Honolulu csodás mint mindig. Egy új szálloda népszerűsítését szervezik, és ahhoz kellenek fotók, és történetesen engem szemeltek ki a munkára. Bizonyára nem találtak közelebb lévő fotóst, de nekem csak jó, mert minden költségemet állják, azt csinálom amit szeretek és egy mesés helyen lehetek. Bár azt az idióta kutyámat szívesen elhoztam volna magammal, lehet egy kisebb állatot kellett volna beszereznem, nem pedig egy olyat, aki majd ha megnő akkor egy nagy melák lesz. De nem szidjuk Bobot, mert szeretni kell őt, hiszen Ő is szeret engem, bár amikor ott hagytam abban aaaa... kutya megőrzőben igazán mérgesen nézett rám, egészen biztos vagyok benne hogy ráncolta a szemöldökét. De sebaj, csak egy hétig leszek távol, azt meg kibírja, addig is hozzá szokik majd ahhoz, hogy gyakran el kell majd utaznom.
Vannak akik kifejezetten csak a természetet szeretik fotózni, mások pedig csak embereket, úgy vélem az ilyen emberek... mem értenek eléggé a szakmájukhoz, hiszen nem látják meg mindenben a szépet. Lehet egyszerűbb lenne ha egy magazinnak vagy egy filmes csapatnak leszerződnék, vagy akár örökké a tanításra is adhatnám a fejem, de akkor mi lenne a gyűjteményeimmel? Ki gazdagítaná őket tovább ha nem én?
Mondjuk az a gondolat, hogy a play boynak, vagy a Victoria's Secretnek, esetleg a Dolce and Gabbananak dolgozzak igazán csábító, hisz minden nap csodás emberekkel találkozhatnék, de ismerem magamat. Elunnám. Bár ha felkérnek majd néha egy egy kampányuk fotózására azt szívesen elvállalnám, de nekik megvannak már a jól bevált fotósaik, így maradok a szállodáknál meg az újságok felkérésénél.
A szálloda csodálatos, sok sok emelettel és még több szobával. A személyzet nagyon kedves, de talán csak azért mert egyenlőre még nincsenek leterhelve, csak páran vagyunk itt, akik a népszerűsítésen dolgoznak. Bár a személyzetnek már most teljes lendülettel kell dolgoznia, hisz aki nem megfelelő azt még most kirúgják, hogy a megnyitáskor már teljesen rendben menjen minden, és ne legyenek hibák.
Egy hetet töltök el a csodás szállodában és városban, ez idő alatt éppen elég időt töltöttem a tengerparton egy szál nadrágban, hogy barna bőröm még barnább legyen. Szegény kutyám meg sem fog ismerni.
Rengeteg képpel meg egy vastagabb bankszámla tulajdonosaként térek haza. Első dolgom a repülő út után nem az, hogy haza menjek, hanem hogy elmenjek a dinka kutyusomért, ahol közlik velem, hogy nincs már ott. Nincs ott. Még egyszer. Nincs ott!!! Valaki elvitte. A kedves öreg hölgy akinek legszívesebben a nyakát fojtogatnám pillanatnyilag bájosan közli, hogy az unokatestvérem elvitte a kutyát, mert hogy elvileg ezt megbeszéltem vele. De nekem nincs is unokatestvérem!
Kissé hangosabban a kelleténél váltottam szót a nénivel, aki csak ennyire emlékezett, még csak azt sem tudta leírni, hogy hogyan is nézett ki az aki elvitte a kutyámat.
A napok telnek, és egyre zsémbesebb leszek, legszívesebben mindenkivel kiabálnék, aki csak hozzám szól. Ennyit arról, hogy pár hét alatt nem tud az ember szívéhez nőni egy állat.
Mintha az időjárás is a hangulatomat tükrözné, folyamatosan csak esik és esik az eső, de ez így jó, nehogy már a többi ember boldog legyen, ha már nekem rossz kedvem van szenvedjenek ők is egy kicsit. Épp neki állnék forró csokit készíteni, mikor csöngetnek, szóval félre teszem az edényt és az ajtóhoz battyogok. Kinyitom, és valami szinte rögtön rám ugrik, és elterít, majd az arcom kezdi el körbe nyalni. Egy kutya. Még hozzá Bob, de ki és hogyan? Nincs rajta nyakörv a címemmel, akkor... Nagy nehezen ledobom magamról a kutyát, majd felkelek, és megnézem, hogy ki is csöngetett.
Ledermedek.
Megtalált.
