Nicky × Frederic

Újabb nap a templomban, hogy másokon segíthessek, és tanácsokkal láthassam el az embereket. Manapság sokat számít egy olyan ember véleménye, aki Isten szolgálatában áll. Nem mintha olyan borzasztóan jó tanácsokat osztogatnék, de az embereknek arra van szüksége, hogy elmondhassák bűnüket, meggyónhassák, és ezáltal feloldozzam őket terhük alól. Hiszem, hogy ezzel eleget teszek értük, de ha... ha többet kérnek, megadom. Tőlem bármit kérhetnek, az egészen finomkodó ígéretektől kezdve a követelőző, vad vágyaktól csöpögő utasításokig. Bármit megteszek, hogy a férfiaknak, nőknek jobb legyen, és elégedetté tehessem őket. Mindenféle eszközökkel.
Beülök a fülkébe, elhúzom a függönyt, és kényesen igazgatni kezdem a szüzességem jeléül szolgáló, patyolatfehér galléromat. Torkot köszörülök, kinyúlok a függöny mögül, hogy szóljak: kezdődhet a napi segítségkérés.
Az első „kliensen” egy asszony, aki meggyónja mérhetetlen féltékenységét. Türelmesen hallgatom, néha hozzáfűzök egy-két dolgot. Kezeimet egymásba kulcsolom, előredőlök, és a térdeimre könyökölök, a homlokomat a válaszfalnak támasztom, és lehunyom a szemeimet.
Hófehér lankákat képzelek el. A fennsíkon porhó kavarog a gyöngéd széltől, a fák csupaszon fénylenek a hajnali fényben, a jég megcsillan, és varjak százai keringenek a levegőben.
Összerezzenek, mikor az asszony torkot köszörül. Felnézek, egy pillanatra elgondolkodom, majd megszólalok:
- Az Úr megveti a féltékenyeket, asszonyom. Ha hitvese valóban megcsalja, bűnhődni fog tetteiért. – Nem vagyok ma a topon. Fáradtan dörgölöm meg a szemeimet, és aprót szisszenek, mikor megrándul a karom.
Szúrt seb.
Felnyársaltam magam a késsel.
Épp akkor sikerült vakaróznom, mikor a húsvágókést a vállamhoz tartottam. Mert nekem azzal kellett megvakarnom a karomat. És elbotlottam.
Iszonyúan fájt. Dőlt a vér, és a doki három öltéssel varrta össze. Most is érzem, ahogy a gyulladás lassan terjeszkedik. Vagy csak képzelem? Szorosan lekötöztem, gézt tettem rá és fáslit, hogy még véletlenül se érintkezzen a sebbel a reverendám. A csúszós, csípős nejlonanyag még a végén beleragad, és ha kicibálom, vért fogok izzadni.
Kényelmetlenül fészkelődök, miközben azt hallgatom, ahogy az asszony halkan szitkozódva kimászik a fülkéből – a fa aggasztóan reccsen –, és elindul, hogy hangos döndüléssel becsaphassa maga mögött Isten házának ajtaját. A fejemet ingatom, és beletúrok dús hajamba. Lebiggyesztem a számat, kicsit meglegyezem az arcomat, és követem az asszony példáját – kimászok a szabadlevegőre, és mélyet szippantok belőle.
Megkörnyékez a rosszullét. Megszédülve támaszkodom a padra, és elátkozom az összes húsvágó kést, és az összes viszketős, allergiát gerjeszteni hajlamos ruhát.
Szórakozottan vakarom meg a karomat a seb körül, és fájdalmamban összepréselem az ajkaimat. A szédülés lassan múlik, a fájdalom pedig szinte izzik a húsomban. Megeresztek egy fojtott nyögést.
Tíz perccel később egy öregasszony gyászbeszédét hallgatom, amint arról ecsetel, mennyire unja már az életet, és kétszer kísérelt meg öngyilkos lenni. Ingerülten felcsattanok:
- A Pokolra akar kerülni?! – Szokatlan tőlem ez a fajta hangnem. Mindig, minden helyzetben kedvesen, és szívbemarkolóan rekedt hangon beszéltem azokhoz az emberekhez, akik bennem keresik a hitet, a megbocsátást, de most... most minden olyan más.
Talán megbolondított Israel.
Talán... az az ember tud valamit. Sóhajtok.
- Sajnálom – suttogom, és eltakarom az arcomat – mintha láthatnák a válaszfalon keresztül. Tenyereimbe temetem, és újabbat sóhajtok. A lüktető fájdalom fokozódik, egészen a kulcscsontomig felsugárzik, és a nyakamba is beléhasít az a szúró, késdöfő érzés. Összeszorítom a fogaimat.
Gyógyszer kell. Most.
- Az atya végzett – búgja az öregasszony, a hangja finoman remeg, hajladozik, és a következő pillanatban egy ifjú hangját hallom a túloldalról.
Ijedt hadarása felkelti a kíváncsiságomat. Megéberedem, és előredőlve hallgatom őt, a fájdalomról teljesen megfeledkezve, majd miután befejezte mondandóját, hosszú ideig csak csendben ücsörgök, és az agyam hallhatóan kattog, a karórámmal együtt.
Idegesen nyelek egyet. A torkom szárazan kattan.
- Én... – Halkan kezdek bele a mondandómba. Megvakarom a tarkómat, és a sebemhez nyúlok, hogy rásimítsam a tenyeremet. – Kényszeríteni fog, fiam? – kérdezem.
- Ha... ha szükséged van... se-segítségre – habogom idegesen – Mármint... bármi, amiben segíthetek... csak szólj. – Nem jellemző rám ez a fajta idegesség, tétovaság. Teljesen ledöbbentett a fiú.
Kényszerítik? Fél tőle? Az első alkalomtól?
Eszembe jut, ahogy én féltem attól, mikor elsőnek feküdtem le egy férfival. Az idegességem páratlan volt, és azt hittem, a kocsi elé vetem magam félelmemben.
A következő estére volt megbeszélve a találta. Fiatal férfi volt, két évvel fiatalabb nálam, és természetesen én voltam az, aki dominált. Nem szégyelltem magam érte.
Most... most mégis, mi a fene történik?
Bocsánatot kér. Hallom, ahogy elhúzza a függönyt, és kilép a fülkéből. Gyorsan utánamozdulok, megfogom a csuklóját, miután beletúrt a hajába.
Finoman megszorítom, hogy a figyelmét magamra irányítsam.
- Maradj... nincs semmi baj – szólok gyengéden, és mélyen magamba iszom arcának látványát.
Szívszorítóan lágy arcvonásai vannak, a szemei mélyek, és érzem, ahogy a lelkem megrezzen a látványára.
Elengedem a kezét, és ismét a sebemre simítom a tenyeremet. Elmosolyodom.
- Ha szükséged van a segítségemre bármiben, örömmel állok a szolgálatodra – mondom, kicsit már bátrabban. Végigmérem őt, és az ajkamba harapok.
A teste vékony. Izgatóan vékony.

Frederic

Nem tudtam, mit kéne mondanom, vagy tennem, csak megkövülten néztem magam elé a kis fülkében. Nem tudom, mi járt a nagybátyám eszében, mikor odaadott annak a férfinek... persze, én kértem, hogy segítsen, szerezzen nekem munkát, de nem ilyenre gondoltam. Ugyanmár... még csak nem is jártam senkivel, más ajka nem érintette az enyémet. Erre képes volt odaadni... a hevarjának, aki véletlenül továbbadott. Karbafontam kezem, szinte a gondolatok ellen védve magam. Azt hiszem erre mondják, hogy megbocsájtok, de nem felejtek. Hát ez így van. Semmi komolyabb dolog miatt ne keressen meg, mert nem szívesen beszélgetnék el vele, félek tőle... is. Igen, kicsit nagyon beszari lettem, de ez van, nehezen tudok megbékélni a gondolattal, hogy hamarosan ... hát igen. Kérdésére megrezzentem. Nem keltem fel teljesen a kábulatból, nehezen lélegeztem. - Kényszeríteni... - Suttogtam  kezemet kapargászva, majd nyeltem egyet és fejet ingattam. - Igen és nem. Muszáj megtennem, mert nincs más munka, és nélküle nem lenne hol laknom, ennem, és mit felvennem. Az utcára kerülnék. El kell vállalnom, és ha már megvan, az lesz amit ő akar - Hunytam le a szemem pár hosszabb pillanatra, aztán pattantam ki a fülkéből, úgy éreztem, megfulladok, ha ott kell maradnom tovább!  El akartam menni, el messze, és addig futni, míg ki nem dőlök, de végül nem indultam, mert valaki elkapta a kezem. Kicsit rémülten kaptam oda a fejem, és láttam meg, hogy a pap az. Lassan véve a levegőt nyugtattam meg magam. A hangja puha, nyugtató, de szavaira kiszökik belőlem egy keserű nevetés, tengerkék pillantásom az ő szemeibe fúrom. - Úgy érzem, hogy csak baj van, és én ezt nem bírom.... ezt a nyomást - Komorodtam el, szemem lesütöttem, a padlót néztem és mély levegőt vettem, ahogy eleresztette kezem, átöleltem magam, hogy ne remegjen annyira karom. Aztán hallottam, hogy azt mondta, segít nekem, csak kérnem kell. Szomorúan mosolyodtam el, és végül felnéztem arcába. - Az egyetlen, amit szeretnék, az az, hogy az első ne ilyen legyen. Ne vele. Hanem olyan.... mint amilyennek az elsőnek lennie kéne szerintem. Finomnak, odafigyelőnek... hogy a másik ne csak magával törődjön, hanem velem is.  és mondjon szép dolgokat... akkor is, ha nem gondolja komolyan. Nem tudom... szeretkezés... már ha érti mire gondolok - Haraptam ajkamba és fülig vörösödtem, ami remekül állt hófehér bőrömnek és tejfölszőke hajamnak. Ajkamba haraptam. - Ne bántson közben - Becsuktam a szemem, majd egy csalódott sóhajtással nyitottam ki. - Tudom, ez elég... béna, rózsaszín gondolat, de még soha nem volt senkim, még csak meg sem csókoltak, senki sem mondott nekem szépeket, és erre vágyom az elsőnél, az megkönnyítené Vele az elsőt - Fogalmam nem volt, hogy érti-e mire gondolok, de volt egy olyan sanda gyanúm, hogy nem. Megvontam a vállam, és fehér- vörös csíkos felsőm alját húzogattam, ami rámsimult, alul egy halványbarna szövetnadrág volt rajtam. - Már végül is mindegy. Vegasban ilyen embert nem találok, aki ad szerelmet egy estére. Akiknek megtetszem, mind gyorsak akarnak lenni és erősek, azt meg holnap úgyis megkapom. - Ránéztem, helyes volt, nagyon, és furán vette végig testemet pillantásával. - Egy este alatt tuti nem. Meg lehet már annyira félek az egésztől, hogy sokáig kéne bolondítania, míg teljesen odaadnám magam neki - Szívtam meg alsó ajkam. Úgy értettem, hogy nagyon kéne vágynom rá, nagyon fel kéne izgatnia, hogy kimondjam, hogy akarom magamba. Halvány mosoly kúszott számra. - Nem hiszem, hogy ebben tudna segíteni. De köszönöm... hogy meghallgatott, lehet így már legalább megkattanni nem fogok holnapig. Sajnálom, hogy feltartottam, hallottam, hogy ment volna - Elindultam kifelé, közben zsebemben turkáltam, hátha ráakadok egy kósza cigire, ennek az esélye elnyésző volt, tekintve, hogy nem dohányzok, de mikor nagyon kivagyok, néha egyet elszívok. Hát most hihetetlenül kiakadtam. Találkoztam egy helyes pappal, és holnap megfektet egy vadidegen. Az életem király. Hirtelen megtorpantam és hátrafordultam, egy pillanatra elgondolkodtam, majd szemébe néztem. - Jobbulást a karjának.Láttam, hogy fájlalja - Hát igen... ha másban nem is, megfigyelésekben jó vagyok. Azt pedig tisztán látom, hogy a férfi túl helyes, biztos mindenki a lábai előtt hecverne, ha nem lenne pap. Legalábbis és tuti a közelében akarnák lenni, talán éppen úgy is. - Egyébként Nicholas vagyok. Igazából csak Nicky - Mutatkoztam be, jó ég se tudja, hogy minek, azt meg főleg, hogy a teljes nevemet miért miondtam, mikor azt utálom.

