Tudom, hogy ki vagyok, és tudom, miket tettem. Nem vagyok rá büszke, mégsem szégyellem a korruptságomat. Miért tenném? A cégem tiszta, az, hogy Joe-nak is besegítek, az megint más tészta. Joe a nagybátyám, és a cégét rám akarja hagyni, ha meghal, és örömmel vinném tovább. A korrupció világa mindig is jobban csábított, mint gondoltam.
- Jópofizni? Aligha. Volt, hogy az orrod előtt tettük, de te észre sem vetted... Arról én pedig nem tehetek, hogy azokban az esetekben annyira vak voltál! - Szólalok meg lekezelően, mert már nem tudok erre mit mondani. Sosem jópofiztam, ő pedig azt gondolja, és ez ellen nem tudok mit tenni. A mi barátságunk már több mint 35 éves, sok bukkanóval. Ez a barátság csak olyan hat, talán nyolc éve fertőződött meg a titkokkal? Vajon ezt is el kellene mondanom? Kibírja ezt még a barátságunk?
- Mi nem öltünk meg senkit. Én sosem ölettem embert... Joe... Mindegy, ezek olyan dolgok, amikre ismertük a reakciódat... Mint most is. Érted miért nem kevertünk bele? Te túl lelkiismeretes vagy ehhez a részéhez az életnek! - Kicsit gúnyos a hangom, de alig észrevehető, és szerintem Dan most pont nem ezzel foglalkozik. Hallom a hangján, hogy ki fog akadni, de ha már elkezdtem, akkor igyekszem azokat a dolgokat elmondani, amit tudnia kell. amiért nem fejeztet le Joe. Bár az, hogy Dan tudja a lány esetét, percek kellenek csak, hogy összerakja a képeket. Halott prosti, Joe, bizonyíték... Végül felmentés, és ugye Joe még be is akarta a letartóztatóit perelni emiatt. Tele voltak ezzel az újságok. Biztos, hogy olvasta, csak nem esett le neki.
- Annyit ér a barátságunk, hogy megóvtalak mindettől. Szerinted miért jártam annyit a rendőrségre akkoriban? Te legalább megúsztad, és nem keveredtél bele.. Annyit ér a barátságunk, a testvériségünk, hogy képes lettem volna meghalni, minthogy bármi bajod essen... - Vallom be még mindig a kocsinak támaszkodva, miközben figyelem, ahogy egyre idegesebb. Valahogy elégedettséggel tölt el, hogy neki is vannak érzelmei, mi több, ki is mutatja azokat. Mikor felébredtem, akkor döntöttem úgy, hogy beavatom. Tudni akarta mi a bajom, most megtudta. Sok teher van a vállamon, és Joe-nak ezáltal. Én akartam, hogy anno velem jöjjön ide Vegas-ba, és később én akartam azt is, hogy ne tudjon semmit. Én döntöttem így.
- Igen azt akarom! Tombolj! Kiabálj! Rombolj, ha kell, bármi jobb, mintha fapofával bámulnál magad elé! Nem lesz jobb, és azt is látom, hogy olyan dolog jutott eszedbe, amit nem akarom, hogy megtörténjen, de fordított esetben te sem mondtad volna el! És ne mond azt, hogy igen, mert nem vagy a helyzetemben! Nem tudhatod, mit élek át nap mint nap Dan! Ezt nem akartam neked soha! - Félő, hogy elvesztem a barátságát, de ha ez lesz, nincs mit tennem. Jár neki a döntés lehetőség a mostani információk tényében. És kénytelen leszek elfogadni a döntését.
- Fogd már fel, hogy itt nem a bizalomról volt szó, Dan! Én bíztam benned, de ismerem a rendőröket! Könnyebben megtörtek volna, mint egy ropit, felfogod?! Joe még előttem is titkolózott... Olyan 8-10 éve avatott be... A rendőrségi ügye után... - Ezzel azt mondom ki, hogy kábé azóta titkolózunk előtte. Hangom eleinte ideges, feszült és hangosan kiabálok, majd lehalkítom a hangom. Tudnia kell... De félő, hogy el fogom veszíteni a testvérem...

