New York a világváros, a magazinos divatmacák álma, számomra szenny, büdös és zsúfolt, a műmájer faszkalapok őshazája, a szefósok melegágya, és a faji túlpörgés otthona. Mindig is okádtam tőle, kurva sokan vannak, mindenhol sárga idegesítő legós taxik és szerintem sehol nincs ennyi starbux mint itt, röhej.
A turné utolsó előtti állomása, teltház előtt játszunk a Madison Square Gardenben, és a szokásos pörgésben forgolódom egy Jack-el a kezemben. Az egész olyan varázslatos, ezt akartam csinálni egész életemben, imádtam az egésznek a hangulatát. Benne voltam, ebben éltem már takony korom óta, és szerintem ezt rendelte nekem az öreg odafent.
A fények összehangoltan a színpadra vetődtek, a mélynyomók engem vártak, a Les paul ott hevert új húrjaival, gyenge ujjaimra várt hogy megujjazzam őket, a közönség őrjöngött az előzenekar penge metál dallamain.
Egy sminkes maca riszált oda hozzám, valami kurva pamaccsal, felém közeledett, de csak a "ha hozzám érsz azzal a cicafasszal lefejellek" nézésemet láthatta amitől visszariadt és Jessie irányába andalgott.
Egy szabadlány kokót tolt a csuklójára és nyújtotta nekem, csak egy szippantás volt, majd egy korty Jack.
A konferáló gyerek minket szólított, füst, és a dobok pergetése, gruppiek a színpadon, vetítőn az utolsó klippünk részletei ahol meztelen mellek himbálóztak az arcomba. Felkacagtam és kiléptem a fények rengetegébe.

Amikor dallam járja át az agyam, a fülemen keresztül áramlik elsőnek, érzem a bőrömön, a húsomban, a csontjaim repedésében, míg végül a szívembe dobban az a bizonyos ritmus. Az egész koncert alatt érzi az aki ebben él, és még sokk hatása alatt vagy amikor levánszorogsz a színpadról. A menedzser fogott velem kezet elsőnek, nem igazán hallottam mit ugat, csak a faszomra koncentráltam ami végig merev volt.
Lekaptam magamról az izzadt atlétámat, és az öltözőm felé vánszorogtam, bent csend volt, furi érzést váltott ki belőlem. Igazából szinte mindenki a seggfej vagyok, megbaszok mindenkit, drogfüggő énemet ismeri, ami igazi is, de azért a dalok csak születnek valahonnan nem?
Leheveredtem a bőrkanapéra, egy szál cigire pöfékeltem és vártam amíg a fülem újra emberi hangot hall, a szívem pedig normális ütemben kezd el dobogni. Kopogás nélkül vágódtak be a többiek, vigyorral a képükön, és rám ugrottak. Felnyögtem és felröhögtem.
- Bassza meg patkány, ez kibaszott nagy volt, kár, hogy a szervező egy faszjankó. - vihogta nekünk Leo a dobosunk, aki úgy nézett ki mint egy elcseszett Whoopi Goldberg, csak ő fehér volt, ez pedig még gázabbul festett.
Nagy röhögés és körbe járt egy joint. Bólogattam ahogy helyre pakoltam a farkam a nadrágomban.
- Kurva sokan vannak, meglátszik, hogy két éve nem játszottunk itt. - nyögtem két slukk között az orrom alatt. Mindenki elalélt mint egy marék fos, szétfolytunk. Ez volt az a pillanat amikor felkészülünk az igazi bulira.
Az ajtónál lévő viháncolásra lettem figyelmes. A kidobó mindig válogat nekünk megfelelő anyagot, vagyis puncit. Az ajtón két fekete démon lejtett be, az egyszeműm feléjük pillantott és kóstálta őket. Elégedett sóhajtott fel.
Körülbelül 100/D műcici, darázsderék, kerek segg, ennyi volt a lényeg, a többi nem igazán érdekelt. Odatelepedtek mellém és bazsalyogtam rám mint nyáron a banánok a muskátliban. A nyelvét ledugta az egyik a számba, a másik a farkamat simogatta, puncitól punciig vándoroltam, kerek mellektől a seggekig. Ez a függőségem, a pina és a drog, meg a kicseszett rock n roll.
A buli hirtelen egy 180 fokos fordulatot vett, punci illatok mindenhol, farkak a szemem előtt, Fifi a basszeros pöcse belelógott a látóterembe és nem bírtam ki röhögőgörcs nélkül. Cidázták a farkam én pedig röhögtem és szánakoztam mi a fene folyik itt.
A menedzser egy óra múlva léphetett be az öltözőbe és amilyen arcot vágott, hát azt fel kellett volna venni. Mint akinek az orra alá szellentettek, és kb így is volt.
- Dug csatlakozz! - röhögök fel.
- A kurva életbe, nem igaz, hogy nem bírjátok ki egy elcseszett óra hosszára sem, a folyosó végén pofázik a szervező az újságírókkal, erre tart és nem farkakat akar látni és....ahhh Jessie húzd már fel a nadrágod látom a segged lyukát. - sóhajt fel az égtelen vihogás közepette. Körülbelül öt perc kellett, hogy összekaparjuk magunkat, még úgy ahogy magunknál voltunk és nem akartunk kicseszni Duggal. Ő volt az egyik legjobb fazon akit ismertem, milliószor húzott ki a szarból, rendőrségi ügyekből, elvonóról, idegbeteg nőkből, zsugázásból és így tovább. Roneyval együtt, a saját testőrünk, vagy inkább biztonsági főnöknek mondanám. Egyszer kiugrott Leo az ablakon, rommá törte magát, de Roney kaparta ki az üvegszilánkokból, a feladata az volt, hogy épségben el kellett juttatnia minket a fellépésre. Nem jött össze. Mikor Leo felépült, bement a kórházba és agyonverte. Agyrázkódást kapott, felszakadt az arca, és leszakadt a felső fogsora. Ilyen ez a bosszú az én világomban.
