Se kliens, se bár, ám mégsem volt maradásom. Otthon, a szuroksötétségű, ragacsos magány nem kellett. Nem éreztem magam biztonságban, sokkal inkább vágytam a forgatagra, az emberek zajára, erotikától fülledt levegőre, amit ha itt nem is kaptam meg, mégis az egyik adrenalin bombának számított az életemben az éneklés a szex mellett. A lágyan megerőszakolt dallamok olyan gyönyört adtak nekem, mint amit semmi más az életben. Kellett, szükségem volt rájuk mindennél jobban.

A martinis pohárban már csak az olíva vacogott egymagában, miután elfogyasztottam az átlátszó, száraz, kesernyés italt, nyelvem hegye pedig végigsiklott az üveg száján, lenyalva körben lágyan a sódarabkákat, csak hogy mindent eltüntethessek, amit szerettem. Úgy igazán.  Engedve, hogy a zöld bogyó az asztalra csússzon a pohárból, tenyerem alatt görgettem azt a bútorlapon, hagyva, hogy a fülbemászó melódia húrként feszüljenek meg a bensőmben, engedve, hogy éltessen, életre keltsen a zene.

A japán, kínai, koreai, ki tudja, milyen nemzetiségű szó szerint kis f(érf)iú, aki ránézésre több volt, mint harminc, nagy átéléssel, hamis akcentussal, enyhén nőies beütésű hangjával idézte meg Whitney Houston sorait egyenesen egy szőke kebelcsodának énekelve végtelen szerelmét és odaadását, amit amaz semmibe sem vett, legalább tőlem megkapta az elismerést. Egészen addig, ameddig úgy el nem kezdte hajlítgatni a hangját, hogy még egy hivatásos guminő is megirigyelte volna. Azonnal legurítottam egy sex on the beech-et is, ami nem tartozott a kedvenceim közé, de Mary sehol sem volt. Pontosabban valószínűleg egy helyi őstulokkal vezette le a felgyülemlett feszültséget, ami már napok óta fel-felkavarta az állóvízként nyugvó lelkét. Nos, szerette a cunamit távol-keletisége ellenére is. Az orkánt, és ha egy hímtag volt az ajkai közt.

A színpadon éneklő kölyök egy pillanatnyi hatásszünetet tartott, ahogy az utolsó taktusok hangjai is elhaltak fájón, néma csendet hozva a tömegre, akik amint meghajolt a kisfickó, ujjongásban törtek ki, én pedig lassan csúsztam ki a vérvörös bőrhuzatos boxból, hogy leváltsam a fickót. Én jöttem. A sorrendet pedig érdemes volt betartani, mert a nők nem szerették, ha Mike-nak, avagy Gale-nek hívták őket, hacsak nem éltek a plasztikai sebészet csodáinak. Ujjaim bársonyként siklottak végig a húszas éveket idéző álló mikrofon fémborítású állványán, ajkaimat benedvesítve nyelvemmel, hosszú, kihívó pillantással végigmérve a karaoke bárban jelenlévőket, rámosolyogva egy szőke, bátortalan és felettébb egyedül üldögélő szemüveges, pelyhes arcú gólyára. Már csak ránézésre is szűz volt, de jelenleg nem érdekelt, most nem dolgoztam. Most csak szimplán élvezni akartam a zenét, dallamának elsöprő erejét.

- Oké, megvagyok. Mehet a zene - mosolyogtam ki a számítógép mögött ülő vöröskére, aki eddig is csodásan végezte a munkáját.

A zene volt az, amely mindig is megnyugtatott. Hallani, ahogy a hangszerek életre kelnek, maga volt az álom és a béke szigete. Egy hang odabent sosem hagyta, hogy elcsendesüljön a lelkem, valamilyen dallam mindig égetett belülről, ezért is hagytam, hogy a hangom szinte szárnyra kapjon, elveszve minden egyes pillanatban a zene világában. Talán sikerült is elsikkadnom a részletek felett, nem engedve, hogy a közönség felől érkező mély, egyetlen hang nélküli figyelem megzavarja azt, hogy átadhassam magamat teljesen az éneklésnek.