Ez nekem már sok. Lelkileg teljesen összetörtem, s az agyam sem fog. Igen, nem vagyok erős, bár ki lenne az a helyemben? Most tudtam meg, hogy átvertek. Mindenről hazudott. És ezt most kell megtudnom. Ennyi év után ezt érdemlem?A faszom ki van ezzel az egésszel.
- Tudod mit Ray? Hagyjuk ezt az egészet a fenébe. Hazudtatok, átvertetek, sőt kibasztatok velem. És azt mondod, ezt csak végettem tettétek mi? Kibaszottul csalódtam bennetek.  Utálom, sőt gyűlölöm a helyzetet. Gyűlölöm azt, amit velem tettetek. Ennyire hülyének néztél?
Kérdezem kibálva, miközben a kezemből folyik a vér, s remegek. Ez mire volt nekik jó? Biztos azt gondolták, hogy itt van ez a hülye gyerek milyen jó lesz őt átverni. Kibaszott életbe. Mindent utálok, s most legszívesebben halálra gyógyszerezném magam, mert akkor legalább megdöglök, s nem kell ezt a fájdalamt éreznem. A lelkiismeretem eltűnt, s nem akarok semmit érezni.
- Még jó hogy ilyen a reakcióm Ray. Fordított esetben te hogy reagálnál? Hmm? Biztos nem ugrándoznál és nevetgélnél örömödben. Vgay most örülnöm kéne annak, hogy a két legfontosabb ember az életemben kibaszott velem? Hadjuk a fenébe öregem. Inkább most hadjuk.
Kiabálok, sőt ordítok vele. Teljesen kiforxultam önmagamból. Ilyennek még nem látott senki. Még Ray sem.
- Jaj, megóvtál Ray? És mitól? Ara nem gondoltatok, hogy ez a későbbiekben csak rosszabb lesz? Vagy mit gondoltatok? Talán sosem kellett volna ide jönnöm.
Mondom neki, hisz most senki nem érdekel. Teljesen más ember vagyok. Gyűlöletel teli, s kibaszottul leszarom ezt a tetves várost.
- Mire megyek vele, ha most leordítom a fejed, baszd meg? Atzól nem lesz semmi. Kizártál az életedből Ray, teljesen. Ezek után semmi sem esz már olyan mint régen, ugye tudod. Más ember vagyok teljesen. A kibaszott élettbe, fogalmam sincs, hogy hogy fogom ezt feldolgozni.
Megkerülöm a kocsit, s egész végig Ray szemébe akarok nézni. A szemébe akarom mondani, mennyire szarok erre az egészre. Minek mondta ezt el nekem?
- Leszarom ezt a kibaszott napot, sőt az egész életem. Szépen kibasztatk velem, s ezt nem tudom feldolgozni. Utálom ezt a helyzetet, utálok mindenkit, utálom az egész világot, utálom magamat. De téged?
Egy kicsit habozok, majd Ray mellé ütök a kocsimra, s tovább folytatom a mondani valóm. Az agyam azt súgja, hogy utálnom kéne Ray-t is, viszont a lelkem, vagy is ami maradt belőle az meg azt mondja, hogy megérdemelne egy második esélyt.
- Téged nem tudlak nem utálni. A testvérem vagy, bármit is tettél velem. Csak dühös vayok rád a kurva életbe.
Teszem hozzá, majd tekintetem a földre szegezem, s neki dölők a kocsim csomagtartójának, miközben az üvegszilánkokat próbálom kiszedni a kezemből.

Ki kellett adnom magunkat. Kénytelen voltam, mert ez a helyzet felőrölt egy-egy tiszta pillanatomban. Csak Joe volt nekem. Egyedül maradtam megint, és nem volt senkim, akivel ezt a helyzetet meg tudjam beszélni. A pillanat törtrésze volt csupán, hogy döntöttem. Pedig Joe minden egyes találkozásunkkor nem volt rest a lelkemre kötni, hogy ne szóljak Dannek. Szerette őt, és meg akarta óvni. Most is szereti. Fiaként. Ahogy engem is. De bennem meglátta a fiatalkori önmagát. Az igazi szenvedélyt, amivel egy-egy sportot űztem. Hetekig könyörögtem apámnak, hogy engedjen el, de akkor még nem sejtettem miért kell ennyire kérlelni.
