Hamar összeszedtem magam, nincs más hátra, mint elköszönjek a két férfitól lenn a nappaliban, persze ha még nem ölték meg egymást. A levegő fagyos, és csak egymást vizslatják.
- Elárulná valamelyikőtök mi a franc bajotok van? - Kelek ki hisztérikusan, nem tehetek róla ezek a hormonok. Elegem van mára ezekből, még jó, hogy apám hívott, és nem kell végighallgatnom, ahogy tönkre vágják a lakást.
Dan felé megyek, hogy csókkal köszönjek el tőle, de mintha ott sem lennék, mintha az eddigi órák beszélgetései meg sem történtek volna.
- Jó! Ti tudjátok! - Megyek neki Ray vállának, mert pont az utamba állt. - Azért ha lehet ne öljétek meg egymást... Ha mégis, ne a szőnyegen tegyétek - Jegyeztem meg sértődötten, majd kiviharoztam a házból, ahol a kocsimba szállva indítottam, persze nehezen indult. Hazafelé beviszem a szerelőhöz, mert ez már nagyon nem tetszik...

//Részemről kiszálltam //

- Dan képtelen elviselni, ha nincs igaza... És persze miután kijöttem a kórházból, és beavattam az életembe, kiakadt! Ennyi Yve... - Mondok el pár dolgot, de nem másítom meg a történteket. Nem vagyok hajlandó elmondani mindent Yve-nek, akit néha már sajnáltam. Persze jó nő, nem arról van szó, de sosem voltunk jóban, hiszen szemmel láthatóan nem igazán kedvelt Dan mellett. Most örülhet, mert soha többé nem lát majd mellette. Belépve még lenémítom a telefonom, ami rezegni kezd, de nem törődöm vele. Találkozóm lesz valami alvilági fazonnal Joe kérésére. De még bővel van időm odaérni az étterembe.
- Ez a megoldás? Tegyem le, majd elolvasod, és majd egyszer évek múlva talán elhozod? Ha elhozod? Dan pont ez a gyerekes viselkedés okozta az egész problémánkat, nem veszed még észre? - Kérdezem ridegen, még nem vagyok ideges, bár sosem tűrtem jól, ha valaki nem néz a szemembe.
- Tudod Dan, hogy ezzel elvágod magad mindenhol? Tudod, hogy Joe mekkora balhét rendezett le? Tudod mit akart veled tenni? Szerencséd, hogy nem engedtem neki! - Még mindig bízom benne, de már nem úgy, mint eddig. Úgy már képtelen leszek bízni benne. Ezek után főleg. Hiába volt mellettem, egy ideje már csak voltunk, és semmi több...

Na most lett elegem az életből. Yve adott még egy csókot, amit hidegen viszonoztam, majd amikor kilépett az ajtón Ray elkezdett kiosztani. Na, ez az, ami engem idegesít. Mindig csak én kapok fejmosást, s tűrnöm kell. Nem. Ennek vége. Engem nem oszthat ki senki. Az érzékeny Daniel már a múlté. Megszúnt létezni, hála a hazugságoknak, amiben eddig éltem.
- Szóval én okoztam azt, hogy hazudtatok nekem mind a ketten. Leszarom Ray. Ezek után még képes vag ide jönni a hülye papírokkal. Jobb lett volna, ha tegnap este el sem megyek hozzád, talán mindez nem történik meg. Sőt, mondok én neked még valamit. Jobb lett volna, ha meg sem ismerlek.
Kiabálok vele, szinte ordítok, de nem tudom ezt elviselni, hogy az én testvérem, vagyis akit annak hittem, alvilági körökben mozog. Ezt sosem fogom tudni megbocsájtani neki.
-Nem érdekel mit akar velem tenni Joe, vagy mit sem. Talán megölet valamelyik alvilági cimborájával? Vagy esetleg ezt rád bízza?
Hangom cinikus és ideges egben. Muszáj most megmondanom a véleményem, különben felrobbanok. Megfogom az italos üveget, s egészen az üveg szekrényhez dobom, ami darabokra törik.
- És én még tényleg bíztam bennetek. Persze megértem, hogy miért titkolództatok, de ennyi volt Ray. Ez már nekem sok. A jövőhéten elhúzok Vegasból, így megmondhatod Joe-nak is, hogy miattam nem kell törnie a fejét. Kilépek az életetekből.
Mondom már halkabban, de még mindig egyhangúan, miközben vssza ülök a bár székre.

Igazából nem tudom miért jöttem ide. Nem kellett volna. Tudom, hogy hagynom kellene az egészet, Joe tanácsára, de mégis képtelen vagyok. Daniel a testvérem... Legalábbis annak tartottam őt, és szeretném, ha ez nem érne véget. Legalábbis még ebben a pillanatban, ám szavai ismét felidegesítenek, és most telt be az a láthatatlan pohár.
- Ilyen nehéz felfogni? Nem hazudott neked senki. Pusztán csak nem mondtuk el... - Egy pillanatra elakadok, mert a szavai igen is szarul esnek. - Te komolyan ezt akarod? Te komolyan úgy gondolod, hogy 36 évet ilyen könnyű kidobni az ablakon? - Csettintek az ujjammal jelzésképpen, hogy tudja mire gondolok. Nem tudom mit higgyek. Nem tudom mire jó ez az egész, de ideges vagyok, ami még mindig nem tesz jót az állapotomnak. Végül elmondtam Joe-nak is, s bár nem láttam, hallottam a hangján, hogy alig kap levegőt. Szíven ütötte a dolog, és még az sem vidította fel, hogy gyógyítható vagyok, mindezt azzal magyarázta, hogy az a baja, hogy nem lehet mellettem. Kurvára nem érdekel, hogy ki van itt, és ki nincs, végigviszem akár egyedül is. A doki bizakodó, és lassan, de rám is átszáll ez a bizakodás, mondhatni reménykedek, hogy a tegnapi szar ellenére az állapotom javulhat, sőt tünetmentes is lehetek egy napon.
- Ha érdekel, tart attól, hogy köpni fogsz, és el akart tüntetni igen! De nem hagyhattam neki. Miattam nem tette meg! - Keserű igazság, de így van. Éjjel még vagy három órát beszéltem vele, hogy ne akarja megtenni, amit tervezett Dannel, mert nem lehet így elintézni. Megmondtam neki, ha valakit el akar intéztetni, akkor az én legyek, mivel én köptem. Végignézem a tombolását, majd a lenyugvását. Nem értem mi van vele? Mint aki megkattant. Ez nem csak azért amit elmondtam neki.
- Menekülj csak. Úgy minden könnyebb lesz igaz Dan? Mindig is ezt csináltad, nem is lepődök meg azon, hogy most is ezt teszed. A papírokat nem hagyom itt. Alá kellene írd, hogy vihessem az ügyvédhez. Az összes tulajdon száz százalékosan a nevemre kerül, Dan... Sajnálom, de ez van! Ideje munkát keresned, mert elég nagy ennek a háznak a rezsije! - Dobom elé végül a dossziét közelebb menve hozzá, majd rágyújtok, és egyszerűen az arcába fújom a füstöt kötekedésképpen, majd leülök szépen a bárszékre, és megvárom, amíg szépen elolvassa a módosításokat, és alá nem kanyarítja a nevét...