A francba!
- Szia, köszönöm, hogy megtaláltad, és vissza hoztad a kutyámat. Gyere be. - Invitálom be, majd ha bejött akkor becsukom mögötte az ajtót és leveszem róla azt a rémes sárga esőkabátot, és elviszem kiteregetni, majd vissza térve Carmint a kezénél fogva húzom a konyhába, és ültetem le az asztalhoz. Jövök neki egyel, és ezen felül bármit kérhet tőlem amit csak akar. Azt hiszem igazán nagy bajban vagyok.
- Szereted a forró csokit? Hol találtad meg a kutyámat? - Kérdezem közben kerítek Bobnak valami enni valót.

Adok Bobnak enni, és megsimogatom a fejét, majd végighúzom a kezem az oldalán. Lefogyott, érzem a bordáit, igaz nem vészesen, de azért érezni, hogy nincs olyan jó húsban, mint volt. Ha nem lenne itt Carmin valószínű hogy elvinném egy állat orvoshoz, és alaposan megvizsgáltatnám, hogy minden rendben van-e vele, de... biztos nincsen semmi baja se, hisz ráveti magát az eledelére. Akkor biztos minden rendben van, vagy nem?
Felegyenesedek, hogy megcsináljam a forró csokit, két adagot, mivel azt mondta, hogy szereti, de nem jutok el a tűzhelyig, meg semeddig se, mivel Carmin neki vetődik, és teljesen rám cuppan. Megmerevedek, ez így nem lesz jó, pláne, hogy a hátamhoz simul, de aztán lenézek, és látom, hogy van rajtam póló, szóval nincsen semmi gond sem. Veszek egy mély lélegzetet, és az ölelő kezeire teszem az enyémeket. Nem tudom mit akarhat, de nem kell megszólalnom, mivel beszélni kezd, és csak mondja, mondja és mondja, bennem meg egyre megy feljebb és feljebb az a bizonyos pumpa. Kedvem lenne alaposan elfenekelni, de nem teszem, nem tehetem, csak szétszedem az engem ölelő kezeit, és megfordulok, hogy szemben lehessek vele.
- Mondd csak neked teljesen elment az eszed? Magadat sem tudod megvédeni, mégis hogy gondoltad, hogy akkor majd elbírsz egy kutyával? Láthattad milyen, mikor itt voltál, és azt is, hogy milyen fontos nekem, és gondolhattad volna, hogy az első dolgom az lesz mikor vissza jöttem, hogy elmegyek érte. Ha akkor itt lettél volna vele, akkor is mérges lettem volna rád, hisz azt hittem, hogy elszökött- Próbálom nem felemelni a hangomat, és nyugodtan beszélni, de ez nehezen megy, hiszen legszívesebben a falhoz lökném és... és valószínűleg nem csinálnék vele semmit sem, mert ez az egész nem csak az Ő hibája, hanem az enyém is, én találtam ki ezt a hülye játékot, hogy keressen meg, Ő pedig nem tett mást, csak játszott, úgy ahogy tudott, bár a kutya elrablást nem igazán értem.
Szeretnék úgy igazán mérges lenni rá, és az is vagyok, de valami eltereli a figyelmemet a dühről, és az nem más, mint Ő. Egész idő alatt míg távol voltam Ő járt az eszemben, próbáltam kiverni őt a fejemből, és ez néha sikerült is, de mindig vissza masírozott és befészkelte magát a gondolataim közé. Kissé talán szomorú is voltam, amiatt, mert nem volt kint a repülőtéren aranyos kis táblával a kezében, rajta azzal a felirattal, hogy Uram. Vagy valami hasonló.
- Miért nem vertél sátrat a kertben, vagy törtél be a házamba inkább? Miért szegény Bobot kellett szekálnod? Ő még gyerek a fenébe is. Csoda, hogy még életben van. - szólalok meg valamivel nyugodtabb hangon. - Mondd el, hogy mi volt. Hol találtad meg?

- Nem kaptam üzenetet, azt mondta, hogy az unokatestvérem vitte el a kutyát, de mást nem mondott. - Talán ezen kellett volna elindulnom? De hogy és merre? Lehet adott valami papírt is az idős hölgynek, de azt minden bizonnyal elfelejtette átadni, amúgy sem tűnt teljesen százasnak az a nő. Legközelebb kereshetek másik helyet a kutyának.
