Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Tárgy: .James. # .Fox. Szomb. Nov. 30, 2013 3:10 am
Szokásos napok, és már csak ez az egy úgymond program választ el attól, hogy vasárnap végre heverésszek, vagy csak markolásszam a tököm egész nap. Mikor az ember saját magának dirigál, na apám az rohadt nehéz és szar is tud lenni. Mert egy, így nincs milyen főnöknek beszólni, kettő, nincs kitől szabadságot kérni. Nem azt mondom, hogy kezdek belefáradni, nem, az még a közeleben sincs. De a saját ütememet betartani minden kicseszett alkalomkor, még akkor is, mikor kicseszetttül hasogat a fejem, na az a tré, mint pl most is, de a cél lebeg a szemem előtt. Csak pár óra, és hello világ mára lerakom a stafétát, majdnem két napra. Szinte csak úgy érzékelem érkezésem, ahogy a távozásom, kopogok, be az ajtón, kép szakadás, nyögések, kielégülés, öltözés, időpontok megbeszélése, ki az ajtón. Halk sóhajjal, s kissebb fejfájással teszem be az ajtót magam mögött. Cindy, érdekes nőszemély. Annyi pénz van a bugyijában, mint talán egyik kliensemnek sem, de ő még is Los Angeles egyik leglepukkantabb helyén akar találkozni. Ami csak azért fura, mert a tűsarkai, és a kis kosztüm kabátja nem illik egy ilyen nyers helyhez. Így is szinte eltudom róla képzelni, hogy most tisztítóba megy. De nem a ruhái számára, saját magának, hogy lemossa magáról ezt a sok gányadékot ami itt a tökéletesen makulátlan kis börére tapadhat. Már majdnem a lépcsőnél járok, mikor meghallom magas hangját, ahogy utánam kiállt. Megállok s rá emelem tekintetem, mosolyomat felvillantom, mintha le se vakartam volna magamról. -Sebastian, várj, a kulcsod. - Mondja, kissé incselkedve s közben megforgatja mutatóujján. - Enélkül aligha jutnál haza, és az nem lenne túl jó... - Neveti el magát, felé nyújtom kezem, s amint tenyerembe ejti a kulcsokat, magamhoz rántom, csókot nyomok szájára. -Nagyon köszönöm. - Mondom még neki mélyen a szemébe nézve, hogy nyomatékosítsam is szavaim, majd elfordulok, és megindulok a lépcsőn. Nem jutok messzire, mert beleütközöm egy srácba aki felfelé igyekszik. Ráemelem tekintetem, s félvigyor kiséretében leközlök vele egy gyors pardont, majd végre kiszakadok ebből a közegből.
Úton. Szokásomhoz híven csendesen koptattam az utca kövét, egy utolsó cigaretta a számban, csak hogy élvezzem a kellemes füstjét és felkészüljek arra ami jönni fog. Nem szerettem ezt a kuncsaftot, de jól fizet. És ha a pénz kerül terítékre.. be kell fogjad a szád. Már a lépcsőn caplatva felfele, lélekben is felkészültem. Tudtam, hogy szeret játszani mindenféle eszközökkel, de azért mindig tudtam hol a határ, mi az amit bírok, és hogy ritkán lépjem át. Kivéve amikor nem én voltam az erősebb. Persze sokan mondták már hogy csatlakozzam valami.. rendezettebb formához, ott majd megvédenek, de nem szerettem ha lefölözik az így is épp hogy elég pénzemet, na meg szerettem én megválasztani a kuncsaftokat. Így is volt, hogy néha lépre mentem.
Valahol a gondolataim közé ragadva léptem meg az utolsó néhány métert. Simán belegyalogolva egy nagydarab fószerbe, amire az ütközésnél egyből megállt bennem az ütő. Széééép darab! - guvadtak ki a szemeim, az ösztön azonnal dolgozni kezdett és igyekeztem összehúzni magam a lehető legkisebbre. Rossz... emlékek.
