Ez a hülye nap is úgy kezdődik mint a többi. Egyedül kelek fel, s már most érzem az elvonási tüneteimet, viszont most először megiszok egy kávét, s csak utána lövöm be magam. Nem szeretek józanul gondolkodni. Valami végett olyankor mintha nem önmagam lennék. Józanul eszembe jutnak a régi rossz évek, s a szüleim, akiket már legszívesebben kitörölnék a memóriámból. És azok a fickók, akik megbecstelenítettek. Sosem fogom tudni kiheverni, s talán ezért menekültem a drogok világába. Egy lecsúszott hülye picsa vagyok. Tati ma dolgozi, így hozzá sem tudok elmenni, viszont ő az egyetlen ember, aki mindent tud rólam, s támogat engem. Néha már túl támogat, hisz félt vagy én nem tudom. Kimászok az ágyból, s főzök egy kávét magamnak, majd leülök az egyik székre,s csak bámulok kifelé az ablakon. Sosem kedveltem a ereggeleket, s a fejemben megannyi gondolat kavarog. Soha sem túrtem, hogy megalázzanak, s ez most sincs másképp. Megrázom a fejem, majd rágyújtok egy cigire, hisz ez a kávé mellé elengedhetetlen. Mikor már kellő képp megtelet a szervezetem a koffeinnel s a nikotínnal, elindultam a fürdőszoba felé, hogy varázsoljak magamra egy kis emberi kinézetet. Nem emlékszem a tegnap estémre, s talán jobb is. Lezuhanyozom, majd a szokásos ruháim veszem fel. Egy egyszínű trikő s egy kopott farmer. A kábt zsebemből kikotrom a kis zacskóm, amibe a fehér porom van, s egy fecskendőt keresek, majd elvégzem a kis beavatkozásom. Vénába szúrom a drogot, s élvezem, ahogy ismét megszűnik a reális világ, s az agyam ismét egy kis köd borítja. Behunyom egy pillanatra a szemeim, majd úgy döntök, hogy kimozdulok mégis csak. Felkapom a fekete bőrkabátom, s a cipóm, majd megfogom az asztalon heverő cigarettás dobozt és az öngyújtóm, s már el is indulok az utca felé. Számomra már ez az élet, s nincs újabb esélyem. Volt választásom, s én a rossz utat választottam. Ez van. Egy lepukkant drogos nőszemély vagyok, de leszarom. Becsukom magam mögött az ajtót, majd kulcsra zárom, s a liftel elindulok lefelé. Egy pár szomszéd köszön is nekem, de én csak megyek a magam feje után, s észre sem veszem őket. Sok minden kavarog bennem, s ki kellene öntenem a szívem Tatiana-nak, de ő nem ér most rá, hisz pénzt kell keresnie, így csak sietek. Mindegy hova, jelen pillanatban csak előre visz a lábam, majd azon kapom magam, hogy bele botlok valakibe. Kék szemeimmel felnézek, s egy ismerős arccal találom szemben magam. Miért pont most kell összefutnom vele? Agyam egyből kapcsol, hogy ki is ő. Ő az egyetlen férfi, aki tudott velem gyengéd lenni, s soha egy ujjal nem ért hozzám, amiért tisztelem s becsülöm őt. Ő az, akiben megbíztam, de a sors úgy hozta, hogy nekem el kellett tűnnöm, mert a zsaruk kerestek. És pont most találkozom újra vele. Gary tud rólam sok mindent. Megbíztam benne, s azt szerettem benne, hogy mindig meghallgatott engem. Okos gondolatokat tudott nekem mondani, s ezt sosem felejtem el. Talán Tati mellett ő a másik ember, aki tud a múltbéli sérelmeimről. Pár percig csak tátott szájjal bámultam rá, majd megpróbaltam egy- két szt kicsikarni magamból.
- Gary? Te vagy az?
Kérdezem, hisz csak ezt tudtam magamból kimondani, mert még mindig sokkolt, hogy belé botlottam annyi év után.

Elgondolkodva ülök a padon, miközben kinyitva az újságot úgy teszek, mintha olvasnék, de közel sem. Nem megy. Valahogy most nincs hangulatom bemenni, tegnap egész nap benn voltam, valamikor hajnal felé estem haza. Aludni mégsem tudtam, edzeni mentem, de Dan nem volt ott. Talán már feladta, talán máshová ment, nem tudom. Valami megváltozott közöttünk amióta elmondtam neki. Ő is tartja a távolságot, ahogy én is, és nem tudom, mivel tudnám felolvasztani a jeget, ami közénk került. Szakadék ez, mely felett nincs többé híd.
