Újabb nap, újabb kivizsgálás. Végignézek a naptáramon, és arcom komorrá válik. Egy újabb nap, amikor örülök, hogy fellélegezhetek. Már ha sikerül, és minden úgy megy, ahogy szeretném, hogy menjen. De ez sosincs így. Hiszen ma vagy négy tárgyalásom lesz, utána talán van pár órám, hiszen be kell mennem a rendőrségre, és ráadásul még Joe üzletét is meg kell látogatnom, van-e esetleg fennakadás. Estére pedig valami pocsék megnyitó. Gyűlölöm a megnyitókat. Legalább a holnapi nap folyamán lesz időm pihenni. Ma még a reggeli edzésemet is kihagyom, néha gyengébbnek érzem magam, mint egy nyugdíjas, ahogy most is, nem tudom, mit fogok tenni ismét, ha rosszabbak a leleteim. Nem menekülhetek a drog adta mámorba, rossz hatással van rám. Ráadásul egy olyan énem tör felszínre, aminek nem kellene, elég volt ez a pár nap messze mindentől. Átgondoltam az eddigi életemet, bár a folytatás még nem tiszta. Azt tudom, hogy az üzletet irányítanom kell, és azt is, hogy Joe mellett kell lennem, de mégsem érzem azt, hogy ez nekem így jó. Ahogy idősebb leszek, gyanakvásom is egyre nagyobb, és az érzéseim... A kételyek, melyek hatalmukba kerítenek a nagybátyámmal kapcsolatban... Megcsóválom a fejem, és igyekszem nem gondolni erre, mégis a képet figyelem az asztalomon. Ő van rajta és én. Még gyerek voltam, talán 20 éves. Őszinte mosoly az arcomon, akkor még semmiről sem tudtam. Bár így maradt volna. Bár ne avatott volna be. Bár akkoriban nem tudott volna más segíteni neki, mikor elkapták. szerencséje volt, hogy értek a korrupcióhoz... Az órám szerint már fél tíz múlt. Ideje átsétálnom a tárgyalóba. Lemondó sóhajjal nyugtázom, hogy Dan sehol, tehát nem jön be ma sem. Felesleges erőltetni ezt a barátságot is. Ennyit bírt.

Három órával később már túl vagyok három tárgyaláson, egyet pedig lemondtak, szóval le tudok egy kicsit pihenni, mielőtt felmérem a terepet a megnyitóval kapcsolatban, és még utána be is tudok nézni az étterembe, hogy átnézzem a könyvelést. Ha Joe nem vett volna magához, akkor étteremláncom lenne, de így mindent felvásárolok, amiben egy kis lehetőséget látok arra, hogy jövedelmező legyen. De a pihenésre képtelen vagyok, így első utam az étterembe vezet, mert már napok óta nem jártam itt, de hogyan is várhatják el tőlem, ha szinte ezer felé szakadok? Néha a végkimerülés határán vagyok, s ez most sincs másképp. Tulajdonképpen nem is emlékszem, milyen érzés kipihentnek lenni, s néha vágyom rá. Piszkosul vágyom arra, hogy aludhassak végre. Feszült és hűvös tekintettel lépek be, szinte minden szem rám szegeződik, az alkalmazottak meglepetten, de egyben tisztelettel köszönnek nekem, az az újonc még most is itt van, aki a múltkor leöltött a kávéjával. Ő a szemembe sem mer nézni, mégis felém közeledik, de megnyugtat a tudat, hogy üres a keze.
- Mr. Saintwood egy kávét esetleg? - Kérdezi meg, mire csak bólintok, hogy hozza az irodába, majd el is tűnök az ajtó mögött. Craig az ajtó elé áll, tudja mi a dolga, bár nem kértem tőle, remélem nem fog ott toporogni, hanem megy és intézi a dolgát. Ő tudja, mit kell tennie, én pedig örülök, hogy legalább van egy rendezett ember ebben a kócerájban. Unottan nézegetem a halom legtetejéről elvett papírt, de épphogy belemerülhetnék, nyílik az ajtó, Craig jön be a kávémmal, és örülök, hogy nem engedte be azt a kis nyikhaj gyereket ide. Semmi keresnivalója itt. Persze nem távozik azonnal.
