Michael "Prince" Kurt

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: magas tűrőképesség, fantasztikus koncentrációs képesség, bárhova be tud épülni, a tervei halál pontosak ( szó szerint), művelt

◆ negatív tulajdonságok: könnyen kiborul, imádja a vért, kedvenc elfoglaltsága mások kínzása, megölése, nem köt komprumisszumokat, semmilyen erkölcsi gát nem állja útját

◆ egyebek:
- A bátyja kis csapata volt az, amit ő fejlesztett fel egy egész alvilági fejvadász céggé
- Tizenhat éves korában elfogták, a testvére felajánlotta magát cserének, hogy az öccse szabad legyen
- Apja halála után, húsz évesen átvette a vezetést, fel se merült, hogy nem fognak hallgatni rá, mindenki bosszút akart, és ismerték Michael képességeit, tudták, hogy neki csak a megfelelő teret kell megadni.
- Mentősnek tanult, hogy ha a testvérét megtalálja, ha kell, azonnali ellátásbaa tudja részesítni. Persze soha nem dolgozott mentősként, de egy mentőautója van, könnyebb szállítani vele a hullákat, mindig cseréli a rendszámtáblát, ha már lopott a verda…

Történet vagy szerepjátékos példa

Egy mentő parkolt le a farm előtt, emberek sokasága özönlött ki, persze, nem voltak ők sem átlagosak, ahogy a mentősök sem. Kinyílt a vezetőülés felöli ajtó, kiugrott belőle egy igazi izomköteg. Hátrasétált halálos nyugalommal, és kinyitotta az ajtókat. A kocsi belsejéből négy, vékony, ártalmatlannak tűnő fiú mászott ki, szépen felsorakoztak, senki nem törődött velük. Mindenki csak befelé nézett, bámulták az alakot, aki felállt, megkerülte az ágyat, és könnyű puffanással ért földet a sáros, undorító talajon. Nem volt túl magas, arca borostás, szemei vidám, élénk zöldek, megtévesztően fiatal volt, teli élettel. Hercegnek becézték. Elegáns volt, mosolygós… és könyörtelen. Egy fehér orvosi köpeny volt rajta, alatta, a hideg ellenére is, csak pulóver, egy minőségi, fekete garbó. Barátságosan mosolygott az egybegyűltekre, mintha csak az ő kedvére jöttek volna ki. Pedig egyikük sem érdekelte, ha most le kellett volna lőnie mindegyiket, még csak a vérnyomása se ment volna fel. De most éppen nem volt olyan hangulata. Nála ez csak ennyiről szólt. Van-e kedve hozzá, vagy nem. És most nem volt. Mint mindig, most is volt egy terve, egy jó terv, nem volt benne bökkenő, ezek a hiszékeny, ostoba emberek… de a felfordulást szerette volna elkerülni. Ugyanakkor az egyik túlbuzgó paraszt nem bírt magával.
- Elég! Semmit nem csináltunk, eleget nyomorgattatok már, mi kell még?! Nem engedelmeskedünk! – Csattant fel, mire a Herceg zsebre vágta a kezét, nem szólt közbe, hagyta, hogy a csőcselék kiadja a feszültséget. Látta, hogy egyre inkább felháborodnak a jelenlétén, belelovallják magukat az esztelen lázongásba, pedig nem értük küldték. Csak a vezetőjükért, elfelejtett fizetni, és hát a visszatérő kliens…
- Nyugalom! Nem készültem összevérezni eme tiszta napot, kérem, fogjuk vissza magunkat! – Sóhajtott, bár teljesen feleslegesnek tűnt minden próbálkozása, az egyik merészebb vállalkozó még fegyvert is rántott. A Herceg pillantása azonnal odavillant.
- Ne felejtsük, azt tartja a mondás, ki fegyvert fog, az fegyver által, galádul pusztul el – Hunyorított a hadonászó balfékre, aki ugyan beszélt, mégse hagyta el értelmes hang a száját. Az órájára nézett, itt az ideje elkezdeni.
- Egyikőtökért küldtek, egyikőtöket magammal viszem! Mégpedig, jó is, hogy lóbálod azt a pisztolyt, mert te leszel az! – Bökött rá ujjával, persze, ez csak hirtelen választás volt, ő irritálta a legjobban. Na, erre azonnal felhördült a nép.
- Azt már nem, mi szabadok vagyunk! – Kiáltotta el magát valaki oldalról, erre már felkapta a fejét a mentős.
- Igen? Tessék, magyarázza csak el, ki az a szabad ember? – Érdeklődött, mire sorban záporoztak a válaszok; az, aki semmitől nem fél, aki legyőzi magát, aki irányít másokat, és így tovább.
- Szerintem az a szabad ember, aki másoknak is szabadságot ad. – Jelentette ki halálos nyugalommal, és intett a fejével, mire a másik öt elindult a fegyveres felé. Közben halkan, mormogva számolta vissza a másodperceket, és mikor kettőhöz ért…
- Segítség! Segítség! A barátom meg fog halni, segítsenek rajta, kérem! – Rohant ki az egyik házból lélekszakadva egy parasztfiú. Minden mentős megdermedt, hirtelen nekiálltak átvágni a tömegen, befele, majd elvesztek a házban, és a hullának tűnő testtel tértek vissza, a Herceg azonnal kitapintotta a nyakát, majd intett, hogy pakolják be.
- Rendben, ez most fontosabb, de még visszajövünk! – Fenyegette meg a népeket, majd a többiekkel felszállt az autóra, gondosan bezárta az ajtót. Összesen heten voltak a mentőben. Elmosolyodott.