Hogy fáj-e? Valahol a lelkem mélyén fáj, hisz a testvéremnek tartottam őt, most mintha csak egy barát lenne, valaki az életemben, akiben bízom. De nem annyira mint eddig. Vissza akarom csinálni az egészet, és ha valamin változtatnék az életem folyamán a házasságon kívül, hát ez volna. Nem mondanám el Dannek. Sosem fogja megérteni, sosem lett volna szabad elmondanom. De ami megtörtént, az megtörtént. Szórakozottan dobom ki a szennylapot a kukába, hiszen semmi érdekes nincs benne. Tulajdonképpen nem tudom, miért vettem meg, csak megvettem. Egy hajléktalan közeledik felém, én persze próbálom ívesen kikerülni, sosem szoktam adakozni, és hálistennek veszi is a lapot, de nem figyelem a velem szemben sétáló személyt, de valószínűleg ő sem figyel engem, így az lesz az eredménye, hogy nekem jön. Reflexből fogom meg a vállát, majd meglátom, ki is ő.
- Nadja! Téged is lehet látni? Kezdtelek hiányolni - Mosolyodom el, és most kivételesen mosolyom őszinte, nincs benne semmi hazugság. Nadja mindig is kedves volt számomra. Akkoriban amikor megismertem, megfogott benne valami. Pedig sosem feküdtem le vele. Nem azért, mert nem akartam, csak azért, mert így éreztem jónak.

Sok erre felé a fura alak, így nem is értem, hogy Gary mit keres itt. Régen találkoztunk ez tény. Megfogta a vállam, majd el is engedte. Ő vele nem tudok bunkó s undok lenni, hisz a barátomnak tartom őt, még ha az utóbbi időben nem is hallottunk egymás felől. Csak nézek rá, majd akaratlanul is megjelenik az arcomon egy halvány mosoly a szám sarkában. A mondatán, mi szerint hiányolni kezdett, csaka halvány mosolyom erősödik, amjd én is megpróbálom felfogni, hogy összefutottunk, s halk hangom szólalok meg.
- Teljes egészében én vagyok. Tényleg kezdtél hiányolni?
Kérdezem, majd kikotrom a cigim s rágyújtok, majd megkínálom Gary-t is. Amennyire emlékszem ő is cigizik, így nem félek őt megkínálni. Meg hát mindig kedves volt velem, szinte már úgy éreztem, hogy ő más mint a többi pasi. Ő megértett engem, nem úgy mint a többség. A férfiak többsége csak azt nézik, hogy nekik mi a jó, viszont Gary valami végett nem. Volt már pár alkalom, amikor rám mászhatott volna, de ő még sem tette. Kedvelem őt, s örülök neki, hogy most összefutottunk. Úgy is régen beszéltem már valakivel, s vele őszinte lehetek.
- Rég beszéltünk. Hogy vagy?
Érdeklődök, miközben érzem, hogy a drog kezd eluralkodni rajtam, s nem tudok ellene semmit sem tenni. Ilyenkor érzem azt, hogy önmagam vagyok. Gondolataim homályosak, de most még ez sem érdekel. Szeretem ezt a mámorító kikapcsolást, hisz ilyenkor elszáll minden bajom, s úgy érzem, mintha a béke szigetén lennék. Gary sosem díjazta azt, hogy drogozok, de ha Tatiana nem tudott lebeszélni, akkor ő sem tud. Ez már az életem része lett. Napról napra élek, munkám nincs, de nem érdekel. Van egy patkány lyuk nagyságú lakásom, ahol aludhatok, de másra aligha használom. A szél kezdett felerősödni, s úgy látom az eső lába is lóg, szóval jó lenne ezt a beszélgetést máshol folytatni, viszont a lakásomra nem akarom őt vinni. Elindulunk egyenesen előre, majd pár perc múlva az esó is elkezd szakadni, s egy perc alat elázunk.

Nem hittem, hogy valaha összefutok Nadjával. Azt is csodáltam, hogy 1-2 évig elbeszélgettünk, és a barátommá vált. Talán volt három év is. Nem tudom, de már lassan egy éve nem hallottam felőle. Azt hittem elkapták a rendőrök. Tudom, hogy megölt valakit, és tudom, hogy drogozik, amit nem kéne, de eddig már számtalanszor kértem, hogy ne tegye.
