A mai egy hosszú nap volt - sóhajtva nyugtázza Logan, ahogy félreáll az ismerős Harley mellé sajátjával. Ez a krimó a miénknél is gedvásabb. A bukót a kormányra akasztja és fáradtan dörzsöli meg szemeit. Mára a klub tagjai mind külön feladatot kaptak. A prospectnek egy  járgányt kellett szereznie, ehhez egy vén motorossal tette párba. Nem kell túl sok izgalom és akció az öregnek. Jeremiah-t az utcára küldte, hátha megtud valamit. Hogy mégis miért történhetett meg az, ami... Biztosítéknak Bexton-t vitte magával, ugyanis Roden egyedül akarta intézni a meló rá eső részét. Egész eddig nem igazán gondolt erre Logan, az elméjének, testének még nem volt alkalma megpihenni. Ő se volt rest ma, begyűjtött pénzt, megfenyegetett néhány embert, és puskacsövek alkotta feszült légkör közepette lebeszélt egy újabb szállítmányt oldalán egy két Bastardal. Csak Roden cselekedett egyedül. Ez nem volt szokványos eddig...
Megrázza fejét, előveszi mobilját, és egyeztet a többiekkel.
- Megvan? - csak ennyit kérdez.
- Meg. - sóhajtja a vén redneck.
- Probléma?
- Gyütt, de odatettünk neki! - horkantja büszkén. Logan mint mindig, most is megmosolyogja az agg déli nyelvjárását. Egy okét követően kinyomja és újratárcsázik. Hasonlóan tömör beszélgetés folyik le, majd fogja magát és belép a kocsmába. Azonnal megpillantja a klub colorját, és gazdája felé veszi az irányt.
- Szevasz! - enyhén megpaskolja Roden vállát. - Minden rendben? - érti elsősorban is arra, amivel megbízta. Közben int a csaposnak, hogy egy sört, és két rövidet adjon. - Mi volt ez a mai? miért nem akartad, hogy Bexton veled menjen? - kezd bele, elhagyva parancsoló hangnemét, tekintélyét. A férfi a barátja, sőt, a testvéreként tekint rá. Nem igazán tud vele olyan kemény, katonás lenni, mint a többiekkel. Igaz, ők is a családját alkotják, de Rodennel annyi emlékük, élményük, megismételhetetlen pillanatuk van, ami mindennél többet ér neki.

Kiszúrja, ahogy Roden a fegyveréért nyúl a hirtelen érintését követően. Egy pillanatra összeszűkíti szemeit, s csak azután paskolja meg barátját.
- Feszült vagy. - állapítja meg a nyilvánvalót, s lehúzza az egyik felest, amit rendelt. Elhúzza száját a fanyar ízvilágra, ahogy végigmarja torkát az ital. szinte érzi, ahogy megfekszi gyomrát. S valamiért az ember mégis tovább issza, valamiért szeretjük azt is, ami nem feltétlenül jó.
Felvonja bal szemöldökét a lakonikus válaszra. Nem várt többet az üggyel kapcsolatban, nem kéri, hogy minden egyes mozzanatukról számoljanak be egy gyilkosságot követően - az mégiscsak elmebetegség lenne valamilyen szinten - de a hangsúly... Logan már régóta gyanítja, hogy valami megváltozott a klub érzékeny rendszerében. Elég, ha valaki összeroppan, vagy ha elszalad vele a ló. A többiek kiszimatolják, elgondolkoznak rajta, úgy érzik választaniuk kell. És így romlik meg, rohad el belülről ez a család. Vagy kidobja a leggyengébb láncszemet, a mérget, az idegen testet.
- Egy közösség vagyunk. Család! - dörren rá, majd lejjebb veszi a hangerőt. - Mindenkinek kell egyedüllét néhanapján, de úgy érzem, drága testvérem, hogy mostanában senki más társaságára nem vágysz. A ribancodat többször látogatod, mint az anyádat. - válaszra várva mered a férfira, majd egy szál cigarettát akaszt ajkai közé. Megszívja, kifújja, pöccint. - Nem tudom mi van veled, de megváltoztál. Mióta zavar Bexton? Mióta nem csaptunk egy istenes ramazúrit? - keresztbe fonja karjait mellkasa előtt. Visszagondol gondtalan gyermeki éveikre, amikor az volt a legnagyobb dilemmájuk, milyen petárdát kössenek a házsártos Mrs. Walker kutyájának farkára. Nosztalgikus mosoly bújik meg szájának szegletében, ahogy tovább bontja életét csínyről csínyre, mígnem azok a rendetlenkedések át nem fordultak törvénysértésbe, gyilkosságokba. Elromlott valahol, de mégis megmaradt bennük az a gondtalan gyermek, hiszen nem is olyan régen ugyanazt a hangulatot kaphatta vissza, mint a petárdázáskor. Pedig akkor se mintapolgárokként viselkedtek. Valami megváltozott, s eltávolodnak egymástól...

