Párizs, 1989.06.16. 24 drogdíler maffia Clémence Poésy

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: okos, erőskezű, energikus, kreatív, kifinomult
◆ negatív tulajdonságok: hataloméhes, hiú, bosszúálló, akaratos, lobbanékony

Történet vagy szerepes példa

- Kegyetlen kis kurva vagy, Margot. - az lennék? Senkivel nem feküdtem le pénzért. Senkinek nem adtam oda a testemet néhány bankóért, mert amit én nyújtok, az megfizethetetlen.
- Vigyázz a szádra, mocsadék. - a férfiak világában mindenki azt hiszi, hogy ő az úr. De ha megszorongatod a tökeiket, rögtön visítani és rángatózni kezdenek. A logikus következtetés tehát az, hogy ugyanolyan nyomorult állatok, mint a pad alatt döglődő kivert kutya.
- Constantine tudja? - elmosolyodok. Gonosz vigyor ez, ami kettészeli az arcomat, szinte úgy tűnik, mintha fel lenne vágva az arcom. Hogyne tudná. Ő mindet tud. A rendőr-álca mögött ő sem több, mint egy korrupt rohadék, aki fél a haláltól. Mindenki fél a haláltól, ezért kell uralni azt. Ha a markodban tartod, akkor ugyanolyan kezes lesz, mint bármi más.

Tudni kell a határaidat. Először is, meg kell ismerni a piacot. Anélkül nem érsz semmit, és nem is jutsz túl messzire; az elosztóhelytől csak pár kilométernyire van a gát, ahová a szarrávert hulládat fogják leereszteni. A szarrávert és megerőszakolt hulládat. Ezért nem árt, ha van neved. Nem árt, ha van pénzed, a mesékben létezik csak, hogy a semmiből várat építesz. Én az örökségemből építettem, éppen csak nem azt, amire anyai nagyanyám vágyott: parkokat, otthonokat, ingyen-konyhákat. Nagyi, ugyan, te is tudtad, hogy apa vére erősebb anyáénál, és ebben a családban senki sem tudott jó példával szolgálni. Még te sem.
Tatin jól csinálta, ő úgy tett, mintha lenne esélye másnak lenni. Rendőrgúnyát öltött, és azt az unott-mindentudó arcot, amit ha magára ölt átlagosnak tűnik. Átlagos, és törvénytisztelő állampolgárnak.
- Hogyne tudná. – legyintek, és a kezembe veszem a legdrágább pezsgőmet. Szeretem rajta végighúzni az ujjamat, érezni a felgöngyölődő vízcseppeket, már ez is többet ér, mint a velem szemben ülő lélegzetvétele.
- Ünneplünk valamit? – megrándul a szemöldököm. Undorodom ettől a féregtől, aki az intelligencia legkisebb jelét sem mutatja, aki képtelen egy kisasszonyt, vagy bármilyen másik jelző odabaszni a szavai mögé, hogy legalább azzal megadja a tiszteletet. Semmibe néz, és ezt tudatja velem. Semmibe néz, és ez az utolsó ostobaság, amit elkövethetett életében.
- Te nem. – visszateszem a pezsgőt a jéggel kipárnázott ágyába, és hátat fordítok neki. – Vigyétek el. – intek, és a szarházinak ideje sincsen tiltakozni.
Az a gát… az én lakásomtól sincsen messze.  Még a legfelső emeletről is hallom az ordítását, az acsargását, és szinte érzem, ahogy rám fröccsen idegességében a nyála. – Így jár az, aki nem veszi komolyan Margot Vacth-ot. – aztán felbontom a pezsgőt.