- Semmi..- nyögöm ki vérszegény hangon, nem vagyok bátor, dehogy vagyok ha egy izomkolosszus áll velem szemben, de jól tudom hogy ez most nem az a helyzet. És nem is történik semmi. Csak rám vigyorog és lépked is tovább, le a lépcsőn, én meg egy könnyű levegőt kifújva továbbmegyek.
Alig néhány nap telt el. Semmi jelentőségteljes, minden csak döcög a maga módján, azóta azt a moteles esetet is.. kihevertem, már ahogy, de az a néhány száz dollár végül a kezemben, mindenért kárpótolt. Van! Az a pénz amiért az ember sokmindent megenged. Most mégis itt vagyok, megint a felüljáró alatt, a telefonom süket, már napok óta nem kapok újabb megrendeléseket, ezért újra itt állok. A többiek között. A maradék összeget már a nagypofájúnak befizettem, hisz Vegasban minden drága! Akárcsak a hely, de legalább valamennyire figyelnek, és ami a legfontosabb, hogy nem ruháznak meg. Ha enni akarsz.. Még mindig kevesebbet követelnek mint a szerződéses futtatók.
"Találkozzunk a szokott helyen szokott helyen ma, kettőkor!"
Bevallom az őszintét, csöppet meglepett ez a fajta hidegség Cindytől, mindig közbe dobbant valami zagyvaságot, mintha valamelyik barátnőjének írna. Nem akar lebukni a férje előtt, ezért a számom is valami női néven van elmentve. Szerintem felesleges ilyeneket tennie, ha nagyon akar, akkor úgy is rá jön a férje, hogy hűséges asszonykája mellékúr. Belépek a rozoga motelba, ahol múltkor is találkoztunk, már éppen a lépcsőn dobogok fel, mikor csörög a telefonom. Ismeretlen szám, megrántom vállam, majd felveszem. -Hallo... mon...- Nem jutok sokáig, mert női sipítozás vágja félbe mondandómat. -Hoo, lassabban, szart sem értek. - Közlöm le majd próbálom kivenni a szavakat a sírás és a rinya között. Sok hüppögés, közepette rájövök, hogy ki is az. Cindy. Fejem az ajtó felé kapom, amitől csak pár lépésre vagyok. -Cindy, minden oké? - Közelebb merészkedek az ajtóhoz, és behallgatok, semmi. Ez furcsa, a fülembe visítozik az ajtó mögül meg semmi nem jön. -Ne... ne, Istenem, lebuktam, Robert megtudta, biztos valaki látott minket, vagy tudom is én. Megfog ölni, téged is és engem is. Istenem nem hiszem el. Messzebb lépek az ajtótól, hogy ne halladszódjon be mondanivalóm. -Téged nem fog bántani, már megtehette volna, viszont rám vár, a szokásos helyünkök, van egy olyan érzésem, hogy nem beszélgetni akar.- Már indulnék a lépcső felé, mikor kicsapódik az ajtó, és megjelenik ötvenes kopaszodó vörös fejű férfi. Úgy néz ki, mint aki menten agyvérzést kap. -Mi történik? Észre vett, valami baj van? Mondj már valamit Sebastian. Tűnj el onnan! - Szinte láttam, hogyan fordul át a férje agya a tudatlanságból, a felismerésbe, majd az elmebajba. -Le kell tennem. - Meg sem várom, hogy mit válaszol, csak kinyomom, majd zsebrevágom a telefont. Ahogy vörösödik a feje, úgy latolgatom az esélyeimet. Ha ez nekem fut, kétségem sincsa affelől, hogy lezúgunk a lépcsőn, s talán még a nyakamat is szegi. Ez nem lenne túl jó. Nyitom a szám, hogy csitítsam a fickót, erre a kabátjába nyúl és előránt egy