Nicky × Frederic

Nem tudom, mi van velem. Mi lelt engem? Israel lett a gyengém... igaz? Remélem, nem... Jaj, Atyám, segíts elveszett bárányodon. Könyörögve kérlek, segíts visszatérnem a helyes útra, arra az útra, ami igazából Isten szolgáinak van kikövezve – mégis letértem erről, a rossz irányt választottam, és a testi örömök számomra a pótolhatatlan tényezők.
Itt van ez a fiú... miben segíthetnék neki? Atyám, segíts megtalálnom a helyes választ! Normális esetben – Israel... – rendesen tudnék gondolkodni, de most... képtelen vagyok ép gondolatot összehozni, lehetetlennek tűnik egy épeszű tanácsot adni ennek a szegény árva léleknek, pedig könyörögve fordul hozzám, kitárja a lelkét – én pedig csendben hallgatom őt, és nem tudom, mit feleljek.
Velem is volt már ilyen. Féltem – rettegtem! – attól a bizonyos estétől, mégis, úgy jöttem el a férfitól – aki az én csoporttársam volt a papneveldében, hogy azt kívántam, bár újra megtörtént volna az az éjszaka. Azóta sem tapasztaltam még olyat, és szinte kiéhezve keresem a klienseket, akiktől újból megtapasztalhatom azt a gyönyörű tűzijátékot, ahogy csillagokat látok az orgazmustól, és képtelen vagyok megszólalni angolul, vagy franciául.
A fiú ismét megszólal. Kiráz a hideg a hangjától, beharapom az alsó ajkamat, és egy pillanatra megfeledkezek a sebemről, és ujjaimat a karomba vájom. Nem érzek fájdalmat. Tompa szúrás, semmi más.
- Nem tudsz bárhová beköltözni? – kérdezem tépelődve. – Ha gondolod... a paplak nyitva áll számodra. Munkát is tudok ajánlani neked. Úgy értem... lehetnél ministráns fiú. – A hangjából ítélve már nem lenne elég fiatal hozzá. Talán a segédemnek fogadhatnám... Talán. Sóhajtok egyet, aztán hallom, ahogy kilép a fülkéből. Aonnal utána megyek, megfogom a csuklóját, az ujjaimat finoman rászorítom, hogy magamra tereljem a figyelmét. Látni akarom az íriszeit, ahogy rám villannak, ahogy a pupilla összeszűkül, mikor fény éri. A pillantása tengerkék, hihetetlenül mély, és úgy érzem, fuldoklom benne. Elengedem a csuklóját, a karom – jajgat a fájdalomtól – lehullik az oldalam mellé.
Átkarolja magát, a szemei mérhetetlenül bánatosak, és vékony, elveszett alakja magányosan álldogál előttem, én pedig legszívesebben a karjaim közé vonnám őt, hogy öleljem, csókoljam, védelmezzem. Elesett, magányos látványt nyújt, és a szívem összeszorul. Gondolatban elküldöm magam a francba, amiért ilyeneket gondolok a fiúról. Teszek felé egy lépést, felé nyújtom a kezemet, hogy az ujjainkat összefűzzük, de végül megállok a mozdulat közepén, és a kezem a levegőt markolja.
Hallgatom a szavait. Akarva-akaratlanul is gyengéd, megértő mosoly költözik az ajkaimra, és a vágy, hogy a karjaim közt tudjam őt, csak még jobban feszeget belülről. Aprót sóhajtok, majd összeszedem a gondolataimat.
- Az első alkalom a leggyönyörűbb – kezdek bele. – Nincs is annál szebb, mikor a partnered arcán azt a mosolyt látod, ami elégedettséget sugároz. – Megrázom a fejemet, mintha a gondolataimat ezzel a mozdulattal kisöpörhetném, vagy le, a szőnyeg alá. Beharapom az alsó ajkamat, és szusszanok egyet, majd folytatom: - Értem, mire gondolsz. De csitt: ez titok! – tartom fel a mutatóujjamat.
- Még soha nem csókoltak meg...? – kérdezem halkan, és képtelen vagyok megállni. Közelebb lépek hozzá, és mutatóujjammal tétován végigsimítok az ajkain. Puhák. Édesek. Rózsaszínek.
- Ezek aranyos ábrándok. Mikor még fiatal voltam, én is ilyenekre vágytam. Talán épp ezért voltam képtelen megtartani a szüzességemet – árulom el sejtelmes mosollyal a számon. Elhúzódok tőle, hogy ne érezze tolakodónak a közelségemet, és karjaimat összefonom a mellkasomon. A fájdalom feldörömböl, hisztérikusan, de most nem akarok vele törődni.
Az agyam kétségbeesetten dolgozik a szívem diktálta irammal szemben: azt akarja, hogy gyengéden bánjak a fiúval, hogy megcsókoljam őt, és vigyázzak minden porcikájára... hogy megmutassam véleményének ellentétét. Akarom, hogy megcsókolhassam őt. Most már nem küldöm el magam a francba.
Ismét közelebb lépek hozzá, lehajolok, hogy a fülébe súghassak.
- Én képes lennék megmutatni neked a Mennyországot – suttogom, és ujjammal a füle mögé tűrök egy kósza tincset. Az arcára kúszott vörösség lenyűgöz, és megdobogtatja a szívemet. Pillanatnyi szerelem, lobbanásnyi érzelmek.
- Tudnék segíteni. Nagyon is tudnék. – Halkan bizonygatom az igazamat, próbálom vele megértetni, hogy én nem olyan pap vagyok, mint ahogy engem ő elképzel.
Végül elindul az ajtó felé. A zsebeiben keresgél, talán dohányért vagy pénzért, a szívem pedig apróra összeszorul, ahogy távozó alakját nézem.
Úgy döntök, utána sietek.
- Várj! – szólalok meg, és ismét megfogom a kezét. Az ujjainkat összefűzöm, hogy ne ránthassa el a kezét. A jobbuláskívánságát figyelmen kívül hagytam, mert... mert csak őrá tudok most koncentrálni. Az ajkaira.
- Frederic Congrand – mutatkozom be. A szívem a torkomban dobog. – Hagyd, hogy segítsek. – Közelebb lépek hozzá, és belököm az ajtót, átnyúlva a válla fölött. Finoman döntöm neki, és ajkaimat az ajkaihoz érintem. Röpke pillanatig tart csupán, majd elhúzódom.
- Szeretném, ha maradnál – kérem őt halkan. Beharapom az ajkamat. – Tudok segíteni.

Frederic

Ajkamba haraptam, és felsóhajtottam. - Nem... én... nem. Nem vagyok hívő, én nem is ezért jöttem, csak... nem volt jobb ötletem, és úgy éreztem, muszáj bejönnöm... hogy elmondhassam valakinek, ami megvolt - Mosolyodtam el halványan. Sajnálom, lehet, ezzel most sokat csökkentettel a szimpatikussági indexem, de nem tehettem mást, nem akartam hazudni egy papnak. Sőt, amőgy se hazudok senkinek soha, mert nem ... nem illik hozzám. - Sajnálom, de nem akartalak átverni - Motyogtam és döbbenten néztem, hogy mennyire elbambul, ahogy rám néz, hirtelen felmerült bennem a kérdés, hogy vajon van-e valami az arcomon, ami ennyire érdekes. Szavaira elönt a szomorúság és a fejem is lehajtom, nem tudom, mit mondhatnék, én... vágyom arra, amit ő mond, hogy így nézhessen rám valaki, de pontosan tudom, mi van ott, ahova én megyek. - Ebből azt hiszem nem lesz semmi. Ha a hátam van neki, amúgy se látom az arcát - Aztán amit aztán mondott.... megdöbbentem, nem tudtam, mit mondjak, akkor ő most.... húú basszus. Van ilyen? És én most pont Vele találkoztam, kicsit sem bánom, sőt, nagyon örülök, mert... mert úgy érzem, hogy így már szabad, hogy tetszen. Ha csak nézem is. - Nem... én... én nem adom tovább - Zavarodtam össze hirtelen, és komolyan nem tudtam, mit mondani rá, hacsak nem azt, hogy komolyan? Hú de jó, mert nagyon tetszel nekem. Aztán néztem, mit csinál. Hogy hozzám lép, és szájamra érinti ujját, bevallom, tetszett az érintése, olyan puha, akartam érezni magamon, de nem csak ott, és nem csak az ujját, hanem mondjuk az ajkait. - nem volt ki... - vontam vállat, ahogy beszéltem, ujja ajkaimmal mozgott, én pedig csak szép arcát tudtam nézni, meg akartam érinteni, érezni az ujjaim alatt a bőrét. Néztem, és hallgattam őt, elbizonytalanodtam. - És szerinted megéri? Vágyni rá - Kérdeztem halkan, és bevallom, légzésem megnehezült közelségétől, de ellépett, ezzel egy kis levegőt hagyva kábult agyamnak, egyik felem előre akart lépni, hogy hozzá bújhassak, mert ezt akartam, érezni magam körül a karjait, úgy éreztem, ott biztonságban lehetnék, de a másik menni akart, megijedt attól, amit kaphatna tőle, amit látott, hogy adni akar.  Alacsonyabb voltam nála, fél fejjel, így mikor hozzám lépett, le kellett hajolnia. Szavaira akaratlanul egy halk sóhaj csúszott ki ajkaim közül, és szemhéjam lecsukódott, ahogy végigfutott rajtam a bizsergés. Akarom tudni, érezni. Ahogy hozzámért, éreztem ujját bőrömön, mely érintése alatt szinte lángra kapott, és ettől mégis megijedtem, és hátraléptem, kiindultam, de elkapott, ujjaink összefűzte, és én nem ellenkeztem, csak néztem ajkait, és éreztem, hogy feszegeti a határaimat. Közelebb hajolt, és én kapkodni kezdtem a levegőt, szívem hevesen verte bordáimat, éreztem, hogy bőröm felmelegedik, és kicsit remegek közelségére, ahogy belökte az ajtót megrezzentem a hangra, de hamarosan hátam találkozott vele. Olyan forró volt a szája, ahogy az enyémre talált, hogy végigrázott a hideg, halkan felnyögtem, és mikor kicsit távolodott, összevesztem magammal. Féltem még mindig a dologtól, de ő... ő nem tűnt olyannak, és nem is bánt velem úgy. Minden érintése finom volt, és könnyű, akaratlanul is kialakult bennem egy bizalom felé, nem akartam elhúzódni előle, szerettem volna, hogy folytassa, még ha kicsit erőltetnie is kell egy ideig, mert ahogy hozzám ér, az ismeretlen érzés, még soha nem érintette meg senki testemet, és ő ezt teszi. De mégis jó érzés, csak az ismeretlentől félek. Kis rémület ült kék szemeimben, amivel az arcát fürkésztem, ujjaim még az övéi közt voltak. Kinyitottam a számat, de nem jött ki hang, csak megszorítottam kicsit ujjait, jelezve, hogy rendben. De aztán testem meggondolta magát. Az ő látványára. Előredőltem kicsit, testünk összesimult, ajkaink összeértek, és bátortalanul, de megcsókoltam, ajkaim kicsit remegtek övéin, ujjaim bizonytalanul csúsztak hajába tarkójánál, majd elhajoltam tőle pár centit, féltem kicsit ilyet kérni, de úgy éreztem, tőle kérhetem. - Vigyázz rám - Néztem szemeibe és óvatosan nyomtam megint neki ajkaim ajkainak, hátam az ajtónak dőlt, ahogy fejem is, szőke tincseim a barna fán pihentek, testünk közt még mindig nem volt egy ujjnyi hely sem, nyakába kapaszkodva testem ellazult picit, ezzel megadva Frednek magamat. Hallgatok rá, végül is ő az, aki tudja, miről van szó, aki meg tudja valósítani az álmaimat. És tőle nem félek. Csak attól, amit csinálni készül velem. Arcát néztem, szemét, valamit keresve, ami megerősíti a bizalmamat felé, vágyat azt láttam. De azt már sok pillantásban. Viszont az övében volt még valami. Talán egy kis csodálat? Vagy szeretet? Mindegy, valami, ami megnyugtatott egy leheletnyit, ezért, hogy ne csak szerintem legyen érezhető, hogy az lesz, amit mondd, hozzábújtam, karjaim nyakába fontam és arcom egy pillanatra nyakába rejtettem és gyenge puszit nyomtam vonalára, a füle tövébe