Ritkán láttam a tiszta pillanatait, de sokkal jobban élveztem azokat a pillanatait, mint mikor belőtte magát. Persze ki vagyok én, hogy ítélkezzem? Mégis sajnálom őt, hiszen értelmes, okos, szép...
- Igen, kezdtél hiányozni. Pont a napokban gondoltam rád, de nem tudtam, hogy hol keresselek... - Mondom ki őszintén, miután elfogadtam a cigit tőle, meggyújtom, tüzet adok neki is, ha még nem gyújtott rá. Lassan fújom ki a füstöt, miközben elindulok valamerre, s remélem lépést tart majd velem. Kávéra vágyom, talán valami süteményre is. Amióta kezelnek, valamiért az édeset jobban szeretem, hülye szokás lett. Persze a cigiből nem hagytam alább... Joe még mindig nincs itthon, de legalább már közel a cél, hogy megtaláljam, ki az a buzgómócsing, aki nem hagyja békén azt az aktát. Holnapután találkozom a rendőrfőkapitánnyal, és remélem a pénzemért cserébe kapok valami értelmes információt.
- Betegesen, de egész jól. És te? Még mindig csinálod azt, ami nekem nem tetszik? - Kérdezem egy pajkos kisfiús mosollyal, miközben megállok, mert a lámpa tilost mutat. Szemben egy cukrászda, oda akarok most menni. Kicsit jó lenne beszélgetni egy kicsit Nadjával...
- Kezdtem félni, hogy elkaptak drágám... Ugye tudod, hogy áll még a segítségem, amit felajánlottam? - Kérdezem arra gondolván, hogy a legutóbb mondtam neki, hogy védelmet tudok neki nyújtani, és segíteni a leszokásban... Jó lenne, ha végre nem drogozna, sajnálnám. Bolond lány... De húgomként kedvelem őt...

Elfogadtam a tüzet, amit nyújtott, s élveztem, ahogy a nikotín átjárja az egész testem. Nem zavart az eső, hisz már hozzá szoktam az ilyen helyzetekhez, így nem is zavartatom magam. Figyelmesen hallgatom amiket nekem mond. Közli, hogy gondolt rám, s még keresni is akart. Annyira édes tőle, viszont neki is mondtam, hogy rám nem kell vigyázni, viszont ő is és Tatiana is olyanok számomra mint valami őrangyalok. Örülök, hogy megismertem őt, s annak meg végképp, hogy barátok lettünk.
- Itt van egy kis lakásom a külvárosban. Itt sikerült szereznem ilyen rövid idő alatt, meg hát a pénzem is kevés, de nem panaszkodom.
Mondom el neki a tényeket, majd arra, hogy beteges, felkapom a fejem, s aggódva nézek rá.
- Valami baj van Gary? Meg vagyok. Voltam már jobban is, de ismersz, nem terhellek a gondjaimmal. Még mindig csinálom. Tudod, egy olyan kemény drogosnak mint én már sosem lesz jobb élete.
Tájékoztatom, hogy tudjon róla, nem változtam meg, viszont az ajánlatán rengeteget gondolkoztam, s nem tudom, hogy fog-e nekem az menni. Imádom ezt a mosolyát, annyira jól áll neki, s jobb őt így látni, mint komoly tekintettel. Megállunk, majd átsétálunk az úton egy cukrászda felé. Magam elé bámulok, s a kis mosolyom eltűnik az arcomról.
- Engem nem olyan könnyű elkapni. Aggodalomra semmi gond, már lecsillapodtak a dolgok körülöttem.
Utalok a legutóbbi áldozatomra, hisz Gary nagyon jól tudja, hogy megöltem nem is egy embert.Egy kicsit haboztam, majd válaszoltam az ajánlatos mondatára.
- Tudom, de én nem vagyok képes megváltozni. Józanon elönti az agyam a múlt, ami elől menekülök, hisz nagyon fáj még most is ami történt.
Gary-vel őszinte lehetek teljes mértékben. Tud minden sötét dologról a múltamból. A cukrászdába érve leültünk egy üres asztalhoz, majd Gary szemeibe néztem.
- Örülök ám neked. Sok minden történt, amióta nem találkoztunk.
Vallom be, hogy örülök neki, s a következő reakcióját várom, miközben az asztalunkhoz jött egy felszolgáló.

