Csak a cipőm kopogását lehet hallani, miközben végigsétálunk a modern és elegáns épületet körbefogó macskaköves járdán alkalmi partneremmel karöltve. Nem pillantok le, éppen ezért elég nagy mutatvány a méregdrága tűsarkú szandálomban egyensúlyozni és lehetőleg jó helyre lépni. Talán kicsit erősebben is kapaszkodok a mellettem sétáló férfibe, alig feltűnően. Nem is értem, miért ilyen burkolattal kell megörvendeztetni a női közönséget. A színház. Nem gyakran járok erre, az ügyfeleim többsége kerüli az ennyire nyilvános helyeket, de ez egy kivételes alkalom. Több szempontból is. A színdarab szinte mindegy, feltehetően nem arra fogunk figyelni, de ki tudja, már a vacsora alatt is azt hittem, mindjárt nekem esik, de nem. Az egyik híres divattervező által megálmodott, bordó, földig érő alkalmi [You must be registered and logged in to see this link.] belekap a szél és játszik vele, úgy, ahogy hamarosan velem fog Zane. A vékony, drága anyag finoman veszi körbe formás testem, hol kihangsúlyozva, hol elrejtve a kíváncsi tekintetek elől. Vékony vagyok, de néha erősebb, mint a legtöbb férfi. Szükségem is van rá a munkámban, éppen ezért a haditengerészet által kifejlesztett edzéssel szoktam kínozni magam szabadnapjaimon. Minden részlet gondosan és aprólékosan megtervezett rajtam, alapelv, hogy mindenből a legjobb kell, minőségi, hiszen az én szolgálatásom is az.
- Melyik darabot választottad? – kezdeményezek beszélgetést, ha nem akar, megértem. Akkor maradunk csendben. Nem torpanunk meg egy pillanatra sem, magabiztosan haladunk előre a kissé feltorlódott sorban a bejáratnál. A kíváncsi pillantásokra nem is figyelek, nem tudok velük mit kezdeni. A látszat csak egy dolog... Külső szemlélőnek akár egy átlagos párnak is tűnhetünk, egy harmincas férfi és egy huszonéves nő, de azt, ami valójában köztünk van, sokan talán el sem tudják képzelni. Pedig ami összeköt minket jelenleg, nem más, mint az üzlet. Mocskos üzlet. Alig észrevehetően oldalra pillantok a mellettem sétáló Adoniszra, kétség kívül az, nem is értem, miért szorul ilyen szolgáltatásra... Hát persze. Azért, mert egy barátnővel ilyet nem tehetne meg... Eltűnődök egy kicsit, vajon honnan van ennyi pénze. Ha ennyit költ egy kurvára, mint most rám, akkor vajon mennyire lehet gazdag? Végülis nem az én dolgom. Engem kifizetett, innentől az van, amit akar, azt tesz velem, amit csak szeretne, nekem pedig az a dolgom, hogy a kedvére tegyek, annyira, hogy legközelebb is engem akarjon. Rajtam nem múlik. Már a páholy felé vezető lépcsőn járunk, kicsit meg is emelem a ruhám, nincs kedvem pofára esni benne, az nagyon nem illene hozzám. Az ütésnek irányzottnak kell lennie. Bármit bevállalok, mindenben benne vagyok, semmire nem mondok nemet. Pénzért. Tényleg nem tudtak még olyat kérni tőlem, amit ne teljesítettem volna, de egy valamire eddig nem került sor... még senki nem tudta megfizetni az ártatlanságom. Zane az első, aki hajlandó volt annyit fizetni, amennyit a futtatóm szerint érek. Talán azért ekkora az értékem, mert nem sok lány van, aki semmi perverz ötletre nem mond nemet, ugyanakkor egyvalamire mégis... Még senki nem dughatott meg. Ez egyre csak növelte az értékem, nem mondom, próbálkoztak páran, ki erőszakkal, ki csellel, de ebből a szempontból mindeddig érintetlen vagyok. Azt hiszem, már nem sokáig. Nem tudom hova tenni a színház ötletét, megfordul a fejemben, hogy talán itt akarja, talán csak húzza az időt, kiélvezi, hogy csak az övé vagyok, de megteheti. Ő ma az a szerencsés férfi, aki bármit megtehet velem. Mielőtt belépnénk páholyunk jótékony magányába, egy testesebb férfi nekemjön, nem is kicsi erővel, aminek hatására Zane testéhez simulok. Bosszús pillantással nézek az idegen felé a vállam felett, aki valami bocsánat félét hebeg, de aztán ügyet sem vetek rá. Mire visszafordulok a különös figyelmet érdemlő ügyfelem felé, pillantásom már kacér, mosolyom sokat sejtető, aztán alsó ajkam figyelemfelkeltően, érzékien harapdálni kezdem... és már ott sem vagyok. Leülök, kényelembe helyezem magam, ujjammal játékosan csavargatok egy selymes, barna tincset, míg a többi puhán omlik a vállamra. Ahogy Zane helyet foglal mellettem, nőies ujjaim combjára vándorolnak.

Nem válaszolt a kérdésre. Persze nem azért, mert nem akart, de egyszerűen nem tudta, hogy milyen jegyekkel vendégelte meg az ismerőse, s valahogyan nem is érdekelte, melyik darabot fogják adni. Csak a helyszín volt érdekes, melyet már olyan régen nem látogatott, amióta kitiltották onnan. A pénz azonban rettentően hatalmas úr, és mindenkinek megvan a megfelelő ára, amiért képes eltekinteni egy ... két ... rengeteg incidenstől.
Egy [You must be registered and logged in to see this link.] volt rajta, természetesen csokornyakkendővel és hozzá passzoló bőrcipővel, így nem tudta átérezni Natasha problémáját a macskakövekkel kapcsolatban. Célirányosan haladt előre a páholyuk felé, és bár megtehette volna, hogy jelenetet rendez, mégis hagyta, hogy a lökdöső férfi ép bőrrel megússza.
- Még ne. - sodorja le a lány ujjait a combjáról, majd egy láthatatlan ráncot próbált kisimítani azon a helyen, ahol érintették. - Vannak szabályok, amiket nem szeghetsz meg és határok, amiket nem léphetsz át.
Nem folytatta egyelőre, inkább a közönséget kezdte pásztázni és a zenészeket a zenekari árokban. Mindig is jól szórakozott ezekben a pillanatokban, hogy az egyik legintimebb másodpercében figyelhette meg az embereket, történeteket fabrikált minden egyes intermezzóból. Még mindig a közönséget figyelte, amikor újra megszólalt.
- Nem hangoskodsz, nem sikoltasz, nem nyögdécselsz, nem beszélsz feleslegesen. Ha erre képtelen vagy, most szólj és betömöm a szád. - apró szünetet tartott, majd folytatta. - A vaginád az enyém, de ma nem próbálom ki. Csak az ánuszod és a szád érdekel, ebben a sorrendben.
Lepillantott a programfüzetre, majd aprót sóhajtott. - Ha leoltják a villanyt, csak az engedélyemmel hagyhatod el a páholyt.
Apró mosolyt csalt az arcára és nevetségesen kicsiny biccentéssel üdvözölt valaki három páhollyal arrébb, majd visszatért a lányhoz és a szabályaihoz.
- Negyedik és egyben utolsó: lehet egyetlen kérésed az éjszaka folyamán, ami nem ütközik egyetlen szabállyal sem. Kihasználhatod vagy sem, nem érdekel. - csak most pillantott Natashara, végigmérte annak alakját és helyes pofikáját újra, majd ismét beszélni kezdett hozzá. - Mindent megértettél? Akkor vetkőzz!

Nem válaszol a kérdésre, megértem, megteheti. Ha azt tervezi, amire gondolok, akkor teljesen mindegy, éppen mit adnak elő a színpadon. Valószínűleg nem fogom érzékelni a külvilágot, főleg nem ilyen apróságra fogok figyelni, mint egy színdarab. Alapesetben ezért megy az ember színházba... de a mellettem sétáló férfinek egészen biztosan más tervei vannak velem. A páholyba érve próbálgatom kicsit a határaimat, de egyből falakba ütközök, eltolja a kezem, én meg hagyom, miért ne hagynám. Ma nincs szavam, csak a bólogatás megengedett. Mindenre, lelkesen. Az alattunk elterülő látképre szegezem a tekintetem és végig ott tartom akkor is, amikor belekezd a szabályokba. Látszólag talán közönyösnek is tűnhetek, valójában azonban nagyon figyelek. Mindenkinek mások az igényei, mindenkinél más a szabály, így hát minden szava érdekel, tudnom kell, mit szabad és mit nem. Először nem is mondok semmit, érthető, a szabály jelen esetben nem azért van, hogy megszegjem. Inkább csak csendben várom a következőt. Vissza tudnék kérdezni, hogy mivel bünteti az engedetleneket, de bölcsen hallgatok inkább, ezt már tudom, nem érdemes hosszabb beszélgetésbe, esetleg vitába bonyolódni, mert én húzom a rövidebbet mindenképpen. Értetlenkedni sem kifizetődő, ha majd véletlen megszegem a szabályt, úgyis kiderül, mivel jutalmaz. Aztán mégis megszólalok, úgy érzem, valami visszacsatolás kell.
- Értem. Nem lesz gond, képes vagyok csendben maradni – erősítem meg benne halkan, de a szemem továbbra sem veszem le arról, amit eddig néztem. Talán jobb is, mert ahogy forrósodik a téma, úgy jövök... zavarba, azt hiszem. Pedig annyi mindent láttam már, annyi mindent csináltam, mégis van, ami még nekem is új. Igyekszem nem mutatni a meglepetést, hogy pont a lényegre nem tart igényt. Van valami perverz abban, ha tényleg a fenekem érdekli első körben és csak a második körben a szám. Ha tudná, hogy a fenekem sem éppen elhasznált... Apró, alig észrevehető sóhajt engedek meg magamnak. Még úgyis nyüzsög mindenki, talán el is nyomja a zaj.
- Nem hinném, hogy el akarom hagyni a páholyt – ekkor fordulok csak felé, így éppen elkapom a pillanatot, ahogy üdvözöl valakit. Bár azt már nem látom, hogy kit, de akaratlanul oda kanyarodnak a gondolataim, vajon le fogunk bukni vagy nem. Ahogy rám pillant, találkozik a tekintetünk, már formálnám a szavakat a válaszra, de megállok egy pillanatra és csak nézem, őrülten vonz a kisugárzása.
- Majd meglátom, nem biztos, hogy élek a lehetőséggel. Én csak érezni akarlak itt... – ujjamat a szám elé emelem – és itt is... – amennyire a helyzet engedi, a fenekemre mutatok – meg még... itt is... – a combomra teszem a kezem, onnan csúsztatom az ágyékomra. Minden mozdulat csak egy pillanatig tart, az egész műveletsort egy biccentéssel zárom le.
- Igen, megértettem...
Vetkőzzek? Nyelek egy nagyot, bevállalós vagyok, de a tudat, hogy hamarosan teljesen meztelen leszek, miközben a mellettünk levő páholyban átszellemülve nézik a színdarabot... merész, de a fenébe is, veszettül izgató. Ez a pasi tudja, mivel tud nagyjából kettő perc alatt felcsigázni úgy istenesen. Egészen rövid ideig habozok csak, azt is kizárólag azért, hogy eldöntsem, mivel is kezdjem. A finom anyagot lesöpröm a combomról és egy ügyes mozdulattal a tangám pántja alá csúsztatom ujjaimat a csípőmön. Éppen csak kicsit megemelem magam, a térdemig csúsztatom az apró fehérneműt, onnantól szabadesésben távozik. Kilépek belőle. Csupa pánt, csupa csipke, de mára úgy tűnik véget is ért nagyjából a küldetése. Külső szemlélőnek a ruhám egy drága, de átlagos estélyi, de az kis masni igen hasznos megoldás... csak meglazítom és máris szabad utat kap a vetkőzés. Melltartó nincs rajtam, felesleges ruhadarab. Csak lesöpröm a vállamról a drága anyagot és teljesen meztelen ülök alkalmi partnerem mellett. Majdnem teljesen. Nehéz fülbevalók himbálóznak ide-oda minden mozdulatomra, lábamon még ott van az arany tűsarkú, azt nem is tervezem levenni. Mellbimbóim azonnal reagálnak, de nem csak arra, ahogy a viszonylag hűvös levegő simogatja a meztelen bőröm. Bujaság tölti meg a páholyt, szinte érzem a vibrálást, kívánom azt az érzéki vadságot, amit tőle kaphatok meg. Meglepő egy kurvától, de tényleg kívánom. Most, hogy készen állok, lecsúszok a helyemről, letérdelek elé és alázatos, megadó tekintettel nézek fel rá hosszú szempilláim alól. Félrehúzom a hajam, nyakam felszabaduló oldalán húzom végig ujjaim lassan, érzékien. Mellkasom észrevehetően gyorsabban emelkedik és süllyed, miközben haladok lejjebb, érintve a mellem és ha nem lép közbe, nem is állok meg.

Untatták a kérdések és a válaszok, a lány szolid gondolatai a szabályrendszerre, amit már oly sok lánynak elmondott és még mennyinek fog... Amikor kiadta a parancsot, pár pillanattal később a másik el is kezdett vetkőzni, de a tekintete nem követte a ruhák levételét, továbbra is a páholyokat és a közönségteret figyelte. Sóhajtott egy hatalmasat, majd meglátta a karmestert, aki a pulpitusra lépve hatalmas tapsorkánt kapott, hiszen szakmájának egyik elismert és híres művelője volt.
- Hatalmas sikered van... - fordult oda az immár meztelen lányhoz, majd végigmérte annak hamvas és tökéletes testét. Nem csalódott, tényleg gyönyörű volt a lány, s az most egy külön bónusz volt, hogy még szűz volt. Egy pillanatra elgondolkodott, hogy megszegi saját szabályrendszerét, és amilyen keményen csak tudja, felavatja a kis kurva testét, de türelemre intette magát és visszafogta az agarakat. Nem verseny volt ez, hogy kié lesz az első döfés a lányban, hiszen azt már megvette magának, de amit egy ilyen lehetőség rejt, vétek lenne csak úgy elkefélni.
A látványt azonban nem élvezhette sokáig, hiszen a mester felemelte pálcáját, mire a nézőtéren kialudtak a fények és a függöny felgördült. Ez volt az a pillanat, amikor a színdarab elvesztette az összes vonzerejét és már csak a lányra összpontosított, aki mellette térdelt, s a páholy apró fényénél is lehetett látni azt az alázatos csillogást, ami a lélektükreiben csillant.
- Hagyd abba. - állította meg a lány kezét, amint ez egyre lejjebb haladt, majd felemelte ajkaihoz a kecses végtagot és egy apró csókot lehet a bársonyos kézfejre. Hosszan tartotta a kezet az arcánál, ízlelte a bőr negédes zamatát, orrában érezte a langyos parfüm kellemes illatorgiáját, s arcával csent a kéz melegének nyugtató élményéből.
Aztán amilyen hirtelenséggel felkapta a kezet, olyan sebesen engedte le annak végtagját, majd nyakkendőjét oldotta egy apró mozdulattal. A fekete szövet lágyan hullott alá, majd csavarodott bal tenyerének ujjai köré, mintha vékonyka bokszert imitálna vele.
- Nyald le a cipőim. Lassan és alaposan. - adta ki újabb utasítását, majd figyelte a lány reakcióját. Meg kellett csinálnia, hiszen ezért fizetett neki és futtatójának, így amikor Natasha lehajolt a vékonytalpas, bőr lábbelikhez, magasba kellett emelnie a hátsóját, s ha nem, akkor Zane segített rajta. Jobbján nyálazta be mutató- és középső ujját, majd az égbe meredő ánuszba tolta mindkettőt tövig.