Nicky × Frederic

Miért érzem ezt? Mi ez a hirtelen furcsa érzés? Mintha áram ütött volna meg. A fiú okozza talán? Nicky... ? Kívánom őt. Segíteni szeretnék neki. Azt szeretném, ha nem érné felkészületlenül ez az egész dolog. Nem engedhetem meg, hogy tapasztalatszerzés nélkül ugorjon bele ebbe az egész dologba. Isten eltévelyedett báránya most rátalált a farkasra, a kitagadott arkangyalra, aki rombolás helyett épít, harc helyett gyógyít, védelmez.
Óvni akarom őt mindentől, amitől csak tehetem. Nem engedhetem meg, hogy teljesen tapasztalatlanul ugorjon fejest ebbe az egészbe, hiszen... én is elkövettem ezt a hibát. Beleestem, csak úgy, mint ahogy a legtöbb zöldfülű fiú a világon. Persze, a végén jól jöttem ki a dologból, nem roppantam össze lelkileg, de mégis, kizsákmányoltságot éreztem. Mintha olyasmit loptak volna el tőlem, amire talán még szükségem van, de most, hogy ellopták, nincs belőle hasznom. Pőre vagyok nélküle.
Mi lehetett az vajon? A szüzességem? Végül is, szükségem volna rá, mivel pap vagyok. De nélküle sem vagyok kevesebb... csupán erkölcsileg nem én vagyok a mintapéldány. Ha megtudnák, hogy miket művelek a színfalak mögött, kitagadnának az anyaszentegyházból. Milyen pap az olyan, amilyen én?
Erkölcstelen, egyértelmű. Szörnyeteg. Élvhajhász, kéjenc disznó. Csupán elhallgatom az igazságot, de nem hazudok. Nem mondok el mindent, és ez nekem elég ahhoz, hogy megőrizzem az inkognitómat. Senki nem kérdezősködik, nem kíváncsiskodik, és épp ezért van az, hogy lassan másfél éve Las Vegas papja vagyok, és már számtalan embert sikerült megnyugtatnom, megtérítenem és megismernem. Dolgoztam azért, hogy ezeket elérhessem. Most nem buktathatom le magam. Mindent elrontanék.
De ő... ez a fiú... mégis olyan érzéseket kelt bennem most, hirtelen, amiknek ismeretében mindent eldobnék, csak vele lehessek.
Nem néz ki többnek tizenhatnál. Túlságosan fiatal... én pedig határozottan elmúltam már harminc. Bő három éve. Nem most volt, az tény. Liliomtiprás... szégyellnem kéne magam? Nem fogom azt tenni. Soha. Szeretetre vágyik... én megadom.
- Isten háza mindenkinek nyitva áll, kedvesem – mondom mosolyogva. – A hitetleneknek is. – Lehet, hogy kegyetlenül hangzik az, amit mondok. De azok, akik nem hisznek... őket hitetleneknek nevezem. Jobb szót nem tudok rájuk. Nem bántás... semmi rossz szándék.
- Nem vertél át – rázom meg a fejemet, majd a hajamba túrok. Megremegve sóhajtok egyet, mikor belehasít a fájdalom a karomba. Dühödten, acsarogva fáj a seb, mintha tüzes vassal égetnék. Talán túlzok? Meglehet. De, mondhatni, istentelenül fáj. Khm. Eléggé. Nagyon.
- És ha látod az arcát? Mert... fölötted van? Mert megcsókol? – kérdezem. Felvonom a szemöldökömet. – A misszionárius póz pont ezért a leggyönyörűbb. Látod a partnered arcát. – Elmosolyodom. Sosem szerettem a hivalkodó, divatos pózokat. Szeretem látni a partnerem arcát, mikor kielégítem. Gyűlölöm, ha csak a hátát láthatom. Elvégre, a hátának nincsenek mimikái. Furán hozná ki magát.
- Megéri vágyni rá – bólintok. – Ha várod... a várakozás megszépíti. – Az ujjam röpke pillanatig időzik el a száján, követem az ívét, és a szájzugáig sétáltatom, majd elhúzom a kezemet. A szeme mintha csillogna... puha bőre megszíneződik, és ez... vággyal tölt el. Nehéz vágyakkal. Sóhajtok egyet.
Gyorsan telnek a pillanatok. Hihetetlen erővel kívánom őt, azt szeretném, ha én lehetnék neki az első, és nem az a bunkó vadállat... éreztetni akarom vele, milyen az, ha törődnek az emberrel.
Szaladnak a másodpercek, én pedig az ajtónak döntöm őt, és finoman megcsókolom.
A szája puha, megduzzad az érintésemtől, majd kér tőlem egy újabbat, önszántából, a testünk összesimul, és megérzem szívének dobbanásait.
Magamhoz ölelem őt, viszonzásul a hajamba túr. Összefűzött ujjaink megremegnek, majd a kezeim önálló életet élve, a derekára csusszannak, hogy még inkább magamhoz húzzam őt. Mélyítem a csókot, majd mikor elhúzódna tőlem, elengedem.
- Vigyázni fogok rád – ígérem suttogva, és ismét megcsókolom. Finoman, becézgetve simítok végig nyelvemmel az alsó ajkán, azután eleresztem.
Látom a félelmet... érzem minden mozdulatában. De mégis a bizalmába fogad, mikor újból hozzám simul, és ajkait az enyémhez szorítja, a nyakam köré fonja a karjait, majd hozzám bújik. Puszit lehel a fülcimpámhoz, amire halk, remegős sóhajjal válaszolok. Érezhetően libabőrös lettem attól a rebbenő érintéstől, mégis próbálok uralkodni magamon, hogy ne Isten házában tegyem őt a magamévá.
- Gyere – sóhajtom, és kézen fogom Nickyt. – Itt nem biztonságos.
A hátsó ajtón vezetem őt ki, ahonnan nem messze látható az épület, ahol lakom.
Biztatóan szorítom meg az ujjait, és biztonságot adóan ölelem magamhoz, átkarolom a vállát, és odahajolok, hogy nyomhassak egy csókot a homlokára.
- Ne aggódj, kedvesem – szólok. – Nem lesz semmi baj.

Frederic

Anya sosem vezetett be semmiben szexuális téren, úgy volt vele, hogy a gyerek majd megtudja, ha szüksége lesz rá. Apa elmondta a lányokkal és a fiúkkal is. Fene tudja, hogy miért, talán sejtett valamit, amit még én sem tudtam. Hát most mégis azt kívántam, bárcsak megtartotta volna magának, akkor talán nem lenne most mitől félnem, de mondjuk, ha ennyit se tudnék, lehet tripla ennyire reszketnék, ami lássuk be, már a halálfélelem lenne. Mikor kedvesemnek hívott, rákaptam tekintetem és mélyen elvörösödtem. Te jó ég... Még senki nem hívott így, végigfutott rajtam a libabőr. A hitetlenek megnevezésre viszont lehajtottam a fejem és számba haraptam, talán kicsit túl erősen, fájt. Nem tehettem róla, engem nem neveltek vallásosan, nekem az az egész csak egy mese volt, képtelen voltam elhinni azt a sok dolgot és... nem tudom. Eddig nem éreztem rosszul magam miatta, most viszont kényelmetlenül kezdtem feszengeni a megnevezésre, mintha valami rosszat tettem vola, olyat, ami a többieknek nem tetszik., és nem  lenne helyes. - Bocsánat- Feltételezéseire keserűen felnevettem. Amit eddig hallottam a Nagy Úrból, erre esély sincs, de végül vállat vontam, mert igaza volt. - Az szép lenne... attól nem tartanék ennyire. Ha látnám. De még csak egyszer láttam az arcát. Helyes volt, nagyon, de leginkább egy cserkésző vadállatra hasonlított - Hunytam le a szemem az ijesztő emkékre, de halvány mosoly kúszott arcomra arra, hogy elképzeltem, hogy Fred van felettem, az ő arcát látom, az ő mosolyát, és ő tesz magáévá lassan, miközben kis dolgokat súg a fülembe. Megremegtem, szerettem volna ezt a képet a valóságban érezni, hogy... szeressenek egy kicsit. Tudom, hogy nem lenne igazi, de annyira szeretném, talán kicsit megdobná az önbizalmamat is, és ha nem is lesz a szerelmem, mert nem lesz, akkor csak talán lehetnénk utána barátok. De ne siessünk ennyire, vele szeretnék lenni, nagyon, mert nem félek tőle, és tudom, hogy tud segíteni rajtam, úgy, ahogy én elképzeltem, vagy sokkal jobban. Ahogy megcsókolt égett mindenem, akartam az övé lenni, szerettem volna, hogy közelebb legyek hozzá, hogy érezzem, és ő jól érezze magát velem. Nem engedtem be még ajkaim közé, attól még kicsit tartottam, de attól még vártam. Azt hiszem, ez egy olyan dolog lesz, amit neki kell kicsit erőltetnie. Tetszett, hogy átölelt, bevallom, kicsit biztonságosabbnak tűnt, és jobban megnyugodtam. - Hiszek neked - Mosolyodtam el halványan, nagyon imádtam, hogy csókol. Isteni pasi volt, már a látványa is... nagyon tetszett, a bőre selymes volt és sokkal lágyabban ért hozzám, így engedtem neki, hiszen mindent, amit eddig csinált... tökéletes volt, és hinni akartam benne. Megdöbbentem,, mikor éreztem, hogy libabőrös lett,. Ne... ezt én értem el nála? Tetszek neki ennyire? Ez a kis mozdulatom is ennyire és... Ez hihetetlen. Büszke voltam, egy kicsit, valamit én értem el egy olyan félistennél, mint Fred. Engedtem neki, hogy vigyen, kezem az övébe simult, és mikor átölelt szívem hevesebben dobogott, és végre éreztem azt a meleg érzést, talán annak tudta be a testem... egy kis szeretetnek, amit egy éve már nem kaptam meg senkitől, mert a szüleim meghaltak. Utoljára apám ölelt át. És most Fred. Sokat jelentett nekem. Biztonságot, törődést. Fejem vállának döntöttem a puszira. Megsimogattam az oldalát, mert átöleltem csípőjét, hogx közelebb lehessek hozzá. - Én... Igazából egy éve nem voltam még ilyen nyugodt - Örültem, hogy ezt elérte már nálam, ezalatt a kis idő alatt annyit adott, amennyit nem kaptam már jó ideje. De elkomolyodtam és szemébe néztem - Nem lesz, mert te vagy velem - Mikor odaértünk bementem, és ott körülnéztem, majd felé fordultam, meg akartam próbálni leírni azt az érzést, ami bizsergetett még mindig. - Fred én... azt hiszem, hogy... - Benyeltem a mondat végét, égett az arcom, beletúrtam szőke fürtjeimbe, hogy helyre rakjam a kócos fejem. - Vágyom... rád. - Suttogtam halkan, és felsőm szabadon lógott, mert útközben kijött nadrágomból, végül elfordultam égő arccal. - De ez nem... nem tudom, még nem éreztem ezt.- Számba haraptam és lesütöttem a szemem. Tudtam, hogy ha nem ilyen lett volna velem, nem ilyen gyengéd, akkor nem jött volna be kicsit sem. Hátam a falnak döntöttem, és kiléptekm cipőmből. Örültem, hogy nála vagyunk, nem a templomban. És nem csakj azért, mert illetlen lenne ott. Hanem mert megértette, hogy nem egy asztalon, vagy kanapén akarom al elsőt. Csak ez a forró érzés ne lenne a hasamban és az arcomban, az, ami hajt hozzá. Mellé léptem és megfogtam a kezét.