revolvert. Oké, hát szépen szólva is belémfagyott a szar. -Héé, héé, ez nem hiszem, hogy túl jó ötlet lenne. - Neki valószínűleg más gondolata van, mert rám emeli és felhúzza a kakast. Két kezemet magam elé helyezem, s hátrálok pár lépést. Lelassult minden. Láttam, ahogy a szája a "megdöglesz" szót formálja, éreztem az izzadságot, ahogy végig pereg a hátamon, hallottam halk kattanást, ahogy meghúzza a ravaszt, én meg vetődtem hasra azon nyomban vagy is inkább csak volna, mert a golyó pont a bal vállamba fúródott bele, s lökött rajtam egyet a lépcsó irányába. Botladozva próbáltam kapaszkodó után nyúlni, miközben estem hátra. Nagy nehezen megragadtam a korlátot. -A rohadt kurva életbe... picsába.. picsába. - Kicseszett fájdalmat éreztem, fogaim között szívtam be a levegőt, majd meghallottam a lábdobogást, ahogy nagy testével közeledett a lépcső felé Robert. -Abból nem eszel öreg. - Gyorsan megfordultam. Kivetettem szinte kizuhantam az ajtó, kivágódtam az utcára botladozva, s kissé csillagokat látva a fájdalomtól, mikor a fejem mellett zúgott el még egy golyó. És akkor abban a pillanatban szúrtam ki a kis tetvest. Pont a pofámba bámul. Hirtelen ötlet volt, de neki idamodtam, átfutottam az úton, és egyenesen a kölyök felé vettem az utam. Jobbommal tartottam érzéketlen bal kezemet. Magamban csak azt mantráztam, ne fuss el kis piszok, úgy is megtalállak. Tervem, hogy ha egyhelyben marad a szitu abszurditása miatt, megragadom a grabancánál fogva, és berántom a legközelebbi üzletbe, ahol meghúzhatjuk magunkat... vagy inkább csak magamat.
Lövések! Ennyi ami kihallatszódott az elhagyott sötétbe, ahol nem járt más csak mi, a zsebesek, meg néhány magányos drogos teljesen kiütve, mégis mind az irányba kaptuk a fejünket. Nem jó ez.. nem lesz jó így.. - villant át a fejemen, mint ahogy akárki másén, senki nem szerette az ilyen eseteket, az ilyen csak elriasztja a vendéget és ha nincs kuncsaft nincs pénz, ha nincs pénz, nincs étel. Mégse tehettünk semmit ellene. Csak visszahúzódott mindenki a háttérbe, én is tettem néhány lépést hátra, senki nem akar bekapni egy eltévedt golyót, és pont, alig néhány pillanattal később kivágódott a hotel ajtaja, egy nagydarab fószer száguldva ki rajta félig véresen. Legalábbis.. a vállából ömlött valami vörös, ebben egész biztos vagyok, felém jön, mögötte egy idősebb.. kopasz hadonászva egy fegyverrel és az ösztön azonnal dolgozott. Nem tudom miért én voltam az aki automatikusan hátra lépkedett. Nem tudom miért döntöttem el, hogy az a nagydarab, az, aki valahonnan ismerős, pont engem szemelt ki, vagy csak rám hozza az öreget?? Az mindegy! Ha útba kerülsz, ezek nem nézik hova lőnek, sose nézik, ezért valamikor mikor már nagyon közel volt és nem volt elég a hátrafelé lépkedés vettem egy éles fordulatot és futni kezdtem. Hogy beért e? Nem tudom megmondani. Beérhetett, mert én azért jóval kisebbeket lépkedek még ha valami folyton azt is diktálta a fejemben: Tűnj.. el innen.. minél.. hamarabb! Én talán mégse a jó irányt választottam.