- Nem nézünk hülyének, de te ezt sosem fogod megérteni, ahogy látom. Nem akartunk neked... Nem Dan, ez nem volt hazugság... Nem mondtunk semmit, ez csak titoktartás volt. Egyedül maradtam ezzel, valakinek el kellett mondanom Dan... - Felelek halkan és kissé erőtlenül a kérdésére. Sejtettem a reakcióját, és tudtam, hogy képtelen lesz megérteni. Pedig reméltem, hogy mint legjobb barátom, majd megérti ezt. Tudtam, hogy ki fog akadni, és nem is ezzel volt a gond... Nem is ezzel. Félő, hogy elvesztem az üzlettársamat, és egyedül maradok az egésszel. Megérdemelném.
- Attól féltünk, ha tudnál róla, kiadnál minket. Mint mondtam, ismerjük az itteni rendőrök "jó" szokásait. Túl hogy mondjam finoman? Túl érzelmes vagy... Könnyű téged megtörni, és nem akart egyikünk sem ezzel bukni... - Mondom ki a nagy igazságot. Joe jobban félt ettől, mert ő nevelt minket, látta melyikünk milyen, és nem akarta, hogy Dan esetleg bezárassa akaratlanul is a jól menő üzletet. - Így idővel én lettem Joe hátvédje, én fizettem, ha ő bajban volt, én fedezem, ha forróvá válik a helyzet - Teszem hozzá még halkan és erőtlenül. Elfáradtam, de tisztázni akarok mindent Dannel. Még akkor is, ha ezzel magamra haragítom Joe-t. Bár tudta, hogy ennek el kell jönnie valamikor, pár hónapja mondta is, hogy avassam be, de akkor már mindegy volt. akkor éppen nem érdekelt. Nem is volt időm. Szóval most bukott ki minden.
- Tisztában vagyok vele, hogy semmi nem lesz ugyanolyan. Tied a döntés joga, hogy ezek után akarsz-e még velem dolgozni... - Jegyzek meg végül csak ennyit. Tudja nagyon jól, ha ő lép ki, akkor semmije sem marad. Csak egy kétmillió dolláros kielégítés. Ami még csak meg sem közelíti a valós jövedelmét. Így írtuk meg annak idején a szerződést, ő egyezett bele... A szemeibe nézek.
- Ne magad utáld! Adtam neked egy célpontot, hogy ne magad utáld! Itt vagyok, lehetek az utálatod tárgya, az ellenséged, de ezekről nem tehetsz az isten szerelmére Dan, fejezd már be ezt végre! - Kiabálok amennyire erőmből telik, majd a lakás felé sétálok. Benyitok, és felteszek egy kávét. Most erre van szükségem. Hallom mit mond, de nem tudom felfogni. Kapott egy célpontot, hogy ne önmagát utálja, ahogy egész életében tette, és még mindig ezt teszi. Képtelenség kiigazodni rajta, egyszerűen nem megy.
- Én a helyedben utálnám magam... Kérsz? - Kérdezem, mikor lefőtt a kávé. Kitöltök magamnak egyet, miközben érzem, hogy a görcs erősebb, a zsebemhez nyúlok, és beveszek két hosszúkás pirulát, majd lenyelem, ahogy van, víz nélkül. A kávét megízesítem, majd belekortyolok. Rá kell gyújtanom. Dan felé dobok egy dobozzal, a másikból a számba veszek egy szálat, és meggyújtom.
- Szóval? Miként döntesz? - Kérdezem, hiszen a kinti kérdésemre nem kaptam választ. Le kell üljek az egyik bárszékre, mert erőtlen vagyok még mindig. És ez sem tetszik...

Hogy ez a hülye helyzet miért pont engem sújt? Miért nem érinthet mást? Utálom ezt a mostani napot, s mindent utálok magam körül. Kérdőre vonnám Joe-t is, de annak nem lenne sok értelme. Tisztelem becsülöm őket, de ez akkor is szemétség volt a részükről. Megnyugodni nem tudok, de nem is akarok. Most az egyszer had viselkedjek egy barom állat módjára.