Még mindig a testvéremnek tartom Ry-t, de össze vagyok zavarodva, s kell pár nap, amíg túl leszek ezen az egészen, vagy legalább is enyhülnek az érzéseim. Sosem leszek már ugyan az az emer, aki voltam. Most meg egy utolsó csövesnek nézhetek ki. Nem szívesen mondom neki ezeket a szavakat, de egy belső hang ezt hozza ki belőlem. Talán teljesen megbolondultam.
- Jó, akkor csak nem mondtátok el. Tudod, nem azon akadtam ki, hogy eltitkoltátok, na jó azon is egy kicsit, de mindegy is.
Vonom meg a vállam, miközben elszívom a cigim, selnyomom a hamutartóban, ami a poharam mellett volt. Nem kell már a pia sem, így arrébb lököm az üveget a pohárral együtt. Már kellően részeg vagyok ahhoz, hogy ne érezzem ezt a fájdalmat.
- Nem könnyű kidobni az ablakon, s nem is lehet Ray. Azért mégis csak az egész életemben részt vettetek mind a ketten. Csak össze vagyok zavarodva.
Mondom ki a szavakat akaratlanul is, hisz ez igaz. Lehet hogy részeg vagyok, de azért a barátságunkat még részegen sem tudom elfelejteni. Bár, azt monják az idő mindent megfakít, de a mi barátságunkat még az sem tudná. Sosem gndoltam volna, hogy bekövetkezik ez a pillanat.
- Szóval Joe kételkedik a szavamban. Tudod jól, hogy az ígéretem nem szegem meg soha, s ez a jelenlegi helyzetre is érvényes. Amúgy is mindegy már nekem.. Az életem úgy is sokat fog változni.
Utalok erre Yve-re, de nem tudom, hogy miért. Terhes az én gyerekemmel, amit én nem akarokk. Sosem akartam gyereket, s a véleményem nem is fog változni.
- Félre érted. Nem menekülésből fogok elutazni, hanem mert áh, mindegy ezt úgy sem értenéd meg.
Habozok, majd a szerződés és a munka hallatán teljesen elkerekedik a szemem. Igaz, hmar találnák munkát, hisz az iskoláim a legjobbak, s a végzettségem is, viszont a cég fontos nekem, így nem tudom mit tegyek. Ray felé fordulok, s akaratlanul is kicsúszik a számon dolog. Egy nagyot sóhajtok, s megszólalok.
- Ray, a munkámat nem veheted el tőlem. Szükségem van arra a pozícióra, hogy... Hogy eltartsam a családom. Nem írom alá a papírokat. Szükségem van erre a lakásra, s a munkámra. Értsd meg kérlek. Az asszony be kapta a legyet.
Remélem megérti, s azt is, hogy nem végettük vagyok ennyire padlón, hanem ez a hír végett, mert pont ó tudja a legjobban, hogy mennyire ki sem állhatom a kölyköket.

Időpocsékolás. Ez az első gondolatom, amikor Dan elkezdi mondani a már ismert szöveget. Felesleges volt személyesen idejönnöm, az ügyvédemet kellett volna küldeni, a cég ügyvédjét, de nem személyesen kellett volna meglátogatnom őt. Mély levegőt veszek, hogy ne idegesítsem magam tovább a szavain, de nehezen megy. Sosem voltam az a nyugodt típus. Csak ha üzletről volt szó. De ez az egész annyira irreális, mintha egy álom lenne, de rá kell jönnöm, hogy ez a rideg valóság. Ez ellen nem tehetek, és őszintén már nem is akarok. Belefáradtam. Igaz hamar feladtam, de nem érdekel. Csalódtam, és ezen nem változtat semmi. Fájnak a szavak, amiket Dan mond, mégsem mutatom ki. Az üzleti élet megtanított a pókerarcra, amiről semmit sem lehet leolvasni. Az más kérdés, hogy a tekintetem mit takar. Düh, harag, talán egy cseppnyi fájdalom.
- Eddig hittem, hogy szavatartó ember vagy, de megszegted a legnagyobb ígéreted... Én még emlékszem a 10 évesen megkötött vérszerződésre... - Itt egy pillanatra elakadok, felrémlik, mikor gyerekként megvágva magunkat érintettük össze a sebeinket, ezzel téve le a testvéri esküt. - ...de már nem jelent semmit nekem sem, ahogy neked! - Hazudok bele Dan szemébe igen hihetően, még magam is majdnem elhiszem szavaimat, de az igazságot csak én tudom. Ledobom elé az iratokat, és rágyújtok, mert az előző cigim elégett, alig szívtam bele. A hamutartóba dobom az elégett csikket, és úgy nézek vissza Danre. Egy pillanatra elhallgatok, talán percekre, hiszen a megfelelő szavakat keresem a mondataira. Hogy megdöbbent-e, hogy Yve terhes? Igen. Érdekel? Látszólag nem. A Saintwoodok tökéletes képessége a rezzenéstelen és érzelemmentes arckifejezés.
- Sajnálom. Előbb kellett volna gondolkodnod! Félredobtad a barátságunkat, és ez engem feljogosít arra, hogy ez tehessem! Tudom, hogy a cég a mi gyerekünk, de nem tudok veled többé együtt dolgozni! Tudod, hogy ki adta a kezdőtőkét a cégünkhöz nem igaz? Joe volt az... Ez jogosít fel, hogy ezt tehessem! - Megértem a baját, de látszólag nem érdekel. Nem akartam ezt tudni, de ez már nem változtat a tényen, hogy ennek a közös barátságnak lőttek. Hangom a mondandóm közepe felé megemelkedik, majd ismét lehalkul.
- Szóval mi lenne, ha nem rabolnád tovább az időmet, hanem aláírnád, és mindenki mehet a saját dolgára? - Teszem fel a kérdést sürgetve, enyhe gúnnyal megfűszerezve, miközben az órámra pillantok. Este hét. Sosem végzek itt, ha ennyire makacs...