Esik az eső, és én csak a kapucnimat hajtom a fejemre. Sosem hordok magamnál esernyőt, de nem is zavar, az időjárás most épp az aktuális hangulatomat tükrözi, ami nem is csoda. Egyedül érzem magam, még annak ellenére is, hogy tudom, nem vagyok egyedül. Mindig lesznek emberek, akik mellettem vannak, ott van például a húgom, anyám... Lassan fújom ki a mérgező nikotint a tüdőmből, melyet pár másodpercig lenn tartottam.
- Számtalanszor mondtam már neked, hogy segítek... Tudok neked munkát, és még válogathatsz is az összes közül... - Emlegetem fel, mennyiszer akartam neki felajánlani valamilyen munkát, kávézó, cukrászda, étterem, fodrászat... Valami normális munkát, hiszen rengeteg üzletem van, ahol el tudna helyezkedni jó pénzért.
- Ez hülyeség Nadja, te is tudod! Lehet jobb, csak nem akarod! Mi tart vissza? Miért félsz? Nem kellene ilyen korán eltávoznod az élők közül, de ha így folytatod... - Húzom el a számat. Tudom, hogy mik történtek vele, tudom, hogy nem volt könnyű az élete, ahogy senkinek sem az, de ő menekül előle. Igazából a húgomra emlékeztet, bátor, kiáll magáért, persze ott van benne egy kis gyilkos hajlam, ami a húgomban nincs, szerencsére.
Végigmérem a lányt, és most is belőtte magát, már látom rajta. Külsőre már meglátszik, és innen már csak lefelé vezethet az út. Kár lenne érte, én úgy gondolom. Ritkán látom meg a jót egy-egy emberben, de néha sikerül, és akkor küzdeni szeretnék érte, már ha hagyja...
- De ez csak menekülés... Felajánlottam, hogy ott leszek melletted, mégis mi tart vissza? Nem hagynálak magadra, ismersz... - Emelem fel egy picit a hangom, ezért haragszom rá. Haragszom, hiszen szembe kell nézni a fájdalommal, ő pedig képtelen rá. Nekem is megfordult egy-két alkalommal, hogy meneküljek, de sosem tettem meg. Mellettem ott volt Joe. Ezért akartam Nadja mellett lenni. Nem tudom, miért vagyok vele kedves, hiszen ez nálam ritkaság számba megy, ha van olyan női ismerősöm, akivel nem feküdtem le. Nadját pedig nem akartam megbántani, pedig párszor... Sokszor megfordult a fejemben, ahogy meztelenül áll előttem, s magamévá teszem. Megcsóválom a fejem.
- Halljam, mi történt? Hogyhogy Vegas? - Kérdezem félmosollyal az arcomon, miután kávét kérek, ásványvizet és egy gyümölcsös túrótortát. Semmi többet. Reggelinek tökéletes lesz, úgyis kevesebbet tudok enni... Állítólag a gyógyszerek... De valamit magamba kell erőltetnem. - A vendégem vagy... Bármire! -

Bármennyire is fáj bevallanom, de igaza van. Ez az élet, amit élek nem épp egy leány álom, s igazat adok Gary-nek, s sokat gondolkodtam az ajánlatán is. Csak egy nagyot sóhajtok, s nem mondok semmit. Pillantásom itt- ott a férfire kacsint, viszont már magam sem tudom, hogy mit kellene tennem. Tudom, hogy a drog öl, s ha így folytatom meghalok.
- Tudom, nem feljtettem el a szavaid. Tudom, hogy segíteni akarsz nekem Gary, de ez nem ilyen egyszerű. Egy ilyen függőnek mint én nem megy ez egyik percről a másikra.
Nézek rá kék szemeimmel, miközben halk hangon beszélek hozzá. Kevés ember ért meg engem úgy, mint ő. Szinte bátyámként szeretem őt, de ezt meg kell értenie, hogy nem megy ez ilyen gyorsan. Pesze, vágyaim vannak, viszont azokról is már kezdek lemondani. Figyelmesen hallgatom a szavait, miközben csak a talajt fürkészem, hisz ez felér egy lebaszással, de nem érdekel. Gary-re nem tudok haragudni, viszont az degbetegségem s a dühkirohanásaim nem tudom irányítani.
