként tekintsek rá, még akkor se, ha idősebb nálam… mert biztos vagyok benne, hogy nem egy-két évvel, még ha nem is tudom pontosan, hogy hány éves. De… mondjuk úgy, hogy nem tűnik soknak. - Hmm, valami innen hiányzik… - Pillantok a pohárba, szépen a kezébe is nyomom, miközben felállok, a kis simulását viszonozva alig észrevehetően simítom meg én is a vállát, miközben elmegyek mellette, egyenesen a konyhába, ahol is kiveszek egy fém tálat, na meg a mélyhűtőből némi jeget… elvégre meleg van, a tömény meg jéggel, vagy húzóra, ez az én teóriám. Sajna utóbbi gyakrabban történik... Ahogy visszaérek, le is rakom egy árnyékosabb részre a napágy mellett, bár így se lesz hosszú életű, de bele is dobok a poharakba, majd a medence felé kacsingatok, miközben elveszem a poharát. - Milyen hideg a vize? – Teszem fel a nagyjából költői kérdést, mert már le is hajolok, hogy belenyúljak picit kezemmel, egy kis vizet felé fröcskölve. – Tesztelheted te is. – Ki is nevetem, természetesen, miközben megismétlem a mozdulatot.
Elmosolyodok a reakcióján. Hogy miért? Csak felajánlottam neki, hogy amennyiben akad naptejem - már amennyiben valóban van itthon és nem csak úgy a levegőbe beszélek - akkor szívesen bekenem. És nem, egyáltalán nem egyszerűen csak elfogadja. Látom rajta, hogy játszik. Egyértelműen játszik velem és ez a hozzáállás tetszik. - De, az úriember határozottan célozgat. - nem kertelek, a pillantását is állom, miközben bohókás mosoly kúszik az arcomra. Van amikor így is lehet játszani, én már rég belementem. Alighanem a reggelinél. Vagy inkább már jóval előtte? Nem tudom igazából ezt eldönteni. - Valakinek talán van is. - csak szabaduljak meg a pohártól, bekenem én a hátát, hogy azt akarja majd, ne is hagyjam abba. Már egy elismeréssel is felérne. Vagy csak az, ahogy reagál rá. Nem vagyok egy masszőr, de eddig nem jött panasz arra, ahogy csinálom. - Pedig ehhez az ebédhez bizony még jól fog esni, ha pár ilyen legurul. Nem vagyok az a sörös fajta, jobban szeretem megadni a módját a minőségi dolgoknak. - koccintok vele, aztán csak lehúzom az italt. Most csak úgy lazán leülnék mellé, picit még incselkednék is vele amolyan terepbeméréssel, de jobb lesz ez a naptejjel majd. Tényleg ahogy végignézek rajta, le kell vonjam a következtetést, valóban igényel a bőre jócskán védelmet. Alighanem Jillel ebben hasonlítanak. Ami meg a kisasszonyt illeti, fogalmam sincs, hogy mikor érkezik, vagy hogy jön. Többnyire nem szokott velem társalogni, csak beköszön és bevonul a szobájába. Mint ha csak egy másik lakó lenne és nem is a lányom. Bár ezt a gondolatot még mindig szoknom kell, ugyanis nem csöppen csak úgy egy kamasz lány valaki életébe és minden megy tovább rendben, ahogy annak lennie kell. Ez az egész nekem még annyira idegen. A napot akkor is meg kell ünnepelni, azért is hoztam előlegnek az italt. De arra nem számítok, hogy a válasza egyben ér meglepetésként és fog is el mindjárt a nevetőgörcs. Mert felnevetek a bácsizáson. Persze, én bácsi, jó hogy nem valami nagypapaforma? De miért kapjam fel egy ilyen miatt a vizet? És az a vigyor is ami kiül az arcára. Most már kezdünk kicsit nagyban játszani? Feszegetjük a határokat? - Egy bácsi nem lenne olyan hatásos megjelenés, mint én. - mosolyodok el végül csak, aztán figyelem mit kezd el csinálni. Hiányzik innét? Mi? Bár sok minden... pár dolgot én is el tudnék most képzelni, aztán ki tudja, lehet a nagy meleg teszi, meg egy bikinis szép női látvány, a készülő ebéd illata és úgy az összkép. Mindez az én kertemben van. Ilyenkor tudom értékelni a dolgokat, mint ha lenne valamim, amivel bevonzom az roppant kellemes dolgokat. Nem tart sokáig mire rájövök, mit akar. Közben visszasétálok az üveghez, hogy töltsek még egy kört a pohárba. Csak az újabb megszólalására pillantok fel. - A víz? - tekintetem a medence felé siklik, majd vissza rá. - Nézd meg, többnyire ilyenkor már kellemes meleg. - csak lesem, ahogy elveszi a poharam, de nem is sokáig, nem tökölök én ilyenkor. Kaján vigyor ül ki az arcomra, elindulok utána. Azért egy röpke pillanatra rálesek a kajára, de ahogy mellé érek, már másra koncentrálok. Rá, ahogy lefröcsél, majd megteszi még egyszer. Á vagy úgy, szóval én vagyok a tesztalany. Elnevetem magam, majd mindkét poharat jó tisztes távolságba teszem. - Én másképp tesztelek, egy egész tesztalany kell mellé. - pimasz vigyorom már sokat sejtet, és ha nem vigyáz, akkor bizony könnyen lesz ő a tesztalany. - Tudod... én úgy szoktam csinálni, hogy megfogom az illető kezét, aztán a másikat is. - közben mutatom is hogy. Ahogy szemből megragadom a kezeit, majd az egyiket át is emelem a feje fölött, míg a másikat egy pillanatra, tényleg csak egy pillanatra eresztem el. Máris keresztben vannak a kezei, én meg mögötte. - Többnyire ilyenkor tudatosul a tesztalany, hogy ő lesz az áldozat és tiltakozik. - magyarázok tovább mint ha csak valami működését írnám le, ami roppant érdekesnek tűnik. Lépek egyet közelebb a medencéhez, aztán még egyet. Aztán a egészen addig csinálom ezt, amíg a nagy tesztelés meg nem történik.
