- Mr. Corpson! Kérem ne arra akarjon bemenni az apja szobájába!
- Há' már miér' ne?
- Az az üvegfal, uram.
- Hű, a kur...és hol van az apám?
Csend. Tántorogva állok apám egy szolgája vagy mi az istene előtt, a whisky majd szétrobbantja a fejem. Még mindig gyászolok. Másképp nem lehet ezt túlélni.
- Uram...az édesapja egy hete elhunyt.
Ekkor felzokogok és könnyeimet a fickó vállára hullatom, amint nekidőlök e testrészének. Nagyon fáj, hogy már nincs az apám se. A Corpson család neki hála lett gazdag. Ő és anyám építették ki a kiadó céget. És most már egyikük sincs. Nincs rokonság, egyedül maradtam A zokogást végül egy csuklásba elfojtom és elkerülve az inast belököm a szoba ajtót. Ott bent nagy adag régi lim-lom fogad. Tátott szájjal bámulok körül, nincs az az isten, hogy ez az apámé legyen! Mindig azzal voltam csesztetve, hogy "minek neked ennyi régiség? Csak porosodik!"
Az isten verje meg az öreget!
Nagyot húzok a kezemben lévő üvegből és megfordulva kilépek.
Előbb hallom a sikolyt mint a törés hangot.
- Uram, jól van?!
- Hogyne lennék jól, Michael. Hé, mi volt ez a hangzavar az előbb?
- Uram, az üvegfalon jött át!-fakad ki hangosan a szolga.
Magam mögé bámulva az egykori fal, már csak törött darabokból áll. Aztán hirtelen megtántorodok és nekiesve a falnak elkezdek üvöltözni.
- Úristen...JÉZUSOM!! Megvakultam!!
- Nem vakult meg, csak vér csordult a szemébe, uram! Hívjak egy mentőt?
- Eddig mit csináltál?!-üvöltök fel hangosan.- Hát persze! Elvérzek, te kibaszott kretén!
Kitörlöm a vért a szememből és elbámulok Michael után, aki persze sietve rohan a kacska lábain. Csak bambulok a fejemből és vagy öt percig csak egy értelmes mondat jut eszembe.
- Erre pippantani kéne egyet.
Húsz perc múlva egy mentős és egy tűzoltó feszítik fel a szobám ajtaját, miután negyedjére se engedtem be őket. A fejemen egy átvérzett vizes törülközővel ülök a fotelomban, miközben szívom a spanglit. Amint a két debella fickó a szobámban terem rájuk visítok.
- Megjött a testőrség!! A trónom is hozzátok! A trónomat!!
Ehelyett persze elkapják a karomat és kirángatnak a szobából. Szarnak is arra, hogy sebesült vagyok, vonszolnak a földön és még a spanglit is kitépik a kezemből.
- Azzanyátok!-nyögdécselem, de kezd minden belassulni.
Egyre lassabb minden én pedig álmos vagyok. Valami tompa beszélgetésből úgy tíz perc múlva kiszűrök annyit, hogy sok vért vesztettem és valami érről dumálnak. Mesés érzés, olyan mintha húsz láb milyen a földbe lennék ásva. De irdatlanul fáradt vagyok. Pont lehunynám a szemem, mikor felhúzzák a szemhéjam és belevilágítanak a szemembe.
- Hogy hívják magát? Mondja ki a nevét!
Próbálok válaszolni, de mintha mély vízben lennék, talán még nyögdécselek is. Nehéz levegőt venni. Hát közel a vég?
Nincs akkora szerencsém. Huszonkilenc éves voltam, betépett és részeg. Egy ideget eltalált a halántékomba beleszúródó üvegszilánk ami Parkinson kórféle kézremegéssel jár. Rohadt idegesítő néha. Most ennyi fért rövid történeteim közé, ugyanis a munka szólít, de egy kis élettörténet rólam ami alapján jobban megismerhető vagyok.
