Alessandro di Salvatore

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: kitartó ~ ha valamit, akar, azt meg is kapja; művelt, olvasott ~ habár senki sem nézni ki belőle, egyetemet végezett; karizmatikus ~ nagy hatással van a körülötte lévőkre, szinte megbabonázza azokat; erős személyiség ~ mindent kézben tart; önuralommal rendelkezik ~ céltudatos, tudja, mit akar

◆ negatív tulajdonságok: bizalmatlan ~ gyanakvó, nem enged senkit sem közel magához; agresszív ~ célja, hogy másoknak fájdalmat okozzon; önző ~ rühelli az osztozkodást; pszichopata ~ megbánás és őszinteség hiánya; kóros egoizmus ~ a mindenség közepén áll

◆ egyebek: szadista, remek orvlövész, igazi olasz

Történet vagy szerepjátékos példa

Tudom, hol vannak. Végre kiderült a tartózkodási címük. Kezdődhet a játszma!
Arcomon kegyetlen mosoly terpeszkedik, ami végül vicsorban áll meg. Összefont karral állok az ablak előtt és pásztázom a tájat. Hol a büdös életben vannak már?! Ha azt hiszik, hogy megvárakoztathatnak engem... Megropogtatom párszor a nyakamat, élvezettel hallgatom a recsegő csontom zaját. Amint végzek a bonyolult procedúrával, tekintetemet ismételten az udvarra függesztem. Látni akarom, amint az autó begördül az ösvényen. Türelmetlenül dobolok az ablakkereten, a várakozás nem tartozik hozzám. A feszült csendet az asztali telefon éles hangja szakítja félbe. Egy sóhajtással nyugtázom, hadd csörögjön tovább. Majd kopognak az ajtómon, és belép tétovázva a másik szobába dolgozó Maria.
- Signore, az édesapja keresi telefonon. Azt üzeni fontos- toporog a küszöbön Maria.
Egy bosszús legyintéssel elzavarom, csak azután veszem fel a telefont, miután becsukja maga után az ajtót. Rendezem az arcomat, és a kagylóval a kezembe elterpeszkedem a bőrszékben.
- Pronto!- dörrenek mérgesen.
- Tuo padre, fiam- hangzik a válasz, aminek egy csöppet sem örülök.
Kivénhedt mafiosóként tengeti a napjait Szicília napsütötte partjain. Már több, mint egy évtizede átvettem tőle a stafétabotot. Ilyenre nemigen van példa, hogy egy mafioso párbaj nélkül átadja valaki másnak a helyét. Apám még sem akart velem harcolni, annál jobban szeret ő élni. Nyílt titok volt, nem egy vezéregyéniség és pocsékul vezette a klánt. Mióta kezembe vettem az irányítást, megszilárdítottam a di Salvatorék hatalmi státuszát. Az öreget pedig elküldtem, nem akartam még a klán közelébe sem látni.
- Mit akarsz?- vakkantom.
Hozzá beszélek, a gondolataim viszont rég máshol járnak. Túl Európán, túl az Atlanti- óceánon, Nevada államban. Apám pedig beszél és beszél és beszél. Majd egy mondatára mégis felkapom a fejemet.
- Persze ez téged sosem érdekelt... Hallom Sin City-be vannak- lelki szemeimmel látom apámat, ahogyan elégedetten dörzsöli a kezeit.
- Igen- fölösleges lenne tagadni, a családban mindenki tud mindent.
Szórakozottan dobolok a mahagóni asztalon, úgy várom a folytatást. Apámat ismerve biztosan lesz néhány megjegyzése, észrevételezése. Ha nagyon belelendül, akkor majd nyomatékosan figyelmeztetem, ő már nyugdíjas.
- A bűnök városában...- folytatja tovább, hallhatóan több reakciót vár a részemről, mint helyeslést. Inkább nem válaszolok, hanem sürgetően belemorgok a készülékbe.- És fiam...? Haza akarod őket hozni?
Nevetséges apám hozzáállása. Komolyan mondom, nevetséges. Pontosan tudja, mi történt azon a napon, mikor sikerült az unokahúgaimnak megszökniük. Csak a legszűkebb család tudja az igazságot, mindent. Apámnak mégis téves elképzelései vannak, mintha egy levegőburokban élne. Ideje lenne lerángatni őt a földre. Nyugtatóan masszírozni kezdem az orrnyergemet.
- Az majd elválik- sóhajtok, és remélem abbahagyja. Hangom vészjóslóan süvít végig a szobán.- un giorno, papa...
Borzasztóak ezek az idősek. Fejezze már be ezt a beszélgetést! Egyre dühödtebben szuggerálom az ajtómat, mikor jönnek már?! Valakit meg fogok még ma ölni. Hirtelen zavart kopogás hallatszik, megkönnyebbülten felsóhajtok.
- Scusa, papa- mondom a telefonba.- De megjöttek, majd még beszélünk.
Lecsapom a telefont, megigazítom a személyre szabott öltönyömet. Végül elkiáltom magamat; - Permesso!
Mire belépnek a szobába, tökéletesen fegyelmezett az arcom. Nem látszik rajta, apám által kiváltott méreg. Tőlem rettegnek, és félve ejtik ki nevemet. Szembeszegülni nem mernek. Ketten mégis megtették, és még szabadon vannak, még. A kezünk bármeddig elér, nincs menekvés. Ostoba ötlet volt abban a hitben éltetniük magukat, hogy megmenekültek. A pokluknak nincs vége, az igazi még el sem kezdődött.
Szilárdan nyújtom a kezemet, amibe belenyomják a kis cetlit. No lám, mi mindent lehet elintézni a tekintéllyel. Elégedett szemmel elolvasom.
- Terjeszkedünk!- nézek fel elszánt, ördögi arccal.