Pár újságíró, sok-sok kép, vigyorgás, kérdez felelek és elbúcsúzás következett. Két és fél óra múlva már a turnébuszban csöveztünk ami életveszélyes volt. Egy fekete kívül pöpec furgont kell elképzelni, belül azonban minden ami egy klónozáshoz kellene, kb húsz tucat DNS minta árválkodott a falakon, a padlón, és ugyan ennyi whiskys üveg és gyorskajás zacsi. Senki nem mert beszállni rajtunk kívül, mindenki a zenekaron kívül másik autóval jött. Azt hiszem megértettem őket.
A hotelnél szálltunk ki, szerencsére elkerültük a rajongókat, még. Felrepülünk az elnöki lakosztályba, egy ideig óráig még csend lesz, addig zabálunk, szívunk és régi sztorikat idézünk fel, egy család vagyunk, igaz elég beteg család de azok vagyunk.
Mikor csatlakoznak a technikusok, pár szervező, a szekusok és a gruppiek, elkezd beindulni a buli. Pár szponzorral ugatok, aztán a csajok ellepnek, fecsegés és simogatás, flörtölés két szöszivel. Hamar a szobámba invitálom őket, valami zenét pattintanak be a lejátszóba, az erkélyen isszák a pezsgőt és szívják a kokót, viháncolnak hisz ha ketten vannak ez a szokás. Nevetgélnek, baszásról beszélnek és régi iskolás évekről. Egy grimaszt eresztek el, legyen sármos nézés, de igazából szánalmas. Az ágyamra fekszek, intek nekik, ők pedig odakúsznak hozzám, az egyik cici kibukott a lenge ruhából, megszívogatom, a másik azonnal a farkamra bukik, szívogatja és játszik vele, smaci hegyek és ujjak a punciban.
Mikor felnézek Lea áll az ajtómban, Dug a háta mögött és még pár ribanc, de ők hamar elhagyják a szobát, szerintem érzik a sárkány jelenlétét. Nem zavartatom magam, habár egy kicsit meglepett a jelenléte, hónapok óta nem láttam. A csajok dolgoznak rajtam és elég sok fehér van bennük, hogy leszarják ki van bent még vagy ki nincs.
Elmosolyodom a csaj haja mögött, konkrétan a szájába Lea megjegyzésére és tapsára. Marja a májam, de mindig feláll rá a farkam. Ugyan olyan elcseszett mint én.
Aztán hideg jeges cucc ömlik a lábamra és egy kis része az oldalamra, ezért is vannak a csajok, felfogják a fost ha jön a kulatenger. Felnevetek, és kielégült fejjel nézem a sikongatást, és a hisztit. A farkam egy mozdulattal a nadrágomba bújtatom, volt már időm gyakorolni.
Lea átment "öldmeganyádba" kész fúria ez a nő, de élvezem, hogy ő a helyi Rampina!
A csajok iszkolnak a méhkirálynő fenyegetései után, Fifi pedig bepillant, hogy nézze a műsort, aztán valósággal kimenekíti a pipiket.
Egy kortyot iszok a whiskyből, Leára pillantok de nem szólok, gratulálni nem fogok, nem tudom minek ez a műsor. Visszaül a fotelbe, csendes magányba vergődünk, alkoholos, szexszagú, mocskos szállodai szobában egymást nézzük. A mondókájára nem reagálok, apám és az új nője, meg a közös vacsi egy kaviár felett, végül bebaszok, Leát megdugom mert nem bírom neki ellenállni és végül összeveszünk, majd megint elmegy. Szokásos fogatókönyv újra és újra.
Kisétál, én pedig sóhajtok, éljen a buli, konstatálom és felhajtom az utolsó kortyot a whiskymből. Rágyújtok és feltápászkodom, kilépek az ajtón és mindenki elhallgat, a csaj kérdésére senki nem reagál.
Az ajtófélfának dőlök, hosszú slukkot szívok a cigimből és a plafon irányába fújom.
Az orromon kiáramlik a szürke homály ahogy megszólalok.
- Egy igazi stepfordi feleség...a nő aki az almába harapott. - kaján vigyorral a képemen sétálok felé és hirtelen lágy csókot lehelek a vállára. Hiába, csak elvettem valamiért.
Mintha mindenki megérezte volna a vihart, vagy elsöprő lesz, szenvedélyes, vagy jeges és hideg. Ránknéztek, nézték a műsort, vártak és hallgattak.
- Egy telefon is megtette volna. - pillantok rá.
- Szóval csacsogd el az édes száddal miért jöttél oldalbordám? - kacsintok felé. A többiek beleolvadtak a bútorokba, én viszont elé álltam és a szemébe néztem, imádtam a tüzes, gyűlöllek tekintetet.
- Valahogy mindig jelentet rendezel, miért kell neked mindig a középpontba kerülni? - kérdeztem tőle félmosollyal az arcomon. Persze tudtam miért csinálta, de ezt nem kellett mindenkinek tudnia. Vannak közös titkaink, dolgaink és ez így volt helyes. Nem ma kezdtük már.