Dominic & Francesca

Vendég

Éreztem abban a perben, hogy nem jó ötlet már amikor Alex kitalálta. Nem is értem... miből gondoltam, hogy konfliktus mentes lesz ez a hétvége? De ha Alexről és rólam van szó... akkor ilyen nem létezik. Jobban jártam volna, ha Chia-vel, A-vel és Calebbel töltöm a hétvégét. Ezt biztosan meg tudom akadályozni.... ha mást nem is.
-Frannie, figyelj, nem beszélhetnénk meg...?- próbálkozik ismét, mire szikrázó tekintettel mérem végig. Elegem van a férfiakból... legalábbis az előttem állóból biztosan. Meg abból a fene nagy birtoklási vágyából. Én nem is értem mit van úgy oda, hiszen tudja nagyon jól, hogy prosti vagyok, ergo az a munkám, hogy más férfiakat szórakoztatok. Neki kéne a legjobban tudnia... elvégre csak a főnököm, de néha úgy érzem több annál, sokkal több jogot formál rám, mint egy főnök... uralkodni akar rajtam. Megmondani kivel hova menjek, mit tegyek, kivel barátkozzak, kivel ne. Elegem van.
-Hányszor mondjam még hogy ajándékot nem fogadsz el klienstől?- rá bámulok újból, majd inkább meg sem szólalok, vagyis megpróbálom lenyelni azt ami oly nagyon ki kívánkozik. De nem sikerül.
-Az persze rendben van, hogy pénzt ad ugye, de az ajándék már nem? Nos közlöm, hogy nagy lány vagyok, és nem fogom ezt a kört még egyszer lejárni.- veszek egy mély levegőt, hogy valamennyire sikerüljön lenyugtatnom magam. De ahogy újra rá emelem kék pillantásom, a düh elemi erővel tölti fel a testem minden centiméterét. Ebben a pillanatban az jut eszembe, hogy talán jobban hasonlítok a bácsikámra, mint kellene.
-Aha... és azt is hallottam, hogy járt a lakásotokban...- nyögi ki végül mérgesen. Először csak állok és bámulok rá, teljesen lefagyva, nem értve, hogy mi a fészkes fenéről kell erről beszélni... ha egyszer ez a munkám. Azt most úgy tesz, mintha nem tudom hány emberrel csaltam meg... mondjuk ahhoz együtt is kéne lenni. Én nekem elegem van ebből a beszélgetésből, nem akarok mást csak friss levegőt szívni. Nem gondolni senkire és semmire, főleg ne arra, hogy simán megúszhattam volna, ha inkább Calebbel megyek el valamerre, azt mondta elvisz Chiaval kirándulni. Hát mit ne mondjak, azt hiszem jobban éreztem volna magam egy tó partján, kockás takarón ücsörögve kellemesen elcseverészni. Ó nem.... Csak hát amikor Alex bepörög aztán igazán rá tudja venni az embert amire akarja, nekem pedig nem volt akaraterőm, amivel nemet tudjak mondani. Arra gondoltam, hogy miért ne... úgy sem voltam még Los Angelesben... Hollywood, a filmek városa, már otthon Milanoban is álmodoztam arról, hogy egyszer ellátogatok ide. Na igen... még tizenöt éves koromban amikor azt hittem az élet baja annyiból áll, hogy mikor írsz leckét. Csak aztán egyik bajból következett a másik, míg végül itt kötöttem ki a húgommal... És ezt mind kinek köszönhetjük? Naná, hogy Alessandronak.... Nem is értem nekünk miért ne lehetett nekünk egy cukor nagybátyánk, aki elvisz a vidámparkba, felültett a hintára, és a gyerekkoráról mesél. Ó nem... az túl nagy luxusnak számított volna. Nem, mi kikaptunk egy szadista, perverz nagybácsit... aki mindenáron megakart rontani minket. De szerencsére időbe elmenekültünk Chiaval, és eddig úgy látszik sikeres a bujkálás, de ha megjelenne itt, biztos, hogy az Északi-Sarkig meg sem állnék.
-Indulhatunk...?- kérdezi azzal az önelégült mosolyával az arcán miután azt hihetett, hogy lenyugodtam.
-Én veled a sarokig sem megyek,- bököm ki dühtől remegő hangon, majd ahogy vagyok, rózsamintájú, pánt nélkül, épp hogy a térdem fölött végződő ruhában, hozzáillő magassarkúban indulok el, hajam hullámokban omlik a hátamra. Azt hiszem vacsorázni akart vinni, vagy hova... de nem is érdekel, most már mehet egyedül. Tombol bennem a méreg, legszívesebben vissza mennék és addig rugdosnám míg végül nem jön meg az esze. Ahogy szedem a lábaim egy kocsmát pillantok meg... ahova nők nem igen járnak, de most nem foglalkozom ezzel, muszáj lenyugodnom. Ritkán iszom alkoholt, de ha igen... az rossz hatással van rám. Lásd múltkori eset, szóval az eszem azt súgja, hogy cselekedjek racionálisan, de elnyomom magamban az érzést.
Ahogy telik, múlik az idő, a portoricoi rum keverve a teqilával egymás után csúszik le a torkomon, próbálom kiűzni a veszekedést az elmémből.
-Még egyet....- mosolygok bájosan a pultosra, miközben a poharam felé lököm, mindegy mi csak segítsen még Alex nevét is kitörölni az agyamból.