Ha tényleg minden eleve el van rendelve, akkor minek élünk? Az élet legyen tele meglepetésekkel!
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Amos&Autumn Vas. Szept. 14, 2014 12:08 am
Autumn&Amos
And every demon wants his pound of flesh...but I like to keep some things to myself
- Az ebédhez biztos… de lehet, mielőtt legurul még pár, talán kéne maga az ebéd is… - Jegyzem meg, miután beleiszok a pohárba. Éhgyomorra az alkohol, főleg melegben, főleg nekem, tényleg nem jó buli. Bár azért így is gyorsan lemegy az első pohár tartalma. De hát na, ha egyszer finom? Nem fogom megtagadni magamtól, ami jó… maximum láthat kicsit becsiccsentve. Remélhetőleg csak pont annyira, hogy ne csináljak hülyeséget. Amilyen a szerencsém, tutira bírja az alkoholt… biztosan jobban, mint én. Már csak azért is, mert testfelépítést nézve is picikét nagyobb, mint én. Meg hát, pasiból van. Ah… ez csalás… az élet meg a biológia gonosz diszkriminációja. A kis fröcskölős játékom persze rosszul sül el… vagy hát, nézőpont kérdése. Nyilván csak szórakoztam kicsit, de lehet tudat alatt az volt a célom, hogy magamhoz csalogassam, ki tudja… Minden esetre nagy átéléssel figyelek a kis magyarázatára, egészen addig, amíg meg nem fogja a kezem. Abban a pillanatban le is esik, hogy mit fog csinálni és hátrálok egyet, próbálva már most kihúzni kezem az övéből, de nyilván ez nem jön össze és hamar kicselez. - Ügyes… de én már kellőképpen teszteltem a vizet… - Pillantok rá, nagy, boci szemekkel. De persze mindhiába. Az a fajta lány pedig nem vagyok, aki úgymond kéretve magát visítozva tiltakozik… hiszen ha nagyon szabadulni akarnék, akkor nyilván megtudnám tenni, rálépek a lábára, hasba könyökölöm, vagy akármi, amivel el tudom terelni a figyelmét… Azt biztosan nem fogom csinálni, hogy úgy csinálok, mint aki szabadulni akar, pedig mégse. Az maradjon csak a kislányoknak, akik kéretik magukat. Nekem erre nincs szükségem, hogy felkeltsem bárki figyelmét is, Amos pedig pont nem az az idióta, aki még el is hiszi, hogy az illető valóban szabadulni akar, még ha mondja is ezt. Hamar rájövök csúnya sorsomra, azonban azt nem hiheti, hogy megússza egykönnyen a dolgot. Viszont, ha már így vagyunk, kicsit én is játszadozok… vagy is tovább játszadozok, mondjuk úgy. Szépen egy pillanatra megállok, hogy pont egy kicsit legyek hozzá közelebb, mint ahogy azelőtt voltunk, még mielőtt bizony belekényszerítene a vízbe, sőt, hátra is pillantok, egyenesen a szemébe, miközben visszatartom a levegőt és már bent is vagyok. Tényleg nem is hideg ez a víz… viszont a kezemet igazán előbb elengedhette volna, úgy legalább az orromat be tudtam volna fogni. De sebaj, nagylány vagyok, ilyen apróságot túlélek. - Nos, a tesztalany úgy állítja, hogy igazán kellemes, azonban jobb szeret kint lenni, úgy hogy légy oly szíves és segíts ki… - Nyújtom a kezem felé és ha azt elfogadja, természetesen egy ügyes rántással már be is húzom őt is, amit követve a medence közepéig úszok, onnan pedig még nyelvemet is kinyújtom felé. - Na, igazam volt? – Kérdezem pimasz vigyorral. Remélem tudta, hogy nem fogom csak úgy hagyni magamat. Én egy olyan fajta lány vagyok, aki megbosszulja az ilyen kis apróságokat, persze mindent úgy, ahogy kell. Ha játékosan szúrnak ki velem, akkor én is úgy fogom fel a dolgot… itt pedig pontosan erről van szó. Nagy levegőt veszek és szépen le is bukok a víz alá, bár annak vize színtiszta, szóval pontosan tudja, hogy merre megyek, de attól még így azért mégis valahogy jobb… - Csak oda ne égjen ez a csodás ebéd… - Szólalok meg a háta mögött, ahogy feljövök a víz felszínére, persze kicsit kapkodva a levegőt, ami kicsit ront az összképen, de hát csoda tüdőm azért nekem sincs nyilván. Így is biztos elég csábos lehetek a csurom vizes hajammal és az enyhén elkenődött sminkemmel, amiből ugyan sose viseltem sokat, de az is biztos lefolyt, ami nincs is… még jó, hogy most ilyen apróságokkal nem törődök.
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Amos&Autumn 