Az első ami feltűnt, ahogy kirobbantam az utcára, az az, hogy az itteni emberek szinte természetesnek veszik, hogy ilyesmi történik itt. Mintha nem hatná meg őket, hogy egy elmebajos lövöldözik. Ez szomorú, és kurva nagy szopás. Az én környékemen már rég riasztották volna a zsernyákokat, itt meg mindenki csak néz, mint Rozi a moziban, és csak annyit tesznek, hogy lehetőleg beleolvadnak a környezetbe. Semmi feltűnés, ez itt a szabály. Meglódulok a kis taknyos felé. Vállam lüktet, olykor elhomályosodik a látásom, olykor kitisztul. Újabb golyó süvít el mellettem, s csapódik be egy kocsi lökhárítójába. Káromkodás szakad ki számon. Látom, hogy tudatosodik benne, hogy valami nagyon nincs rendben. Lépked hátra, majd megfordul és ő maga is futásba kezd. Mintha érezné a vesztét. Hallom, hogy mögöttem az öreg artikulálatlan üvöltésbe kezd. Nagynehezen csak utolérem a strácot, megragadom ruhája nyakát, majd rántok rajta egyet. -Nyughass, és talán életben maradsz. Újabb golyó és én már azon kezdek gondolkodni, hogy mennyi van abban a szaros tárban, közben imádkozok, hogy ne legyen nála plusz tár. Éles fájdalmat érzek jobb oldalamban. Szitkozódva, de berontok egy lepukkant fordászüzletbe, magam után vonva a fiút. -Hátsó ajtó? Merre van? - Ordítok az alkalmazottakra, akik guggolva fejüket védve próbálják túlélni az ámokfutó őrült pillanatait. Az egyik remegő kézzel mutat hátra felé, meg is lódulok. Homlokomon gyöngyödzik az izzadság, karomból ömlik a vérem, jobb oldalamból szintén. Sikoltozásokat hallok kintről, így megszaporázom a lépteimet rángatva a kölyköt is. Egy sikátorba lépünk ki, s innen már látom a kocsimat. -Tudsz vezetni öcsi? - Kérdezem megindulva hálás kis fordom felé. Tudatomban lázasan kutatok, melyik ismerősöm nővér, vagy orvos. Nagy szükség lenne most rá.
És megint golyók! Néha.. régen.. még eszembe jutott hogy ennek nem így kéne mennie. Nem Vegas legmocskosabb negyedében kéne kockáztatni minden nap az életem, nem ott.. ácsorogni ahol szinte minden nap vadásznak le embereket, csak mert valaki csúnyán nézett, vagy mert pont az útban voltál. Igen, ezeknek kéne most átcikáznia a fejemen, de rohadtul nem volt így! Most csak az adrenalin dolgozott.. lüktetett, adta az izmoknak az ütemet és egy hang a véremben: veszély! És én nem is haboztam engedelmeskedni neki, vagy kérdeztem meg, még sose kerültem ilyen helyzetbe, de mindig tudtam hogy a naaagy kaszás egyszer majd eljön értem is. Talán nem is jár már olyan messze… Hirtelen rázkódtam össze ahogy éreztem a becsapódást a hátamon! Nem volt időm gondolkozni, csak annyi volt, hogy MOST jött el az a pillanat és egy szemvillanás szünet, hogy küzdeni fogok e vagy megadva magam örökre vele maradok, de aztán valami más csapódik a fülembe!
- Mi.. Mit akar tőlem.. – makogok de hang nemigen jön ki a torkomon, újabb golyó, amire megint összehúzódom, de nem hagyja hogy elterüljek. A föld! A földön biztonságban vagy! Ezt még egy fiú mondta anno nekem akinek még a vére helyén is heroin csöpögött és azóta már biztos vége. De a jó tanács sose hal meg, SŐT! Életeket menthet, de a nagydarab nem hagyta hogy elvágódjak!
- Fek.. feküdni kéne! – folytatom az előző stílusban, de nem tudom miért gondolom hogy hatással leszek rá, csak rángat, én meg megyek. Nem tehetek mást! Egy épület előttem, kivágódik az ajtó, felhangzik az a kellemes csengőszó, amit sokszor még odaátról is hallani, én meg benntalálom magam. Mindenki fél.. ÉN IS! De senki nem szól egy mukkot sem! Én se tenném.. Csak próbálok a legtávolabb húzódni tőle, de nem hiszem hogy most van az, hogy futhatok. Valamire készül! Biztosan készül! Velem?? De miért!? – villan át a fejemen ahogy a félelem szinte felőrli a véremet, de amint útmutatást kap, még nincs vége semminek sem. Újabb rántás, és én megint megadom magam. Szobák.. kis folyosó.. büdös.. aztán megint kivágódik egy ajtó, én vagyok aki meglátja először a bűzös sikátort. Ez már ismerősebb terep, de most nem a régi légyottok kavarnak a fejemben. Elindul.. valamerre, engem ottfelejt, de csak egyetlen lépés amikor már megint a kabátomon a keze és magával ránt. megint!