Mintha a szeretőm lett volna arra a pár percnek tűnő örökkévalóság, ujjaim követték a mikrofon állványát, ajkam pár centire a fémtől mosolyodtam el, mialatt testem megadta magát a dallamoknak és mozdult meg csípőm úgy, mintha csak egy férfi előtt volnék felkészülve arra, hogy átadhassam magam neki. Hergelve, egészen lassan belelendülve a mozdulatba engedtem, hogy a közönség figyelmét ne csak az ajkaim közül kiáramló hang ejtse ámulatba, hanem az is, ahogy játszottam velük. Részemről az volt, egy olyan játék, aminél soha, semmi nem adott nagyobb élvezetet nekem, és ezt imádtam, minden egyes pillanatát annak, hogy azt tehettem, amit szeretek anélkül, hogy bárki is beleszólt volna, mit hogyan teszek.

Ahogy az utolsó szótagok elhaltak ajkaimon pillantottam ki az engem nézőkre csak egy lusta, élveteg mosoly jelent meg arcomon, ahogy ismételten megkerestem azt a fiatal gólyát a szemeimmel, a felhangzó tapsra pedig kissé kipirultan felnevettem halkan egy alig hallható köszönömöt belesuttogva a mikrofonba, és ahogy megindultam lefelé, az elém érkező férfire komoly pillantással néztem, egészen addig, ameddig a kezét nem nyújtotta. Arcáról az ujjaira vándorolt pillantásom, hogy a következő mozdulattal már karcsú ujjaimat csúsztathassam kezébe és az ő segítségét igénybe véve lépkedtem le, egészen közel lépve hozzá. Természetesen nem lett volna szükségem erre a gesztusra, de értékeltem. Nagyon is.

- Nagyon köszönöm, uram - néztem bele immár mosolyogva a szemeibe, leküzdve köztünk azt az apró távolságot is, hogy az arcára adhassak egy puha puszit a kedvességéért, egyetlen másodpercre csak elmerülve a halvány füstréteg alatt megbúvó férfi saját illatában is, szabad kezem ujjaival az alkarját érintve, hogy azért valamennyire megtarthassam magam, ne teljesen rá hagyatkozzak. - Még senkit nem bűvöltem el ennyire itt, hogy felajánlja a karját nekem. Ön az első ebben - haraptam bele alsó ajkamba ábrándos mosollyal, levezetve tekintetemet a testén a nadrágjáig a felsőtestén, végül mögé pillantottam a bárpultra.

- Emiatt pedig tartozom annyival, hogy kísérője legyek az itala mellé - sóhajtottam fel, és mielőtt nemet mondhatott volna, fogást váltottam a kezén, ujjaimat az ujjai közé fonva, végül elindultam a bartender felé, aki csak összevonta szemöldökeit, mintha rosszat tettem volna, de nem érdekelt. Meg akartam hálálni a jóképű idegennek, hogy lelkes közönségem volt ma, amiben nem tudtak megakadályozni. És nem is hagytam volna senkinek, egészen addig, ameddig meg nem tudtam volna valamit a férfiről, már ha engedte, hogy vezethessem és nem húzódott el tőlem. Ha mégis hagyta, hogy kis időre átvegyem az irányítást, akkor felcsúsztam egy szabaddá váló bárszékre, megvárva, hogyha akart, akkor helyet foglalhasson mellettem.

- Hogy szólíthatom a továbbiakban? És mit fog inni? - pillantottam a férfire hamiskás mosollyal, és annyit már tudtam... nagyon is szimpatikus volt az, hogy egyáltalán nem felelt meg a mai divatnak.. a hosszúra hagyott borostája és a hosszú haja pedig meggyőzött. Szerettem, ha valami izgalmasabb volt és eltért az átlagostól.