- Titoktartás. Jó, nem érdekel Ray. Hadjuk ezt az egészet jó? Felejtsük el. Bárcsak inkább tovább hazudtál volna, testvér.
Mondom már kicsit halkabban, de még mindig totál ki vagyok ettől. Miért pont most mondta el? Miért kellett egyáltalán elmondania. A cigiket egymás után szívom, a lelkem darabokban. Egy világ dőlt össze bennem, s a Ray-ről alkotott kép megszűnt létezni. Ilyen nincs.
- Szerinted képes lettem volna kiadni a saját családom? Igen, annak tekintettelek Ray, de már nem tudom. Attól, mert én érzelmesebb vagyok, mint te vagy Joe, attól még nem vagyok puhány. Tudom magam tartani, s a szám is be tudom fogni ha akarom. Ennyire nem ismersz.
Fejtem ki a véleményem, hisz tényleg nem szóltam volna senkinek semmit. S nem is fogok ezek után sem. A zsaruk meg apják be a faszomat. Nem félek tőlük, s hiába gondolják, hogy beköptem volna őket, tévednek.
Nem válaszolok neki semmire. Az egyik fülemen be mentek a szavai a másikon ki. Hidegen hagy ez az egész. Olyan szinten idegennek érzem őt, hogy az már fáj. Pedig azt hittem társak vagyunk.
Követem őt a háza, hisz semmi kedvem Natlie társaságához. Félek, rajta vezetném le a dühöm, azt pedig nem akarom. Ő jó asszony, tőlem ezerser jobb embert érdemelne. Szar alak vagyok. Nem fogom Ray-t utálni, hisz okom a lenne, de akkor sem. Ő a barátom. Becsukom magam után az ajtót, majd én is leülök az egyik bár székre. Csak magam elé bámulok, s gondolkodnom. Kósza gondolataimból Ray hangja zökkent ki. Rá nézek komoly arccal, majd egy nagyon halvány mosoly jelenik meg a szám sarkában. Ő talán észre sem vette.
- Nem utállak Ray. A testvérem vagy. Nem tudlak utálni. Képtelen vagyok rá.
Felelem halk, csalódott hangon, majd a kávéra csak bólintok egyet, hogy kérek. Annyi minden alakult szarul. Most ébredtem rá, hogy a pénz és a hatalom nem boldogít. Sosem gondolam volna, hogy ennyire veszélybe fog kerülni a barátságom Ray-el, s most nekem kell döntenem, hogy mi lesz a jövőben. Meg gyújtok egy szál cigit, majd ismét Ray-re nézek.
- Tudod Ray, nem könnyű ez a döntés. Haragszom rátok, s biztos egy hamar nem fogok túllépni ezen a dolgon, de Joe mintha az apám lenne, s te meg mintha a testvérem. Azt hiszem, kár lenne eldobni csak úgy azt a 35 évet. Nem hagylak cserben, s támogatni foglak mindenben, mert a bátyjám vagy.
Jelentem ki, miközben elszívom a cigim, s meiszom a kávét. Természetesen dühös vagyok, de majd csak túllépek rajta valahogy

Dan mindig is a barátom volt. Egy olyan ember, akit testvéremnek tekintettem, és ő is engem, de most ezt a kapcsolatot rendesen aláástam, és tudom, hogy nem fog egyhamar megváltozni a véleménye rólam. Nem kellett volna kitálalnom, mert ismerem annyira, hogy tudjam a reakcióját, mégis meg kellett tennem. Valahogy a betegségem ráébresztett arra, hogy meg kell bíznom benne... Ismét.