Minek nyitottam ki a szám Yve-ról? Tudhattam volna, hogy Ray ezt nem érti meg. Fáj, de ez van. Este hét, s a nejem még nincs sehol. Pedig már rég meg kellett volna érkeznie az apjától is, sőt még a munkából is. Kezdek érte aggódni, de most nem érdekel. A lényeg, hogy most már teljesen kibuktam.
- Ne tegyél úgy, mintha te nem szegtél volna meg ígéreteket, amit még gyerekként tettünk. Te is megszegted azt az eskünket, hogy soha nem fogunk egymásnak hauzudni, de mindegy is.
Mikor felhozza ezt a vérszerződés dolgot, már nemt udok mit mondani. Megszegtem és akkor mi van?
- Te sosem fogod megérteni, nekem mi mit jelent, mert ha egy kicsit is félre tennéd azt a kibaszott büszkeséged, akkor talán megértenél.
Hirtelen felindulásból fakadnak a szavaim, miközben elém vágja papírokat. Ha ennykire akarja, akkor fosszon meg mindentől, amitől csak akar, de ezt sosem bocsájtom meg neki.
- Ha ennyire ragaszkodsz ahhoz a kibaszott alírásomhoz, legyen.
Egyezek végül bele, hisz nem fog letenni arról, hogy én most ne írjam alá. Át sem olvasom a szerződést, csak alá firkantom a papírokat, s vissza adom Ray-nek.
- Remélem elégedett vagy. És most ha nem haragszol, akkor dolgom van.
Utalok arra, hogy megkapta amiért jött, szóval le lehet lépni innen. Sok emlékem van kettőnkról, de ezek mind feledésbe fognak múlni, amint elmegyek ebből a hülye városból.
- Joe-nak meg üzenem, hogy nem kell aggódni, nem szólok a zsaruknak sem, sőt senkinek.
Ezzel felállok, s kinyitom neki az ajtót.

Nem is igen figyelem a szavait, mert nem érdekel. Nem akarom, hogy érdekeljenek. Nem akarok ezzel foglalkozni tovább. Csak azokat a szaros aláírásokat akarom, majd elmenni innen, mert fullasztó ez a légkör. Nem akarom tovább kínozni magam. Sosem fogom beismerni, hogy Dannek igaza lehet, mert túl büszke vagyok, amiből sosem adok alább. Családi vonás. Dan képes lejjebb adni a büszkeségéből, de én nem. Egyszerűen nem megy, de talán nem is akarok.
- Tudod mit Dan? Szarok rá. Nem érdekel. Sem te, sem Yve, sem a gyerek. Békén foglak hagyni, de te se keress többé! - Hagyják el a szavak ajkaimat. A szavak, mely sértettséget tükröznek, mivel megfeledkeztem magamról. Nem érdekel, ha látja, akarom, hogy lássa. Hatalmas sóhaj hagyja el ajkaimat, mikor végre aláírja azokat a szaros papírokat, idegesen szedem össze és teszem vissza a dossziéba, majd a hónom alá csapom.
- Baromira elégedett vagyok magammal cseszd meg! - Köpöm a szemébe a megvető szavakat, majd a már kinyitott ajtón távozom. Nem érdekel semmi, kifüstölöm a kerekeket még a ház előtt, és padlógázzal indítok, hogy lássa mennyire felidegesített. Csalódtam, de nincs mit tennem. A sebesség megnyugtat, még az sem izgat, hogy én túl a sebességhatáron száguldozom, és Dan felé pedig egy sebesen száguldozó rendőrautó halad... Jobban beletaposok a gázba, de amint látom, eszükbe sem jut engem igazoltatni...

Fogalmam sincs, mit akar már megint apa, de ha megint azzal jön, hogy Dan megcsal, akkor sarkon fordulok, és otthagyom a francba. Már nagyon unom, hogy képtelen elfogadni azt, aki mellettem van, hogy képtelen beletörődni abba, hogy őt szeretem. Tudom, hogy egy apának sosem lesz jó a lánya választottja, de az, amit ama művel, már beteges… Sietve taposok a gázra, majd leparkolok a gyönyörű külvárosi otthonuk előtt, mely egykor a gyermeki énem otthona is volt. Öröm ide visszatérni, hiszen anya mindig a verandán vár mosolyogva, egy pohár epres teával. Most sincs másképp, sietve szállok ki, majd rohanok oda anyához, és úgy szorítom magamhoz, mintha ez volna az utolsó ölelésünk. Szeretem őket, a legjobb szülők. Belépek, ahol apa is megölel, majd komor tekintetét vizslatom kérdőn.
– Mi volt az a piszoksürgős ügy apa? – Kérdezem felvont szemöldökkel, majd mikor int, hogy üljek le, némán foglalok helyet a hatalmas bordó kanapén. Aggódva tekintek fel rá, mikor egy dossziét vesz a kezébe, és ledobja elém, mint valami kutyának a csontot.
– Kislányom! Megmondtam, hogy nekem lesz igazam, és bebizonyítottam! – Jelenik meg arcán valamiféle diadalittas mosoly, és az egész arca önelégültséget sugároz. Nem tudom mire vélni a dolgot, hiszen előbb el akartam mondani a terhességem, de most még az is kiment a fejemből.
– Most miről beszélsz apa? – Kérdezem, hiszen nem tudok semmiről sem, vagyis fogalmam sincs, hogy most miről is beszél, mégis valami ismeretlen jeges kéz érinti a szívemet, és szorítja, hogy már a levegőt is csak kapkodom. Apám a dosszié felé bök, én pedig remegő kézzel veszem fel az asztalról, s ugyanilyen remegő kezekkel bontom ki. Képek vannak benne, meg valami memóriakártya. A képek háttal vannak nekem, de megfordítva azt kívánom, bár ne láttam volna meg soha. Érzem, ahogy egyre idegesebbé, már-már hisztérikussá válok, ahogy nézem a képeket. Dan van rajta meg nők… Szőke, vörös, barna… Csókokat váltanak, az egyik képen Dan a nő melleit fogdossa, meg a fenekét. Nem… ez nem lehet, egymás után dobálom szét a képeket, miközben észre sem veszem, és a könnyeim folyni kezdenek. Egész testem remeg, s meg sem hallom, ahogy anya bejön a szobába.
– APA! Ez most mire volt jó? Ez… ez nem az én Danem… Nem apa… El kell mennem! – Kotrom össze a képeket, amiket kaptam, arról már sejtésem sincs, mi lehet a memóriakártyán, vagyis van, de nem akarom megnézni. Nem érdekel. Ez éppen elég fájdalmat okozott.
– Kicsim, nem mehetsz így el… - Próbál anyám lefogni, de arrébb lököm, és csak rohanok ki a házból. Fél órát töltöttem csak itt, nekem óráknak tűntek. Beszállok a kocsimba, ahol a kormányt püfölöm bőgve, majd a kulcsot igyekszem az indítóba tenni. Nagy nehezen találok csak bele, majd többszöri próbálkozásra beindul a kis autóm, és padlógázzal indulok el anyáméktól. Haza kell érnem, meg kell kérdeznem Dan-t erről, hogy ez mi? Hogy miért teszi ezt velem? Nem teheti. Nem… Nem lehet az életem egy hazugság. Nem. Az ő gyerekét várom.
Az események felgyorsulnak, alig látom az utat a saját könnyeimtől, csak a fénycsóvát látom velem szemben, majd a dudát, de már késő a fékre lépni. Hatalmas ütés állítja meg a kocsimat, én pedig a csattanástól kifejelem a szélvédőt. Nem kötöttem be magam. Csak egy pillanatra fáj, és érzem, hogy félmosolyra húzódik a szám. Elájultam. Sziréna… Kétségbeesett emberek… Alhasi görcsök…
– A kisbabám… - Nyöszörgök ennyit, de még mindig a kocsimon fekszem. Valaki leemel, a lábaim között melegséget érzek, nem tudom, hol vagyok. Mintha egy álom lenne… Nem fogom fel, mi történik, emberek hangjai, majd gépek. Bíp…bíp…bíp… Ez az én szívverésem lenne? Elájulok… Csak az édes sötétség ölel körül…