•Szörnyű, azt hiszem, és bocsi a nagyon durva késés miatt :/

Sosem szerettem tudni nagyon korán az illetők neveit. Az egyikük feledhető volt, a másikuk hájas, a harmadik pedig bűzös leheletű. Mind egyre ment, de ha akarták, annak szólítottam őket, amit kívántak. Nem voltam soha válogatós, s ahogy folytatta, csak enyhén, finoman ívelődött a szemöldököm a szavaira, hiszen igazat mondtam, és csak azt csináltam, amit élveztem, amiben elveszhettem és amiben otthon éreztem magam. Nekem a dallamok voltak a menedékeim, a hangok pedig a mentsváraim.

Mégsem akartam a soron következő előtt befoglalni a színpadra jutás lehetőségét, így immár Roden ujjaimmal a kezemben foglaltam el a székemet, és amikor a kérdésemre ismételten megválaszolta a nevét, ajkamra szórakozott mosoly költözött.

- Roden... - nyaltam meg lassan alsó ajkamat, ahogy ismételten ránéztem a férfire, a kezei közt tartott üvegpohárban feszülő barnás italt megnézve magamnak, és ahogy a pultos megérkezett, egy fesztelen mosollyal néztem az úrra. - Csak egy száraz martinit kérnék - figyeltem, ahogy a Phil-ként említett pultos beszédes pillantással nézett a mellettem ülőre, amit nem akartam észrevenni, még akkor sem, ha túlontúl egyértelmű is volt. Mégsem hagytam el a süllyedő hajót, mégsem csináltam hisztit, egyszerűen csak egy egészen rövid időre megnéztem a szemben felsorakoztatott italos üvegeket magamnak, és amint Phil elsétált, hogy eleget tegyen a kérésemnek, a lábaimat keresztbe vetettem, ujjaim csúsztak végig a szabaddá váló sima bőrfelületen a combomon, ahogy a szoknya kissé felgyűrődött, eljátszva ujjaimmal az anyag finom csipkemintázatával annak alján.

- Elárulná, hogy mi volna a whisky folytatása? Tán egy erősebb ital, vagy mást szeretne inkább? - pillantottam fel a mellettem ülőre a combomon nyugvó ujjaimról, és amikor Phil megérkezett a kért rendelésemmel, egy újabb kedves mosollyal megköszöntem azt, azonnal kivéve a szabad kezemmel az olívabogyós fogpiszkálót, amit a szalvétára pakoltam, hogy egyetlen, gyors nyalintással csak annyi sót szedjek le az üvegpohár szájáról, hogy kényelmesen hozzáférhessek az italhoz.

- Csak mert az italkészítésben nem segíthetek, ellenben másban.. talán - folytattam a beszélgetést, mert ahhoz volt kedvem. Valamire csak reagálni fog. És hogy elárulom-e majd neki a nevem, az attól függ, mégis mit akarna folytatásként. Sosem szerettem elárulni korán a valódi nevem.

• Remélem, hogy tetszeni fog

Már megint egy. A férfiak teljesen kiszámíthatóak voltak. Elég volt csak egyetlen mozdulat, egyetlen olyan érintés, amit az követett, hogy képtelenek voltak levenni a pillantásukat. Roden sem tűnt olyannak, aki kivétel lett volna. S mindezzel a munkámat könnyítették meg. Ritka pillanat volt az, hogy nekem kellett vért izzadnom értük.

A felhangzó szavakra csak egy csalfa mosoly volt részemről a válasz, megvárva, hogy az újabb ital rendelése végbe menjen, addig visszacsúsztattam a pultra a kezemet a saját poharamért nyúlva, könnyedén kikerülve az olívabogyót, amit még csak látni sem akartam.

Amint Roden megszólalt ismételten, egészen sokáig nem válaszoltam, csak a pohárban lévő átlátszó löttyön át figyeltem a fapult erezetét, többféle válaszlehetőséget fontolgatva magamban. És a terv, hogy ma csak jól érzem magam, nem pedig a munkámra koncentrálva valaki más kéjelgésének teszem magam alá, úgy tűnt, borulni látszik. Hogy őszinte legyek, nem tudtam volna megmondani, hogy a magam szórakoztatására pénz nélkül mikor voltam utoljára bárkivel is.