- Hogy mi tart vissza? Mitől félek? Jó kérdések. Előbb- utóbb úgy is bekövetkezik, s akkor már mindegy lesz. Te nem tudod, milyen az naponta arra fel kelni, józanul, hogy bevillannak képek a múltból. Hangok, és képek. Bevillan anyám könyörgése, a sikolya, az ahogy kivégezték őket, s az, amit velem tettek. 20 év telt el azóta, s még mindig kísértenek ezek a rossz emlékek. A drog meg elfeledteti velem ezt a sok rosszat.
Tör ki belőlem hirtelen minden, aminek bennem kellett volna maradnia, hisz nem szívesen beszélek a múltamról, Gary viszont olyan dolgokat vált ki belőlem, amire eddig csak Tatiana volt képes. Szemembe könny szökik, amit egy mozdulattal letörlök, s próbálok keménynek mutatkozni előtte, de ez csak egy álca. Álca előtte, álca az egész világ előtt.
- Na jó Gary. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom neked mondani, de jó. Egy próbát megér, de előre figyelmeztetlek, hogy az elvonási tüneteimet nem fogod tudni kezelni. Ha tényleg mellettem leszel végig, akkor bele vágok, ha nem, akkor szóra sem méltó ez a téma.
Nézek rá kömoly tekintettel, hisz bel fáradtam ellenkezni vele, s abba, hogy igaza van, viszont már előre félek, hogy ismét rám tör egy vágy a gyilkolásra, s azt nem tudom megfékezni. Olyankor minden más. Ezt a dolgod most tényleg komolyan mondtam neki, s ő rajta áll a választás.
- Semmi érdekes nem történt. Arizonában kissé felkavartam a port magam körül, s el kellett jönnö onnan, hogy egy kicsit lenyugodjanak a kedélyek, s valahogy itt ragadtam. Én már csak ilyen vándor életmódot élek.
Arcomon egy halvány mosoly jelenik meg, miközben mesélek neki. Tényleg történ ez- az amióta nem találkoztunk, viszont nem szeretném Gary-t ezzel terhelni.
- Köszönöm, de én nem kérek semmit sem.
Utasítom vissza az ajánlatát, s kíváncsi vagyok a reakciójára.
- De te mesélj. Mi történt veled az utóbbi kb. egy évben?
Kíváncsiskodtam, miközben az asztalon levő szalvétával játszottam, s tekintetem nem vettem le Gary-ről.

Az idő megváltoztatja a régi emlékeket. Legalábbis velem így történt. Apám sosem éreztette, hogy szeret, sokszor éreztem, hogy csak egy nyűg vagyok, ám amikor el akartam menni Vegas-ba, hogy Joe-val lehessek, hevesen tiltakozott ellene. Nem értettem. Gyűlöltem őt, és akkor még talán anyámat is, hiszen sosem szólt semmit arra, amit tervezek. Valahogy mindig azt éreztem, hogy nyűg vagyok. Mégis felnőttem, feldolgoztam, és szinte már el is felejtettem ezeket az érzéseket, de ez a lány, Nadja képes felhozni a múltamat. Keserű mosolyra húzódik a szám, majd mélyen a szemébe nézve válaszolok.
- Nadja, z nem magyarázat, hogy nem ilyen egyszerű. Nekem sem volt minden rózsaszín köd, de ha feladtam volna azzal a kifogással, hogy nem olyan egyszerű, nem tartanék itt, ahol ma tartok, ezt te is tudod. Ez egy kifogás... Az hogy szembe kell nézni a múlttal? Igen minden bizonnyal egyszer szembe kell nézni. 20 éve történt, ez alatt az idő alatt, ha elfogadni nem is, de feldolgozni fel kellett volna... Kérlek, ne magyarázz mindent ezzel. Félsz ennyi. De a drog nem old meg semmit! - Szólalok meg kicsit hosszabban. A mondandóm végére egy kissé feszülté válok. Sosem tudtam megérteni, hogy mire jó a menekülése a drogokba. Én is kipróbáltam, de mikor minden beindult, már tudtam, hogy nem csinálhatom, mert magával ránt. Talán akkor szoktam rá jobban a cigarettára, de még mindig jobb, mint valami tudatmódosító. Az élet fájdalommal jár. Ha gazdag vagy, ha szegény, mindig lesz valami, ami felér egy pofonnal, ami miatt úgy érzed, hogy menekülnöd kell. Mégsem teszed. Az emberben ott a túlélési ösztön, túl akar élni, ahogy én is. Inkább megbirkózom vele. Szerencsésnek gondolom magam, hogy eléggé erőssé váltam az életem folyamán.