- Mit.. – nyelek egyet – Mit akarsz tőlem, minek viszel magaddal! – kérdezem, de inkább gyenge esti mesének hatott, talán pont ezért is nem hallja meg csak fújja a magáét. Vezetni! – pillant a szemem a kocsira, és igen, máskor meglepődnék rajta hogy egy ilyen puccos kocsi itt áll, és pláne hogy még nem hordták szét teljesen, de most csak nézek rá bambán.
- Azt hiszem.. – nyökögök, de ez teljesen őszinte, amikor ha megint elkap, a hirtelen fagyásból és feltépve az ajtót betuszkol a sofőrülésre, a fülemben egyre jobban sivítva az az érzés, meg se moccanva hallgatom ahogy megkerüli a kocsit és berakja magát mellém. Vezetni.. Szóval vezetni fogunk. Oookééé.. – tudatosul a dolog, azzal együtt hogy olyan.. két éve az egyik srác adott nekem pár órát, aztán.. aztán kivégezte valami barom. De hogy is van ez?? Kulcs.. kuplung.. váltó… kormány. Vagy rossz volt a sorrend?? Meg vagyok lőve..
Pozitív az, hogy nem rohangászik, vagy kalimpál a satnya kis végtagjaival, hogy engedjem el. Néha hallom, ahogy megnyikkan, de ez természetes. Szar helyzetbe csöppent, de hát magának kereste a bajt, erről már igazán nem én tehetek. Minek kotnyeleskedik bele mások dolgába, így járt. Betuszkolom a kocsiba, majd megkerülöm a kocsit, és beülök szitkozódva és fújtatva az anyósülésre. Kezébe nyomom a kulcsot. -Ajánlom, hogy ne nyírj ki, ha már túléltem ezt a szart. És vigyázz Connie-ra, Ő életem szerelme, szóval csak gyengéden. - A biztonsági övet most hagyom, amúgy sem lenne értelme. Az száguldás a véremben, kezd alábbhagyni, mikor hallom, hogy ordítozás jön arról, amerről jöttünk. A sikátor felé kapom a fejem, és ráordítok a kölyökre. -Tapos bele, MOST! - Kifarolnak a kerekek, magunk mögött hagyva az öreget. Mélyet sóhajtok, és hallok egy halk puffanást. A visszapillantóban látom, hogy a faszi tipikus rendőr állásban áll. Terpeszben ránk tartva a fegyvert. -A mocskos rohadt fasz belelőtt a kocsimba, hogy pusztulna meg. - Verek bele a saját combomba, ennek hatására fogaim között szívom be a levegőt. Jobb oldalamhoz nyúlok, és látom, hogy itt is vérzek. -Ez a mocsokláda kilyuggatott, mint egy kicseszett szitát. - Előveszem a telefonomat, és egyből a C-betűhöz lapozok. Egy olyan embert, illetve nőt hívok fel, aki tudom, hogy képes lenne összefércelni. Megismerkedésünk, egy kicsit furcsa. Mentem, hogy találkozzak az egyik barátnőjével, khm.. tudjuk miért, de lebetegedett, ezért Carlyt küldte maga helyett. A sors iróniája, hogy mind ketten ugyan abban a szakmában dolgozunk. Viszont rohadt sok mindent megtudtunk egymásról, én pl ezt is, hogy képes szépen összevarni. A telefon kicseng, s amint felveszi, már vázolom is neki a helyzetet. -Carly! Szükségem lenne rád, történt egy kis balesett, kellene egy tű, meg cérna... sok cérna, merre vagy? Oda megyünk, csak mond az utat. - Diktálja, én meg tövább adom röktönzött sofőrömnek. -Oké, negyed óra és ott leszünk.- Kinyomom és elteszem. Kiveszek a kesztyű tartóból egy rongyot, amit a bal vállamra szorítok. -Nos, barátom, tisztában vagy e azzal, hogy miért is akarom letépni a fejedet a helyéről? - Kérdezem a srácot. - És ha már itt tartunk, mi a neved?