Vendég

Egyszerű este egy nem egyszerű életben. Hogyan máshogy kezdődhetne mint egy istentelenül nagy orgazmussal? Ja mert én erre bukok. Addig nem szeretem kitenni a lábam a házból, amíg legalább egyszer el nem megyek. Nem vagyok függője a dugásnak, csak na, szeretek élvezni. Kölyökkel pedig már mocsok jól összecsiszolódtunk ezen a téren, 12 év hosszú idő, lehetett gyakorolni. Mi pedig csináltuk is mint a lakodalmas nyulak. Más kérdés hogy egyéb puncikat is meglátogattam az évek során, de mindig hazatérek. Ezt ő is tudja. És a legszebb, hogy ő meg hűséges. Mondjuk ha nem lenne az, már nem lennénk együtt. Valamiért az egom nem nyelné be, hogy más is benne jár. Ő az enyém. És ennyi.
Ránézek, és kicsúszok belőle. Megcsókolom és felpattanok az ágyból. Nyújtózok egy óriásit, tolok egy gyors zuhanyt a fürdőszobába. Felkapom a szokásos szakadt farmer - atléta kombómat, beleugrok a kedvenc cipőmbe, és egy " Csá bébi, majd jövök!" felkiáltással bevágom magam mögött az ajtót.
Kinn persze olvad a beton, de lassan a sivatag felől megérkezik majd a hűvös, ami jót tesz az agynak. Beugrok a kocsiba, felszedem a haveromat Tony-t, és irány az első bár. Mindig ugyanazzal kezdek. Két kis tequila. Azt nem kell szopogatni, nyalogatni meg szerencsétlenkedni vele. Lehet hogy másnap agyhalál lesz, de ezekben a pillanatokban a legkevésbé se érdekel. Meg persze az elmaradhatatlan söröm mellé. Valójában Tonyval ismerjük ezt az íratlan szabályt: Két dolog miatt csinálunk ilyen körutakat; 1. Mert sok volt a hét, és totál szét kell magunkat csapni. 2. Punci vadászat van. Harmadik variáció nincs. Ha offolok, nem csajozok. Ha csajozok, figyelek az agyamra azért. Egyrészt teljes romon nem működök úgy, másrészt meg nem akarom hogy 9 hónap múlva valami picsa becsengessen hogy jé, szült egy gyereket nekem. Na hagyjon mindenki. Ezért jó egyrészt a saját asszonypajti otthon, mert ő nem akar átbaszni semmi ilyennel, másrészt meg ezért járok Pam barátnőihez, mert ők meg eleve figyelnek az ilyenekre.
Végignézek a sok idióta picsán benn, meg a hozzájuk dörgölőzni próbáló nyomorékokon, és intek is Tonynak hogy menjünk a következőbe. Itt ma semmi se lesz.
- Punci vagy szesz?
- Harmadik bárnál megmondom.
A második bárnál ugyanez a szitu. Gáz arcok mindenfelé. De két tequila után már azért emberibb ábrázattal járkálok közöttük, és nincs ingerem arra hogy a parkolóban kirúgjam a fogait bármelyiknek. Csak semmi agresszió.
Elérve a harmadik helyet, még mindig nem jutok döntésre, de ráérek. Ez itt Los Angeles, valamit mindig tartogat az éjszaka. A csapos csávó ismer már minket, de már sokszor állt tanácstalanul egy-egy szitu közepette. Így mindig kis tartózkodással néz ránk. Tony-t nem bírja, mióta megdugta a lányát, de hát minek hoz ide hamvas 18 éves picsát?
A szokásos tömegnyomor közepette a pulthoz mászok, és elővéve a legbarátibb arcomat, kikérem a 4 felest, kettőt a haveromnak csúsztatok, én pedig lenyomok kettőt. Valaki meglök. Megfordulok, és egy csaj az, aki már eléggé eltévedt hogy merre is van előre. Végignézek rajta, eléggé fiatal, de a tekintete nem tűnik annak. Sőt! Ezért bírom ezt a várost, sokféle az ember. Ezért is nem kommentálom az esetet inkább.
Kérek egy új kört, mire megint meglök valaki. Ez már nem a csaj, hanem valami pasi, aki éppen kurvára próbál rányomulni.
- Öreg, van a csajnak másik oldala is. Ne hozzám simulgass, nem díjazom.
Elnézést makog, és tényleg megkerüli a kis barnát, aki már szerintem látni se lát rendesen, de azért a kis erélyes hangja még meglegyinti a füleimet. Végül megunom a vitájukat, hogy a csaj már nem tudja hová elküldeni, a faszi meg nem tud milyen dumával próbálkozni, és székestől magam felé fordítom a csajt. Lehajolok hozzá és a fülébe suttogok:
- Ha nem akarod hogy ez az idióta hamarosan a bugyidba nyúljon, akkor marha gyorsan kezdj nekem csicseregni valamit, ez az egyik lehetőséged. A másik, hogy sok lesz az a pia kicsikém, és szépen belekapaszkodsz a nyakamba, a kis csini lábaiddal átkarolsz, kiviszlek és hívok neked egy taxit. Van kb. 10 másodperced eldönteni. Nekem mindegy melyiket választod.