- Igazán nem sokat - engedtem el egy rövidnek ható mosolyt válaszképp, de az volt a sejtésem, hogy ennyivel nem elégedne meg. Tulajdonképpen ha én akartam vele játékba bonyolódni, a kezdő lépés után muszáj voltam továbbiakat is megtenni az irányában. Nem igaz? - A hangommal már elértem azt, hogy felfigyeljen rám. Az ujjaimmal azt, hogy meg is nézzen magának.. Talán a nyelvemet is hasznosíthatom - zavartalan, fesztelen mosoly csúszott arcomra, ahogy a férfi szemeibe néztem, még ha ő esetleg másfelé is járt a pillantásával.

Ám az ajánlat csak eddig tartott és nem tovább. Kellemesen, könnyed mozdulattal emeltem a számhoz a poharat és kortyoltam végre bele a martinibe ráérősen, nem elsietve az alkohol ízét kiélvezve, hagyva, hogy a torkomon folyjon le a folyadék.

Felesleges lett volna siettetni. Ahogy én sem siettem sehova. Az est nagy része csakis az enyém volt, és úgy akartam tölteni, ahogy korábban, már rég nem volt alkalmam. Azt tenni, amihez kedvem volt.

Nem mozdultam meg jobban a kelleténél a pultnál, Roden mellett, kivártam, hogy ő tegye meg a kezdő mozdulatot, és ahogy megszólalt, úgy görbült mosolyra az ajkam csak egy egész piciny rándulással, és habár a választ már tudtam, megint csak nem rohantam annak elmondásával.

- Az attól függ - kezdtem bele, ám az alkohol, a pohár jobban kísértett, mint a saját hangom, ezért is kortyoltam ismét bele a martinibe. - Semmi kedvem újra pénzt kérni azért, amit most élveznék. Remélhetőleg - pillantottam a szemeibe hosszan, elmerülve csak abban az ismeretlenben egy időre, megfeledkezve arról, hogy akár itt, a pub közepén is bármit tehetne velem.

- Tegyen arról, hogy élvezzem. Úgy csak a whiskey-t és a martini-m árát kell megfizetnie - mosolyodtam el lassan, kényelmesen helyezkedve el a székemen, ujjaimmal újra megsimítva rövid szoknyám csipkeszegélyét, halkan sóhajtva csak fel. Persze ha ezt a csekély árat is visszautasította, nem bántam volna akkor sem. Mindennek volt ára. Annak ellenére, hogy mindent megadtam, amit kértek - többségében - mégsem mondtam olyat most, hogy a számat.. a torkomat most nem csak éneklésre fogom használni. Úgyis fogja érezni, amennyiben akarja. Ha pedig nem.. továbbra is utálom a zöld kis olívabogyókat.

Nem kerülte el a figyelmem az, hogy a magázás, a távolság a két egyén között hirtelen tűnt el, és a hirtelen lelkesedés mosolyt csalt az arcomra. Élveztem az egész játékot vele, de tudtam, hogy nem húzhatom sokáig mindezt, mert megunja. Mind megunták, ami néha üdítő színfoltja volt a napjaimnak. Látni, ahogy egyre morcosabbak és akaratosabbak lettek.

- Az Öné? - kérdőn, réveteg mosollyal pillantottam az arcára végigvezetve a pillantásom a szemein, arccsontjának vonalán, az arcélét fedő szakállán, végül a szemeim megállapodtak az ajkain egyetlen rövid másodpercig. - Ameddig élvezem, nem kell fizetnie. Amint csak a saját orgazmusával fog foglalkozni, a pénz lesz az úr és nem Ön - fejeztem be csak egy pillantást vetve az ölére, és mielőtt még bármit mondott volna, lecsúsztam a székről, mellélépve pedig az ujjaim simultak a nyakának bőrére lassan, beletúrva ujjaim hegyével a hosszabb hajba is.

