Futni mentem ma is, majd az edzőterembe mentem Dannel, szóval csak a szokásos napi rutin, utána szombat lévén együtt töltöttük a napot, ahogy az szokás, ha már más elfoglaltságom nem adódik sajnos. Otthon a nejem, aki gyűlöl, és kéreti magát, a munkahelyem nem vonz ezen a napon.
Így kimentünk egy meccsre, utána beültünk a kedvenc termünkbe. Felüdítő volt ez a mai nap, a hét feszültsége után, azt hiszem Dan képes elterelni a figyelmem. Annyi minden köt minket össze, mintha ő lenne a meg nem született testvérem. Együtt törtük el a kezünket, együtt tanultunk meg biciklizni, együtt kezdtünk el csajozni, szóval majdnem mindent együtt csináltunk.
Csak annyi a különbség, hogy van egy olyan felesége, aki szereti, és mindent megtenne érte, ellenben velem. Én kaptam egy lányt, aki tiltakozik, aki azt hiszi, hogy valamiféle ajándék nekem az, hogy vele aludhatok. Még egy próbát viszont megér. Nem adom fel, amíg egyszer meg nem kapom, ha kell, leitatom, ahogy Dan javasolta. Úgy minden nő könnyebben kapható.
Mikor hazamegyek, a ház üres, így a földszinti kis dolgozóba megyek, ahol a leveleket kezdem el bontogatni, de hamar zajok ütik meg a fülem.
Katherine megjött. Kimegyek az előtérbe, levelek a kezemben, ahogy a levélbontó kés is. Háttal van nekem, amikor megszólalok.
- Megjöttél? Merre jártál? - Szinte biztos vagyok benne, hogy az apjánál volt, aki természetesen el van tőlem olvadva. Vagy csak a pénzemtől, nem tudom, nem is nagyon mozgat.
- Talán csinálhatnánk valami érdekeset - Tisztában vagyok a válaszával, talán csak az idegein akarok táncolni, mikor testközelben mondom ki ezeket a szavakat.

- Tudod, az apád nem az esetem... Vele ellentétben én meg tudom tartani a pénzem... - Jegyzem meg flegma, lekezelő hangon. Kezdem úgy érezi, hogy az idegeim tönkre fognak menni. Fél év alatt sikerült olyan mélyre vinnem magam, hogy még Dan sem rángathat ki belőle. Ha Kath nem adja meg, amit szeretnék, hát elmegyek máshoz. Többé nem érdekel.
Idegesen iszom a sörömből, melyet csak kezem apró rezzenése mutat.
- Tudod mi a te bajod? Hogy szereted az apád. Így érte kénytelen leszel olyat tenni, amit nem akarsz... Még szerencse, hogy meg van kötve a kezetek. Ócska ruhákban senkinek sem kellenél... Bár.. - Elharapom a mondatom, de van egy olyan érzésem, hogy be tudja fejezni. Tudja, mire gondolok. Arra, hogy senkinek sem kell, még így sem. Tudom, hogy törjem le az önbizalmát, és igaz, hogy sok van neki, de mégis képes vagyok sebeket ejteni a lelkivilágán. Ugyanolyan, mint a többi fiatal kis csitri, nagy ego, bizonytalan lelkivilág. Igencsak gonosz dolog ezt kihasználnom.
- Ha én lennék az utolsó férfi, aki megmenthetné apádat a haláltól, akkor is nemet mondanál? - A halál mindig is érzékeny téma volt nála. Az öreg volt olyan kedves, és mindenbe beavatott. Ő csak jót akar a lányának, de én pedig a kezemben tartom őket. Lehet, hogy most azt mondaná, nem kell a pénz, de ez az egy dolog az, ami mozgatja az életet.
- Tudod, ha más ágyába bújsz, ugyanolyan prosti vagy, mint a többi olcsó prosti az út szélén. Ahhoz, hogy luxus ku*** lehess, sokkal több kell, mint egy csinos pofi, vagy egy jó alak... - Jelentem ki kifejezetten bántó hangnemben. Ez egy olyan Gareth-féle terror. Határozott vagyok, ugyanakkor türelmes is, de a türelem, mint olyan sosem volt ennyire az erősségem, mégis eddig vártam. Nem megy tovább.
- Ha escort lányra lett volna szükségem, akkor telefonálok, hogy küldjenek egyet, de még ők is kaphatók egy kis szexualitásra... Te viszont... Biztos, hogy szűz vagy... - Miért is mondom ezt? Egyáltalán minek hagyom, hogy az idegeimen táncoljon? Miért megyek bele ezekbe a vitákba? Képtelen vagyok kihátrálni, ha tudom, hogy nekem van igazam.
- Ne hidd egy percig sem, hogy hálálkodni fogok azért, hogy egy ágyban alhatok veled. Egyenlőre nem vagy több egy olcsó és szűz tiniprostinál, aki megrémül egy kis felelősségtől... - Ingerülten sziszegem a következő szavakat, miközben lecsapom az üveget a pultra. Elveszett a türelmem, az idegeim kissé összekuszálódtak.
Nem szeretem, ha nem nekem van igazam, de melyik férfi szereti? Véghez viszem, amit akarok, bármi áron. Tekintetem haragot tükröz, mely kezd elfajulni a legrosszabb oldalam határához...