Nicky × Frederic

Gyengéd érintések, puha pillantások – azt szeretném, ha minden fenntartásától megszabadulna, és elfelejtené a félelmét, hogy ledönthessem a falait, és lenyugtassam őt. Érezhetően ellenállásokba ütközöm, mikor közelednék hozzá, még ha nem is olyan erősekbe, mint amiket vártam. Tudtam, hogy Nicky fél ettől az egésztől... de most meg fogom neki mutatni azt az érzést, amit én tapasztaltam, mikor megvolt nekem az első. Szeretném, ha nem félne tőle, mert az csak megnehezíti a dolgát. Ha túlságosan rákoncentrál... meglehet, annyira megijed tőle, hogy képtelen lesz bármit is tenni az ügy érdekében.
Nem hagyhatom, hogy ez történjen. Segítséget kért tőlem – és én mindent megadok neki, amire csak kér. Nem fogom őt cserben hagyni, mert nekem ilyen a természetem. Legszívesebben átölelném őt, a karjaimba venném, és a házamig elcipelném, akár egy fiatal hölgyet, az ágyamig vinném, lefektetném rá, és mellé bújnék, de magamat ismerve, ez aligha jöhet össze, heves vérem okán.
Kedvesemnek szólítom őt, becézgetve, hogy a bizalmába férkőzzek, és megértessem vele tiszta szándékaimat. Már ha az egyáltalán tisztának nevezhető, amit vele tervezek.
Régen volt, hogy lefeküdtem egy azonos nemű személlyel. Borzasztóan régen... talán ezért is nevezem magamat inkább nőfaló papnak. Kicsit ideges vagyok, hogy mit fogunk ebből kihozni. Félek, hogy valamit elrontok, és örökre elijesztem ettől szegény fiút. Nem ronthatok el semmit... elvégre, ez olyan, mint a biciklizés. Reflexből csinálsz mindent, és sosem felejted el, még ha álmodból keltenek is fel.
Emlékszem, mikor beleszerettem egy olyan emberbe, akinek majdnem odaadtam magam. De csak majdnem. Az illető személyisége annyira megbabonázott, hogy soha többé nem voltam képes elfelejteni őt. Még ma is eszembe jut, és amikor felidézem az arcát, akarva-akaratlanul is az ajkamba harapok, mert egy halk sóhaj törne ki a fogaim közül, ha nem tenném. Magas volt, a karjai látszatra erősek, és ha közéjük furakodtam volna, meg is fojtanak. Talán kicsit rettegtem is tőle. Nem találkozom vele... vagy ha igen, akkor is csak futólag látom az arcát, de ő szerintem nem ismer fel. A neve titok.
Sosem mondhattam ki.
Őnála féltem így. Körülbelül hasonló érzések kavarogtak bennem, mint most, és legszívesebben Nick mellkasába fúrnám az arcomat, hogy elfelejtsek mindent.
Megrázom a fejemet.
Hisz nekem. Puhán elmosolyodom, megérintem az arcát, majd csók követi a mozdulatomat. Az ajkai édesek, akár a méz, és még többet akarok belőle, még, még, még...
Sóhajtok, mikor már kint az utcán vagyunk. Átkarolta a derekamat, és odahajolt, hogy a homlokára nyomhassak egy csókot.
A házam messzebb van, mint ahogy emlékeztem. Mire odaérünk, izgatottságom már perzseli a belsőmet. Nagyot nyelek, mikor becsukódik mögöttünk az ajtó.
Kíván engem. Beismeri. Látom rajta. Beharapom az alsó ajkamat, majd megvárom, hogy kilépjen a cipőjéből. Lekattintom a lámpát a szobában, Nicky mellém lép, és megfogja a kezemet. A falhoz döntöm őt, ráhajolok a szájára, majd a nyakába csókolok, a fülébe suttogok:
- Én is kívánlak. – Kicsit arrébb tolom a felsőt a vállán, hogy hozzáférhessek a vállához. Jobb kezem becsúszik a pólója alá a derekánál, gyengéden végighúzom az ujjamat a gerince vonalán, s miközben a bőrét kóstolgatom, teljesen hozzásimulok.
Azt mondta, nyugodt... azt mondta, egy éve nem érzett már ilyet. Kihasználom a lehetőséget, és mohóbban csókolgatom, miközben óvatosan bújtatom ki a pólójából. Kicsit lejjebb hajolok, a mellkasára nyomok egy csókot, még lejjebb, még lejjebb, még lejjebb...
Lenyúlok, és a nadrágjába csúsztatom a kezemet.
- Nem foglak bántani – suttogom az ajkaira. Újfent kérek tőle egy csókot, miközben a kezem egyre lejjebb csúszik a nadrággal együtt.
Mikor a nadrág a földre csusszan, teljes testemmel a fiúhoz simulok, vigyázva, hogy össze ne nyomjam őt. Már csupán alsónadrág van rajta, ha egyáltalán.
- Gyönyörű vagy – sóhajtom, majd sietve a nyakába csókolok megint. Átkarolom a derekát, védelmezve, óvva őt mindentől, majd elhúzódom tőle. Pont annyi távolságra vagyok tőle, hogy a karjaimba emelhessem, a combjai alá nyúlhassak. Miután felemeltem, a hálószoba felé indulok vele, biztosan tartva a testét, és közben egy pillanatra sem engedem el az ajkait.
Nem akarom elengedni.

Frederic

Csak néztem őt, nem akartam elhinni, hogy itt van, és ez az egész tényleg megtörténik. Hiszen ő egy pap, és akkor most... ez... én rontom meg ezzel őt? De nem, mert azt mondta, hogy már tudja, miről beszélek, jobban, mint én. Mégis félek hozzáérni, és engedni, de persze ezek nem emiatt van. Hanem azért, mert... mert. De lassan feloldódok, csak tényleg idő kell, mert a félelem lassan megfertőzött, nem tudok elvonatkoztatni attól, ami a fejemben van, attól ami előttem, de igyekszem, hiszen Fred olyan kézzel fogható, és látom, hogy nem durva, hiszen érzem, minden kis érzékszervem reagál rá, mert felizgatja őket. Látom arcát, és hívógató ajkait, érzem az illatát orromban, és érintését magamon, hallom ahogy lélegzik. Ezek az apróságok megnyugtatnak, az, hogy ennyire emberi és meleg az egész, hogy közvetlen. Tudja, hogy bánjon velem, érzi, hogy minél közelebb vagyok hozzá, annál jobban érzem magam biztonságban. Kimentünk, ki a templomból, ami nagy megkönnyebbülés volt nekem, nem kellett nekem megkérni, egyszerűen értett hozzám... a dologhoz. Nála jobb volt, sokkal jobb, körülnéztem, és bevallom, egyre inkább csillapodott bennem a félelem fekete szörnye, az egészben nem volt smemi... sem pénz, sem nyers erő, vagy ézéktelenség, csak ő meg én. Ketten, én pedig nagy levegőt vehettem. Rendes volt, megvárta, míg leveszem a cipőm és én lépek hozzá. Imádtam őt, azt, amit tett velem, amit felébresztett bennem. Engedtem, hogy a falnak döntsön, hátam puhán puffant rajta, ki akartam nyitni ajkaimat neki, hogy bejöhessen, de már haladt is tovább, nyakamnál járt, aztán a fülembe suttogott, és én halkan felsóhajtottam, hajába túrtam válaszul. Örültem, hogy ennyire szeretne velem lenni, és hogy nem nekem kell irányítanom, közelednem hozzá, persze én is hozzá értem, mert érezni akartam. Minden kis része az enyémen volt, éreztem, hogy a felsőm félrecsúszik, ezzel szabaddá téve neki vállamat, de eközben keze is becsúszott alá, ahogy hátamnál felcsúszott, felsóhajtottam, majd a csókokra vállamon felnyögtem, felemeltem kezem, hogy könnyebben tudja lehúzni rólam az anyagot, majd mikor utána megint megcsókolt, hozzátapadtam édes ajkaira, közben kezem csípőjére simult, egyre feljebb, de csak lassan, hiszen még én sem érintettem meg senkit. Lejjebb halad, és én tudom, hogy ha nem ő lenne, eltolnám, ujjaim remegtek hátán, ahogy ajkai felfedezték felsőtestemet, mellkasom hevesen emelkedett- süllyedt rajta, én pedig egyre nagyobb helyet derített fel, előbb oldalán, majd hasfalán, egyre feljebb. Ám ujjaim megálltak, ahogy keze a nadrágomba csúszott, még levegőt is elfelejtettem venni, de aztán megszólalt, ajkaim az övét súrolták, olyan közel volt, éreztem lélegzetét ajkaimon, és lassan kifújtam a levegőt. Ahogy megcsókolt engedtem neki, először találkozásunk óta, elnyíltak ajkaim, egyre beljebb engedve, nyelvem bizonytalanul simított övére, és akaratlanul, de felé toltam csípőm, szinte könyörögve érintéséért. - Rendben én... tudom - Böktem ki, hiszen tényleg így volt. Tudtam, hogy nem fog bántani, kezem karjába kapaszkodott, kiléptem nadrágomból, és ő hozzám simult, teste minden apró részét meg tudtam különböztetni, szíve dobbanásait mellkasomon éreztem, fejem nyakára dőlt, ágyékom az övének simult. Csak akkor esett le, hogy egy szál alsóban vagyok, mikor megdicsért. Azonnal elvörösödtem. Még soha nem voltam hiányos öltözetben senki előtt... és még senki nem dicsért meg, a csókra pedig hajába kapok és remegtem aélatta, de már nem a félelemtől, én csak... akartam, többet, jobban. Mikor felkapott kezeim nyaka köré fontam, ajkaim az övéit simogatták, nyelvem alsóajkához nyomtam, ami olyan forró volt és puha, közéjük nyögtem. - Tökéletes vagy- Sohajtottam és arcára simítottam a kezem. Ezt értheti bármire, arra, hogy fantasztikusan néz ki, vagy arra, hogy úgy bánik velem, mint amire mindig is vágytam. Elfeküdtem az ágyon, mikor letett, de előtte még megpróbáltam róla is levenni a ruhát, majd mikor már ő is csak alsóban volt kezem megindult meztelen felsőtestén óvatosan, ismerkedve a szabad felülettel, vállára nyomtam egy csókot, nyaka tövébe, és szívéhez, kezem oldalát simogatta, mást nem mertem csinálni.

Nicky × Frederic

Gyönyörű ez a fiú. Hamvas bőre, tejfölszőke haja, és óceánszín íriszei tökéletes kombót alkotnak, amivel képes levenni a lábaimról. Akarom őt most, akarom őt mindig – akarom őt mindenhogy. Gyengéden akarom ölelni, csókolni, cirógatni, kényeztetni.
Még nem tehetem meg. Nem áll rá készen. Segítenem kell neki, hogy megőrizhesse bizalmát felém, és soha, de soha ne tartson tőlem.
A homlokára akarok csókolni, kisimítani tincseit a szemeiből, hogy láthassam az arcát, megcsókolhassam, és homlokát az övének támasszam.
Látom, hogy fél tőlem. Tart attól, hogy bármi rosszat tegyek vele. Nem akarom... hogy tartson mindattól, amit tervezek vele.
Rettegek attól, hogy bármit is elrontsak, és ne nyújthassam neki azt, amire vágyik. Amiért ő képes feladni a szüzességét.
Gyűlölöm a gondolatot, hogy árthassak neki, és elrontsam mindazt, amit sikerült benne felépítenem. Nem szeretném, ha meggyűlölne, így úgy bánok vele, akár a hímes tojással; puhán érintem, puhán cirógatom, puhán simogatom – puhán csókolom. Az ajkai édesek, akár a méz, hihetetlenül gyengédek és hamvasak, s szinte képtelen vagyok betelbi velük.
Érzem, ahogy megadja magát, mikor érintéseivel felfedezi a testemet, aprót sóhajtok, és összetámasztom a homlokunkat, csókot lopva tőle. Szempillái az arcomat súrolják, amitől libabőrös leszek.
Újból megízlelem az ajkait, miközben lesimítom válláról a felsőjét, majd le is húzom, és hanyagul hátradobom.
Legszívesebben franciául suttognék a fülébe, de tudom, hogy ez csak rombolná a kiépített illúziót. Nem szeretném, ha értetlenül bámulna rám, mikor megszólalok, így csak angolul beszélek hozzá, finoman ropogtatva az r betűket, majd mikor már túlságosan is kínosnak érzem, az ő szájához hajolok, hogy az ő r betűit lophassam el, s használhassam fel.
A hálószobába viszem őt, a combjai alá csúsztatva a kezeimet, biztosan tartva a testét, és amikor megérkezünkk az ágyhoz, óvatosan végigfektetem a matracon, és fölé helyezkedem. A feszes alsónadrágom van már csak rajtam, és ettől különösen zavarba jövök.
Régen voltam együtt azonos nemű egyeddel, így, ilyen intim testhelyzetben, ilyen közel. Behúzom a hasamat, mikor ujjai elérik a kényes pontomat.
Korábbi megszólalására – Gyönyörű vagy – halvány mosollyal feleltem, s most csókkal egészítem ki.
Minden csupasz bőrfelületemet számba veszi az érintéseivel, mire aprókat sóhajtok, lehajolok hozzá, és megcsókolom. A nyelvemmel végigsimítok az alsó ajkán, majd kicsit lejjebb haladok, és a nyakába lehelek egy forró csókot, ahogyan ő tette a nyakamnál és a szívemnél, és ujjaimat az alsójába akasztom.
- Ha nem bánod – szólalok meg rekedten, és óvatos mozdulattal lehúzom róla a ruhadarabot. Kicsit lejjebb csusszanok, és gyengéd csókokkal borítom be a hasát, majd a combjait.
Nem akarom durva lenni. A fogaim közé csippentem a bőrét, kicsit megszívom, hogy rajta hagyham a birtoklásom bizonyítékát. A fognyomokra csókolok, majd ismét felkúszok hozzá, hogy az ajkait kényeztethessem. Mutatóujjammal végigsimítok rajtuk, és finoman szétnyitom őket. Nyelvemmel a szájába hatolok, és hosszan, forrón csókolom meg.
Sosem hittem volna, hogy ilyet fogok tenni egy ilyen fiatal fiúval. Gyönyörű, mégis ijesztő az, ahogy most viselkedem vele, mert egyszerűen... egyszerűen féltem őt, hogy kiszabadul belőlem az állat.
Nem mindig leszek gavallér. Nem mindig leszek ilyen gyengéd, ilyen puha kezű, és amint elfogy belőlem a kedvesség, teljesen átváltozom, és onnantól kezdve már csak az örömök érdekelnek.
De nem fogom hagyni, hogy ezek előtörjenek belőlem. Nem fogom engedni, hogy szexéhes szörnyeteggé váljak, miközben Nicket elégítem ki, és vezetem be abba a birodalomba, amit mások előszeretettel hívnak a romlottak világának.
Miután véget vetettem a csóknak, az ágy mellett szomorkodó éjjeliszekrényhez nyúlok, becsúszik a kezem a fiókba, és egy tubusnyi krémet húzok ki.
Mennyire rémülhet meg tőle?
- Előkészületek – duruzsolom, és újabb csókot váltok Nickyvel.
Kicsit felegyenesedem, két combom közé szorítom a fiú csípőjét, és kicsit felemelkedek, hogy lehúzhassam magamról az alsónadrágomat.
Kissé kapkodva kapaszkodom a nadrág korcába, majd kibújok belőle, és a takaró alá bújva, a fiú fölé helyezkedve hajolok rá a mellkasára, óvatosan, hogy meg ne fojtsam.