Talán nem lehetett túl izgalmas, hogy a szabályokra reagáltam, de nem tudtam többet mondani. Pontosabban tudtam volna, de így tartottam helyesnek, ha szeretné, hogy beszéljek, úgyis utasítani fog. Parancsolni. Amit csak akar. Igyekeztem legyőzni azt a kicsi ellenérzést a hellyel kapcsolatban, talán egy gyors menet valamelyik jelenet közben nem lenne sem feltűnő, sem kirívó, de így, hogy teljesen meztelen akar engem, már más a helyzet. Nem tudnám megmondani, hova is néztem a vetkőzés közben, annyi biztos, hogy hol előre, hol Zane-re, de nem tudtam volna felidézni, mit láttam a színpad környékén. Egyedül csak az tűnt fel, hogy ő rám sem néz. Van időnk... Próbáltam nyugtatgatni magam, akárhogy is kurva vagyok, az első alkalom misztikuma engem is megérintett. Felettébb furcsának tartom, hogy nem akar megszabadítani a szüzességemtől, hiszen pont ez az egytelen tényező, ami annyira magasra verte az áram, amiért annyit fizetett. Különben annyiba kerülnék, mint bármelyik másik luxuskurva.
- Nem érdekelne az sem, ha nekem szólna a taps. Engem csak a te véleményed érdekel. Nálad sikerem van? – vágok vissza egyből. A gond csak az, hogy ebben semmi túlzás nincs, fontos a véleménye valamiért. Talán még nem sikerült száműzni a lelkem, nem tudtam még kiiktatni az érzéseimet annyira, amennyire kéne. Teljesen. Örömmel tölt el, ha már árucsere tárgya az első alkalom, legalább nem egy ellenszenves alak vett meg magának. Azt hiszem elkezdődött a színdarab, számomra csak a sötétség tűnt fel, hiszen már térdelek is le. Eredeti célom az volt vele, hogy ne legyek annyira szem előtt, ilyen lengén, vagy nevezzük is nevén, teljesen meztelen. Lágy érintésekkel, odaadó pillantással ingereltem a férfit, de amikor a magánszámom fénypontja következne, leállít. Érintése fura bizsergést vált ki belőlem, nem tudok visszaemlékezni, vajon éreztem már hasonlót vagy nem. Feltehetően nem, talán egyszer, de a nyomába sem ér ennek a simogató érzésnek valahol a hasam tájékán. A bizsergés határozottan lejjebb halad, ahogy a férfi ajkai kézfejem bőrét érintik. Ha nem tudnám mire kellek neki, akár félre is érthetném a kedveskedő mozdulatot. Érzem arcának melegét, egyre csak fokozza az izgalmam. Érthetetlennek tartom a saját gondolataimat, próbálom inkább csak csendben, profin csinálni ezt az egészet. Szeretném, ha irányítana és meg is teszi, határozott utasítással áll elő, én pedig meghökkenek egy egészen rövid pillanatra. Ilyet még senki nem kért tőlem és azt hiszem eszembe sem jutott volna. Kérdéses, vajon mi lehet ebben neki izgató, de nem kérdőjelezem meg az akaratát. Nem kérdezek vissza, nem ellenkezek, nem keresek magyarázatot, miért akarja. Csak csinálom. Lassan nyalom körbe ajkaimat, tekintetem az ő íriszébe fúrva, hagyom, hogy kicsit fokozódjon köztünk a vibrálás, aztán lehajolok. Megoldhatatlannak tűnik a feladat anélkül, hogy a fenekem ne legyen magasabban a kelleténél, de a ruhámmal együtt a gátlásaimat is ledobtam. Nyelvemmel megérintem a bőrcipőt, lassan húzom végig rajta, már szinte érzékien. Egészen mást képzelek a helyébe és nem gondoltam volna, de nem is esik nehezemre a dolog. Ez még bőven a határon belül van, amit bármikor átlépek. Megállok egy pillanatra, mert... alsó ajkamba harapok, amint két ujj nyomakodik a hátsómba minden finomkodás nélkül. Nem érzek semmit, csak fájdalmat, de csendben tűröm, annak ellenére, hogy erős késztetést érzek egy akkora ordításra, amitől megremegne a színház épülete. Mintha szétszakadnék... vajon az is ennyire fájni fog, ha máshol lesz bennem? Vajon feltűnt neki, hogy a szabályos ánuszgyűrűm is érintetlen még?
- Itt is az első vagy – suttogom halkan, hiszen megmondta, feleslegesen ne beszéljek, de úgy érzem, ezt tudnia kell. Hangom kissé elcsuklik, kezem ökölbe szorul, de folytatom, amit elkezdtem. Megfeszül a testem, ellenállna, de esélye sincs. Most nem én irányítom, most Zane uralja a testem. Nyalom tovább a drágának tűnő lábbelit szorgalmasan, de kis figyelemelterelésnek ujjaim a férfi nadrágjának szára alá csúsznak, cirógatva a vádliját egészen finom érintésekkel.

Szenvedéllyel teli sóhaj hagyta el a torkát, amikor a lány nyelve először érintette a cipőjét. Az anyag vékony volt, ennek ellenére nem érezhette a pajkos kényesztetést, mégis receptorai olyan jeleket küldtek az agyának, hogy igenis tapasztalják Natasha játékát. Lassan vette a levegőt, mintha sprórolni akart volna az éltető oxigénnel, olyan hosszan töltötte meg tüdejét, majd préselte ki a káros anyagokat az orrán keresztül.
- Nem különösebben érdekel. - hangja nyugodtan és szenvtelenül visszahangzott a lány fülében, majd apró mozdulatokkal kezdte ujjaival a döfölő mozdulatot. Nem erőszakoskodott, szinte már gyengéd volt a szűz réshez, úgy mozgatta a két apró behatolót az ánuszban. Néha figurákat tett a monoton zakatolásba, hol balra csavarta meg a két merev ujjat, hol pedig jobbra tekerte az alagutat szélesítő mozdulatokat. Aztán egy pillanatra megállt az egész hancúr, hiszen a másik meg merészelte érinteni a vádliját.
Dobbanott egyet, remélve a másik megérti hol a helye és csak azt csinálja, amire parancsot kapott. Hogy lábmunkájának érvényt szerezzen, kihúzta Natashaból ujjait, majd előre tartotta, hogy a lány könnyen elérje őket.
- Nyalt le mindhármat. - mintha nem is élvezné mindazt, ami a páholyban történik, olyan hangnemben szólt újra torkának fonémája, pedig erről szó nem lehetett. Farka egyre csak merevedett, erőtől duzzadó döfőgéppé változott a belépumpált vérnek köszönhetően, teste pedig felfokozott izgalommal fogadta a szenvedélyt, a vágyat és a kéjt.
- Vissza a cipőmhöz, kurva. - nevezte nevén a másikat, majd nyáltól csatakos három ujját egymás után mélyesztette el az előbb látogatott barlangba, de immáron nem két felfedező kutatta a szűkebb rést, hanem mindjárt három utazó vándorolt ki és be Natasha sosem kefélt nyílásán. Szorult az ujja, talán még kényelmetlen is volt a vékony alagút, amit a lány prezentált, de erővel és némi brutalitással minden megoldható, így a szűken mért hely problémája is.
S amikor az első ária felcsendült, akkor már három ujjal dolgozott a lányban, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna egy opera közben az anális játék egy gyönyörű nővel. Ekkor pillantott le a másikra, figyelte ahogyan a nyelvével dolgozik, ahogy szinte doromboló macskakét dörgölőzik a lábához, ahogyan alkarja fel és alá mozgott, uralva Natasha ánuszát.
- A fogaiddal oldd ki a cipőfűzőimet, de a kezedet nem használhatod. Aztán a száddal segítsd levenni a cipőimet. - megnyalta száját, miután az utasítás elhangzott, majd figyelte a hófehér fogak munkáját, hogy aztán lássa miként próbálkozik Natasha, miközben lerúgta a cipőit. - A zoknimat is, szépen a fogaddal.
Újabb parancs, újabb apró látnivaló, ami még jobban zubogtatta farkában a vért, s már olyan keményre dagasztotta a szenvedély szerszámát, hogy talán a falat is átlyukasztotta volna vele.
Halványan nyaldosta lábát a hűvös szellő, ami körbe-körbe járt a nézőtéren, s néha megmutatta magát kettősük páholyában. Azonban gyorsan hozzászokott, mint ahogyan a talpa alatt lévő szőnyeget is megszokta, valamint a nedves élményt, amit Natasha nyelve okozott.
- Nyald a lábam, szuka. Az ujjaim között se felejtsd el! - ez volt az a mondat, ami miatt a prosti most Zane lábát tisztította, miközben ánuszában még mindig a három ujjacska járt köpülő táncot.

Hát persze. Nem is gondoltam, hogy érdekli, nem is azért mondtam, hogy itt is ő az első. Magam sem tudom miért közöltem vele a tényt, feltehetően érzi is, hogy nem menne be az ökle... és nagyon remélem, hogy nem is gondolkodik ilyesmiben. Magával ragad az egész helyzet, persze kicsit talán a figyelemelterelés is benne van, avatatlan fenekem nem tűri annyira jól ezt az újfajta behatást. Ha jobban belegondolok, kellemes is lehetne, egy ujjal. Vagy talán most is kellemes, nem tudom, nem akarok belegondolni, így soha nem fogom megkeményíteni magam. De ha egyszer olyan jól csinálja... Ujjai ütemesen mozognak bennem és máris ellentmond tetteivel a szavainak, biztos vagyok benne, hogy tudná ezt keményebben is csinálni. Sőt, szinte érzem, hogy ez nála tényleg visszafogott tempó. Képtelen vagyok mozdulatlan maradni, ahogy ujjaival köröz bennem, egyszerűen mozdul vele a csípőm is, akaratlanul. Nem is gondoltam egy percig sem, hogy ő sem sokkal tapasztaltabb nálam, de most érzem csak igazán, mennyire profi minden mozdulata. Erőszakkal kell rávennem magam, hogy a feladatra figyeljek és ne adjam át magam az élvezetnek. Annyira elragadtatom magam, hogy már a férfi vádliján járnak ujjaim, figyelmeztető dobbantására kapok csak észbe. Ó, szóval nem tetszik neki. Ez már a második eset, hogy leállít, szóval vettem a lapot. Többet nem kezdeményezek semmit. Annyira el vagyok foglalva a cipő tisztogatásával, hogy ha nem érezném ujjait kicsúszni a fenekemből, talán fel sem pillantanék. Így viszont igen és egyből három ujjat kínál fel nekem. Egyből megszegem a szabályt, amit magamnak állítottam fel, miszerint nem kezdeményezek. Ahogy az orrom elé tolja a kezét, egyik kezemmel támaszkodok csak, a másikkal elkapom a csuklóját és szorosan tartom, miközben egy percig sem gondolkodva fogadom ajkaim közé az ujjakat. Mohón kezdek munkába, gondolatban egészen más van a számban, az a szörnyeteg, aki még a nadrágjában rejtőzik, de már tudomásomra hozta, hogy megkapom ma. Egyetlen hang sem hagyja el a számat, nem nyögök fel, de arcjátékom, pillantásom, minden mozdulatom arról árulkodik, hogy piszkosul élvezem. Kezd rám is ösztönzőleg hatni a hely. Szinte látom magam előtt a nők szörnyülködő, felháborodott arckifejezését, a férfiak sunyi vigyorát amint meglátnak minket így. Persze nem fognak, feltehetőleg, de a lebukás legkisebb veszélye is kellemesen hat rám. Úgy kényeztetem ujjait, mintha nem is tudom mi múlna rajta, talán csak jó, mi több emlékezetes akarok lenni neki, ha már ő az lesz nekem minden bizonnyal. Nem kevés nyállal dolgozok, ha valamiben, ebben jó vagyok. Kapnék utána, amikor kihúzza a számból, újabb utasítással együtt. Hát, neki szabad beszélni, én viszont jó kislányként csak teszem, amit kell. Minden figyelmem igyekszem a bőrcipőre összpontosítani, de képtelenség. Érezhetően több betolakodó kér bebocsátást arra a szűk kis helyre, ami egészen eddig érintetlen volt és nem is terveztem, nem is gondoltam, hogy valakinek előbb fog kelleni a hátsó bejáratom, mint a vaginám. Úgy éreztem tényleg felsikítok, ezt megelőzve a szám elé kapom a kezem, betapasztom szorosan, hogy egy hang se hagyja el. Úristen, ezt nekem sok... másik kezem ökölbe szorul és várom, hogy lazuljon ez a szorító, feszítő érzés. Nagyon tele vagyok. Azt hinném, meg sem tudja mozdítani bennem az ujjait, de mégis, fokozva a szokatlan érzést egészen mélyen, majd megint kicsit kihúzva alaposan megdolgoz. Eljutott az agyamig valami zenefoszlány is, de a vérem dübörgése hangosabbnak bizonyult. Egy halk „basszus” formálódott ajkaimon, de nem jutott ki a külvilágba, legalábbis nagyon remélem. Nyaltam egyet a cipőn, amikor meghallottam az újabb diktátumot. Felpillantottam rá, esküszöm nem értem, mi olyan izgató neki ebben és őszintén remélem, hogy a fenekem ujjazása okozza azt a szembetűnően sátrazó nadrágot. Nekem viszont a feladatra kell koncentrálnom. Fogaim közé veszem a cipőfűzőt és kicsit meghúzom, szerencsére nincs nehéz dolgom, az anyag enged és máris szabad utat biztosít. Ugyanezt megismétlem a másikon is, de a cipőt levenni szájjal és fogakkal már keményebb feladatnak tűnik. Megoldódik ez is, amint Zane lerúgja a lábbeliket és nekifoghatok a feladat hátralevő részéhez. Fogaimmal először a bőrét érintem, mielőtt a zokni anyagába harapnék és határozottan húzni kezdem, úgy érzem magam, mint egy játékos kiskutya, nem úgy, mint a végzet asszonya, de tetszik, mert szokatlan. Persze, ha valaki azt mondja, ez lesz a mai első feladatom, valószínűleg nem hiszek neki. A néha kissé durva, mélyreható mozdulatok közepette igyekeztem a szőnyegbe vájni a körmeimet, na meg azért is, nehogy véletlen besegítsek a kezemmel. Akár ki is dobhat innen, ha nem tetszik neki, amit csinálok. Amint lehúzom az egyik zoknit, számban a zsákmánnyal felpillantok rá, igen, meg bírtam csinálni, ügyes vagyok és már foghatok is neki a másodiknak. Nem bírom ki, egyszerűen fel kell néznem, mielőtt a lábát kezdeném nyalogatni és az sem érdekel, ha észreveszi, mit nézek. Uramisten, ha már az ujjai fájnak, hogy fog beférni a farka? Lassan kezdem nyalogatni immár a bőrét, pontosan úgy csinálva, ahogy parancsolja. Ajkaim közé veszem a lábujját, pont ugyanazt csinálom vele, mint korábban azzal a három ujjával, melyek most mélyrehatóan ismerkednek velem és minden apró mozdulattal mintha azt akarnák elérni, hogy ne tudjak koncetrálni. Nyelvemmel minden apró részt bejárok és bár próbálok hangtalan maradni, néha forró leheletem csiklandozza a bőrét, ahogy sóhajtozok a kéjtől. Nem bírom, esküszöm nem bírom... Kezeim szabadok, míg egyikkel felemelem kicsit a lábát, hogy jobban tudjam szopni, nyalni, kényeztetni, másik kezem ujjai rátalálnak a mellbimbómra és... váratlanul robban a testemben az orgazmus. Még engem is meglep, sűrű levegővételeim által kifújt levegő megint csak a lábával éritkezik, amint kijut a külvilágba. Rá sem merem emelni a pillantásom, de sejtem, hogy nézhet rám.