- Itt nem erről van szó, de látom te nem érted az álláspontomat. Pedig hittem benne, hogy megérted. Szerintem felesleges volt jártatnom a számat ezidáig. Felesleges volt hinnem, hogy felnőttél ahhoz, hogy elmondjam neked! - Nyomom el idegesen a cigimet, miközben a kávémat kortyolom. Idegesen csóválom meg a fejem, miközben várom, hogy a gyógyszer hatni kezdjen. Hatnia kell... Le kell nyugodnom, mert nem tesz jót nekem ez az egész feszültség. Pár mély légvétel után újra képes vagyok tisztán látni, és egy kicsit jobban is érzem magam. Bár tudom, hogy ez a kapcsolat helyrehozhatatlanná vált, mégis remélem, hogy egyszer még tud majd testvérként rám tekinteni, de a tekintete az ellenkezőjét mutatja, legalábbis szerintem.
- Dan, én nem akartam ezt neked. Ez a világ, amiben élek közel tíz éve, sokkal keményebb, mint a filmekben. Magával ránt, és nem tudsz szabadulni. Ha egyszer rájössz, hogy kenőpénzzel bármit elérhetsz, minden könnyebbé válik, és észre sem veszed, hogy a sitten ülsz. Rafináltnak kell lenni, és minél kevesebb embert belevinni. Szerinted anyám tudja? Vagy a húgom? Vagy bárki más? Senki nem tudja, és neked sem akartam elmondani, de nem tudok kivel beszélni. Joe elutazott, amíg rá nem jövök, ki akarja megint elkapni... - Itt elakadok. Túl sokat mondtam, túl sok olyan dolgot, amit nem akartam kimondani ilyen nyíltan, mert minél többen tudják, annál nagyobb a hibalehetőség. Igen, annak tekintem Dan-t. Tudom, hogy szívós, de azt amit azok a szemét rendőrök csinálnak 1-2 örsön az felháborító. Szerencsém volt, hogy Joe időben értesített akkor. Egyszer kapták el, azóta figyelnie kell. Így is pengeélen táncol, és úgy érzem, most Joe előtt nekem is helyt kell állnom ezek után.
- Tudod te mit kockáztattam azzal, hogy elmondtam? Tisztában vagy vele? - Kérdezem meg rekedtes hangon, hiszen szeretném, ha tisztában lenne a dolgokkal. Tudnia kell, de ez volt az utolsó dolog, amit elmondtam erről. Ha nem kérdez, én nem mondok semmit. Már hozzászoktam ehhez. Hogy titkolóznom kell.
- Ha akarod, kiléphetsz, a szerződés szerint. Vagy felvásárolom a részed, áron alul... Dan! Nem fogok neked könyörögni, hogy maradj, vagy bocsáss meg, tudod, hogy nem ilyen vagyok, igaz? Az együtt töltött idő számomra is fontos, és nem dobnám el semmiért... De tudnod kell, hogy nem fogom abbahagyni! - Figyelmeztetem, és rágyújtok ismét. Homlokomat megtámasztom a kezemmel, kicsit még szédülök, és gyengének érzem magam, de nem érdekel ez most. Tudnom kell a kérdésekre a válaszát, tudnom kell, mit gondol, hogy dönt. Hiszen nekem úgy kell szerveznem tovább az életem. Vagy társak maradunk, vagy elválunk, mint két idegen. Nincs más út!

Ray a testvérem, s bármennyire is fáj, hogy átvert, most mellette kell lennem. Tudom, hogy eltávolodtunk egymástól az utőbbi hetekben, hónapokba, de akkor is segítenem kell neki. Persze fáj ez az egész, de akkor is most én nem számítok, csak is az számít, hogy Ray mihamarabb meg gyógyuljon, s ehhez nyugalomra, s kiegyensúlyozott életmódra van szüksége, na meg a megfelelő kezelésekre.
- Ray, figyelj ide. Megértem a dolgaid, most az a legfontosabb, hogy lenyugodj, mert nem lehetsz ideges. Velem meg ne is törődj, majd túllépek a dolgokon.
Mondom neki alk hangon, miközben megiszom a kávém, s elszívom a cigim. Nekem most időre lenne szükségem, átgondolni a barátságunkat, de nem habozhatok, hisz utálok későn válaszokat adni. Ezt itt és most tisztázni akarom vele. Tudom, nem lesz már semmi olyan mint régen, de akkor is a barátom. Az arcáról nem tudok leolvasni szinte semmit sem, de ez most így jobb is. Magam elé bámulok, miközben hallgatom tovább Ray-t.