Vendég

Sokat merengek az életem, ez most úgy hangzik, mintha egy vén szatyor emlékezne meg a múltja legrosszabb éveire, amikor azon morfondírozik, hogy vajon hol és mit ronthatott el. Pedig még csak most leszek húsz éves és máris ilyenen kell törnöm a fejem. Hibát hibára halmozok, próbálok segíteni a húgomon és magamon, kivakarni magunkat a szarból amibe oly sikeresen belemásztunk. Ahogy telik az idő egyre mélyebbre kerülünk, nem hogy feljebb jutnánk, de az a vékony szalmaszál, amibe annyira keményen és kétségbeesve próbálunk kapaszkodni, mindjárt szét szakad. A kérdés az, hogy volt-e értelme menekülni, ha egyszer úgy is utol ér a balsors, ami elől szaladsz? Volt értelem annyi mindent meg tenned, ha előbb vagy utóbb úgy is az lesz amit ő akart? Igen, Alessandro Di Salvatore, a nagybátyám... aki bele üldözött ebbe az egészbe, ebbe az országba. Igen, talán nem helyes ezt így végig gondolva kimondani, főleg, hogy nem sokan tudnak a létezéséről ebben az országban...
Chia-val sikerült végre új életet kezdenünk, egy más kontinensig menekültünk. De amikor azt hittem, hogy ez Alessandrot megfogja akadályozni bármiben is, akkor szerintem lebecsültem a keze hosszúságát. Mert itt van, és azt hiszem nem igazán fogja eltűrni, hogy ismét nemet mondjunk neki. Már meg is tette az első lépést afelé, hogy bizonyítsa, őt bizony nem vághatja át senki, főleg nem kettő olyan csipszar, mint mi és főleg nem családon belül.... tulajdonképpen édes mindegy számára, hogy családtag vagy nem, aki átejti ő nagyságát, a lényeg, hogy nem marad megtoratlanul... sohasem. Amilyen hamar csak tudott oda „rendelt” magához, hogy bebizonyítsa nekem, annyi év elteltével is még mindig ő a főnök és nem más. Nos tudni kell róla, hogy ha te jól ismered, hogy a rendelt szó fogalma nem más, mint az, hogy rám küldött pár darab szekrényajtó nagyságú kidobót, tudod... a félét akiknek a bicepszén szét szakad az izompóló. Mire észbe kaptam már a nappalijában ácsorogtam ahol rá kellett döbbennem, hogy bizony még be sem tette a lábát Amerikába, de már szerzett magának egy eszméletlen házat. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, hatásos belépő volt, igazi Di Salvatore -féle. Sőt, ezzel nem elégedett meg, mert azt is követelni óhajtotta, amit annak idején nem kaphatott meg, mert a húgommal sikerült elszöknünk. Gondolom mindent eltervezett műgonddal, a testőreivel elfogat, na nem mintha neki annyira szüksége lenne, azokra mert egyáltalán nincs. De jobb a piszkosabb munkát az alja népre bízni, mi magunk meg élvezhetjük a le aratott babérokat. Na igen, Alessandro Di Salvatore ez volt. Nem mintha nem élvezné, azt amit annyira, de annyira szeret csinálni, még pedig kiszedni másokból az igazságot. Előbb megteszi, mintsem, hogy hagyja másnak ezt az élvezetet, csak éppen az előmunkálatokat intézteti mással. Sokat gondolkodtam már, hogy hogyan is lehet a nagybátyám, a nagybátyánk, mégis hogyan képes ilyet tenni. De még az édesapját is képes volt bedugni egy eldugott szigetre ahol a gazdagabb öregeket tarthatják. A nagyapámat, ha lenne annyi pénzem, és lehetőségem