- Már mondtam, hogy melletted leszek. Amit ígérek, azt be is tartom. Hidd el, hogy tudom, nem könnyű, de segítek. És utána is elhelyezkedni. Tudom milyen vagy, de megoldjuk! - Mondom határozottan a szemébe nézve, miközben a süteményemet elfogyasztva eltolom magam elől a tányért, majd a kávémat kavargatom. Belekortyolok, és élvezem, ahogy a koffein felélénkít, szépen lassan, ahogy kell. Mély levegőt veszek, de fogalmam sincs, hogy elmondjam neki a betegségemet, vagy sem.
- Sok céget beolvasztottam. Most pedig... Kezelésekre kell járnom, mert rákos vagyok, de gyógyítható stádium, a doki mindent megtesz. Nem fogok meghalni. Csak a kezelések néha igencsak rosszak - Magyarázom határozottan. Nem tudom, hogy fogadja, vagy hogy nem, de végül úgy döntöttem, hogy elmondom. A feleségemről egy szót sem szólok, úgy érzem felesleges, hiszen csak egy papír, amit hamarosan eltéphetek, csak a legapróbb hibájára várok. Megtalálom a módját annak, hogy a lehető legjobban jöjjek ki az egészből.

Sok minden van az életemben, amin változtatni kéne. Tudom ezt nagyon jól, hisz annak ellenére, hogy van egy kis beütés a fejemben, azért meg van a magamhoz való eszem. 26 éves vagyok, de úgy érzem, hogy már felesleges nekem ez az élet, s elegem van mindenből. Ki kell ezt adnom magamból, s ez néha áldozatokat von maga után. Most meg csak ülök itt Gary-vel, amit nem bánok, hisz régi jó barátom, viszont még ő sem érthet meg engem teljes mértékben.
- Jó, bevallom, hogy ez kifogás, meg már régen történt, de akkor is Gary. Te nem voltál ott akkor éjszaka. Tudod milyen érzés, mindennap arra felkelni, hogy nem tudtam tenni semmit? Ezt nem értheted meg teljesen, viszont azért örülök neked, hogy akkor megismertelek.
Nézek rá komoly tekintettel, s szemeim talán mégt könnybe is lápadtak, viszont nem szabad gyengének mutatnom magam, pedig ez csak az álcám, amit nem tudok levetni senki előtt sem. Talán egyszer majd sikerül, de nem biztos. Már semmi sem biztos. Körbe nézek magam körül, majd fürkészni kezdem Gary tekintetét. Régen láttam őt, s valami megváltozott rajta.
- Rendes férfi vagy te. De ez nem könnyű döntés. Mondjak le a kábítószerről, s éljek normális életet, miközben tudom, hogy nem vagyok normális. Ez nehéz lesz, hisz te is tudod, egy rossz szó, s már robbanok is. Próbáljuk meg. Pár óránál tovább, úgy sem bírom ki.
Egyezek bele, hisz tudom, addig úgy is rágná a fülem, ameddig nem egyezek bele, hisz érzem, hogy valamilyen szinten fontos vagyok neki, s ezt kevés embernél érzem. Mindenki csak a rosszat lássa bennem, kivéve talán két embert. Ő Tatiana és Gary.
- Jézusom Gary.
Csúszik ki csak ennyi a számon, hisz teljesen lesokkoltam. Talán még az állam is leesett. Gary beteg, s én ezt most tudom csak meg. Nem tudok mit szólni, csak ülök vele szemben, s kezem az övére teszem, majd mélyen bele nézek azokba a szép szemeibe.
- Tudod mit? Nem tudok neked szinte semmit sem adni, de azért ha valamire szükséged van, tudod hogy rám számíthatsz.
És ezt most komolyan is gondolom, hisz most az a fontos, hogy Gary felépüljön. Nem tudok neki semmit sem nyújtani, hisz egy nyomorult valaki vagyok, aki ráadásul drogért fekszik össze pasikkal, de egy baráti támogatás néha sokkal több, mint bármi más. Bár, jelen esetben nem tudom mi van.