- Jó, felfogtam, nem mondhattad el. Ez van. Hagyjuk ezt a témát Ray. Feletsük el, hogy bármit mondtál is nekem ezzel kapcsolatban jó? Nekem erre már nincs idegzetem. Ki vagyok lelkileg, de ne is törődj velem. Inkább most azon legyél, hogy meggyógyulj.
Felelem neki, hisz tényleg semmi kedvem a hazugságokról beszélni. Természetesen kiakasztott, de most mit tudok lenni. Azzal nem segítek se rajta, sem magamon, ha most elkezdek vele ordibálni meg törni össze vissza, mint valami idióta. Pedi az vagyok, de a kutyát nem érdekli.
- Nem, nem tudom mit kockáztattál meg, de megnyugtatlak, hogy nem modom el senkinek amiket ma éjjel nekem mondtál, erre mérget vehetsz. Inkább próbálom elfelejteni, mert nagyon szarul esik. Remélem sikerül elfelejtenem ezt az egéset, s újra közelebb engedsz magadhoz, mert teljesen kizártál az életedből. Régen mindent elmondtál nekem. Vagyis már nem tudom, mit mondtál el, s mit nem, de leszarom az egészet.
Hangom kissé ideges, de nem tehetek róla. Az idegeim teljesen összemlottak, s remélem hamar túllépek ezen a mai estén, bár ezt kétlem.
- A kurva életbe Ray. em kell nekem könyörögnöd. Hidd el én sem így terveztem a barátságunkat. Azt hittem lehetünk őszinték, s én az is voltam veled. Nem hibáztatlak semmiért sem, okkal tetted amit tettél. Ami a céget illeti. Maradok a társad ez ügyben, s nem mondok fel a szerződés szerint, a részem pedig nem adom el. Értsd meg. A magánéletem, sosem kevertem egybe a céggel, szóval ez az eset sem lesz bele keverve. Ugyanúgy társak leszünk mint eddig, mintha mi sem történt volna. Viszont ma már nem megyek be dolgozni, hisz ki vagyok merülve.
Kissé kiabálok vele, hisz már az előbb is megmondtam neki, hogy nem hagyom őt egyedül, meg hát nekem is jól jön az a pénz. Nem szeretnék sem munkanélküli lenni, s nem szeretnék lemondani az eddigi luxusról sem amit megengedhetek magamnak. A barátságunkon gondolkodnom kell, de ez most úgy néz ki így van jól, hogy nem döntök. A munkáról döntöttem, s én ezt a témát lezártnak tartom.

Dan kihoz a sodromból, mindig is értett hozzá, de erre valók a barátok, ám ez a barátság meggyengült. Jelen állapotomban valahogy nem érdekel, hiszen ahogy látom Dan is kezd egyre jobban szarni rá. Pedig ezek komoly dolgok, nem amolyan piti vezérhúzások. Félelem uralkodik el rajtam, hogy képes a rendőrségre szaladni, és elmondani a hallottakat. Igaz, hogy az itteni rendőrök mind le vannak fizetve, de az, hogy megtenné egyre erősebb megérzés itt az elmémben. Paranoiás vagyok azt hiszem. Hiszen a másik felem pedig örül, hogy elmondtam, mert Dan megbízható, és biztos nem adná ki a testvérét... De a tekintete nem azt mondta, hogy még most is a testvérének tart, és ez ijesztett meg...
- Te hogy tudod ezt elfelejteni amit mondtam Daniel? Ez nem olyan, mint mikor közlöm, hogy vettem egy új telefont... Az életemmel játszok ma este, hogy elmondtam neked. Tudod, hogy mekkora rendszere van a feketepiacnak? Nem, nyilván nem, honnan is tudnád... Hiszen úgy csinálsz, mint ha meg sem hallanád, amit mondok, mintha a falnak beszélnék... Mintha nem mondtam volna semmit - Kapom fel a vizet egy kicsit megint, majd a hűtőből vizet veszek ki, és iszom belőle. Kiszáradt a szám, és észre sem veszem szinte, hogy ismét rágyújtok, és lassan fel-alá csoszogok, majd ismét a bárszékre ülök, amin eddig, és csak cigarettázom, komor tekintettel fürkészve Dan arcát.