Minden úgy haladt, ahogyan azt ő szerette volna és a lánynak egyáltalán nem kellett tudnia, hogy miért jó Zanenek az, ha a lábát kényesztetik. Van, aki azt élvezi, ha éppenséggel a hajába túrnak, mások attól izgulnak fel, ha a mellkasukat simogatják, megint egyesek csak az ágyékuk izgatásában lelik örömüket. Mindenki másként van összerakva, mindenkit más stimuláció kerget az őrületbe és emeli egy magasabb szintre. A láb erotikus nyalása az ő drogja, amitől eleddig nem volt képes szabadulni, persze nem is akart.
Végignézett a gyönyörben izzó testen, majd engedte a lábfejét mozgató kéz munkáját, de ahogyan a másik ujjak Natasha mellére szerettek volna tapadni, ott állt meg minden móka és kacagás. Illetve állt volna, ha a lány, akiről oly sok minden jót hallott, nem egy orgazmusban tör ki.
Érezte és látta a beteljesülés minden apró jelét, s a forró levegő, ami lábának ujjait izgatta olyan melegen árulkodott az iménti tetőpontról, hogy ha vak lett volna, akkor is észrevette volna, hogy mi játszódott le a lány testében.
Ujjai még mindig tágítani próbálták a szűk rést, de már nem sokáig, hiszen a három felfedező elhagyta a meghódított mélységet, hogy negyedik társukkal felsorakozzanak Natasha előtt. A testtartás ugyanaz, mint az előbb, sőt a Zane által mondottak is hasonlítanak az előzőekhez.
- Nyald le mind a négyet. - igen, jól sejtette Natasha, hogy nyelvének technikás munkája után mind a négy bátor barlangász el fog veszni a szűkebb résben, s bár az előbb hármuknak is igen szoros volt, Zane biztos volt benne, hogy megoldható lesz a feladat mindkettőjüknek.
- Ha még egyszer hibázol, Isten a tanúm rá, hogy az egész öklömet felnyomom a seggedbe. - természetesen hibának vette az orgazmust, hiszen neki még nem jutott semmi, Natasha máris behúzta első striguláját. Tarthatatlan. - Nekem azt mondták, hogy tapasztalt és sokat látott prosti vagy, aki bírja, ha keményen kényesztetik. Lehet, hogy feleslegesen dobtam ki rád a pénzt?
Kérdése halk volt, mégis minden szavát tisztán lehetett érteni, s amikor a lány végzett a negyedik ujjal is, visszatért az ánuszhoz, hogy beváltsa ígéretét. - Ez most fájni fog. Nagyon.
Először csak a mutatóujja fedezte fel a barlangot, talán még kellemes is lehetett Natashanak, ahogyan hosszú és vékony ujja alig erőszakkal feszíti az űrgyűrűt. Mostanra talán az sem volt kellemetlen a számára, hogy a középsőujj is csatlakozott a balhéhoz és ketten szélesítették a tiltott nyílás bejáratát. Ez volt az a pont, amit már megjártak mindketten, hiszen pár pillanattal később a gyűrűsujj is beszállt a buliba, immáron hármas táncot lejtettek Natashaban. Itt már voltak, ettől élvezett el a lány olyan gyorsan, és talán most is élvezettel tekintett a testvérekre a testében. Így lehetett ez, amíg a legkisebb királyfi színre nem lépett, hiszen ő már talán túl sok lehetett neki, túl erőszakos sosem érintett ánuszának.
Zane azonban nem igazán törődött ezzel, hiszen tudta mennyire képes a tágulásra a mocskos játszótér záróizommal védett bejárata, ahol eddig csak kifelé mozgás történt eddig. A férfi azonban erővel, durva erőszakkal passzírozta be a negyedik felfedezőt, s bár nehezen, rettentő nehezen tudta mozgatni az ujjakat, mégis sikerült neki valahogyan.
- Engedd el magad vagy szétszakadsz. - jelentette ki egyszerűen, bár nem amiatt aggódott, amiért Natasha talán meghallotta a szavakat. Kellett neki ez az ánusz ma este, hiszen valahol elsőként letenni a névjegyed nem minden nap esik meg az emberrel, és ha most összevérezi a páholyt a szétroncsolt rektum, akkor erre nem sok esélye van. Legalábbis Natasha biztosan megpróbálja visszautasítani a közeledését.
- Mondj nekem egy verset. Hallani akarom a hangodat, amikor újra elélvezel. - mosolyogta el magát, majd keze rákapcsolt a tágításra, rettentő erővel feszítve Natasha emésztőrendszerének végfokát.

Ez volt az, amire egyáltalán nem számítottam. Egyáltalán szokott lenni a kurváknak is orgazmusa? Nem éppen filozófiai a kérdés, mégis jogos. Eddig így még senki nem ért hozzám, én voltam az, aki kitartó, gyakorlott kéz- és szájmunkával juttattam a gyönyör legmagasabb fokára a férfiakat, akik hajlandóak voltak eleget fizetni ezért. De az élvezet számomra eddig kimerült abban, hogy megjátszottam, igen, engem is izgat, hogy alkalmi partnerem ennyire élvezi. Üthettek, verhettek, de máshogy nem érhettek hozzám. Úgy semmiképpen, ahogy most Zane teszi. Szóval mondhatni férfikéz által most jutottam először a csúcsra, ami hatalmas élvezet és egyben lehet, hogy végzetes hiba is volt. Még magamhoz sem térek a mámorból, amit csendben kellett átélnem, érzem, hogy kutakodó ujjai egyszerre csúsznak ki belőlem, lelki szemeim előtt pedig válogatott kínzások sora jelenik meg. Automatikusan csúsztatom ajkaim közé az előttem megjelenő ujjakat, de hatalmasra nyílt szemeim elárulják, nagyon is tudom, mi vár rám. Pupilláim kitágulnak a félelemtől, talán a színház jótékony félhomályában nem láthatja, de minden bizonnyal sejti. Talán tudja is. Mind a négy ujját meg fogom kapni, a kérdés már csak az, hogy amúgy is elkerülhetetlen lett volna vagy csak a magánszámom miatt kapom. Az eredményen végülis az okok nem változtatnak. Szavaira mégis megremegek. Istenem, csak az öklét ne... Ettől tartok, mióta a harmadik ujja is bennem volt és most úgy tűnik, reális kezd lenni a félelmem. Hát persze, hogy hibának fogja fel. Nekem egyáltalán nem kellett volna, talán szabad sem lett volna, amit tettem, de már nem tudok változtatni rajta. Még mindig fullasztó a forróság a páholyunkban, legalábbis nekem. Bár csak akkor beszélhetek, ha feltétlen kell, a feltett kérdésre úgy érzem, illik válaszolni, amint felszabadul a szám. Akkor is, ha talán csak költői volt a kérdés.
- Nem fogok többet hibázni, kérlek ne haragudj. Bírom, ha keményen kényeztetnek, azt hiszem, ezt bizonyítottam is az előbb. Nem sikítottam a fájdalomtól, hanem elélveztem, nem tehettem mást, túl jó volt, amit csinálsz velem – foglalom össze a véleményem finoman. Szerintem akkor mondhatná rám, hogy nem bírom és nem érem meg a pénzem, ha ellenkeznék, megszegném a szabályait, elhúzódnék mélyre hatoló ujjai elől, de semmi ilyen nem történt. Csak elélveztem, mert annyira profin csinálja. Én dicséretnek fognám fel. Úgy tűnik, nem egyezik a véleményünk, egy apró megjegyzést követően, miszerint fájni fog, már érzem is az újabb behatolást, de még igen kellemes módon, egy ujj, jesszusom, elönt a forróság és már éppen kezdeném élvezni, amikor jön a következő, majd a harmadik is, szépen sorban, de nem fáj, ennyit már megszoktam, feszít, az igaz, de már nem annyira idegen. Persze aztán utólér az elkerülhetetlen... Abban a pillanatban, hogy negyedik ujja erőszakkal hatol be testembe, megrázkódok, talán meg is próbálok elhúzódni, nem tudom, nem uralom a mozdulataim. Csak kínlódok csendben. A fájdalom egyre csak terjed a testemben, gerincvelőm receptorai sietve adják át egymásnak az elviselhetetlen érzést, hogy minél előbb agyamba juttassák, elárasztva mindenhova. Szinte bénítólag hat rám és egy pillanatig úgy érzem, nem úszom meg anélkül, hogy fájdalmasan fel ne üvöltsek. Zane szavaira kapom fel a fejem. Méghogy engedjem el magam? Talán azt is el kéne árulnia, hogyan. Talán már mindegy is, hiszen magam sem tudom, mit érzek, talán már szét is szakadtam, mintha érezném, ahogy folyik a vérem, de lehet, csak a képzeletem játszik velem. Körmömmel végigkaparom a szőnyeget, nem érdekel, mennyire lesz látványos és adott esetben a takarítók mit gondolnak, mi történt itt. Úgy érzem nincs módja annak, hogy én ezt most jó kurvaként tűrjem.
- Ne, kérlek, adj egy kis időt – nyöszörögtem halkan, mint egy kisgyerek. Bár pontosan nem határoztam meg, mihez is kell idő, nyilván tudja, arra, hogy ezt a rettenetes érzést valamennyire megszokjam, mielőtt mozgatni kezdené bennem az ujjait, a végletekig fokozva szenvedésem. Nem is tudom, a fájdalom a rosszabb vagy az, hogy nem üvölthetem ki magam a külvilágba, csak belül szenvedek, a belsőm ordít, de vissza kell fognom. Próbálok magamra koncentrálni, hogy megőrizzem az ép elmém és betartsam a szabályokat. Vajon meddig számítok szűznek? Az általánosan elfogadott elmélet szerint mindaddig, amíg az immisso penis, emissio seminis meg nem történik. Nos, ott még nem tartunk, de az elmélet feltehetően áll a fenekemre is. Szóval hivatalosan még szűz. Mégis úgy érzem, ennél jobban talán már a farka sem fog fájni. Ez lenne a célja? Ez mindenkinek ennyire fájdalmas? Hangosan préselem ki magamból a levegőt, amikor eljut a tudatomig lehetetlennek tűnő kérése. Verset? Én? Ujjaival a fenekemben? És miből gondolja, hogy képes leszek mégegyszer elélvezni így? Mosolya jelenleg úgy tűnt, mintha jól szórakozna rajtam, hát végülis azért is vagyok itt. Most azt hiszi, kifogott rajtam és egy verset sem tudok. Nagy mázlim van, hogy ha más nem is, a versek mindig is érdekeltek, legalábbis amíg lelkesen jártam suliba. Megerőltetem magam. Ennek a szexi, vonzó, szívtipró férfinek a parancsára:
Nehezen, akadozva, nem éppen a szavalás általános szabályainak megfelelően teljesítem az utasítást. Néha megállok, nyögést visszafojtva harapok alsó ajkamba, annyira erősen, hogy biztosan érzem, ha hátul esetleg mégsem, itt már biztosan vérzek. A fémes íz uralja a számat, ahogy nyelvemmel megnedvesítem az ajkam, hogy tovább beszéljek.
- Remélem elégedett vagy. Ez illik ránk – suttogom kissé elhaló hangon a szavakat. Időközben teljesen el is feledkezek partnerem lábáról, így gyorsan, számonkérését megelőzve végighúzom a lábfején a nyelvem. És ekkor valami átlök a határon. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy én ezt képes leszek élvezni, de forró bizsergés veszi birtokba altestem, nem titkolhatom, megrándul a csípőm. Ajkaimmal haladok felfelé, nem állok meg a lábfején, a térdéig végigcsókolgatom a nadrágon keresztül és felpillantok rá.
- És mikor érezhetek mást is magamban? Már nagyon kívánom... – suttogom és ujjaimmal lassan lépegetnék a combján, de ekkor máris megkapom a büntetésem, saját magamtól. Elérem a mozgásterem határát és ahogy újra belémdöfi az ujjait, sziszegve hajolok vissza a földre. Vérzek, már egészen biztos vagyok benne.

