Fájdalom. Harmadik napja nem alszom a marcangoló görcsöktől, melyekre már a fájdalomcsillapító is hatástalan. Hiába veszem be, már napok óta enni sem merek, hiszen minden kijön belőlem. Gyűlölöm ezt. Homlokomon hideg veríték csillan meg, amint végre felegyenesedem, mégis égeti a bőröm. Jelen helyzetben úgy érzem ez rosszabb mint bármi. Azt hittem, hogy nem lesz rosszabb... A doki szerint menthető, most mégis fájdalmaktól gyötörve támasztom a mosdót, majd hideg vízzel mosom arcom, fogat mosok, és az orvosomat tárcsázom. Telefonban ledarálom, hogy mit szeretnék, fájdalomcsillapítót, ami eltüntetni a fájdalmaimat, mert nem tudok így semmit kezdeni magammal. A nappaliban fekszem a kanapén, amikor megjön az orvos. Ő már nem kopog, csak bejön, megkeres, bár hamar megtalál.
- Mr. Saintwood. Rosszul néz ki, be kellene jönnie! - Szólal meg köszönésképp, melyre ráemelem fájdalmas tekintetem, mely egyből meghidegül.
- Nem! Adjon valami gyógyszert, el kell utaznom! - Parancsolok rá. Csodálom hogy ennyit eltűr tőlem, hiszen ritkán vagyok kedves, amióta kemóra kell járjak, és az idegileg tönkretesz. Talán ennyire kell neki a pénzem, nem tudom, de kotorászni kezd a táskájában, valami injekciós tűt vesz elő, mellém sétál, kérdés nélkül húzza fel a felsőm ujját, hogy beadhassa azt, ami benne van.
- Ez egy erősebb fájdalomcsillapító, mint amit felírtam, itt vannak a receptek, és itt egy dobozzal is... - Ad át pár papírt, meg az injekciós gyógyszer tabletta formáját. Pár perc csak, és érzem, hogy a görcs enyhül annyira, hogy fel tudjak ülni.
- Kösz, doki... Életeket mentett! - Hálálom meg egy kézrázással, ő pedig elnézést kérve megy el, miután kapott egy borítékot.
Én pedig végre készülődhettem. Párizs és London után haza kellett jönnöm. A kezelések, de most itt a hétvége, az a hétvége, melyet valahol úgy vártam, mint egy kisgyerek a karácsonyi ajándékot. Esküvő a családban, ám nem ez érdekel. A Leának hagyott üzenetemben megmondtam neki hova jöjjön, mikor, és hogy az ő döntése, hogy velem tart-e. Rábízom. Mindig is azok közé a prostik közé tartozott, akikkel szívesen mutatkoztam anélkül, hogy rákiabálták volna, hogy kurva.
Ha az üzleti lehetőséget nézem, akkor biztosra veszem, hogy velem tart, viszont én évek óta járok hozzá, lehet ma lesz az a nap, mikor azt mondja, kösz nem megyek. nem tudom, igazából azt sem, hogy miért őt viszem a nejem helyett. Kathy nem jött volna el.
A családom nem is sejti, hogy megnősültem. A nagynénémmel ritkábban találkozom, mint anyámmal, őszintén szeretném őket látni, de mégsem ez lesz a lényeg. Szeretem Barcelonát. Kedves emlékek, és helyek vannak itt. Sajnálom, hogy Joe-val nem találkozom majd, jó lett volna személyesen beszélnem vele egy-két dologról.
A cipzár unottan szalad végig a táskán, megóvva a ruhákat a kieséstől, én pedig immár [You must be registered and logged in to see this link.], nézek bele egy fél pillanatra a tükörbe. Tipikus nagyképű, újgazdag pasas pillant vissza onnan. Ez volnék én. Mindent megkapok az élettől, amit pedig nem, azt elveszem, vagy megveszem. Mindig is így volt, és így is lesz. Leviszem a bőröndöm, ahol már a sofőr várakozik, hogy kivigyen a reptérre.
Az utat nem is figyelem, ahogy kiszállva a tömeget sem, hiszen nekem magángépem van. Az órámra pillantok, és még rá kell jönnöm, hogy bő fél óra van az indulásig, így egy kávét töltök magamnak, és mellé rágyújtok.