azonnal magamhoz venném. Csak hogy lehetőség az inkább nincs. Kezdve azzal, hogy ha a keze Amerikába elért, akkor mi lehet Olaszországban? Félek, hogy hamar bele ütné az orrát és egy csettintésre sikerülne neki megakadályozni a tervemben. Sokszor említette, hogy olyan vagyok mint ő, csak tagadom magamban. Nem hiszem, soha a büdös életben nem akarok rá hasonlítani, ő gonosz, perverz, szadista és gyilkos. Oké, valószínűleg egy maffiavezérnek ilyennek kell lennie, de attól függetlenül is ilyen. Ha nem lenne az, akkor is ilyen személyiséggel rendelkezne. Nem tudom mitől lett ilyen, de amire a legjobban vágyik: az mi vagyunk, én és a húgicám. Nagyon jól tudom, hogy idő kérdése és meg fog minket kaparintani. Akkor is egy percen nem múlt az egész. Nem tudom, hogyan tudta meg Alex merre is vagyok, de betoppant, ezzel sikeresen megmentve engem Alessandro karmai közül. Bár lehet egyszer végre az életben le kéne győznöm a félelmem és megtenni a régen forralt bosszúm, ahelyett, hogy rimánkodok, mint egy kis pisis. Most olasz vér folyik az ereidben, csajszi, vagy nem? Teszem fel magamban a kérdést, ahogy a nem is tudom hányadik tömény alkohol csúszik le, lemarva a torkom. Minden pohár előtt megfordul a fejemben, hogy az alkohol nem megoldás semmire sem, de aztán felrémlik agyamban nagybátyám hamis mosolyát, gonosz pillantással permetezve. Ilyenkor húzom le mindig a következő adagot is. Ahogy a bűntudat és az önsajnálat tengerében fuldoklom, valaki nekem jön, aminek következtében a nem rég mellém ért palit meglököm, a piáját nem öntöttem ki, szóval.... annyira nem lényeg, azért egy kézmozdulattal próbálok elnézést kérni. Nem sokáig tudok rákoncentrálni, mivel mellém ér egy férfi, vagyis szerintem már fél órája itt lehet, ezek szerint az zsibbasztotta le az agyam? Már próbáltam kedves lenni és aranyos, hogy elküldjem magam mellől. Semmi sem használ neki, annyira hajthatatlan, hogy még Alex sem lenne rá képes, sőt szerintem még leckét is vehetne tőle. Amikor betelik a pohár, már épp kinyitom a szám, hogy szép olasz stílusban elküldjem melegebb éghajlatra, ahol majd az anyuciját, vagy akit akar kellőképpen molesztálhatja és zaklathatja. Viszont valaki a székem elfordítja, az a férfi akit meglöktem, alkoholtól csillogó szemekkel bámulok rá. Már neki is oda sóznék, hogy mi a fenét képzel magáról, hogy így beszél, és egyáltalán ki a fene... de eszembe a nyomulós idegen, és most se energiám, se ötletem, hogy hogyan lehetne lerázni.
Így hát először finoman bele csimpaszkodok a nyakába, majd művészi akrobatikával mászok át az ölébe, mai nagy szó jelenlegi állapotomat tekintve.
-Igazán köszönöm a kedvességed, de nem idevalósi vagyok, és akivel jöttem... most azt akarom utoljára látni...- suttogom én is vissza, forró leheletem cirógatja a fülét.
-Viszont nem szeretek mások terhére lenni...- mézédes mosolyt villantok, majd megpróbálok lekászálódni, de nem jön össze, így elkezdek lecsúszni az öléből....

» Scarlett & Dominic
» Dominic Walker
» Dominic Preston

Dominic & Francesca

Dominic & Francesca

Similar topics

Similar topics