Próbálok úgy tenni, mintha Ray szavai nem fájnának nekem, s hidegen hagynak. Mikor elment, becsaptam az ajtót utána, s a telefonomat kezdtem el keresni, hogy bekapcsoljam, s felhívjam Yve-t, hogy merre van. Minek ment az is az apjához. Biztos azt akarja neki mondani, hogy megcsalom meg az ilyenek. Nem hülye az öreg, így jogosan félti tőlem a lányát. Bekapcsolom a telefont, s tárcsázom az asszonyt. Ki van kapcsolva. Yve sosincs kikapcsolva. Égy rossz érzés tör rám. Pontosabban aggodalom. Aggódom érte, hisz hiába vagyok rossz férje, viszont azt nem akarom, hogy baja essen.
Épp hogy leülök, már kopogtatnak is az ajtón. Sóhajtok egy nagyot, majd kinyitom. Reménykedem benne, hogy Ray az, de tévedtem. Két rendőr az. Csak nem Joe-ról és Ray-ról akarnak kérdezni.
- Daniel Haworth? Kérdezik, miközben én komoly arcal bámulok rájuk.
- Én vagyok. Történt valami? Kérdezem nyugodt hangon, majd a rendőrök tekintetét fürkészem.
- Yvonne R. Haworth-ról lenne szó.
- Ő a nejem. Történt vele valami? Hangom kezd aggodalmas lenni, miközben végig hallgatom a biztosurakat.
- A nejét kórházba szállították. Balesete volt, s súlyos az állapota.
Az állam leesik, szemeim elkerekednek. Fel sem fogom pontosan, hogy mit mondanak. A rendőr szavai azonnal kijózanít, s én habozás nélkül indulok el a kocsim felé, amit szépen elintéztem. Az nem lehet. Biztos csak össze keverik valakivel a nőt. Villám gyorsan a kórházhoz érek, majd besietek, s a recepcióshoz lépek.
- Jó estét. Nem rég hozták be a feleségem. Autóbalesete volt. Merre találom?
Kérdezem a recepcióst, aki eligazít, s már rohanok is a sürgősségi osztály felé, ahol találkozom egy orvossal. Egyből megállítom s kérdésekkel bombázom.
- Hol van a nejem? Yvonne Haworth. Nem rég hozták be. Jól van?
Kérdezem az orvost aggódva, miközben az orvos a kezét a vállamra teszi. Már érzem, hogy ez semmi jót nem jelent. Karcos hangján szólal meg az őszülő orvos.
- Nézze uram. A felesége nagyon súlyos autó balesetet szenvedett, s még várunk, hogy ürüljön ki egy műtő, ugyan is mind foglalt. A neje élet halál közt van.
Fejezi be az orvos, s én teljesen lesokkolok.
- Hogy, mit beszél maga? Élet halál közt van és nem menti meg az életét? Jól figyeljen ide. Ha a nejemnek valmi baja esik, vagy a magzatának, akkor én kicsinálom magukat.
Fenyegetem meg az orvost, akit megragadok a fehér köppenyénél, s a falnak tolom, majd pár percen belül elengedem. Fogalmam sincs mit tegyek. Egyedül vagyok, pénz és iratok nélkül, csak a telefonom van itt. Most mi legyen. Fel-alá járkálok, miközben a nejem haldoklik. Más esélyem nincs. Muszáj Ray-től segítséget kérnem. Most az egyszer még segítsen nekem. Tárcsázom a számát, s azon imátkozok, hogy vegye fel, majd felveszi, mire én egyből a lényegre térek.
- Ray, kérlek segíts. Szükségem van nagyon sürgősen a segítségedre. Most az egyszer még kérlek szépen. A kórházban vagyok, sürgősségi osztály. Kérlek gyere minél hamarabb. Yve haldoklik, nincs szabad műtő.
Ezzel le is teszem a telefont, s reménykedek benne, hogy Ray félre teszi a büszkeségét, s segít nekem.