A gyomorgörcs már nem kínoz, melynek tudok örülni, hiszen ez a legrosszabb része a betegségemnek. A doki biztat, de ezek azok az alkalmak, amikor kétségeim támadnak, hisz ha kezelhető, miért jár ekkora görcsökkel? Átélem azt, amit apám élt át, a görcsöket, a hányingert, azt a rengeteg kemoterápiás kezelést, ami még jobban legyengít, és néha erőm sincs felkelni, de meg kell tennem. Minden egyes nap hinnem kell, mint valami nő, hogy meggyógyulok, de én nem vagyok ilyen. Én nem reménykedem, én nem hiszek magamon kívül semmi másban, és legfőképp nem vágyakozom úgy, ahogy mások teszik. Én két lábbal állok a földön, hiszen a remény a gyengék mentsvára, ahogy a hit is, és ha kell valami, megszerzem.
Tudom, hogy el fog jönni a nő, akire várok. Ugyanúgy akarja ezt, ahogy én. Az más kérdés, hogy főként a pénzem az, amit akar, de ha teljesít úgy, ahogy elvárom, akkor meg is kapja, sőt... Néha még többet is kap. Persze nem beszéltem az üzlet részéről, sosem beszélek. Ezt már megszokta tőlem, hiszen elég ha tudjuk, minek rontsuk el a kellemes pillanatokat a piszkosabbik részével? El kell játszania, hogy a párom. Tavaly is ő játszotta el az élettársam, és igencsak hűen alakította. Játék az élet, és így legalább leszállnak rólam, hogy miért nincs senkim. Így hazudok, mert az igazság túl fájdalmas lenne nekik. Hiszen mégis melyik családtag hallgatná szívesen, hogy a szerelem csak a gyenge és gyáva embereknek való, akik csak ebben az egy érzésben keresik a megváltást és a boldogságot? Hiszen ők ezt ismerik. A világot, mely Vegas-ban van nem ismerik és nem is fogják soha. Így ez vezetett ahhoz a döntéshez, hogy fizetek egy nőnek, aki eljátssza a barátnőmet. A feleségem? Nem hiszem, hogy alkalmas lenne abba a társaságba... Így békén hagyva őt, kerestem olyat, aki hitelesen elő tudja adni mennyire szeret, és még jól is mutat az oldalamon.
A repülő ajtajában ülök elgondolkodva, már nem tudom hanyadik cigarettámat szívom, mikor figyelmes leszek egy autóra, felállok, és lesétálok a mobillépcsőn, a legaljánál pedig a korláthoz támasztom a csípőm. Megvárom míg az autó megáll a repülőtől pár méterre, majd csak akkor sétálok oda, s nyitom ki az ajtót.
- Jól döntöttél, nem fogod megbánni! - Ül ki egy félmosoly arcomra, majd a mögöttem toporgó taxisra pillantok - Kérem vigye a repülőre - Szólalok meg megszilárdult tekintettel, majd a balomat nyújtva kísérem a lépcsőig a nőt, hogy fel tudjon menni rajta. Pár fokot lemaradva követem én is, hogy tekintetem elkalandozhasson egy-két igencsak formás testrészen, a nő vonalain, melyek tökéletesek.
Leülök vele szemben, mégis elkalandozik tekintetem, valamiért a repteret kémlelem. Csak akkor eszmélek ismét fel, mikor már felszálltunk.
- Elnézést, nem mindig viselem jól a felszállást. Kérsz inni valamit? - Keresem meg Lea tekintetét és tartom fogva azokat a szemeket. Arcom sápadt, de már van benne valami szín is. Ujjaim az öngyújtóval játszanak, mely arra utal, hogy rá akarok gyújtani, de még várok... Ritkán dohányzom a gépen, de most feszült vagyok, ami enyhén látszik arcomon, ahogy a nő tekintetét kutatom csendesen...

Meglepve tapasztaltam, hogy az utazást elhalasztotta Gareth. De az ő ideje, az ő pénze, az ő dolgai. Nincs sem jogom, sem alapom megjegyzést tenni, vagy elégedetlenkedni. Így hát, ahogy az lenni szokott szépen elbúcsúztam tőle, és újból kisétált az életemből, mintha a tegnap éjszaka meg sem történt volna.