- Ne ígérj olyat, amit nem fogsz tudni betartani. - hiszen bármi hiba lehet, s ha tökéletesen is követ minden szabályt Natasha, mindig kitalálhat valami újat, valamit amivel újabb bűntetést szabhat ki a másikra. A mondandó többi része annyira nem érdekelte, hagyta a füle mellett elmenni, hiszen igazából nem is várt választ a kérdésére, csak a vakvilágba sóhajtott egy költőit.
Figyelte a lány reakcióit, ahogyan a fájdalomban kovácsolt szenvedés végigvonul az egész testén, ahogyan a kínban született gyötrelem megremegteti minden apró porcikáját. Ha azt mondaná, hogy nem ismeri az érzést, akkor hazudna, hiszen szexuális kalandozásai közepette már ő is megtapasztalta, milyen az, ha egy férfi ökle feszíti az ánuszát, sőt annak a férfinak a fallosza is túrt a nyílásában. Kíváncsi volt arra, hogy milyen érzés, hogy megbírkózik-e a szégyennel, amit egy ilyen tapasztalat után sejtett, de bármennyire is gondolta, hogy gyűlölni fogja minden percét, azon az estén imádta, hogy az a kigyúrt állat a magáévá tette. Most Natasha mehet át ezen a folyamaton, hogy még nem tudja miért akarja annyira a tiltott tapasztalatot, de a teste már visszajelezte, hogy minden apró pillanatát élvezte a fájdalomnak.
- Ne pocsékold el erre az egyetlen kérésed. - döntött a másik helyett, és egy pillanatra sem állt meg az ujjak mozgásával. Szinte görcsbe álltak az kis felfedezők, olyan kitekert volt a felállásuk, így minden egyes döféssel próbált egyenesíteni tenyerének tartásán. Hol sikerült neki a manőver, hol Natasha ellenkezett annyira, hogy újra csomóban találta ujjait, de nem adta fel, nem szállt ki a buliból. Illetve Natasha seggéből.
Mosolyognia kellett, amikor meghallotta a verset, nem tudta elképzelni, hogy lesz annyi erő a másikban, hogy belekezdjen egy pár soros költemény felidézésébe. Hallgatta az elfúló hangot, az akadozó és vontatott verselést és önkéntelenül is suttogta a lánnyal az idézetet. Már nem is tudta, mikor hallotta utoljára bármit is a költőtől, ráadásul egy ilyen fiatal teremtmény ajkaiból. Azonban minden gyönyörnek vége kell, hogy szakadjon, így amikor a versnek a végére jutottak, hallhatta Natasha suttogó hozzászólását.
Valamit vesztett az egész a csodából, amit átélt, de nem ért rá ezzel foglalkozni, hiszen a lány olyan dologra szánta el magát, amire nem kapott engedélyt. Az még hagyján lett volna, hogy a lábfejét nyaldossa, hiszen arra kapott utasítást, de amikor a nadrágját kezdte el csókolgatni, sőt a combját érintette, akkor elszakadt valami.
- Ugye, az öklömre gondolsz? Biztos arra, hiszen megígérted, hogy nem hibázol többet, s most mégis itt vagy, egy újabb csalódás! - nem beszélt túl hangosan, mégis érezni lehetett, hogy ha most más körülmények között lennének, leordította volna Natasha haját.
Kihúzta ujjait a lányból, majd mivel érezte az apró nedvességet a kezén, amit a másik vérnek vélt, így megszagolta a tenyerét, amit nem kellett volna.
- Nyugi, csak beszartál kicsit. - mondta ki az ítéletet az egyes számú szagjel alapján, majd eltartotta kezét magától, hogy ne érezze a fekália bűzét. Kicsit megrázta a fejét, majd felállt a székéről és kifelé indult a páholyból. - Öltözz fel, tedd rendbe magad a mosdóban és ha visszatértél, elmegyünk.
Hangja szenvtelen volt és lemondó, majd kinyitotta az ajtót, hogy kilépve a páholyból elindult balra, a férfi mosdó irányába. - Amatőrök...
Szakadt ki belőle a felháborodás, majd jó sok időt hagyva magának eltűnt tíz percre a mellékhelyiségben.

Nem bírom, ezt én tényleg nem. A tudomására is hozom, talán nem túl határozottan, nem túl hangosan, hiszen itt nem is lehetne, de a hangom csengése elárulja, amit még én sem értek. Nem egészen vagyok magamnál, de nem a szó legszorosabb értelmében. Inkább csak annyi inger és eddig ismeretlen behatás ér, amit nem tudok hova tenni. Tudom, hogy bűnös, de élvezem, tudom, hogy fáj, de nem érdekel, talán inkább jól is esik. Esett. Ez a negyedik ujj már minden képzeletem felülmúlja, lehetetlennek tűnik a vállalkozás, hogy belém préselje, de megteszi, nem vár, nem finomkodik. Igaza is van, ezért fizetett és én tényleg sokmindent bírok. De amit még nem próbáltam, azzal egészen más a helyzet. Márpedig ahol most Zane ujjai kutakodnak, teljesen szűz terület volt egészen eddig. Magyarázatom felesleges, bár nem kapok szidást, amiért jár a szám, az a sóhaj többet mond minden válasznál. Nem megy, nem bírom, szünetre van szükségem, hogy levegőhöz jussak, hogy ne nyomuljon ennyire, mert úgy érzem, tényleg szétszakadok. Hirtelen nem is tudom miről beszél, amikor visszautasítja a kérésem. Csak nehezen esik le, hogy kaptam egy lehetőséget, kérhetek valamit az este folyamán. Akkor úgy gondoltam, nem fogom kihasználni, de látom, naív voltam. Minek a lehetőség, ha nem akkor használom fel, amikor akarom? Mivel nem volt más választásom, csendben tűrtem, amit kapok, néha ajkamba haraptam, hogy visszafogjak egy feltörni készülő nyögést. Úgy éreztem, ha nyöghetnék, ha hangot adhatnék az érzéseimnek, akkor talán kevésbé fájna, de nem tehettem, nem csak azért, mert azt parancsolta. Ez nem az a hely, ahol hangoskodni lehet. Nem könnyítette a helyzetem a vers sem, amit el kellett mondanom, bár mindent csináltam, csak nem szavaltam. Nyögve, sóhajtozva, elhaló hangon próbáltam a sorokra koncentrálni, majdnem kizökkentett, ahogy meghallottam, suttogja velem. Apró mosolyt csalt az arcomra. Tehát ismeri. Talán jól választottam. Mindenesetre nem tudom meg, nem dicsér, én meg elrontom a pillanatot. A fájdalom és a kéj mámorító keveréke dúl bennem harcot, így aztán nem tudok józanul gondolkodni, nem vagyok ura a cselekedeteimnek. Ösztöneim veszik át az irányítást és azok most nagyon is azt súgják, hozzá kell érnem. Nem ellenkezek a vágyaimnak, egyszerűen megadom magam és hozzáérek, megérintem, simogatom, amiért meg is kapom a büntetésem. Egyelőre szavakban. Nagyot nyelek, amikor az ökléről beszél, talán hallhatóan, egyszerre lesz melegem és fázok is, én azt nem akarom. Nekem már a négy ujja is sok. Talán azért nem jut messzebb, mert fájdalmasan felordítok, ezt nem tudhatom, de ami ezután következik, minden eddigit felülmúl. Ha azt hittem, rosszabb már nem lehet, hát tévedtem. Elég nagyot. Amit én vérnek hittem, valójában más. Mennyire más. Nyugi? Hitetlenkedve pillantok rá, ugye csak szivatni akar? De már áll is fel és otthagy egyedül, szólni sem tudok, de nem is jutnak eszeme olyan szavak, amik illenének a helyzethez. Nem értem. Én azt hittem vérzek. Bár az lett volna... Fáradtan teszem le a fejem a székre, ahol az előbb Zane ült. Jó egy kis nyugalom. Arra vágyok, hogy megnyíljon alattam a föld és elnyeljen. Nincs nálam óra, fogalmam sincs mennyi idő telt el, mióta beléptünk ide. Egyrészt úgy érzem, csak percek, másrészt akár órák is lehettek. Kábán nyúlok a ruhám után, próbálom valahogy felvenni, de gondolatban egészen máshol vagyok. Felkapom, megkötöm a masnit, a tangát meg csak a kezembe veszem és ahogy elindulok, majdnem hasra esek valamiben. Persze. Zane cipője állja utam, nem tűnt fel, hogy mezítláb rohant ki, de szerintem abban a pillanatban neki sem. Felveszem a földről és szinte kitántorgok a folyosóra. Nem tudom miért érzek. Egyszerre mindent és semmit. Körbepillantok, de sehol senki, így aztán gyors lépésekkel a mosdóba sietek. Talán nem kellett volna találkoznom a tükörképemmel. Olyan árulkodó. Vagy csak nekem az? Egy nő zavar meg, ahogy kilép valamelyik fülkéből és olyan pillantással mér végig, mintha tudná a titkomat. Pedig egy lány vagyok, földig érő ruhában, semmi árulkodó jel. Talán a kipirult arcom, de semmi más. Mégis gyorsan egy fülke magányában keresek menedéket és magyarázatot magamban arra, hogyan történhetett ez. Főleg, hogy hogyan nézzek ezekután Zane szemébe. Mit mondjak neki. Megszűnik ismét a tér, az idő, magamra maradok a gondolataimmal és talán jól is jön ez a kis szünet, hogy rendet tegyek a lelkemben. Most érzem igazán, hogy van.
- Mit mondjak? Azt, hogy bocsánat, amatőr vagyok? – szólalok meg percekkel később, immár a folyosón, ahol a mosdóból kilépve szembe találom magát a férfivel. Külsőleg kifogástalan vagyok, összeszedtem magam annyira, hogy látszólag minden rendben legyen.
- Azért kellettem neked, mert amatőr vagyok. Hát itt vagyok, a tiéd vagyok és várom a parancsot. Neked bármit megteszek... Miért lennék másé, ha már elkezdtél betörni – lassan, mint egy cica, kecses lépésekkel közeledek a kissé mogorva férfi felé. Értem én, szar egy helyzet volt, szószerint, de azon leszek, hogy meglágyítsam.
- Mutasd az utat és követlek... de van nálam valami, ami a tied – mutatom fel a lábbelit, kicsit meglóbálom, aztán véletlen kicsúszik a kezemből, én meg ártatlan pillantással nézek az engem figyelő szempárba. Vadító. Már egészen közel vagyunk egymáshoz, közel ahhoz, hogy ismét szokatlan bizsergést váltson ki belőlem, valahol mélyen a hasamban, ami egyre csak terjed, megállíthatatlanul és célirányosan halad lejjebb és lejjebb egy bizonyos pontig, hogy még jobban feltüzeljen a forróság. Felemelem a fejem, ajkaink már szinte összeérnek, de mégsem, csak Zane lélegzetvételei csiklandozzák bőrömet. Oda sem pillantok, magától értetődő természetességgel csúsztatom a másik kezemben rejtegetett apró tangát a férfi zsebébe. Ráharapok az alsó ajkára, de kicsit sem fájdalmasan, inkább csak annyira, hogy érezze a vágyam, mielőtt elmélyíteném a csókot, amire gyakorlatilag azóta vártam, hogy megpillantottam a férfit. Bár remeg a gyomrom, külső szemlélő ebből mit sem vesz észre. Most az egyszer sajnálom, hogy csak üzleti kapcsolat van köztünk. Mindazok ellenére, hogy nem bánik velem kesztyűs kézzel. Kicsit sem.

- Ne mondj semmit, azzal csak rontasz a helyzeteden. - hangja szenvtelenül csendült az üres folyosón, majd orrán mély sóhajt metszett a tüdejébe, el akarván felejteni az imént történteket. Lepillantott a lányra, annak kecses lépéseire és megállíthatatlan közeledésére, majd a cipőjére fordította szemeit. Tényleg a páholyban hagyta őket, amire már ő is régen rájött.
Nem lehetett azt mondani, hogy kellemes volt a helyzet a mosdóban, hiszen bármennyire is tiszta volt a színház emeleti mellékhelyisége, bármennyire is várná el az ember egy ilyen nívós helytől a makulátlanságot, foltokban vizeletet tartalmazott a járólappal rakott padló. Még a kézmosók környékén is, ami apró hányingerben forgatta meg a gyomrát, de látott ő már ennél cifrábbat is, úgyhogy a róka nem repült felfedezőútra.
- Ennyire gyenge jellem lennél? Feltolom a seggedbe négy ujjamat és máris úgy érzed, betörlek? - figyelte a másik mozdulatait, annak kacér szempillantását, arcán a mimika apró jeleit. - Várod a parancsom? Mégis ellenszegülsz... Bármit megteszel nekem? Mégsem tudsz engedelmeskedni... Mutassam az utat? Mégis többször letértél róla...
Nézte az aláhulló lábbeliket, majd már parancsot is adott volna, hogy vegye fel Natasha őket, de a másik bátor fellépése egy pillanatra elhalasztja az utasítást. Tűrte az ajkak majdnem csókját, lassan vette a levegőt és fújta ki újra, majd nyelvével nyalta meg alsó száját, miközben kezében érezte a könnyű viseletet. Nyelve még éppen érintette Natasha fogainak élét, tapasztalta a hófehér metszők lágy követelését, majd kettősük apró csókban tört ki, amire nem számított, főleg az éjszaka ilyetén alakulása után.
Keze halványan vándorolt fel a lány gerince mentén, a ruha anyagát tapintva kutatott egy feljebb, majd amikor elérte annak nyakát, az ujjak roppant ereje fogta satuba a vékony testrészt, hogy aztán elránthassa a másik fejét ajkaitól. Csak nézte Natasha, szemei villámokat szórtak, majd végül megszólalt.
- Nyisd ki a szád. - ellentmondást nem tűrően parancsolt, majd a kezébe adott fehérneműt a lány szájába nyomta, hogy egy apró cérnaszál se lógjon ki a dús ajkak közül. A felszabadult kézzel emelte fel a másik állkapcsát, zárva a két fogsor közötti rést, hogy aztán a nyakat szorító végtag erejét kihasználva nyomja le Natashat a földre. Nem érdekelte, milyen testtartásban érkezik meg a lány, csak arról akart gondoskodni, hogy megtudja, hol is van a helye.
- Mondtam, hogy ne beszélj feleslegesen. - kivárt egy pillanatot, majd elengedte a másikat, hogy kiegyenesedjen. - Ha még egy ilyen egyszerű dologra is képtelen vagy, mit várhatok tőled később?
Újabb légvételnyi volt a várakozás a következő mondat előtt, miközben leült egy közeli székre, ami talán csak két méterre volt tőle. - A cipők és a zoknik nem fognak maguktól a lábamra kerülni. Bízhatom benne, hogy tudod a sorrendet vagy azt is el kell magyaráznom neked?