Dühösen parkolok le a garázsba, majdnem kiviszem a falat, de a reflexeim még így is jók, hajszálon múlt az egész. Na ha még Dan miatt a kocsit is totálkáros lett volna, akkor nem álltam volna jót magamért. Haza sem érek, de már csörög a telefonom, és Dan számát jelzi ki. Nem akarok vele beszélni, most biztos jön a beszéljük meg szövege. Kihangosítom a telefont, de nem szólalok meg. Csak hallgatom a hangját, és először ideges leszek, leverem az íróasztalról a rengeteg iratot, ami rajta hever. Most bezzeg jó a korrupt volthaver, aki megmenti a nejét. Lehajtok egy pohár whiskey-t, majd a telefonommal babrálok. Egy számot keresek, meg is találom. A főorvost hívom, aki az én orvosom is.
- Valami probléma akadt? Nem érzi jól magát, Mr. Saintwood? - Teszi fel a kérdéseit.
- Szívességet kérnék! Velem minden rendben doki, de van egy nő. Yvonne Richards-Haworth. Haldoklik. Nincs műtő, és nem tesznek semmit! - Sorolom idegesen, miközben a kocsim kulcsaival babrálok.
- Én sem tudok mit tenni, Mr. Saitwood... - Kezdene bele a szokásos szövegébe.
- Nem érdekel! Tudja, mire vagyok képes, rendesen megfizetem, ne akarja a rossz oldalamat látni! - Ütök a kormányba, miközben hangom ideges, és észre sem veszem, hogy kiabálok.
- Mr. Saintwood, kérem nyugodjon meg. Nem tesz jót az állapotának! - Darálja aggódást színlelve.
- Akkor tegye a dolgát, mert elintézem, hogy többé ne dolgozhasson a szakmájában. Tíz perc és ott vagyok. Addig mutasson fel valamit! Hálás leszek! - Szólalok meg ismét kicsit lenyugodva, de ellentmondást nem tűrően. Tudja a doki, mire vagyok képes, és nem érdekel, hogy mit nem tud... Az a fontos, hogy mit tud a pénzemért. Korrupt egy fickó, de jó orvos. Idegesen indítok, és kezdem érezni, hogy a gyomrom görcsbe rándul. Megint kezdődik, de gyorsan bekapok két pirulát, nehogy elhatalmasodjon rajtam a görcs. Alig érek be a kórházba, a doki az első, akivel összefutok, és egy dossziét nyom a kezembe.
- Ezt az egyik mentős adta nekem oda, gondolom a barátjának van mit megmagyaráznia... Most megyek, mindent megteszek Mrs. Haworth-ért! - Mondja nyugodt hangon, de látom, hogy siet. Bólintok, s miután alakja eltűnt a liftben, kibontom a dossziét. Szóval Dan lebukott. Gúnyos félmosoly ül ki az arcomra a képek láttán, és egy szó: "Megmondtam" Szóltam, hogy vigyázzon az apjával Yve-nek, mert gyanakvó fickó, de nem hitte el. Mély levegőt véve kezdem el Dan-t keresni.
- Most tolták a műtőbe... Most ugye jó egy korrupt barát, hah? - Kérdezem egy kissé kötekedve, pedig tudom, hogy nem kéne, akár még pofán is verhet, de kit érdekel... Ezt ki kellett mondanom...

Idegesen járkálok, s nem tudok semmit tenni. Ha nem mentik meg a nejem, nem tudom mit csinálok, de nem állok jót magamért. Minden egyes perc egy örökké valóság, s az a tudat, hogy nem tesznek semmit a nejemért, csak hadják meghalni, az már sok. Beszéltem Ray-el, s reménykedek benne, hogy van még annyi jóság benne, hogy segít Yve-nak, ha már én képtelen vagyok rá. Egy percre leülök, de ismét járkálni kezdek. Vlami szőke nővérke próbál megnyugtatni, de őt is szépen elküldöm melegebb éghajlatra, hisz ez most nem érdekel. Csak az, hogy a nejem túlélje ezt. Nem tudok uralodni az érzelmeimen, s a flba ütök. Ordítani akarok, de nem tudok. Mjad megjelenik Ray, hogy elintézte azt, hogy megmenthessék a nejem. Remélem tényleg mindent megtesznek érte. Nem szólok Ray-hez, csak magamban mondom a köszönetem, amiért még egyszer segít nekem, vagy nekünk. Közelebb lépkedek hozzá, majd behúzok neki egyet. De megérdemli.
- Köszönöm.
Csak ennyit mondok, majd ismét elkezdek járkálni, s csak az órát bámulom.
- Mi tart már ilyen sokáig?
Mondogatom magamnak halkan, Ray is talán hallotta, de talán még megmenthető a barátságunk is, s a nejem is.

Ideges vagyok, de közel sem annyira mint Dan. A neje sosem kedvelt, és én sem őt. Szép nő, de nekem hideg. A megjegyzésemmel messzire mentem, és tudtam mi lesz a vége, hirtelen tántorodom neki a falnak, mit ne mondjak, fájt. A biztonsági őr felénk indul, de leintem, így meghátrál.
- Áh... Dan! Mégiscsak férfi vagy? Ez fájt! - Mondom röhögve, mert kitört belőlem. Danre pillantok, miközben érzem a sós, vasízű véremet a számban. Felrepedt. Odakapok a kezemmel, hogy letöröljem a vért. Nem szólok semmit, csak nézek Danre, ahogy idegesen járkál, és arra gondolok, hogy ez a barátság nem ért véget. sosem érhet véget. Nem lehet. Megcsóválom a fejem, és szólni akarok, mikor a vállamat érinti egy erősebb kéz. Az orvos. Megfordulok.
- Mrs. Haworth túl van az életveszélyen, de súlyos agyrázkódást szenvedett. A belsővérzéseit elállítottuk, de több bordája is megrepedt. A magzatot nem tudtuk megmenteni, mivel a biztonsági öv nem volt bekötve, súlyosan károsodott. Sajnálom. Az intenzívre viszik, és mesterséges kómát idéztünk elő nála, hogy az agya is meggyógyuljon. Addig nem tudunk többet mondani az agyrázkódás mértékéről - Mondja a doki mindkettőnknek megfáradt tekintettel. Órák teltek el, fogalmam sincs, mennyi az idő. Danre nézek, és megsajnálom. Egy fasz voltam, el akartam lökni magamtól, de képtelen vagyok rá.
- Köszönjük. Később felkeresem! - Mondom neki, mert nem a kórház kellős közepén fogom kifizetni a jussát. Danre pillantok ismét.
- A férje bemehet hozzá öt percre! - Szólal meg még utoljára a doki, majd egy biccentéssel elsiet. Én végig a barátomat nézem. Tudom, hogy sokkolja ez az egész, és el sem tudom képzelni, hogy mennyire. A vállára teszem a kezem.
- Dan! Menj be hozzá, idekint megvárlak! - Mondom megértően, talán ez az a Ray, akit hiányolhatott. De az élet olykor kegyetlen. Visszafordíthatatlanul megváltoztat, és nem leszek olyan, mint a 10 évvel ezelőtti önmagam. Ezt akartam Dannel megértetni, ha jó barátom, ahogy eddig mondta, akkor így kell elfogadnia. A piszkos ügyeimmel, az alvilági életemmel együtt. Máskülönben két külön irányban megyünk tovább. Amit én nem akarok.
- Elmegyünk innen Dan... Beszélnem kell veled! - Veszem elő a gyűrött dossziét a farzsebemből, amiben a hűtlenségét igazoló képek vannak, és átadom neki, miután kijött a nejétől.