A kulcsot bambulom. Amit a kezembe nyomott, de nem kell hogy még egyszer elsorolja mit is vár tőlem. Megtalálom a helyét.. indít.. a kocsi felmorog, szép hangja van.. Aha, csak hogy én most el vagyok rabolva, vagy mi.. egy csurom vér fószer ül itt mellettem és elvárja tőlem, hogy menjünk valahova. Volt ehhez kedvem? Nem! De nem is úgy nézett ki mint aki meg fogja kérdezni, ezért tettem amit mondott. Valami azt súgta jobb lesz nekem..
- Connie? - álltam meg hirtelen az egészben, de hamar rájöttem hogy ezt inkább ne forszírozzam. Szóval a kulcs a helyén, a motor morog.. eddig JÓ! - idéztem fel a dolgot, még nagyon régről, de aztán a zaj, a hátam mögött.. MEGGYŐZŐTT! Fogalmam nem volt arról hogy végül is tudok vezetni. De úgy látszik nem volt felesleges az a néhány óra, amit Gablinnal eltöltöttem, pláne hogy a fizetség is elég kellemes volt tőle, de a lényeg hogy ment! És ezen én csodálkoztam a legjobban..
- Na.. nagyon fáj? - tettem fel aztán félve a kérdést. Hát persze hogy félve, mert bár a másikkal ellentétben nem láttam nála fegyvert, de azért valami azt súgta, hogy nem is kéne az neki ellenem. Persze hülyeség volt. Az egész. Nem tudom mit vártam, hogy talán azt mondja hogy: "nem haver, semmi gáz! Csak játszottam! Te meg át vagy verve!" - vigyorogva és megcsapkodja a hátamat. Láttam már ilyet a tv-ben.. Most viszont a belőle csurgó vörös lé, nem tűnt valami tévés kelléknek. Aztán mikor beszél, tudatosul is a dolog, hogy nem, nem játék ez az egész. Ma ki se kellett volna tenni a lábamat otthonról.. - száguld át a fejemen, de közben végig a kormányt szorítom a két kezemben és előre dőlve nézem az utat. Ha már ez megy.. nem kéne elcsapni valami idős asszonyt vagy gyereket.
- Ho.. hova megyünk? - sikerül még mindig hát úgy ahogy eddig is, amire meg egy cím a válasz, amit meg én pont tudok merre van. Kicsi a világ! - hiszem el, és ha most hinnék Istenben, az biztos hogy azt mondanám hogy ez egy jel. Csak a kérdés mire!? A telefon visszakerül a helyére, a kocsi morog, továbbra is, az úton kevesen vannak ami szerencse, talán pont ezért is nem ütöttünk el még senkit vagy hajtottunk bele, amikor csak fél szemmel követem a rongyot. De az UTAT FIGYELD! - emlékeztetem magam és aztán már csak a szavaira fut végig a hideg a gerincemen.
- James.. - sikerül még mindig nem nyugodtan. SŐT! - Szóval meg fogsz ölni!? - ragad meg az egészből a lényeg, végtére is.. miből gondoltam én, hogy nem az, a következő lépés!?? Hisz minden filmben a sofőr az, akinek előbb-utóbb vége. Megnyugtató..
Hajjaj, a helyzet kezd nagyon szar lenni. Már nem csak csillagokat látok, de a kezem is lezsibbadt. Hm lehet, hogy valami főeret talált el az rohadék. Nyűglődve fogom fel amit mond. Oké, nem vagyok egy kicseszett nyámnyila, de a fene egye meg, nem lőnek meg minden nap, és ember legyen a talpán aki ezt szenvedés nélkül viseli el. Nehézkesen ugyan, de felé fordulok, arcomat a fejtámlának nyomom úgy szólalok meg. -Tehát James, én Fox vagyok, tudod-e, hogy miért akarlak megagyalni? Megölni nem foglak, mert még egy ilyan kicseszett spicliért is annyit kapok mint egy normális emberért. -Nevetek, bár nincs ebben semmi vicces, hm... lehet hogy kezdem elveszteni a kontrollt. Ilyen tehát a vérveszteség, lassan jön a fáradtság is? Mondjuk azt inkább nem várnám meg, hogy a fáradtság, és a zsibbadtság után mi lesz.
