Anglia, London  1985.04.13. 29 Rendőr Cops Aaron Taylor-Johnson

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:

Kitartó: Néha jó, néha nem. Az viszont megkérdőjelezhetetlen, hogy ha valamit a fejembe veszek, nincs az az akadály, nehézség, mi utamat állná.
Határozott: Tudom, ki vagyok, mit akarok, mik a céljaim. Nehéz elbizonytalanítani, manipulálni, csak nagy ritkán hallhatsz tőlem olyasmit, hogy nem tudom, mihez kezdjek, vagy, hogy álljak neki a dolgoknak.
Segítőkész: Munkahelyi ártalom, talán, de nem bírom nézni, ahogy valaki a szemeim előtt szenved. Nem számít, hogy barát, vagy ellenség, igyekszek segíteni, amennyire erőmből kitelik.
Őszinte: Mindig, minden körülmények között. Talán ez néha már-már a rossz tulajdonság kategóriába tartozik, többnyire azonban úgy vélem pozitív dolog. Végül is hazudozni mindenki tud, őszintének lenni néha sokkal nehezebb.
Hűséges: Néha úgy érzem, ez a szó kezdi elveszteni jelentőségét, és pont ugyanannyira értéktelen, mint bármely régies kifejezés, minek szinte már a jelentését se ismerjük. Ennek ellenére, határozottan állíthatom, soha, senkit nem csaltam meg. Ha úgy éreztem nem működik a dolog, azt megmondtam, mi a korábban említett őszinteség számlájára írható.

◆ negatív tulajdonságok:

Hirtelen haragú: Ez sajnos nagyon is igaz rám. Pillanatok alatt felkapom a vizet, ha valami nem úgy megy, ahogy azt szeretném, vagy ahogy azt elképzeltem. Jobb esetben ilyenkor csak kiabálok, és verem az asztalt, rosszabb esetben azonban előfordul, hogy öklöm megismerkedik a másik fél orrával, állkapcsával.
Kissé mogorva:Nos, ez olyasmi, mi nem illik rám mindig. Korán kelés, autós üldözés, nyomozás, lövöldözés, és semmi eredmény, na ilyenkor határozottan mogorva vagyok. Egy szép, napsütéses napon viszont még egy vidám fickónak is elmegyek.
Megszállott: Munka terén, főleg. Gyűlölöm a megoldatlan ügyeket, a bűnözőket, akiket képtelenség lecsukni, a kölyköket, akik azt hiszik jó móka bedrogozva heverni a híd alatt, és amolyan személyes küldetésemnek érzem, hogy kezdjek velük valamit. Akármit. Emiatt az alvás, a magánélet, és a szabadság olyasmi, mit szinte csak hallomásból ismerek.
Feledékeny: Kínos, vagy sem, agyam néha olyan lyukas, mint egy szörnyű állapotban levő, ősöreg, szakadt szita. Elfelejtek dolgokat, helyeket, még neveket is. A füzet azonban jó barátom, és használom is, ha valamiről nem lenne szerencsés megfeledkezni.
Birtokló: Ami az enyém, az az enyém. Akár a mottóm is lehetne ez. Nem vagyok önző, egyébként, de vannak dolgok, vagy személyek, főleg személyek, amiken/akiken nem osztozkodok. Azt a bizonyos láthatatlan határt azonban soha nem lépem át.

◆ egyebek:

Arcom az esetek többségében azért borostás, mert munka előtt sokszor elfelejtek borotválkozni.
Rossz a szemem, közelre nem igazán látok, ezért kontaktlencsét használok. Kivéve otthon, ott szinte mindig szemüveget viselek.
Van két sziámi macskám, Rue, és Moe. Moe valamilyen, eddig ismeretlen, okból kifolyólag rühell engem, ezért kezem gyakran tele van karmolás nyomokkal.
Munkatársaim többsége úgy véli, naponta legalább egy randin részt veszek, de valójában idejét se tudom már, mikor csináltam utoljára ilyesmit.