Ez a helyzet teljesen elbizonytalanít engem, s megöli az idegeimet, amik már eddig is készen vanak. Annyi idő eltelt, s én már kezdem elveszteni a reményt, hogy újra láthatom Yve-t élve. Teljesen meglepődök, mikor Ray ilyen nyugodt, s kedvesebb, mint pár órával ezelőtt. A testvérem, s érzem, hogy minden rendben lesz.
- Mi lennék?
Kérdezem, miközben vissza tért az arcomra egy félig erőltetett mosoly, de ez most kellett. Megérdemelte a pofont, ahogy én is a beszólást. Nagyokat sóajtok, s nem tdok már mit tenni, így leülök az egyik székre, s megtámasztom a fejem. Ray beszélt az orvossal, aki elmondta, hogy Yve nem halt meg, viszont a gyerekünk életét vesztette. Sosem éreztem semmit az iránt a magzat iránt, viszont most ahogy kimondta az orvos, össze szorult a szívem. Tehetetlen vagyok. Csak magamhoz akarom ölelni, s haza menni vele, de ez még lehetetlen.
Az orvos 5 percet adott nekem, s én nem is haboztam, be mentem hozzá. Szívbemarkoló érzés volt őt így látni. Az én angyalom. Szüksége van rám, s nem akarom itt hagyni őt. Adok egy puszit a homlokára, majd leülök az egyik fotelba mellé s a kezét fogom. Nem szólok semmit, csak nézem őt, majd egy nővér zavar meg, s ki tessékel a nejem mellől.
- Köszönöm, hogy segítettél nekem.
Ütögetem meg a vállát, majd össze ráncolom a szemöldököm, hogy mit is akar nekem mondani.
- Nem akarom itt hagyni őt Ray. Történt valami?
Kérdezem aggódva, miközben Ray elővesz valami dossziét.

- Erre valók a korrupt barátok, nem igaz? - Nevetek ismét, melyet már régen nem tettem. Évek óta nem nevettem őszintén, de nagyon sosem érdekelt. Sosem hajkurásztam az érzelmeket, mert nem kellenek. Pedig vannak, és ezt a faszt testvéremként szeretem. Szemét dolgokat vágtunk egymás fejéhez, de az már a múlt. Remélem. Meghallom a szavait, de még nem adom át neki a dossziét.
- Nem. Ma nem. Nem tehetsz érte semmit. Miért nem mondtad, hogy lebuktál, hogy megcsalod? - Kérdezem, majd átadom a dossziét, hadd nézegesse csak a képeket róla, és azokról a prostikról. Tudom, hogy nem a legjobb alkalom, de sosincs jó alkalom. - Állítólag a kocsijában találta az egyik zsaru, aki a dokinak adta, ő pedig nekem... - Mondom, miközben a vállánál fogva kísérem a lifthez.
- Egy ital mellett megbeszélhetnénk egy-két dolgot. Dan... - Elakadok, keresem a szavakat, majd megnyomom a gombot a liftben, ami az alagsorba vezet, ahol az autóm is áll.
- Tudnod kell, hogy sosem adom fel ezt az életet amit élek! Sosem leszek az a Ray, aki 10 éve voltam, ne keress számomra megváltást. Immár ez az életem, Dan és szeretem azt, amit teszek. Nincs bűntudatom miatta! - Szólalok meg kilépve a liftből, és a kocsim felé véve az irányt. Ezt fontosnak tartottam, hogy elmondjam neki. Nem engedek a mostani életszínvonalamból, és nekem nem csak a cégből van bevételem. Nekem ez a hatalmas luxus a mindenem, nem adnám fel semmiért. Sosem leszek már más. Sosem leszek becsületes, a törvények csak a gyenge, ijedős embereknek való, nekem pedig arra, hogy megszegjem őket.
- Ennek tudatában is hajlandó vagy elszívni velem a békepipát? - Kérdezem, miután kinyitom a kocsit, és megtámaszkodom a tetején, úgy nézve vissza Danre, aki egy kicsit lemaradt...

- Nem korrupt barát vagy te, hanem igaz barát.
Javítom őt ki, s örülök, hogy ismét láthatom ezt a kedvesebb énjét, már rég találkoztam ezzel a Ray-el, s kifejezetten jól esik most. Örülök, hogy annak ellenére is segített rajtam, hogy olyan rondaságokat mondtam neki. Kicsit megnyugodtam, hogy láttam Yve-t, majd kérdőn nézek Ray-re?
- Én lebuktam?
Kérdezem megdöbbenve, majd átnézem a dossziét, s leesik az állam. Ekkor kapcsolok, hogy biztos Yve apja áll ez mögött is. Egy pillanatra megállok, majd Ray-re nézek.
- Te. Yve miattam van itt. Én majdnem megöltem a saját nejem. De tudom ki állhat ez mögött. Tuti a zakkant apja figyeltetett meg.
Vetem fel az elméletem Ray-nek, akivel érzem, hogy minden rendben lesz, s én is igyekszem megváltozni, s elfogadni, hogy miket is csinál.
- Igazad van. Meg kell beszélnünk sok mindent Ray.
Adok neki igazat, hisz ez így igaz, majd követem őt a kocsijáig.
- Megértelek, s ha neked ez így jó, akkor én elfogadom.
Intézek felé egy mosolyt, majd a kocsijához érve ismét megszólalok.
- Igen. Még ennek ellenére is elszívom veled a békepipát, de az alkoholt melőzzük. Azt hsizem másnapos leszek. De ez most akkor azt jelenti, hogy nem haragszol rám?
Ez jó. Minden jól fog alakulni, érzem. Ray tekinteét fürkészem, s visszatért az arcomra a mosoly, ami már olyan rég eltűnt az arcomról. Remélem Yve is rendbe jön teljesen, s elfelejti a képeket.

- Igazán furcsa elképzeléseid vannak neked az igaz barát fogalmáról, de ha neked így jó... - Hagyom rá a dolgot, miközben még mindig csak a kocsimnál állok némán. Nem tudom, mihez kezdjek a helyzettel, bár nem is nagyon akarok semmit kezdeni vele. Fáradt vagyok. Napok óta alig aludtam valamit, ráadásul még nem pihentem ki a gyomormosásos balhét sem.
- Egy szavadba kerül az apja - Ajánlom fel a lehetőséget, bár mivel a katona volt, nehezebb lesz. Mindenesetre mindez Danen múlik. Ha a lelki békéje kell, nem félek bepiszkítani a kezem... Bár én sosem tenném meg. Mély lélegzetet veszek, és rágyújtok. Ez már kellett. Elégedetten fújom ki a füstöt, melyet letüdőztem.
- Nem azt mondtam, hogy könnyen elfelejtem az árulásodat! De hajlandó vagyok veled egy légteret szívni ismét! - Jelentem ki. Nem mondom ki szavakkal, azt nem tenném meg. Nálam ez felér egy "nem haragszom"-mal... De még talán valahol belül haragszom rá. És nem is fogom könnyen elfelejteni, de nem akarok haragot. Nehéz lenne a céget egyedül vezetnem. Kell nekem Dan. Ért a könyveléshez, és türelme is van hozzá. Én csak szimplán értek hozzá, de az nem nekem való. Dan végzi a háttérmunkát, míg én jártatom a számat, és ez mindig is így volt rendjén.
- Pedig kutyaharapást szőrével... Így szól a mondás! - Szólalok meg még, miután beszálltam, és most nem hozzá viszem, hanem hozzám, mert jobb, ha rajta tartom a szemét. Kathy úgyis már alszik, fel sem fog tűnni neki Dan. Bár nem tudom, mikor érdekelt ez engem. Már a váláson jár az agyam, ami igencsak rossz. Mivel feladtam. Nem azért, mert elegem lett, csak rá kellett jönnöm, hogy nekem ez a házasság nem való. Kathy nem az a nő, akibe bele tudnék szeretni, ráadásul majdhogynem az apja is lehetnék. Sőt! Nem kell ő nekem. Mintha nem is lenne. Ráadásul hűséges sem vagyok, amit nem akarom, hogy kitudódjon, nehogy itt leakasszon rólam pár milliót...
- Ezek a képek felérnek egy válóokkal ugye tudod? Bár amúgy sem neked való a házasság... Vagy tévednék? - Kérdezem, miután kiértünk az utakra. A vezetés lenyugtat, még mindig...