- Fel akartad kelteni az érdeklődésemet? - Buta fiú, hisz az már rég megtörtént! Már a bárban kiszúrtam őt magamnak, és azóta egy pillanatnyi ideig sem csökkent az érdeklődésem iránta, bár Ő ezt nem tudhatja, hisz... valami telefonszámot, vagy legalább egy nevet kellett volna neki mondanom, hogy megtudja ki is vagyok, és tudjunk majd beszélni akkor is amikor nem vagyok itt, de nem. Biztos azt hitte, hogy egyáltalán nem érdekel. Kár, hogy nem lát a fejembe, mert akkor már ez az egész dolog el lenne simítva.
Megtörli a szemét... sírni fog. Basszus, azzal nem tudok mit kezdeni, ha egy síró nőt látok azzal sem tudok mit csinálni, hát még egy síró férfival! De szerencsére még nem látom a könnyeket lefolyni az arcán, és addig jó, utána nem tudom mit kellene csinálnom.
Végig nézek rajta, mindene csupa víz, meg fog fázni... megbetegszik, és ha már miattam betegedett meg akkor akár itt is maradhat amíg meg nem gyógyul. Csak el ne kapjam tőle, mert akkor meg neki kell majd ápolnia engem, és azt nem fogja megköszönni. Heh, akkor legalább messziről elkerülne és elfelejtené azt a marhaságot, hogy engem akar maga mellé.
- PEdig legközelebb inkább azt csináld, azért kevésbé leszek mérges. - Igen, nekem sincs ki mind a négy kerekem. Inkább szeretném, hogy Carmin után mások is bejöjjenek és elvigyenek mindent, mintsem annak a kis vakarcsnak bármi baja legyen.
Végre felnéz rám, elmosolyodom, hátha akkor megnyugszik, hogy nem akarom leharapni a fejét. Szavai meglepnek, ha igaz amit mond, akkor gyakorlatilag mindent megtett amit csak lehetett, hogy előkerítse Bobot. Hibázott ugyan, de utána minden erejével azon volt, hogy rendbe hozza azt amit elrontott, és ez dicséretes, bármennyire is szeretnék rá haragudni nagyon nagyon, nem megy.
A szemeit nézem, az orrát és a száját, majd újra és újra végig siklik rajta a szemem. Elindul kifelé, és nem csinálok semmit sem, csak állok, és várom, hogy valami történjen, hogy meggondolja magát, vagy megkérjen, hogy had maradhasson mégis csak egy kicsit, ha már volt olyan ügyes, hogy megtalált.
- Ne menj sehova sem. - Szólalok meg, majd utána megyek, és ismételten végignézek rajta. - Vetkőzz le. - Adom ki az utasítást, majd otthagyom, és felmegyek az emeletre, a szobámba, majd pár perccel később száraz és tiszta ruhákkal a kezemben térek vissza, majd adom oda neki azokat. - Vedd fel ezeket, nagyok lesznek, de legalább szárazak.

Próbálok minél kisebb ruhákat össze válogatni neki, de sajnos mindegyik ugyan akkora, és ha fölveszi őket úgy fog állni rajta, mint tehénen a gatya. Vagyis nagyon is rosszul fog bennük kinézni, és legalább nem akarom majd megdugni, bár a tény, hogy az én ruháimat viseli, eléggé beindít. Amolyan terület megjelöléses dolog lehet, vagy valami férfias hülyeség. Az egyik kedvenc pólómat viszem neki, és sejtem, hogy nem fogom viszont látni, ha fölveszi, de nem baj, nála lesz, emlékezni fog rám, még akkor is ha többé nem látjuk egymást, már pedig az lenne a legjobb ha soha többé nem látnánk egymást. Nem való neki az én világom, Ő túlságosan is... nos ártatlannak nem igen mondhatom, de gyengének már annál inkább. Múltkor is elsírta magát, pedig csak elfenekeltem! Nem is olyan erősen, mint szerettem volna, és csak a kezemet használtam. Mit szólna, ha felhúznék egy szegecses kesztyűt, vagy lovaglópálcával esnék neki! Ha eddig nem is ment a zsarukhoz azután, egészen biztos, hogy rohanna, még talán felöltözni is elfelejtene, vagy csak nem tudná felhúzni a nadrágot, mert fájna a kis feneke.
A kanapémon kuporodott össze, de amint meglát, felpattan. Szerencsére nem teljesen pucér, mert rajta van egy pléd, de így is éppen eleget látok vékonyka testéből.