Történet vagy szerepes példa

Idegesen morranva ülök le székembe, és olyan erővel csapom bögrém az asztalra, hogy kávém kis híján átlibben a peremen. A bútoron heverő jelentések, fényképek, és miegymás szerencséjére azonban a hullám nem éri el a kritikus magasságot, és csalódottan csobban vissza helyére. Na, én is valahogy így érzem most magam. Az a kis… szóval az, már megint kicsúszott ujjaim közül. Persze, be kell látnom, semmi olyat nem tett, amivel huzamosabb ideig bent tarthatnám, de, mint mindig, azért megpróbáltam. Az üvöltözés, fenyegetőzés, és egyéb azonban teljesen hatástalannak bizonyult, és pontosan ugyanazzal az irritáló vigyorral sétált ki az ajtón a kölyök, amivel az elmúlt ki tudja hány alkalommal.
Hiába gondolkozok rajta, fogalmam sincs, mikor kezdődött ez az egész, ahogy abban se vagyok teljesen biztos, mégis miért izgat annyira. Jó, persze, baromi idegesítő, hogy bármit teszek, mindig megússza, pedig biztos vagyok benne, nagyon is jót tenne neki egy, még inkább két éjszaka a sitten.  De nem, vagy így, vagy úgy, mindig kicsusszan a felelősség alól, és meglép. Ez viszont, így önmagában, nem lenne jó indok arra, miért stresszelek rá erre az egészre ennyire.
Elég csak megnézni a statisztikákat, vagy nem is, már az is bőségesen elegendő, ha kicsit szétnézünk a világban. Annyi drogos, őrült, gyilkos rohangál mindenfelé, hogy hozzájuk képest a kölyök nem sok vizet zavar. Mondhatni semmit. És mégis, ő az, akit annyira szeretnék elkapni, hogy belefájdul a fejem, nem pedig a többi szemét.
Ha igazán mélyen bele akarok ásni a témába, amihez, őszintén szólva semmi kedvem, de hála korábbi kirohanásomnak, mára az irodába lettem száműzve, azaz rengeteg időm van elmélkedni. Szóval, ha úgy igazán mélyre bukok a problémába, be kell látnom, hasonlít hozzám, méghozzá nagyon.
Az ő korában én is ilyen voltam. Ellenségnek láttam az egész rohadt világot, úgy gondoltam, mindent jobban tudok, és nyilvánvalóan mélységesen gyűlöltem mindenkit, aki megpróbált a lelkemre beszélni. Ez pedig mindössze a jéghegy csúcsa volt.
Viselkedésem olyan messze állt mostani munkámhoz, és életszemléletemhez, mintha egy egész más ember lettem volna. Ittam, drogoztam, verekedtem, mindezt olyan mértékben, hogy sikeresen elvágtam magamtól mindenkit, ki nem ehhez hasonlóan élte világát. Vagyis mindenkit, aki jelentett nekem valamit korábban. Szegyen, tudom, de nem sok mindenre emlékszek ezekből az évekből, csupán homályos képek, rémálmok, borzalmas bűntudat maradt meg, és tudom, ezek sose fognak elmúlni.
Rengeteg időbe, energiába, szenvedésbe, és küzdelembe került, míg képes voltam legyőzni a démonjaimat, míg visszanyertem azt az embert, aki valahol, a drog, és alkoholmámorban úszó illető alatt lapult, mélyen, eltemetve. Akkor, mikor egy nap úgy ébredtem, rendben vagyok, nem vágyok újabb adag kokainra, vagy bármire, mi elfelejteti velem a világ fájdalmát, úgy döntöttem, harcolni fogok, önmagamért, másokért. Egy olyan világ ellen, mi arra hivatott, hogy tönkretegyen életeket, családokat, emberek.
Nagyon jól tudom, kevesen vagyunk, a késztetés pedig, hogy olyasmihez nyúljunk, mi segít, felejteni, kibírni, küzdeni, erős, nagyon jól tudom, sose arathatunk teljes győzelmet, sose tüntethetjük el a világból a bűnözést. De néha egyetlen élet megmentése is elég ahhoz, hogy rájöjjünk, megéri. Most pedig, ez a kölyök az, aki ha úgy tetszik a jegyem lehet ahhoz, hogy ismét teljes erőbedobással végezhessem munkámat, és ne feledkezzek meg arról, mi a célom, hogy ne érezzem ismét azt, felesleges energiapocsékolás minden.
Tisztában vagyok vele, hogy ez nem lesz könnyű, sőt, kínszenvedés lesz, hisz a kölyök mindent akar most, csak segítséget nem, de szerencsétlenségére kitartó példány vagyok. Ha a fejembe veszek valamit, azt addig hajszolom, míg el nem érem. Márpedig azt, hogy ha kell, akár a fülénél fogva is, de visszaráncigálom a helyes útra, nagyon is eldöntöttem.