- A furcsa elképzeléseimbe inkább nem menjünk bele.
Ismer Ray, és tudja milyen a fantáziám úgy általában, így inkább ezt a barátos témát hanyagolom. Most a lényeg, hogy Yve meg gyógyuljon, s én meg dühös vagyok az apjára, amiért így hátba támadott. Már az első pillanattól kezdve azt hangoztatta, hogy én csak egy szemét szoknyapecér vagyok, meg úgy is megcsalom az ő kicsi lányát, ami igaz is, de ez már túl megy minden határon. Hogy jön ő ahhoz, hogy kémkedjen utánam. Hiába volt admirális.
- Nem kell Ray. Az apóst csak bízd rám. Lesz egy- két szavam hozzá az biztos. Ezeket a képeket meg el kell tüntetnem.
Mutatok a dossziéra, amit még mindig a kezemben tartok, s beülök Ray mellé az autóba. Úgy érzem, az egyik felem vissza tért, viszont még ezt meg kell beszélnem az öreggel, hogy mégis miért tette.
- Hülye voltam Ray, de úgy éreztem, hogy átvertél. De megtörtént, s ezen sajnos nem tudok változtatni. Mentségemre szóljon, hogy nem voltam képbe.
Mindig is jó voltam a kimagyarázkodásban, s ez most sincs máshogy.
- Tudom, hogy ezzel a lebukással kockára tettem a házasságom, épp ezért kell megszabadulnom tőle. Sőt, még a memóriakártyától is meg kell szabadulnom. Persze hogy nem való nekem a házasság, de nem osztozom a vagyonomon Yve-vel. Most hogy nincs munkám.
Higgadt vagyok, s egy kisebb mosolyt is megengedek magamnak, miközben az utat figyelem, s tekintetem itt- ott a dossziéra tapad.

- Ja hogy videó is van a bakidról? Szép haver. Semmit sem tanultál a jó öreg Ray-től? - Kérdezem tőle viccesen, miközben az utat figyelem, ha már én vezetek. A házak csak elsuhannak mellettünk, én pedig letekerem az ablakom. Rá kell gyújtanom, hiába mondta a doki, hogy szívjak kevesebbet. Engem ne pesztráljon senki, én tudom, mi kell nekem, ő az orvos, az a dolga, hogy meggyógyítson.
- Én szóltam, de vigyázz az öreggel, befolyásos! Nekem el ne kezdjen arcoskodni, mert ha belekeveri a cégünket, akkor én intézkedem! - Nézek Danre halálosan komolyan. A cégért ölök, és ha az öreg valamit kitalál, amivel belekeverik a céget, akkor nem nézek semmit.
- De akkor az a te hibád is lesz, csak tudd! - Jelentem ki ridegen egy pillanatra elkapva Dan tekintetét, hogy lássa, komolyan is gondolom.
A kijelentéseire nem mondok semmit, csak csendesen parkolok le a garázsban, majd a dolgozószobába megyek, ahova gondolom Ray is követ.
Töltök neki egy italt, meg magamnak is, az övét a kezébe adom, majd fogom a dossziét, amit délután vittem át hozzá, és az égő cigarettámmal gyújtom fel, majd rakom a kandallóba.
-Nem volt időm még találkozni az ügyvéddel - Emelem felé a poharamat, miközben a lángra kapó borítékot figyelem...

- Gondolom az van rajta. De nem fogom megtudni, mert nnincs kedvem vissza nézni az enyelgésem valamelyik prostival.
Vonom meg a vállam, miközben mégegyszer átnézem a képeket. De vajon kit bérelt fel? Mindegy is. Egyenlőre nem szólok az öregnek, majd csak figyelem ahogy Ray rágyújt. Nem szabadna neki cigiznie, de ráhagyom. Nem szólok bele az életébe.
- Tisztában vagyok vele, és ne aggódj, semmi olyat nem fogok tenni, ami befolyásolhatná a véget, vagy ilyesmi. Egyenlőre meg sem említem neki a dolgokat. Mármint hogy tudom hogy megfigyelt.
Világosítom fel Ray-t, miközben megérkezünk az ő házához, s kiszállok, majd rágyújtok. Az lesz a legjobb, ha elégetem majd otthon a képeket meg a memőriakártyát is.
- Köszi.
Mondom az italra, majd tátott szájjal nézem végig, ahogy Ray felgyújtja a szerződést, amit nem rég írtam alá.
- Hát, ennek őn csak örülni tudok.
Mondom egy mosollyal az arcomon, majd belekortyolok az italba, s szívok a cigimből.
- Otthon elintézem ezeket a képeket is, és remélem nem lesz semmi gond.
Mondom, majd leülök az egyik székre, ami Ray dolgozó szobájában van.