Nem vagyok az a fajta nő, aki egy ilyenen elkezdene különösebben aggódni. És Gareth van olyan lelkiismeretes hogy üzenetet küldött, hogy az út elhalasztva, de még igényt tartana a társaságomra, amennyiben vele tartok. Tehát csak annyi a dolgom, hogy egy hétig lehetőleg ne ígérkezzek el senkinek, sehova. Így ezt előre jeleztem is a kapcsolattartómnak. Nyugalomban voltam. Sőt, lényegében az üzleti ügyeimen kívül semmivel nem foglalkoztam. És meglepő módon, ügyfelet sem fogadtam. Senkit. Mire eljött az utazás napja, készen álltam, de megszokhattam volna már, hogy nem minden megy úgy, ahogy én azt elgondolom. Mivel akárcsak Gareth, magam is házas vagyok, vannak bizonyos kötelezettségeim papíron, melyeket nem árt betartanom, a magam védelmében is. Így kénytelen voltam hagyni egy üzenetet, miszerint New Yorkba kell repülnöm pár napra, halaszthatatlan ügy miatt.
Igazság szerint, csak pár fénykép kellett a kedves sajtónak hogy együtt lássanak azzal a léhűtő férjemmel, és hogy eloszlassuk a pletykákat, miszerint válunk. Eljátszani a szerelmespárt, azt nagyon tudjuk. A médiának pedig ennyi kell. Itt felmerülhet a kérdés, hogy miért nem szagolták még ki az újságok hogy mit csinálok? A válasz egyszerű. Vegasban élek, és az ügyfeleimmel nem megyek nyilvános eseményekre. Csakis zártkörűekre. Így a közvélemény, csak egy üresfejű libának tart, aki olyan hülye hogy a férjével van annak dacára, hogy az csalja mindenféle tyúkokkal a koncertek előtt és után. Én pedig meghagyom őket ebben a hitben.
Még az ott tartózkodásom alatt biztosított Gareth, hogy a hétvégén is indulhatunk. Neki tökéletes. A hangja azonban némi bizonytalanságot közvetített, mintha nem bízna igazából benne hogy el fogok menni vele. Pedig tudhatná, ha egyszer valamire igent mondok, akkor az be fog következni. Néha sajnos én is a körülmények áldozatává válok, ahogyan ő is. De alapvetően kedvelem a társaságát, még negatív élményeket nem társítottam hozzá, így nincs okom nem elmenni.
A napok elég gyorsan telnek, és kedves meghívómmal nem is beszéltem már napok óta. Mivel sem az időpont, sem az ajánlat nem változott, ezért nem is éreztem szükségesnek a pontosítást. Gareth pedig nem fecseg feleslegesen, pláne nem telefonon, így tudtam, hogy megyünk.
Újból átpakolom a bőröndömet, és az órára nézek. Lentről dudálás hallatszik, megérkezett a taxim. Mindent bepakol a sofőr a kocsiba, és a város gyorsan villódzó fényei mellett érkezünk meg a reptérre. Pontosabban a magángépek gyűjtőhelyére, itt nem kell a váróban szórakozni, sem becsekkolni, sem mást csinálni. Ahogy kinyílik a kocsi ajtaja, egy sejtelmes félmosollyal pillantok fel útitársamra.
- Ha azt hinném hogy csalódást okozol nekem, nem lennék itt.
Elfogadom a felém nyújtott karját, és lassú léptekkel sétálunk el a mobillépcsőig, ahol előzékenyen előre is enged. Felsétálok a gépre, és egy tetszőleges helyre le is ülök. Míg felszállunk, Gareth teljesen másik világban van. Figyelem az arcát. Testben itt van, lélekben azonban nem. Rám néz, mire elmosolyodok.
- Semmi baj. Egészen kisfiús vagy olyankor amikor valahol máshol jársz. - mondom egyszerűen - És igen kérek, szokásos. Vodka-martini.
Látom hogy játszik az öngyújtójával. Ilyenkor már máskor régen rágyújtana, most mintha kicsit feszült lenne. Egyenesen a szemembe néz, fogva tartja a tekintetemet, magam sem tudom megmondani hogy miért.
- Mintha nem itt járnál Gareth. Elsőre azt mondtam volna hogy szórakozott vagy, most azonban inkább tűnsz feszültnek, amit gyanítom nem a társaságom okoz.