Frederic

A bizalmamat könnyű elnyerni, és elveszteni is ugyanolyan könnyű, visszaszerezni pedig szinte lehetetlen, a nagybátyám is elvesztette, és biztos vagyok benne, hogy nem most fogom visszaadni neki. Frednek is odaadtam a bizalmam, és ő eddig nem vert át, tényleg olyan velem, mint amilyet elképzeltem, végtelenül gyengéd. Szép volt, nagyon tetszett minden kis része, bár mikor ujjai hasán táncoltak, behúzta, ebből feltételeztem, hogy azzal a részével nincsen megelégedve, ami butaság volt, nekem nagyon tetszett. Tudtam, hogy idősebb nálam, jóval idősebb, de nem érdekelt, mert istenien nézett ki, én meg már vagyok tizennyolc, nem liliomtipró a papbácsi. Nem, nem bácsi, vicceltem, a lényeg ugyanaz, nem vagyok gyerek, a törvény sem tiltja, ennek ellenére láttam rajta, hogy kicsit bizonytalan, pedig nem kéne. Nyilván nem mondtam el neki, hány éves vagyok, de na... gondolhatja, hogy azért úgy senki nem ad el egy pasinak sem, hogy nem töltöttem be a felnőtt korhatárt. Vagyis én ilyen naivan gondolkodok.
Lágyan csókolgat, én pedig mohón és kíváncsian válaszolok rájuk, ahhoz képest, hogy előtte még soha senki nem csókolt meg, nagyon belejöttem, és nagyon vágyom rájuk, rá, Fredre, érzem, hogy alsómban férfiasságom egyre jobban feszül, ahogy kényeztet és a látványa is megdobja az egészet. Viszont mikor készül lehúzni rólam az utolsó ruhadarabot már elbizonytalanodok és kicsit aggódok, mert... hát na, még senki nem látott ott, szégyellős vagyok, még mielőtt ezt megemlíthetném neki, ő már el is tűnt tőlem, a lábam közt volt, hasamra adott csókjai miatt a hajába túrtam és megremegtem alatta, aztzán a combomnál, már egy halk nyögés is utattört belőlem, arcom paradicsom vörös volt, de nem tudtam eltitkolni, mennyire imádom amit csinál velem, mennyire tetszik és megőrülök érte. Én a hátát simogattam, néha belé vájtam körmeimet, mikor a forróság végigsöpört rajtam. Éreztem, hogy kicsit megharap, megszív, ez tuti meg fog maradni, de a legkevésbé sem érdekelt... pedig kellett volna, nem hiszem, hogy örülni fog hiolnap a pasi, ha a "használat" jeleit veszi rajtam észre, de bevallom, Fred mellett még ez sem tud igazán érdekelni. Ajkaim engedelmesen adtak utat nyelvének, nyelvem készségesen fogadta a betolakodót, olyan forró volt, hogy felnyögtem, hajába túrva húztam közelebb, akartam belőle még és még, átöleltem nyakát, tarkóját simogattam, lapockáit, alul összeért ágyékom az övével. Igyekeztem csak őt nézni, nem azt, amit csinált, de láttam, mit vett elő, mielőtt megkérdezhettem volna, ő már válaszolt is, és csak bólintottam, majd pár pillanat alatt rajta sem volt semmi, és alatta feküdtem. Mikor rámfeküdt sóhajtva öleltem át. - Fred biztos jó lesz ez? - Kérdeztem halkan,arra értve, hogy belém fog-e egyáltalán férni, és minden rendben lesz-e, kicsit elbizonytalanodtam. Éreztem combomnak nyomódó ékességét, és ez mégjobban megkérdőjelezte az egészet, viszont kezem ahogy egyre inkább feltérképezte a testét, a nyugalmat ültette el bennem, hogy nem csak én vagyok tök meztelen, hanem ő is. Egyre jobban éreztem magam, a vágy lassan átvette fölöttem az irányítást. - Éj hozzám - Kértem halkan, tekintetem ködös volt, ujjaim V vonalán játszottak, kicsit lejjebb is merészkedtek, de nem sokkal.

Nicky × Frederic

Cirógatom az arcát, nyakába csókokat lehelek, és minden kedvességemet előhívom a lelkem mélyéről.
Magamhoz ölelem az ágyban, lassan, óvatosan becézgetem az ajkaimmal az arcát, később a nyakát, és igyekszem minél jobban ellazítani őt. Minden vágyam, hogy ellazuljon, a teste ne legyen olyan feszes.
- Nyugodj meg – sóhajtom. – Megfeszülsz. – Az egész teste feszült, az izmai vibrálnak, és látom a szemében, hogy még vannak fenntartásai.
Lopok tőle egy csókot, hogy biztosítsam őt gyengéd szándékaimról.
Mikor voltam én utoljára együtt egy azonos nemű fiatallal? Nem mostanság. Megvan annak már... fél éve is. Se idősebb, se fiatalabb... fiú. Csupán a nők. Motorháztető, a paplak fala, az ágyam, lépcsőház, fürdőszoba, nyilvános mosdó... és nagyon sokan nem tudták, hogy mi vagy ki vagyok én.
Csak egy a sok közül, kutató, zöld szemekkel, és nem árultam el kilétemet. Ha kérdezték, ködösen válaszoltam – de ha tudták, hogy kivel fekszenek össze, nem tagadtam. Egyszerűen nem éreztem fontosnak azt, hogy mi a hivatásom. Mit művelek a való életben. Az, hogy lelki pásztor vagyok, sokaknak izgató lehet. De amint szembe kerülnek velem a szobában, csak ő és én, esetleg ők, kiábrándulnak.
Szelíd, szűzies férfira számítanak, aki már attól elélvez, ha egy nő mellét tapogathatja, de amint észreveszik, mennyire szívós, mennyire kitartó vagyok, a véleményük egyből megváltozik, és mindjárt máshogy néznek rám. Teljesen máshogy. Még sosem volt, hogy visszautasítottak... és szerintem nem is lesz. Nem fogom hagyni, hogy visszautasítsanak. Sosem erőszakkal hódítok meg másokat, hanem azzal, amim van. A külsőmmel.
Nem ígérgetek fűt-fát, csak azt, amit be is tudok váltani. Nem akarom, hogy hazugnak kiáltsanak ki, mert olyasmit ígértem, amit később nem csináltam meg.
Közel hajolok Nickhez, miközben kiveszem a tubust a fiókból. Egyszerű kézkrém, amit még egy volt szeretőm hagyott itt, mégis megfelelő a célra.
- Ha fáj, szólj azonnal – kérem, majd lágy csókot nyomok az állára. Gyengéden megcirógatom az arcát, kicsit előrébb tolom a csípőmet. Kiráz a hideg, csupa libabőr leszek, ahogy megérzem combjainak forróságát. Nagyot nyelek.
- Rendben lesz minden – ígérem őszintén, és kicsit helyezkedem még.
Mutató- és középsőujjamra kevés krémet csurgatok, majd összedörzsölöm őket.
Mély levegőt veszek, majd óvatosan megcsókolom a fiút. Mialatt nyelvem az ő nyelvéhez simul, bevezetem  két ujjamat, hogy elősegíthessek mindent.
Óvatosan mozdítom meg a csuklómat, finom mozdulattal, akárha kenőcsöt dörzsölnék a bőrömbe.
- Szólj, ha fáj – suttogom, miközben tovább ügyködök a kezemmel.
Soha nem képzeltem el, hogy újra ilyeneket fogok művelni annyi idő után. Soha nem hittem volna, hogy megint erre fogok hajlani, annyi sok nő után. Régen voltam kis nebuló a papneveldében, aki sorra vette el mások szüzességét, és a sajátját úgy eldobta, mint egy frizbít. Igen, tudom: lehetett volna több eszem. Nem szedtem össze semmiféle cifra betegséget, és most se tervezem, hiszen megvan minden eszközöm a kivédéséhez. Kérdés az, hogy... használni is fogom?
Egyáltalán... hogy jutottam el idáig? Normális gyereknek születtem. Olyan fiúnak, aki majdnem mindent megkap, és mellé egyenes aránnyal érdemli meg az ütéseket, még ha nem is jogosan. Tudvalevő, hogy apám úgy vert, akár a lovat. Mindig eljárt a keze, ha olyasmit mondtam, ami nem tetszik neki – de gyakran ok nélkül is elkalapált vagy vasalózsinórral, vagy bőrövvel, esetleg vállfával.
Olyan vörös, lila vagy fekete sávok voltak a karjaimon, esetleg a combjaimon, amiket sosem tudtam kimagyarázni a tanáraimnak, és az osztálytársaim is folyton a kérdést firtatták. Hazudtam, elhallgattam az igazságot – mindegy, mit mondok, de a lényeg az, hogy sosem tudták meg. Már nincs meg a nyomuk...
Csupán a tetoválásaim. A csuklóimon lévő bilincsek egy-egy nagyobb heget takarnak el, mikor apám agya annyira elpukkant, hogy kést ragadott ellenem, és legszívesebben kivéreztetett volna. Megtette a megfelelő előkészületeket, és felvágta a csuklóimat, nem messze az ütőereimtől. Az volt a szerencsém, hogy anyám elrántott az útjából, és nem sérültem meg halálosan.
Azok a bilincsek nem csak a hegeket palástolják, hanem megmutatják felfogásomat. Furcsa egy felfogásom van.
Az ággyal szemben egy egész alakos tükör van, amibe, ha Nicky belenéz, megláthatja a hátamon lévő, az izmokkal együtt mozgó, táncoló, fekete angyalszárnyakat. A tintatollak a lapockáimtól a derekamig húzódnak, szabadságot kifejezve, és kicsit hangsúlyozva angyalimádatomat.
Ha meglátja... megijedhet. De nem akarom, hogy megijedjen. Igyekszem úgy hajolni, hogy ne láthassa a hátam tükörképét.
Ráhajolok a mellkasára, és puhán megcsókolom, szabad kezemmel piheszőke hajába túrok, megmarkolok egy tincset, és kicsit oldalra húzom a fejét, hogy csókokkal boríthassam be a nyakát.