- Addig viszont Ön diktál. Ön mondja meg, mit tegyek. Addig a tulajdona leszek - néztem bele ismét hosszan a szemébe, elvonva róla, tőle a kezemet is, mielőtt még idő előtt önállósította volna magát. Mindent a maga idejében! Mégsem léptem el, a közelében maradtam. Nagyon közel.

Felsóhajtottam a reakciójára. Ahogy mindig, ha az érintésem ezt váltotta ki belőlük. Vajon lesz valaki aki nem csak a ribancot, az enyészetet látja majd bennem? Elmosolyodtam, amikor meghallottam Rodent.

Hátrébb lépve hagytam, hogy tegye a dolgát, legfőképpen azt akartam végignézni, ahogy a pénz landol a pulton, és annak az útját szerettem volna végignézni, főleg azért, hogy milyen gyorsan tűnt el. Mindenki megfizethető. És mindenkit meg is fizetnek. Kit így, kit úgy.

Amint beszélt, megint rá figyeltem. Felfelé, engedve, hogy a szavak egyet jelentsenek nekem a munkával, ám amit mondtam, azt be akartam tartani. Ha élvezni fogom, az orgazmus lesz a fizetsége. Elindulva hagytam Rodent, pár lépés erejéig őt követtem, amint a kezemet érintette, de aztán.. meggondolva magam kivontam tenyerének melegéből az érintésem, és ha rám nézett, csak egy mosollyal jeleztem, hogy nem gondoltam meg magam, egyszerűen csak nem helyes az, ha érintett. Itt. Így.

Nem voltam még kezdeményező. Fogalmam sem volt, mit akart, vagy hogyan akarta. Nem mondott semmit, addig pedig nem akartam önállósítani magam, ezért kiérve az ajtón csak kérdőn rá pillantottam lámpafény alatti alig-sötétben közel hozzá, beharapva alsó ajkamat pedig körbenéztem kíváncsian, de megálltam, hogy bármit is kérdezzek. Egy kivételével:

- Mi maradjon fent rajtam? - voltak aberrált kérések. Már csak azt kellett tudnom, ő mit szeretne.

Elmosolyodtam. Szórakozottan, kíváncsian, de leginkább várakozva arra, hogy vajon neki milyen vágyai lehettek, milyen dolgokat szerethetett. Mind mások voltak. S hogy én mit akartam? Fogalmam sem volt. Ebben a percben még nem.

Ahogy irányba mutatott, követte pillantásom, s ahogy a motorokra néztem, egyetlen pillanatra csak, de Roden szemeibe néztem. Elismerés? Kötve hiszem, de legalább nem volt kényes úgy, mint az autóikat csodáló sznob férfiak.

- A motor és a motel is megteszi - csaltak mosolyt arcomra a saját szavaim, de nem volt ez számomra kevés, sokkal inkább csak játszani akartam volna, ezért is nézve a szemeibe léptem el mellette, egészen óvatosan csak súrolva a testét a sajátommal, megindulva a motor felé, nem rázva jobban magam, mint amennyire a csípőm mozdult minden lépésnél. Nem figyeltem, jön-e utánam. Biztos voltam, hogy nem marad a pub ajtaja mellett, ha egyszer mást is kaphat, valami sokkal jobbat. Amikor egy Chopperhez értem, ujjaim siklottak végig annak fémjén, de aztán elhúztam róla ujjaim tétován.

- Ez nem lehet a tiéd - még a fejemet is megráztam nemlegesen, felpillantva a férfi szemeibe, de többet nem tippeltem. Elég volt a semlegességből. Dologra fel! - Menjünk.. a végén még meggondolnám magam, és annak egyikünk sem örülne - mosolyodtam el, megkerülve az előző motort pedig Roden mellé léptem.. remélhetőleg már az ő kétkerekűjéhez. - Nadrágot kellett volna húznom. A ruha a nyakamban lesz, mire leszállok mögüled - nem mintha bántam volna. A testemből éltem. Sosem voltam szégyellős. Csak egy munka. A magánélet pedig teljesen más.