Nem néz ki túl jól, és egy pillanatra még az is felvillan az agyamban a naagy.. koncentrálásban a vezetésre, hogy ha meghal.. mihez fogok vele kezdeni. Idegen kocsi, egy idegen halottal. Még rám verik az egészet! – szalad át a hirtelen felismerés, de aztán hamar kitisztítja a fejemet.
- Spicli? – jön már a második csodálkozás és ez már nem kerüli el hogy megemelje az egyik szemöldököm. Persze nem néztem rá, ha már előre megyünk csak egy hirtelen pillanatra, mégse tudtam hova tenni azt az elvakult nevetést. Vérfagyasztóó.. Legalábbis nekem, mint ahogy ez az egész helyzet, én a kormány mögött és mellettem valaki.. valaki aki..
- Fox.. – sikerül hangosan is kimondani a nevet ami nem tudom honnan jött. Persze csak suttogtam, de mégis. Akkor se nézek rá! Amíg vezetek végül is nem lehet bajom. Remélem.. Ugye??
Oké, a helyzet kezd egy kissékínos lenni. -Igen, spicli, nem érted, mit mondok neked, vagy mi a fene bajod van?Júdás, árulkodós, vágod nem? -Fáradtan folyok szét az ülésben. -Basszus Connie, ezek után fejedelmi takarítást kapsz, az ziher. -Paskolom meg a motorháztetőt. Ránézek Jamesre, és azon kezdek el elmélkedni, hogy lehet, hogy egy gyogyóst ültettem a volán mögé. Lehet nem is az ő hibája, hogy elkottyantotta magát, simán előfordulhat, hogy nem is értette, hogy rosszat csinált. -Te szent szar...- mondom kissé kótyagos hangon- ki a pöcsöm rakott ki téged? Nem tudta, hogy valami bajod van? Basszus, már csak pár kicseszett sarok. Át megyünk egy bukkanón én meg ezeregy éjszaka módon anyázok. Tenyérrel csapok az ablakra. -A jó anyádba, oda...- Véres tenyér lenyomatom virít az ablakon, próbálom alkarommal elmázolni, még sem lenne túl jó ha valaki kiszúrná. -Nem öllek meg kölyök, ne parázz, csak érjünk már oda!
És megismétli. Remek, de ezzel nem vagyok előrébb. Csak hallgatok amíg beszél, jórészt összevissza vagyis kezd nekem úgy tűnni hogy itt tényleg komoly a baj. Csak nem fogok aggódni valakiért aki elrabolt? - szorítom még mindig a kormányt a kezeim között, és eljátszom a gondolattal, hogy ha hirtelen rántom fel az ajtót és kivetődök, talán képes e még utánamugrani. Nem. Nem képes rá. Ebben biztos vagyok, de vele abban is hogy egy mögöttünk jövő kamion viszont tényleg átküld a túlvilágra, és ami azt illeti.. elég csúnyán is. Elfintorodok a gondolatra és inkább lemondok a tervről. A kisebbik rossz..
- Nem tudom miről beszélsz.. - vágom ki a lehető legnyugodtabb hangomon ami meg megint nem tudom honnan jött. Lehet hogy a már minden mindegy kategória, vagy a félelem? Nem most fogom ezt eldönteni, de ami biztos, fogalmam sincs hogyan tovább. A következő perc! Az még megvan, de utána.. - jön az a bukkanó, és úgy tűnik veszem az akadályokat. Hát ez szuper! Mint a karikacsapás.
- Bocs! - kérek véletlenszerűen bocsánatot és nem tudom miért. De már nem szívom vissza. - És.. kihez megyünk? - sikerül megint nyögvenyelősen, nem mintha komolyan érdekelne de társalogni próbálok. Jó vicc! - guvad ki a szemem, és még akkor se riad vissza mikor megint beszél. Nem fog megölni.. Biztató, de végül is ki hisz neki? Aztán bekanyarodok az utolsó sarkon és meglátom a címet. A szemem a házszámokat kutatja, kietlen környék és pont.. pont.. - csorgok be a kocsival, ha idáig eljöttem a megállás már nem gáz, viszont a következő meglepő pillanat.