Többet nem mondok. Nem akarom vallatni, ha beszélni akar, beszélni fog. Felállok, és inkább én megyek italért. Magamnak kikeverem, neki pedig konyakot viszek. Akkor is ha mást szokott inni, a konyak azonban nyugtatja az idegeket. Visszasétálok és a kezébe adom.
Helyet foglalok vele szemben, és meggyújtok egyszerre két szál cigit, az egyiket felé nyújtom.
- Csak hogy ne az öngyújtóddal játssz. - mosolygok rá.

Lemondani egy találkozót, melyet jobban vársz, mint bármit, rosszabb lehet bárminél. Kétely. Miért akarom Leát elvinni? Magam sem tudom, csk azt, hogy az egyetlen nő, akit el tudnék viselni magam mellett az Lea. Hogy miért? A válaszra én is szeretnék rájönni. Vajon jó ötlet? Ki akarok kapcsolódni, tehát Lea a legjobb választás számomra. Ugyanolyan prosti, mint bármelyik másik, akihez járok, ugyanúgy fizetem a hétvégét, amit velem tölt, mégis őt választottam. Ha nem kurva lenne, én pedig nem lennék képtelen a szerelemre, akkor még el is tudnám képzelni magam mellett mint feleség. De így csak együtt töltök vele pár napot...
Képes visszarángatni az esetleges mélypontjaimról. Néha úgy érzem, hogy ő az idősebb... Vagyis az érettebb. Ritkán, de képes vagyok ideges gyerek módjára felborítani magam mögött mindent. Felégetni a hidakat, és mindent hagyni, hogy a múlt részévé váljon. Hogy ne lehessen jövője, csak múltja. Többedjére szalad végig a tekintetem Lea tökéletes testén, majd leülök vele szemben. Ideges vagyok, és máshol járok, nem tudom, miként mondjam el, ha elmondom egyáltalán. Azt sem értem magamon, hogy miért akarnám elmondani a rákos betegségem. Talán én vagyok azon ritka ügyfelei egyike, aki nem igazán nyílik meg előtte. Joe-n kívül senki nem ismer engem, és ez már megszokottá vált. Valahogy nem is nyitok senki felé már. Nem éri meg.
- Köszönöm - Mosolyodom el, de még mindig távol járnak a gondolataim, és ezt nem így kellene tennem. Nem így, nem vele. Nem... Ő az egyetlen olyan lény, akivel nem szoktam máshol járni, most mégis megteszem. Feltűnő? Hogyne lenne, Lea ismeri a férfiakat, ahogy engem is... Persze sosem voltam egyszerű eset. Hallom, mit kér, mégis.. Lábaim nem mozdulnak, a gondolatok távol visznek, az érzések... A gyógyszernek hála az a tompa nyomás a gyomromban, ami pár órája még görcs volt. Elveszem tőle a konyakot, majd a cigarettát is, így az öngyújtóm a zsebembe kerül, majd hirtelen Lea mellé ülök.
- Ne haragudj a bunkóságomért, nem ellened szólt. Ígérem, minden figyelmem a tiéd. Csak... Rossz heteim voltak eddig kedvesem - Emelem fel poharam, és döntök egyenlőre a titoktartás mellett. Nem fogom ráömleszteni a rákos betegségemet, egyenlőre ki akarok kapcsolni. Belekortyolok az italomba...
- Konyak? Mire fel? - Mosolyodom el végül. Az a tipikus rosszfiús mosoly, mely régi önmagamra emlékeztet. Tekintetem ennek ellenére fáradt, de mégis ott az a csillogás, ami mindig is ott szokott lenni. Egy pillanatra az ajkakra siklik a tekintetem...
- Még el sem mondtam, meg kell tennünk a tiszteletünket nagynéném fiának az esküvőjén... Tudod, már voltál ott egyszer. Akkor is a barátnőmnek adtad ki magad... De cserébe elviszlek egy-két szép helyre, ahol... - Nem fejezem be a mondataim, de tekintetem elárul, mit akarok tenni. Vad csókot adok Lea ajkaira, melyet hamar megszakítok, hogy kiihassam az italom, és még egyet tölthessek magamnak...