Megszólal és felnevetek. - Ha nem akarod felvenni őket, akkor nem kell, megvárhatod így is míg megszáradnak a ruháid... Végül is érthető, én sem szívesen venném fel mások gönceit. - Felelem, majd ledobom a kanapéra a ruhákat, amiket hoztam neki.
- De arra ne számíts, hogy ha pucér maradsz, akkor majd a vállamra doblak és becipellek az ágyamba. - Szólalok meg ismét, és most, hogy kimondtam ezeket a szavakat már sokkal biztosabb vagyok abban, hogy tényleg nem fogom megdugni, bár... még nem vagyok teljesen száz százalékig biztos magamban. Ki tudja, hogy mit vet majd be ellenem. Remélem semmit, és akkor lesz egy nyugis délutánom.
Intek, hogy kövessen, majd megcsinálom a forró csokit, amiről már korábban szó volt, és kiöntöm neki egy bögrébe, amit le is teszek az asztalra, ha leült, ha nem akkor a kezébe adom.
- Megfürdetted Bobot? Sampon illata volt. Remélem hagyta magát és nem úszik az egész lakásod emiatt, a dinka dög miatt.

Kíváncsi vagyok. Mindenre kíváncsi vagyok, ami egy picit is hozzá kötődik ehhez a vékonyka kis fiúhoz. Vajon mikor kezdi el kényelmetlenül érezni magát? Mikor lesz az amikor a félelem első szikrája fellobban benne? Ha a számításaim nem csalnak akkor hamar, nagyon is hamar sor fog mindenre kerülni, pedig ezt nem akarom, mégis kísérletezni akarok vele. Ki érti ezt? Mert én biztosan nem. Van benne valami... dac, megtörni való, de nem is akarom, hogy a szolgám legyen, maradjon csak önálló kis személyiség, és ehhez az kell, hogy ne felejtsem el, most nem a szokásos "áldozataimmal" van dolgom, olyanokkal kik már rég beletanultak abba a szerepbe, amit felkínálok nekik. De Carmin más, neki ez az egész új, és ezt nem szabad elfelejtenem, mégis folyton újra és újra megteszem.
Szorosan kötözöm, ha lazára hagynám a köteleket akkor mocorogni akarna bennük, amit nem hagyhatok, higyje csak el nekem, hogy ez neki így lesz kényelmes. A végén még addig mocorogna meg húzogatná magán a köteleket, hogy valahol túlságosan is szoros lenne, és nem jutna vér az adott testrészébe. Nekem meg nem sok kedvem van bevinni őt a kórházba, majd onnan menni a sittre emberkínzásért.
Megszólal, mire elmosolyodok. Tehát eddig bírta a csöndet, és azt, hogy nem tud semmiről sem maga körül. A szemét nem kellett volna eltakarnom, de hát rosszalkodott, aki rossz az pedig bizony büntetést érdemel, ezt mád most meg kell tanulnia. Puhán végigsimítok ujjaimmal a gerince mentén, majd ráhajolok, és egy csókot adok a háta közepére. Ettől talán egy kicsit megnyugszik, de kétlem, hogy ez ténylegesen így is történne. Mellé dőlök az ágyban, magam felé fordítom a fejét és megcsókolom, hosszasan eljátszva az ajkaival és a nyelvével.
- Akkor beszélsz, ha én engedélyt adok, de ez esetben elnézem még neked. Most még beszélhetsz ha szeretnél. Mit gondolsz, mire kellenek a gyertyák? - súgom neki egészen közelről, majd felkelek mellőle, és a gyertyákért nyúlok. Belenyúlok az olvadt viaszba, majd végighúzom a viaszos ujjam a száján.
- Megnézzük, hogy mennyire bírod a meleget. Ne félj, nem fog nyomot hagyni, csak egy kicsit lesz piros alatta a bőröd. - Mondom és egy kis viaszt rácsöpögtetek a hátára, szabad kezemmel rögtön végig is simítok rajta. - Ha nem tetszik, szólj. - Szólalok meg újra, miközben újabb adag viasz kerül fehér kis bőrére

Lágy doromboló mégis őszinte nevetés tör elő a torkából, ritkán szokott nevetni, pláne ilyen helyzetben de az a gondolat, hogy majd egy gyertyát fog a fiú ánuszába helyezni még őt is nevetésre készteti. Mintha nem lenének meg a tökéletes eszközei ahhoz, hogy bármit is a fiúba süllyesszen. Nem szükséges a kísérletezés, még a végén Carmin úgy mozdulna, hogy eltörik a gyertya, aztán mehetnének a kórházba ha nem tudnák kiszedni onnan házi megoldásokkal. A mentősök arcára inkább nem kíváncsi se senki máséra, mikor kiderül, hogy szex terén milyen aberráltságokkal rendelkezik.