- Szép munka uraim, igazán… elegáns, tiszta. És most, valaki lélegeztesse ezt a nyomorultat – Ült le a mentő végébe, és nézte a procedúrát, de mikor nem volt hajlandó megemelkedni a mellkas, idegesen lökte arrébb a többieket. Előhúzott egy dobozból egypár kesztyűt, lehúzta róluk a fóliát, míg a másik folytatta a lélegeztetést, ő a meztelen felsőtestre rakta kezeit, megvárta, míg jól hozzáragad, majd óvatosan megemelte. A levegő szabadon száguldott végig a tüdőn, majd köhögés, és végre magától lélegzett a főnök úr.
- Élve többet ér – Morogta, majd kidobva a kesztyűket visszaült. Mikor megállt a mentő, kinyílt az ajtó, a gurulós ágyat kitolták, már két izomagy várta, leemelték a testet, és elmentek vele. Egy fehéröltönyös úr kezet fogott a Herceggel, majd óvatosan meghajolt.
- Utalom a pénzt – Ennyit mondott, és záródott mögötte az ajtó. A kis csapat egy óra múlva ért „haza”. Nem voltak egyedül, sokkal több alattvaló mászkált, a Herceg viszont a saját szobája felé készült, mikor megállították: várja őt valaki. Átment a fogadó szobába, hang nélkül kerülte ki a nála jóval idősebb férfit, aki a látványára összébb húzta magát. Mikor leült a bőrszékbe, felvonta a szemöldökét. Felmérte a másikat, majd elmosolyodott.
- Maga fél.
- Van bármi, fenségesebb, szent célja annak, amit csinál?
- Azért jött, hogy a módszereimről kérdezzen? Ha kétség űzi, nem értem, mit keres nálam. Itt a kis démonok hátán táncolunk, én pedig maga vagyok a Sátán. Ebben biztos lehet. Jól gondolja meg, mit kér tőlem. Mert ára van. Mindennek.
- Ha kell, a Poklot is megjárom Magáért. Az leszek, ami csak akarja, csak kérnie kell.
- Az embereimet pajzsnak használom, a bábjaim. Bíznak bennem, és én azzal fizetek, hogy még élnek. Senkitől nincs félnivalójuk. De ehhez áldozatokat hoznak, képes Maga erre?
- Megteszem, ami tőlem telik. Kérem, nem pénz kell, nem siker… becsvágy. Kérem, nézzen le rám…
- Ámen – Mosolyodott el a Herceg, és hármat kopogott az asztalon, a könyvespolc arrébb siklott, és bevezették a férfit. Ő még ült egy ideig, hintázott, várta, míg elnyugodnak a kedélyek, majd végül felállt, gondosan a helyére tolta a széket, majd a zárt ajtóhoz ment, páncélozott, halál biztos darab. Nemsokára mögötte csukódott, és ő megindult a keskeny csigalépcsőn lefele, egyre nyirkosabb, hidegebb lett a levegő, és ha nem égtek volna a lámpák, a csorba fokokon óriásit lehetett volna lefele gurulni. Mikor leért, egy apró előtérben találta magát, melyet rács zárt le, nyitotta, léptei csikorogtak a kőpadlón, valaki összébb húzta magát bent, hallatszott. Mikor az is bezáródott mögötte, valamit kint hagyott. Azt a kis valamit, amivel kiérdemelte a „címét”. Már csak Michael volt, aki milliószor brutálisabb volt a másiknál. Belépett az apró cellába, csapódott az acélajtó. Ketten voltak bent, a másiknak már nemigen volt ember kinézete. A fal tövében kuporgott, ujjai véresek voltak, szétdörzsölte őket a kövön, arca felismerhetetlenné torzult, egy roncs volt, hála a „gondos törődésnek”
- Öljön meg, kérem… kérem, öljön meg. – Elfintorodott a hallottakra.
- Ugyan már. Nem lenne egyszerűbb, ha megmondanád, hol van a bátyám? – Kérdezte halkan, és leguggolt mellé, a másik a sarokba hátrált.
- De hát nem tudom… Hinnie kell nekem, fogalmam sincs, nem voltam ott, én nem! Csak hallottam, hogy kicserélték magukat, és… nem tudom!
- Kik? Kik cseréltek ki minket? – Csapott le azonnal, de a válasz csak fejrázás volt, könnyekkel megfűszerezve. Szemet forgatott.
- Csak az időmet pocsékolom rád! – Mordult rá, és felállt.
- Meg fogom találni őt, ha kell mindannyitokkal végzek, szépen, egyesével, míg meg nem lelem, jegyezd meg jól. Nem csak hozzád mentem be. Ott vagyok, hogy eltakarítsam a mocskotokat, viszem nektek az embereket, azt hiszed, hagynám, hogy olyan, mint te, ugráltasson? Így bejutok hozzátok, szépen, lassan, a bőrötök alá is bekerülök. – Mosolyodott el, majd benyúlt inge zsebébe, a másik hisztérikusan felkiáltott, de végül csak egy kendő került elő.
- Azt hiszem, el kell búcsúznunk egymástól. Ne aggódj, nem fogsz itt elrohadni, át kell adnod a helyet másnak, és… bízd csak rám, nagyon jó szolgálatot fogsz tenni másoknak. Az a helyzet, hogy az időm pénz, és veled sok időt elszúrtam, ezért fizetned kell. Szervkereskedelemben utazol, nem? Már fel is vettem a kapcsolatot az embereiddel, mondtam, hogy van nálam egy egész test, nekik adom, csináljanak veled, amit csak szeretnének. Felismerhetetlen vagy már… és én rengeteget fogok kapni érted. Ezért sem szeretnék kárt okozni semmilyen szervedben sem. – A férfi addigra már teli torokból üvöltözött, és vergődött, ekkor csapott le rá, betömte a száját, befogta az orrát.