Tényleg egészen máshol jár most. Számomra ez szokatlan, mert eddig mindig igyekezett legalább a látszatát fenntartani, hogy rám figyel. Bár úgy vélem, az esetek igen nagy százalékában, ha együtt vagyunk ez tényleg így is van. Most azonban mintha nem lenne egészen önmaga. Ismerem a külsejét, de belsője tényleg nem itt van velem most a gépen, annak dacára sem, hogy többször végignézett már rajtam. De vajon tényleg lát is, vagy csupán néz? Néha szeretnék belelátni az emberek gondolataiba. Könnyebbé tenne dolgokat. De csupán néha...
A megköszönésre csupán biccentek. Igazán nincs mit valójában, az ő gépe, az ő itala, itt minden az övé. Csupán a belérögzült formalitás mondatja vele a köszönömöt. Vagy ki tudja, már kezdek én is furcsán viselkedni a megszokotthoz képest.
Hirtelen ül mellém, amivel őszintén meg is lep. Bár mindig is ilyen volt, hirtelen csinált dolgokat, egyik percről a másikra. Igazából nem egy kiszámítható jellem. Ez pedig, be kell valljam, mindig is imponált benne. Így tudta megtartani az újdonság varázsát. Kedvesen rámosolygok.
- Bocsánatkérés elfogadva. - nevetek fel halkan - Nem várom el hogy körbeudvarolj engem minden percben, tudod jól. Ha a kőkemény valóságot nézzük, nekem kellene ezt tennem veled. - mosolygok rá újra.
A mosoly az arcomon is marad, amikor ráeszmél hogy whisky helyett bizony konyakot hoztam neki. Dobok felé egy puszit, és megpróbálok magamban érthető magyarázatot keresni.
- A konyak megnyugtatja a fáradt idegeket. Sokkal inkább hasznos ilyenkor, mint a whisky, vagy bármi más tömény. - felelem végül egyszerűen.
Újra a régi Garethet látom, noha tekintete fáradt. Még sok idő amíg Barcelona-ba érünk, legalább kipihenheti magát. Csendesen hallgatom a beütemezett programot. Ó, a rokonai! Igen, kifejezetten vicces volt először megjelennem előttük, mint a barátnője. Persze sokáig dicsérgettek minket, hogy milyen szép pár vagyunk, és hogy milyen szép gyerekeink lesznek a jövőben. Nos ha tudnák, hogy az, akit kedvenc rokonuk barátnőjének hisznek, a testéből él, a kis büszkeségük pedig minden egyébből, lehet hogy nem ragyogna akkora szeretet és ámulat az arcukon irányunkban. Sőt, velem nem is állnának többé szóba. De mivel, úgysem fog kiderülni, így ennek nincs jelentősége. Boldogok lehetnek, hogy Gareth még mindig együtt van a barátnőjével, és hogy a kapcsolatuk is tökéletes. Ha pedig újból előkerülne a gyerekkérdés. Még mindig tökéletes indok, hogy én fiatalnak érzem magam hozzá, és még házasok sem vagyunk...stb stb. Kismillió dolgot fel lehet sorolni.
- Ahol? - kérdezem érdeklődve.
Vadul csókol meg, ezzel teljesen meglepve. Igen, a tipikus hirtelen váltásának egyike. Mikor azt hiszem, ilyen gondolatok meg sem jelennek a fejében, romba dönti az egészet az ilyen cselekedeteivel. Egyébként tényleg tetszik hogy ilyen. Feláll és italt tölt magának. Egyszerűen felállok én is, és mellé lépek. Arcát magam felé fordítom, lágyan, érzékien csókolom meg. Először csak ízlelgetem ajkait, játszom vele. Fokozatosan mélyítem el, és simulok hozzá. Ó igen, ilyen csókot akarok én tőle, ami ráérős, finom, és valami nagyobb volumenű dolognak az előszele, vagy ha úgy tetszik, akkor ígérete. Semmilyen illetlen helyet nem érintek, csak őt akarom érezni, és azt is akarom hogy tudja, tényleg nem fogja megbánni, hogy ezt a kis időt csak velem fogja eltölteni. Apró puszival zárom le csókunkat, és vágytól csillámló szemekkel nézek fel rá. Hátat fordítok neki, hogy csináljak magamnak is egy újabb italt. Incselkedve fordulok meg, és indulok el a helyemre. Mozdulataim lassúak, érzékiek, a vadászösztönét akarom felébreszteni. Isten tudja miért, azt akarom hogy akarjon engem. Látni akarom a vágyakozást a szemében. Végül leülök, lábaimat keresztbefonom, és pajkos tekintettel nézek fel rá újból:
- Tehát, mit is akartál mondani, hova viszel engem? - folytatom szenvtelen hangnemben.