Szabályok. Pedig be tudom tartani őket, eddig nem okozott gondot és most mégis. Olyan helyzetben vagyok, amit nem tudok uralni. Minden mozdulat, minden érintés új. Minden alkalommal, amikor hozzámér, érintése az ismeretlen vágyakozást hirdeti. Meg akarom tapasztalni. Igen. Itt és most, vele. Valószínűleg akkor is beletörődnék a helyzetbe, ha valami undorító alak állna velem szemben, de így... Ha már eladom a szüzességem, legalább egy olyan valaki vette meg a szokatlan árut, aki tetszik. Vele el tudnám képzelni és nem csak azért, mert kénytelen vagyok, mert nincs más választásom. Vonz, hogy olyan rideg, parancsoló. Bár a testem minden pontja libabőrös lesz egyetlen pillantásától, mégis magához vonz. Nem tudom eldönteni, hogy félek tőle vagy félelmetesen vágyok rá, de esélyes a kettőnek a keveréke. És most dühös rám. Nem kicsit. Mégis mennyire jól áll neki, ahogy így dühösen fellép velem szemben. A megemelt hangnemre megremegek, szinte már félve pillantok szemeibe. Jól teszem egyáltalán? Szabad? Ezt nem szabta meg, de kezdem azt érezni, bármit is teszek, mindig talál okot a büntetésre. Persze, hiszen ez az egészben a lényeg.
- Betörtél, igen. Tudom, hol a helyem, tudom a szabályokat és nem szegem meg őket többé. Azért vagyok itt, hogy a kedvedben járjak. Mindenben... Vagyis betörtél. Az vagyok, aki akarod, hogy legyek – suttogom halkan, lesütött szemekkel. Hát erről szól ez az egész, nem? Urakodni akar felettem, megteheti. Csendben tűrőm, sőt... Nem tűröm, élvezem. Merészen lépek, kezdeményezek, talán rámenős vagyok, de egyáltalán nem gondolkodok, csak nem akarom, hogy véget érjen ez az egész. Olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy gond nélkül össze is érhetének ajkaink, de még nem, kivárunk, csak a lélegzetvételeit érzem, várok és várok, de amikor nem lép, megteszem én, megszakítva ezzel a várakozás örömét és édes kínját. A megtévesztés nagymestere is lehetne Zane, mert ahogy csók közben ujjai a hátamon vándorolnak, olyan érzéseket ébresztenek bennem, amit még soha nem éreztem korábban. Egyszer sem. Senkivel sem. Csak most itt, vele. Egy pillanatra elhiszek mindent, amit az érintései ígérnek, de hiba, újabb hiba, hiszen ujjai erősen megragadnak. Elhúz, sőt elránt, egy rövid pillanatra kiül minden érzelmem az arcomra, de mire dühös szemeibe pillantok, már rendezem a vonásaimat. Elszámítottam magam, pedig csak meg akartam enyhíteni, de ezennel tényleg megadom magam neki, akkor is, ha valamilyen oknál fogva nehéz mellette elnyomnom az egyéniségemet. Engedelmesen nyitom ki a számat, még a saját fegyverem is ellenem fordítja, de hagyom, nem beszélek, nem is tudnék. Bármennyire kicsi is az a fehérnemű, mégis tele lesz vele a szám, már szinte fullasztó. Orromon keresztül erőteljesen szívom mélyre a levegőt, ez nagyon nem jó, fullasztó érzés, de átmenetileg megszabadít a kíntól, mert elkezd lefelé nyomni. Egy egészen röpke másodpercig ellenállok, talán ösztönösen, talán csak azért, mert minden egyes ujja mélyen nyomódik a bőrömbe, de az elemi erő, amit kifejt, akaratlanul is hatással van rám, hiába, ő az erősebb, én pedig a földre rogyok. Csendben hallgatom a kioktató szavakat, csak nézem, ahogy leül egy székre, nem mozdulok, egészen addig, amíg meg nem fogalmazódik a konkrét parancs. Istenem, de jó, hogy tele van a szám, annyira tudnék válaszolni a piszkálódására, de nem teszem, nagyon bölcsen hallgatok. Inkább csak szószerint közelebb mászok hozzá, hogy teljesítsem a parancsot. Előtte térdelek, felemelem az egyik lábát és a combomra húzom. Felpillantok rá, az egész nem tart tovább a másodperc tört részénél, csak látni akarom, hogyan néz most rám. Nem tudok olvasni a tekintetből, ahhoz túl titokzatos, de mégis... látni akarom. Ujjaimmal végigsimítok egyelőre meztelen lábfején, olyan gyors és finom mozdulattal, hogy mire rám szólhatna, már a zoknit ügyeskedem a lábára. Fel sem nézek rá, végig alázatosan lehajtom a fejem és csak teszem a dolgom, teljesítem a parancsot. Felkerül a cipő is, halvány mosolyt csalnak arcomra a páholy jótékony félhomályában történtek, ahogy a fogammal bontottam ki a cipőfűzőjét, de talán még idejében alsó ajkamba harapok, hogy ne legyen nyilvánvaló, illetlen gondolataim vannak. Pontosabban csak harapnék, de a fehérnemű egy része kicsúszik ajkaim között, így abba mélyednek fogaim. Az egész mozdulatsor megismétlődik a másik lábán is, csak a feladat teljesítését követően emelem alázatos pillantásom Zane-re. Lassan emelem fel a kezem, hogy kivegyem a számból nyáltól ázott tangámat. Akkor is, ha ki fogok kapni ezért.
- Felállhatok? – kérdezek rá halk hangon, bizonytalanul. Valahogy már nem esik jól a színház folyosójának impozáns, de annál keményebb padlóján térdelni. Arra nem is gondolok, mi lenne, ha a szünetben kiszabadul a tömeg az előadásról és itt találnak minket így, miközben jelenlegi uralkodóm előtt térdelek. Nincs időérzékem, azt hiszem érthető, ha jelen pillanatban nem az érdekel, mióta tart az édes kínzásom. Nem túlélem, megélem a helyzetet. És várok... Várok arra, hogy felállhassak, arra, hogy büntetést kapjak, amiért simogatni mertem, várok mindenre, amit csak kaphatok tőle... de legfőképpen rá várok.

Szóval betörte és ehhez nem kellett más, mint négy fürge ujj játéka. Elgondolkodott azon, hogy a lány vajon épeszű vagy rettentő jó színészi alakítással játsza a félbolondot. Sosem hallott és sosem látott ekkora alázatot, hogy valaki ilyen gyorsan dobja ki a saját méltóságát, csak azért, hogy teljesítse a másik minden vágyát.
Bár kétségtelen, ha akar, képes szavak nélkül végrehajtani a parancsokat, így tett akkor is, amikor lábára felkerültek a zoknik és a cipők. Folyamatosan figyelt minden mozdulatot, ezért tudta elcsípni a szívdobbanás alig mérhető részére villantott tekintetet, mely őt fürkészte. Azonban a kíváncsi pillantás nem érdekelte, hiszen az nem volt az utasítások között, hogy nem nézhet rá.
Sőt! Szerette, ha a nők látták rajta az undort és az elégedetlenséget, amit a nemtetszés miatt tolt ki mindig az arcára. Natasha is olvashatta ezeket a grimaszokat, hiszen az a sok felesleges beszéd annyira fárasztotta, és ha lehetett volna, megszabadult volna az egésztől, amilyen gyorsan csak lehetett. Azonban nem így történt, hiszen a tanga, mely a lány száját töltötte ki, most kikerült annak ajkai közül, hogy újra megszólaljon.
Csak a fejét rázta a kérdés miatt, majd orrán szippantott egy erőteljeset, amíg felállt a székről, hogy aztán lepillantson a lányra. - Miért hiszed azt, hogy ez vonzó nekem? Inkább idegesítő, ahogyan képtelen vagy megjegyezni, hogy feleslegesen ne beszélj.
Lépett párat el a lánytól, majd visszafordult, miközben kezeit a zsebébe dugta. Ajkaival fintorgott, majd megnyalta alsó ajkát, ahogyan végignézett a lányon. Érezte, hogy agya vért kezd zubogtatni falloszába, de a gondolatnak gyorsan gátat szabott, erekciója gyorsan visszasatnyult.
- Felállhatsz, azt csinálsz, amit akarsz. - mondta lemondóan, majd elnézett a lépcsők irányába, de mielőtt még elindult volna, folytatta. - Ha betörtelek volna, eszedbe nem jut kivenni a tangádat a szádból, inkább fulladtál volna meg előtte. Ha betörtelek volna, nyugodtan vártad volna a sorsod, hogy mikor egyenesedhetsz ki.
Pár másodpercig várt, majd léptei a lépcsők irányába vitték, de előtte még egy utolsó pillantást vetett Natashara. - Hazudhatsz magadnak, nem érdekel ... de nekem nem. Nekem nem hazudhatsz...
Jobbja egy pillanatra kikandikált a zsebéből, majd mutatóujja a száján pattogott, olyan látványt nyújtva, mint akinek éppen most jutott eszébe valami.
- A stricidnek mondd meg, hogy a pinád árát visszakérem. - vetette oda a lánynak, majd lefelé indult meg a fokokon, de nem olyan gyorsan, hogy Natasha ne érhesse utól, ha szerette volna.

Azt tettem, amit kért. Feladtam rá a zoknit és a cipőt, csak megint elkövettem egy hibát, a sokadikat. Kivettem a számból a tangát, csak azért, hogy feltegyek egy apró kérdést, ami nem is volt olyan fontos. Bár maradtam volna csendben. Bár be tudtam volna tartani rendesen a szabályokat... Nem akarom, hogy ez az egész a következő pillanatban már csak a múlt legyen, jövő nélkül. Megrettenek, amikor feláll, érzem, itt fog hagyni, most vége, elege lett és talán nem is tévedek, vádló szavaira csak lehajtom a fejem. Már tényleg semmit nem merek tenni. Azt hiszem eljutottunk arra a szintre, hogy bármit is teszek, bele fog kötni, nem lesz neki elég jó. Nem vagyok neki elég jó. Úgy érzem nem tudom helyrehozni a hibáimat, pedig nagyon szeretném. Nem válaszolok egyik kijelentésére sem, nem is merek megszólalni, bármit mondok, azzal csak újra szabályt szegek. Lehet fel sem fogtam még, hogy mit tettem. Az ő akarata a lényeg, nekem pedig azt kell tennem, amit parancsol. Azt is tettem... többnyire, de nem mindig. Nem voltam elég profi... nem értem mi történt velem, eddig arról voltam híres, hogy nem lehet kizökkenteni a szerepemből, erre most, amikor a leginkább jónak kéne lennem, nem megy. Elrontom az egészet és talán meg is értem a dühét, de talán lehetne kicsit türelmesebb is. De minek... hiszen ő fizet. Ezért a pénzért minőségi szolgáltatást kéne kapnia. Még mindig nem nézek fel rá. Én engedtem, hogy falakat húzzon közénk. Pedig máshogy is alakulhatott volna. Utolsó mondatára kapom csak fel a fejem, de válaszolni nincs időm, már indul is, lefelé a lépcsőn, engem a földön hagyva, mert valahogy már nem tűnt érdekesnek, mennyire nyomja a térdem a kemény padló. Valahogy már más a fontos. És akkor bekattan valami. Felpattanok a földről, az sem érdekel, hogy akár el is eshetnék a ruhámban, de hajt valami felé, valami, aminek nem is akarok ellenállni. Az elveim, az, hogy profi vagyok, meg akarok dolgozni a pénzért? Talán. Talán más miatt, de futok utána, ahogy egyébként talán nem tenném és hátulról megérintem a vállát, hogy megállásra késztessem.
- Ne... ne menj... szeretném ezt újraélni veled – vallom be egy levegővételre, talán el is pirulok, nem érdekel már semmi, már csak az számít, hogy most ne hagyjon itt. Nem akarom. Nem értem miért, de nem. És... Nem azért, mert a stricim átrendezné a képem, ha ezt megtudja és vissza kell adnia a pénzt. Azért valószínűleg nagyon megbüntetne, de jelenleg ennek még a gondolata sem férkőzik be a tudatomba. Teljesen kitölti a férfi, minden erőmmel azon vagyok, hogy ez most ne érjen itt véget.
- Miért lenne másé, amit már elkezdtél? A tied vagyok Zane és innentől a hangom sem fogod hallani, csak ne menj most el... Ne nélkülem... Le merném fogadni, hogy ilyet még egy kurva szájából sem hallottál, de akarlak. Akarom ezt az egészet, hogy elvedd végre a szüzességem, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. Tudni akarom milyen vagy orgazmus közben. Érezni akarom a számban az élvezeted. Ígérem, másra nem is fogom használni az ajkaimat az este folyamán – az alatta levő lépcsőfokon állok, tekintetem felemelem rá, egyébként is jóval magasabb nálam, de így még inkább fel kell néznem rá. Mit láthat a szemeben? Mindent. Amit kimondtam és amit nem fogok. Amit még magam sem tudok. Benne van minden ígéret, hogy minden úgy lesz, ahogy akarja. Hozzáérnék, de nem merek, így aztán lesütöm a tekintetem, majd kis idő múlva emelem csak rá. Idegesen túrok bele a hajamba, egy rakoncátlan tincs az arcomba hullik. Várok. Magamban eldöntöm, innentől nagyon fogok figyelni a szabályokra. Arra, hogy neki jó legyen. Kinyújtom a kezem, megérintem az övét, de egyből el is húzom. Akkorát hibáztam? Miért teszi ezt velem?
- Kérlek... A tied vagyok – ismétlem meg, aztán az ujjam a szám elé teszem, játékos mozdulatokkal lelakatolom és eldobom a kulcsot. Igen, csendben leszek, mert... Kell nekem.