- Egy cseppet sem nyugodt férfi keresi Önt... Beküldjem? - Kérdezi monoton hangon, én csak intek neki, ma nem vagyok beszédes kedvemben, fel sem figyelek addig, amíg a férfi mögött be nem vágódik az ajtó. Szeme szikrákat szór. Ismerem őt, Joe lányai érdeklik, pontosabban csak egy-két igényesebb, egzotikusabb.
- Mit tehetek Önért? - Pillantok fel, félvállról veszem a dolgot.
- Elegem van abból a kis ribancból, hogy jön ő ahhoz, hogy engem kioktasson, vagy utasítson? Mi a franc baja van? Nem tűröm ezt a bánásmódot, ha kell, romba döntöm ezt az egész kuplerájt... - Hergeli fel magát, és meg kell mondjam semmit nem értek így egyből.
- Befejezte? Fenyegetőzni jött ide? - Mordulok fel komoran, s már tudom, hogy ez a nap sem lesz a legjobb.
- Maga meg mi a francot képzel, a legkevesebb, hogy megveri azt a mocskos szájú némbert, és visszaadja a pénzemet! - Magasba szalad a szemöldököm, és egy gúnyos mosoly kíséretében szólalok meg ismét.
- Na ide figyeljen. Nem tudom, magánál ez hogy működik, de nálam a következő lesz. Választ egy lányt, bármelyiket, és egy éjszakára megkapja... A ház vendége, de cserébe befejezi a balhét! - Vázolom fel neki a helyzetet, mire kicsit lenyugszik a középkorú tisztviselő. Láttam már pár rendezvényen, találkoztunk párszor, és megéri a kenőpénz az ő zsebébe is, hiszen elég mély, hogy hallgatásra bírhassam.
- Bármelyiket? Átgondolom! - Vágja rá, mint aki nehezen kapható, de tudom, hogy belemegy. A kaján vigyor az arcán erről árulkodik. Az én arcomról semmi nem olvasható le, de belül dühös vagyok, hiszen tudom kiről beszél. Carley, a nagybátyám féltett kincse. Nem tudom, mitől ennyire nagy érték, hiszen bennem eddig nem keltett fel semmiféle vágyat, de nem is ez a lényeg, hanem meg akarom tudni, mi folyik itt. Így hamar kitessékelem a házas tisztviselőt, és már hívom is Craiget.
- Hozd ide nekem Carley-t, amilyen gyorsan csak tudod! - Hangom rideg, Craig nem kérdez, csak bólint, és az ajtó már zárul is.
Talán egy órát várhattam, nem többet, mikor hallom a kopogást az ajtón, s tudom, hogy Carley érkezett meg.
- Tessék! - Emelem meg a hangomat, mert bár a szoba valamennyire hangszigetelt, azért valamennyi hang kihallatszik. Megvárom, amíg feltűnik a nő alakja, helyet foglal, közben cigarettát veszek a számba és gyújtom meg, jól letüdőzve a füstöt. Arcom sápadt, szemem karikás, de semmi érzelmet nem árul el.
- Elárulnád mi volt Mr. Taylors-szal? Évek óta ide jár, most pedig kikelve rontott be... Tisztában vagy vele, hogy ezzel csak a nagybátyám üzletét rontod? - Fújom a magasba a füstöt, és hol tartom a szemkontaktust, hol nem. Hangom rideg, de még nem érződik benne a harag. Egyenlőre tudni akarom, mi a fene volt ez a jelenet, amit ez az idióta szexmániás fazon itt levágott nekem. Feszülten pöccintem a hamut a tartóba, miközben kihűlt kávémból kortyolok. Várom a fiatal hölgy válaszát...

