Francesca már vagy félórája a tükör előtt állva próbál rá jönni, hogy mi lehet a probléma vele. Mármint a meglévőkön kívül, mert azokkal is van elég. Pár hónappal ezelőtt még mosolygott, a mosolya nem erőltetett volt, sokkal inkább segítőkész, ártatlan, Frannie-s, míg a mostani mosoly sokkal inkább csak a látszat. Azt is tudja, hogy ennek a hátterében a nagybátyja áll. Nem tudja hogyan, vagy miként csinálta de képes volt utánuk jönni egy másik földrészre, és úgy néz ki az egész családot át akarja telepíteni ide. Legalábbis nem csak háza van már, hanem az egész várost be akarja venni. Kár, hogy nem lesz könnyű dolga. De elsősorban minden olyat akar amit pár évvel ezelőtt is, mondjuk őt meg a húgát. Muszáj lesz keresnie valami megfelelő megoldást amivel végre kigyomlálhatja az életükből őt, de ez olyan megoldásnak kell lennie amivel végre valahára örökre kiirthatja az életükből. Vajon létezik olyan hely a világban ahova elmenekülhetnének és nem találna rájuk? De lássuk be ilyen nem létezik, mert addig ásna, kutatna, míg végül nem találna rájuk. Akár mennyire is nem akarja be vallani magának de talán jobban hasonlít nagybátyjára, mint szeretne. Ugyan olyan temperamentumos, mint ő, ugyan olyan bosszúálló, mint ő, és ugyan olyan hévvel képes védeni az igazát mint ő, ha nagyon akarja ő is tudd olyan lenni mint a nagybátyja. De nem akar, nem akar hasonlítani rá, nem akarja, hogy azt mondják, hogy nézd ez is egy Di Salvatore, nem azért akar büszke lenni a vezetéknevére, mert a nagybátyja Olaszországban a maffiát vezeti, sokkal inkább olyan dolog miatt büszke lenni amit elért, tisztán, törvényesen. De sajnos ebben a családban az ilyen szókincsek nem léteznek a szótárukban, Frannie hamar megtanulta, hogy ha mocskosan játszanak veled, akkor nem válaszolhat nekik tisztességesen, akár mennyire is szeretné Alessandrot legyőzni tisztességgel, törvényes úton, képtelenség, mert még abból is ő jönne ki szarul, úgy ahogy néhányszor megtette. Ezért eldöntötte, hogy ezentúl nem fog menekülni, megmutatja neki, hogy milyen is az unokahúga, sőt mi több, megmutatja neki, hogy ő is tud úgy játszani, mint ő, a saját fegyverével fogja legyőzni, és vissza küldi a seggét Olaszországba.
De most először is munka van..... ismét, még egyszer utoljára végig pillant magán a tükörben, csokoládé hajkoronája hullámosan omlik a hátára, laza baba kék miniruhája ott takar ahol éppen kellene, hozzá illő platform cipő teszi tökéletesé, a sminkelést most sem viszi túlzásba, csupán egy kis szem ceruza, szempillaspirál, halvány pink színű rúzs. Fél óra múlva már a megbeszélt helyen kellene lennie, de már így is késében van. Alex kikötötte, hogy most ne késsek el, az ügyfél nem szereti, ha késnek.
Húsz percen belül ott már ott van Vegas egyik szállodájának a bárja előtt, rá pillant az órájára, legalább van még öt perce, akkor talán idejében érkezett, de csak talán. Az amerikaiak amúgy sem a pontosságról híresek, szóval lehet ő is késni fog. Ahogy siet befelé, egy pillanatra nem figyel oda és neki megy egy valószínűleg hölgynek, nagyon finom hölgynek. Orrát megcsapja az ismerős parfüm esszenciája, de mielőtt még az agya kapcsolhatna, hogy honnan is olyan ismerős, már tudja. Mielőtt lassan a szemébe pillanthatott volna. Aurora. Alessandro felesége.
-Öhm.... elnézést kérek szerencsétlen vagyok,- feleli leszegett fejjel, monoton hangon, és már sietne is tovább, ha szerencséje lesz Aurora nem ismeri fel sem az arcát, sem olasz akcentusát, most a legkevésbé is vele akart találkozni az biztos.