- Állatorvosi rendelő..? - guvadok ki a szélvédőn és igazából.. fogalmam sincs róla most mit kéne tennem. Végeztünk?? Vagy most jön az a.. "spicli.." villan fel megint a fejemben, de nem vagyok előrébb. Mit köptem el??
Oké, tehát kiderült, hogy nincs semmi agybéli gondja, ez jó, neki. Az viszont kevésbé jó neki, hogy így nincs mentsége. -Mit nem értesz? A mi szakmánkban nagyon fotos a bizalom, hogy nem mondod el senkinek a kuncsaft nevét, meg egyéb. -Kezdek dühbe gurulni, de vissza fogom magam, mert az izmaim rándulása fájdalom lökés hullámokat küld az agyamba. Fogaim között szűröm a szavakat. -Te fiú, leközölted a kuncsaftom férjével, hogy velem találkoznak. Emlékszem rád, pár napja találkoztunk a lépcsőházban. -Mondom neki felidézve a pár napja történteket. Kérdésére nem válaszolok, hogy hova megyünk, mert pár perc múlva megtudja. -Az egyik ismerősömmel találkozunk, aki össze tud varrni. Már látom magam előtt a célt, és ez nagyon jó érzéssel tölt el. -Ott menj be, a hátsó parkolóban állj meg. Nem kell a feltűnés. -Kapaszkodok az ajtóba, mintha ez lenne az utolsó mentsváram. Amint leáll a kocsi, már nyúlok is kulcsért. Jobb ha nálam van, nem kell a meglepi, hogy lenyúlja a kicsi Conniet, amíg én elvérzek egy kicseszett állatorvosi rendelőben.
Megint beszél de még mindig nem vagyok előrébb. Szakma.. bizalom.. kuncsaft? Hogy mit köptem el?? – jön utána a következő és hasonlóképpen értetlen fejet vághatok mint azelőtt. Mielőtt válaszolhatnék viszont jön a bukkanó, ő felszisszen én meg bocsánatot kérek, fogalmam sincs miért. Aztán mégis ott folytatja ahol abbamaradt, a fél fülem ott van, és kezdenek felrémleni valami halványlila képek, de még mindig nem értem a miérteket.
- Hogy mi'csináltam én?? - lepődök meg, a szemeim megint guvadnak csak most egész másképp. - Én nem köptem be senkit! – vágom rá első körben, még mielőtt meg is mukkanhatna - Még csak nem is.. ISMERLEK! Sőt! A kuncsaftodat se ismerem, pláne magam alatt sose vágnám a fát hogy bármit is elmondjak bárkinek! Nem ma kezdtem a szakmát.. – fordulok rá az utolsó kanyarra, és hogy honnan jött ez a bátorság? A fene tudja, talán az adrenalin beszél belőlem, vagy csak a sokk, de sokkal logikusabb és nyilvánvalóbb is a kérdés, hogy jelen pillanatában árthat e nekem. Nem... Nem képes rá. Erről meg vagyok győződve, és hamar le is parkolok a kijelölt helyre, pont egy állatorvosi rendelő elé. Aztán következő utasítás, és még ha arról meg is győződtem hogy egyáltalán nem képes ártani nekem.. - ha igaz - mégis engedelmeskedek és tekerve a kormányt már ott is állok az említett szakaszon. Fullad a motor, most már rendben vagyunk.. gondolom, de azonnal kap is a kulcs után én meg csak figyelem. Akkor.. még mindig nem tudom mi a következő lépés, és felrémlik a fejemben megint hogy elrohanok, de valami mégis az ellenkezőjére késztet.
- És akkor most? – tárom szét a kezeimet, és a helyzet emlékeztet valamire amit egyszer olvastam. Minek is nevezik? Stockholm szindróma. Hülyeség! Én csak nem hagyom hogy elvérezzen! Vagyis.. igazából még fogalmam sincs róla hogy mi lesz a következő lépés.
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: .James. # .Fox. 