Sosem értettem ezt az egészet. Jönnek, panaszkodnak, hogy ez meg ez nem tetszik. Nekem az a dolgom, hogy az üzletet hagyjam futni és elsimítsam az esetleges fennakadásokat, amik adódnak. Mint most. A hátam közepére sem hiányzik. Fáradt vagyok. Elfáradtam. Belefáradtam. Szívem szerint a fickó halántékához szorítottam volna egy fegyvert, de a Saintwood-ok nem így intézik el. Mellesleg ez a Mr. Taylors sokat segített abban is, hogy az adóhivatal felé semmi köze ne legyen az én üzletemnek Joe-éhoz, így a szívemen viselem ezt az "ügyet". Elégedetlenül fújom ki a füstöt. Ez a lány Joe egyik kedvence, bár én nem találtam még benne semmi különlegeset, ami miatt megérné, hogy engedélyt kérjek egy éjjelre. Sosem használom ki a lehetőséget, nem igazán használom Joe lányait arra, hogy a vágyaimat kielégítsem. Csak kipróbálom némelyiküket, mielőtt ide jönne "dolgozni", és osztályzom. Nem tisztem bírálni Joe bizniszét, hiszen nyilvánvalóan az egyik legnagyobb futtató itt Vgas-ban, mindemellett bízik bennem.
- Gyűlölöm a ködösítést. Kikelve rontott rám, hogy te kioktattad és utasítgattad. Ez a "munka" nem erről szól! - Hevesen macskakörmöt imitálok a levegőben, miközben tudom, hogy ideges vagyok. Itt, ebben a történetben a saját üzletemet is féltem, hiszen ez a nyomorult képviselő egy pillanat alatt gyanúba kever, és az üzletem "tisztaságának" búcsút mondhatok. Mindemellett nem egy húzásomról tud, hiszen ezt még Joe-nak sem mondtam el. Pénzelem az ürgét... Akarom mondani pénzeltem. Nem kevés csúszott a zsebébe akkor, mikor Joe-t kihoztam a börtönből, nem egyszer látogatott meg az adóhivatal. És máshonnan. Zavaros időszak volt. De vica versa. Ha Joe nem bízik én sem fogok benne, mégis vállalom, hogy rendet tartsak, amennyire tudok.
- Mr. Taylors annyira jó ügyfél, hogy képes porig rombolni Joe egész kis várát, amit eddig felépített, és csak egy szavába kerül... Tönkretesz téged, Joe-t, engem és mindent, amiben most élsz! - Világosítom fel Carley-t és hangomban megjelent egy cseppnyi harag is. Nem sok, szinte alig észrevehető, és hamar eltüntethetném, ha akarnám, de nem teszem.
Egy pillanatra elgondolkodom, megpihen a papírjain a tekintetem. Egy prosti, aki tanul. Érdekes. Sosem szokott érdekelni, mit tesznek szabadidejükben, nem szoktam berángatni őket. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy Joe hogy viselkedne Carley-vel, bár nyilvánvalóan nem örülne... Megcsóválom a fejem, és mélyen letüdőzöm a mérgező kis rudacska füstjét.
- Tudod az a baj veletek, hogy egy idő után elszálltok magatokkal! Azért mert Joe kedvencei közé tartozol, ugyanolyan prosti vagy, mint a többi! - Hangom feszültebb a kelleténél, de nem érdekel. Elég nekem két vállalkozást üzemeltetni, mellé a kezelések, az intézkedés, hogy Joe visszajöhessen végre... Túl sokat dolgozom, és nem hogy könnyebb lenne, még nehezebbé teszik. Mély levegőt veszek, majd felállok, és az ablakhoz sétálok. Nem elég, hogy ingyen kap egy éjszakát, még fizethetek neki ismételten, pedig azt reméltem, ez a idő elmúlt. Kishalnak látszik a hapsi, mégis túl sok az ismerőse, a bizalmasa, kiépített egy bizalmi kört, és én nem szeretném, ha az üzletem kiesne ebből a körből. Ujjaim között játszom az égő cigarettával, miközben feszültségem nem múlik, mégis felét sem látta annak, mi is uralkodik most bennem. Magam sem értem, bár épp elég ok lenne az, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy én szeretem, és ilyenkor érthető, ha idegesebb vagyok a kelleténél.
- Szóval esetleg mást is tudsz mondani, ami magyarázattal szolgál arra, amit eddig megtudtam, vagy várjuk meg vele Joe-t? Vajon ő is ilyen nyugodtan kezelné, ahogy te? - Kérdezem visszafordulva felé, és a találkozó alatt először keresem a tekintetét, hogy fogva tartsam amíg beszélek, majd ismét visszaülök a helyemre. Elnyomom a cigarettám, magam sem tudom, mikor égett ki, a dobozból kiveszek egy újabb szálat, de még nem gyújtok rá, csak az ujjaim közt forgatom.