Kikér még egy felest, állkapcsa idegesen meg-megfeszül barátja viselkedését látva. Inkább elfordítja tekintetét a hosszas farkasszemezés után, és magát fixírozza az üvegben. Külsőleg nem változott, talán csak szexibb lett - kúszik elméjébe a gondolat felesége hangján, mire megengedi magának, hogy szája széle megránduljon. De a tekintete sokat elárul, s néha olyan embert lát visszanézni a tükörből, ami neki se feltétlenül tetszik. De ez van! Lehúzza a szeszt, s utána megszívja fogát. Az igazán jó pia az, amire levegőt kell vennie az embernek, hogy életben maradjon. Ez tagadhatatlan. Kár, hogy ez édes mámort beárnyékolja egy csendes, de rohamos ütemben közelgő viharfelhő.
Érezte már az utóbbi időben, hogy valami böki Roden csőrét, eltávolodott, s nem csak tőle, hanem az egész klubtól. Erősen kell gondolkoznia, hogy mivel térítse vissza úgy, hogy ne sínylődjön meg egyik kapcsolatuk sem. Engednie kellene? Vagy teljesen elnyomnia barátját, és a rebellis mozgalmát? Addig, amíg egyedül van...
- Nem tudsz nem vadember lenni, ha ennek a klubnak az élére kerülsz. - morogja, s hosszú idő után ismét ráemeli tekintetét Rodenre. - Nem mi vagyunk a maffia, magunk intézzük a dolgainkat, és a legnagyobb fegyverünk, ami van, az a megfélemlítés. A szó terjedni fog az utcán, hogy ha kell, a Bastards az otthonukból ragadja el az ellenfeleit. Nem lehetünk gyengék és sebezhetőek! - tompán csap a pultra öklével. - Néha nekem se tetszik mindez, de így maradunk fent. Szükséges rossz. - ecseteli. - De ha van ötleted, hogyan nem irtanak ki minket, hogyan keresünk továbbra is annyi pénzt, hogy mindenki megéljen mindezek nélkül... hát hallgatlak. - várakozva tekint rá testvérére. Sokszor gondolkozott már új üzleteken, de semmi se garantálja, hogy beindulnának. Fegyverre és kölcsönre viszont mindig szüksége lesz az emberiségnek.

Kikér még egy sört, nem is habozik az agysejtek pusztításával. Nem bírja szó nélkül hagyni, de mielőtt még indulatból válaszolna, meghúzza még egyszer az üveget, hogy hagyjon alkoholgőzben fürdőző agyának néhány pillanatnyi gondolkodást. Vagy legalább, hogy lehűljön forró feje.
- Nem vagy egyedül vele, de mindenkinek tennie kell a dolgát. Tudtuk mibe keveredünk bele, amikor elkezdtük, nem változott semmi. - csak felnőttünk, teszi hozzá magában, és nem egészen olyan, mint képzeltük. Legtöbbször egy nehéz nap után szereti elringatni magát az emlékek tengerén, visszamászni kicsit a pejhedző állú fiú életébe. Amikor még azt gondolta milyen menő az apja, mennyire zsír a motorja, és csak arra várt, hogy múljanak az évek. De nem erre vár minden lurkó? Majd ha felnőtt leszek, azt csinálok amit akarok! Ostobaság... S csak ezek után szokott betolakodni a jelen elméjébe. Az, hogy csak öregszik, s még mindig gyerekkori világában mereng. Csak azóta valósággá vált, s egyáltalán nem olyan király, mint akkor gondolta. Egyre csak öregszik, de habzsolja az életet. Sokszor megfordul fejében, hogy ideje lenne családot alapítani, de akkor jön a bökkenő: ebbe a közegbe egy csecsemőt hozni felelőtlenség... A lényeg, hogy egyetért Rodennel. Régebben szódával elment mindez, de kezd elszaladni velük a ló. Ez így nem oké, de bevált, és biztos forrás.