- Jaj Dan... Mondtam én, hogy az öreg le fog egyszer buktatni - Mondom inkább magamnak, mint neki, majd belekortyolok az italomba, és elmélyülten szívom magamba a mérgező füstöt. Hátradőlök a hatalmas fotelban, majd elgondolkodva szemlélem a parazsat, ami egy pillanatra sem szűnik meg izzani. Mint a mi barátságunk. Ez az első gondolatom, majd ködös tekintettel pillantok vissza Danre. Tudom, hogy sok mindent átvészeltünk már, de ezt nem titkolhattam tovább. Valami megrémisztett, mikor felébredtem a kórházi ágyon. Féltem... Nem akartam, hogy gyengének lásson, inkább el akartam lökni, de képtelen lennék. Mindig ott volt nekem, még ha sokszor nem úgy tűnt. Mintha a meg nem született ikertestvérem lenne. Én vagyok a rossz iker, Dan pedig a jó. Lehetne a lelkiismeretem is, de nagyon kevés alkalmat tudok felemlíteni, amikor hallgattam is rá. Sosem szoktam hallgatni rá... Senkire sem, még néha Joe-ra sem. Csak megyek a fejem után.
- Neked elment az eszed? Otthon? Intézd el itt, te eszement! - Szólalok meg az egyik festményt kémlelve a háta mögött, majd az utolsó két szónál rideg tekintettel pillantok rá. Ennyire nem lehet hülye, hogy otthon akarja elintézni, vagy mégis? Nem... Dan néha szétszórt, én ezért vagyok mellette, hogy ne kövessen el nagyobb ostobaságot, ám amikor azt hinném, már ennél bolondabb nem lehet, rácáfol. Nagyot sóhajtok, majd kioltom a parazsamat a hamutálban, miután egy utolsót szívok a cigarettámból.
- Szar alak vagyok tudom, de vajon szar barát is? Végül is szinte sosem vagyok melletted. A másik életem minden maradék időmet elveszi, Dan. Nem tudom, hogyan tovább, vagy egyáltalán képes leszel-e még velem dolgozni ezek után, de szeretném, ha maradnál - Tekintetem rideg, ám hangom megtört, arcom pedig fáradt. El kellene utaznom pár napra. Legalábbis a következő kezelésig, mert kezdek megőrülni. Újabb cigire gyújtok, és arcomra kiül egy cseppnyi feszültség. Danre pillantok, majd állam alatt összekulcsolom a kezemet. Válaszra várok tőle, de közben gondolataim messze járnak, távol mindentől, de amint Dan megszólal, ismét a szemeibe nézve figyelem, amit mond...

- Most már mindegy, tesó. Megtörtént, ez van.
Veszem fél vállról, miközben megiszom az italom, s a poharam Ray asztalára teszem. Ez azért durva húzás volt Yve apjától, de ez van. Most már változtatni a helyzeten nem tudok, pedig szeretnék. Amit lényegesen tudok, hogy meg kell szabadulnom ezektől a képektől örökre. Nincsenek képek, nincs bizonyíték a hűtlenségemre.
- Oké. El kell tüntetnem mindent. A képeket, a memóriakártyát és mindent amit ebben a dossziéban találtam.
Mondom, majd kiszedem a képeket, s szét tépem azokat, majd felállok a helyemről, s a kandalló felé indulok meg, hogy elégessem azokat. Bele dobtam a kandallóba a memóriakártyával együtt, s csak néztem, hogy égnek el a bizonyítékok. Arcom komoly volt, s még mindig ideges vagyok Yve miatt. Remélem hamar helyre jön, s az ígért párizsi ítra elviszem őt, bár remélem nekem fog hinni és nem az apjának.
- Ray, nem vagy te sem szar alak, sem szar barát. Jó barát vagy, s jó ember. Én ismerem a kedvesebb oldalad, tudom milyen vagy. Ilyeneket meg ne is feltételezz magadról. Ami a munkát illeti, természetesen tudok veled együtt dolgozni.
Felelek neki, majd rágyújtok egy újabb szál cigire, miközben az összes kép elégett.

Danre pillantva kalandozik el ismét a gondolatvilágom egy más helyre. Nem tehetek róla, ki akarok kapcsolódni, de szembe kell néznem Joe haragjával is, hiszen el kell mondanom neki azt, hogy őszinteségi rohamot kapva avattam be Dant olyan dolgokba, amikbe nem kellett volna. De egyedül voltam. Valahogy magamra maradtam, Dan pedig a testvérem. Az a sok évnyi titok rányomta a jegyét a barátságunkra, most mégis én vagyok a bizalmatlan Dannel szemben. Nem tehetek róla, talán rám ragadt Joe-ról, talán csak kialakult, de kezdek aggódni a titkom biztonságában, s ezzel nem csak magamat, de Joe-t is veszélybe sodortam. Ostobaság volt részemről.
- Dan! Akkor elmondom még egyszer, ha az, amit elmondtunk más tudtára jut, ott mindennek vége. A barátságunknak, a közös munkának. Nem én fogok börtönbe menni, elhiheted! Jól vigyázz! Nem fenyegetlek, csak figyelmeztetlek, hogy Joe nem olyan mint én. Régi motoros, és valószínű figyelni fognak! - Mondom még utoljára, majd gondolataimba merülve figyelem, ahogy Dan elégeti a képeket, a memóriakártya viszont hátraesik a tűz mögé. Nem fogok szólni róla elég, ha én tudom, majd ha Dan elmegy, kiveszem. Talán még fel lehet használni.
- A kedvesebb oldalam halott! Eltűnt, és nem fog visszatérni. Szórakoztató lehetek,de kedves ritkán! - Nézek rá, de mintha nem itt lennék. Fáradt vagyok. Megfáradt és kimerült. Elég volt. Elegem van mára, sőt erre a hétre is.
- Elutaznék egy időre Dan. Elegem van, kicsit besokalltam. Pár napról lenne szó. Megleszel? - Kérdezem komoran a férfit, miközben még egy italt töltök magamnak. A cigim maradékából nagyot szívok, majd a csikket elnyomom a hamusba, hátradőlök, és összekulcsolom az ujjaimat az ölemben...

Nem is tudom mikor változtam meg én ennyire, de nem is foglalkoztam a témával. Csak az fontos, hogy Ray-el kibékültem, s a képeket meg elégettem, remélhetőleg minden dolog ami a dossziéban volt tönkre ment. Yve is remélem mi hamarabb felépül, s minden olyan lesz mint régen. Csapni való férj vagyok az tény, hisz mindenkivel megcsalom a nejem, de ez nem érdekel. Gondolat menetemből Ray hangja zökkentett ki.
- Ray, nem mondom el senkinek. Bízz bennem már egy kicsit. Tartom a szám mindenki előtt, s nem szólok semmit sem.
Ezt mind higgadtan mondom a szemébe, miközben tekintetem itt-ott a kndallóra figyelt. Leültem az egyik fotelba, majd az égő cigimet figyeltem. Nem tudom, Yve fog-e emlékezni a képekre, remélem hogy nem és minden olyan lehet mint régen volt.
- Későre jár Ray. Azt hiszem pihenned kéne, s nekem is. Fogok egy taxit és haza megyek.
Mondom neki higgadtam, majd még egy két utolsó szívás a cigimből, s elnyomom az asztalon pihenő hamutartóban.
- Persze megleszek. Menj. Pihend ki magad Ray. Szükséged van egy kis kikapcsolódásra.
Bólintok, hisz tudom hogy ez a helyzet sok neki, hisz én sem viselném jobban, s igazán megérdemli a pihenést. Ray fontos nekem, s pár napig megleszek egyedül.