Leo honey

Egész jól indult volna a napom, hosszat aludtam, a szokásos kómában keltem Artie mellett, akihez automatikusan bújtam hozzá, ő meg a tehetségével azonnal elrontotta.
- Camy, el ne késs az orvostól - Esküszöm, ott helyben kipukkadt a rózsaszín álom buborék, és a jelenben találtam magam, a valóság olyan volt, mintha a hideg őszi szél fújt volna be a takaró alá. Elhúzódtam tőle.
- Hát persze - Motyogtam lelombozódva és felültem. Lassan csúsztam csak ki az ágyból, és azonnal a mosdóba véve az irányt, elvégeztem  a napi rutint, rendbe szedtem vörös hajam, elviselhetővé tettem kinézetem, szokás szerint próbáltam alapozóval eltűntetni a szeplőimet, de nem ment, így lemostam és mindent újrakezdtem. Lassan végül sikerült elérnem a kívánt hatást, felöltöztem, és kimenve reggeliztem műzlit gyümölccsel. Soha nem szerettem azokat a joghurtokat, amiket a boltban vettem, mármint ízeseket, így natúrt vettem, és én vágtam bele gyümölcsöt, mézet tettem bele, meg műzlit, így legalább valamennyire egészségesnek sikerült tettetnem magam, mellé narancslevet ittam, és végül elindulhattam, de véletlenül sem az orvoshoz, az olyan lehangoló... elmentem a jégpályára, úgy döntöttem, hogy ma inkább azt csinálom, mint vívok, azt majd délután, ha még lesz energiám. A délelőttöt elkoriztam, így éhesen  másztam el a dokiig.
Szegény bármennyire volt is kedves, engem nem dobott fel, az az egy óra sem volt a szívem közepe, amit a csőre kötve kellett eltöltenem, még akkor sem, ha végig nézhettem a Sherlock Holmest. Utána átmentem a pasihoz, akivel gyakoroltuk a koncentrációt, meg azt. hogy hogy fogjak meg valamit úgy, hogy tutira ne csússzon ki az ujjaim közül. De sajnos valahogy nem ment, annyira zaklatott és elkenődött voltam, hogy a pohár sorra csattant a földön, a hangja pedig perceken át visszhanzott a fejemben, összefacsarva szívemet. Kicsit elszontyolodva néztem, és mikor már nagyon nem bírtam kifakadtam nyomorultnak.
- Minek ez az egész?! Úgyis elejtem, egy rakás szerencsétlenség vagyok, hagyjon már egyedül nyomorultnak lenni! - Olyan rémülten nézett rám, hogy megsajnáltam, és megöleltem, sőt, bűnbánóan még arra is képes voltam, hogy a pohárból a legkevesebb folyadék kilötyögtetésével, eljuttassam azt az asztalra, lerakjam, majd visszavegyem a piros kardigánomat. Ügyetlenül tűrtem fel az ujjait könyökhajlatom fölé, ahol a vatta volt odaragasztva a szúrás helyére. Lementem aláírni a papírokat, hogy ma megjelentem a kezelésen, meg miegyéb, de őszintén, kicsivel sem voltam jobban, sőt, mintha csak méginkább elkenődöttebb lettem volna. Jobbvállamhoz söpörtem a hajamat, hogy ne lógjon a szemembe.
- Ha gondolja, esetleg megkereshetné Dr.Ghoelt, ő fel tudna írni valamit álmatlanság ellen - Ajánlotta a nővérke mellettem, én pedig zavarban nyúltam zöld szememhez, és óvatosan megdörzsöltem az alját. Ennyire látszana, hogy fáradt vagyok? De csak bólogattam, és hagytam, hogy útbaigazítson. Így mentem fel az elsőre, és futottam bele a pasiba, orvosi köpenyben az ajtó előtt, amire rá volt írva a neve.
- Jónapot! Carmina vagyok, és Önhöz küldtek, hogy kérjek altatót - Néztem fel rá, és bevallom, fiatalnak tűnt orvoshoz képest, de lehet, csak rosszul látom. Próbáltam valami mosoly félét préselni az ábrázatomra, aztán feladtam, vicsor nem kell. A vattát piszkáltam karomon, fájt a szúrás helye... hülye szadista nővérkék...