Barátság. Nem tudom, hogy alakult ki Nadja iránt eme érzésem, mégis kialakult. Megsajnáltam volna. Akkor egy mélyponton voltam. Megvallom férfiasan, nem akartam mást tőle, csak egy éjszakát. Meg akartam dugni. Mégsem tettem. Együtt aludtunk. Ennyi volt. Aki ismer, nem hinné el ezeket a szavakat, ha kimondanám, nem is teszem. Nadjáról nem tud senki. Jobb is így. Neki is, nekem is. Régen nem láttam, azt hittem összeakadt egy erősebb férfivel, aki ellen nem tudott mit tenni, mégis itt van. Túlélő, mint én.
- Szerinted nekem nem volt múltam? Szerinted én nem szedtem semmit? Szerinted csak neked rossz? Nem. Mindenkinek rossz, csak megtanulnak együtt élni vele. Mert ezt kell tennünk. Szembenézni vele, és élni az életet. Ebben tudok segíteni... - Feszült vagyok, mégsem emelem fel a hangom egy pillanatra sem. Az asztalra teszem a pénzt azért, amit elfogyasztottam, majd felállok, jelezvén, hogy távozni szeretnék. Elindulok, és ha Nadja beér, csak akkor folytatom.
- Rendes? Kérdezz meg 10 embert, és majd akkor megváltozik a véleményed. Veled az vagyok, mert kedvellek. A többi... Azt jobb, ha nem tudod. De veled leszek. Tudom milyen leszokni... - Mondom, miközben a cigimet keresem, majd megtalálva megkínálom Nadját, majd magam is az ajkaim közé veszek egyet, és meggyújtom. Mélyen letüdőzöm, majd lassan fújom ki, miközben figyelem a gomolygó füstöt.
- Csak arra van szükségem, hogy ne folytasd így az életedet... - Hangom elhal, miközben megindulok valamerre, bár magam sem tudom még, hogy merre. A mai napra semmi tervem, az irodába sem kell bemennem, hiszen hétvége van. A telefonom le van némítva, de folyton rezeg a zsebemben, persze nem vagyok hajlandó felvenni, de megnézni sem, hogy ki keres. Nadjára pillantok...
- Valami terved volt mára? - Kérdezem egykedvűen, de egy félmosolyt erőltetek az arcomra. Több nem megy...

Örülök Gary-nek, s remélem ő is örül nekem, viszont most annyi kérdés merült fel bennem, amikre nem tudom a választ, hogy ez a hangulatom is egy kicsit elrontja. Már akkor érzetem, hoyg Gary más, mint a többi férfi, amikor megismertem, hisz nem emelt rám kezet, s még egy rossz szava sem volt, hozzám. Tisztelem őt, hisz megérdemli, bár az én tisztelgésemmel sokra nem megy. Egy senki vagyok, s az is maradok.
- De volt múúltad. Tudom, hogy mindenkinem van múltja. Tudom, hogy másoknak is rossz, viszont mások képesek voltak ép elmével szembe nézni a dolgokkal. Nekem meg az elmém beteg, mint azt tudod és nem olyan vagyok, mint mások. Teljesen más ember vagyok. Egy hülye picsa vagyok, aki pár gramm drogért szét teszi a lábát. Ez a rideg valóság.
- Fakad ki belőlem, de nem tehetek róla. Tudom, hogy csak segíteni akar nekem, de először magamban kellene tisztáznom a dolgokat, mielőtt bele kezdenék. Azt sem tudom, hogy érdemes-e elkezdeni. Mikor Gary elindul, utána megyek, hisz nem akarom, hogy elmenjem még, hsiz annyi idő után legalább pár órát szeretnék vele beszélgetni. Utolérem őt, s elindulunk valamerre.
- Na, mindegy. Nekem akkor is van egy rólad alkotott képem. És ezt nem tudod megváltoztatni. Mondtam, hogy benne vagyok, de már előre látom a kitöréseim, s a remegéseim a drogért. Nem lesz szép látvány, előre szólok.
Figyelmeztetem, amjd elveszek tőle egy cszál cigit, s rágyújtok. Mikozben fújom ki a füstöt s a következő mondatára arcom megkomolyodik. Legyek rendes nő? Semmi drog, semmi züllés? Ez az élet számomra elképzelhetetlen. Viszont talán egy próbát megér, még ha a magam fajta nő már semmiben sem hisz.
- Ezt nem ígérhetem neked meg, viszont annyit tehetek, hogy elfogadom a segítséged.
Mondom a szép szemeibe, s csak sétálunk valamerre. Tervem, a mai napra nem is tudom már mi volt, de nem fontos. Nekem már semmi nem fontos. Csak sétálunk, s én egy nagyot sóhajtok.