Frederic

Nem mondtam semmit, azt sem, hogy azért nem könnyű dolog nem megfeszülni egy ilyen helyzetben. Lehet csak az a gond, hogy túl sokat voltam feszülős helyzetben, őszintén a legtöbbször csak feszülős és rémisztő dolgok jutnak eszembe. Nem emlékszem túl sok olyan alkalomra, az előző egy évemből, mikor megnyugodtam volna. Minden olyan gyorsan történt, pörögtek az események, mire körülnéztem... Soha nem fogom elfelejteni, mikor kinyitottam éjjel kettőkor az ajtót, és a rendőrség állt előtte, hogy szörnyen együttérzően közöljék; elvesztettem a szüöleimet. Aztán már tényleg csak kettőt kellett pislognom, és a ház ment, a pénz, minden. A nagynéném felajánlotta, hogy befogad, de csak mert erőszakos vén szipirtyó volt, aki a pénzre hajtott, és tudta, hogy míg kiskorú vagyok, addig azt csinál vele, amit csak akar. De sajnos eljátszotta a lehetőségeit, mikor ráhagytak a szüleim, és szépen terrorizált, nem mehettem ki a szobámból, még mosdóba vagy enni sem, és ha mégis, akkor megvert, és sajnos a szüleim gyakran jártak üzleti utakra... A hülyer lányának volt az a mániája, hogy ha nem feszülök be, nem fog annyira fájni a pofon. Azt már nem mondtam el neki, hogy és ha ő nem feszül be, akkor ha átdobom a korláton, nem törik el a gerince. Felnyomta bennem a pumpát a csaj. Kicsit megbillentettem a fejem, mintha így kiűzhetném az emlékeket fejemből, hogy csak Fredre koncentráljak. Tudom, hogy ez segíteni fog, ő segíteni fog, jobb ez így, mint hogy összetalálkozzak holnap Vele, és elsőnek szörnyű legyen, ha választok, Fredet választom, őt kell, ez így reális, és jó. Ajkaink lágyan találkoznak, és lehunyom szemem, hogy átadhassam magam az érzésnek, ő kezében tart mindent. Most nem szégyellem, hogy gyenge vagyok, és nem tudok vezetni szinte semmiben, nem az erősségem, ezt előtte nem szégyellem, élvezem, hogy uralkodik rajtam, a testem felett. Könnyebb lettem, mindenem odaadtam Frednek, a szüzességemet is, nekem már nem kell, és rá merem bízni. Nem tudom, miről beszél, jelenleg semmi sem fájt, még a tudat sem, hogy nem vagyok neki fontos, mert az oké, hogy naiv vagyok, és mindenkinek mindent elhiszek, de azt azért még én sem gondolom, hgy Frednek fontos vagyok.  Ő csak teljesíti amit kértem, és ez nekem több, mint elég. Ahogy állon csókol, elnyílnak ajkaim és felsőhajtok, mikor feljebb viszi csípőjét, combjaim is vele emelkednek, hiszen hozzá szorulnak kétoldalt, befogadtam olyan közel, amennyire csak lehetett úgy, hogy nincs bennem. Lassan közelebb csúszik, szavaira szempilláim arcomat súrolják ahogy becsukom a szemem, és szinte ugyanebben a pillanatban csókol meg, egy sóhajtással engedem be számba, nyelvem az övét simogatja, megtettem amit kért, ellazultam, és szinte ugyanabban a pillanatban megéreztem az ujjait magamban. Felnyögtem és ajkamba haraptam. Nem fájt, de kellemetlen érzés volt, ő mindennel igyekekezett elterelni a figyelmemet, rámnehezedett, nem zavarat, nem nyomott agyon, csókjaira mellkasomon rá figyelek, puha, kicsit nedves ajkaira, a forróságra, elterelni a figyelmem ujjairól, nem húzódok el tőle, engedek neki mindent, amit tenni akar velem, akarom, hogy velem legyen. Mikor hajamba markol fejem oldalra csuklik, ezzel szabaddá téve nyakam, utat engedve kutakodó ajkának. A sok behatásra, a kezére magamban, szájára nyakamon, testére testemen, és arra, hogy combom közt feszül csípője már csak sóhajtozni tudok, nem hittem volna, hogy bárki is el tud juttatni erre a szintre, hogy már csak a hömpölygő forrósággal törődjek, ami mr belülről, ágyékomban gyűlik össze, szívem hevesen dobog mellkasomban, és kapkodom a levegőt kipirult arccal. Zavaros tekintettel néztem rá fel, ujjaim vállába mélyedtek, mikor egyszer valahogy rosszul merültek el bennem ujjai és fájdalom nyilallt belém, felszisszentem, de szinte azonnal csillapult is, és újra ellazultam alatta. Az én ajkaim is elindultak, arra a két körömnyomra,a mit a vállán hagytam csókot leheltem, nyaka tövét pedig megszívtam és a nyomot nyelvemmel nyugtatgattam, kezem csípőjére csúszott és kicsit közelebb húztam, érezni akartam, olyan üres érzésem volt. Tudtam, hogy valószínűleg először fájni fog, és nem lesz kellemes, de jelen pillanatban csak akartam, hogy ennél is közelebb legyen hozzám. Ajkaim kiszáradtak már a vágytól, kicsit megemeltem csípőmet, hogy összeérjünk. - Érezni szeretnélek - Néztem rá fel, kék pillantásom találkozott az ő zöldéjvel, kérlelően, vágyakozva simítottam végig oldalán, mint egy kisfiú a boltban valamin, amit nagyon szeretne megkapni, és csak a másikon múlik, hogy az övé is lesz-e.

Nicky × Frederic

Az ujjaim puhán mozognak, a csuklómmal együtt, és automatikusan mozogni kezd a csípőm is, mintha már benne mozognék, hogy eljuttassam őt oda, ahová kérte.
Lehunyom a szemeimet, miközben bevezetem a harmadik ujjamat is, lassan, óvatosan, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Gyönyörködöm sápadt arcában, lehunyt szemeiben, szöszke tincseiben, és amikor ránéz, óceánszín íriszeiben.  
Mindig is szerelmes voltam a kék szemekbe, a kutató, égszín pillantásokba, és soha sem felejtem el az első partnerem tekintetét. A mohóan kék szikrákat, akárha kék lángnyelvek csaptak volna fel, hogy elemésszenek. A haja fekete volt, az arca szikár, karcsú, és az orrából könnyen eleredt a vér. Ez volt az egyedüli rossz velejárója.
Lehajolok, gyengéd csókot lehelek az ajkaira, majd megszívom, és belemélyesztem a fogaimat. Vámpír módjára lenyalom kiserkedő vérét, aztán bocsánatkérő pillantással támasztom össze a homlokunkat. Sóhajtva gyorsítok a csuklómozgásomon, végül kihúzom az ujjaimat, és kicsit közelebb simulok a fiúhoz.
Fél. Mintha... remegne. Vagy csak káprázik a szemem? Az egész teste megfeszül, és így képtelen leszek őt ellazítani, hogy kevés fájdalmat okozzak neki. Nem kell tőlem félnie.
- Ígérem, hogy nem foglak bántani, ne félj - sóhajtom, és gyengéd csókot nyomok a szájára. Pont most mondom? Mikor az előbb a vérét kértem? Durva vagyok. Agresszív. Undorító.
Ujjaimat a takaróba törlöm, ráhajolok Nick mellkasára, és a kulcscsontjára csókolok, hogy utána a nyakához haladjak; csókjaimmal kényeztetem a bőrét, és apró csípőmozdulatokat teszek, hogy szoktassam őt a dologhoz.
Nem sok kell, hogy behatolhassak. Szükségem van a beleegyezésére ahhoz, hogy végre elkezdhessük ezt az egészet.
Aggódva nézek le magamra, a lüktető ölemre és combjaimra, és nyelek egy nagyot. Biztos, hogy rendben lesz ez? Nem fogom őt ezzel bántani? Fáj... én még nem tapasztaltam meg, de el tudom képzelni, mennyire fáj az, ha az ember ilyesmit csinál. Nem kívánom átélni... senkivel. Talán pont a fájdalomtól félek? Az ismeretlen nem riaszt vissza. Pont ellenkezőleg.
A fájdalom viszont elijeszt, megijeszt, beijeszt - és nem tudok ellene mit tenni. Ijesztően valós, szaggatottan kínzó, és nem tudom, mit tehetnék ellene. Féltem Nicket, hogy esetleg túlságosan is fájna neki, hiszen az előbb is felszisszent. Félve néztem rá, a tekintetét kerestem.
- Jól vagy? - kérdeztem aggódva, most pedig a combjai alá nyúlok, és a derekamra kulcsolom a lábait, hogy minél közelebb legyek hozzá.
- Remélem, elégedett leszel - suttogom kívánságára, miközben előrébb tolom a csípőmet, egyetlen mozdulattal, izomból beléhatolva. Igyekeztem óvatos lenni, de... türelmetlen vagyok. Lehetetlenül türelmetlen, és képtelen vagyok várni.
Gyűlölök várakozni szex előtt, és azt hiszem, ez az egyik legrosszabb tulajdonságom. Gyűlölöm azt, ha a partnerem kéreti magát, és emiatt lelohad a kezdeti türelmetlenségem.
Mikor belém mélyesztette a körmeit, és később rácsókolt a nyomokra, majd a nyakamnál kiszívta a bőrömet, apró, remegő sóhajt eresztettem meg, és éreztem, ahogy megrándul valami az ölemben.
Gyűlölködve gondolok vissza iménti durvaságomra, és mintegy kompenzálva ezt, a mellkasára hajolok, megcsókolom őt, és finoman a fogaim közé csippentem az alsó ajkát. Lágyan ringatni kezdem a csípőmet, előre-hátra, hogy kényeztethessem Nicket a lassúsággal, az érzéki gyengédséggel.
Elengedem a száját, és lejjebb haladva, a nyakánál lévő kis gödröcskébe lehelek egy csókot. Őszinte imádattal nézek zafír szemeibe, és így suttogok:
- Imádlak. - Tudom, ez hazugság. De jelen pillanatban így érzek. Mélyen, legbelül imádom őt, ahogy a bőre fehérlik, és a tekintete kéken izzik, és egyszerűen lehetetlenség elhinni, hogy ez a fiú még csak alig élt talán tizenhét évet. A pillantása mindentudó, és ha nem tudnám, hogy fiatal... azt hinném, talán már a második világháború időszakában is élt. Vándorló, reinkarnálódó lélek, aki képtelen elszakadni a Földtől, a szeretteitől, és nem tudja, mi az, hogy túllépés.
Óvatosan mozogni kezdek, először majdnem teljesen kicsusszanok, majd újból vissza, és pillanatokig nem mozdulok meg. Lassan szoktatom őt az érzéshez, hogy ne érezzen akkora fájdalmat - magam előtt tartom az érdekeit, és igyekszem minden vágyát kielégíteni.

Frederic

A pillantása... úgy érzem, felfal. A második ujja már kicsit fájt, a harmadiknál egészen konkrét lett a fájdalom, de ahogy mozgott bennem enyhült valamennyire, de el nem tűnt. Őszinte kétségeim merültek fel atéren, hogy ez valaha is elmúlik, de megynugtatom magamat, mert nem akar bánatni, bízom benne. Szempilláim arcomat súrolják, ahogy puha csókjára lehunyom a szemem, viszont a következő pillanatban ez az egész megváltozik. Megszívta alsóajkamat, és megharapott. Fájt, éreztem, hogy fogai belém mélyednek, és a vér vasas ízét számban... Mielőtt jobban elterjedhetne lenyalja, de én ettől csak mégjobban összezavarodok, nem tudom, mit kéne csinálnom, mikor homloka az enyémnek nyomódik fejem kicsit a párnába préselődik, kapkodom a levegőt, nem tagadom, most kicsit megijesztett, ajkam megduzzadt a kis kóstolásától, forrón lüktetve simul az övének, mikor megcsókol. Úgy ölelt át, mint a vad szél egy fát, én pedig máris kezdtem felejteni a harapást, de testem nem eresztette el ilyen könnyen az emléket.
Láttam, hogy engem keres, így szemébe néztem, nem tudom, mit láthatott benne, mert én sem tudom, mit éreztem, a harapása megijesztett, de a vágy nem csillapult bennem, mintha egy olyan tűz égett volna bennem, ami várakozásra bíztatta a testemet, arra vágyott, hogy valaki kitöltse és magáévá tegye. - At hiszem igen - Válaszoltam rekedten, ahogy magára húzott és testem körülölelte az övét forróságot éreztem, mégjobban, mégnagyobbat, tudtam, hogy mindjárt megtörténik és akartam is, hogy így legyen. Hirtelen merült el bennem tövig, a fájdalomtól egész testem összerándult, a levegő is belém ragadt, majd egy fájdalmas nyögés formájában szakadt ki belőlem, szemeim szorosan csukódtak le, izzó vájdalommal lüktetett ágyékom, és az egyetlen gondolatom csak az volt, hogy menjen ki belőlem, mert szét fogok szakadni. Testem kétségbeesetten vonaglott meg alatta. Nehezen, akadozva szívtam be a levegőt. Még én is ráharaptam számra, hogy elfojtsam a többi hangot. Így mikor lehajolt és azt kezdte el kényeztetni, kaphatott egy kis vért, de nem érdekelt, mert a kis figyelmessége nehezen, és lassan, de ellazította és megnyugtatta a testem. Viszont mikor már kezdett csillapodni a fájdalom, megmozdult, és én megint csillagokat láttam, belé kapaszkodva próbáltam egyáltalán alatta tartani magam, hogy ne ugorjak fel kétségbeesetten. Megnyugtattam magam, emlékeztettem magam, hogy ennek az egésznek meg kell történnie, és jobb, ha most tüörténik, és ez még a jobb és a naposabb oldala, és még élvezem is, vagy legalábbis élveztem pár perccel ezelőtt, Fred tudja, mit csinál és én meg azt tudtam, hogy ez elsőre ennyire fáj. Ez normális, hiszen még senki sem járt bennem. De jobb lesz. Fred jobbá teszi. Mondandójára azonnal rávillant tekintetem. Hogy mi? Elpirultam, és a görcs mégjobban oldódott hasamban. Olyan jól esett.... Én is ilyesmit éreztem iránta. Tudtam, hogy mindkettőnknél ez csak ideiglenes, de jól van ez így. - Szeretlek - Válaszoltam neki halvány mosollyal, mert egy pillanatra úgy éreztem, hozzá kötődöm a legjobban a világon, és ez talán így is volt, hiszen az övé voltam. Talán az volt ebben a legjobb, hogy mindketten tudtuk, hogy ez semelyikőnk oldaláról nem komoly. A lábaim szorítása is enged körülötte, ahogy oldódom lassacskán. Kíméletesen mozgott bennem, és én egyre jobban éreztem magam, lapockáinál kapaszkodtam belé. Ahogy eltalált egy pontot bennem, amiről eddig azt se tudtam, hogy van, végigcsapott rajtam a forróság és hangosan felnyögtem, csípőm megemelkedett felé, többet kérve, majd mikor újra kicsúszott már nem olyan feszülten esett vissza az ágyra.