Szóval Miamiban születtem 1972-ben. Etyke gyermek vagyok, anyámnak egy betegség után nem lehetett több fia/lánya. A szüleim mindketten nagy pénzimádók voltak, ezáltal olyan munkát is űztek. Apám kiadóknál volt ügyvéd és könyvelő, majd mikor elég pénze lett saját kiadót szervezett. Anyám vérprofi bróker. Akármilyen király munkájuk volt, az életünk hullámszerű volt. Néha a kutyasegge alatt voltunk, máskor sportkocsikat vettünk meg telkeket.
Ilyen a biznisz, bébi.
A szüleim mindent megpróbáltak megadni nekem, ami kicsit összefoltozná bennem az ürességet, hogy nincs testvérem. Kiskoromban egyszer állítólag meg is sértettem anyám, mikor lenulláztam mert nem képes gyereket szülni. Nem emlékszem rá.
Jobbnál-jobb sulikba jártam, bár nem voltam egy minta gyerek kezdetben, ugyanis abszolút hiperaktív vér tombolt bennem. Ez apámat is sújtotta. Végül egy igen elit suliba kötöttem ki, ahol irodalmi szakra jártam és rengeteget csajoztam. A legélénkebb élményeim akkoriban az ágyban voltak. Mára már nem igazán ott vagyok toppon.
Aztán tizennyolc voltam mikor anyám autóbalesetben meghalt. Egy bandaháborúba botlott be ahonnan igen sürgősen próbált menekülni egy kamion elé. Akkora erővel csapódott neki a több tonnás járgány, hogy anyám a szélvédőn át kirepült. Kint voltam a színhelyen mikor azonosítottuk apámmal. Szomorú és megrázó része az életemnek.
Ezek után sokáig nem történt semmi érdekes, bármilyen furcsa könyvtárosnak álltam, bár akkoriban is voltak gondjaim a fűvel és a piával, ezáltal nem voltam a könyvek őrzőjének mintapéldánya. Aztán jött a nagy esemény ami egész Amerikát megrázta: Szeptember 11.
Ha nem bánjátok, ezt kicsit bővebben kifogom fejezni, saját átélésem szerint....nem. Nem megy. Jobb ha csak elmondom az egészet ahogy van. Szóval, nemsokkal a terrortámadás előtt Manhattanbe költöztem, ahol egy barátomnak segítettem egy munkába. A srác könyvelő volt és a World Trade Center 109.-ik emeletén dolgozott.
Matt Carson volt és huszonhárom éves.
Apám akkoriban már nem Miamiban lakott, hanem Washingtonba. Gondolom ha tudjátok a gépek útirányát értitek mi történt. Apám egy konferenciára igyekezett San Fransiscoba ahol egy kiadó érdeklődött utána. Szóval én aznap reggel szépen el is indulok és megyek Matthez, a World Trade Centerbe. Alig vágok át a parkon mikor hallom a repülőgép zaját. Istenemre, láttam annak a szálló vasmadárnak az alját szín tisztán. Követtem a szememmel és fapofával néztem végig, ahogy egy rohadt nagy robbanás következtében becsapódik az épületbe.
8:46. Matt és az apám meghaltak. Ezek után ne zápuljon meg az agyam?
Egy héttel később kis híján meghaltam, mikor apám szobájából kijövet az üvegfalon mentem át és egy eret illetve egy ideget átvágott benne egy üvegszilánk. Haláli.
Ezek után következett a felépülés mely során, a Parkinson kórhoz hasonló tünetek jöttek elő bennem. Össze-vissza remegtem és dadogtam. Mára már csak a kezem remeg. De a memóriámmal is kezd gond lenni.
Miután nagyjából felépültem apám egész kiadóját mint törvényes örökös, eladtam. Nem mondom, jó pénzt kaszáltam vele máig a vagyonom nagy része meg maradt belőle. Mikor kiderült, hogy apámnak micsoda régiség gyűjteményei vannak, a pénz egy részéből antik bútorok és könyvekkel foglalkozó boltot nyitottam.
Az írás hogy került elő bennem?
Az álmokból előbukkanó fura lények és a sok film, melyet az üzletben nézek, annyi ötletet adtak, hogy elképesztő írásokat csináltam.
De bármilyen szép...nem gyógyulok meg...
SOHA.