Néha szeretnék egyszerű, középszerű ember lenni, kinek vállán nem fekszik ekkora felelősség, de rá kell jönnöm, hogy akkor viszont kiszolgáltatott lennék. Mindennek és mindenkinek hagyva, hogy azt tehessenek velem, amit akarnak. Amit a rák tesz velem, pont ugyanez az érzés. Kiszolgáltatottság, tehetetlenség... S az ezek által okozta feszültség mondat velem sokszor olyan dolgokat, amit megbánhatok. Az orvos tudja, milyen vagyok, mégis biztat, hiteget... Szinte már-már áltat. Semmit sem akarok jobban ezen a világon, mint meggyógyulni. Az a rengeteg év, ami előttem lehetne, az a rengeteg teendő, amit még megtehetnék. Néha ólomsúlyként nehezedik rám ez a szörnyű tudat, hogy a rák akár el is ragadhat magával. Akár meg is foszthat az élettől. Félek. Először életemben igazán félek valamitől, ami ellen semmit nem tehetek.
- Biztos azt akarod, hogy kiteregessem a részleteket? - Nézek rá ridegen, habár hangom megfáradt. Költői kérdésemre a szemöldökfelvonásom utal, hiszen nem feltétlen várok rá választ. De piszok nehéz egyedül. Gondolataim soha nem ülnek ki arcomra, de a magány és az egyedüllét ismét rám tör, s próbál ledönteni. Parázslik a csikk a hamutartóban, nem tudom, mikor dobtam bele, csak azt, hogy ismét szükségem vagy egy mérgező kis rudacskára, hogy ne tehessek visszafordíthatatlant. Joe maradt nekem egyedül. Anyám messze van, a húgom meg sem értheti, a felesleges aggódásával kiborít, Dan a nejével van elfoglalva, napok... Talán hetek óta nem hallottam felőle. Az idő csak elsuhan mellettem a rák elleni küzdelemben, s nem tehetek ellene, csak remélhetem, hogy túlélem, és elkerülöm azt a véget, melyben apámnak is része volt.
- Ha tudod, hogy el kell végezned, miért nem tetted? Miért hiszed, hogy nem derül ki, ha valamit nem csinálsz? Nézd... - Fújom a magasba a füstöt, legalábbis amennyire a plafon engedi. Szavai a fülemben csengnek, és még emlékszem a lányra, aki meg akart innen lépni, de persze később kiderült, hogy kém volt, s a húzása majdnem Joe szabadságába került. Carley... Sosem tudtam hova tenni, hogy mitől annyira különleges, mikor én nem látom annak, biztos megvan a kis közös titkuk. Titkok. Ismét egy olyan pont, amit nem tudok hova tenni, csak el kellene fogadnom, de nem megy. Annyi a kétely, ráadásul túl sok homályos folt van, ami csak megerősíti eme érzésemet. Arcom rideg, tekintetem komor, vonásaim megfeszülnek.
- Mégsem vagy annyira tisztában sem Mr. Taylors személyével, sem pedig a kötelességeiddel, azzal pedig végképp nem, hogy mit is óhajt tőled, vagy a másiktól, vagy a harmadiktól... Egyáltalán felfogtad azokat, amiket eddig mondtam, vagy csak meghallottad? - Dőlök hátra a fotelban, Miután a papírhalmokból egyetlen kupacot csináltam. Még ezzel is foglalkoznom kellene, vár rám egy megnyitó, és még ki tudja milyen programjaim vannak... Ja igen a rendőrség holnap. Amikor eldől, hogy visszaadhatom ezt az egész felelősséget a nagybátyámnak, vagy nem... Szívesen segítek neki, miközben tudom, hogy piszok sok felelősség nyomja a vállamat ezáltal. Mégis tisztában vagyok ezzel a felelősséggel. Nagy sóhaj hagyja el ajkaim, majd egy korty kávé után mélyen letüdőzöm a nikotint, hogy érezhessem a hatását, melyet talán csak az emberek beszélnek bele...