Nicky × Frederic

Annyi minden történt már az életemben, hogy képtelen vagyok számon tartani. Egy pap feladata nem mások testének kényeztetése, hanem inkább a lelke őrzése, óvása, feloldozása. Én ezt is megteszem – extrákkal. Amikor Franciaországban éltem, üldöztek volna ezért, nevezzék bármennyire is a Szerelem Birodalmának. Tévedés, ha az ember fia/lánya azt hiszi, a franciák végtelenül romantikusak.
Diktatórikus homofóbia uralkodik nálunk, franciáknál, főleg Lyonban – ha egy csókolózó meleg párt látnak, előkapják prűd kitűzőjüket, a vasvillát, és rájuk támadnak.
Soha életemben nem féltem annyira a testi vonzalmam kimutatásától, mint Lyonban, főleg, ha egy férfit kívántam meg egy nő helyett. Rettegtem, ha a paplakban szeretkeztem egy azonos nemű fiatallal, és nem csak azért, mert tudtam, hogy rossz helyet választottam.
Itt, az Államokban lényegesen máshogy kezelik az ilyet, de kint, Franciaországban minden olyan, mint egy szögesdrótos almás pite. Beleharapsz, és vért köpsz. Ha „rosszalkodáson” kapták az embert, ráadásul, ha férfi férfival töltötte az éjszakát, sátáni vasszigor ült ki az arcukra, és vagy kitagadták a városból, vagy pedig nyilvánosan kigúnyolták, akár a középkorban. Az ilyen emberek háta mögött összesúgtak, szeméttel dobálták meg és prüszköltek rá mérgükben.
Hát csodálkozik az Úr szolgája, ha féltem Lyontól? Talán ezért is költöztem ki. Talán ezért hagytam el szülőföldemet, és nem másért. Nem emlékszem már tisztán, pedig… nemrégiben volt. Nem tudom. Nem tudom. Nem tudom.
Óvatosan mozgok, a csípőm egyenletesen ring, lassan, elképesztően gyengéden, és csókjaimmal próbálom enyhíteni Nicholas fájdalmait. Tudom, hogy fájdalmat érez, hiszen… ez az első neki. Még sosem tapasztalt ilyet. Szerencsére, én sem…
(Israellel akarom)
Mélyet sóhajtok, miután ismét megcsókoltam, és a számban elterjedt vérének íze. A szívem feldörömböl, mikor erősen belém kapaszkodik. Igyekszem leállítani magam, homlokomat a nyakához támasztom, és aprókat szuszogok, hogy lenyugtassam mindkettőnket.
Miért? Félek, hogy ennek nem lesz jó vége. Nagyon nem. Minden annyira más, mint ahogy elképzeltem, teljesen megváltozott a fejemben minden egyes apró mozzanat; kifordult a világ a sarkaiból, és egyszeriben úgy érzem, képtelen vagyok az irányításom alatt tudni a dolgokat. Mintha kifolyna az ujjaim közül minden.
A teste ívbe feszül, és nem tudom, direkt irányítja-e így a dolgokat… a körmei ismét a vállamba marnak, amitől a seb felizzik a karomban. Kérlelhetetlenül végigvág a testemen a fájdalom, és felnyögök.
Teljesen elfeledkeztem róla, a kötésről, és az öltések húzódásáról a húsomban. Összeszorítom a fogaimat, ismét belenyögök Nick bőrébe, ahogy a nyakába temetem az arcomat, és pillanatokig nem tudok megmozdulni. A fogaim csikorognak, minden egyes lüktetésnél összeszorítom őket, mintha elharaphatnám a fájdalom hullámait.
Miután lecsillapodott, szédülve nézek fel a fiú arcára. Lehunyom a szemeimet, mikor megcsókolom őt, majd bocsánatkérően megcirógatom az arcát.
- Sajnálom – sóhajtom, majd lassan ismét mozgásba lendülök. Előrébb lököm a csípőmet, a combjaiba markolok, és végighúzom a körmeimet a bőrén, vörös sávokat hagyva. Az állára nyomok egy csókot, bátorítva őt, hogy ő is ringatni kezdje a testét, beszálljon a játékba, és megtapasztalja, milyen, ha két emberen múlik a dolog.
Szeretlek, válaszolja, mire újból megcsókolom, nyelvemmel feltérképezem a száját, végigsimítok fehér fogain, majd elengedem őt.
Igyekszem minél gyengédebben mozogni benne, és ez meg is látszódik az arcán. Látom, ahogy oldódik benne a feszültség, és a gátlások kártyavárként omlanak össze a fejében. A lapockáimnál érzem, ahogy belém kapaszkodik, és belemosolygok az újabb csókba, amit váltok vele.
A következő mozdulatomnál hangosan felnyög, a csípője megemelkedik, ezáltal könnyebben mozoghatok. Kicsit mélyebbre hatolok, és nem hagyom, hogy visszaereszkedjen a matracra. A combjai alá nyúlok, magamhoz ölelem őt, és segítek, hogy a nyakam köré fonhassa a karjait. Pillanatok alatt ülő pozícióba helyezkedem, és a derekára simulnak a kezeim.
Megemelem a csípőjét, majd lenyomom, megemelem, lenyomom.
Légzésem kezd felgyorsulni, szinte hisztérikusan szakad fel belőlem, és idegenül cseng számomra. Elsőnek nem is sejtem, hogy ez hozzám tartozik.
Újabb csókot kérek Nicktől, óvatost, puhatolódzót, de mégis éreztetem vele követeléseimet. Akarom, hogy az enyém legyen, ha csak egy estére is. A nevét sóhajtom, és a derekába mélyesztem az ujjaimat, akarva-akaratlanul okozva neki kényelmetlenséget.

Frederic

F red igyekszik finom lenni velem, de testemnek annyira idegen minden mozdulata, hogy nehezen szokom meg. Tudom, érzem, hogy visszafogja magát, és ezért nagyon hálás vagyok, nem tudom, hogy hogy reagálnék, ha durva és gyors lenne. Hirtelen a nyakamba temeti az arcát, és nekem eljut a tudatomig, mekkora egy barom vagyok. Te jesszus, rémisztő nagy állat. - Bocsánat, nem akartam - Motyogtam csendesen, tényleg nem akartam fájdalmat okozni a karjában, bűntudat mardosott, meg mégvalami, a forróság. Ágyékom lüktetett tagja körül, teljesen kitöltött, feszített, de úgy éreztem, nélküle már üres lennék. Nem zavart semmi, nem akartam, hogy kicsússzon belőlem és nem mozdultam meg, nehogy megzavarjam, tudtam, hogy most le kell küzdenie a fájdalmat, nem akartam, hogy baja legyen, lehunytam a szemem és csedesen szuszogtam teste alatt.
Pontosan tudom, mikor tért magához, és nem csak abból, hogy megszólal. Beljebb löki magát szűk forróságomba, amitől megnyekkenek, és ez inkább a fájdalomnak szólt. Combjaimbamarkolt, ezzel feljebb nyomva őket, és beljebb is csúszott. Kérdés nem volt, hogy ki a bvezető, a főnök, ahogy uralkodott testemen, minden kétséget kizárt. A karmolásra felsóhajtottam, de ez már inkább tetszés volt. Nem engedem el ajkait, csókolom, a puszira pedig lassan elkezdem csípőm lökései elé vinni, hogy hamarabb és erősebben tudhassam magamban.Ahogy eltalálta bennem azt a pontot, attól ívbe feszült a testem és csak pihegni tudtam, égtem, forró voltam, csípőm megemelkedett, hogy elnyújtsa az érzést, és ő nem engedte visszaesni a matracra, mélyebbre hatolt bennem, amit egy fájdalmas, de élvezettel teli nyögéssel díjaztam. Érzetem karjait combomnál, és kábultan öleltem át a nyakát, felült, döbbenten néztem rá, combjai mellett térdeltem, ő pedig csípőmre fog és elkezd mozgatni magán. Engedelmesen lovaglom meg, de vállába kapaszkodok, nem akarom, hogy hátradőljön, szeretném látni, hogy itt van velem, ne maradjak egyedül, az is jó, hogy irányítja a csípőmet, milyen ütemben és meddig fogadjam magamba, hallom lélegzetvételén, hogy élvezi, és örülök neki, hogy ezt sikerült elérnem, komolyan, egyfajta büszkeség ez, de nem bánom. Készégesen csókolok neki vissza, és érzem, mit akar. Dehát ezt megadom neki. Az övé vagyok, és csak az övé ma, minden kis részemben az övé vagyok, hogy érezze, a csókban is átadom neki az irányítást, ahogy ujjai belémmarnak, felszisszenek és tarkójára simítom ujjaimat. - Fred - Sóhajtom a nevét, ahogy mozgok rajta, de csak óvatosan, a hirtelen mozdulatok még fájnak, nevét alig tudom kipréselni magamból, nem hogy még azt, amit mondani akarok. Érzem, mit szeretne, és az van, megpróbálom végre befejezni azt a mondatot. - A tiéd vagyok, csak a tiéd - Nyögöm ki, de a szavakat sóhajok szakítják félbe, kicsit gyorsabban mozgok csípőjén, és megcsókolom. Mit akar még? Mitől érezné, hogy igazán csak az övé vagyok? Holnap már nem, de ma este igen, ő tölti ki testemet, elmémet, csak az ő szemeire tudok gondolni, a mosolyára, az érintésére, bár most leginkább vaskos falloszára, ami ki-be jár bennem. Én is akarom, hogy birtokoljon, az övé akarok lenni, kerüljön ez bármibe, járjon bármivel. Tegye amit szeretne, mert ma este ő az úr a testem fölött.

Nicky × Frederic

Érzem, hogy nem sok van már hátra számomra.
A karomban égő fájdalom lassan csillapodik, és valamilyen oknál fogva görcsösen kapaszkodom belé, mintha fokozná vágyaimat. Azt akarom, hogy fájjon, hogy kínozzon, de mégis felszűkölök a gondolatra, hogy esetleg ennél is jobban fájjon a seb. Inkább hagyom, hogy a fájdalom elüljön, végsőket rúgjon, majd ismét mozogni kezdek, Nick csípőjére markolva, combjaival a derekamon.
Puha bőre cirógatja a testemet, felkorbácsolva az érzelmeimet, minden érzékemet a maximumra hegyezve, és legszívesebben hajnalig szeretkeznék vele, ameddig csak a testem bírja, de… mégsem tehetem már ezt. Hamarosan kielégülök. Érzem, hogy valami felé rohanunk – rohanunk, akár a sebesvonat, és képtelen vagyok behúzni a féket, hogy lassítsunk, lassítsunk, lassítsunk, mert nem találom a kart, amivel le tudok fékezni, nem találom, nem találom, nem találom!
Nem akarom, hogy ilyen korán vége legyen, túlságosan is gyönyörű hozzá, túlságosan is természetfeletti érzéssel tölt el, és ha így folytatom, megáll a szívem is, hiszen most, ahogy egy pillanatra megállok, a fülemben eszelős ütemmel dobol a vérem, a szívem összevissza kalapál, mintha megbolondult volna; a hirtelen beálló csöndben gyengéd lélegzetvételeim lassan kezdenek felerősödni, és végigrohannak Nicholas nyakának bőrén, ahová az arcomat simítottam, résnyire elnyílt ajkakkal csókolok az álla alá, túrok bele angyalszőke hajába, belemarkolva a szinte fehér tincsekbe, és finoman hátrahúzom a fejét, hogy végigharapdálhassak a torkán, megízlelhessem bőrének édességét, de nem teszem. Nem akarok fájdalmat okozni neki, ennél is nagyobbat, inkább csak kényeztetem őt, amennyire kell, és a következő pillanatban már ülünk, ő az ölemben, én pedig a takarók mélységes rengetegében.
Izzadt testünk összesimul, szívdobbanásaink egyé válnak, és legszívesebben soha nem vetnék véget ennek a pillanatnak. Túlságosan is gyönyörű ahhoz, hogy csak úgy hagyjam elúszni, hagyjam elhalványulni.
Mohón, követelőzve csókolom őt meg, a nyelvem szinte utat tör magának a szájába, újfent nekiszorul a szájpadlásának, szinte már durván, és a következő pillanatban már el is szégyellem magam, mélységesen gyűlölöm testem minden egyes porcikáját, amiért ilyen szörnyen türelmetlen vagyok.
Bocsánatkérőn csókolom meg, beletúrok a hajába, ujjaim közt morzsolgatva egy hajtincsét. Lélegzetem hisztérikusan szakad fel mellkasomból, a szoba kopár falai barlangfalakként verik vissza a hangomat, és a kintről beszűrődő városi zajokat gyökerestől nyomják el.
Szégyellem magam, amiért így viselkedem, ilyen kiéhezetten, ilyen türelmetlenül, de már képtelen vagyok uralkodni magamon. Tudtam, hogy ez lesz ebből… tudtam, hogy ez fog történni, ilyen rútul, ilyen undorítóan cserben hagyom a fiút, amiért a saját érzéseim már sokkal fontosabbak, mint az övéi, de mégis… most uralmam alá hajtom magam.
Hátrahajtom a fejemet, ölelem magamhoz a fiút egy pillanatig, hogy nyújtsam a vihar előtti csendet.
Az egész ölem lüktet, a combjaim tűzforróak, a lélegzetem pedig szinte parázslik az elfojtott vágytól. Sietve csókolom meg, az ajkaink összesimulnak újra és újra és újra, még, még, még, nem tudok betelni szájának ízével, hajának puhaságával, és végül azon kapom magam, hogy érezni akarom, mikor elélvez, mikor teste megremeg a gyönyörtől, és újból mozgatni kezdem a csípőjét, puha és forró combjaiba marva az ujjaimmal.
Azt akarom, hogy kielégüljön. Azt akarom, hogy élvezze azt, amit végül csinálok, a mérhetetlen gyönyörűséget, élvezetet, szépséget.
Gyönyörködve, homályos pillantással fürkészem az arcát, és újra meg újra megcsókolom, mindannyiszor mélyen megízlelve ajkait, ahányszor találkozom velük, és minden egyes alkalommal rácsodálkozom arra, hogy lehet valaki ilyen gyönyörű. A kék pillantás az emlékezetembe ég, szinte belerágja magát, ahogy íriszei szikrázóan villannak a szoba félhomályában.
Ügyetlenül nyúlok a lámpáért, hogy lekattintsam. Zavar a fény. Nem akarom, hogy lássa az arcomat abban a pillanatban, mikor elélvezek.
Nem. Nem. Nem.
Szorosan lehunyom a szemeimet, és a testem megremeg. Ajkaimat döbbent, mégis élvezettel teli sóhaj hagyja el, s az orgazmus beállta után a vállára támasztom az államat. Halkan pihegek, lezárt szemhéjaim mögött az előző eseményeket látom, és úgy érzem, teljesen elfáradtam.
- S-sajnálom… – sóhajtom szaggatottan. Mit? Mit sajnálok?
Hogy ilyen hamar… ilyen hirtelenséggel elégültem ki? Hogy szinte időt sem hagytam arra, hogy érvényesüljön? Talán ő még nem… ő még nem ment el. Ne… képtelen vagyok már mozogni.
A tagjaim ólmos fáradtság lett úrrá, amint elélveztem, s most nem tudok semmit sem csinálni.
Zihálva szorítom a homlokomat a vállának, kétségbeesetten próbálom lecsillapítani tulajdon légzésemet.