- Itt nem a gyógyulásom most a legfontosabb Dan... De mindegy fasznak strapálom itt magam. Igazad van... 9 éven keresztül hazudtam neked, Joe-val együtt! Most jobb hogy kimondtam végre? - Mondom ki idegességemben, és nem érdekel az orvos utasítása, rágyújtok még egy cigarettára, mert most kell. A kezem remeg az idegtől, bele sem merek gondolni abba, hogy Joe mennyire fog kiakadni, hogy Dan tudja. És a többi üzlettárs? Jobb ezt nem megosztani velük, mert azt hiszem nem érem meg, hogy tünetmentessé váljak. Elég, ha Joe-nak elmondom. El kell mondanom neki, beszélnem kell valakivel, aki figyel rám.
- Igen mert az a legegyszerűbb, hogy nem veszünk róla tudomást. Mintha mi sem történt volna Dan! - emelem meg a hangom, miközben gúnyos stílusra váltok széttárt karokkal. - Akkor felejtsük el azt is, hogy rákos vagyok, hogy szívrohamot kaptam, sőt... Azt is, hogy kétszer állt le a szívem! Tudod mit? Felejtsünk el mindent... Ennyi erőből akár egymást is nem, Dan? - Tartom a felemelt hangnemet, miközben egyre gúnyosabbá válik hangom. Fennhéjázó stílusomat sosem tudtam kordában tartani, ha valaki szarik arra, amit mondok. Ez Danny-nél sincs másképp. Elnyomom a csikket, és kiveszek egy harmadik szálat is, de nem gyújtom meg, csak idegesen forgatom ujjaim között.
- Igaz Danny? Az a megoldás, elszáll minden bú meg baj! - Teszek még rá egy lapáttal. Nem tudom, mi ütött belém, de Dan nagyon kiidegelt. Inkább feszültség van most bennem, és a kezem is remeg, de nem foglalkozom most vele. Komor, rideg tekintettel meredek a férfire, akit eddig barátomnak mondtam. Vajon mi lesz ez után?

Miért ilyen érthetetelen Ray. Önfejű makacs alak, aki ráadásul a barátom. Fáj minden egyes szó, amiket mond nekem, s még sértőek is. Miért nem érti meg, hogy nem vagyok kíváncsi a mocskos ügyeikre? Ha eddig tartotta a száját, akkor most mi változott meg? Miért mondta el? Csak azért mert beteg? Azt is eltitkolta. Nem bráthoz méltóan viselkedett.
- Ray, a picsába úgy nézek ki mint aki el tudja felejteni azt, amiket mondtál? Együtt élek a tudattal, hogy egy kis piti bűnöző a barátom, de az élet megy tovább. Most nem fogok ezen gondolkodni, és ne akarj ki hozni a sodromból, mert még olyat teszek, amit megbánok.
Ordibálok vele, s arcomon komolyság ül. Miért teszi ezt velem? Inkább folytatná a hazugságait, úgy is jól csinálja, hisz 9 évig vagy meddig hazudott... Miért nem ud hazudni az élete többi részében is. Kurvára nem érdekel. Most csak az érdekel, hogy minél hamarabb lelépjek innen. Felesleges itt maradnom tovább.
- Semmi sem jobb Ray. Azt hiszem ennek a barátságnak már lőttek, s nagyon sajnálom, hogy így alakult minden.
Vonom meg a vállam, hisz most annyira elöntötte az agyam a düh, hogy azt sem tudom mit beszélek. Legszívesebben megölném magam, de ilyen önző nem lehetek, pedig jobb lenne mindenkinek nélkülem. Egy csődtömeg vagyok. Egymás után szívom a cigiket, de most ez kell nekem. Mérgezni magam, ahhoz nagyon értek. Hol van az a Dan, aki mindenből tudott viccet csinálni, s minden hétvégén bulizott? Az már a múlt.