- Nem. Semmi tervem nincs. Tatiana dolgozik, én meg nem akarok egyedül a lakásomban lenni. Miért?
Rázom meg a fejem, majd bele szívok még egy utolsót a cigimbe, s eldobom a csikket. Kezeim zsebre teszem, s úgy folytatom a sétát, amit nem tudom még hogy hova fog vezetni.

Kérdések, és válaszok. Ez a beszélgetés jelentése, és végre beszélhetek valakivel. Hiszen mostanában elzárkóztam. Képtelen vagyok ismét megnyílni, és semmi értelme. Nem látom értelmét annak, hogy megnyílok, majd csalódok, végül ismét megteszem, hogy ismét arculcsapás legyen a vége. Dan már nem olyan, mint mielőtt kiöntöttem neki az egyik legnagyobb titkomat, már... Mintha elidegenedtünk volna. Egy helyen dolgozunk, egy helyen edzünk... Vagyis eddig ezt tettük, de most mintha ezt is elfelejtette volna. Mintha kerülne. Eleinte pocsék egy érzés volt, de most már kezdem elfogadni, hogy ennyi volt 36 év barátság. Őt hibáztatom, holott én hazudtam neki, mégsem vagyok képes beismerni eme tévedéseimet. Még mindig azon az elven vagyok, hogy nem hazudtam, csak nem mondtam el mindent. Titkok övezik az életem, és ez után is így lesz, nem fogom semmibe sem beavatni őt. Soha többé. Joe-nak volt igaza, kár volt.
- Ismerős érzés Nadia. Szerinted én nem drogoztam? Én maga vagyok a megtestesült jóság? Közel sem. Drogoztam, függő lettem, a kokain volt a reggelim, az ebédem és a vacsorám is, majd rájöttem, hogy ez így nem élet... Szerinted a vagyonom összes centjéhez tisztességesen jutottam? - Suttogom az utolsó kérdést, majd kinyomom a zsebemben rezgő telefont, mely talán már ezredjére csörrent meg. Valaki nagyon türelmetlen, de nem érdekel egyenlőre. Inkább a cigimért nyúlok, melyet időközben megleltem, rá kell gyújtanom, Feszült vagyok, sok nyomás nehezedik rám, mégsem mutatom túlzottan. Arcom ideges rezdülése utal csak arra, hogy belül ideges vagyok. Fogható a rákra. Fogható az időre, vagy a telefonra. A sok munkára, mindenre, csakhogy arról ne kelljen beszélnem, ami igazán nyomaszt. Félelem a haláltól. Rettegek, s mindennél jobban vágyom arra, hogy a doki végre pozitív híreket közöljön. A telefon rezeg, a hívó fél biztos eszi a küszöböt. Meg kell néznem. Folyton ez van. Sosem tudok semmit csinálni, mert minden hívást én kapok mindenhonnan. A cégtől, jelenleg Joe üzletéből is. Már a legrosszabb hívó félre számítottam, mikor megjelenik a kijelzőn a doki száma.
- Üdv doki... - Szólalok meg hivatalos hangon, és egy pillanatra el is fordulok Nadjától.
- Megjöttek az eredmények, milyen gyorsan tud beérni? - Kérdezi a doki fáradt hangon.
- Akár 10 percen belül, a közelben vagyok... - Szólalok meg komor hangon, és egy pillanatra összeráncolom a szemöldökömet. A vonal szaggatott búgása jelzi, hogy a doki bontotta a vonalat, fel sem tűnt. Ilyenkor félek bemenni, már rettegek, hogy az eredményeim nem javulnak. A telefon visszakerül a zsebembe, én pedig Nadja-ra pillantok.
- Nagyon fogsz haragudni, de nekem el kell mennem. Tudod rengeteg a dolgom. Nem így terveztem, de mindenki megtalál. Ígérem jóvá teszem! - Húzom magamhoz végül. Megölelem, majd komoly tekintettel pillantok ismét a szemeibe.
- Kérlek próbálj meg ellenállni... Keress fel! - Adok egy névjegyet, egyszerű, mert rajta van a számom. Köszönést sem várva indulok vissza a kocsim felé, hogy elhajtsak a kórházba, ahol a doki valamilyen hírrel vár, és ajánlom neki, hogy jobb legyen, mint a múltkori.