Számított arra, hogy Natasha meg akarja állítani, hiszen a hozzá hasonló nől mindent megtennének azért a bizonyos plusszért, amit csak ő adhat meg nekik. Persze, mindegyik azt mondja, hogy romantikára vágyik, elhintet rózsaszirmokra, gyertyákra és habfürdőre, de amikor a seggükben érzik a dagadó farkat, akkor ezektől a képektől nagyon messzire kerülnek.
Elfelejtik, hogy mennyire érzelmesek, megfeletkeznek arról, hogy ők igenis érző és mindenekelőtt szemérmes asszonyok, akiknek az ilyen durvaságokhoz semmi közük nincsen. Aztán mégis bevállalják a legdurvábbakat, hiszen lelkük mélyén vágynak arra, hogy egy ribancként bánjanak velük, szívük legtitkozabb akarata, hogy bántsák őket testileg és lelkileg, s Zane Bishop nem rest a nők ezen kívánságát kielégíteni.
Csak rá kell nézni Natashara, a piruló arcára és hallgatni kérlelő hangját, szavainak értelmét. Akarja, hogy rongyként bánjanak vele, hogy a legutolsó kurva szintjén kezeljék. - Ne kelljen újra csalódnom.
Hangja, mint a leghűvösebb északi szelek, úgy metszették át a kettejük között lévő feszültséget és olyan hidegséggel csattant a lány hallojáratán. Nagyon sóhajtott, majd órájára pillantott, hogy aztán balját visszaeressze combja mellé, miközben jobbja elcsípte a másik ujját, hogy elkotorja az akadályt a száj elől.
- Erre most szükséged lesz. - tappogott kettőt a lány ajkain, majd leeresztette a másik kezét is, de az már nem a lába mellett landult, hanem a zipzárt igazította nyitott állapotba. Ügyes mozdulatokkal halászta elő a farkát, mely még ernyedten szabadult ki börtönéből, csak arra várva, hogy Natasha merevvé varázsolja.
- Hét perced van arra, hogy kielégíts. Ha nem lövök a torkodba az első felvonás vége előtt, akkor itthagylak. Ha ügyes vagy, magammal viszlek. - végig Natasha tekintetét fürkészte, nézte azokat a csodálatos szemeket, a szopásra termett ajkakat, majd elmosolyogta magát, talán először az éjszaka folyamán. - Siess, már csak hat és fél perc... Az óra ketyeg.

Az a pár szó. „Ne kelljen újra csalódnom”. A hangja hűvös volt, nagyon hideg, távolságtartó, mégis olyan sokat jelentett nekem, hogy ezt kimondta. Most vettem csak észre, hogy egy ideig levegőt sem vettem, feszülten vártam a válaszát, amit most megkaptam. Elemi erővel szabadult fel belőlem egy sóhaj, egy igazán megkönnyebbült sóhaj. Nem fog csalódni bennem. Nem érdekelnek az akadályok, nem érdekelnek a saját határaim. Most nem. Hogyan tudok ennyire kibújni önmagam kereteiből, ennyire feladni magam? Fogalmam sincs. Egyszerűen csak örülök neki, ha adhatok, akkor is, ha nem kapok semmit. Pedig most kapok. Megelégszem ezzel a bánásmóddal is, bárhogy, csak érjen hozzám, ne hagyjuk még abba, mielőtt igazán elkezdtük volna. Hálás tekintetem felemelem rá, amikor ujjai megérintik a számat. Nem nehéz kitalálni, miért is lesz rá szükségem. A hangom nem akarja hallani, de a szám kell... Így aztán meg sem lepődök, amikor kibontja a nadrágját. Illetve de... meglepődök, nagyon is. Tátva marad a szám. Döbbenten nézem, ahogy a farkát markolja. Hét perc? Ezt komolyan gondolja? Nyelek egy nagyot és le merném fogadni, hogy élvezi a döbbenetet a képemen. Szólásra nyitom ajkaimat, de még időben kapcsolok, így csak valami elnyomott is sóhaj lesz az egészből. Az agyam kikapcsol, nem gondolkodok, csak cselekszek. Tudom, ha most elrontom, már nem lesz lehetőségem helyrehozni. Érdemes volt futni utána, érdemes volt a megbánás... De keményen meg kell dolgoznom azért, hogy tényleg érdemes legyek arra, amit tőle kaphatok. Ha ügyes vagyok, magával visz... Másra sem tudok gondolni, amikor zavaromban megnedvesítem alsó ajkam. Felnézek Zane-re ismét, megigéz a mosolya, az a mosoly, amit még egyszer sem láttam, egészen eddig. És ezt a pillanatot is megtöri... Ketyeg az óra. Nem szólalok meg, minden késztetés ellenére sem, inkább a kezembe veszem a férfiasságát, de tudom, nincs időm. Hat perc... Talán már csak annyi. Még mielőtt ismét rám szólhatna, előrehajolok és rátapasztom az ajkam. Keménnyé akarom varázsolni. Érezni akarom végre, ahogy forró nedve lecsorog a torkomon. Rákapcsolok. Fogy az idő, fogy a türelem, de tombol a vágy bennem. Először csak körbenyalogatom, a nyelvem végigsimítja a csúcsát, aztán egyre mélyebben fogadom ajkaim közé. Őrülten izgató a gondolat, hogy az én számtól lesz erekciója. Mennyei érzés. Nagy és egyre csak nő, kemény és meglepően finom. Lassan, de kérlelhetetlenül növekszik bennem is a feszültség, nem hagy hidegen. Kezeimmel a golyóit kényeztetem vagy éppen a farka tövét, várom a hatást, várok valami visszajelzést, egy sóhajt, bármit, de amilyen fegyelmezett, mélyen tudom, hiába várom talán. De én mindent megteszek. Erősebben szopom. Egyre mélyebben veszem a számba, szinte már a torkomban érzem, aztán ismét elöl, nyelvemmel ingerlem erekciója csúcsát, majd megint mélyen engedem a számba. Még keményebben szopom, magam is meglepődök, de kicsit sem esik nehezemre. Meg tudom csinálni, mennie kell. Fogalmam sincs hány perc telt el, de akarom és vágyom egyszerre. Buja vággyal teli tekintettel pillantok fel rá, annyira akarom, hogy legalább egyetlen férfias nyögés törje meg a csendet. A szakadék szélén táncolok, túl sokminden függ attól, hogyan szopok. Talán ekkora tét még egyszer sem volt egy egyszerű orál esetében. Mindent beleadok. És aztán... megérzem, ahogy a meleg, sós folyadék lecsorog a torkomon. Úgy, ahogy elképzeltem. Ahogy akartam. Lenyelem mindet, majd felpillantok rá, diadalmas mosollyal. Vajon időben? Nem hallok zajt, lépéseket, semmit, de mégsem kérdezek rá. Meg tudom állni, hogy csendben maradok kivételesen. És akkor felhangzik a tapsvihar, a hangja megtölti az előteret, a lépcsősort, mindent, engem büszkeség tölt el. Már csak az a kérdés, Zane mennyire elégedett velem. Kihívó a pillantásom, azt hiszem most rendesen betartottam, amit akart. Kéjesen körbenyalom a számat, én készen állok a következő parancsra.

Apró elégedettség töltötte el, amikor meglátta a lány reakcióját és a szóra nyíló ajkakat, de az még jobban tetszett neki, hogy Natasha végül csendben maradt. Talán megértett valamit abból, hogy miről szól ez a játék, hogy mihez kell magát tartania és hogy az erőfeszítései nem maradnak jutalom nélkül.
Érezte, ahogyan farkát egyre jobban kényeszteti a másik szája, nyelve és az ujjai, érezte amint egyre mélyebben kitölti a rendelkezésre álló helyet, ahogyan fallosza egyre csak keményebben állja a másik lágy szerelmét. Mindig is imádta az orált, de nemcsak kapni, adni is szerette a szájjal végzett izgalmakat, s most egy pillanatra elhitte, hogy egy igazán profi lánnyal hozta össze a sors, akiért érdemes volt ennyit fizetnie. Belemarkolt Natasha barna fürtjeibe, azzal tartotta néha lent péniszét a lány torkában, de többnyire inkább hagyta, hogy azt tegyen vele, amit akar. Mégiscsak az ő ideje volt, az ő hat és fél perce.
Pillantása ekkor találkozott össze egy másik tekintettel, ami nem a farkát polírozó lányhoz tartozott. Sally a színházban dolgozott és az volt a feladata, hogy útmutatást nyújtson a páholyból kilépőknek a mosdók és a felfrissülést jelentő büfé felé. Éppen akkor fordult be a lépcsőn, amikor a férfi már majdnem a csúcson érezte magát, de amilyen hangtalan volt az érkezése, olyan néma volt a sokk is, amit az arcáról le lehetett olvasni.
Zane csak mosolygott, majd apró csípőmozdulatokkal erőszakolta Natasha torkát, amit Sally tátott szájjal és az ajkai elé emelt kézzel fogadott, de mint őzsuta a reflektorfény előtt, lemerevedtek a lábai, nem volt képes semerre sem mozdulni. Kedve lett volna harmadiknak bevonni a kissé lepukkant, mégis fiatal és vonzó lányt, de gyönyöre már úton volt, nem akarta volna Natasha munkáját félbeszakítani.
S már nem is lehetett, hiszen egy gyenge pillanatában összerándult hasfala, jelezvén potens magjának távoztát. A beteljesedés csak pillanatokra járta át, de az a pár másodperc elég volt arra, hogy többet akarjon, hogy megszerezze magának a lányt teljesen, hogy másik két lyukában megmerítse farkát.
- Állj fel és menjünk. - tette el falloszát a zipzár takarása mögé, miközben egy újabb mosolyt küldött az ismeretlen lány felé, majd lassú léptekkel indult meg a színház munkatársa felé. Egy névjegykártyát villantott neki, amit Sally elfogadott, bár arról már nem szólt a fáma, hogy mit fog vele kezdeni. Nem is érdekelte különösebben, hiszen a másik kezébe adta a kezdeményezést, ami tőle független volt.
- Ne maradj le. - gyorsított a tempóján, majd kilépett az épületből, hogy kocsija felé vegye az irányt. Nem érdekelte, hogy a másik mennyire bírja az iramot, hiszen sosem törődött mással, csak magával. Már a kocsijánál járt, amikor mobilja megszólalt és egy ismeretlen szám csengett ki.
- Miért adta nekem a névjegyét? - kérdezte a sosem hallott hang, de Zane pontosan ilyen fonémát képzelt Sally torkába, aki nem volt rest azonnal felhívni őt.
- Amiért olyan bátran viselkedett. - közölte egy apró mosoly kíséretében, majd hosszú másodperceket várt a másik válaszára, de az nem érkezett. - Ott van még?
- Igen. - jött a felelet a másik oldalról, majd egy hosszú sóhajt lehetett hallani. - Nem is tudom, hogy miért hívtam fel. Elnézését kérem!
- Várjon! - Zane hangja nem tűrt elutasítást. - Pontosan tudod, hogy miért hívtál fel.
- Nem, én...
- Ne szégyelld.
- Én... Ilyet még sosem, de... - Sally hangja darabossá vált és hallani lehetett, hogy a sírás köszöbén volt.
- Akkor éppen itt az ideje. - mondta ki egy újabb mosollyal az ajkain, majd folytatta. - A telefonszám mellett van egy cím. Ha végeztél a színházban, ott várlak.
Zane bontotta a vonalat és beszállt a kocsiba, amit Natashatól is elvárt, aki nem tudni, hogy mit csinált a beszélgetés ideje alatt. Nem is érdekelte, hiszen inkább a kedves, drága Sallyvel foglalkozott és az ő bizonytalanságával. A kulcsot elfordította a zárban, majd a hatalmas fekete autó felbőgött, hogy aztán elinduljanak a férfi háza felé.

Mindent beleadtam, de tényleg. A kezdeti nehézségek ellenére próbáltam összeszedni magam és visszabújni a profizmus álarca mögé, ahonnan nem lett volna szabad kilépni. Tulajdonképpen nem kaptam túl sok visszajelzést, ha nem lett volna egyre keményebb és keményebb a farka a számban, talán kételkedtem volna benne, hogy élvezi. Ujjai utat találtak maguknak puha hajzuhatagom közé, némi gyengéd erőszakot elkövetve ezzel a szám ellen, de ha valamiben, hát ebben jó vagyok. Tűrtem, ellenkezés nélkül, ha neki ez esik jól, ha ez kell a hat és fél perc sikeréhez, hát belemegyek mindenbe. Pontosan a határon állt meg mindig, bár nem kevés alkalommal gyakoroltam már hasonló helyzetben, Zane minden tekintetben feszegette a határaimat. És végre a számba élvezett. Diadalmas mosollyal engedtem ki a számból, persze talán elhamarkodott volt, nem tudhatom, a szabályokat ő szabja és percenként változnak. Kivéve, ha arról van szó, hogy maradjak csendben. Pedig annyi mindenhez tudnék véleményt fűzni, de nem tehetem. Erőszakkal kényszerítem magam arra, hogy hallgassak. Olyan nyugodt és hűvös, mintha nem is éppen most élvezett volna el. Valamit figyel, de nem érdekel, meg sem fordulok, olyan jóképű ebből a szögből is, hogy tátva marad tőle a szám, igen, már tudom, miért esik nehezemre betartani a szabályokat. Álmodozásom parancsoló hangja szakítja meg, igenis, értettem, felállok és megyek, amerre parancsolod... Jól esne kimondani, de csak aprót biccentek, hogy vettem az adást és hosszú ruhámban felállok, hogy kövessem. Akkor ér a meglepetés. Egy pillanatra megállok, képtelen vagyok mozdulni. Kérdő tekintetem a férfire emelem. Most tényleg volt közönségem? Dühös vagyok, de nem mutatom, elvileg nem kellene szégyenlősnek lennem, mégis nehezen tudom levetkőzni a gátlásaimat. De a fenébe is, ha nézi, fizessen. Így nézem végig a jelentet, ami Zane és egy ismeretlen lány között zajlik le, aki valljuk be, nem ér a nyomomba, talán egy kis smink meg egy jó ruha sokat dobna rajta, de úgy tűnik a férfi mást lát benne, potenciális jelöltet arra az esetre, ha mégsem lenne elégedett velem. Mi másért nyomná a kezébe azt a névjegykártyát? Elsétálok egészen a bejáratig, ha most kinyitnám a számat, akkor hamarabb az ajtón kívül találnám magam, mint gondolnám. Egek, mi a jó franc ez? Felmérő, talán jókedvű mosoly játszik gyönyörűen mintázott ajkain, de ez nem nekem szól. Bénultan állok az ajtóban, ebből a helyzetből egy újabb parancs zökkent ki. Másnak mosoly, nekem parancs jár, de nem elégedetlenkedek. Elvileg a miénk az éjszaka, még bármit kihozhatok belőle. A szabad levegőn kitisztul a fejem is, végre ismét kettesben. Rabul ejt az édes várakozás, fogalmam sincs, hova megyünk és mit tervez velem, de talán pont ezért érzem, ahogy a hasamban az a jól ismert feszültség árad szét és húz felé. De persze miért ne szakítaná meg megint valami az idillt... Telefon? Nincs okom kérdőre vonni, nem is teszem meg, egyszerűen csak nem szeretem, ha osztozkodnom kell. Ha osztozkodásról szól az egész, akkor azt annak tudatában vállalom el. Mégis csendben állok meg az autó mellett, legalább kifújom magam, amíg tart a bájcsevej, Zane nem éppen tűsarkú-barát tempót diktált az ajtótól egészen idáig. Egek, a színház... Erről az épületről sem a művészet fog ezek után eszembe jutni. Sokkal inkább az, amit a páholyban, majd az előtérben műveltünk. Bár nem szólalhatok meg, a tekintetem beszédes, ahogy követem a férfi példáját és beülök az autóba. Hogy merre megyünk? Hotel, esetleg a lakása? Ez még talány, de ahogy elnézem a mellettem ülő férfit, ő nagyon is magabiztos. Úgy is vezet. Megengedem magamnak, hogy zavartalanul nézzem, erre nem volt szabály, hogy nem szabad. A pillantásom szinte éget, a kezem megemelkedik, hozzá akarok érni, végül mégis visszaejtem az ölembe. Csak nézem. Mennyei a közelsége, megrészegít az illata. Még érzem a számban az ízét és ellenállhatatlan vágyat érzek a folytatásra. Fel akarom hívni magamra a figyelmét, engem nem érdekel a mellettünk elsuhanó táj. Ha szavakkal nem tehetem, akkor... Puhán süppedek az ülésbe, ezt a luxust szeretem, de most Zane a luxus, minden egyéb csak másodlagos. Kezemmel félresöpröm a ruhám, térdem szabaddá válik, a mozdulat megvillant egy egészen apró darabot a combomból is. Ujjaimmal lágyan járok be egy véletlenszerű útvonalat a felszabaduló bőrfelületen, egyre feljebb kényszerítve az anyagot, egyre többet mutatva magamból. Édes és gyötrelmes pillanat, hogy nem ő érint. Lehunyom a szemem és próbálom csillapítani a vágyam, a testemben áramló érzéseket. Úgy érzem tehetetlen vagyok. Megragadom a hozzám közelebb eső kezét és ha hagyja, előrehajolva mohón rávetem magam. Olyan szenvedélyesen csúsztatom ajkaim közé az ujját, ahogy az előbb a férfiasságát kényeztettem. Hagyja vagy megbüntet? Talány. Mint az egész férfi.