Úgy érzem most telt be az a bizonyos pohár. Több rendezvényszervező céget tervezek megkeresni, nincs nekem szükségem rájuk. Különben is... Ki nem állhatom az apját, de a siránkozása miatt adtam be a derekam. Meg persze a szép lánya miatt, aki korántsem olyan mint a többi tini.
Azok legalább beadják a derekukat egy húszas láttán, mert annyi pénzt aligha látnak egyben. Ő meg itt játssza az eszét.
Elviselhetetlen számomra a helyzet. Nem érdekel sem ő, sem az apja nyomora. Beszélni fogok az apjával, hogy a türelmem ennyi volt, és még egy ilyen vita, és nem fog érdekelni a siránkozása. Elveszem, ami az enyém, ők meg azt csinálnak, amit akarnak.
- Tudod mit? Nem érdekelsz! Nem vagy te olyan különleges, mint látszik. Kívül szép, de belül rohadt... Semmi több, csak egy szép csomagolású rothadó hal - Kimondtam, de ez az igazság. Nincs a felszín alatt semmi több, csak egy undorító nyálkás és bűzös hal. Pont ugyanolyan hideg. Feladtam, azt hiszem ez volt az utolsó pont. Az, hogy a falnak szorítottam nem vallott rám eddig, vagy talán mégis?Végül is a hajlam megvan bennem is a bácsikám részéről. Nem egyszer hallottam, ahogy megüti Lisát. Persze ezt azzal magyarázta, hogy a nőnek meg kell tanítani, hol is a helye. Megütni nem akartam, pedig közel álltam hozzá. De tisztában vagyok a törvényekkel, így nem hagytam rajta olyan nyomot, ami pár percnél tovább látszódhatna rajta. Engem egy nő sem fenyegethet.
- Nőt nem is szoktam megtámadni, de esetedben sajnos nőről nem beszélhetünk... - Még egy kedves sértés. Gúnyos hangnem, de higgadtabb hang. A cipőjét meg sem érzem, még fel sem szisszenek. Egy férfi nem mutatja a fájdalmat, ez pedig épphogy meg sem éreztem. Akár a szúnyogcsípés.
- Ne aggódj, majd egyszer azt is megkapod... És élheted a nyomorult kis életedet! - Jelentem ki, mivel ismét harag gyúlt bennem. Belül iszonyatosan tombolok, bár ez kívülről aligha látszik. Laza és hirtelen mozdulattal borítom fel az üveg étkezőasztalt, mely millió darabra robban szét a földön. A darabok szanaszét repülnek, még az is lehet, hogy Katherine lábait is megsérti, de nem érdekel. Borulnak a székek az asztallal együtt, a virág a vázával, minden, ami rajta van. Valahogy nem tud érdekelni, mit gondol. Sosem tudtam teljes mértékig kezelni a dühkitöréseimet, ezért ilyenkor 2-3 ember mindig repül a cégtől időszakosan. Ezt is a bácsikámtól örököltem, ő sem volt az a nyugodt típus.
- Tudod, jobb is, hogy anyád nem látja mivé lettél! - Fájó pont, mégis ezt kellett mondanom. Mindig van egy ilyen megjegyzésem, ha nagyon felidegesít, de ez talán a harmadik ilyen eset. Tekintetemben annyi gyűlölet gyűlik, mint eddig még soha, nem hinném, hogy hosszú házasság lesz ez, talán csak azért idegesítem, mert ha elválnék, csak neki tennék jót...

Gyűlölöm minden egyes percét ennek a házasságnak nevezett dolognak. Fogalmam sincs, miért is vállaltam el, miért is akartam, talán unatkoztam... Teszek néha olyan dolgokat, amiken később elgondolkodom, de akkor nem érte meg nekem pont ez az üzlet. Aztán mégiscsak megtetszett.
Viszont élvezettel tölt el a tudat, hogy még mindig azt hiszi fél év után, hogy le akarok vele feküdni. Tévedés. Le fogok vele feküdni, minden érzelem nélkül, miközben élem tovább azt az életet, amit előtte is. Igazából már nincs mit mondanom. Ahogy az asztal szilánkjaira törik, valami bennem is megtörik ismét, pedig nem szeretem ezt a nőt, soha nem is szerettem.
Apám sem szerelemből vette el anyámat, később megszerették egymást. Persze én ezt soha nem vártam, nem hiszem, hogy valaha szerelmes leszek.
- Az a bugyi már nem is olyan érdekes... Sőt... - Vágok egy fintort, miközben a kiürült sörösüveget a szemetesbe dobom. Azt hiszem a mai napi feszültség és vita megvolt, ideje indulnom, Dan már vár rám. Figyelem, ahogy néhány üvegszilánk felsértette a lány lábát, a kiserkenő vérét, és egy pillanatra elgondolkozom. Nyelvem hegyén ott egy mondat, amire nem kívánok megjegyzést tenni. Valahogy nem éri meg, bár elég nehéz visszafognom magam, de azt hiszem mára sikerült levezetnem a feleségemen a feszültségemet. És persze a szerencsétlen üvegasztalon, de még mindig jobb, hogy az üvegasztalt törtem el, mint Katherine csontjait.
- Azt hiszem elegem van mára belőled, nem leszek itthon éjjel. Dan-hez megyek - Lesújtó tekintettel mérem végig, majd belerúgva a szilánkokba sietek ki az ajtón, melyen éppen most lép be a házvezetőnő. Mindig délután jön, meg is főz másnapra, meg kitakarít.
- Van egy kis szemét a nappaliban... - Morgom el neki, úgyis meglátja mi az a "kis" szemét. Szólni nem szól, mert megfizetem a munkájáért, hiszen vagy 5 éve nekem dolgozik, és nem akar elmenni. Felkapom a kocsikulcsom, és alig két perccel később a fekete Chargerem kerékcsikordulásai jelzik ideges távozásomat.