Frederic

Bíztam benne, ebben a zöld szemű félistenben, aki a semmiből jött. Nem érdekel, hogy mi ő, pap, vagy éppen valaki, aki a romlottság szimbóluma. Az egész teljesen mindegy. Csak az a lényeg, hogy éppen velem van, mozog bennem, teljesen kitölt, ujjai combomba- csípőmbe mélyedve szabályozza mozgásom ütemét. Az övé akartam lenni, és ez meg is történt, érzem, hogy mindenem reagál rá, szemeimet képtelen vagyok levenni róla, orromba elüldözhetetlenül költözik be illata, kapaszkodok belé, mindenem az övé. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, csak az ő közelségét érzem, minden kis négyzetcentimet megbizseregteti, sóhajtozom, nyögök, ahogy egyre gyorsabban, egyre mélyebre fogadom magamba, pillantásom már ködös, kivehetetlen belőle a józan ész bármilyen kis jele is. Nem, most az agyam kiköltözött a testemből, és a szívemnek adta át a helyet, mely dübörögve foglalja el a területetet, tüzet árasztva szét ereimben. Ajkaim már lüktetnek a sok csóktól, megduzzadtak, nevesek kettőnk nyálától, de nem érdekel, olyan finom, imádom, ahogy birtokba veszi a számat, ujjaim arcára simulnak, a kezembe fogom. - olyan szép vagy - Suttogom elhaló hangon, mikor is megáll, és én csak ülök merevségén, fejem fejére csuklik, fáradok, csak a forróság vezeti a testemet, a vágy és az akarás, ilyet még soha nem éreztem, idegen tőlem, de gyönyörűvé tesz, olyan érzésem lesz tőle, mintha szép lennék, tetszenék neki. Keze most más helyen fog rám, a combomnál, mire felszakad belőlem egy nyögés, érzékeny területet sikerült fognia, úgy érzem, mintha minden érzésem abba a pontomba sűrűsödött volna, és csak nyögni és sóhajtani tudok, ahogy hossza ki-be jár bennem, alhasamban egyszerre oldósik a feszültség, ahogy megadja nekem amire vágyok, de nő, mert közeledek a célhoz, érzem, hogy ő is, elhajol, és hirtelen sötét lesz, én pedig megijedek. A sötéttől és a nyögésektől... teljesen más jut eszembe. Az apám sokszor volt részeg, és szerette rajtam elverni a port, vagy az anyámon. Fred kapaszkodó ujjai, melyek eddig izgattak, most csak fokozzák a rémületet, de a forróságnak már nem tudok ellenállni, testemben robban és a férfi hasfalára élvezek, míg érzem, hogy ő belém. Megremegek és felnyögök, arcom Fred nyakába rejtem, próbálok megnyugodni, elüldözni a rossz emlékeket. Szavaira megingatom a fejem. - Csak kapcsold vissza rendben? - Suttogom halkan, és ujjaim oldalába kapaszkodnak. - Kérlek - Motyogom, és én nyúlok a kapcsoló után, ezzel fel is kapcsolva, közben nem emelkedtem le róla, arcom visszarejtem nyakába, hozzábújok. Kisebb vagyok nála, ölében ülve valaki azt is hihetné, hogy ez egy apa-fia ölelés, de ettől elég távol állunk, tekintve, hogy immár ernyedt tagja még bennem van. Óvatosan leemelkedek róla, fura hangja van, ahogy kijön belőlem, és érzem, hogy a forróság végigfolyik combom belső felén. Ajkamba harapok, elvörösödök. - Bocsánat én... nem tudtam... - Makogok össze-vissza, majd hozzá hajolva bizonytalanul csókolom meg. Tudom, hogy ilyenkor szoktak lelépni az emberkék, de kint sötét van, sok a részeg... nem merek kimenni, félek és... Fredre nézek óvatosan. - Aludhatnék esetleg nálad? - Kérdezem csendesen, bizonytalanul nézve rá. reméltem, hogy nem fog elzavarni, mert elég kínos lenne az utam hazafelé.

Nicky × Frederic

Gyűlölöm magam. Tudom, hogy nem szabadna ilyeneket tennem, ilyen fiatalokat „megrontanom”, de nem tudok ellenállni fiatal szépségüknek. Ha tehetném… ha tehetném, mindenkivel, aki csak felajánlaná magát, megtenném azt, amit most Nickyvel. Nem akarom már visszafogni magam, pedig… mélységesen ajánlott lenne. A lelkiismeretem most is szirénázik, sikítozik a fejemben, hogy hagyjam abba, de képtelen vagyok abbahagyni. Olyan, mintha… mintha kényszerítenének rá. Undorító vagyok, igaz? De már nem tudok nemet mondani az élvezeteknek. Talán ezzel is büntet Isten. Talán ezért fáj ennyire a seb a vállamban. Kellett nekem felnyársalnom magam, igaz? Utálom magam. A legundorítóbb lény vagyok az egész világon, de már képtelen lennék megváltozni. Valószínűleg nem is akarok. Igen, azt hiszem, nem akarok már. Nem is fogok megváltozni.
Ki kell kötnöm egy ember mellett… egyetlen ember mellett, akit szeretek, akit védelmezek, akit óvok akár a széltől is, és többé… többé már nem szabad kurváznom. Nem szabad, semmit sem szabad, soha, soha, soha! De nem tudok ellenállni a késztetésnek, a hívogató szavaknak. Ma még ellenállok, de holnap este ismét a pénz csörgését fogom hallgatni, ahogy a nő pénztárcájába ejtem az aprót, a borravalót a „szolgálataiért”, a kegyességéért, az áldozatáért. Gyűlölöm magam. Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm! Mindenki gyűlöl. Bánom azt, hogy akkor, amikor még tehettem volna, mélyebbre vágok a csuklómban, hogy elvérezzek, de túlságosan is védtelen voltam, gyenge, szerencsétlen, és képtelen voltam erősebben megnyomni azt a kibaszott kést.
Most is… bántottam Nickyt. Tudom, hogy bántottam őt. Érzem a feszültséget a levegőben, a kettőnk közt vibráló… mit is? Nem tudok máshogy fogalmazni, mint „feszültség”, holott… éppen ő kért arra, amire.
Odakint már leszállt az este. A város zajai beszűrődnek az ablakon, vegyülnek a mi feszült, heves légvételeinkkel, furcsa, mégis szép, gyönyörű kakofóniát keverve, és ez talán… egy kicsit megnyugtat kóros önutálatomban. Ölelem őt magamhoz, képtelen lévén elengedi. A derekát karolom, szinte kétségbeesetten bújok hozzá, én, aki sokkal nagyobb nála, de mégis szükségem van a közelségére, hogy lenyugodjak, hogy végre helyrejöjjek lelkileg. Mintha bizony ő képes lenne engem helyrepofozni. Tudom, hogy nem tudná megtenni, mert fiatal ehhez, és talán tapasztalatlan is.
- Sajnálom – nyögöm, miután megkért rá, hogy kapcsoljam fel a lámpát. Már nyúlnék a kapcsolóhoz, de ő megelőz. A kezeink összeütköznek a lámpa előtt. Elhúzom a sajátomat, hogy fényt gyújthasson, majd mintegy pótcselekvésként, hogy nyugtassam magam, összefűzöm az ujjainkat. Szorosan fogom az ő kezét, de ügyelek arra, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Még mindig zihálva temetem az arcomat az ő nyakába, beszippantom az illatát, és gyengéd csókot lehelek a bőrére, a sok harapásnyom mellé, és mélyyen elszégyellem magam.
Gyűlölöm a saját létezésemet, idegesítőnek tartom, utálom, hogy egyáltalán élek. De… miért? Miért jutnak eszembe ezek? Eddig is utáltam magam, de… nem ennyire. Valami elkattanhatott bennem, nagyon mélyen, nagyon súlyosan, és most jön fel ennek az eredménye. Szinte bugyog bennem, akár a vulkán, a mocsár, és nem tudok ellene mit tenni.
Aprót szisszenek a fájdalomra, ahogy kicsit feljebb emelkedik, ezáltal kicsusszanok belőle. Furcsa érzetet kelt bennem, ahogy hozzám bújik, a haja az államat csiklandozza. Mélyet sóhajtok, miközben a hátát cirógatom. Lehunyom a szemeimet, és próbálok úrrá lenni a remegésemen, ami az imént futott végig rajtam. Nem tudok megálljt parancsolni a fáradtságnak, érzem, ahogy egyre jobban magába szippant, szinte belém kapaszkodik, akár egy fuldokló a víz felszínén lebegő mentőövbe.
Szusszanva nézek rá a szabadkozása miatt.
- Mit nem tudtál…? – sóhajtom lassan, nehezen formálva a szavakat.
Bizonyára lassan terjed a hang. Úgy érzem, órák teltek el azóta, hogy az előbb szabadkozni, hebegni-habogni kezdett, de már nem igazán törődök vele. A csókjára némileg felélénkülök, és viszonzom, bár közel sem hevesen. Inkább édesen, óvatosan, és minél inkább elhúzva a dolgot.
- Azt szeretném, ha velem aludnál – mondom beléfojtva a szót, ha esetleg tovább akarja mondani. Ki az a hülye, aki ilyenkor kizavarja a lakásból? Én biztos, hogy nem fogom engedni, hogy egyedül, így menjen haza.
Magamhoz ölelem őt, és úgy ahogy vagyok, eldőlök vele az ágyon. Arcomat a párnák közé fúrom, szabad kezemmel a takaróért nyúlok, és magunkra húzom. A kényelmes, halványan derengő fényben közelebb bújok a fiúhoz, szinte rimánkodva, hogy most vegyen a védelmébe.
Szánalmas vagyok, igaz? Azt akarom, hogy ő öleljen, ő cirógassa a hátamat, a karomat, holott… én vagyok nyilvánvalóan a nagyobb, az erősebb. Mégis védelmet kérek tőle. A rémálmok ellen.
- Nagyon… – megnyalom a szám szélét. – Nagyon rossz volt…? – nézek rá félve.
Puha csókokat lehelek a mellkasára, a vállára, ahol érem. Azt szeretném, ha nyugodtan aludna el, mert, hogy nekem már nem sok kell, az is biztos. Iszonyatosan elfáradtam egyetlen este alatt. A tagjaim fájnak, és úgy érzem, holnap bődületes izomlázam lesz a mai naptól, minden értelemben.
Miután válaszolt – már ha válaszolt –, érzem, ahogy végül tényleg, istenigazából elálmosodom, és lehunyom a szemeimet. Nem sok kell, hogy elaludjak. A következő pillanatban már átcsúszok az álomtalan álomvilágba, és nem hallom, ha esetleg Nick mond valamit.

// ez egy záró akar lenni, ne haragudj. :roll:elvetted a 18-as játék szüzességemet, és ezért még lakolni fogsz! :twisted:Jó játék volt, élveztem. *---* életemben először játszottam 18-ast… Oo” brutál.