- Tudod mit? Ha ennyire akarod, akkor felejts el minden. Felejtsetek el engem, Yvonne-t, s azt is felejtsd el, hogy valamikor testvérek voltunk.
Mondom dühösen a szmébe. Igen, ezt gondolom. Felejtsen el mindent, ami velem kapcsolatos. Ki nem szarja le. Már úgy is tönkre ment ez a barátság.
Egy picit hallgatok, majd ismét megszólalok.
- Mond meg Joe-nak, hogy ő is felejtsen el. A rendőrségnek, s senkinek nem szólok rólatok, mert azért ennyire még rendes maradhatok, de minden kapcsolatot meg fogok szüntetni veled, mert nem vagy a testvérem Ray. A munkát nem mondom fel, de a barátságunknak lőttek.
Nem tudom mit beszélek, de nagyon dühös vagyok. Ennyire dühös nem voltm még az egész életemben, s olyan szavakat mondok, amiket kiejtés után már meg is bánok, de ebből az állapotból már nincs vissza út. Sokat köszönhetek nekik, de nincs szükségem olyan barátokra, akik átvernek engem.
- Ezt nem vártam tőled Ray. Most ha nem haragszol, mennem kell.
Ezzel le is zárom ezt az estét, s csak haza ugrom átöltözni, mert még valaki azt hiszi meöltem valakit, annyira véres a ruhám. Ki nem bassza le. Remélem Yve még alszik, s nem kell vele sem találkoznom. Most még hozzá sincs kedvem. Felállok a bárszékről, majd hátá fordítok a volt legjobb barátomnak, s kiviharzk a lakásából. Beülö a szétvert kocsimba, s egyből el is indulok haza felé.

Már nem szólok semmit. Úgy érzem elértem, amit akartam. Már kínos volt a jelenléte, és idegesítő, hogy mindent el akar felejteni, nem tudni róla. Végre elértem azt, hogy ideges legyen. Ez volt a célom, és bár hallom szavait, és ahogy kiabál, gúnyos mosoly ül ki arcomra.
- Végre elmondod mit érzel. Remek Daniel, remek! - Mondom ki a teljes nevét ridegen. Csak a gúnyt akarom, hogy lássa, csak a gúnyt, semmi többet. Nem akarom, hogy itt papoljon nekem az egészségemről, vagy az életemről, vagy arról, hogy mennyire helyes az, amit teszek, vagy tenni akarok. Nincs erre szükségem. Következő szavai viszont megütik a fülemet.
Elfajultak a dolgok. Kihoztam belőle valamit, és most azt mondja, hogy felejtsem el. Felejtsek el mindent ami vele kapcsolatos. Új, kellemetlen fájdalom járja át a mellkasom azon részét, ahol a szívem van. Mintha meghasadt volna. Egy pillanatra odakapok, mert azt hittem a szívroham utóhatása, de nem. Nehezen veszem a levegőt, és elhomályosodik a tekintetem, ahogy visszanézek Danre, aki most készül felrúgni a barátságunkat.
- Ezzel csak az a baj, hogy immár nem hiszek neked, hogy nem szaladsz a rendőrségre, ne aggódj, figyelni fognak! - Szólalok meg erőtlen, de hideg hangon, még utoljára. Tudja, hogy mire gondolok ezzel, és nem tágítok. Ha felrúgja a barátságunkat, nincs értelme küzdeni.
- De a céghez ezek után nem kell többé bejönnöd! Ha a barátságunknak vége, akkor a közös cégünknek is, a jövő héten megírom a felmondást! - Szólok utána, remélem hallotta. El sem köszönök. Kiiszom a vizemet, majd elszívok még egy cigit. Az egyik vendégszobába megyek, most ott akarok aludni, cigit viszek magammal, vizet, és a gyógyszereimet is. Megágyazok, de nem alszok el még órákig. Sok minden kavarok a fejemben, főként a szerződés felbontása. Ha végez velem, akkor a céggel is ezt kell tennie, mert látni sem akarom őt akkor... Ha beteszi a lábát, magam dobatom ki onnan, erre megesküszöm...