Viszonylag eseménytelennek remélte az kocsiutat, de nem így lett, ami egyáltalán nem volt ellenére. Gyönyörűnek tartotta a nőt, élvezte a látványát és testének csodás vonalait, melyet a fellibbenő szoknya még jobban elétárt. A szemét nem vette le az útról, csak a periférián látta a másik pajkos játékát, s amikor ujjai a sebességváltóra mozdultak volna, halvány erőszak térítette el a mozdulatot. Aztán pár pillanattal később már nedves érzés kötötte le a figyelmét, melyet mutató- és középső ujján tapasztalt.
Szenvtelen maradt, kevés reakciót váltott ki a manőver belőle, s nem is hagyta meg túl sokáig magának az élményt, hiszen kihúzta az ajkak öleléséből a mélyre törő felfedezőket. - Vezetek.
Mondta fakón, majd sebességet váltott, miként az előbb akarta, hogy utána keze visszatérjen a kormányra, mint ahogyan azt még az autós iskolában tanulta.
- Miért választottad ezt az utat? - gyorsított a kocsival, hogy leelőzzön egy másikat, majd a manőver végén folytatta. - Fiatal, gyönyörű nő vagy, aki bármit elérhetne az életben, csak akarnia kellene. S mégis inkább kurvának állsz, ahol olyan vadállatokat kell elviselned, mint én. Miért?
Nem volt követelő a hangja, inkább nyugodt és szenvtelen, pontosan olyan, mint amilyen az egész éjszaka során volt. Ha nem kapott azonnal választ, engedélyt adott, hiszen lehet, hogy a tiltás tartotta vissza a másikat a felelettől. Közben persze figyelte az utat, a forgalmat és minden szabályt betartva hajtott el a belvárosból kivezető autópályáról, mely a külvárosi házához vitte.
- Mindjárt ott vagyunk. - próbálta nyugtatni a másikat, bár valószínűleg egyetlen apró jelét sem mutatta a másik annak, hogy ideges lenne. S ahogy Zane kimondta a szavakat, lassítva haladt át az ellenőrzési ponton, mely a fallal elzárt gazdagnegyedbe vitte kettősüket. Látta, ahogyan a biztonsági őr biccentett neki, s viszonozta volna a gesztust, ha érdekelte volna a kalitkában ülő férfi.
Még körülbelül ötszáz métert mentek a kocsival, hogy beforduljanak egy hatalmas ház kocsifeljárójába, ami pontosan elhaladt "Zane-lak" mellett. A garázs ajtaja kinyílt, a kocsival beállt, majd az automatika visszacsukta a nyílászárót.
- Utolsó szavak? - mosolyogta el magát, majd a lányra nézett, hogy aztán kiszálljon a kocsiból és a ház felé vegye az irányt.

Arról nem volt szó, hogy hozzá sem érhetek. Persze, nem egyszer tolta el a kezem, de nem tudok tétlenül ülni, annyiszor szegtem szabályt, hogy jóvá akarom tenni valamivel. Ha már nem beszélhetek, nincs más megoldás, egyszerűen csak ajkaim közé csúsztatom az ujjait, amikor éppen sebességet váltana. Egy ideig hagyja, bár érzelmet nem látok az arcán, de legalább nem tol egy egyből, igaz nem sokáig élvezhetem a közelségét, de mégsem annyira elutasító, mint eddig. Persze nem vonok le belőle túl sok következtetést, ki tudja mikor idegesítem fel megint valamivel. Én annyira igyekszek, de tényleg és mégis sikerült már felbosszantanom. Pedig nem akarom. Olyan kínzó a közelsége. Válaszától a belsőm görcsbe rándul. Igen, tudom, hogy vezet. Pont ezért nem hajoltam az ölébe, hanem beértem az ujjával, de nem teszem szóvá, nem szólalok meg. Már éppen próbálnám magam lekötni az éjszakai tájjal, amikor kérdése töri meg a csendet. Visszatartom a lélegzetem. Nem a válaszon gondolkodok. Azt tudom. Kicsit tétovázok, kivárok, nem tudom mi ezzel a cél. Megszólalok és megbüntet? Talán nem. Mindenesetre úgy döntök, bunkóbb dolog nem válaszolni, mint megszegni a szabályt. Közben engedélyt is kaptam rá.
- A szépség nem minden. Az pont ehhez a... foglalkozáshoz elég, máshoz nem. Akarat van, de kapcsolatok nincsenek, anélkül meg nem lehet előrébb jutni ebben a világban – foglalom össze röviden a véleményem. Valójában nem vagyok teljes értékű kurva és ezt ő pontosan tudja. Volt már részem pár dologban, de eddig csak a számat használták, minden más szempontból ő lesz nekem az első.
- A pénzért. Még nem csinálom régóta, de hogy meddig megy ez így, azt nem tudom – vallom be. Mindenki a pénzért csinálja. De azt, hogy meddig bírom, fogalmam sincs, hiszen még nem is tudom, pontosan milyen a szex. Talán még akarni is fogom, ha olyan férfival hoz össze a sors, mint Zane. Vele akarom. Fogalmam sincs mi vár rám, ha már állatnak tartja magát, de hajt a kíváncsiság. Hosszabban is tudnék beszélni, de nem akarom átlépni a határt, csak a lényeget mondom. Nem is értem, miért érdekli. Zane-re pillantok, aki a beszélgetésünk közben még előz is. Arcát halványan megvilágítja a műszerfal fénye. Látom, hogy koncentrál, le sem veszi a tekintetét az útról. Még én sem tudtam kizökkenteni. Hosszú szempilláim alól iszom a látványát, lenyűgöző a profilja. Szeretném végighúzni az állán a nyelvem, megízlelni a bőrét. Érezni akarom a nyelvem alatt a borostáit. Nem kaptam még belőle eleget. Van egyáltalán olyan, hogy elég?
- Rendben – mosolyodok el, ahogy közli, hogy mindjárt odaérünk. Nem hiszem, hogy idegesnek tűnök, pedig az vagyok, nagyon is. A szex eszembe sem jut, ugyan már. Miért kéne amiatt izgulnom, hogy hamarosan elveszi, amiért fizetett? Még a gyomrom is remeg, az az igazság, bármennyire próbálom nem mutatni. Megérkezünk ahhoz a negyedhez, ahol még soha nem jártam, hiszen rövid pályafutásom alatt eddig még egyszer sem vitt senki haza, mindig csak hotelekben használtak. Ő ebben is első. A saját háza magányában azt tesz velem, amit csak akar. Senki nem fogja hallani a kiabálásom. Senki nem fog segíteni. Valamilyen különös oknál fogva mégsem ezért izgulok. Bár nem bánt velem finoman, mégsem érzem, hogy kárt akarna tenni bennem. Esetleg szétszakít, de ez elkerülhetetlen lesz.
- És neked miért kell kurva, amikor bárkit megkaphatnál ingyen? – megengedek magamnak egy kérdést, ha nem akar, úgysem fog válaszolni. Én jogosnak érzem a kérdést, hiszen honnan tudhatnám, mennyire állat? Nyilván durván szereti, de abban is van fokozat. Olyan nő is van, aki bármire képes a férfiért, akit szeret. Ingyen. Elhaladunk egy ellenőrző pont mellett, fő a biztonság, ilyet sem láttam még. A biztonsági őr illedelmesen biccent, de úgy tűnik nem érdemelte ki Zane kedvességét, hiszen arra sem méltatja, hogy ránézzen. Az én figyelmem sem köti le a jelenet, hiszen ámuldozva nézem a szebbnél szebb házakat, találgatom, vajon melyik lehet Zane-é. Sokáig nem kell gondolkodnom, befordulunk egy elképesztően nagy ház feljáróján és magamban elkezdek visszaszámolni. Itt vagyunk, kettesben. Annyira félek, hogy valami hibát talál bennem, ami nem tetszik neki. Meg tudom csinálni, meg tudom csinálni... Legalábbis meg akarom, de nagyon. Kérdésére egyből leesik, hogy most még megszólalhatok, de ha kiszállunk az autóból, újra a régi szabály az irányadó. Meg sem szólalhatok. Vajon nyögni sem lehet továbbra sem? Felsóhajok és széles mosollyal felé fordulok.
- Megkapom az utolsó szó jogát? Hát akkor... hm... Tegyél velem, amit akarsz. Élvezd – suttogom vágykeltően a szavakat, majd kiszállok az autóból. Igyekszem úrrá lenni a lábam remegésén, de ez csak fokozódik, ahogy belépünk a lakásba. A szívem a torkomban van. Nem tudom eldönteni, hogy ideges vagyok a várakozástól, megkönnyebbültem, amiért végül ide hozott magához vagy félek, amiért nem felelek meg neki esetleg. A ház fényűzően tágas. Nem, a tágas szó nem is elég erre. Nem illik rá. Ez több. Ez itt kőkemény gazdagság. Hagyom, hogy egy pillanatig látszódjon rajtam az ámulat, de aztán kapcsolok, nekem más dolgom van, nem azért hozott ide, hogy nézelődjek a teremnek is beillő nappaliban. Közelebb sétálok hozzá, annyira, hogy szinte csak ajkaimra kellene hajolnia. Érzem az illatát, azt a Zane illatot, amit már nagyon sok közül is felismernék. Összetéveszthetetlenül finom. Egyre szaporábban veszem a levegőt, pedig még hozzám sem ért. Még csak érzem a közelségét, de már ez is megrészegít. És a tudat, hogy szinte meztelen vagyok már így is... Csak a ruhám van rajtam, ami elég lenge, melltartóm nem is volt, a tangámat meg elhagytam valahol, miután kikerült a számból. Várakozásteljesen emelem rá a tekintetem, majd lépek. Hozzásimulok férfias testéhez jó szorosan.

Nem válaszolt a lánynak, mintha nem is hallotta volna, hogy amaz felelt a kérdésére. Pedig minden egyes szó eljutott a fülébe, minden mondat gondolatot ébresztett, de egyelőre nem akar válaszolni a másiknak, inkább az utat és a forgalmat figyelte.
Persze képes volt arra, hogy megossza a figyelmét, de most inkább csak kivárt. Figyelte a másik reakcióját, hallgatta annak kérdését és egy pillanatra a lány felé fordította a tekintetét, úgy fogadta a kérdő hangsúllyal kiejtett mondatot. Megnyalta alsó ajkát, rövid időt töltött nedves nyelve a száján kívül, majd újra az utat figyelte a szélvédőn keresztül. Egy sóhajt engedett meg magának, lassú és hosszan lehelt levegőt, majd még mindig az utat nézve válaszolt.
- Ti már készen vagytok, pénzért azt teszitek, amihez a nők legjobban értenek. - elhallgatott egy pillanatra, majd jobbja újra váltott, de ujjai nem kulcsolódtak azonnal a kormánykerékre, hanem apró másodperceket időztek a sebváltó bőrrel bevont gombján. - Igen, megszerezhetek bárkit, de nekik új a világom és nincs türelmem arra, hogy betanítsam őket.
Karja lendült, majd visszatért a volánra, amikor egy erősebb balos kanyarba kezdett. - Persze így is van, aki összeszarja magát egy kis ujjazástól, de senki sem tökéletes.
Ez volt az a pillanat, amikor leállította a kocsiját és kiszállt a sofőrök üléséről. Lépései követték Natasha mozdulatait, majd ő is belépett a házába, ahol gyakorlott mozdulatokkal dobta kocsikulcsát az ajtó melletti komódra és pötyögte be a riasztórendszer öt számjegyű kódját.
- Így is, úgy is azt teszek veled, amit akarok és hidd el, élvezni fogom, ha belehalsz is. - egyetlen apró grimasz sem rándult az arcán, amikor a szavait kimondta, majd érezte a dús ajkak közelségét és pillanatokkal később a lány testének melegét is.
- Vetközz. - újra egy parancs, majd ellépett a másiktól, s retorzió nélkül hagyta az előbbi közeledést. Zakóját levette, majd ingjének gombjait oldotta, hogy csupasz felsőtestet villantson a lánynak. Ahogy a fekete zakó, úgy az hófehér ing is a kanapéra került, s hosszú pillanatokig a hátát mutatta Natashanak, rajta hatalmas tetoválását.
- Ne kövess el több hibát az éjszaka, vagy azok lesznek az utolsó ballépéseid. - rúgta le mindkét cipőjét, majd a zoknikkal sem bajlódott sokat, hogy aztán megforduljon és elkezdje oldani az övét, nadrágjának gombját és zipzárját. Amikor már teljesen Natasha felé fordult, egyetlen alsónadrágban volt, amitől egy gyors mozdulattal szabadult meg, hogy immáron meztelenül lépjen oda a lányhoz. Jobbja villant, majd ha sikerült elkapnia a másik torkát vele, olyan erővel szorított rajta, hogy a levegő szinte összes útját elzárta annak tüdeje elől.
- Vajon meddig tart, amíg elájulsz? - csak az erőlködés zöngéi csavartak némi érzelmet az arcára és ezek a felhangok költöztek a hangjába is, amikor megragadta a másikat, de még mindig hűvös maradt. Túlságosan is rideg.