Nem beszélek. Semmiről. Soha. Lea nem tud rólam sokat, csak annyit, hogy jól menő vállalkozásom van, hogy a nevemet bárki ismeri. Hosszú évek alatt jutottam el ide, s most megrekedtem, mégsem mutathatom,hiszen ez nem az a kapcsolat. Mégis élvezem a Leával töltött perceket, vagy órákat. Elvonja a figyelmem a hétköznapok fájó egyhangúságáról, s néha még talán el is feledteti velem a hétköznapok mókuskerekét. Rossz heteim voltak... Napok, melyek csak elsuhantak mellőlem. Ez az életem. Az utazás a plusz, ami érdekessé teszi. Az utazás mindig kikapcsol, ahogy Lea is. Nem véletlenül hoztam magammal, s most mégis úgy érzem, nem mutatom ki őszintén azt, hogy örülök a társaságának, és élvezem azt. Végignézek rajta ismét, elidőzve egy-egy testrészen, majd a tekintetét fürkészve elveszek azokban a pillantásokban. Néha belém lát úgy érzem...
- Hm, talán el tudnám azt is viselni... - Jelenik meg egy hamis mosoly arcomon a körbeugrálás lehetőségére, persze minden nap van benne részem, de nyilván azért teszik, mert félnek a kirúgástól, vagy csak mert sok a pénzem, de Lea nem ilyen. Lea társasága más, néha már meg merem kockáztatni, hogy a reakciói felém őszinték, és nem puszta színjáték. Néha el is hiszem, néha beleélem magam a szerepbe, amit eljátszunk egymásnak, pedig hazugság. Legalábbis én annak vélem, hiszen a valóság az, hogy én egy gazdag pasas vagyok, Lea pedig egy prosti, én mégsem érzem ezt a helyzetet szánalmasnak. Sőt, nekem valahogy még a maga furcsa módján természetesen hat.
- Igen kissé elrabolt a munka... Tudod nehéz kikapcsolnom... De van egy pár ötletem - Jelenik meg egy tipikus kétértelmű mosoly az arcomon. Szeretnék kikapcsolódni, s tetteim is erről árulkodnak. A csók, amiben vágy éled fel, szenvedélyes vágy. Érzem, ahogy testem minden egyes porcikája vágyni kezd a nő érintése után,mégis türelemre intem türelmetlen személyiségemet, húzni akarom a percet, most beszélgetni szeretnék, hiszen sokszor el sem jutunk odáig. A csókja lágy szenvedélyes,tisztában van vele, hogy ezzel csak a vágyaimat fokozza, s az apró csók még inkább arra késztet, hogy hagyjam magam elcsábítani, hogy becserkésszem. Alakját figyelem, ahogy italt kever magának, ahogy visszasétál,s tekintetem egy pillanatra a combjára siklik, majd vissza a szemébe, s érzem, hogy már kiolvasta a tekintetemből azt, amire most éppen gondolok. Mégsem adom meg neki azt az örömöt, hogy még jobban belém láthasson, így a kezembe véve az irányítást hajolok egész közel hozzá, majd hirtelen állok fel, hogy a cigarettásdobozomból újabb szálat kivéve gyújthassak ismét rá, majd megállva a pultnál egy nagyobb sóhaj kíséretében válaszolhassak.
- Olyan helyre, ahová imádok elmenni. Hidd el, tetszeni fog... De bízd magad rám, és ne légy olyan kíváncsi,még ráncos leszel - Gúnyolódom kortyolva egyet az italomból, majd mélyen letüdőzöm a mérgező nikotint.
- Mond csak... Miért mondtál igent a meghívásomra! Ne mond, hogy csak a pénzem miatt - Kérdezem tőle még mindig a pultnál állva. Változtatni akarok, s próbálom a vágyat uralni, amit iránta érzek. Lea nem csak egy eszköz,akit előveszek a szekrényből, kiváló társaság, ha kell, ráadásul ha nem azok lennénk akik, ilyne feleséget tudnék elképzelni magam mellett. De mivel annyi minden elválaszt minket egymástól, annyi minden teszi ezt lehetetlenné, így marad a testi kapcsolat egy kis ismerkedéssel megfűszerezve...