Hosszú ujjai végigsimítanak Carmin szépséges száján, majd amint beveszi azt és a szájában marad a viasz, elhúzza tőle az ujjait és egy pofonnal jutalmazza ezt a mutatványt. Nem túl erőssel, pedig nagyon viszket a tenyere, hogy még nagyobbat oda sújtson neki. Azt mondta beszélhet, nem azt, hogy önállóan cselekedhet. Hatalmas hiba, a szövegértést még gyakoroltatnia kell a fiúval.
Elhúzódik tőle kissé, hogy neki láthasson ahhoz amit eltervezett, nem nagy dolog, de egy kezdő fiúnak már ez is éppen elég megpróbáltatás lesz, ha csak az előző ütéstől nem ment el a kedve.
Az a baj, hogy ismeri magát, tudja jól, hogy ez még nem lesz elég, amit pedig szeretne azzal csak elijesztené magától Carmint, amit nem szeretne, a fiú már túlságosan is közel került hozzá, megkedvelte, ha nincs vele akkor hiány érzete van, ha pedig vele van akkor rettenetesen... elégedett és boldog. Nem tölt sokat a saját érzelmei analizálásával, már régen eldöntötte magában, hogy Ő senki iránt sem fog annyira elköteleződni, mint azt elvárnák, eddig jól is ment a terve, szeretőket tartott, majd mikor elromlott a viszonyuk, vagy csak megromlott a varázs mind a ketten mást kerestek maguknak. Összebútorozásról szó sem volt, most pedig máris azt tervezi, hogy elhozatja valakivel Carmin cuccait a házába és kijelöl neki egy szobát ahol majd bármelyik éjszaka meglátogathatja.
LAssan csöpög a hátára a viasz majd amint megszáradt az előző adag és várja a következő felolvadását addig végigsimít a hátán és a fenekén, majd ahogy haladnak előre az idővel már nem a fenekét simogatja meg, azt már kellő képpen előkészítette magának, mégis még kétséges, hogy tényleg használatba is lesz véve. A farkára téved a keze, elégedetten simít végig rajta többször keményen, nem finomkodik, viszont nem is engedi elélvezni a fiút, még nem szabad. Félre teszi a gyertyát, már egész szép mintát festett a hátára, egy egymásba fonódó D és C betű díszítéssel együtt. Nem láthatja meg majd Carmin a mintát, le kell róla szednie mielőtt kikel majd az ágyból, de egyelőre még gyönyörködik a művében. Elé térdel és lehajol hozzá hogy megcsókolhassa, nem tud ellenállni annak a szép csöpp kis szájának, ahogy annak sem, hogy a nyelvén kívül egy másik testrészét is érezhesse benne. Vacilál. Nem sokszor fordul ez elő vele, különösképpen nem az ágyban, de most megtörténik és ennek egy cseppet sem örül. Kétkedő kifejezés ül ki az arcára, szerencsére ezt a másik nem láthatja. Nem okozhat neki akkora fájdalmat amekkorát szeretne, mert akkor megint elkezd majd sírni, neki pedig nincsen kedve vigasztalgatni a fiút. A hazugság, hiszen bármire is van szüksége, azt meg akarja neki adni, még ha csak annyit is kell tennie, hogy szorosan magához öleli és halkan suttogja, hogy nem lesz semmi baj sem. A száját szeretné használni, annyira arra vágyik, mint eddig talán még sohasem mégis inkább a feneke felé mászik az ágyon, feltérdel mögé és mivel már kellő képpen kész rá egy gyors mozdulattal megszabadítja magát a nadrágjától és elmerül a másikban. Fojtottan felnyög és pár pillanatig nem mozdul, félő túl hamar elsülne, és nem akar szégyenben maradni. Lassan kezdi el mozgatni a csípőjét, majd mozgása egyre gyorsul és egyenetlenné válik, mikor már nagyon közel kerül az orgazmushoz, de ez nem elég, valami hiányzik. Hosszasan káromkodik, ez így nem fog menni. Kihúzódik belőle és ráfog a fiú farkára, hogy legalább neki meglegyen az élvezet, majd meglazítja a köteleket, hogy a fiú szabadulni tudjon. - Vedd le a szemfedőt, majd fordulj ide és szopj le. - adja ki az utasítást, miközben Hosszasan elnyúlik az ágyon.