Le sem veszem róla a szemem, akkor sem, ha szóvá teszi. Menet közben bármikor kitalálhat egy új szabályt, gondolom csak a szórakozás kedvéért, hogy újabb oka legyen megbüntetni. Elidőzik rajta a pillantásom, amíg megtehetem, megjegyzek magamnak minden apró részletet. Hallgatom a válaszát, ami végülis teljesen reális. Ha csak a testiség kell neki, méghozzá abból is az, amit ma én fogok élvezni vagy elszenvedni és meg is teheti, hát miért ne vegye meg magának. Ha érzelmek nem kellenek, miért vesződne egy kapcsolattal. Egy pillanatra belegondolok, vajon akkor, ha nem ez lenne a munkám, hagynám neki ezt az egészet vagy nem, de nem jutok el értelmes gondolatokig, mert a következő kijelentése kizökkent. Vágok egy grimaszt. Gondoltam, hogy fel fogja hozni, még elég sokáig is bírta.
- Biztos olyannal kezdtél, aki másban profi, nem abban – igyekszem nem mutatni a sértődöttséget. Honnan tudtam volna, mivel jár ez az egész? Neki kellett volna tudnia, de kicsit sem fogta vissza magát, úgyhogy gyorsan meg is győzöm magam, hogy nem az én hibám. Az én kiképzésem erre nem terjedt ki. Ebben a pillanatban kénytelen vagyok kiszállni az autóból, ami eddig a biztonságot nyújtotta. Remegek, de próbálom titkolni. Hát eljött az idő. Megteszem, méghozzá ezzel a férfivel, aki olyan érzelemmentesen tud megnyilvánulni minden kérdésemre. Élvezni fogja, akkor is, ha belehalok? Jól kezdődik. Messziről hallom a csipogást, feltehetően a riasztó kódját üti be éppen, én meg magamba szállok és elképzelem, hogy tényleg nem jutok ki ebből a házból élve. Minden lehet. Mindent megtehet. Nem szólalok meg, csendben követem tekintetemmel az eseményeket. Ellép mellőlem, mire elhúzom a szám, de valójában szavam sem lehet. Legalább nem büntet meg, amiért túl közel léptem hozzá. Zane vetkőzni kezd. Először a zakó kerül le, majd az ing, mindkettőt a kanapéra helyezi. Lélegzetelállítóan szép látvány tárul elém. Nem is tudom, hogy a tetoválás tetszik vagy azért tetszik, mert jól mutat rajta, mindesetre meglepett. Valahogy nem gondoltam, hogy bármilyen motívumot találni fogok a testén, főleg nem ekkorát. Kétségkívül egyedi. Megszabadul mindentől, ami még rajta van és akkor kapcsolok, hogy nekem is cselekednem kéne, mielőtt rám szólna. Gyorsan pörögnek az események, mégis lassított felvételként érzékelem, kihasználom a pillanat lehetőségét. Kezem tétován nyúl a ruha olyan sokat bontogatott masnija után, hogy immár másodjára megszabaduljak tőle az este folyamán. Pedig szép ruha. Ki tudja milyen állapotban lesz a testem, amikor ismét rám kerül. Apró biccentéssel jelzem, hogy értettem a parancsot. Lassan jön felém. Még mindig semmi érzelem. Magabiztos és szexi. Nyelek egyet. Még a pillantása is hűvös, nem értem, bennem lüktet a vér. Az egész testemben. Olyan átkozottul dögös. Átható a pillantása, de azt sem tudom, hova nézzek, nem tudok betelni a látvánnyal. Fortyog bennem a vágy. A szívem zakatol és ahogy egyre közelebb jön, mintha érezném mi fog történni, hátrálni kezdek, de nem jutok messzire. Az ajtó melletti komód szélébe fúródik a csípőm, felszisszenek, ő pedig ebben a pillanatban csap le rám. Alig tudom visszatartani a zsibongó érzéseket, de bennakad minden, szóra nyitom a szám, de lehetőségem sincs, levegőt vennék, de szinte elzárja szorítása az útját. Elszánt a tekintetem, de tudom, hogy az lesz, amit akar. Ha nem fog elengedni, nem tudok szabadulni. Megemelem a kezem, aztán visszaejtem, a komódba kapaszkodok, erőt gyűjtök. Megmarkolom a felkarját, az erős bicepszét, de még az izma sem rándul. Egyre kevesebb bennem az erő, bizonytalanul érintem, míg végül leesik a kezem. Pillantása nem szakad el az enyémtől, egészen addig, amíg nem tudom tovább tartani magam, talán ő tart, talán a komód, aminek nekidőltem, de bennem már nincs annyi erő. Színes foltok jelennek meg a szemem előtt, mielőtt minden sötétségbe borulna. Az ájulás és az ébrenlét közötti utolsó vékony pengeélen táncolok. A kérdés csak az, merre esek le. A válasz pedig Zane-től függ.

Aprót csörrent a kulcs, amikor Natasha csípője a komódba fúródik, de az apró hangfoszlány semmi volt ahhoz a csörömpöléshez képest, amit a leeső váza hallatott magától. Zane lökése erőteljes volt, szorítása pedig olyan kemény, mintha egy diót szeretett volna összetörni a puszta tenyerével. Durva volt és kegyetlen, ujjai pedig annyira elfehéredtek a szorítástól, mintha egy csepp vér sem lenne bennük.
Látta a szenvedést, érezte az alkarjára fonódó ujjakat, de a gyenge szorítás gyorsan elengedte. Tesztelte a lányt, mennyit bír és meddig hajlandó elmenni a játékban, ami akár Natasha életébe is kerülhet, ha Zane nem figyel oda rendesen. Figyelte a szinte haláltusát, az életért kapaszkodó vágyat, a túlélésért folytatott ádáz küzdelmet, mely úgy tűnt, maga alá gyűri a lányt a kihívás. Látszott, hogy Natasha inkább a könnyebb utat választja, hogy elméje az ájulás párnával kibélelt ágyába dőlne le, azonban Zane ezt nem engedhette.
Egész közel hajolt, meredő fallosza a lány alhasát döfte, majd ajkai csókot mértek a másik szájára. Hosszan, mélyen és követelően kutatta Natasha belsőjét, hófehér fogainak sima tükrét, az ernyed nyelv rózsaszín húsát. Ujjai még mindig szorítottak, még mindig nem engedett levegőt a lány tüdejébe, de amint elszakította a csókot, úgy lazult meg a tenyere és hagyta az éltető oxigénhez jutni Natasha testét. Elengedte a lányt és hagyta, hogy esetlegesen a földre essék, de bárhogyan is reagál a másik, ő egészen közel hajolt annak jobb füléhez és lassan belenyalt Natasha fülkagylójába.
- Ezt azért kaptad, meg megsértődtél az előbb. Fizettem érted, abban leszel profi, amiben én akarom, hogy az légy. - mosolygott bele a lány külső hallójáratába, amit egy apró légáram jelzett, amit az orrán keresztül fújt ki. Ellépett a másiktól, majd pár méterre szélesítette a távolságot kettejük között.
- Fel a lépcsőn, balra a folyosón és a harmadik ajtó a jobb oldalon. Hozok egy meglepetést, addig kezdj el zuhanyozni. - adta ki az újabb parancsát, majd nem törődött azzal, hogy mit csinál a lány, elindult a konyhába azért a bizonyos szürke, széles ragasztószalagért, amivel a filmekben is riogatni szokták az elraboltakat. Amikor az egyik fiókban megtalálta a keresett kényszerítő eszközt, egy újabb érdekes tárgy keltette az érdeklődését: öt darab ping-pong labda, bontatlan papírcsomagolsában.
Ujjait lassan húzta végig a vékony kartonon, s ajkaira széles mosoly ült ki, amikor felmarkolta az apró műanyag játékszereket. Évekkel ezelőtt játszott utoljára, úgyhogy ezért lehetett a konyha mindenes fiókjában egy szett cserelabda, de most más felhasználási módot eszelt ki, Natasha talán legnagyobb bánatára. Felfegyverkezve a ragasztószalaggal és a labdákkal indult el az emeleti fürdő felé, ahol a lány miatt csak remélni tudta, hogy a másik már régen fürdött.

Fények. Foltok. Színek. Sötétség. Változatos képek jelennek meg a szemem előtt, de nem tudom eldönteni, hogy az elmém akar ezzel megóvni a tudattól, hogy mi is történik velem vagy ez már az oxigénhiányos állapot. Fogalmam sincs meddig bírom, eddig még egyszer sem fordult elő, hogy bárki ebben lelte volna örömét, hogy a halál szélére taszítson. Érzem benne azt a fajta erőt, ami képes lenne könnyedén letaszítani a szakadékba. Hogy ebből mennyi látszik rajtam, nem tudom. Most az egyszer képtelen vagyok azon gondolkodni, mennyire felelek meg neki, csak küzdök elszántan az éltető oxigénért. De úgy tűnik hiába. Érzem, hogy küszködök, szabadulni akarok, de lehetetlen. Küzdök vele, de nincs értelme és ekkor leengedem a kezem. Egy pillanatra azt hiszem, talán megsajnál és abbahagyja amikor megérzem szépen ívelt ajkait az enyémen, de a szorítás nem enyhül. Mohón veszi birtokba, alaposan felfedezi a szám minden apró részét, de nem tudok részt venni az érzéki játékban, bármennyire szeretnék. A komód és Zane teste közé szorulok, de nem érzek fájdalmat, nem érzek semmit, csak a kutakodó nyelvét érzem és abban a pillanatban, ahogy elhúzódik, gyengül az erős szorítás, elenged és a tüdőm egy pillanat alatt fájdalmasan telik meg levegővel. Köhögni kezdek, levegő után kapkodok és ujjaimmal megérintem a nyakam. Még egyben vagyok, de a megpróbáltatásoktól térdre rogyok, kezemmel érintem a földet, de még mielőtt a szilárd talajt érezném, a levegőért folytatott harcomban éles fájdalom zavar meg. Valami megvágja a kezem, ködös tekintettel meredek abba az irányba. Ez meg mi? Észre sem vettem, hogy valami a földön landolt. Talán váza, fogalmam sincs és ő sem teszi szóvá. Még. Érzem, ahogy egészen közel hajol, megborzongok, de látszólag nem reagálok. Értem a parancsot és inkább csak aprót biccentek. Távolodik, majd el is tűnik a látóteremből. Össze kell kapnom magam. Nagy nehezen állok fel a földről és ismét a komódnak dőlök, megint az a bútor lesz a támaszom. A kezem nem vészes, éppen csak felületi a sérülés. Van ennél nagyobb gondom is. Talán mennem kéne? Fussak? De hova? Mit is gondoltam, mit fog velem tenni? A sötét oldalt kerestem, de ez talán túl sötét nekem, még pénzért is. Mozdulni akarok, egyik felem menekülne, de a pszichém egy sötét része átadná magát a vélhetően legerotikusabb érzésnek, amit csak Zane-től kaphatok. Élvezettel akarok fogadni mindent, amit ad. Kár is lenne tagadni, tökéletesen ki vagyok szolgáltatva neki és a józan eszem helyett a vágy győz. A vágy az ismeretlen iránt, a szokatlan iránt, a sokat ígérő iránt. Merev léptekkel indulok előre a lépcső irányába, mindvégig szorosan a fal mellett. Nem találhat itt, nem, teljesítenem kell, amit kért. Kért, hát persze. Talán inkább parancsolt azzal az ellentmondást nem túrő, mégis szexi hangjával. Még ez a pár lépcső is megerőltető és hirtelen el is felejtem, melyik ajtó? Második? Nem, inkább harmadik. Tétován érintem meg a kilincset és magam sem értem miért, de körbepillantok, mielőtt lenyomom. Vegyes érzelmek kavarognak bennem. Idegen ház, teljes meztelenség, feltehetően fojtogatás nyomai a nyakamon. Ez nem egy romantikus film részlete. Ahogy belépek, a sötétben tapogatózni kezdek a falon villanykapcsolót keresve, nem marad sokáig eredménytelen a keresgélésem és amint felkattintom, elámulok egy egészen rövid pillanatra. Fényűző, mint minden a házban, legalábbis amit eddig láttam. Gondosan próbálom kerülni a tükröt és célba veszem a zuhanyzót, hogy eleget tegyek a parancsnak. Fáj, szinte még mindig érzem ujjait a nyakamon, de nem vagyok hajlandó tudomást venni róla. Igyekszem kikapcsolni magam és nem gondolkodni. Zsibbat vagyok. Igen, ez a szó most pontosan körülírja, mit érzek. Megnyitom a vizet és beállok alá, de minden mozdulatom egyszerű mechanikus cselekedet. Ehhez pedig csak mechanikus gondolatok kellenek. Próbálom elterelni a gondolataimat azzal, hogy minden másodpercben a soronkövetkező mozdulatra gondolok, gondosan kizárva elmémből az este lehetséges folytatásain való merengést. Végigfolyik rajtam a meleg víz, jólesően megborzongok, mégis azon kapom magam, hogy a zuhanyfülke sarkába húzódok, mint egy ázott és űzött nyuszika. Nem. Nem adom meg neki ezt az örömöt. A vízcsobogás ellenére is hallom vagy talán csak hallani vélem a közeledő lépéseket, nem tudom, de arcomra magabiztosságot erőltetek. Nem mutatok érzelmeket, inkább leemelem az első tusfürdőt, ami a kezem ügyébe kerül és öntök egy keveset a tenyerembe. Furcsamód felszabadít, hogy már tudom, bármire képes. Izgató mozdulattal csúsztatom végig testemen tusfürdőtől csúszós kezem, hogy ez a látvány fogadja, amikor belép.