Szúrósan tekint rá, ahogy Rod megemeli hangját.
- Igen, ezt mondtam. Járható út, de ennyivel még nem állhatunk oda a fiúk elé. Kellenek kézzel fogható dolgok, tervek, az alapok. Nekem pedig égetőbb problémákkal is kell foglalkoznom. - ráncolja homlokát. Máris fáj a feje a sok mocsoktól. Feszült figyelemmel hallgatja tovább testvére elégedetlenkedését. A hallottakat követően csak megemeli szemöldökét és elmosolyodik, majd mély kuncogás tör felszínre belőle, s végül olyan jóízűen nevet fel, hogy kicsordul a könnye is. Az a pár sör fáradtan rátett egy lapáttal a hatásra. - Komolyan azt hiszed, hogy ki tudsz lépni. Csak úgy! - nagyokat sóhajt, ám ezúttal már csak egy keserédes mosolyt bújtat szája sarkában. - Ha sikerülne is, megtalál ez az élet. Az alelnököm vagy, ismerik az arcod, tudják, hogy mindannyiunknak fontos vagy. Téged fognak először elővenni egy bosszú alkalmával. Innen csak vérrel léphetsz le. - a végére egészen elkomorodik, s legurítja az utolsó kortyot is. Megszívja ajkát és maga elé meredve jár az agya. Valamit tennie kell, nem lehet lógva hagyni ezt az egészet, és elnyomni nem tudja majd Rodent, ahhoz talán neki se lenne gyomra. Tudja, hogy nem állna le a férfi, és azt is tudja, hogy egy "véletlen" golyó örök némaságra térített már sokakat, de nem. Ezt nem lehet... - Legyen, testvérem. Ha találsz egy helyet, lesz egy megközelítő értéked a költségekről, Sybille majd segít kielemezni, ő ért a számokhoz... akkor szavazásra visszük a dolgot. Ez így megfelel, vagy fenyegetőznél még egy kicsit? - pimasz vigyorra kúszik ajka és megveregeti Rod vállát.

Elég régóta gyülemlett benne a feszültség, ahogy Logan elnézi barátja reakcióit. Ki tudja mi minden, mennyi sérelem, fájdalom táplálhatja agresszióját. Ő maga mindig próbálta mindenki érdekeit nézni, de ha valaki egyszer puhány lesz... Mindegyik csapat csak olyan erős, mint a leggyengébb láncszem. És ha Roden nem elég elkötelezett, vagy véget vet produktivitásának, akkor satuba lesz szorítva a banda a többiek által. Jöhetnek majd a megtorlások.
Ezt még szó nélkül elnézi neki, hiszen igaza van. Minden megváltozott számukra. Nem ebből állt az életük, amikor még pattanásos pofával áhítoztak a tagságról és a többiek sarkában lihegtek pincsiként. Még nem láthatták mit hoz nekik a hatalom, illetve mivel is jár együtt az a sok mocskos zöldhasú. A továbbiakra Logan állkapcsa meg-megrándul, jól megrágja magában a szavakat.
- Igen, félek. - ezúttal szavakba is önti, hogy igazat ad a másiknak, de ezzel nem végzett: - De nem attól, hogy nem én leszek ennek a szemétdombnak a büszke kis kakasa. Nem látod? Mindenki mellékes munkája csőd, vagy alig jövedelmez. Ebből élnek meg családok, Roden, nem vihetem vásárra mindenki bőrét! - habár nagyjából mindennap ezt teszi, annyi különbséggel, hogy akkor többnyire tudják mi történhet. Elmennek lövöldöznek, talán megsérülnek, talán megölnek valakit, de egy alapokat megrengető üzletpolitikai váltás... Senki se tudja mivel számoljon.
Amint Rodennél elszakad a cérna és törik a berendezés, Logan felpattan. Megvárja, míg mindenki látszólag visszatér a saját dolgához, bocsánatkérően int a szerencsétlen pultosnak, majd egyik kezével a sörösüvegének nyakát, másik markával pedig testvére mellényét ragadja meg. Erélyesen kiráncigálja, terelgeti Rodot a kocsma elé. Az utolsó kortyokat is kiszipolyozza az üvegből és leteszi azt a földre.
- Bajod van, hát rendezzük le valahogyan! - tárja szét karjait, és ráhagyja barátjára a kezdés jogát. Bármihez is akarjon kezdeni.