Vajon mitől olyan különleges ez a lány? Többször néztem most is végig rajta, elidőzve a haján, vagy a szemén, esetleg a kezein, de még nem jöttem rá... Szépnek tartom, de nem különlegesnek, ahogy egyszer Joe mondta. Bár nagyon nem is lényeg. Sosem keltette fel úgy az érdeklődésemet, hogy többet akarjak tőle. Én vagyok a főnökének az unokaöccse, aki a főnöke lesz, ha Joe éppen elutazik. Őszintén jelen állapotomban, alig napokra a műtéttől a hátam közepére sem hiányzik ez az egész. Megteszem, mert meg kell tennem, mert tartozom ennyivel Joe-nak, ha nem többel.
- Te most ennyire hülyének nézel engem? Azt gondolod, hogy ezeket mind nem tudom? Nyilván azért akart téged, mert te különleges vagy... - Egy pillanatra él kerül hangomba, és gúny, rengeteg gúny. Kérdésem nem fenyegető, mégsem nyugodt, de a feszültség, mely bennem uralkodik nem Carley ellen szól, nem csak ellene, mégis, ha továbbra is idegesít - mivel én ennek fogom fel -, rajta fog csattanni. Amit nem szeretnék. Mivel ő nem közvetlenül az alkalmazottam, csak közvetve, így nem is beszélhetek úgy vele, ahogy, mégis szavai csak fokozzák bennem a haragot, még ha nem is ez a szándéka. Ilyenkor el tudom veszteni a fejem, és a cigaretta lenyugtat, visszatart, hogy a feszültség, mely bennem uralkodik, alább hagyjon, mégis nagy az erőfeszítés, hogy megőrizzem a látszólagos nyugalmam, hiszen arcom nem sok érzelmet mutat. Tekintetem egy pillanatra összeszűkül, nem szeretem, ha olyat magyaráznak meg, amit én magam is tudok. Figyelem minden mozdulatát, miközben én is felállok, s teszek egy utat az ablak felé, hogy résnyire nyithassam azt. A benn gomolygó cigarettafüst türelmetlenül tolul ki az alig 15 cm széles részen, beengedve ezzel a kinti lehűlő, ám még kicsit fülledt levegőt. Egy pillanatra leköti a figyelmem a füst eltűnése, szívok egyet a cigarettámból, és az ablakon fújom ki a füstöt, s most úgy tűnhet, hogy egy szavára sem figyelek a lánynak, pedig minden egyes szó megragad, és a szoba gondterhes levegőjében lebeg kettőnk között, mégsem szólalok meg egyhamar.
- Szerinted képes vagy megbékíteni egy olyan embert mint ő? Nyelni egyet és a töredékét adni annak, amit valóban akar? Mire fel támadt nekem? Mit akart tőled, amiért dühöngve rontott rám? - Számon kérő kérdéseim nyugodtabbnak hangzanak, mikor már nem hallom benne a nő szavaiba a kioktatást, bár feszült és rideg vagyok. Mondhatnám, hogy szeretem ezt a részét is, de félő, hogy azzal meghazudtolnám önmagam. Félő, hogy azzal valamit elvesztenék. Nem ehhez értek, bár Joe-nak örömmel segítek ebben is. Szám bal sarkában gúnyos félmosoly jelenik meg Carley szavaira, de ebből semmit sem láthat, mert még mindig csak a jobb profilomat láthatja, s mikor ráemelem barna kimért tekintetem, mosolyom már rég elsuhant, s nem lelhető fel még a nyoma sem arcomon.
- Nem osztotta meg velem a piszkos részleteket, ha ez érdekel... - Fújok ki még egy füstfelhőt az ablakon szavaim után, miközben beszélek, majd Carley tekintetét keresem, hogy fogva tartsam azt. Ez hazugság, de nem szokásom kiteregetni mit mond nekem az adott illető, még ha az a harmadik fél is érintett akkor sem. Előbb hallanom kell a harmadik fél álláspontját, látnom a reakciókat, hogy dönteni tudjak. Gondolataim távol járnak, sokkal nyugodtabb vagyok, bár mégsem látszik rajtam. Úgy tűnik az egész napom csúszni fog...